Főnix virágai -- új iromány - - ízelítő

Bár tudom, hogy vannak, akik az Utazás a boldogságba folytatását várják, most mégis, az újból mutatnék egy kicsit. Az U. B. -vel kicsit elakadtam, de írom, hamarosan lesz abból is friss:-d

Addig viszont ízelítőnek itt lenne az új. Az előszavát már feltettem,( itt található http://charlotte90kiscsillag.blogspot.com/2010/09/kozlendok.html )bár abból még talán nem sok mindent lehetett leszűrni. Láttam a kérdőívből, hogy néhányan beleolvasnátok, ezért most itt az első fejezet.

Ez nem vámpíros, valós elemeken nyugszik, de magamhoz híven lesz benne misztikum és fantázia.
Olvassatok bele, és írjátok meg, hogy tetszett. .-d

1. fejezet

Szaladt. A macskaköves utcán alig volt világítás és ő nem látta merre szalad. Rettegett, hogy üldözője beéri, és ő nem fut elég gyorsan. Az utca néptelen volt, segítségért üvöltözött, gyorsított a tempón, de úgy tűnt soha nem éri el az utca végét. Tüdeje küzdött az irgalmatlan iram ellen, zihált, már szinte sípolt a levegővételnél. Futás közben hátra, hátra pillantott, de üldözője mindig ott volt mögötte.

Aztán vele szemben megjelent egy fényes pont, ami iszonyatos tempóban közelített felé.

Halotta a lövést eldördülni, hatalmas fájdalmat érzett a mellkasában, és akkor már tudta. Meglőtték, és nem lesz hova menekülnie. Megállt, térdre rogyott és várta az elkerülhetetlent, miközben a fehér fény felé száguldott. Nem elég, hogy meglőtték, még el is üti valami. Mint egy fényes csillag, melyből egyre tisztábban kivehető volt, hogy van a közepén valaki, és a fényesség belőle árad. Aztán felébredt.

Üvöltve ült fel a faragott, baldachinos ágyban, elszakadva a rémálom képétől, mely évek óta gyötörte. Majdnem minden éjszaka, ugyanezt álmodta. Egészen pontosan, majdnem születése óta. Ránézett az órára. Fél 9.

- Ó, hogy az a … megint elaludtam.

Az álmok miatt olyan mélyen aludt, hogy nem kelt fel az éjjeliszekrényen levő órájára. Ma kedd van, ami azt jelentette, hogy el kell menni az apjához, és az bátyjához. Mikor elvégezte az egyetemet, úgy döntött nem marad ott a Brooklyn-i kis kertes házban, mely tele van régi emlékekkel és tárgyakkal, amik a halott anyjára emlékeztetik. A rózsabokrok a ház előtt, anyja kedvenc virágai voltak. A tulipánok, mind különlegesek, melyet édesanyjuk egyenesen Hollandiából hozatott. Megannyi apró emlék és részlet, melynek láttán mindig az anyja jutott eszébe. De apja semmi pénzért nem hagyta volna el azt a lakást, és így bátyja, Nick is ott maradt, hogy az ő, és egyben a ház gondját is viselje. Bár ezt soha nem tették szóvá, apja akaratlanul is őt hibáztatta az anyja halálért, és ez mindig érződött kettőjük feszült viszonyában. Greg koraszülött gyerek volt, anyja a korházban, néhány órával a születése után meghalt.

Morcosan ledobta magáról a takarót, kisétált a fürdőbe és kapkodva elkezdett készülődni. Mozdulatai mind gépiesek, inkább megszokásból és rutinosan, mint pontosággal. Arcmosás, fogmosás, borotválkozás. A tükörbe nézve egy meggyötört, kicsit meggyűrődött arcot látott. Fekete, félhosszú haját elfeküdte az ágyban és most göndörödve tekergőzött mindenfelé. Bár még csak a harmincas évei elején járt, az arca jóval többet mutatott koránál. Az állandó rémálmok kikészítették. Sötétkék szemei alatt sötét karikák úsztak, arca beesett, megtört.

