Breaking Dawn part 2. - Filmajánló

Tegnap végre mi is eljutottunk barátommal, hogy megnézzük a Saga befejező részét.

Érdekes 4 év telt el az eleje óta, és sajnos ma már valahogy nem tart annyira lázban, mint mindenki mást.
Sok mindent láttam előre képeken, és sajnos a trailerek és a bemutató videók is lelőtték a poénok nagy részét, a végén levő csavart kivéve.
Spoileres, csak az olvassa, aki már látta a filmet!!!!
Mivel én olvastam a könyvet régebben, így volt viszonyítási alapom.
Akkor először is, ami nagyon tetszett a filmes megvalósításban:
+ 1. Bella ébredése, ahogy a világot látja, a futás, a napfény az első pár perc.
+ 2. Nekem is tetszett, hogy anyatigrissé változott Jacobbal szemben, kicsit talán rémisztő volt a mély hangú ordítása, de azt kb, ilyennek képzeltem.
+3. A házukat az erdőben nagyon jól megcsinálták, kb, ilyennek képzeltem.
+4. Emmett viccei, és poénjai, általlában azok tényleg viccesek, és a filmben is kijött egy párszor
+5. Szkander Bellával :-)))))
+6. A képességek megoldás. Féltem attól, hogy oldják majd meg Bellánál a pajzsos dolgot, de az egész jó volt, meg mikor gyakorlatoztak Edwarddal. :-)
+7. A közös családos jelenetek, amikor Edwarddal zongorázik, vagy Charliéknál a karácsony.

Ami viszont nem tetszett:
- 1. A gyerek kicsinek. Amikor ennyit költenek egy babára, de csak a lány szemét teszik rá, akkor inkább érdemes nem mutatni a gyereket, olcsóbb és szebb lett volna. Így szegény néhol szörnyszülöttnek néz ki.
-2. Nekem kevés volt a Renesmes rész. A könyvben sokkal jobban le van írva a növekedése, abból jobb lett volna többet látni, de gondolom, pont a baba-lány dolog miatt lett ilyen kevés.
-3. A végén a "csattanó".  Nem is vettem észre hirtelen az átmenetet, csak amikor Bella elküldte Jacobbal a lányát, mert hogy ez ugye nem volt benne a könyvben. Majd jöttek sorban az áldozatok.... Carlile, Jasper, Leah, Seth, ... gondoltam, ha ezt így fejezik be, akkor az egyfelől nagyon gáz, mert nem könyvhű, és nem lesz szirupos, viszont ha ez a vége, az sem lett volna teljes katasztrófa.... nem lenne minden Happy end, és amiről beszéltek, hogy harcolunk a családért, meg a barátokért, értelmet nyer. Drukkoltam, mikor szétszedték Alecet, Janet, majd Bella-Ed Arót is.....

Aztán visszatértünk a jelenbe. És leesett. Hogy tényleg megvan a szirup, és a boldog vég, és ahogy ezt már többen megfogalmaztuk, ez csak "az elmék csatája".
Értem én hogy mivel, ha csak állnak végig (mint ahogy azt a könyvben teszik), akkor tényleg unalmas lett volna, és elmaradt volna a nagy durranás a végéről, így viszont olyan hopp és kopp érzésem volt a végén.

Örültem a pozitív végnek, hiszen ez volt a könyvben, de ez azt mutatta, hogy megint szirupos lett, és nem mertek nagyon belenyúlni.
Amire ez még rátesz, a végén Alice látomása a 2 pár jövőjéről. Mindenki gondolta, hogy boldogan élnek... kicsit nekem az volt sok.

-4. Bella megmutatja a gondolatait. Bár szép rész volt a végén, és szép keretet adott a történetnek, hogy azon a tisztáson mutatta meg, ahol szerelmet vallottak, de a könyvben ez sem egészen így van, nekem az a változat jobban tetszett. Ott az otthonukban vannak, és Edward többször is félbeszakítja, így sokkal viccesebb a jelenet. De hát a film megkívánta, hogy egyben legyen....

Összességében, azt hiszem, itt sokunknak és számomra is véget ért egy korszak. Kicsit talán örülök neki.
Kicsit fáj. Majd jön helyette más, amiért lehet rajongani.
Jön a Három Muakétás könyvbemutatója, majd Decemberben a Hobbit. Nagyon várom. Mindkettőt.

Interjú az Animus, A Könyvmolyképző és a Typotex kiadó vezetőivel

Egy rég várt interjú...
2011-ben egyik egyetemi kurzusom során a könyvkiadásról kutattam, és sikerült három magyar kiváló kiadó vezetőit kérdezgetnem a sikerükről. Az alábbiakban erről olvashattok egy kis összefoglalást.

Akiknek a borítók mesélnek

Kiadóvezetői döntések, kutatás a „szerencsés véletlenért”

Beszélgetés az Animus, a Könyvmolyképző és a Typotex Kiadó vezetőjével

            Hogyan lesz valakiből jó kiadóvezető? Kiskortól fogva a szakmára készül? Milyen ösztönök kellenek hozzá? Mi befolyásolja a döntéseiket? Honnan veszik ötleteiket, új könyveiket?  Hogyan lehet sikeresen felfuttatni egy kiadót? Mennyire hasznosak egy kiadó életében a ma olyan közkedvelt közösségi oldalak?

            Rengeteg kérdés, és a választ három magyarországi, a maga műfajában sikeresnek mondható kiadóvezetővel próbálom megválaszolni.

Benyomások és ajánlások, de milyen mennyiségben?

