2010. február 22., hétfő

Elmaradt téli képek

Mivel lassan már itt a tavasz, talán kicsit lehet hogy már elkéstem ezekkel a képekkel, de emlékeztetőnek még felteszem.
Január közepén voltunk a családdal Pesten, megnézni a Szépművészeti Múzeumban a Tizianotól Boticelli-ig Kiállítást és iszonyatos nagy havazás volt. Csináltam pár képet...






A Múzeum előtt állva és vacogva..


Hősök tere hóban



És egy kicsit régies Stílusban

Könyvajánlóim avagy miket olvastam mostanában



Régóta írom már, de most végre sikerült felrakni közülük egy párat. Ezek kis bemutatók a könyvborítókról és némi saját, személyes tapasztalat és vélemény a könyvekről, de aki nem szeretné tudni a cselekményét az ne olvassa a ! jelek közötti sorokat. Olvassatok sokat, mert mindig élvezet!
Fejős Éva: Eper reggelire

(Borító hátuljáról)
Ez a könyv a Hotel Bali című nagy sikerű regény folytatása
Az első mű rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul. Az ott megismert négy barátnő élete immár végérvényesen összefonódott, talányosabb utakon, mint hinnénk. Milyen Drámai próbatétel elé állítja a sors Szilvit, a karrier vagy a szerelem fontosabb Gabi számára, vajon Dóra búcsút int e Balinak, a földi paradicsomnak az elképzelt boldogság reményében, és legfőképpen: helyrehozható-e a múlt szörnyű tévedése Judit számára, van-e újrakezdés a barátságban és a szerelemben.!

Már az első könyv után nagyon megtetszett. Szerettem benn a párbeszédeket, és azt, ahogy a szálakat felváltva párhuzamosan vezeti egy –egy fejezetben. Kicsit hasonlít a Szex és New York Lányaihoz: előfordul benne szerelme, megcsalás, ármány, apró női titkok és persze fontos a barátság és a karrier. Közben végig izgalomban tartott, és tele volt váratlan fordulatokkal. Előtte mindenképpen érdemes elolvasni a Hotel Balit, hogy érthető legyen miért haragszik mindenki Juditra.
!Mert míg a Hotel Bali Dóra szenvedéséről szólt, addig az Eper Judit megbánásáról, új életének elkezdéséről, és egy barátság erejéről szól, ami megmutatkozik a legnagyobb bajban is. !






Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam
!Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjai egyhangúságától, és gyerekkori barátjával, elhatározza, hogy megkeresi azt a csodát, amely megváltoztatja életük egyhangúságát. A fiú abban a Varázslatos pillanatban hisz, amelyet Isten azért ad, hogy megváltoztassunk mindent, ami boldogtalanná tesz. Pilar elkíséri barátját csodakereső útján a Francia-Pireneusokba, ahol egyre jobban erőt vesz rajtuk a szerelem isteni és megváltó ereje. Melegséggel, bölcsességgel, örömmel és váratlan szomorúsággal teli szerelmük története varázslatos megjelenítése azoknak a végtelen lehetőségeknek, amelyeket az élet arra kínál, hogy nyitott szívvel tudjuk befogadni a csodákat.!

Rengeteg Coelho művet olvastam már. Sok a lélek belső utazásáról szól, van, ami arról, hogyan találjuk meg önmagunkat, hogy küzdjünk a sorsunkért, és van olyan, ami a szerelmet keresi, és elemzi a legmélyebbre hatóan. Ez a könyv egy igaz szerelemről szól. Arról, hogyan szerethetünk valakit egy életen át, majd mikor eljön az idő, hogy el kell döntenünk mit választunk, a szerelmet vagy a hivatást, megtudjuk mi az igazán fontos.
Ez a könyv a döntésről ír. Arról hogy lehet egy ember egyszerre szerelmes, és hogy hihet eltántoríthatatlanul hitében. Hogyan ismerik meg egymást újra sok év után, hogyan tanítja meg a csodatévő papnövendék hinni szerelmét, miközben ő eldönti, hogy végleg a lány mellett marad.
A cím alapján az ember azt hinné a vége szomorú, és valóban a kezdete nem ígér boldog véget, de érdemes megtenni velük az utazást, míg mindketten eljutnak szerelmük kibontakozásáig. Egy vonat utam alkalmával kezdtem el olvasni és még aznap este be is fejeztem, mert nem bírtam letenni. Mindenkinek ajánlom, aki szereti könyveit, mert kihagyhatatlan.





Maggie Stiefvater: Shiver/Borzongás

Sokan tudják rólam, mennyire szeretem a vörös pöttyös könyveket (vámpíros, misztikus könyvek) és ez a könyv is egy ilyen gyöngyszem ezek közül. A megszokottal ellentétben ez nem egy vámpíros könyv, sőt, ténylegesen nincsenek is benne vámpírok.

A borzongás - Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon - és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút - még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is...

!Azért tetszett ez a mű, mert egy farkas történetét járja körbe. Egy olyan farkas történetét, aki egy télen megment egy lányt a hidegben és onnantól fogva csak a lány létezik számára. A lány is hasonló helyzetbe kerül, várja a farkast, aki minden nap őt nézi telente, míg nyárra el nem tűnik. Majd egy nyáron meglőve kerül a lány teraszára és onnantól fogva nem akar visszaváltozni, hogy örökre a lánnyal maradhasson. Sam tudja, hogy ez az utolsó nyara és ha most télre visszaváltozik, soha nem változik már emberré nyáron… !