- Hozott anyagból dolgozunk, ez van. Ma is jól indul a reggel– lemondóan felsóhajtott. Már úgyis mindegy. A kinézete nem sokat számított, és az apjáékhoz sem fog odaérni időben, majdnem mindegy mit csinál, vagy, hogy néz ki.

Gyorsan kikapott a szekrényből egy szűkebb szabású farmert és egy sötétkék pólót, majd az ajtót bezárva, lesietett a csigalépcsőn a ház előtt álló kocsijához.

Már előre tudta, hogy apja mit fog mondani, és sejtette, hogy bátyja is megint egy esetleges egy éjszakás kalandra hárítja a késését.

Soha nem mondaná el nekik az igazságot, mert tudná, hogy akkor nem hagynák ennyiben a dolgot. Bármennyire tűnnek is érzéketlennek, mindkettőjük a szívén viseli sorsát, elköltözése ellenére is. Eddig is magában tudta tartani rémálmait, és ez eztán is így lesz. Ha elmondaná nekik, csak feleslegesen felizgatná őket, és még az ő aggodalmuktól is gyötrődhetne.

Bepattanva a szépen fényezett, sötétkék Renaultba felhangosította a rádiót, és elindult a kis, kertészboltba, mert új szerszámokat és magokat ígért az apjának a telefonban. Ilyenkor csak a zene volt képes elfeledtetni vele a rémképeket, amik néha még napközben is gyötörték. A zene dallamára ritmusosan dobolt az ujjaival a kormányon, és próbált csak a kis utcára koncentrálni.

Miután megvette a kisboltban a virágmagot, az új kis kapát, és egy ásót, mert a réginek eltört a nyele, nem maradt más hátra, mint, hogy az apjáékhoz menjen.

Bár csak hetente kétszer járt, néha ezt is terhesnek érezte. Jó volt őket látni, de a látogatás után mindig nyomott volt a hangulata.

Begurult a kis behajtón, és elkezdett kipakolni a kicsi hátuljából.

- Megint késtél, Tesó. Talán görbe estéd volt? Vagy csak szimplán elaludtál. – és igen, nem tévedett.

- Ha megmondanám, jobban éreznéd magad?

- Hát, végül is teljesen mindegy, csak furdal a kíváncsiság. – és egy hatalmasat nevetett, miközben elvette az egyik szatyrot Gregtől és közben kezet fogtak.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik. De ha nagyon tudni akarod, elaludtam. Bár meglepő, ez is előfordul néha.

- Gyere, az öreg már vár.

Besétáltak a házba és egyenesen a kis nappaliba mentek, ahol az apja a tolószékben olvasta az aznapi újságot. Kis kockás, bordó inge pedánsan begombolva, rajta barna kötött mellény. Még az anyja csinálta neki…

- Szerbusz, apa. – odasétálva egy puszit adott ősz apja arcára. A régi illatok, apja kinézete. Az álomképek most hirtelen elöntötték, és csak úgy kavarogtak rémképei a gyermekkorából feltörő emlékekkel. Arcizmai megrándultak, de uralkodott magán és kicsikart arcizmaiból egy mosolyt apja üdvözlésére.

- Helló Gregori. Korábbra vártunk, de nem baj. Jobb később, mint soha – a mondat, pont úgy, ahogy apjától várta. Egyedül csak ő hívta Gregorinak, és bár nem zavarta, de jobban szerette, ha Gregnek szólítják.

- Bocsánat, elaludtam, sokáig dolgoztam az este.

