Kicsit megcsúszva bár, de törve nem, végre én is eljutottam, hogy egy kicsit átnézzem, összegezzem a tavalyi évet az olvasmányok és könyves élmények szempontjából. Lássuk.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. január 4., szombat
2019. november 9., szombat
2018. május 29., kedd
Sarah J. Maas BASC fandom doboz: UNBOXING!
Hétfőn reggel végre én is kezembe kaparinthattam a Pick Pack Ponton az elég nagy méretű dobozomat. (Tudni illik nem fért bele se az első, se a hátsó bicaj kosaramba, így onnan még sétáltam vele a munkahelyemre.) És még mindig tartom, hogy Szeged a világ végén van, mert amíg van aki a szerdai postázás után már csütörtök reggel megkapja (az ország északi része), addig ide a futár szombat reggel adta le a csomagot. Na de sebaj, megérkezett és ez a lényeg!
A bejegyzés SPOILERES a doboz tartalmára, akkor nézd meg, ha nem zavar, hogy kiderül!
2017. december 31., vasárnap
Évzárás, összegzés és elszámolás, 2017
Ahogy a korábbi években már kialakult, most is szeretnék könyves összegzést, afféle elszámolást készíteni!
Éljen az ideji Pró tagság is a Molyon, lássuk előbb a számokat:
Éljen az ideji Pró tagság is a Molyon, lássuk előbb a számokat:
2017. október 4., szerda
Beszámoló a szegedi On Sai író-olvasó taliról (összefoglaló+képek)
Engem ért két hete a felkérés, tegnap pedig a megtiszteltetés, hogy On Sait kérdezgethettem a szegedi író-olvasó talin.
Egy negyed órával érkeztem előbb a Somogyi-könyvtárba, így még 17 óra előtt pont részt vehettem a gyors körbevezetésen a könyvtárban. Átbeszéltük gyorsan az időket, a menetet, és közben míg én a tömegtől és a mikrofontól való iszonyomat próbáltam leküzdeni, On Sai olyan anekdotákat mesélt (rá jellemző módon), mikor más lefagyott beszélgetés közben... :-D
![]() |
| Képet készítette: Somogyi-könyvtár |
Címkék:
2017,
Beszámoló,
dedikálás,
író-olvasó találkozó,
Könyvmolyképző,
On Sai
2017. április 25., kedd
Könyvfesztivál után...
Kicsit még szétesve próbálom összeszedni a könyvfesztiválos élményeket, annyira tömör volt ez az egy nap. Szegedről indulva a vonatállomáson kedves ismerősbe botlottunk a Betűevőkről, így ő sem utazott egyedül és simán végig beszélgettük az utat a Nyugatiig. Utána a villamosjegyeket megszerezve belevágtunk a Pesti életbe (de csak módjával).
2016. december 31., szombat
Évzárás, összegzés, és elszámolás 2016
Most úgy tűnik, ez lesz a év utolsó posztja, pedig még másik kettő is alakulóban van On Sai Esővágy című antológiájáról, és a Fantastic Beasts-es filmkönyvről. Na de majd jövőre.
Nézzük meg, hogy állunk a mai nap a Moly.hu statisztikái szerint (éljen a két ünnep közti pro tagság):
Nézzük meg, hogy állunk a mai nap a Moly.hu statisztikái szerint (éljen a két ünnep közti pro tagság):
2016. október 5., szerda
Új logó és szeptemberi élmények
Szánom-bánom, szeptemberben sajnos nem született könyvajánlós poszt. Ami nem jelenti azt, hogy nem olvasok, csak túl sokat és hosszú könyveket olvasok egyszerre, és még nem fejeztem be mindet, így addig nem jön poszt. Viszont októberben könyvajánló cunamit tervezek. :-D
Az egyik ok, amiért itt kevesebb poszt született az új könyvtári könyvajánlós oldal, ahova viszont rengeteg ajánlót írtam, és mostantól ti is megírhatjátok pár mondatban a saját élményeiteket. Lehet ez vers, novella, szórakoztató vagy tudományos könyv, mindenre nyitottak vagyunk. Ha pedig épp olvasási válságban vagytok, és csak a témát tudjátok, de könyv címet nem találtok hozzá, nálunk mindig érdemes szétnézni.
Viszont az egyetemi félévkezdés mellett (ami már csak könyvtárosként érint) több új ötlet, terv, és program tervezés is ért, ami lefoglalta az időm nagy részét. Az egyik a szülinapozás, aminek nevében most elég sok rendezvényen voltunk, (cirkusz, repülőnap, mozi) aki Instagramon követ, értesülhetett róla. (Kövessetek nyugodtan.)
Ott beszámoltam a frissen kapott könyvekről is, amiből csak kettőt vettem egy antikváriusi kiárusításon, mert Tolkien-könyv gyűjtő vagyok. A többit mind ajándékba kaptam a családtól, mert ismernek! :-D Ebből most olvasom a Highgate temető ikreit, és Karlstein gróf rémisztő történetét.
A vékonyabb Szilmarilok az egyik antikváriumi, szinte már alig lehet kapni, és végtelenül vicces a borítója, a vastagabb pedig a szép új, Ted Nasmith által illusztrált szuper kiadás, amit Keresztanyumnak köszönhetek. <3 br="">3>
Végre megkaptam a Nyírd ki ezt a naplót is, így most a saját színezőim mellett abban is kreatívkodhatok, erről is láthattatok már képet az Instán. Ó, és persze a plüss medvék gyűjteménye is bővült (mert hogy én őket is gyűjtöm).
Aztán mivel húgom ebben a hónapban töltötte a 18.-at, én ezzel az üveggel készültem neki:
(Kezeket fel, ki ismeri fel az üveget, és hogy melyik könyvben található, milyen aspektusban?)
De a végére hagytam a legjobbat, amit talán most már felismertek. Keresztanyám csomagjával érkezett ez a vaskos könyv is, kis cetlivel és utasítással. Nyisd ki a könyved magad előtt és lazán húzd szét a lapjait. És akkor elállt a szavam... Mert betűk voltak benne, olyan ügyes technikával hajtogatva a könyv lapjait, hogy egy cizellált mintában az Aranymag Am-je és egy szivecske jelenjen meg. Mint kiderült ez egy külön technika, és külön nekem készítették ezt a mintát, amire rettentő büszke vagyok. :-D

Lefotóztam, és amint látjátok, most már megjelent a blog
háttérképeként is, és ezt használom az Aranymagos hivatalos oldalakon
profilképként.
Ezzel bár Keresztanyum nem is tudta, elküldte a szuper, egyedi, és saját könyves logómat. :-D Mindenre várni kell, majd 7 év blogolás után megérett a blog a saját logóra, egyedi könyves megkülönböztetésre.