Kérdésemre, mi alapján döntenek egy –egy könyv meghonosítása, magyarosítása mellett, nagyon vegyes válaszok érkeztek. Amiben mindhárman egyetértettek, hogy nincs olyan, hogy biztos tipp. Soha nem lehet előre látni, mekkora sikere lesz itthon egy külföldön már befutott könyvnek, mert ez függ a közönségtől, a mentalitástól, a témától. Nem látták ezt előre sem a Harry Potter, sem az Alkonyat esetében. Külföldön sikeres volt, belevágtak, itthon is sikeres lett. Katona Ildikó szavaival élve, ez egy „szerencsés véletlen volt”. Mindig nagy rizikó a könyv választása, és egy- egy ilyen mű megvételét nagy kutatások előzik meg. Egy olyan kiadónál, mint a Könyvmolyképző, naponta érkeznek kéziratok, ajánlások, tippek, esetleges külföldi könyvek átvételére, vagy magyar kezdő íróktól. „Magyarországon az olvasóknál, már csak az írók vannak többen. Majd minden olvasóra jut két író, és ez iszonyatos mennyiségű anyag és munkaidő átolvasni, türelem kell hozzá, és iszonyat fárasztó tud lenni.”jegyzi meg Ildikó. (Katona Ildikó, 2011). A Könyvmoly adatbázisában 6000 könyvcím található, amivel már kapcsolatba kerültek (kézirat, ajánlás, egész művek, és ez egyre csak gyarapszik). A választásnál Ildikó egy már összeszokott csapatra támaszkodik (fordító, régi munkatársak), de ő mondja ki az utolsó szót. Legfontosabb, hogy rá is hasson a könyv, először az első benyomás fontos, a borító megjelenése. „Én azt gondolom, hogy külföldön, ha egy kiadó nem ad arra, hogy rendes borítót csináljon, akkor én miért higgyek jobban a könyvben, mint ők maguk? Ezért az első számú szempont számomra, hogy a borító megszólít-e? Aztán a fülszöveg megszólít-e? És végül a tartalma megszólít-e?” Tehát főleg a vezetőre tett hatás, benyomás fontos. Olyat keres és válogat, ami neki is tetszene, és tudja, hogy az olvasói körbe is beleillik.

Ajánlatok nélkül…

Ezzel szemben az olyan kiadók, akik nem kapnak ajánlatokat, mi alapján döntenek? Az Animus kiadó a külföldi véleményekre ad sokat (a Harry Potter nagy sikeréről londoni kollégáktól szereztek tudomást), és állandó megfigyeléssel számontartják a piacon kelendő könyveket, vagy átvételre esélyes könyveket. Így találtak a Skandináv könyvekre, és döntöttek a sorozat mellett, mivel „így az egyik kötet erősíti a másikat”(Balázs István, 2011). De itt is nagyon fontos, hogy ők maguk a könyvet érdekesnek, izgalmasnak, frissnek, újszerűnek tartsák.

Végül a legnehezebb, mi alapján válogat egy tudományos, szakkönyveket megjelentető Kiadó? Votisky Zsuzsa azt mondta, mindig a legújabbat, a legprovokatívabbat akarja begyűjteni, provokatív szerzőktől. Hogy mi motiválja, mi a belső célja a hatalmas tudományágak kis, érdekes porszemeinek kiásásában? Így fogalmazta meg: „Az a célom, hogy kisebbrendűség érzés nélkül tudjak beszélni olyanokkal, akik nálam többet tudnak.” Tehát a tudásvágy, hogy minden műfajban, minden témában jártas legyen, megszerezze az átlagműveltséget, vagy akár többet is. Úgy gondolom, és ő is így nyilatkozott, mára ez sikerült neki. „Műveltnek lenni nagyon szórakoztató –jegyzi meg Zsuzsa - csak sajnos nem sokra megyek vele.” Mert nem baj az, ha az ember meg is tud élni a tudásából, és nem csak élvezi.

Ambíciók, és állandó kutatás

Lássuk, milyen ambíciók szükségesek egy sikeres vezető számára. Nem lehet itt sem általánosítani, de a válaszok alapján két féle típusra leltem.

Katona Ildikó már 5 évesen tudott olvasni, és gyerekkorában sem a babák érdekelték, szinte mindent elolvasott, ami a kezébe került. Mikor ráébredt, hogy ezeket emberek válogatják, és adják ki, eldöntötte, hogy ő is ezzel akar foglalkozni, hatni akar az emberekre az általa kiadott könyvekkel. Így hát cégalapításba fogott, és sikerült megvalósítani az álmát.

Végül van, aki csak később jött rá, hogy ténylegesen ezzel szeretne foglalkozni. Votisky Zsuzsa harminchat éves, matematika-fizika szakos tanárként ébredt rá arra, hogy nem ezzel szeretne igazán foglalkozni, nem ad neki elég pluszt. A Műszaki Kiadónál eltöltött évek után vette meg a TECH programot, lefordították, és a mai napig a programról ismeretes kiadója. Mindig az újat kereste, szomjazta a tudást, és ennek folyamatos ismételgetése nem volt számára elég.