És elkezdődött a csevej a munkáról, az elmúlt napok történéseiről, a bulvár hírekről, a növények fejlődéséről a kertben, melyhez bár nem sokat értett, meghallgatta apja és bátyja beszámolóját. Hány féle tarka tulipán nyílik most, a bordó rózsákat beoltották… és minden apró dolog, ami újdonságnak számított az apró virágoskert életében. Apját csak a kert gondozása és rendben tartása éltette, hogy a virágok mindig olyan tökéletesek és meseszerűek maradjanak, mint felesége, Mary idejében. Azt mondta, mikor a kertben van, úgy érzi, mintha Mary még mindig itt lenne, és ez erőt ad a minden napokban. De Greg gyakorlatias szellemű volt, és nem akarta magát olyan dologgal áltatni, aminek semmi valóságalapja nincs. Az anyja meghalt és reméli, most valahol egy jobb világban van. De biztos nem a földön.

Miután apjuk elszundikált Greg beszámolója alatt, kimentek beszélgetni a teraszra.

- Egyre fáradékonyabb. Aggódom miatta. Bár eddig is aludt, de most van, hogy egész délelőttöket átalszik. Nem panaszkodik, és nem mutatja, de egyre gyengébb – nem nézett Gregre, a korlátot erősen markolva a távolba révedt.

- Te is tudod, hogy nem mai csirke már, és nem lesz fiatalabb. Én is látom rajta, hogy gyengül. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy boldoggá tegyünk az utolsó napjait, mást nem igen csinálhatunk az ügy érdekében.

Bár nem akarta kimondani, de apja haldoklott, és ezt mindketten látták. Mióta a szívinfarktusa után lebénult, már nem nyerte vissza erejét, teste megviselt és erőtlen volt. Szorított a mellkasa, nehezen kapott levegőt. A rémálom… mostmár ébren is. Próbált mélyeket lélegezni, és figyelni, Nick hogyan találkozott legújabb barátnőjével, de minden erejével arra koncentrált, hogy összeszedje magát, és ne ájuljon el. Szerencsére bátyja nagyon belemerült az előző este ecsetélése, így nem tűnt fel neki Greg küzdelme önmagával. Ez egyre rosszabb lesz. Ki kell találnom valamit, különben bedilizek. Mikor már úgy érezte, képes lesz hazavezetni, elköszönt Nicktől és bepattant a kis renaultba. Úgy döntött, hogy kiszellőztesse a fejét, inkább megáll majd őt közben az egyik parkban, és megeszik egy hot dogot, elvégre ma még nem is evett semmit. A lakásától három utcára, megállt egy hot dogosnál, és besétált abba a parkba ahol egy fél éve nyitottak új játszóteret. Eddig soha nem volt még benne, mivel sem oka, sem ideje nem volt sétálni, de most kedve támadt hozzá.

A parkban csak egy két apró gyerek lézengett, két kisfiú, akik épp a csúszdára másztak serényen, és egy hosszú, szőke hajú, angyalképű kislány, akinek haja két oldalra volt felcopfozva. Az anyja a játszótér másik oldalán beszélgetett egy másik nővel, néha pillantva csak a lány felé, így a gyermek maga tolta négykerekű, rózsaszín, masnikkal díszített biciklijét.

Leült egy padra és megette a szendvicsét, közben pedig a kislányt figyelte. Ez tökéletes. Végre valami örömteli és vidám, ami eltereli a figyelmemet. Sajnálta, hogy otthon hagyta a gépét, mert bár dokumentum fotós volt, szinte majdnem mindenről tudott és készített is képet. Figyelte, ahogy a kislány felmászik a biciklire majd lassan és óvatosan elindul. Teker egyet, majd még egyet. De ő már előre látta.

A park szélén volt egy gödör, amit az útburkolat javítása miatt fúrhattak nem régen. És ha a kislány tovább teker egyenesen az úton, pont belemegy a gödörbe. Csak a négy cölöpre volt rátekerve egy figyelmeztető szalag, ez nem lesz elég, hogy megfogja a kislányt. És ő csak gurult, közben sikkangatva nevetett, egyre jobban élvezve a tekerést. Úristen. Az anyja nem fogja időben észrevenni.