2016. április 24., vasárnap
Könyvfesztivál: ' kis' képes beszámoló
Szombaton kora reggel indultunk el Szegedről, mert már nyitásra fel akartunk érni a Millenárisra. Tudni kell, hogy a szombati naphoz amúgy is nagy bátorság kell, mivel hétvége lévén nem csak a felutazó vidékiek, de sok Budapesti is ilyenkor jön ki családosan a gyerekkel, tehát óriási tömeg van, és rengeteg programot és dedikálást tesznek erre a napra.
Címkék:
Atheneum,
Beszámoló,
Fumax,
Harmat,
Könyvfesztivál,
Könyvmolyképző
2015. december 31., csütörtök
2015 leg-leg-leg, év végi összefoglalás
Hú, érzem, hogy ez a poszt nagyon hosszú lesz. Sok minden változott ebben az évben, viszont az elmondható, hogy könyves szempontból minden rekordot megdöntöttem! Ebben az évben indult el a bloghoz kapcsolódóan a Facebook oldal, van most már egy Instagram oldal is, és apróbb design váltások, módosítások is tervben vannak (ilyen kísérlet például a hóesés, tetszett? ).
Bár ebben az évben talán nem voltam annyi könyves eseményen, viszont azt hiszem a könyves kihívásnak is köszönhetően dupla annyit olvastam és írtam, mint átlagos években eddig (ezzel együtt 68 poszt készült a blogra az évben, ebből 29 könyves kihívásos). Ha már összegző poszt, kicsit összegezzük a számokat erről az évről:

- Összesen ebben az évben 91 könyv (ebben benne van a megkezdett könyv is!)
- Befejezett és elolvasott 80 könyv (régebbi években ált. 50 körül volt egyetem mellett)
- Össz elolvasott oldalszám : ~25638 (Moly.hu -ról, ez nagyon durva, de ez a félbehagyottak nélkül, tehát durván 26 000 oldal! Sose volt még ennyi!)
- 46 különböző külföldi szerző (volt akitől több könyvet olvastam, azt nem számoltam többször)
- 12 különböző magyar szerző (volt akitől több könyvet olvastam, azt nem számoltam többször)
- elolvastam ebben az évben 2 db trilógiát
- Befejeztem 3 db trilógiát (elolvastam az utolsó részeket)
- Elolvastam 7 db 2 részest (volt, ami csak ennyi, van ami trilógia lesz valamikor, van aminek kiegészítője lesz.)
- Elkezdtem 8 db több részes sorozatot (nem mind trilógia, van ami több részes)
- Disztópia 7 db (itt egyesével a kötetek, van benne azonos szerző)
- Levélregény 2 db
- Fantasy 24
- YA regény 19 db
- Kortárs tini komolyabb 11 db
- Krimi 2 db
- Képregény 1 db
- Életrajz 2 db
- Mese 2 db
És hogy ne csak a sivár számok legyenek a poszt fő tartalma, elhatároztam, hogy megpróbálok legeket választani, a saját szempontjaim szerint, ami emlékezetes maradt az év folyamán. Legjobb főszereplő pasit és csajt nem is tudnék és nem is szeretnék választani, viszont azt hiszem, lesznek benne karakterek, akikre érdemes emlékezni. Ó, igen, nem tudtam néhol csak egyet választani, de talán ez nem is baj. :-D A képekre kattintva elérhetőek a bejegyzések a könyvekről!
Címkék:
2015,
Beszámoló,
Kedvenc könyvek,
könyvajánló,
Könyvmolyképző
2015. szeptember 27., vasárnap
Egy kis összefoglaló (és könyvajánló) a nyereményjátékról
Először megint meg kell köszönnöm, hogy ilyen sokan játszottatok. Nekem nagy élmény volt, mert sokan írtatok nagyon jó könyvajánlatokat, nektek meg talán azért, mert találhattatok olyan posztot a blogon, ami érdekelt titeket.
Mivel most hétvégén tudtam rá időt szakítani, hogy minden átnézzek a táblázatban, most jön erről egy kis összefoglaló.
Itt elég sok és vegyes volt a felhozatal, a szám azt jelenti utána mennyien írtátok, rákattintva meg is nézhetitek őket:
Ami viszont még érdekesebb, amit ti ajánlottatok nekem. Párat már én is olvastam ezek közül, de voltak újak. Ha olvastam és már írtam is itt róla a blogon, akkor linkelve megtaláljátok, és beleolvashattok, a többit pedig felírtam magamnak a listámra. Jöttetek egy páran az Árnyvadász oldalról, láttam azt is.
Mivel most hétvégén tudtam rá időt szakítani, hogy minden átnézzek a táblázatban, most jön erről egy kis összefoglaló.
Melyik poszt tetszett nektek:
Itt elég sok és vegyes volt a felhozatal, a szám azt jelenti utána mennyien írtátok, rákattintva meg is nézhetitek őket:- Benina : Tükör
- John Green: Papírvárosok 3
- John Green: Alaska nyomában
- David Levithan: Nap nap után 2
- Kresley Cole: Méreghercegnő
- Mit várunk ősszel a postástól
- Sarah J. Maas: Üvegtrón 2
- Veronica Roth: A hűséges amiben egyet értettünk :-D
- Gabriella Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
- Hobbit Az öt sereg csatájafilmajánló
- SZIN, Chili, Bábel
- Idézetek
Ami viszont még érdekesebb, amit ti ajánlottatok nekem. Párat már én is olvastam ezek közül, de voltak újak. Ha olvastam és már írtam is itt róla a blogon, akkor linkelve megtaláljátok, és beleolvashattok, a többit pedig felírtam magamnak a listámra. Jöttetek egy páran az Árnyvadász oldalról, láttam azt is.