„Állandóan csinálni kell a reklámot, ötletelni, fenntartani az érdeklődést”

Votisky Zsuzsa szerint a könyvkiadás „tapasztalati tudomány. Tanulni kell ezt is, de gyakorlatban.” Rengeteg múlik a vezetőkön és nagyon nehéz, vagy nem is lehet általánosítani, mert ahány kiadó, annyi szokás, és minden vezető máshogy egyengeti saját háza táját. Ma már az emberek nem járnak könyvbemutatókra, mert nem érdemes nekik, a kiadók számára pedig nem éri meg. Így mással próbálkoznak. Előadást szerveznek a könyveik köré a legkedveltebb közösségi portálon (Facebook), könyveiket ajánlják, állandó tájékoztatást adhatnak és mindezt ingyen, online. „ Régen a szocializmusban 12 kiadónak volt jogosítványa. Ma körülbelül 150 konkrét cég van a piacon. Ez hatalmas verseny. Állandóan csinálni kell a reklámot, ötletelni, fenntartani az érdeklődést.” –mesélte Votisky Zsuzsa. Érdekesség, hogy kérdésemre, milyen felületen hirdetnek előadásokat, felsorolt 6 fajtát (Port.hu, Pesti est, Kossuth Klub, Egyetemek hirdetőin, Facebookon, és e-mailes hírlevelekben) a felméréseik szerint mégis a legtöbben ismerőseik ajánlására érkeztek az előadásokra. Tehát, hiába ömlik az emberre a sok tájékoztató, mégis a közvetlen baráti ajánlás, személyes párbeszéd a legfontosabb.

Katona Ildikó is ezt hangsúlyozta. A közösségi honlapok megjelenésével sokkal közelebb vonhatják az olvasóikat, felmérhetik az igényeiket, akciókat, játékokat szerveznek, könnyebb az olvasók toborozása, „szinte rajta tartjuk az ütőerükön a kezünket, Ildikó szavaival élve.  

A magyar kiadók nagy részének nincs még olyan gazdag és részletes honlapja, mint például a Typotexnek, akik már az elsők között szerezték meg IP címüket még az internet kialakulásakor. Ilyen téren a kiadóknak még bőven van mit javítgatni, mind a közösségi mozgósításon, mind honlap fejlesztéseken. Viszont az tagadhatatlan, mekkora sikere és  gyűjtőereje lehet egy –egy ilyen közösségi oldalon való részvételnek egy kiadó szempontjából, és maguk a vezetők is csak abszolút pozitív élményekről tudtak beszámolni.

Fesztiválok, és adatszerzés

A könyvfesztiválok közül a Frankfurti könyvvásár kétségtelenül Európa legnagyobb könyvvására, amint Balázs István (Animus, 2011) mondja a „világ legtekintélyesebb könyves seregszemléje”,így mindhárom kérdezett válaszában ez volt a legelső a listán. Minden évben kilátogatnak, felmérni a trendeket, kapcsolatokat gyűjteni, megnézni, kézbe venni a legajánlottabb műveket. Megmustrálni az új borítótrendeket, és bár mindez lehetséges lenne ma már interneten is, ahogy Balázs István mondja, „hajtja még az embert a megszokás”, szeretik az ilyen fesztiválok hangulatát. Másodiként, két szavazattal futott be a Bolognai Nemzetközi Gyermek és Ifjúság könyvkiállítás, melyre a két kiadó vezető – Animus, Könyvmoly - profilja miatt gyakran kilátogat, és nagyon hasznosnak találja. Szintén ők említették még a Londoni Könyvfesztivált, amire még érdemes kilátogatni, és Ildikó említette New York-ot, ahová érdemes és fontos kijutni a közeljövőben. Ismereteiket általában már ők is a neten szerzik be. A szépirodalmai kiadók foglalkoznak a hazai véleménnyel, a kívánságokkal, (Közösségi oldalakat, hazai blogokat is olvasnak) és persze nagyon fontos, hogy a mű beleilljen a kiadó profiljába, a már eddig megszokott művek stílusába, minőségébe, hogy az olvasó azt kapja, amit eddig megszokott.

Szakkönyvek kiadásánál nem igazán figyelnek kérésekre, nincsenek is igazán kérések, a legújabb külföldi szakkönyveket veszik át, fordítják, azokból válogatnak.  Olyat próbálnak kiadni, ami újdonság, nincs itthon, és nagyon modern. A Typotex nem csak tankönyvekre szakosodott, rengeteg segédkönyv, ismeretterjesztő könyv kerül ki a kezeikből. A kutatás, a keresés, a felfedezés állandó élvezete, hogy mindig tartani tudják a lendületet, hajtja őket a dübörgő könyvcirkuszban. Nem árt, ha az embernek van némi ambíciója, és alaptőkéje. Aztán már csak várni kell a szerencsés véletlent. És ásni a rengeteg könyv és kézirat között. Hátha befut egy újabb Alkonyat, vagy Harry Potter.

Filmajánló, beszámoló Breaking Dawn Part1. -Hajnalhasadás

Végre kicsimmel a bemutató hetére, már egy héttel előbb lefoglaltunk  két jegyet, péntek este 20 20-ra. Felvettük a jegyet egy órával korábban, eltengettük az időt a plázában, miközben minden bolti lejátszóban Bruno Mars -It will rain-je csengett. Már tűkön ültem, mikor 20 00 -kor ott tobzódott a tömeg, és még mindig nem akartak beengedni, mert a mozit az előző előadás után takarították. Aztán kárpótlásul, egy -egy Kinderbueno szelettel, az izgatott tömeg beözönlött a terembe, majd szépen végigszenvedtük a reklámokat és olyan 20 40 körül végre elkezdődött a film... onnantól, bár tele volt, de elnémult a terem. És csak figyeltünk, két órán át.  




A film adatai : (Csak hogy mindenki tudja)
rendező: Bill Condon
író: Stephenie Meyer
forgatókönyvíró: Melissa Rosenberg
zeneszerző: Carter Burwell   ->Ennek nagyon örültem !!!!!!!! 
operatőr: Guillermo Navarro
producer: Wyck Godfrey, Stephenie Meyer, Karen Rosenfelt
vágó: Virginia Katz



szereplő(k): 
Robert Pattinson (Edward Cullen)
Kristen Stewart (Bella Swan)
Taylor Lautner (Jacob Black)
Lee Pace (Garrett)
Michael Sheen (Aro)
Dakota Fanning (Jane)
Ashley Greene (Alice Cullen)

Ami tetszett: SPOILERES, csak az olvassak, akit nem zavar.  
1. A zene nagyon jó volt, főleg, mikor felismertem a dalokat, amiket már eddig hallottam.  Carter Burwell egész szimfoniát írt a dalokhoz.  (Lásd Fightless Bird) Szép kerete volt az elsőnek és a többinek. 
2. Bella ruhája, gyönyörű, tényleg egyszerű és mégis szép. (Csipke hátul, elegáns, szűkített elöl. )
3. A dekoráció, és a sok vicces beszólás, és köszöntő az esküvőn xd. Emette:-)

A nászúton a sok sakk, és a kirándulások, azt megcsinálták, meg az "ágytörést" is. Bár abból még mindig nagyon keveset mutattak, reméljük a kivágott részekben több lesz.  
4. Hogy sokat voltak benne a farkasok, és volt benne más történet is. (Edward meséje.) 
5. Bella megbetegítése, azt hittem rosszabbul csinálják meg. A fürdős jelenet nagyon hatásos, és meggyőző, mikor megnézi magát lesoványodva. 
6. Rose kifejezetten szimpatikus lett ebben a részben. 
7. Bella átváltozása, nagyon jól megcsinálták!
8. A VÉGÉN a vágókép. 

Ami nem tetszett: 
1. A farkasos "én vagyok Ephraim fia" mutáns hangos izé. (Narnia Krónikái)
2. Jacob bevésődése????? Honnan tudja hogy fog kinézni nagy korában Renesmee??? Már nem azért, a könyvbe nem így van. 
3.Volturi a végén ?? xd helyesírás? 
4. Szülés, nekem bár hiteles volt, annyira nem tetszett...


Néhány szót a zenéről: 
 Sikerült megszereznem a score cd-t, szombat óta éjjel-nappal azt hallgatom. Itt található a lista: a youtubeon pedig mind fent. Szívem csücske a Fightless Bird -ös Wedding version, Bruno Mars és Christina Perry dala. De kedvenc még Angus és a Noisette dala is. Most nem olyan ismertek az előadók és a dalok sem, de sokat hallgatva, meg lehet kedvelni ezeket is, úgy mint az előző 3-ét.  Hallgatgassátok. 

Twilight -Breaking Dawn Part 1- Theatrical trailer (2:30)

Annak, aki még nem látta volna...

A mai nap fő eseménye : Breaking Dawn trailer

Van amikor már két perc is sokat ér! Most nagyon sokat! Iszonyat messze van még november 18-a a bemutató időpontja, de addig is... Nézegessük ezeket a képkockákat, képsorokat.

Utazás a boldogságba 16. fejezet - Az utolsó

Ez az utolsó. Most már vége. Bár nem érkezett meg az 5 komment, nem várok tovább, és nem húzom a többiek idegeit. Nagyon örülök a 3 lelkes lánynak, én örülök, hogy írhattam nektek, annak meg még inkább, hogy befejeztem. Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen sokat fogok egyáltalán írni, elsőre. Az elején csak pár fejezetnek indult. Most a teljes terjedelme 16 fejezet, 87 oldal.
Ez úton ajánlom figyelmetekbe, hogy összeszerkesztem könyv formátumba, aki igényt tartana a teljes, formázott, javított kész Utazás a boldogságba könyvemet (bár erre is várni kell majd egy kicsit ) annak elküldöm emailben. Ide írhattok: charlotte90@citromail.hu

És mivel nagyon nagyon sokat vártatok az utolsó fejezetre, dupla olyan hosszú lett, mint szokott lenni (7 oldal.-D)

NAGYON JÓ SZÓRAKOZÁST, VÁROM A VÉLEMÉNYEITEKET A VÉGÉRŐL! Nektek, hogy tetszett?

16. Minden fejben dől el

Jasper

Most nem futottunk. Bár újdonsült vezetőink előttünk mentek, nem éreztem magam biztonságban és erről árulkodott az ő testtartásuk és lassú mozgásuk is.

- Merre megyünk? – próbáltam elsuttogni Alicenek, mert reméltem, hogy ő már láthatta a terveiket, és esetleg tudja, hová vezetnek minket. Zavart, hogy függtem tőlük már most, ahogy Alicetől is, habár ez másfajta kötelék volt köztünk. Hozzá a lelkem kötött. Alice csak kedvesen rám mosolygott és megszorította a kezem.

- Sss, nincs semmi baj, hamarosan látni fogjuk. Légy nagyon nyitott, mondj el neki mindent – és a fejére mutatott. Láttam, hogy Rosalie ránk pillant, végigmér, majd visszafordul.

Nem értettem egy fél pillanatig, Alice miről beszélt, majd eszembe jutott, hogy a bronzos hajú gondolatolvasó. „Mondj el neki mindent.” Tehát gondoljak rá, és ő látni fogja? Még a gondolat is kirázott, milyen lesz, ha valaki belelát a fejembe, tudja, amit én, ismeri, és látja, amiket én. Illetlen és tisztességtelen dolognak tartottam, hogy ilyen módon válkáljanak a magánéletemben, de majd ügyelek arra, mit mutatok neki. Nem ismerjük a képessége sajátosságait, nem tudhatjuk mennyit és mit lát, de meg kell győznünk, hogy nem ártunk, mivel valószínűleg a család rá hallgat, és benne bízik leginkább. Ha ez kell ahhoz, hogy Alice boldog legyen, megteszem, elviselem, mert én benne bízom maradéktalanul. Arcán szétterülő mosolyát látva, tudtam jól döntöttem, máris boldog, és érzem, hogy rettentően izgatott ugyanakkor feszült is egyszerre. Szeme sarkában a várakozás csillog, mint egy hosszú szomjazás utána egy ínyenc vadászat alkalmával.

A nagydarab fekete lelassított, majd a szőke is, és megálltak előttünk, kicsit oldalt felénk fordulva.

Éreztem én is az ismeretlen édes illatot, és hallottam a lépéseit, ahogy lába alatt ropogott a fagyos föld. Egyet előre léptem, és féloldalasan eltakartam Alice-t. Tudtam, hogy semmi értelme, mert nem védhetem meg őt tőle ilyen módon, mégis jól esett a tudat, hogy mögöttem van, és testemmel óvhatom, ha kell.

Aztán megmutattam neki mindent. Átgondoltam halvány, árnyékszerű életem, majd a tisztább, Mariával töltött időszakom, hogy hogyan váltam kegyetlen hadserege bábjává, hogyan szereztem a vértelen harcokban sérüléseimet, majd hogyan hagytam fel ezzel az élettel Peter és Charlotte javaslatára. Az esőerdőben töltött évekre, majd létem egyetlen, igazi megváltó pillanatára… a bárra, az Aliceszel való találkozásra azon az esős napon. Ő sem közelített felénk, percekig csak álltunk szemben egymással és koncentráltunk, tudta mit akarunk neki megmutatni. Fél szemmel láttam, hogy Alice arca is megkomolyodott egy kicsit, valószínűleg ő is épp a történetét mesélte, kibővítette közös életünk beszámolóját.

A vámpírpáros mellettünk kezdett nagyon ideges és frusztrált lenni, nem értették, miért állunk már percek óta csöndben. Bár ismerték a bronzvörös képességét, mégis nyugtalanok voltak.

Úgy döntöttem megszólítom a vöröset, nem akartam, hogy az újszülött bedühödjön és ránk támadjon.

- Edward, volnál szíves felvilágosítani Emmettet és Rosaliet, hogy mi történik, mielőtt még túlságosan eluralkodna rajtuk az indulat?

Edward arca elkerekedett, eltűnt előre meredő arckifejezése, és kémlelő, szúrós és talán egy kissé riadt szemmel nézett ránk.

Úgy gondoltam, ha a nevén szólítom az kedvesebb, barátságosabb gesztus, de lehet, ezzel messzire mentem. Aztán rájöttem, hogy nem is csak a nevek azok, amik zavarhatják, hanem, hogy a képességünkről nem beszéltünk, vagy legalábbis én még nem gondoltam rá. Ezért tűnhetett furcsának, amikor a hangulatukról beszéltem kérdezés nélkül. Megijedtem. Reméltem, nem most rontottam el mindent.

Alice érezte zavarom, és a feszült csendben kecsesen mellém lépdelt, előre billent, meghajtotta magát, majd mintha énekelne, dallamosan bemutatott minket. Akár egy teadélutánon, ahol nincsenek vörös és arany szemek. Majdnem elmosolyodtam a helyzet komikusságán.

- A nevem Alice, Ő pedig Jasper Whitlock. Mindketten felettébb nagy örömnek tartjuk, hogy megismerkedtünk a klánotokkal. Emmett és Rosalie voltak olyan kedvesek és felajánlották, hogy elkísérnek minket. – Erre a két szóban forgó feje is felénk fordult.

- Reméljük, Edward, rád is új családunk tagjaként számíthatunk, ahogy ugyanezt reméljük Esmetől és Carliletól is. – Edward szeme még jobban elkerekedett, láttam, és éreztem is, hogy Alice kijelentései megijesztették, és megzavarták. Alice nem volt egy türelmes alkat, főleg, ha nagyon el akart érni valamit, és azt hiszem, túlságosan vágyott erre a családra, és a lehetőségre. Lehet, hogy azzal a lendülettel, ahogy megérkeztünk, távozunk is. Nem tudhattuk. De látnia kellett…

Rosalie és Emmett is, tekintetükkel Edward pillantását keresték, majd gyorsan mérlegelve a helyzetet, a bronzvörös először nekik válaszolt.

- Elmondtak magukról mindent, de … nem értem. Honnan tudtátok? Azt már sejtem, hogy te érzékeled a hangulatunkat, és az érzelmeinket, ezt a gondolataid világosan elárulják, de ő honnan…? – mutatott Alicere. – És a szemetek… hogyan?

- Láttalak titeket, mindnyájatokat, jó előre. Carlile most jött haza, te zongoráztál a szobádban Esmének … - Alice hirtelen abbahagyta a szóáradatot, látva, hogy a többiek megrökönyödtek egy pillanatra.

- Mi már ismerünk titeket. Most már, csak nektek kell megismerni minket. – zárta le gyorsan a mondandóját, mielőtt még inkább rossz fényt vetett volna ránk.

- Egy jövőbe látó és egy érző – suttogta Edward csodálattal. Kezdett megenyhülni.

- Egy gondolatolvasó –válaszolt Alice ugyan azon a megbabonázott hangon, visszavágásként. Ő már nagyon régóta kíváncsi a bronzhajúra, és a képességére, amivel együtt most már hárman vagyunk különlegesek.

- És bízhatunk bennük, igazat mondanak? – jött a kemény, csípős erejű kérdés mellőlünk, Rosalie hangján.

- Úgy vélem, igen. Nem karnak bántani az biztos, sőt… - de nem bírta befejezni, Alice belé fojtotta a szót.

- Mivel megállapítottad, hogy nem vagyunk a klánotokra támadó veszett vérszívók, megmutatnátok, merre találjuk a házatok, és hogy melyik lesz a mi szobánk?

