Könyvajánló: Rainbow Rowell: Fangirl

A könyv adatai: 

Kiadója: Scolar 

Kiadási év: 2015

Oldalszám: 448. old. 

Fordította: Sóvágó Katalin

Eredeti címe: Fangirl 

Fülszöveg:
Cath imádja Simon Snow-t. 
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?

Gondolataim a könyvről: 
Kicsit furcsa és felemás érzéseim vannak. Az Eleanor és Park után eleve nagyon nehéz helyzete van az írónőnek, azt nem könnyű überelni. Ennek a könyvnek eleve nagyon más a témája és nagyom más a hangulata is. De kezdjük az elejéről...

Itt most a rajongók és fandomok világába pillanthatunk bele( ami nem áll tőlem távol:-), két iker lány szemszögéből, számukra is eljött egy korszak vége. Önállósodni, új emberekkel megismerkedni, egyetemet kezdeni... láttunk már ilyet. De hogy milyen ez egy visszahúzódó, rajongó, blogoló szemszögéből, NA pont ezt mutatja be ez a könyv.

Míg Wren szárnyal és örül az újrakezdésnek, hogy maga mögött hagyhatja a gyermekkort, Cath benne ragad, és csak írja, és írja, amíg rá nem jön, hogy mi a fontosabb? 

Minden fejezet egy apró Simonos részlettel kezdődik, sajnos ezek nekem nem mindig jöttek be, sokszor lassítják az olvasást, nekem nem is mindenhol volt világos, és sokkal inkább érdekelt volna a lányok története. Azt sem nehéz kitalálni, hogy a Simonos hasonlat a Harry Potter fandomot célozza meg (sok részes varázslós sorozat, aminek az utolsó, 8.részét várják a lányok), ami nekem mondjuk itt nem annyira tetszett, sok konkrét párhuzamot átvett. Bár én is olvastam pl. alkonyatos fanficeket, ide kitalálhatott volna valami személyesebbet, egyedibbet, vagy egy kevésbé hasonlót egy már létező könyvsorozathoz. Még az sem érdekelt, hogy Cath összeboronálja őket a fic-ben, de az már idegesített, mennyit beszélnek erről. 

Onnan, hogy megjelent, sokkal több Levi-t akartam. Nagyon lassan, apránként jön be ez a szál, és sokáig kerülgetik is egymást. Az elején már neki drukkoltam, Nick kevésbé volt szimpatikus a kezdetektől, és idegesített is, hogy míg Cath mindenkivel nagyon elutasító és visszahúzódó, Nick hipp-hopp képbe került. 

Majd jött a Rainbow-féle hangulat teremtés. Kávézás, együtt olvasás, stb. Kinyíltak egymásnak, és kiderültek a titkok is, amik még közelebb hozták őket. Két félős, esendő tini, akik egymásba gabalyodnak, míg önmagukat keresik, és megpróbálják valahogy túlélni az egyetemet és a világot. Vannak vicces párbeszédek, kínos párbeszédek, mindennapi párbeszédek, és ebben az a szép, hogy akár velünk is megtörténhet. 

Onnantól a végéig faltam az oldalakat, és szinte repültek. és mire belelendültem... vége lett. Kellene még pár oldal, egy folytatás, vagy novella. Többet akarok Cathék történetéből, és bár nincs függő vég, szépen elvarrta a szálakat, én még titkon reménykedem, egyszer majd hátha. 

A szerelem mellett van egy kicsit komolyabb téma is, ami a szüleikhez kapcsolódik, itt boncolgatják a válás, a magányos, munkamániás szülők témáját is, ami manapság nagyon is gyakori, de nem olyan mélyen, hogy ettől drámai, vagy nagyon komoly lenne. Viszont piros pont Rowell-nek, hogy mindig próbál aktuális társadalmi problémákat belelopni a könyvekbe. 

Amiért viszont nem bántam meg és ajánlom: 
Visszaadta azt az élményt, amit pár éve én is éreztem a Harry Potter könyvek megjelenésekor, majd az Alkonyat könyvek várása közben, mikor még angolul is elolvastuk a következő részt, majd a Gyűrűk Ura fandom őrjöngését minden évben egy-egy film megjelenése előtt... ó de szép idők is voltak. Viszont mivel én inkább az olvasó, mint az író részről vagyok érintett, így ezt a megszállott írási mániát kevésbé tudtam átérezni.