- Chanda Hahm : Bűbájtalan
- Vavyan Fable - Tűzvarázs
- E. Lockhart: Hazudósok
- Daniel Keyes: Az ötödik Sally
- Lisa Jane Smith: A titkos kör
- Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan? (és akivel amúgy sem járunk)
- Jus Accardo: Touch
- Cassandra Clare: A mennyei tűz városa (3)
- Jennifer L. Armentrout: Luxen sorozat 1-2-3
- Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek
- Alex Flinn: Beastly
- Mark Lawrence : Tövisek hercege (2)
- Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet
- James Dashner: Útvesztő
- Marie-Aude Murail: Oh, boy
- John Green: Csillagainkban a hiba
- Kami Garcia és Margareth Stohl: Lenyűgöző megváltást
- Cassandra Clare: A végzet ereklyéi (az egész sorozat :-) (2)
- John Caldwell: Fekete lángok
- Cassandra Clare: A hercegnő (Pokoli szerkezetek)
- Jennifer L. Armentrout: Obsession
2015. szeptember 16., szerda
Egy Ex Libris születése
Ígértem nektek, hogy majd mutatok képeket az Ex Librisem elkészítéséről, tervezéséről, íme néhány:
A minőségért előre is elnézést kérek, sajnos mivel vékony ceruzával rajzoltam, és nem a világ legjobb telójával fotóztam halványak, de a lényeget talán látjátok majd:
Kb. június, július-ban jutott eszembe, hogy én egy ilyet szeretnék szeptemberre a szülinapomra, és rá is találtam az Artistamp-re akik egyedi pecsétet készítenek. Akkor írtam nekik, megbeszéltük az árakat, hogy milyen formában kell elkészítenem a terveket, és utána elindult a rajzolás.
A kezdeti fázisban voltak a Gyűrűk Urára, Hobbitra hajazó rajzok:
A többiért katt...

2015. augusztus 29., szombat
SZIN, Chili és Bábel
Ez most egy rendhagyó poszt lesz. Több okból is, de főként azért, mert beszámolónak indult a SZIN-ről, viszont most közbejött a Bábel, tehát összekombinálom a kettőt... de majd közben kiderül.
Minden úgy kezdődött, hogy jegyet vettünk augusztus 25.-ére, kb. márciusban a SZIN-re, mert nagy ÁKOS fan lévén ez az egy nap biztos volt, tűzön vízen át. Aztán rájöttünk, hogy végül is majdnem hetijegyet is vehettünk volna, jobban megérte, itthon alhattunk, de minden este kimehettünk volna párommal a koncertekre... Mindegy, annál maradandóbb lett az élmény.
A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) mindig a nyár utolsó hetére esik, általában a nagy zenei fesztiválok közül ez a záró akkord. Ezen a héten hétfőn még dolgoznom kellett, de fejben gondolatban már ott jártam a feszten. Kiválasztottam a ruhát, bújtuk a programfüzetet, mikor hova, merre, hogy.
Kivettem a szabit keddre, majd jól kialudtuk magunkat, beebédeltünk, és kisétáltunk, olyan kettő magasságában a partfürdőre, át a hídon. Kellemes 35 fok volt napon, de mivel mi nem akartunk már hazajönni, hosszú gatyában mentünk, szenvedve a meleggel.
Nem írnám nem pontról pontra mik történtek, imádjuk mindig a SZIN-t, kicsit ugranék és inkább behoznám a Bábel párhuzamot. Régóta szemezek már ezzel a kötettel, pontosan mióta szilveszter környékén elolvastam az Akkor szakítsunk-at. Most pedig mivel a kötet a fesztiválról szól, nem is találhattam volna jobb időpontot. Szerdán mikor délelőtt feltápászkodtunk, iszonyúan hiányzott az élmény, a hangulat, és abban a reményben olvastam bele a könyvbe, hogy egy kicsit tovább élhetem az enyémet általa.
A könyvről:
Amit viszont nagyon szeretek a faluban, hogy rengeteg élménnyel gazdagodunk. Voltunk az LMBT sátornál, a lisztérzékenyeknél, (ahol még kedves ismerőssel is találkoztunk), beszélgettünk a roma katolikus kollégium képviselőivel, akitől a csodás nap hennát kaptam a kezemre, majd az Erasmusos sátornál készítettünk kitűzőt is, gazdagabbak lettünk egy felakasztható műanyag kulaccsal, könyvjelzőkkel, és sok prospektussal. Imádom az ilyen begyűjthető fesztiválcuccokat, a régi frizbi és esőkabát még mindig megvan az előzőről, és csak kirakóztunk, meg kérdőíveket töltöttünk ki értük. Csupa móka és kacagás.
Mire kivártuk és megettük, már félig tartott a Kowalsky meg a Vega koncert, így még fotózkodtunk, nézelődtünk, vártuk, hogy vége legyen. Azt hiszem ez nem marad maradandó élmény. Aztán elfáradva, míg vártuk, hogy áthangszereljenek, lerogytunk a fűbe, és figyeltünk, beszélgettünk, meg a nagyon lassan gyülekező tömegben néztük a bohókás fesztiválarcokat.
Újrakezdhetnénk, Induljon a banzáj, Alig hitted, Monumentum, Ébredj mellettem, Indiántánc, Előkelő idegen, Calypso (az új kedvenc), Láss bennem mást, Keresem az utam, Hello, Jóslat, Érintő, Nézz rám, Ilyenek voltunk, 1984, Utolsó hangos dal, Igazán, Csak a dal, Ölelj meg újra.

Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2013.
Oldalszám: 526. old.
Magyar kiadás: 2013.
Oldalszám: 526. old.
Szerző: Leiner Laura
Fülszöveg:
Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel, aki a zárónapi koncerten lép fel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül…
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.
Amit a könyvről tudni kell:
- Laura mindig írtó fura/hülye neveket ad a szereplőknek.
- Van közte végtelenül buta.
- Egy mókamester.
- Egy szerencsétlen, aki a végére megtalálja a szerelmet.
- És rengeteg jó humorú vicces párbeszéd, jó beszólások, mai dolgok (Twitter, sms kép, ezek nagyon tetszettek.)
- És istenien visszaadja a fesztiválhangulatot!!!
Ahogy szerdán este, délután elkezdtem a könyvet, együtt éltem velük végig a pillanatokat, izgultunk, készültünk, elmentünk. Aztán örültünk a feltűzött (bár anyag alapú, kék karszalagunknak), de bent rájöttünk, hogy minden igaz, amit a hetijegyesekéről beszéltek. A VIP ezüst, a sima bérlet arany, bronz volt, és mi napijegyesek gyorsan feltűntünk délután a tömegben a kis kék napijegyes karszalagunkkal.
Az elején belépve és végigmustrálva a kajakínálatot, szomorú voltam, mert nem lett meg a nagy színes SZIN felirat, pedig ott akartunk képet csinálni, helyette maradt a fehér Szeged, de az most annyira nem volt népszerű.
Aztán egy bazi nagy ponyvasátorban megtaláltunk, hogy turizni is lehet (az Angex kiköltözött), így ott is eltöltöttünk némi időt, míg végül 3 pólóval lettem gazdagabb. Máskor hetekig nem találok ennyi jót, most sok mindent hoztak, direkt ide fesztiválpóló gyanánt, de tényleg jó volt a felhozatal.