Alice kérdése mindenkit elhallgattatott, még engem is, pedig én már kezdtem megszokni csipkelődő, akaratos modorát.

Aztán maga elé nézett, szemei üresek lettek, és láttam, hogy Edward is vele követi az eseményeket. Az ő arca is elködösült, majd hirtelen tértek vissza.

- Emmett, Rose, elkísérnétek őket a házig? Mindjárt megyek én is, de ezt meg kell emésztenem, és vadásznom kellene, legalább a közelben, ha nyugodt, és higgadt akarok maradni a továbbiakban. Egy órán belül otthon leszek.

Vetett ránk egy utolsó, kétkedő pillantást, megcsóválta a fejét, majd az erdő mélyébe vetette magát.

- Már csak kettő maradt – suttogom Alicenek, nem mintha számítana, hisz úgyis hallják, de jobban érzem magam tőle.

- Minden rendben lesz. – Kis kezével átfogja kezem, és így követjük a már előttünk száguldó Emmettet és Rosaliet.

Alice

A ház pont olyan, amilyennek már olyan sokszor láttam. Nem túl széles, erős fa épület felül az emelettel és a nagy ablakkal, ahonnan hamarosan mi is élvezhetjük a kilátást. Az ablakokban virágok, rendezett park és bejáró a ház előtt. Ügyeltek a szépségre, és a jó ízlés már távolról is árulkodott lakóiról. Valószínűleg mindent Esme és Rosalie rendezett be, mert mindez női precizitást tükröz.

Láttam, hogy Jasper kétkedik, megijedt, pedig ha édes testőröm tudná…

Rose és Emmett lelassított és felfelé figyeltek az emeletre, majd mi is a fülünket hegyeztük, és Jasperre vigyorogtam, mikor meghallottuk a heves érintkezések hangját. Rose hangosan köhögött, Emmett háta pedig rázkódott. Jöttünket jelezték. Nem a legjobb pillanatokban érkeztünk, hiszen Carlile még csak most ért vissza Olaszországból, és valószínűleg azért küldték el Edwardot, hogy ne zavarja őket közel – távol senki, a viszontlátás örömében. Én is Jasperre nevettem, aki csak feszülten vicsorgott inkább, mint mosolygott. Még mindig nem érezte magát biztonságban.

A nagy vasfogantyús ajtón először Rosalie lépett be miután erőteljesen megrázta kétszer, majd Emmett utat engedett nekem is, kezét kinyújtva maga mellé, befelé mutatva, miközben pimaszul rám mosolygott.

- Előbb a hölgyek és a jövőlátók — brummogta vigyorogva.

Nem úgy nézett ki, mint egy vérszomjas vámpír, és meg kell hagyni, humora is van. Vidám lesz mellette az öröklét. A házba belépve, mindenfelé virágillat, pedig a fagyott hó alatt már nem találni ilyen szépeket. Faragott, antik bútorok mindenhol, és rengeteg régiség, amin meglátszott az idő kora, és hogy feltehetően fontos emlékeket őriz a többieknek. Vajon milyen idősek lehetnek? Ezt nem tudtam kiszűrni a látomásokból, mivel abban az állapotban maradtunk, amiben átváltozásunkkor voltunk, ez pedig nem volt beszédtéma.

Az emeletre vezető lépcső mellett mindössze egyetlen furcsa, egyenesen groteszknek tűnő tárgy állt. Egy fekete, majd másfél méter magas fakereszt… ha lesz időnk, majd megkérdezem. Hallottuk, hogy jönnek, egymás kezét szorongatva, így felsorakoztunk a bejárat előtt a lépcsővel szemben. Jasper szorosan mellém lépett, kezét derekamra kulcsolta.

- Üdv nektek, idegenek, honnan jöttök? – kérdezte Carlile kedvesen és barátságosan miközben alaposan végigmért bennünket, majd tekintete megállapodott a szemünkön. Láttam, hogy megdermed egy fél pillanatra, majd vonásai visszaváltoztak. Úgy döntöttem, jobb, ha én beszélek, elmagyarázom a lényeget még mielőtt őket is megijesztenénk. Gyorsan belefogtam, míg Jasper a kezem szorongatta.

- Az én nevem Alice, ő pedig Jasper, és benneteket keresünk már nagyon régóta. Képességeink vannak, és előre láttam, hogy hozzátok fogunk csatlakozni. Nagyon örülünk, hogy végre valahára veletek is találkozhatunk, Esme és Carlile.

Láttam, hogy ledöbbennek, de hamar túl akartam esni a kezdeti sokkon.

- Edward? – nézett Esme aggódva Rosaliék felé.

- Megtalált minket, és üzeni, hogy igazat beszélnek, a családhoz akarnak csatlakozni, és nem ártó szándékkal jöttek. Egy órán belül itt lesz, de el kellett mennie vadászni.

Olyan furcsa volt a család szót egy vámpír szájából hallani. Mintha csak azt mondta volna az ég általában lila és nem kék. De Velük, még az ég is lehet szivárványos.

Felkészültünk mindenféle magyarázatra és készek voltunk még egyszer elmesélni a történeteinket Jazzel, megbeszéltünk, hogy ezt tesszük, mikor még a várostól félnapi távolságra jártunk. Esme és Carlile ledöbbenve váltogatták tekintetüket köztem és Rosaliék, majd egymás között, aztán Carlile megszólalt.

- Gyertek a konyhába, és meséljétek el a históriátokat. Azt hiszem a többiek is érdeklődéssel fognak hallgatni, és mi is csak ezután döntünk majd.

