3 éves munkám ért be azzal, hogy a Tanszékünk PrimawareTankiadójának könyvei megjelentek nyomtatásban is.
Több mint egy hónapja, Szegeden az SZTE Klebelsberg Könyvtár Auditorium Minimumában tartottunk sajtótájékoztatót, bemutatva kilenc kiadványunkat, és a tankiadó folyamatosan bővülő honlapját. A kötetek Művelődéstörténettel, ipartörténettel, írás és könyvtörténettel is foglalkoznak, főleg társadalomtudományi témájúak.
A Könyvhétre terveztük ezek megjelentetését is pár példányban, hogy bemutathassuk a nagyobb közönség számára is Szegeden a Dugonics téren a Szegedi Egyetemi Kiadók sátrában.
Ezúton is köszönet a JATEPressnek a nyomtatásért, és a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadónak (JGYFK) akinek standján helyet kaptak a könyvek.
Így június 12.-én a mi kiadványaink is elfoglaltak egy kis helyet a JGYFK standján. Izgulhattunk reggel a kirakodásnál, és várhattuk a nézelődőket, érdeklődőket.
Volt akit Horváth Rudolf Czigány -magyar szótárának borítója ejtett ámulatba pár pillanatra, volt akit a nemesi és asszonykönyvtárak érdekeltek, de nagy érdeklődésre tartott számot Dr. Szentiványi Róbert még előkészületben levő könyve Az ABC keletkezése címmel egy interjú során, melyet a tankiadó diákjaival készítettek.
Többek között ezért nem voltam sajnos ebben az évben Budapesten a Könyvhéten, de azt hiszem, most boldog lehetek, hogy olyan könyvekkel gazdagodtam, amit én szerkeszthettem, tördelhettem.
A kiadványok megtalálhatóak és ingyenesen letölthetőek a Primaware kiadó honlapjáról.