Aztán megcéloztuk a Civil Falut, ami egy nagyon jó kezdeményezés a SZIN-en, civil szervezetek vonulnak ki, kicsit, hogy oktassák, neveljék, szórakoztassák a bulizókat. Mikor tesómékkal voltunk kint két éve, akkor is itt kezdtünk és nem bántuk meg. Kb. 50 nagy sátor volt, ilyen témakörökben, mint egészség, oktatás, társadalmi befogadás, zöld dűlő, tevékeny rét, és még kis útlevelet is kaptunk, amibe gyűjthettük a pecséteket, persze, mivel mi nem voltunk hetijegyesek, és pár helyen le is ragadtunk délután, csak hat pecsétünk lett (pedig nyolccal már esély lett volna nyereménycsomag nyerésére.)
Amit viszont nagyon szeretek a faluban, hogy rengeteg élménnyel gazdagodunk. Voltunk az LMBT sátornál, a lisztérzékenyeknél, (ahol még kedves ismerőssel is találkoztunk), beszélgettünk a roma katolikus kollégium képviselőivel, akitől a csodás nap hennát kaptam a kezemre, majd az Erasmusos sátornál készítettünk kitűzőt is, gazdagabbak lettünk egy felakasztható műanyag kulaccsal, könyvjelzőkkel, és sok prospektussal. Imádom az ilyen begyűjthető fesztiválcuccokat, a régi frizbi és esőkabát még mindig megvan az előzőről, és csak kirakóztunk, meg kérdőíveket töltöttünk ki értük. Csupa móka és kacagás.
Engem mindig ámulatba ejt a sok fura szerzet, de itt ez nem zavar senkit. Az idő lassabban telik, az emberek jönnek mennek, és egyszer csak azt nézed, hogy egy lila hajú pár megy el melletted, vagy egy lány hátán egy birkás hátizsák lóg. De itt ez sem baj.
Itt már olyan délután 6 körül járhatott és rájöttünk, hogy a bő ebéd nem tart ki estig, kerestünk egy gyrosost, és vettünk pitás gyrost, azt remélve, hogy az majd kitart reggelig.
Mire kivártuk és megettük, már félig tartott a Kowalsky meg a Vega koncert, így még fotózkodtunk, nézelődtünk, vártuk, hogy vége legyen. Azt hiszem ez nem marad maradandó élmény. Aztán elfáradva, míg vártuk, hogy áthangszereljenek, lerogytunk a fűbe, és figyeltünk, beszélgettünk, meg a nagyon lassan gyülekező tömegben néztük a bohókás fesztiválarcokat.
Besötétedett és 21:00 előtt pánikszerűen megindult a tömeg. Eddigre mi is bővültünk ismerőssel, és bár a fiúk be akartak menni előre középre a tömegbe ugrálni, én a magam 153 centijével nem vagyok az az erőszakos, ugrálós fajta (mint mondjuk Zsófi/Chili- aki a könyvben iszonyatos Red Hot Chili Peppers fan és semmi nem tartja vissza a dolgoktól, általában a kordon sem), így diszkréten megálltunk a színpad jobb szélén és a fejek fölött átnézve, kényelmesen nézhettem és táncikálhattam az ÁKOS nótákra.
Bár én nem vagyok olyan nagy fan, mint a könyvben Zsófi, de nagyon szeretem Ákost évek óta, és most az Igazán turné keretén olyan számokat hozott áthangszerelve, amit a mellettünk táncoló 30-asok, 40-esek is élveztek. A dalok a teljesség igénye nélkül:
Újrakezdhetnénk, Induljon a banzáj, Alig hitted, Monumentum, Ébredj mellettem, Indiántánc, Előkelő idegen, Calypso (az új kedvenc), Láss bennem mást, Keresem az utam, Hello, Jóslat, Érintő, Nézz rám, Ilyenek voltunk, 1984, Utolsó hangos dal, Igazán, Csak a dal, Ölelj meg újra.
Volt lézer, füst, a végén meg már tomboltunk, ugráltunk, és nem érdekelt, ki látja, hogy kb. úgy táncolok, mint anyukám, de ilyenkor ki kell használni az alkalmat, hogy a sötétben mindenki a koncertet nézi :-D Mindenképpen nagyon messze voltunk a színpadtól, mert vagy 4 méteres fotós árok volt a színpad előtt, még Ákos is megjegyezte, hogy ekkorát még nem látott. :-D Bár rendes ráadás volt, (azt hiszem 4-5 szám) két óra után így is vége lett a koncertnek, mi pedig beállva az áradatba, kicsit sodródtunk, de még nem volt kedvünk hazamenni.
A Kaukázus épp a ráadást játszotta a nagy sátorban, utána pedig kerültünk egy nagy kört, belehallgattunk kicsit mindenbe, ahol zene szólt, és vártuk, hogy teljen az idő, mert még Odett koncertjébe is be akartunk nézni. Lerogytunk az OTP kényelmes nyugágyainál, és nem sok híjja volt, hogy mi is ott aludjunk el a fesztiválon, közben meg nagy szemekkel néztem a magasból ugráló embereket és a tőlünk jobbra levő éjszakai vursli hangulatot.
Elkezdődött Odett, de azt hiszem a második szám után állapítottuk meg, hogy ez nem nekünk való, benéztünk a silence medencébe (írtó mulis, hogy semmit nem hallasz, az emberek mégis villogó fülhallgatóval a fejükön táncolnak a saját zenéjükre együtt!?), majd olyan fél 2 magasságában elindultunk a kapuk felé. Szomorúan én is visszanéztem párszor, mint Zsófi, és konstatáltam, hogy bármennyire is lassan telik az idő, vagy másként, a jó dolgoknak mindig nagyon hamar végük van.
Másnap tehát az élmény hiánya miatt nekiestem a könyvnek. Zsófi Red Hot Chili blogot vezet, ezért a fejezetek felosztása, nap, óra, és az események rövid összefoglalójával kezdődik. A szereplők néha kifejezetten idegesítőek, (Hippo, Boldi) és a könyv alapján nem bántam, hogy mi nem sátrazzuk végig az 5-6 napot, azt hiszem én nagyon nehezen tolerálnám a sátor összedőléseket, taposásokat, a fesztiváli fürdést. Sokat voltam nyári táborban, akkor elég volt annyi közösségi élmény, ezt a részt azt hiszem nem fogom visszasírni, de a könyv alapján kifejezetten van hangulata egy ilyen ébredésnek a sátorban alvás után.
Sokat csetlenek, botlanak, de a legjobb, legérdekesebb szereplő nekem most kivételesen az egyik mellékszereplő, Kolos. Őt érzem a legnormálisabbnak, és korban közelebb állónak, az ő reakciót többnyire értettem is. A többiekét meg nem volt nehéz levenni már a könyv közepén.