A Borzongás arról szól, hogyan győzzük le az állatias ösztöneinket, emberi akarattal, a szerelemért. Megtesznek mindketten mindent, hogy ne következzen be az elkerülhetetlen. Megható, hogyan ismerik egymás gondolatait csak abból, hogy egymás szemébe néznek. És bár nagyon keveset beszélnek, néha elég csak a pillantás és egymásba látnak. Ez a mű is az igaz szerelemről,a „szerelem első látásáról” szól. Ami még nagyon tetszett, hogy a történet két nézőpontú, és megismerhettem mindkét főszereplő gondolatait. Aki szereti a farkasos műveket alapmű ez a könyv is.


Közben szorgalmasan írom a 3. fejezetet és majd jönnek még az elmaradt képek is:-)

2010. február 14., vasárnap

Videó ajánló

videoEzt a videót én készítettem Spirit megjelenő könyvéhez. Nézzétek meg!!!

2010. február 12., péntek

Muse Borítók

Starlight

Ezt a gyűjteményt most találtam a Muse albumborítóiról. Alapvetően imádom a zenéjüket. Az a zsenialitás, amivel ötvözik az elektronikus zenét, a rockot, a popot megfűszerezve egy kis klasszikussal és Bellamy elbódító hangjával.....ettől válik világszerte az egyik legkedveltebb zenévé.

A muse egy jelenség. És a zene mellett iszonyatos figyelmet szentelnek minden munkájuknak... ezt mutatják a művészien megalkotott cd borítók is.


A zenekar kedvelőinek itt a honlapjuk:



És épp most tették ki hírként, hogy megnyerték Magyarországon a Fonogram díját( "Év Külföldi Alternatív Albuma" kategóriában)


Uno Uprising
















Unintended

Time is running out





Resistance

Map of the Problematic

Supermassive Black Hole












Knights of Sydonia Invincible







Első novellám Spirit pályázatára

Mostanában kevés időm volt frisselni mert nagyban alakul a második félévem és most elég sok volt az intéznivaló. De volt egy kis időm és most végre a hét végére sikerült befejeznem Spirit novellaíró pályázatára a kis szösszenetemet. Persze ez is Aliccel és Jasperrel kapcsolatos de a kiírásnak megfelelően az ő regényeihez (ez konkrétan A Jövő reménységéhez) kapcsolódik.

Akit érdekelnek az előzmények és a pályázat kiírása látogassa meg Spirit Honlapját:
http://twilightfic.blogspot.com/2009/12/palyazat-es-ujabb-nyertesek.html

Aki pedig csak az Alkonyattal kapcsolatos ficekért rajong annak is ajánlom blogját:
http://twilightfic.blogspot.com/
De vigyázzatok!

Aki egyszer beleolvas nem tudja abbahagyni!



E mellett készülök még könyvajánlókkal (mostanában nagyon sokat olvastam) és rengeteg szép téli képet készítettem amit majd nemsoká felrakok!

És akkor most a novella. A történetről annyit kell tudni előre, hogy Jasper fel akarta áldozni magát a családja megmentéséért és ez lelkileg nagyon megrázta Alicet. Ezt próbálja feldolgozni ez a kis rész.

A fejezet korhatáros: 16 év alatt nem ajánlom ( bár aki szeretné úgyis elolvassa) de inkább kiírom:-)

Jó szórakozást!


Látomások



Nem tudtam őt elengedni magamtól. Annyira hiányzott az érintése, azt akartam, hogy mindig mellettem legyen, átfogjon erős és hihetetlen karjával és soha ne engedjen el. A szobánkban voltunk és az ágyon feküdve öleltük egymást. Magamba szívtam mézszínű hajának illatát, és egy percre sem engedtem el. Ott csókoltam arcát, ahol értem, és ő is ugyanolyan szenvedélyesen csókolt vissza. A sikeres mentőakció után három órával, még mindig nem tudtam betelni vele. Jasper mindenütt ott volt… és mégsem volt belőle elég.

Az a pár másodperc mikor láttam, hogyan indul a pusztító tűz felé, hogy feláldozza magát értünk, hogy véget vessen életének (az enyémmel együtt)… életem legszörnyűbb élménye volt. Nem bírtam volna létezni nélküle. Egy pillanatra az én fejemben is megfordult, amit már láttam Edward fejében is egy ilyen helyzet végkimenetelére. Elmentem volna a Volturihoz. Bár nagyon szerettem a családomat, Jasper jelentett számomra mindent.

- Mitől rettegsz Alice? Itt vagyok. Nem esett semmi bajom és nem megyek mellőled sehová. - szuszogta Jasper két csók között miközben mélyen a szemembe nézett.

– Érzem, hogy még mindig nagyon nyugtalan vagy. Mi miatt rettegsz… mondd el? - aztán éreztem a mindent átható nyugalmat és melegséget, amit árasztott magából. Ez volt ő. Az én védelmező bástyám, a pajzsom, a béke és a nyugalom zavaros életemben, maga a boldogság testet öltve.

- Tudom, hogy nem lesz semmi bajod, mert nem látok semmi gyanúsat. Nem is e miatt félek. De nagyon megijesztettél. Azt hiszem, létezésem alatt soha nem fogom elfelejteni azt a képet, ahogy a tűz felé ballagsz. Az villant be…mit tettem volna, ha valami bajod esik - Suttogtam el neki alig hallhatóan.