Kedvcsinálónak:
"– Még mindig nem hiszem el, hogy a Starbucksban dolgozol – közölte. 
– Mi bajod a Starbuckssal? 
– Arctalan multi. 
Levi kedvesen felvonta a szemöldökét. 
– Nekem eddig hagyták, hogy megőrizzem az arcom."

"– Eltévedtél a könyvtárban? 

– Nem. 
– Én mindig eltévedek a könyvtárban – közölte Levi. – Nem számít, hányszor jártam már ott. Sőt, azt hiszem, minél többet járok oda, annál többször tévedek el. Mintha a könyvtár ismerne, és új átjárókat nyitna meg előttem. 
– Sok időt töltesz a könyvtárban? 
– Sokat. 
– Az meg hogy lehet, amikor folyton a szobámban lógsz? 
– Hát mit gondolsz, hol alszom? – kérdezte a fiú. Cath kérdően nézett rá, de Levi csak vigyorgott."

Borító extra: 

Sajnos bánatomra mi nem a zöldes eredeti borítót kaptuk a Scolartól, viszont ez a minimalista design jól megy a már korábban kiadott Eleanor és Parkhoz, mind színben, mind méretben, jól mutat a két piros gerincű könyv egymás mellett. Itt az eredeti borító, ennek a grafikája szuper, rajta a két szereplővel.Sok színnel kiadták gyűjtői kiadásban ebben az évben külföldön, de hozzám ez áll a legközelebb.

Érdekesség, hogy ez évben jelent meg októberben a Carry On (Folytasd...!) ami Simon és Baz külön története amit most Rowell önálló könyvben is megírt. Van dallista is a könyv szereplőihez külön, katt érte a képre!

Filmélmény: Mockingjay 2. - Kiválasztott, befejező rész

Pénteken, még a nagyon nagy roham előtt, de már a szerdai premier után eljutottunk megnézni végre az Éhezők Viadala utolsó részét. Tavaly olvastam végig az utolsó részt, tehát az élmény már nem volt nagyon friss (ami nem is baj), de még épp elég élénken emlékeztem bizonyos részekre.

Vigyázat! Aki nem olvasta a könyvet, vagy nem látta a filmet, SPOILERREL találkozhat! 

Történetünket ott hagytuk abba, hogy az elterelő hadművelet során sikerült kiszabadítani a volt bajnokokat, köztük Peetat. Ám a találkozás nem felemelő, Peetat eltérítették, és gyilkossá vált kifordulva önmagából majdnem megfojtva még Katniss-t is.

Ugyan onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, Katniss megint rehabilitálódik a fojtogatás után és mivel nem akar a központban lenni, ott segít, ahol tud. Amint az várható volt, minden felépülése, kigyógyulása gyorsabb a filmben, a könyvben hetekig lábal minden felépülésből, közben depressziós, pszichés, szóval ott sokkal drasztikusabb, és közben kesereg, nyafog, (nagyon sokat) szóval ez mindenképp a film előnyére írható.

Ezután én itt nagyon vártam a vonatos-beszorítós-robbantós jelenetet és beszédet. Erre nagyon emlékeztem, és szerencsére Jen istenien játszotta. Egy fél mondat erejéig itt térnék ki a szereplőkre, mert bár a többi film alapján tudjuk, hogy mindenki nagyon jó a karakterében, de ezt tartom ebben a filmben is. Személyes kedvencem Haymitch, és Gale, aki most egy kicsit többet villantott. Donald Sutherland-nél jobbat nem is tudnék Snow elnöknek, ahogy Coin elnöknek sem Julianne Moore-nál.

Itt megint jön egy sor felépülés, majd elkezdődik a (könyvben) a kiképzés, hogy katona lehessen, itt ezt is lerövidítik, és magánakcióban csapódik Gale-hez majd az osztaghoz. Itt furcsa volt, mert nem mindenkit így képzeltem el a 451-es sztár osztagból, de így együtt látva, érdekesek voltak, passzoltak a szereplőkhöz.

Majd jött a "belopózás" a kapitóliumba, vagy ahogy Finnick találóan mondja a trailerben, "Hölgyeim és uraim, köszöntjük a 76-dik Éhezők Viadalán!" Innentől meg megy a hentelés, akció, és mindenféle szörnyűség. Az olajos rész nagyon jó, a mutánsok már kevésbé voltak élvezhetőek, viszont helyette, horrorisztikusan ijesztő néhol, volt egy pillanat, mikor a fél mozi egyszerre rettent hátra. Rettentően szörnyesek a mutánsok, és ráadásul ehhez a jelenethez kapcsolódik Finnick is. (Na, ott volt bőgés rendesen.)