Minden esetre ezzel a sok oldallal Laura elérte, hogy 3 nappal hosszabb lett a fesztivál élményem, kicsit elúszhattam, milyen lett volna, ha végig kint vagyunk, megtaposnak, ázunk fázunk, de együtt szerzünk egy maradandó élményt, és ez megvolt a napijeggyel is. Még mindig hordom a karszalagot (még egy jó darabig) és nézegethetem a napocskát a kezemen. :-D Aztán ki tudja, talán jövőre majd hetijeggyel...
2015. április 27., hétfő
Beszámoló a 22. Nemzetközi Könyvfesztiválról
Mivel most szombaton végre ebben az évben én is feljutottam a Könyvfesztiválra, és elég eseménydúsnak mondható volt, írok egy összefoglalót ide is azoknak, akik nem voltak.Most négy napos volt a Könyvfeszt, csütörtöktől (ápr. 23-26.) vasárnapig tartott, mi ebből a szombatot céloztuk meg Danival és a nővéremmel, mert itt volt a legtöbb ismerős írónőnek dedikálása, és a várható legtöbb ismerős.
Kalandos volt a felérkezés, mivel hogy a Budapesti közlekedés amúgy is kiszámíthatatlan, és káoszos, a MÁV-ról meg ne is beszéljünk, így inkább csak annyit mondanék, hogy a vonatnak a Nyugati helyett csak Kőbánya -Kispestig sikerült feljutni, mert baleset volt, utána metróval és busszal sikerült eljutni a Szél Kálmán térre, ami már magában kész kaland, és ekkor még be se értünk a Millenárisra.
Bár korábban szerettünk volna de fél 11 magasságában beértünk, megszereztük a karszalagot és elindultunk a nagyobb rész felé.
Először a Gabo kiadót céloztuk meg, mert számomra a nap egyik fő célja Kleinheincz Csilla két könyve az Ólomerdő és az Üveghegy volt. Miután megvettem őket, a nagy áhítatban majdnem ott maradt a visszajáró, de voltak olyan kedvesek az eladók és közölték, hogy Csilla dél körül a standnál lesz (előtte Csilla is mondta Facebookon, hogy várható lesz kint), így megjegyeztük, és mentünk tovább egy kört.
![]() |
| Díjazott gyerekkönyvek a bejáratnál kiállítva. Nagyon tetszett a borítójuk. |
Ebben az évben a sláger a zsákbamacska könyv volt, több kiadónál is láttunk ilyen barna papírba becsomagolt, spárgával átkötött könyvek standját, többek között népszerűsítve a Ne a borító alapján ítélj, jelmondatot. Volt ahol nyomdáztak rá, volt ahol leírták, hogy kb miről szól, de úgy hogy ne derüljön ki a könyv kiléte, és hogy fiúnak vagy lánynak ajánlják. Nyilván ezek nem mindig a legfrissebb kiadványok, de akinek volt pénze, és ki akarta próbálni a szerencséjét, vagy jó ajándékot keresett, tökéletesen megfelelt.
Akkor már éppen On Sai dedikált lelkesen, be is álltam a sorba a két Calderon kötetemmel, (már mind a kettőt olvastam.) Bea mindenkivel érdeklődően, és kedvesen beszélt pár szót, külön jól esett, hogy emlékezett a blognevemre, érdeklődött az írásról és plusz bónusz, hogy tőle (vagyis a kis úrfitól, aki mellette ült) kaptunk szerencsesütit Calderon idézettel, amit mi délután ki is bontottuk és jóízűen megettük kint a napon. Finom diós volt :-D
Utána visszasétáltunk a Gabo-hoz, mivel 12 körülre ígérték Csillát, és lám ott is volt, kedvesen, a fehér farkasos pólóban (ami így a képen nézegetve nagyon tetszik:-). Rettentően örültem, hogy végre személyesen is találkozhatunk, és nagyon kedves szavakat kaptam mind a két korábban vett könyvembe. Ígértem, hogy írok majd róla, amint elolvasom a második könyvet, és örültünk egy sort a gyönyörű borítóknak amit Sánta Kira (külön kis kiállítása is volt oldalt a Könyvmoly pavilonja mellett) és én a belső illusztrációknak amit Cserny Timi Pookah tervezett a két könyvnek.Azoknak is a maguk fekete -fehér képi világával különleges hangulatuk van, de erről már bővebben írtam az Ólomerdős posztban. 
Ezután visszaballagtunk a Könyvmolyképzőhöz, és szó szerint letáboroztunk a kiadó melletti napos sarokban. Volt ott Moly és blogger találkozó, nagyon örültem, hogy pár szónál kicsivel többet tudtunk beszélgetni Deszy-vel, Fummie-val később Janella Salem-mel Burkus Bettivel és rengeteg olyan könyves ismerőssel, akikkel időről időre összefutunk a feszteken és könyves bemutatókon, de nem mindig jut idő beszélgetni.
13-tól Szurovecz Kitti dedikált, de mivel nála már minden könyvünket sikerült aláíratni, így csak a pár baráti szó, és a meleg ölelés maradt. Ajándékba vittem neki egy saját készítésű Borostyánkönny borítós gyűrűt, és láttam nagyon tetszett neki :-D A közös kép sajnos elmaradt, mert vártak rá az olvasók, de majd legközelebb bepótoljuk.
Ezután következett a másik nagy hármas dedikálása, ülésrend szerint Kemese Fanni, Helena Silence, és Zakály Viki együtt dedikált 14-tól, és bár ott ültünk a kiadó mellett mégsem voltunk elég gyorsak, mert már egész előtt akkora sor állt, hogy fél órát vártunk, mire megszereztük az aláírásainkat. Azt hiszem, talán a lányoknál volt a legnagyobb sor. Fannival a Pippa és a Mya kötetemet írattam alá, kaptam csillagos és esőfelhőket is a könyvekbe, Helenával az Enigma kötetemet, Vikivel pedig most könyvjelzőt, mert tőle még nincs meg egyik kötet sem.