Futásnak eredt, és bár megint szorított a mellkasa, még gyorsabban rohant, hogy elérje a kislányt. Az megrettenve, már nem tudott lassítani, a kerekek lendületben voltak, a kicsi lány pedig a gödör felé száguldott. Meg kell mentened.

Egy fél másodperccel azelőtt, hogy a kerék a peremre hajtott volna, Greg elkapta a kormányt, és megállította a biciklit. A kislány feje épp csak előre bólintott, de nem lett semmi baja. A háta mögül egy nő kiabálását halotta és látta, amint feléjük fut. Melléjük érve felkapta a lányt, magához ölelte és erősen megszorította.

- Úristen, nagyon köszönöm. Maga megmentette a lányom életét. Hogyan hálálhatnám meg? – mondta a riadt nő, a kislányt még a karjaiban tartva.

- Ugyan, semmiség, épp erre jártam, és megláttam a bekövetkező bajt. Csak megállítottam. Ennyi.

A nevem Isabella. És még egyszer nagyon köszönöm. – hálásan Gregre mosolygott, és a kezét nyújtotta neki. Greg kezet fogott vele, és a kislányra nézett.

- Az én nevem Gregori Walcott. Te, kicsilány, pedig figyelj nagyon, és előre nézz, ne hozd a szívbajt a mamira, mert nem biztos, hogy legközelebb is ott leszek.

A kis szőkeség szégyenlősen ránézett és elmosolyodott. Az anyja már megfordult, épp indult vele vissza, mikor a lány őt nézve ezt suttogta a fülébe.

- A bácsi az én őrangyalom. - és hátraintett Gregnek.

Greg furcsának gondolta, amit a kislány mondott, de hát még gyerek, had higgyen a csodákban.

A szerkesztőségben csöngött e telefon. Ma már húszadszorra. Victoria nem akarta felvenni. Úgyis tudta, hogy a főnöke az és a cikkét sürgeti. Már csak fél napja maradt arra, hogy jó témát találjon a jövő heti számba, és halvány fogalma sem volt, most kit kellene bemutatnia. A szerkesztőnő azért hívogatta, mert kellett a téma az e heti lapszám végén levő ajánlóba.

A rovata mostanában nem volt az igazi, ahogy mostanában ő sem volt az igazi.

Nem talált olyan nagy tehetséget a fotósok között, akit még nem mutattak be, vagy tényleg érdemes lenne bemutatni. A telefoncsörgés végre elhallgatott, de tudta csak pár percre, míg Katherine valami mással kénytelen foglalkozni.

Viszont a telefon egy fél percen belül megint megszólalt, és már épp azon volt, hogy félreteszi, mikor meglátta Gabrielle számát. Felvette és Gabrielle izgatott, éneklő hangját hallotta a telefonban.

- Mit csinálsz péntek este?

- Neked is, szia. Ha minden igaz, otthon ülök Felhőssel, és várom az ihletet.

- Oh, ne várd, inkább gyere velem és olyat mutatok, amitől megjön az ihleted.

Gabrielle nagy kanállal falta az életet… a szó minden értelmében. Szeretett jókat enni, múzeumba, kiállításokra és fesztiválokra járni. És esténként a klubokat és a diszkókat részesítette előnyben. Victoria nem tudta, a sok közül melyikbe szeretné a barátnője elkísértetni magát.

- És most épp mi az - az ihletadó program? – szinte már félve kérdezte meg.

- Most nyílik egy új fotós kiállítás a Metropolitan melletti galériában. Egy művészbarátom ajánlotta a pasas képeit, dokumentum fotós, de azt mondják érdekes a szemlélete és nagyon jók a képei. Azt hiszem, valami Gregorinak hívják. Olyan rusztikus még a neve is. Kérlek, gyere, ezt nem hagyhatjuk ki, és vadászni akarok…

- ezt mind egy szuszra hadarta el, olyan lelkes, és kérlelő hangon, mint egy cukorkára vágyó kisgyerek. Rábeszélte Vikit.

- Jól van, elmegyünk.