Peeta a menekülések között villant néha nagyon jókat, teljesen hozza a könyvet, szerettem itt benne Josh-t. Itt kapnak helyet az érdekesebb, melankólikusabb párbeszédek, és kezdődik el az Igaz vagy nem? játék, ami sajnos csak pár kérdésig került bele a filmbe, de a lényeg megvolt. Volt olyan ismerősöm, aki e miatt a sok felépülés, párbeszéd, és érzelgősség miatt unalmasnak tartotta az utolsó részt. Én erre azt mondom, hogy kellettek bele ezek a nyugalmasabb párbeszédek, a lezárás elővezetésére, és a könyvben ettől lényegesen több a picsogás.

A ruhaüzlet megint csak lenyűgöző volt díszletében, és Tigris megjelenésében. Érdekesség, hogy ezekkel a ruhákkal kerültek elő az első képek még a film forgatásáról, Galeről és Katniss-ről, és ment a találgatás, hogy vajon akkor itt már lopakodnak -e a városban. :-D

Majd jött a vége! A kétszer is nagy csattanó. A könyvben nagyon megdöbbentett, de hát ez volt a cél, kellett az áldozat. A filmben kicsit talán másként képzeltem, a könyvben valamilyen ketrecről volt szó, itt a kapu előtt jönnek a kis ejtőernyők. Nagyon sejtelmes, homályos a kép a filmben, a könyvben sokkal élénkebben láttam magam előtt. Még mindig tartom, hogy ez nem teljes lezárás, ukk-mukk-fukk véget csaptak neki, de így lett igazán drámai, és hatásos.


 Mindegy is, így is úgy is nagyot csattan, és durran. Itt kicsit más volt a felépülés is. A könyvben már teljesen tönkrement, megégett, szétesett, (előtte fojtogatták, meglőtték) és még utána cseveg a filmben vidáman, üdén és kipihenten Snow-val. Itt nekem egy kicsit megcsúszott a dolog, de mindent együtt véve még így is elég könyvhű.

A vége meg már történelem, az ember tudva, amit tudunk, már kicsit számít is rá. Minden helyre áll, a gonoszok eltűnnek, Kökörcsin visszatér még gyászolni, és beindul az élet. Jön a vadászat, a kertészkedés, ... majd a happy end.
Bár tudjuk, hogy ennyi dráma után nem teljes a happy end, az ember lelke mégis vágyik rá, szeretjük a szépet és a szerelmet, és örülünk, hogy túléltük (velük együtt.)

 Had tegyek még hozzá annyit, hogy a zene itt most kevésbé kiemelkedő, szépen aláfest, de nem is lehet szinte külön észlelni. Az előző film dallamai térnek vissza élen a Hanging tree-vel, a síppal, hegedűvel az esküvői részen a tánc alatt. De  most nem volt annyira maradandó. és mivel nem hallgattam meg előre a film előtt, így nem voltak benne ismerős részek sem. Majd ezt később igyekszem pótolni, a Futótűz zenéit nagyon szerettem sokat hallgattam mind a kettőt (OST-T és a soundtrack-et is.)

Végül a filmtől eltekintve hadd beszéljek egy kicsit a film körül levő médiáról. Múlt hét szerdán a Betűevők olvasó körön erről a könyvről és a filmről beszélgettünk. Ott megállapítottuk, hogy a könyv maga ponyva jellegű, megalkot egy semleges világot, ami végül is lehetne bármilyen korban (Rómában, vagy a 16. században)  és felhasználja a disztópia elemeit a negatív kép kialakítására.

Ami talán a mai fiataloknak lejön ebből a könyvsorozatból (mivel azt hiszem a mi korosztályunk már nem élt a szocializmusban), hogy mekkora iszonyatos ereje lehet a médiának, a reklámnak, a külsőségeknek, és hogy mekkora szakadék lehet a gazdagok és a szegények között.