Végül 15 órától megkezdődött Spirit Bliss és Benina közös dedikálása is, számunkra a nap utolsó, de annál jobb programja. Én itt most Beninával írattam alá a Milan könyvemet és a Farkasok szövetsége első részét, aminek epekedve várom a folytatását. Spirittől pedig megkaptuk a Szem első oldalait, (mivel vele már mindent aláírattam, ami megvolt.) Náluk is nagy volt a sor, még szerencse, hogy Spiritet előbb el tudtuk kapni egy közös kép erejéig. Beninával meg majd pótoljuk. :-D Spirit egy kis fülbevalót kapott a könyvborítóival, Benina pedig egy hollós könyvjelzőt, a Tükör szereplőjéhez igazodva. Mivel a Tükör-t Nővérem vette meg, majd tőle kérem kölcsön. :-D
A reggeli tapasztalatok alapján nem mertük későbbre hagyni az elindulást, így a többieket és a VP talit már kihagytuk, mert nem tudtunk volna a busszal, vonattal hazaérni. Négy körül elindultunk, és a vonaton boldogan nézegettük a szerzett könyvjelzőket, kitűzőket, beszélgettünk a napról, majd Kati és én belekezdtünk egy -egy új könyvbe is :-D
Röviden így telt a szombati nap, új és dedikált könyvek képével, és képes beszámolóval egy következő posztban folytatom.
Címkék:
2015,
Beszámoló,
Könyvészet,
Könyvfesztivál,
Könyvmolyképző,
közönségtalálkozó
2014. január 10., péntek
Tolkien születésnap 2014 LEP
Volt díszvetítés az első rész bővített változatából, előadások, kiállítások, gyermekprogramok, beszélgetés a szinkronszínészekkel és egy díszvendég is Ted Nashmith kanadai illusztrátor személyében, aki egy előadást, és rajzos workshopot tartott, majd utána dedikálta a nap folyamán (azért írom így, mert szinte egész nap üldözték a rajongók) az újonnan megjelent és az ő rajzaival illusztrált A Szilmarilok-at, amit meg is lehetett vásárolni a helyszínen.
Ebben az évben mi először nem terveztük a felutazást. A társaság ebben az évben több művészeti (képző, iparművészeti, irodalmi stb.) pályázatot hirdetett, ahova még épp időben sikerült beküldeni két pasztell rajzomat az esélytelenek nyugalmával és december végén derült csak ki, hogy az egyiket beválogatták a kiállításra és meghívót kaptam a díjátadóra is.
Utána néztem szét a honlapon és találtam meg a kvízt, amivel a jegyet lehetett nyerni a délelőtti bővített film vetítésére. Aztán nyertünk, én is és párom is, és akkor már nem volt kiút, mentünk 5-én hajnalban mind a ketten.
A vetítés 9 45-kor pontosan elkezdődött, én nagyon élveztem a filmet, szerintem sokkal jobb volt 2D-ben végig nézni, és nagyokat kacagtunk, mivel a nézők közül sokan még nem látták a bővített részt (nem is tudva, miről maradtak le eddig.)
| Rajzom jobb oldalt a középső. |
Megnéztük a vásárt, csak hogy fájdítsam a szívemet a rengeteg klassz póló, pulcsi és táska után, de reménykedem benne, hogy a webshop továbbra is megmarad és majd onnan esetleg még lehet rendelni később is.
A vetítésnek majdnem 13 00 óra körül lett vége. Mivel a díjátadó 17 órakor kezdődött volt időnk megnézni a kiállítást az emeleten a rajzokból, művekből, ékszerekből, szobrokból. Már akkor láttam milyen fantasztikus és kreatív dolgok készültek, mennyi tehetséges fan van köztünk. Volt olyan, ami szinte fényképszerű volt.
Mivel érdekelt voltam a rajzversenyben, meghallgattuk az egyik zsűritag előadását a főbb rajzokkal kapcsolatban, mi alapján tetszett nekik, mit néztek, mire érdemes ilyenkor figyelni, nagyon tanulságos volt.
Talán az egyedi negatívum a nap folyamán a hatalmas tömeg, ami alapvetően nem baj, csak ahhoz képest, hogy a mozi milyen nagy, így is mindenhol nagy volt a zsúfoltság a programokon, a folyosón és úgy általában. Köszönhető ez talán a jó reklámnak, vagy a filmeknek, vagy csak annak, hogy Tolkien könyvei és a filmek is egyre népszerűbbek kis hazánkban, de lassan már érdemes lenne egy sportcsarnokot kibérelni, olyan nagy volumenű lesz a rendezvény. :-D
A másik amit kicsit sajnáltam, hogy sok fontos program ütközött, például a színésztalálkozó teljesen benne volt a díjátadóban és érdekelt volna mind a kettő, de mivel a díjátadóban voltam érdekeltebb, oda mentem. Sajnáltam a beszélgetést, és ez is csak azt mutatja, hogy annyi a program, hogy rettentően nehéz egy napra bezsúfolni.
Nagy örömömre viszont sikerült ismerősökkel is találkozni, Renivel megvitattuk alaposan a filmeket, könyveket egy kávé mellett pihenés képpen.
Aztán 17 00 -kor elkezdődött a díjátadó, Besse Attila a pályázat vezetőjének megnyitójával, majd a Tolkien Tribute Band adott elő 3 számot, amiből sajnos a helyszín adottságai miatt (a fenti kávézó, de lentről felhallatszott a visszhang) keveset hallottunk, de az nagyon tetszett. Sajnos helyezést nem értem el, viszont már annak is örültem, hogy a rajz a kiállításra bekerült.
Viszont, hogy ne távozzunk üres kézzel, a frissen vásárolt könyvjelzőmet szerencsésen még sikerült aláíratni Teddel, ami nem volt egyszerű, mert mindenki leírta neki a nevét, így sajnos a sor lassan haladt, de még indulás előtt pont el tudtuk kapni. Így ezekkel a kincsekkel indultunk haza a vonaton megbeszélve a nap eseményeit.
Várjuk a jövő évet is, és köszönjük a Tolkien Társaságnak, hogy megszervezi az eseményt, egyre nagyobb színvonalon.
Címkék:
2014,
Beszámoló,
Budapest,
Európa kiadó,
Magyar Tolkien Társaság,
Ted Nashmith,
Tolkien,
Tolkien nap
2013. augusztus 29., csütörtök
Filmélmény: Csontváros -City of Bones
Nagy nagy várakozás után végre tegnap sikerült bejutni az egyik fél 9-es előadásra páromat is elrángatva, és megnéztük...
Próbálok spoiler mentesen írni, de nem tudom garantálni, szóval, aki még nem láttam, csak óvatosan!!!
Először is le kell szögeznem, nekem nagyon tetszett, még a rengeteg változtatás ellenére is. De vannak kétes pontok, vagy olyanok, amik, úgy érzem, nem lettek 100% százalékosak számomra.
De menjünk sorjában.
A belépő nagyon jó, a zene, a csilingelés, a ház, (imádom Jocelynt és Luke-ot, nekem ők nagyon eltaláltak), szóval az a rész tetszett. Aztán a felolvasás, (ami tényleg belekerült!! szörnyű ), és akkor a várva várt Pandemonium jelenet. A zene odavaló volt, azt kb így képzeltem, attól eltekintve, hogy eredetiben egy raktárba viszik, nem a tömeg közepén vannak, de így látványosabb és hatásosabb lett. Szépen megoldották azokat a részeket, amikor kihangsúlyozzák, hogy csak Clary látja őket, más nem (Pandemonium, mikor neki mennek a srácnak, kávézó mellett Jace, ezek jók látványilag).