Még most is érzem, ahogy Edward és Carlile karja erősen körém fonódik, és nem engednek oda Jasperhez. Bár már ezerszer bocsánatot kértek, és a megbánást látom minden mozdulatukban, de egy darabig még biztos kísérteni fog a jelenet, ahogy ők ketten megakadályozzák, hogy segítsek Jazznek. Hiába sikítottam, rúgkapáltam teljes erőmből nem értem, még mindig, hogy voltak képesek visszatartani. Az emlék ismét felzaklatott, de Jazz megnyugtató képességének köszönhetően kezdtem ellazulni.

Hirtelen forró ajka tapadt a számra, és éreztem, ahogy közelebb húz magához, kezével erősen magához szorítva. Tenyerével a hátamon körözött, bal lábát összekulcsolta enyémmel. Csókunkban szinte összeforrtunk és éreztem a belőle áradó szenvedélyt, és a felém áradó szeretetet és szerelmet, amivel bizonyítani akarta hűségét és azt, hogy itt van velem, ne aggódjak.

Mindent elfelejtettem egy pillanat alatt és csak élvezni akartam érintését. Úsztam a boldogságban… Soha nem akartam elválni tőle, így maradtam volna az örökkévalóságig. De egy pillanatra ajka elengedte ajkamat és megszólalt.
- Soha többé ne merj ilyenekre gondolni! És most már nem hagylak el soha! –

- Ki itt a jövőbelátó? Mióta ismered a jövődet jobban, mint én? – viccelődtem vele pajkosan. - De ne aggódj én bús lovagom, abban biztos lehetsz, hogy nem hagysz el, mert előre látnám és nem is engednélek el sehová – majd a változatosság kedvéért egy óriási vigyor kíséretében hevesen rátapasztottam ajkam érzéki szájára.

Csókunk közben éreztem mosolyát és isteni béke szállt meg. Imádtam, ha mosolyog, bár nagyon ritkán tette, de a közelemben nehéz volt bárkinek is szomorúnak maradnia.

Szemem elhomályosult és Edward jelent meg előttem. A virágos kertben sétált, nagy gonddal a tökéletes rózsát kereste. Egy gyönyörű, bordó rózsát választott ki, mélyen beszippantotta illatát majd letördelte szúrós töviseit. Nadrágja zsebéből egy kicsi gyűrűt rántott elő, és óvatosan belehelyezte a rózsabimbó közepébe. A napfényben megcsillant a gyűrű tetején egy apró gyémánt, majd Edward gondosan eligazította a gyűrűt.

A következő képben Isabella szobájában voltak és Edward épp az imént látott rózsát nyújtotta felé. Isa elvette, de nem tűnt fel neki mit rejt magában. Edward nagyon ideges és izgatott volt, mert bár Isa különlegesnek találta a rózsát, de nem vette benne észre a meglepetést és vele a kimondatlan kérdést.

Mivel Edward nem bírta már cérnával rávezette egy kérdéssel: - Nem is érdekel mitől olyan különleges ez a rózsa? Nézdd meg a bimbót… - Majd láttam Isa elkerekedett arcát, és hogy Edward mennyire aggódik, hogy esetleg nem ez a legalkalmasabb időpont és Isabella nemet mond. Ekkor Edward, hogy ténylegesen kifejezze szándékát féltérdre ereszkedett és nyíltan is feltette neki a kérdést: -Isabella Black… Hozzám jönnél feleségül? – majd hosszú hallgatás, és mikor Ed elkezdte Isabellát szólítani, mint derült égből villámcsapás, megszólalt mobilja és innentől nem láttam semmi mást.

- Óhh, hogy a fene vigye el, a kis sunyi! - kiáltottam fel, ahogy a látomásból visszatértem Jasper karjai közé. Már ösztönösen elhúzódott tőlem egy kicsit, elégszer látta milyen, amikor a jövőből látok valamit. Kérdő tekintettel fordult felém.
– Mi az szerelmem, mit láttál, ami ennyire felzaklatott?- tette fel a már oly sokszor ismételt kérdését.

-Az-az áruló… - morogtam még egy kicsit félhangon. – Edward egy vörös rózsát keresett, amibe egy gyémántgyűrűt rejtett el a kis farkasunknak, és meg is kérdezi majd tőle pár perc múlva, hogy lenne - e a felesége, de nem tudtam meg a választ mert megcsörrent Edward mobilja és onnantól minden elsötétült. Gondolom valamelyik farkaska hívhatta. – Fújtam ki a levegőt, ami benn rekedt a hirtelen elhadart mondat végére.

- És mi bánt jobban? Az, hogy nem leszel, ott mikor megkérdezi tőle Ed, vagy az, hogy nem láttad előre Isabella válaszát? – Kérdezte Jasper pimasz vigyorral az arcán.

- Gonosz vagy, Jasper Hale, mondták már? – öltöttem ki rá mosolyogva a nyelvemet. - Az nem zavar, hogy nem láttam a végkimenetelt, mert nagyjából e nélkül is tisztában vagyok Isabella válaszával, de az nagyon bánt, hogy Edward ki akart ebből hagyni és nem lehetek ott a jeles pillanatban. Pedig tudja mennyire vártam már ezt, és azt is, hogy ott akartam lenni mikor megkérdezi és én akarom rendezni és szervezni az esküvőt. (Bár ez szinte egyértelmű volt). Legalább előbb láttam volna, hogy elkezdjek készülődni.

- Úgyis mindenki előtt tudni fogsz róla és akkor is nagyszerűen meg fogod rendezni. És ha annyira zavar még most is odamehetünk, de akár hallgathatjuk is – mondta Jasper bátorítóan.

- Éreztem, hogy ezt nem akarja megosztani senkivel, úgy gondolja, csak rájuk tartozik és a kettőnkkel történtek után úgy döntött, nem érdemes tovább vesztegetnie az időt és megkéri Isa kezét. Én pedig most kivételesen elengedem békében, hagy tegye, amit jónak lát, úgyis előbb fogom tudni a választ, mint ő – erre a gondolatra felvidultam.

Majd a szemeimet Jasper szemébe fúrtam. - De a világ semmi pénzért nem hagynálak most itt. Nem vagyok képes elengedni még arra sem, hogy Edwardot lehordjam. És mindent látni fogok innen is, szóval nem megyek sehová.

Jasper hálásan hajamba fúrta arcát és végigcsókolta az arcom minden egyes négyzetcentijét. A fülcimpámnál kezdte. Haja csiklandozta az arcom, míg ő szájával a fülem körül matatott. Majd elhagyva fülcimpámat, az arcom felé vette az irányt. Míg szájával bal arcomat csókolta, kezével a hajamat igazgatta és simogatta.

Annyira jólesett érezni kezét az arcomon. Olyan megnyugtató volt. Magabiztossá tett. Isten látja, de nagyon jól ismerte minden egyes porcikámat. Pontosan tudta mivel okoz nekem örömet, olyanok voltunk egymásnak, mint a borsó és a héja. Szükségünk volt egymásra, kiegészítettük egymást. Azt pedig végképp nem hagynám ki, ami ezután jön…

Körbecsókolta a szemhéjamat, miközben kezével egyre lejjebb haladt. Végig simított a nyakamon, majd érzéki csókokkal borította be azt is mindenhol. Testem minden porcikája érte kiáltott, szinte remegtem a vágytól. Mintha apró perzselő pontok lettek volna mindenhol jéghideg bőröm alatt.

Éreztem egyre növekvő vágyát, ami engem is emésztett utána. Lassan maga alá gördített és óvatosan mintha hímes tojás lennék fölém, támaszkodott. Mélyen a szemembe nézett és tudtam, hogy mindketten ugyanarra gondolunk…. Érezni egymást olyan közel magunkban amennyire csak lehet.

Ő is szenvedett a hiányomtól. Láttam a gyötrődését amint elindult a lángok felé. Abban a pillanatban, amikor rám nézett, elbúcsúzott tőlem, eldöntötte magában, hogy elhagy és most mintha ő is visszakapott volna. Nem kellettek szavak, hogy elmondja, értettük ezt egymás tekintetéből is.

Egyesével, de gyorsan szabadítottuk meg egymást ruháinktól. Nem törődtünk azzal, hogy a ház minden lakója halhatja mit fogunk csinálni… tekintettel lehetnek ránk azok után, ami történt. Ekkor Edward és Isabella rohant el az ajtó előtt. De ez sem érdekelt… semmi sem érdekelt, csak Jazz szenvedélyes ajkait akartam érezni.

Csókjai hevesek voltak, míg egyik kezével támaszkodott fölöttem másik kezét egyre lejjebb csúsztatta a kulcscsontomtól. Lassan simogatott melleimet, keze nyomán perzselő lávát hagyva maga után. Úgy ért hozzám mintha először tenné. Lassú izgatása hatására ölemben forróság lett úrrá és majd szét feszített az indulat.

Kezeimmel végigsimítottam a mellkasán lévő hegeken melyhez hasonlók borították be szinte minden testrészét. Számomra még a sebhelyei is gyönyörűségesek voltak, hozzá tartoztak. Ezek mutatták a múltját, emlékek a régi életéből melyek hozzá tartoztak.

Óvatosan végigcsókoltam sebhelyeit mélyről feltörő nyögéseket kiváltva Jazzből. Tudtam milyen kellemes érzés ez számára. Egyre nehezebben kapkodtuk a levegőt, ziháltunk mindketten, holott nem volt szükségünk a tényleges oxigéncserére.

Éreztem ágaskodó ágyékát derekamnak feszülni,mely egyértelműen kifejezte az ő vágyait is, de ezt most nem akartuk kapkodással elrontani. Olyan volt, mint a második nászéjszakánk.

Ajkai forrón tapadtak az enyémekre miközben kezével erősen megmarkolta melleimet majd onnan tovább vándorolva végigsimogatta derekamat és egyre lejjebb. Szemei elmosolyodtak kéjes nyögéseim hallatán melyet kezének érintése váltott ki.

- Szeretlek, Alice! – búgta halkan két csók között.

- Én is szeretlek sebzett, önfeláldozó, vámpírom – suttogtam neki vissza és megcsókoltam.

Kezével tovább csúsztatva, megtalálta célját, combjaim között matatott megbizsergetve testem minden részét. A forróság terjedt lávaként elöntve ágyékom és minden porcikám. Simogatott lent és fent és a számat csókolta, miközben a forróság szinte elviselhetetlen volt. Kezeimmel erősen körbeöleltem hátát szinte kapaszkodtam benne, nehogy magával ragadjon a bódulat és még szorosabban öleltem magamhoz.

Vágyakozó pillantással néztem rá és ennyit sikerült kinyögnöm – Érezni akarlak….most - majd megemeltem csípőmet megkönnyítve helyzetét. Erőtől duzzadó ágyéka belém hatolt és akkor eggyé váltunk testileg és lelkileg, is mint még soha. Testünk automatikusan felvette az ősi ritmust mely egyre közelebb hajtott a várt gyönyörhöz.
Teste ott volt mindenhol, magába szívott, elemésztett.

- Megőrjít a vágyad, Alice! – mormogta és tudtam ő is érzi, amit én. A gyönyör kapujában jártam, és szerettem volna, ha együtt éljük át a magváltást, de akkor egy színes robbanás kíséretében hangos sikoly tört fel torkomból. Egész testemben beleremegtem, majd éreztem, hogy azután forróság önt el belülről és láttam ugyanazt a meleg kavargó csillogást a szemében, melytől az én szemem is csillogott. Mély morgó hangot hallatott, ami megmelengette szívemet.

Pihegve hajtotta mellkasomra fejét, majd oldalra gurult mellém. Sokáig csak néztük egymást. –Olyan szép vagy ilyenkor – mosolygott rám kedvesen és hevesen megint megcsókolt.

Még kétszer szeretkeztünk és közben lement a nap. Ilyenkor vagyok hálás a vámpírképességeinknek, hogy nem tudunk elfáradni, és végtelen sok időnk van.

Visszatértem a látomásból még mosolyogtam egyet magamban. Persze Jasper is érzékelte, hogy megint rá fókuszálok. Jó sokáig meredhettem a távolba, és már türelmetlen volt.

- Szóval láttad mit tervezek… - mosolygott ő is és közelebb hajolt.

– Igen, és nagyon fogjuk élvezni…- de a mondatot már nem tudtam befejezni, mert sürgető ajkát éreztem ajkamon.

Majd egy percre megint elbambultam és még ezt is hozzátettem – De nem csak nekünk lesz kellemes délutánunk… Bella igen-t mond Edwardnak.

Már előre láttam Emmett viccelődését holnap reggel, de nem volt kedvem ezzel foglalkozni. Most volt itt a pillanat és én most akartam átélni Jazzel.



2010. február 5., péntek

És a ficem folytatása:-)

Saját twilight ficem


Jaj ez is elérkezett! Kicsit nehezebben jött össze mint az első, de köszönöm azoknak akik eddig elolvasták és remélem ebben sem csalódtok majd.

Külön szeretném elmondani, hogy nagyon örültem mert egy számomra fontos ember (Spirit Bliss, ki más) akinek a ficét lassan egy éve olvasom elolvasta a héten és megdicsérte:-))))a ficet.
Nagyon köszönöm neked. El sem tudod képzelni milyen jól esett és mennyire bátorított az a pár mondat. Már tudom milyen, mikor neked írnak ehhez hasonló szépeket:-)

A másik két személy akiknek nagy köszönettel tartozom Petra és barátnője akik, remélem most is izgalommal olvassák majd ezt is. Ezt a fejit nektek szánom:-)

Jó szórakozást!!!

És továbbra is válom véleményeiteket és hozzászólasaitokat!!!!


2. Ragyogás

Jasper

Havazott. Már a tél derekán jártunk és én egyedül bolyongtam az erdőben. A szomjam most kevésbé volt zavaró, és mióta megpróbáltam kialakítani az új, saját életvitelemet egészen új élményeket fedeztem fel.
Szerettem a telet. Mindent beborított a hó, mely eltakarta a betonjárdát, a sarat, azt a kopasz feketeséget, mely a levelek hiánya miatt a természetet uralta. Mindent simává, fehérré és csillogóvá varázsolt.
- Elmerengtem, vajon hányszor láttam már létezésem alatt, mégis most először ragad meg szépsége, múlandósága, tisztasága.

Sokszor csak álltam egy fa alatt és néztem a tájat órákon át. Nem kellett harcolnom, edzenem és az állandó bűntudatom kevésbé volt nyomasztó ilyen környezetben. Mivel emberek nem voltak a közelemben, nem kellett attól tartanom, hogy felfigyelnek a bámészkodásra, vagy arra, hogy csak alig viselek egy vékony bőrkabátot a fagyasztó hideg ellenére. Egyszerűen nem volt szükségem melegebb ruhákra. És mivel távol voltam, nem csábított az emberek illata sem annyira.

Fokozatosan próbáltam megváltoztatni életmódomat. Északra utaztam Kanadába, Montrealba. Próbáltam elszigetelődni az emberektől, csökkentve a kísértést. De a városokba ugyanúgy bejártam időközönként, mert ruhát kellett szereznem, és érdekelt mi történik a városban. Nem hittem, hogy ezt mondom valaha is, de hiányoztak az…. Érzések.
Annyira hozzám nőtt ez a képesség, ez alapján mértem fel a körülöttem lévő embereket, segített a túlélésben, a részemmé vált és bár néha azt kívántam bárcsak ne érezném őket, de nem csak rossz dolgokat éreztem. Volt, hogy az emberek mérhetetlen boldogsága ragadt rám, a tiszta, mély, átható boldogság. A családi szeretet meghittsége… néha annyira vágytam ezekre.

De soha nem maradtam túl sokáig, mindig csak este mentem be, sötétben vagy esetleg esős időben, hogy ne keltsek feltűnést a napfényben gyémántként csillogó bőrömmel.

Sosem felejtem el azt az első napot ébredésem után, amikor megláttam a bőrömet a napfényben. Maria és én, épp vadászat után voltunk, Lucy és Nettie pedig csöndesen mosakodott a patakban. Előtte lévő nap vadásztunk, így most nyugodtan pihentünk az erdőben és vártuk a reggelt. Kezdtem elfogadni a tényt, mivé változtattak, de nagyon sok volt bennem a kérdés, nem tudtam a válaszokat és nagyon mérges voltam Mariaékra, amiért ezt tették velem. De szomjam enyhítése után lecsillapodott a bennem nyugvó szörnyeteg és most a reggelt vártuk, mert azt már a legelején elmagyarázták: napfényben nem mutatkozhatunk emberek előtt. Ez felfedne minket és soha, egyetlen ember nem tudhat létezésünkről. Erről egy Olaszországban élő királyi család gondoskodott. A Volturiról mesélt nekem aznap reggel Maria, és éreztem a belőle áradó félelmet és tiszteletet, amit emlékük juttatott felszínre. Így a nappalokat a város közeli erdőben töltöttük.

Ám egyszercsak a hegyoldal mögül megjelentek az első napsugarak, melyek ragyogásba borították mindkét kézfejemet és érzékeltem arcom csillogását is. Az amúgy is fehér és sápadt bőröm, csillogott a napfényben, mintha minden milliméteren apró gyémántok táncoltak volna. Ahogy mozgattam a kézfejemet, szinte már nem is láttam a csillogó kezemtől. Soha életemben nem láttam még ilyen csodálatra méltó és elkápráztató dolgot addig.
Majd észrevettem Maria tekintetét rajtam nyugodni, miközben ámulat és csodálkozás keverékét érzékeltem felőle. Már korábban is észrevettem, hogy felkeltem a hölgyek érdeklődését, de ilyet eddig még nem éreztem. Büszke voltam, és létem alatt először éreztem magam férfinak.

Majd csak később ébredtem rá milyen árat kell ezért fizetnem, de akkor ez még nem foglalkoztatott. A gyilkolás bűntudata mellett, találtam egy olyan apró dolgot, ami felvidított, és e mellett felerősödött érző képességem is, melyet szintén igen hasznosnak találtam.


Keményen elhatároztam magam, miután elhagytam Mariáékat, mindent megteszek azért, hogy megváltoztassam életstílusomat és tudtam, hogy ezzel egy nagyon kemény, hosszú és gyötrelmes időszak veszi kezdetét. Ezt az életmódot már több évtizede folytattam és az egyszer már beivódott ösztönök nem múlnak el egyik napról a másikra.

Minden egyes alkalommal, mikor a városba mentem, kísérleteztem. Általában egy hosszú kabátot és egy széles karimájú kalapot viseltem ilyenkor, és mivel este mentem be, a kalapot pedig az arcomba húztam, így nem láthatták a szemem vörösségét és a bőröm fehér sápadtságát. Az utcán sétálgattam, a kirakatokat nézegettem és elhaladtam egy-két munkából haza igyekvő ember mellett.
Mivel nem ijedtek meg tőlem ösztönösen annyira, mint általában a vámpírok nagy részétől, így tesztelhettem magam. Egyszerűen elsétáltam mellettük, majd mikor elsétáltam mellettük beszívtam illatukat.

Egy sötét barna hajú fiatal, húszas éveiben járó lány ballagott velem szembe. Arca mosolygós volt, magában nevetett valamin. Magassarkújában nagy léptekkel haladt el mellettem, édes, fűszeres, virágillatot hagyva maga után. Érzékszerveim azonnal munkába lendültek, agyam már a tervet eszelte ki hogyan csalhatnám el… aztán hirtelen bevillant egy gondolat – Ezt nem tehetem, ezért jöttem ide, hogy ezt leküzdjem és harcoljak az ösztöneim ellen.

Aztán megálltam és tűrtem. Éreztem, ahogy az illat betölti tüdőmet. A szúrás és a kaparás egyszerre jelentkezett, marta a torkomat, de ellenálltam. Éreztem, hogy gyorsul a levegővételem, (amire igazából nem volt szükségem, tekintve, hogy levegőre sem volt) mégis a testem így reagált a feltörekvő ösztönökre, a vadászat izgalmára.

Még mielőtt agyamat elborította volna a vörös köd, arra gondoltam, amit a nő akkor sugárzott felém, amikor elhaladt. Mérhetetlenül boldog volt, és izgatottan várt valamire. Minden sejtje szikrázott, magában mosolygott. Nagyon régóta várta már. Erre gondoltam, amikor kezdett eluralkodni vérszomjam. Milyen bűntudatom lenne, ha most megölném a nőt…. Soha nem kapná meg azt amire, ( vagy akire ) vár. Nem érhetné el azt, amire készül.


Alice

Havazott. Az ég szinte nem is látszódott, ahogy a sűrű, nagy pelyhek beborították a tájat. Fehér lepel borult a fákra, a bokrokra, a földre. A hatalmas fenyőfák ágai, úgy lógta le mintha ólomsúly nyomná őket a mélybe. Minden csillogott és szikrázott. New York mellett tanyáztam épp, és a távolból egy kiemelkedő domboldalról néztem le. A mindig izgő-mozgó város most csöndesebb volt, mint általában. A házakat mind belepte a hó, a kéményekből sötét füst szállt felfelé.

- Ez az első telem átváltozásom óta -révedtem el egy kicsit –Csodás ez a fehérség mindenütt… minden ragyog és szikrázik.

Egy kislány halványkék kabátban kiszaladt az utcára. – Anne, vigyázz, mert a járda nagyon csúszós…- majd egy csattanás és a kislány fenékre ülve találta magát a földön. Miután feleszmélt az ijedtségből, elkezdett sírni, majd anyja sietve szaladt felé, felkapta, megölelgette, és megpróbálta megnyugtatgatni. – Nincsen semmi baj, ez előfordul, de legközelebb lassabban kell lejönnöd. Most már tudod milyen csúszós a lépcső. - majd letette a kislányt és biztatta- Gyere, építsünk hóembert! – a kislány feledve előbbi balesetét anyja után topogott. Egy kisebb hógolyóval kezdték, majd elkezdték gurigatni a hóban, körbe-körbe, a labda pedig egyre csak növekedett, minden gurításnál egyre nagyobb lett, míg végül már egy magasságban volt az 5 év körüli kislánnyal.
Aztán még két golyót készítettek ugyan így, és az anya egymásra pakolta őket elkészítve a hóember testét.
–De, annya, még nincsen készen. –Kérte ki magának Anne. Az anya elnevete magát. – Tudom, kincsem, még bemegyünk a konyhába, hozunk répát, szenet a szemének a kamrából és azt hiszem van egy rossz sál is a tárolóban. – De anya, seprűje is van a Hóembernek!- Akadékoskodott tovább a kislány .- Rendben. Akkor próbálunk még keríteni egy seprűt is, hogy ne legyen ilyen üres szegény hóember úr keze. A kislány tapsikolva ballagott be anyja oldalán kint hagyva a félig kész hóembert…

Éreztem a melegséget, ami átjárt. Mostanában egyre gyakrabban láttam ilyen jeleneteket. A múltamból még mindig nem emlékeztem sokra, csak azt tudom melyik városban ébredtem, de hogy miért kerültem oda, az még mindig rejtély.

Mindig, amikor ilyen látomásom támadt elszomorodtam egy kicsit. Én nem ismertem a szüleimet és lehet, hogy soha nem is fogom. Nem érint meg engem senki védelmezően, nem ölel körbe, ha megbotlom ( bár ilyen estre nem emlékszem mióta felébredtem ). Egyszóval egyedül voltam mint a kisujjam.

Azóta is azon a fiún gondolkodtam…Jasper arca, az az angyali, kicsit szomorkás, kicsit
bánatos kifejezés, ami ellágyult, ha ránéztem. Azóta, mióta először láttam, meg akartam találni. A tehetségemnek köszönhetően már előre tudtam, hogy néz ki, és azt is milyen szoros kapcsolat és mély érzelmek fognak kötni hozzá…és úgy éreztem talán már most is kötnek.
Mintha egy láthatatlan lánc húzna hozzá a földön, csak sajnos a láncszemeket néhol eltakarja a homok. Bár tudtam, hogy találkozni fogunk, és azt is, hogy neki is tetszem majd (valamikor) nem ismertem a helyet és az időt. A jelenet, amit akkor láttam, nem ismétlődött meg azóta, hiába koncentráltam erősem, próbáltam keresni az erdőt (ami elég nehéz mivel sok van belőle és este volt) de nem akart tisztulni a kép. Egy erdőben voltunk, de hogy mikor azt nem tudtam. Még. Lehet, hogy holnap, lehet, hogy 10 év múlva…

Jasper szemét a lányon tartotta. Egy kivilágított utcán sétált, hosszú kabát és kalap volt rajta. Az utcán nem volt sok járókelő, ő mégis mélyen a fejébe húzta kalapját és lassan, komótosan sétálgatott. Hirtelen megállt, és látszódott, hogy orra szimatol, majd az arca torz fintorba fordul. Percekig csak állt ott. Látszódott rajta hogy kínlódik, küzdd valami miatt. Hátrafordult a lány után, és megint csak nézte. Aztán mintha eldöntött volna valamit lépett egyet előre. A lány irányába. Majd lépett még egyet, és elkezdte sietősen követni a lányt. Már majdnem mögé ért, mikor a lány egy mozdulattal megfordult és szembetalálta magát Jasperrel. Ijedtében halkan felsikkantott. De mire meg tudott volna szólalni, Jasper elszaladt mellette, olyan gyorsan mintha ott sem lett volna.

Meglepődve riadtam fel a látomásból. Most láttam Jaspert másodszorra, és most nem velem volt és nem is egy erdőben. Meglepődtem, hogy ő is bejár a városba. Eddig csak nomád vámpírokat láttam alkalmanként, de nem ilyen nyíltan az utcán járkálni. Inkább sikátorokban vadásztak, és ettől ezerszer kegyetlenebb dolgokat műveltek.

De Jaspert nem értettem. - Miért ment be a városba, főleg egy ilyen forgalmas helyen és mutatkozott lámpafényben? Az egész olyan hihetetlen volt. Úgy tűnt mintha ez valamiféle gyakorlat vagy kísérlet lett volna. Látszott rajta a kínlódás, láttam, hogy tépelődik, küzdd önmagával mikor a nő elment mellette. És amikor visszafordult, azt gondoltam mégis feladta és a vágyai győztek. De szerencsére úgy tűnik, az akarata nagyon erős…

Melegség töltötte el a szívemet. Végre egy olyan vámpír, aki hasonló hozzám. Nem tudtam pontosan milyen életmódot folytat, de az a tény, hogy ő is küzdd a szörnyeteg ellen, ami bennünk lakozik, felbátorított. Ő sem akar gyilkolni, de nagyon kell küzdenie magával, hogy ellenkezzen. Ez világosan kiderült.

Ezek után még jobban meg akartam találni. Segíteni neki, tartani benne a lelket, hogy együtt szálljunk szembe démonainkkal. Az most kiderült, hogy egy nagyobb városban van. De még mindig nem láttam tisztán, nem találtam olyan jelet, ami alapján be tudtam volna azonosítani hol van pontosan. – Ohh, ….Jasper, merre vagy, én harcosom? ….


Jasper

Csak futottam és futottam, próbálva figyelni a lassabb, emberi tempó megtartására, amíg meg nem láttam az erdő szélét. Akkor teljes erőből elkezdtem futni, minél messzebb az illat hordozójától. El akartam felejteni az illatát az orromban. A virágillat még élénken élt elmémben és nem akartam megint elgyengülni és visszafordulni. Habár tudom, hogy én kerestem magamnak a bajt, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz…

Még nem állok rá készen, hogy ennyire nyilvánosan járjak emberek között. Az akaraterőm épp csak arra volt elég, hogy megálljak egy pillanatra és akkor az agyam átvette az irányítást ösztöneim felett és ez elég volt arra, hogy elmeneküljek…és életben hagyjam a lányt.

De akkor, ott az utcán egy pillanatra átvették ösztöneim az uralmat. Olyan közel jártam… ha nem fordul meg, és nem néz bele arcomba…azt hiszem soha nem fogom elfelejteni azt a riadt tekintetet. Az arca, és a belőle áradó rettegés volt az, ami észhez térített. Nem akartam, elhinni, hogy olyan vadállat vagyok. Nem akartam elhinni, hogy az a félelmet ébresztő szörnyeteg vagyok, aki majdnem halálra rémisztett egy fiatal hölgyet…

De a torkomban kaparó szomjúság nem erről tanúskodott. A torkom száraz volt, és most minden gondolatom a körül járt, hogyan tudnám ezt csillapítani, anélkül, hogy bárki megsérülne. Az erdő mélyén jártam, körül-belül 50 mérföldre a várostól, és tudtam ez még mindig nem elég nagy távolság, tekintve milyen gyorsan tudok futni teljes erőmből.

Hát arra kell fanyarodnom, amit találok. És minél gyorsabban, mert nem tudtam meddig bírom még a szomjam elfolytani. Fokozatosan lassítottam, próbáltam szaglászni, figyelni milyen vadak vannak a közelben. A szél felém hozta illatukat.

Három szarvas illatát hozta felém a szél, és én nem haboztam…. Könnyedén utolértem a legnagyobbat, elkaptam a nyakát majd gyorsan és kíméletlenül rávetettem magam és megéreztem, ahogy meleg, tápláló vére lefolyik száraz torkomon. Gyorsan végeztem vele, de ez még nem volt elegendő. Az állatok vére, bár fogyasztható volt a fajtánk számára, nem volt fogható a friss emberi vérhez. Az első levadászása után a másik kettőt is megkerestem és ugyanúgy végeztem ki őket, akár az elsőt.

Csillapítva egy kicsit szomjamat, kerestem egy patakot, hogy megmosakodjak, és lemossam magamról az áldozatul esett szarvasok vérét. Aztán elszörnyedtem megint. Így is gyilkos vagyok… és ami a legrosszabb volt még mindig szinte csillapíthatatlan vágyat éreztem az emberi vér után. Az állatvér csak ideiglenesen enyhíti a szomjat. És tudtam… most nagyon sokáig nem mehetek megint emberek közé…addig biztos nem, amíg nem vagyok biztos legalább abban, hogy nem ugrok neki az első ember torkának, aki a közelemben van.

A fák mögött a nap lassan kidugta sugárzó arcát és egyre feljebb emelkedett az égen. Éreztem a szellőt a bőrömön, és lefordítottam a fejem a víztükör felé.
- Ez vagy te, Jasper. Egy ragyogó szörnyeteg. – majd szikrázó kézfejemet nézegettem és vártam, hogy elteljen a nappal. Mert az alkonyat mindig eljön. És a mi fajtánknak az éjszaka a barátja.

2010. február 1., hétfő

Sütirecept: Vargabéles

A második félév megkezdése előtt még úgy döntöttem megsütöm a kedvenc túrós sütimet. Ezt a receptet tanultam meg először méghozzá Keresztanyámtól akinél nyaranta töltök egy pár napot. Úgy gondoltam megosztom, mert elég egyszerű és aki szereti a túrós tésztát az ezt is szeretni fogja:-)
Jó étvégyat!


Varga Béles (keresztanyám receptje)
Hozzávalók:

0,5 kg túró
2-3 evőkanál tejföl (túrótól függ)
3 tojás (külön sárgája, fehérje)
5-6 evőkanál cukor
1 citrom héja
1 csomag vaníliás cukor
mazsola (meleg vízben áztatva)
cérnametélt tészta
réteslap ha úgy csináljuk


Elkészítése:
Először a massza összeállítása a hozzávalókból. Összekeverem a túrót, a tejfölt, beleteszem a 3 tojás sárgáját, a cukrot, a citromhéjat és a vaníliás cukrot. Mielőtt a 3 tojásfehérjét felverem habnak, egy marék mazsolát áztatok vízbe. Majd mikor a hab kész, előbb hozzákeverem az áztatott mazsolát és utána óvatosan hozzáadom a habot, hogy ne nagyon törjön össze.
Végül a forró vízben kífőtt cérnametélt tésztát hozzákeverem a masszához.
Kisírozott tepsibe borítjuk
(esetleg egy kis búzadarát szórunk az aljára, hogy felszívja a nedvességet) majd közepes sütőben 20-25 perc sütés következik.
!Ha réteslappal készítjük, a tepsi aljára és a massza tetejére fektetjük a lapokat, sütés után pedig megszórjuk porcukorral.

Elkészítési idő: 1 óra