Az étkezőbe vezettek minket, ami szinte már ismerősnek tűnt, Jasper pedig élénk tekintettel figyelt, felmérte a terepet és vizsgálódott, koncentrálását látva, mindenki hangulatára figyelt. Akkor eszembe jutott, hogy az újszülött vámpír talán a képességének köszönhetően ilyen nyugodt. Remélem Jasper tud neki segíteni, Emmettnek sem lenne hátrány, és a családnak is segíthetünk vele, ha kordában tarthatjuk a kitöréseit. Család. Még rágondolni is reményteljes volt.

Ahogy körbeültük az asztalt, megismételtük beszámolónkat, ezúttal szóban. Előbb én, majd Jasper is elmesélte eddigi történetünket, és ők végig, feszült érdeklődéssel hallgattak minket.

- Hiszen ez csodálatos! – zavarta meg Carlile a beszámolóm végét, amire mindannyian odakaptuk a fejünket. - Egyedül fedezted fel az állati vérivást. Nem volt melletted a teremtőd, és Te mégis képes voltál csupán a saját önkontrolloddal fegyelmezni magad. Ez nagyon ritka, és hatalmas akaraterőre vall – magyarázta, miután még mindig kissé értetlenül bámulhattunk rá.

- Oh, hát nem akartam embert ölni. Ennyi az egész.

Hirtelen zavaromban nem is tudtam mit mondjak. Majd Jasper kihasználva a pillanatnyi szünetet, folytatta saját élményeivel és Carlile megint olyan csodálkozással és figyelemmel kísérte az ő beszámolóját is, mint az enyémet. Nagyon érdekelte Maria idegen klánja, miként viselkednek, hogyan élnek, és vezetnek egy ilyen újszülött hordát. Szinte már nem is rólunk volt szó, hanem egy olyan csoportról, akinek még az emlékét is el akartam felejteni, ha képes lettem volna rá.

Türelmetlen lettem, és kezdtem kicsit unni a faggatózást. Miért olyan nehéz kimondaniuk, amit már úgy is tudok? Hisz előre láttam. Néha zavaró volt a képességem, de mindennél jobban akartam, hogy valósággá váljon, viszont mindaddig nem lehet az, míg a saját fülemmel nem hallom és látom. Jasper rám nézett két szó közt, és tudtam, hogy érzi, mennyire ideges vagyok, de én csak egy mosolyt küldtem felé, és próbáltam türelmesen megülni a fenekemen. Nehéz volt.

Fél évszázad elmesélésével később mind meghallottuk, ahogy kinyílik az ajtó. Edward sétált be, kaján vigyorral az arcán. A többiek nem értették, de én sejtettem, hogy rajtam mulathat.

- Csatlakozz hozzánk, Fiam, nagyon érdekesek fiatal barátaink történetei.

Edward nem szólt egy szót sem, csak helyet foglalt Carlile mellett, és továbbra is jókat somolygott. „Tudom, hogy valószínűleg rajtam szórakozol, de nem mondhatnátok már ki, mi az ítélet? Ez rosszabb, mint a középkorban… Te tudsz rájuk hatni. Ismersz minket, segíts nekünk. Kérlek, kérlek.” Reméltem, hallja, amit gondolok, és nem magamnak beszéltem, mint az a sok beteg az elmegyógyintézetekben. Odakapta a pillantását, és nemet intett a fejével, alig láthatóan, miközben a mosoly még mindig ajkán játszott. Ez mit jelent, nem segít, vagy nem akar, vagy nemmel fognak dönteni? Bosszantó kis gondolatolvasó. Válaszként, szemtelenül megint rám somolygott.

Miután Jasper is befejezte mondandóját, Carlile szólalt meg megint a család nevében.

- Ha nem lenne nagy probléma, magunkra hagynátok egy kis ideig, míg megvitatjuk a helyzetet. Be kell látnotok, nem a legegyszerűbb kérdésről van szó. Eddig sem voltunk egy kis klán, így pedig mi leszünk 100 mérföldes közelben az egyetlen csoport, ilyen nagy létszámmal. Kis türelmet kérnénk csak.

Az egyetlen dolog, amiből a vámpírnak végtelen sok van, az - az idő, mégis olykor türelmetlenebb, mint egy földi halandó. Jasperrel kettesben kisétáltunk a verandára, majd, hogy ne halljuk őket, elsétáltunk messzebb a kert végébe.

- Végső soron nem is olyan reménytelen a helyzet. Mind viszonylatilag békésnek tűnik, a történeteinket is elég jól fogadták, bár az újszülött nem egy egyszerű eset, de majd esetleg segíthetnék megfegyelmezni tartani.

Észrevettem, hogy csak el akarja terelni az én, és saját maga figyelmét is, de az is feltűnt, hogy ő is Emmett támogatására gondolt. Már előre gondolkodott, a családról. Az idetartozásról. De még egy fél pillanatra sem volt időm örülni, megragadtam Jasper kezét, mert elragadott a látomás.

A jelenetek úsztak, peregtek.

A hatalmas ebédlő, amit épp az előbb még körben ültünk, most fel volt díszítve. Fenyőágak vázában, színes lámpaégők a szobafalak mentén. A lépcsősor mellett egy hatalmas, plafonig érő fenyőfa áll. A kis fémtartók már rajta vannak a bordó gyertyákkal, most a piros gömbök, és boák következtek. Ételeket sehol nem láttam, de a ház egyre szebben pompázott. Mindannyian kiöltözve. Esme egy lila estéjiben lejtett a dobozokkal légiesen egyensúlyozva a lépcsőn fel és le. Rosalie és én álltunk a fa mellett a díszeket pakolgatva én egy sötétzöld, míg ő egy lila kisestélyi kosztümben. Emmett, Edward és Jasper a csillár és a szoba sarkai közé erősítettek csillámló boasorokat, miközben fel –lesétálgattak a fal mellé állított létrákon.