A legnagyobb poén az egészben, hogy a filmek viszont mind erre építettek. A hatalmas és sokféle plakát és poszter. A videó klippek, a tv-reklámok, amik benne sem voltak a filmben, viszont masszívan éltek minden médiai eszközzel (a békeőrös, vagy az a nagy banner, amin Snow ledöntött szobra előtt áll az osztag, lásd fentebb a képen), majd a traileres részletek, a rengeteg fél perces tv spot, amivel a nézőket hergelik....mind, mind média és hisztéria. Kicsit pont azt csinálják, aminek a könyv ellent mond. Jól felépített kampány volt előtte. És ez valahol végtelenül szomorú. Ettől lesz tinis, hisztérikus, és ponyva, holott az ötlet eredeti, de eladták a filmeseknek és reklámot csináltak belőle.

Egy korszak most megint véget ér, nem kell már jövő novemberben várni az új részt. Lesz majd más... De arra mindenképpen jó ez, hogy egy kicsit elgondolkozzunk a mai világról!

Könyvajánló: Andy Weir: A marsi

A könyvről

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: ~340 old. 
Fordította: Rusznyák Csaba
Kategória: hard sci-fi 

Fülszöveg:

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Gondolataim a könyvről: 

Mielőtt belekezdenék, szögezzük le, hogy előbb láttam a filmet, mint ahogy olvastam a könyvet. (Tudom, szégyen :-) Sajnos balul sült ki, mert előbb megnéztük, és után szereztem meg a könyvet így ez elvett néhol az olvasás élvezeti értékéből, de külön örültem minden ismerős párbeszédnek, és vártam a filmben nagyon jó részleteket. Hát, volt még mondjuk meglepetés így is, viszont piros pont a készítőknek, amiért igyekeztek nagyon könyvhűek maradni (nagyjából a végig.) 

Szóval Markot otthagyták. Innen indulunk. Mit csinálna egy ember ilyenkor? Én mondjuk először nagyon kétségbe esnék, (és úgy is maradnék, bár kevés az esélye, hogy kiküldjenek a Marsra) és ez történik a könyvben is, majd jön a pálfordulat, a minden-mindegy effektus, és nekiáll a bütykölésnek. Sokat lehetett hallani a filmkritikák kapcsán és a könyvről is, hogy olyan, mintha egy Kincses szigetre tévedt MacGyver lenne (még a fülszöveg végén is ez van), és bár lehet hogy van benne valami, de ettől szerintem az ötlet sokkal eredetibb. 

'Ezen gondolkodnom kell. Meg kell kérdeznem magamtól… mit tenne Hercule Poirot? Rá kell állítanom a problémára a „szürkeállományomat”.'

A fantasy, sci-fi rajongók tudják, hogy ez már a hard sci-fi kategóriába tartozik. Itt az űr, és keményen dolgozni kell benne a fejeddel is a túlélésért. Számolás, fizika, kémia, botanika (a növénytermesztéshez) és űrhajózási alapismeretek, technika, van itt minden kérem. És bár én nem vagyok kvantumfizikus, és semmiféle közöm sincs a természettudományi tantárgyakhoz, mindez olyan csodásan és izgalmasan van leírva, hogy elfelejtem, hogy ez nem valóság és mindent elhiszek neki, amit kiszámol. (Az első 100 oldalon még nagyjából követni is tudtam, a vége felé adtam fel teljesen). 

Lerí a könyvről, hogy a szerzőnek van valami köze a NASA-hoz, mert ahhoz túl sok mindent nevez meg, és ír le, hogy ne így legyen. Szerintem ez még akkor is igaz, ha az eszközök és az elmélet fele kitaláció, de kérem, mért ne termeszthetnénk krumplit a Marson? Ha már sci-fi, adjuk meg a módját. 

 Nagyon sok benne a technikai leírás, számolgatás. Nem tudom, ha nem láttam volna előtte a filmet, el tudnék -e képzelni egy Marsjárót, vagy a Lakot vagy bármi technikai kütyüt, ha a kis szememmel nem látom (bár tudom, a képzelőerő hatalmas, és a könyvekkel lehet fejleszteni, de na, én nem a Star Wars-on nevelkedtem.) Viszont tény és való, hogy még senki nem magyarázta így el a víz keletkezését, ráadásul még meg is értettem. Sokkal egyszerűbb a hatásokat pár bummal bemutatni, mint az órán kovalens kötéseket rajzolni (hű, de régen volt.)

"Kifinomult módszerrel (kalapács) eltávolítottam a műanyag egyes részeit, aztán óvatosan kiemeltem (ismét kalapács) a szilárd habszigetelést."

