2010. március 29., hétfő

Aranygaluska és bolognai recept és kép

Betti barátnőmmel megint sütés-főzésre adtuk a fejünket. Aranygaluskát és bolognai tésztát készítettünk. Az én részem volt az aranygaluska, ő készítette a bolognai tésztát. Ritkábban vágunk bele olyan komoly dolgokba mint a sütés, de néha ez is jól esik. És az sosem árt, ha az ember egyszer majd meg tud főzni magára (esetünkben sütöttünk is:-).

Az aranygaluska receptet a www.desszert.eu honlapról vadásztuk, a bolognai rakottastésztát a www.nosalty.hu -ról.


Miután megszereztünk minden hozzávalót, nekiláttunk a sütés főzésnek, szépen követve az utasításokat( meg ahol úgy éreztük, a sajátunkat is, mivel kiderült, hogy szegény egyetemistáknak, nincs itthon mindene, így a "találd fel magad akció" is működött. De ahogy mondani szoktuk, egy egyetemista mindent megold- azt is amit nem kell:-)
Túlestem életem első dagasztásán, míg Betti a húst, az öntetet és a csőtésztát intézte.Kb másfél órával később két nagy tál (tepsi és serpenyő) étellel gazdagabban, nekiláttunk, akkora már farkas éhesen, elpusztítani a felhalmozott, anyagban gazdag vacsit:-)Majd, hogy ledolgozzuk a kalóriát, átballagtunk az átköltözött Jatéba, és becsületesen végig roptuk a másfél órát (én csak 1-et, mert Gólyatáboros csopitalink volt) a Magna Cum Laude izomlazító dallamaira!A főzési folyamat képekkel és recepttel lentebb:

Előkészületek a sütés előtt
Sütés közben

És a kész szívecske formájú galuska


Aranygaluska

Hozzávalók (6 adaghoz)

A tésztához:
250 g liszt (BL55)
25 g porcukor
25 g vaj
20 g élesztő
3 g só
1 db egész tojás
110-120 ml tej
1 db citrom héja

A vaníliasodóhoz:
750 ml tej
1 db vaníliarúd belseje
4 db tojássárga
50 g cukor
40 g liszt
kevés rum

A szóráshoz, kenéshez:
110 g darált dió
90 g kristálycukor
olvasztott vaj



Elkészítés

1. Az összes összetevőt mérjük ki egy üstbe úgy, hogy az élesztő ne érintkezzen közvetlenül a sóval. Majd gyúrjuk teljesen simára a tésztát.

2. Ezután 30 percig pihentessük a tésztát.

3. Míg kel a tésztánk, vékonyan vajazzunk, lisztezzünk ki egy 26 cm átmérőjű tortakarikát. (Esetünkben tepsit, mert csak az van.)Keverjük össze egy tálban a szóráshoz előkészített darált diót a kristálycukorral.
4. Ha megkelt a tésztánk, nyújtsuk ki 2 cm vastagra, majd nagyjából egyforma darabokat szaggassunk belőle pogácsaszaggatóval, maradék nélkül.(Kanállal)

5. A kiszaggatott tésztákat egyenként olvasztott vajjal alaposan leecseteljük, majd alaposan a cukrozott dióba forgatjuk, végül szorosan a kivajazott formába tesszük.
6. Ha megtelt a forma, a maradék cukros dióval megszórjuk, és újabb 30 percen át kelesztjük.

7. Míg kel az aranygaluska, elkészítjük a vaníliasodót. A cukrot és a lisztet egy tálba tesszük, alaposan elkeverjük.
8. Hozzáadunk 500 ml tejet, valamint a tojások sárgáját. Ezzel csomómentesre keverjük.

9. A maradék tejet feltesszük főni a vaníliarúd közepével, majd ha felforrt, vékony sugárban, folyamatos keverés mellett a tojássárgás alaphoz öntjük.
10. Az így kapott keveréket visszaöntjük a fazékba, és kis lángon besűrítjük, míg ízében elmúlik a lisztes érzet. Végül adjuk hozzá a rumot is.(Hát rumunk sem volt, ez kimaradt)FIGYELEM! Ha a sodó valamilyen okból becsomósodna, csak turmixoljuk össze, és már jó is.

11. A megkelt aranygaluskát 170 C-os előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.

12. Kihűlés után meleg vaníliasodóval leöntve tálaljuk.


És amit Betti készített:
Bolognai Rakottas Tészta

Előkészület: kb. 30 perc Sütés: kb. 30 perc

hozzávalók 4 főre

  • 500g penne tészta
  • olaj (a főzővízbe)

Mártáshoz:

Öntethez:

  • 2 tojás
  • 1 kis pohár tejföl
  • kb. 5 dkg reszelt sajt
  • bors

Tetejére:

kb. 10 dkg saj reszelveA terítésünk még nem a Vacsoracsatába való, de törekedtünk azért...
Judit azt mondta 5 pontos( Kérdés? -Melyik műsor pontozása szerint):-)

Jó sütés, főzést a receptek kipróbálásához!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése