Közlendők, Főnix virágai prológus

Üdv.

Örömmel láttam és hallottam is sok helyről, hogy érdekesnek találjátok az Utazás a Boldogságba alakulását. (nem csak a blogon):-)

Most viszont három dolgot szeretnék közölni.

1. Jobb oldalra, fentre kitettem két szavazást, melyre nagyon várom a véleményeiteket, csak két kattintás nektek, de nekem sokat jelent. .-)

2. Kicsit módosítottam a dizájnon, az is érdekelne, ehhez mit szóltok.

3. És végül, mostanában sok új ötletem van, és belekezdtem egy teljesen új regénybe, már kész van az első két fejezet. Kitenném ide a prológust, és kíváncsi vagyok a véleményetekre!!!!!!! és a reakciókra. Kommenteket kérek.

És KEDDEN VAGY szerdán jön a friss.

Prológus

Van egy világ, mit nem láthatsz.

Van egy világ, mit nem vágyhatsz.

Ha szerelmed megleled,

Talán örökké tart életed.

Ha emlékeidben megleled,

Szellemharcos lesz embered.

Demien és Lucinda az erkélyen álltak és a lent játszódó jelenetet nézték.

- Nem lesz ennek jó vége. Greg túl közel került a lányhoz. Nem fogja tudni elereszteni és túl mély nyomokat hagy majd mindkettőjükben - Demien komoly, merev arccal mondta mindezt, nem fordulva Lucinda felé.

- És mit szeretnél tenni ellene? Már túl késő megakadályozni. Hamarosan közénk fog tartozni, és a lány nem lesz majd több egy múló, kedves emléknél. Neki sokkal fontosabb feladatai vannak, és ő is be fogja ezt látni, mihelyt közénk tartozik– mondta Lucinda ugyanolyan szenvtelen hangon. Demien dühösen felmordult, és felé fordult.

- Biztos vagy ebben?

- Előre láttam. Így lesz.

Demien köddé válva eltűnt, míg Lucinda végignézte az elbúcsúzást. A két fiatal most csókolta meg egymást harmadszor. Elköszönésük felhallatszott.

- Esküszöm, ez volt életem legjobb kiállítása és riportja, így egyben. Mikor ma elindultam, nem is álmodtam róla, hogy egy ilyen helyes fotós karjaiban végződik a napom.

- Én sem gondoltam volna soha, hogy egy ilyen lenyűgöző kis vörös riporterrel hoz össze a sors. Szerencsés vagyok, hogy épp az ölembe pottyantál. – és jót nevetett.

- Mondanám, hogy sajnálom, de nem volna igaz. Örülök neki, hogy ma is magas sarkút vettem fel. De most már tényleg mennem kell, mert holnap lapzárta, és még meg kell írnom a beszámolómat a ma estéről.

- De csak jókat, és szépeket írhatsz, hosszan ecsetelve zsenialitásom. – mire Viki belebokszolt a vállába.

Egy utolsó, óvatos, apró csókot váltva, elengedte Greg kezét és Victoria óvatosan fellépdelve belépett a kétemeletes tömbház ajtaján.

- Legyetek erősek… Bár nem felednétek e perceket- motyogta Lucinda magában. Arca fájdalmasan megrándult, és szánakozva nézett a hazasétáló Gregre.