A másik fő eleme ami fantasztikus, a fanyar humor. Mark igazi Geek, a szó nemesebb értelmében. Műszaki zseni, aki tudja is hogy mit tud és mit nem. Watney először magával beszélget, főleg a videónaplónak, hogy elmentse a történéseket, és ne őrüljön bele. Aztán amikor már bejön a földi kommunikáció, megindul a két másik szál is (Hermesz és a Föld) és innen minden egyre csak izgalmasabb lesz. A kemény sci-fi mellé bejön a morális téma. Mennyit mondhatunk el? Megéri -e minden pénz, minden munka, emberi életek kockáztatása, hogy valakit megmentsünk az űrből? Tetszettek ezek a párbeszédek, kicsit belekukkanthattunk, milyen lehet a NASA fejeseinek lenni (még akkor is, ha ez nincs is így a valóságban).

Egy nagyon jó ábra, ki hol van éppen a történetben. 

És hogy ne legyen olyan unalmas az élet Watney magát szórakoztatja mindezzel. Ültet, kommunikációt épít, rendben tartja a Marsi lakot (ha már ő az egyetlen lakója), és mindemellé szinte minden oldalon kapunk pár önirónikus, cinikus megjegyzést, hogy a könyv és az élet vidámabb legyen (na meg persze nem kevés káromkodást, de csak úgy férfiasan!)

"Én: Ez nyilvánvalóan egy dugulás. Mi lenne, ha szétszedném, és ellenőrizném a csövek belsejét? NASA: (ötórányi tanácskozás utan): Nem. Elbaszod, és meghalsz.
Úgyhogy szétszedtem."

 A magyar filmes borító és az angol eredeti

Bár Matt Damon istenien alakítja Mark-ot, számomra kevésbé átütő itt a borítón Marként szenvedő tekintettel. Nekem sokkal jobban tetszik a porban repülő űrhajós, mind színben, mind a témához jobban kapcsolódva. Arról nem is beszélve, hogy csúful elfordították a film címét magyarul. Miért nem volt jó a Marsi, mikor a könyv alapján mindenki így ismer? Ezzel mellélőttek, a  Marsi amúgy is jobban hangzik:-D 

A történetvezetésre jellemző, hogy miután kikupált és rendbehozott dolgokat, a másik oldalon mindig beüt a krach. Mert ami elromolhat, az itt is elromlik. (De mint tudjuk, imába kéne foglalni a ragasztót!) Itt fedeztem fel a vége felé két nagy eltérést a film és a könyv között. Míg az utolsó nagy Mars-járó útnál filmünk szereplője egyenesen hasít, addig a könyvben Watney küzd a porral és a viharral, számol, irányt keres... sajnálom, hogy ez nincs benne, bár tudom, hogy így is hosszúra nyúlik a film. A vége pedig talán kevésbé drasztikus, mint a filmben, de hát na. Ez mégis csak amerikai film, nem bírták volna ki ott is dráma nélkül? 

"Fura egy érzés ez. Bárhová megyek, én vagyok az első. Ha kilépek a marsjáróból? Én vagyok az első, aki valaha ott járt! Ha megmászok egy dombot? És vagyok az első, aki valaha megmászta. Ha belerúgok egy kőbe? Az a kő egymillió éve nem mozdult onnan!"

Hogy miért ennyire fantasztikus ez a könyv? Talán a fenti utolsó idézet miatt. Mert egy kicsit talán mindannyian szeretnénk ilyen okosak, viccesek, és menők lenni, hogy mi legyünk az első ott lakó ember a Marson. Vagy ha nem, akkor meg jól szórakozni egy vicces, jól kitalált és elképesztően kidolgozott regényen. Ezeket viszont megkapjuk ettől a könyvtől. Kitekintést az űrbe és frenetikus élményt olvasás közben!

28/50 Külföldön játszódik: Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

A könyvről:

Kiadó: Animus

Kiadási év: 2015

Oldalszám: 144. old. 

Eredeti címe: Number the stars

Fordító: Bátori Tamás

"Hogyan is tudhatná bárki egyenként megszámlálni a csillagokat, nevet adni nekik, ahogy a zsoltár mondja? – gondolta a kislány. – A csillagok megszámlálhatatlanul sokan vannak."