Aztán a rajzok éjszaka. Clary szobája nagyon kidolgozott, imádtam, hogy a pasztelles dobozon aludt:-DDDD Aztán kávéznak, és jön a sikátoros beszélgetés. Nem emlékszem konkrétan, de a filmben csillogott kéken Jace angyal rúnája vagy nem? (Mert az előzetesben volt kék meg fekete is, nem tudom, a filmben melyik maradt benne.) És akkor hazafut, az nem kicsit balesetveszélyes, klassz jelenet.
Ha jól emlékszem (régen olvastam a könyvet, a végén egy pár fejezetet bele kellett olvasnom az Árnyvadász oldalon levő közös újraolvasásba, mert már eléggé összezavarodtam a film miatt) ott nem robbant Clary, csak ledöfi vagy hasonló, de ezzel és Jace belépőjével ez lett az egyik kedvenc jelenetem. :-D Ahogy ránéz, felsegíti, és megnyugtatja.. na nekem az volt az egyik legszebb pillanat, és a továbbiak szép előzménye.
Ahogy elindulnak, és Clary összeesik az esőben, szintén egy fontos momentum. Az emberi esendőségét, a körülötte történt borzalmakat reagálja így le, imádtam azt a bárbeszédet, szintén valami kezdete. A bizalom, és a barátság kezdete, ahogy egyik segíti a másikat.
Az Intézet:
Nagyon szép látványilag, kicsit nekem ez is Harry Potteres (nem kastély, tudom, hogy templom, de a kőfalak, és az aprólékos berendezés nagyon olyan hatást keltett.) Szépen kidolgozott, tetszett a könyvtár, a szereplők szobái, a betegszoba.
Csontváros:
A másik legjobb részlet, amikor elindulnak befelé, isteni jól vannak megcsinálva a Néma testvérek. (- Ő az? - Nem, ő a kertész. Ő, az ott. ) Szerettem benne az apró poénokat.
Pont ilyennek képzeltem őket, és kicsit még féltem is a jelenet alatt. A szobraik körben, mintha szárnyuk lenne, fent pedig a Végzet kardja. Sajnos az ereklyékről kevés szó esik, pedig így is rengeteg mindent elmondanak, páromnak is ez nem tetszett, hogy állandóan magyaráznak valamit:-D Pedig én mondtam neki, hogy sok mindent még így is kihagytak belőle. Sok mesét, és magyarázatot.
Magnus Bulija:
Az egyik legjobban várt jelenet. És tényleg eredetiben megcsinálták, alsógatyával.:-D Joffrey hiteles, még így is és nagyon tetszett a sok lény kinézete (pl a tündéreké.) Az meg egy külön kedves gesztus, hogy ő vette meg a képeket, és külön örülök, hogy bekerült a filmbe, mert megmutat egy kicsit többet Magnus halhatatlanságából, és abból, hogy ő is tud törődni.
Simon és az ital:
Itt az első nagyobb eltérés, és bár a filmen mindenképpen jobban nézett ki, egy megláncolt Simon, megnéztem volna, hogy csinálnak belőle patkányt :-D A harcjelenet nagyon látványos volt, megvolt a szaltó, meg a "Have a little faith!", amit szerintem nem jól fordítottak, mert nem "Higgy bennünk kicsit jobban" vagy ilyesmi, hanem Legyen egy kis hited! elvileg, bár ez részletkérdés, az eredeti nyelv a lényeg!
Szegény Luke kapta meg a magáét Alaric helyett. Aztán jött a napfelkelte, amire itt is teljesen máshogy emlékszem, (motor, patkány stb.) de ez sem volt rossz. "Köszönöm.... hogy megmentetted Simont" Hatásvadász pillanat, és nagyon tetszik, hogy minden látszik Jamie arcán. Nagyon kifejező a többi gesztusa is, és tényleg meg tudja mutatni Jace igazi érzelmes oldalát. Azt hiszem, én ettől kicsit még keményebbnek mogorvábbnak képzeltem a könyv olvasásakor, ő egy kicsit lágyított ezen, de nem lett ettől rosszabb.
Betegszoba:
Itt meg az első nagy spoiler a végére, mert azt hiszem, ez sem volt benne még az első könyvben. És nem csak nekem lett elsőre világos, a páromnak is leesett, aki nem olvasta a könyvet. Nem tudom, hogy ezzel majd hogy játszanak később, a készítők biztos tudják, mindenesetre érdekes.
Nagyon tetszik Clary angyalos rajza (az is, ami később lesz belőle :-D ) és ahogy Jace megjelenik, vágyakozik, majd mérgében elmegy.
A zongora és Bach:
Hát ezen elgondolkodtam a könyvben is, van benne valami, a szabadkőművesek is szinte mind zenészek és tudósok voltak, miért ne írhatott volna Bach egy démon felfedő darabot? Kedves kis jelenet. :-D
Az üvegházas rész:
Ezt vártam legjobban, kijelenthetjük, hogy majdnem mindenki. Viszont azt hiszem, annyira akarták, hogy jó legyen, hogy talán kicsit túllőttek a célon. A boszorkánykő nagyon szép, ahogy Jace mesél, az is jó, ez egy nyugis, lassabb, meghatóbb jelenet. Még a pillangó, meg a fények és a virágok is jó. Aztán a csók is pont tökéletes, de az eső??? és nekem nem illett alá ez a dal. Mindezzel együtt már kicsit mű lett. Szép, szép, de nem az igazi. Nekem a when the darkness come jobban illett volna alá.
Az utána levő hármas jelent már fantasztikus, pont megvolt az izzás, aztán Simon ajtót nyit, Jace eltorzul, és bezáródik. Clary meg két szék közül a földre esik.
A csészés rész érdekes, bár azt hiszem, az is pont fordítva volt, rajzolja, belenyúl, és kiveszi, de így látványosabb és meglepőbb lett.
Dorothea és a kehely, meg az Intézet:
A zongora és a reakciók érdekesek, meg az a vasreszelék is. Jó a harcjelenet, a csata, nekem itt volt egy kis hiányérzetem. Eredetileg nála volt a portál, ez a rész teljesen ki is maradt, Clary máshogy kerül Lukehoz, és innentől kezdve teljesen összekuszálódtak a dolgok. Látványilag mindenképpen szebb és jobb lett csak itt már nagyon eltért az eredetitől. Cassie biztos áldását adta rá, csak nekem nem egyértelmű, miért kellett betenni a démontámadást az Intézetbe, mikor elvileg démonok be sem léphetnek a területére még hívással sem. (A pokoli szerkezetekben is csak az automatonok tudnak, mert ők nem démonok... na mindegy.) Szóval kicsit itt lett hiteltelen, de maga a megoldás, és a látvány elvitte, az eredetit meg az ismeri, aki olvasta.