- Most már igazán megmondhatná valaki, – pillantott itt rám és Edwardra- mire fel ez a nagy készülődés. Még soha nem tartottunk ilyen nagy felfordulást semmilyen alkalomból.– szólalt meg Emmett, ahogy megint egy szöget próbált benyomni egy ujjal a falba, de a szög megadta magát, meghajlott Emmett és a fal akarata előtt.

- Mert karácsony van. Számunkra is, nem csak az emberek számára. Ez az első együtt töltött karácsonyunk családként. Igazán megérdemeljük, hogy egy kicsit mi is jól érezzük magunkat és szórakozzunk, akár a normális emberek – felelt Carlile kedvesen a kötekedő Emmett kérdésére.

- De mi nem vagyunk normális emberek. A karácsony nem ér semmit igaz ünnepi menü nélkül, és nálunk az nem lesz. – morgott Emmett, ahogy egy újabb szöggel próbálkozott.

- Majd mindannyian elmegyünk együtt vadászni. Messze, a hegyekbe. Nem csak szarvasra. Lesz ott medve is. Igazi ínyenc menü, nemde? – tréfálkodott Jasper, nagyon is komolyan. Emmett csak bámult rá egy fél pillanatig, morfondírozva a válaszon, majd kajánul elvigyorodott.

- De miért olyan fontos ez a szertartásosság. Mire készülsz Carlile? – faggatózott tovább Em, de rám és Edwardra nézett.

- Ne nézz rám, testvér. Még én sem tudok semmit –felelte Ed a létráról kicsit durcásan. – Őrzik a titkukat. Alice nagyon sokat énekel mostanában magában.

A kép elúszott, elhalványodott, majd visszatért a nappaliba. A fenyő teljes díszben pompázott, a fa alatt nagy kupac csomaggal. Mind a szobában voltak.

- Ugye, nem várjátok el, hogy énekeljünk. Annak senki nem örülne – humorizált Emmett. Rosalie szúrós pillantást vetett rá, és elhallgattatta.

- Először én adnám át az ajándékomat mindannyitoknak. Az ötlet Alicé volt, én csak bólogattam és kivitelezésben segítettem.

Majd felemelt egy kisebb doboz kupacot a fa alól, és egyesével átadta. Először Esmének.

- Ez a tiéd, kedvesem. – Esme széthúzta a masnit, felkattintotta a kocka alakú dobozkát, és egy fém karperecet talált benne, közepén egy ovális fém medállal, ami a régi királyok címerére hasonlított. Fekete alapon ezüst motívumok. Esme elmosolyodott és megcsókolta Carlile-t. – Köszönöm.

- Ez a tiéd, lányom. – adott át egy hosszúkásabb dobozd Rosalinak. Az övében ugyanaz az ovális medál volt, nagyobb méretben, hosszabb, nagy szemű ezüstláncra fűzve. Miután Rosalie megköszönte, hozzám lépett, és én is megkaptam egy nagyobb, négyzetes alapú, lapos dobozt. Felnyitva, egy selyemszalag alapon megtaláltam ugyanazt a kis ovális medált, ami a lányok ékszereit is díszítette. Tényleg úgy nézett ki, akárcsak a régi pajzsok díszítései. Legfelül egy kéz, majd alatta egy ágaskodó oroszlán lebegett, az oroszlán alatt pedig v alakban, három, háromlevelű lóhere.

- Csak a mintázatát nem ismerted. A kéz a hitet és a reményt jelképezi. Az oroszlán az erőt, és a jóra való képességet, míg a három lóhere a hallhatatlanságot. Használd örömmel, te is, legifjabb lányom. – Intézte szavait mindnyájunkhoz, majd megöleltem. Aztán átadott Jaspernek, Emmettnek, és Edwardnak is egy – egy dobozt, melyet egyszerre kinyitva, mind egy fekete fűzős bőr karpántot találtak, ugyan olyan méretű címerrel, és ovális medállal a közepén, mint Rosalié.

- Az összetartozásunk jeléül. Viselje a család minden tagja.

- Szóval ezt rejtegettétek. Ügyes volt. Nem hallottam meg. – Somolygott Edward.

Majd Esme lépett oda hozzánk.

- Az én, és a többiek ajándéka számotokra Edward szobájának átalakítása. Reméljük, hasonlóan boldogok lesztek benne, mint mi is. Örülünk, hogy a családunkhoz tartoztok.

Esme még oda akart hajolni hozzám, de a kép eltűnt. Jasper állt velem szemben és a kezeim szorongatta. Szemeiben félelem, kétségek, és mintha … egy kis bizalom, talán remény is.

- Döntöttek. Velük maradunk. Edward szobája lesz a miénk. Biztosan itt töltjük a karácsonyt. – Címeztem Jaspernek a lényeget. A karjaiba vetettem magam, és éreztem, hogy átjár a megkönnyebbülése. Boldog volt, ahogy én is. Lesz családunk. Lesz otthonunk. Kézen fogva indultunk vissza, hogy beszélhessünk velük. Próbáltam nem a medálokra gondolni. Hangosan egy karácsonyi dalt dúdoltam magamban. Ó, szép fenyő … Majd mindketten mély kacagást hallottunk a ház felől.

- Azt hiszem, már nem kell elmondanunk nekik. Már maguktól is tudják – mondta Edward.

- Hahh, szép kis társaság. Az egyik a fejünkben olvas, a másik meg előre látja. Hosszú örökkévalóság lesz ez – Jasperrel mindketten hangosan felkacagtunk Emmett elmésségén. Éreztem, hazaértünk.