Fülszöveg: 

Nos, bátor vagy-e kicsi lány? – kérdi Henrik bácsi 10 éves unokahúgát. 1943-at írunk. Annemarie Johansen élete sajátos elegye a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról a kislány úgy gondolja, az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet. 
Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie legjobb barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz. Ellennek és Annemarienak nagy lélekjelenlétre van szüksége, amikor a késő éjszaka a házba érkező náci tiszt az iránt érdeklődik, miért nem szőke Ellen is, mit a testvérei. 
A könyv olvasói -a főhős kislány nézőpontjából- megismerik a dániai ellenállást, azt a bravúrt, ahogyan csaknem a teljes zsidó lakosságot -mintegy 7000 embert- csónakokon, kis hajókon átmenekítik Svédországba. 
Lois Lowry története arra emlékeztet, hogy a háború és a terror idején is létezhet büszkeség és emberi tartás.

"– Milyen bátor vagy, kicsi Annemarie? – kérdezte. 
Annemarie egyáltalán nem örült ennek a kérdésnek. Mert amikor magának feltette, nem volt megelégedve a válasszal. "
Gondolataim a könyvről: 

Lois Lowry 

Lowry mindig csodálatos módon tudja megfogni a gyerekek nézőpontját. Még általános iskolás koromban olvastam tőle Az emlékek őrét, és nagyon tetszett, hogy már akkor meg tudta írni úgy a dolgokat, hogy azt én gyerek fejjel is megértsem. 

Aztán a kihívás kapcsán sikerült belepaszírozni ezt a kis könyvet a listába a külföldi könyv pontjához, megtaláltam bent a SZIESZTA polcon, és egy este alatt befaltam. Ez van akkor, ha minden összejön! 


Dániában járunk a világháború alatt, de a németek még nem kezdték el deportálni innen a zsidókat. És bár jobb esetben az ember a fülszöveget elolvasva tisztába kerül, milyen korba jutott, mégis érdekes, mennyire máshogy láthatja ezt egy gyerek abban a korban. 

Először csak a szegénységgel találkozunk, és a katonákkal, akik mindenhol ott vannak és figyelnek mindent. Annemarie és Ellen sokkal többet lát és megért, mint azt a felnőttek gondolják (ez így van a valóságban is) és tudják, hogy rossz dolgok jönnek. Aztán Anne anyukája telefonál és ők elutaznak vonattal... 

"(…) könnyebb bátornak lenni, ha semmit nem tud az ember."

Isteni jó példa ez a könyv az emberek leleményességére, találékonyságára és a bajtársiasság bemutatására. Bár az ő életük is veszélyben volt, a dánok mégis utakat szerveztek, találkozó pontokat jelöltek ki, felépítették a rendszert, amivel a több ezer zsidó embert átjuttatták Svédországba. Ennek állít emléket a könyv. 

Arról nem is beszélve, hogy a végén van egy nagyon érdekes, és izgalmas jelenet, ahol még érdekességeket és "hadititkokat" is megtudhatunk. Miért fontos a csomag, és miért élet halál kérdése? Mit tehet egy kislány, ha elég bátor? 
Arra gondolok, hogyan játszották ki a kutyákat. :-D És a regény végi utószó szerint ennek is valós alapja van, Lowry utána járt. Szóval a mellett, hogy egy kicsit belebújhatunk a dánok hősiességébe,  megismerjük, hogyan élhette át egy 10 éves a náci uralmat, kapunk gondolkodni valót és érdekes történelmi tényeket. 
A morális kérdések mellett pedig ott vannak az egyéni drámák. A nővér Lise, és barátja, akikről csak később derül ki, mekkora hősök voltak. Anne családja, aki egy másik családot próbál megmenteni, és biztonságba juttatni, hasonlóan a többi dánhoz akkor.
Nem hiába választották Amerikában az év gyermekkönyvének megjelenésekor. 

Az eredeti borító: 

Bár az eredeti könyv már régen jelent meg (1989), nekem ez a borító nem nyerte el a tetszésemet. A két fő momentum rajta van, de sem a színe, sem a kép nem tükrözi vissza a könyv tartalmát. 
Ettől a magyar már egy hangyányival jobb, a színei mindenképpen, és itt már kapunk utalást is a konkrét könyv tartalomra, ahogy a naplementében átcsörgedeznek a hajók Svédországba. Nagy pirospont érte az Animusnak! 

Tanulságos gyerekkönyv komoly kérdésekről, a történelem egy sötét időszakában. Légy bátor, gondolkodj és olvasd el. Megéri!