Viszont az a jelenet, ahogy Clary Simonhoz fut, és nem Jacehez, imádom:-D azt az arcot rajta.
Innen aztán megjelenik Valentine, és a játéka feléleszti a vászont. Igazi negatív hős, és nagyon hitelesen el is tudja játszani, jól áll neki a gonosz !:-D (És a fekete is:-D) Marha jó, ahogy a lándzsákat összepakolja, az megint egy jól kitalált rész. Onnan aztán elszabadul a pokol (Dani azt a rész szerette legjobban) csata, meg lángszóró, meg égő démonok...
A végén arról nem is beszélve, hogy Valentine befagyott, és az Intézetet beborította a hó! Ez is nem kicsit beleírás, de jól, látványos volt, elnézzük nekik. Az a tekintet utána mindkettőjüknél...
És itt is van még egy nagyon nagy spoiler a jövőre nézve. Mert hogy bekerültünk a nagy csattanóba, de előtte Hodge és Valentine még beszélgetnek, "Mond nekik hogy testvérek... ". Aztán a végén Jace is megmondja mit gondol, és jó, persze nyilván nem akarja egyikük sem ezt a testvér dolgot, akkor is nagy spoilerek vannak benne.
Zene:
Bár nem ott voltak a DALOK, ahova én gondoltam őket (csata alatt nagy dj szám), de végül is azzal nagy bajom nem volt, a Colbie dalt tettem volna az üvegház alá, nem a rendrakáshoz, az AFI pedi szerintem nem illett annyira a végére, de elment.
A score viszont gyönyörű, és megható. A csaták alatt izgalmas, feszült. Az nagyon tetszett, nekem végig kicsit Harry Potter motívumvilágát juttatja eszembe, főleg a csilingelés az elején. Mindenképpen meg fogom szerezni:-D
Szereplők:
Szinte mindenkivel meg voltam elégedve, aki nekem kiemelkedő, Valentine, és Jace, de Clary és Magnus is megnyerőek voltak. Aki nekem még mindig kicsit furcsa, az Simon őt nem egészen ilyennek képzeltem, de nem vészes, megszokható.
Ami nagyon tetszett:
- apró poénok szó szerint idézve a könyvből
- zene
- szereplők összjátéka
- Jace pillanatai
- Mikor Jace megöli a démont és megmenti Claryt
- Csontváros
Ami kevésbé:
- egy szó sem esett a parabataiakról, pedig kellett volna, én azt nagyon vártam
- üvegház kicsit mű
- a vége felé a sok nagyobb változtatás
Így végigelemezve megvannak a jobb és a jó pillanatok is, de a látvány, a zene és mindaz, amit a könyvből kihoztak, nagyon tetszett együttvéve.
Külön hatalmas KÖSZÖNET még mindig a Pro Videónak, amiért engedte, hogy eredeti nyelven FELIRATTAL megnézhessük, és az egy hetes premier előtti vetítésekért is, tudom mennyit jelentett ez sokunknak:-D
Menjetek el minél többen, köszönjük meg, hogy ennyire figyelnek ránk. Élmény volt hallani azokat a mondatokat a trailerből eredetiben.

2013,
Beszámoló,
City of bones,
Csontváros,
Filmek,
Kedvenc könyvek,
Könyvmolyképző
2013. május 17., péntek
Kertészkedés, hobbitkodás
A mellett, hogy jövök, megyek, igyekszem az albérletben afféle "növényes részt" is létrehozni, hogy ne legyen olyan komor. A telet sajnos kevés növényke élte túl, de most, hogy elmúlt a hideg és a hó, az erkélyen kísérletezgetek.
A kis lila virágú növényke úgy került hozzám, hogy a piacon megláttam és beleszerettem. Hihetetlenül jól néz ki, rengeteg apró virága van, fajtájában hasonlít a leanderhez, de remélem nem lesz akkora, mert akkor nem férünk az erkélyen. Elvileg ki lehet teleltetni is:-D Mellette cserepes nagy folytontermő szami/földieper van, már egyet sikerült leszednem róla, remélem lesz még több is a nyáron:-D iMÁDOM.
Ez a másik apró virágú amire majd 3 hétig vártam, ugyanis a rossz idő miatt lassan akart kinyílni, így sokáig nem volt a piacon. Verbéna, bár pirosat akartam eredetileg, ez a bordó fehér és rózsaszín lett belőle, most itt virágoznak a konyhaablakban, remélem túlélik ezt a szeles, esős májusi időjárást.
Majd hallgattatok velük sok Muse-t és Hurts -cd-t, hogy gyorsabban nőljenek:_D

Kirándulás erre arra, kutatás Kecskeméten
Igen, rettentően elvesztem, ami többek között a 800 beadandónak volt köszönhető (wordben kb. 150 oldal, és 4 ppt, viccen kívül), de most egy kis nyugi van, így megpróbálok minden fontosról írni pár szösszenetet.
Szóval, többek között kutatási munkák miatt sokat utazgattam a délvidéken, így először Kecskemétre, majd Kiskunfélegyházára mentem.
Kecskeméten két célom volt, a Megye levéltár meglátogatása (igen, arról is írnom kellett), és hát elmentünk jegyzetet gyűjteni, majd másodszorra várost néztünk, harmadszorra a Károli Gáspár Református Egyetem földszintjén néztük meg az ásvány és Ráday Gedeon múzeumot (mivel hogy egy másik órára meg róla írtam.)
Az idő jó volt, ettünk fagyit, finomat, de kutattunk is sokat. Íme egy kis képes kedvcsináló, menjetek minél többen Kecskemétre, gyönyörű város!

| A Bács -Kiskun Megyei Levéltár főépülete a Klapka utcában:-D |
![]() |
| A Főtér a Cifra palotával. |
![]() |
| Kazettás, festett mennyezet részlet a Ráday Múzeumban |
![]() |
| Ráday Gedeon édesanyjának, Klárának Ruhája, ami t a Múzeum készíttetett a Múzeumok éjszakájára. Nagyon szép, és hiteles is:-D |
![]() |
| A egyetem homlokzata, ahol a múzeum található. |
![]() |
| Egy méltán híres kecskeméti épület, a Cifra palota:-D |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)