2015. január 2., péntek

Év végi nosztalgia, statisztika és számadás

Sok mindent elmondhatunk az előző évről, de azt hogy nem volt eseménydús, nem. 
Mindenképpen külön szeretném választani a könyves élményeket a magánéletbelitől, így előbb ezeket venném sorba, majd pár kiegészítést tennék is. 

Az elmúlt évben KB. 50 könyvet olvastam,  ezen felül 7 olyan volt, amibe csak belekezdtem, de nem fejeztem be, ami az előző évekhez képest nem olyan sok, ám ha hozzávesszük, hogy szakdogát írtam és államvizsgára készültem júniusig, utána meg dolgoztam végig, elég jó arány, bár legalább ennek a dupláját szerettem volna. 

Ebből:
- hozzávetőleg 10 magyar szerzőtől ami jobb mint az előző években
- 5 db teljesen angol nyelvű volt végig, bár nem mindig jelölöm a Moly-on, hogy angolul vagy magyarul olvastam.




Amire nagyon büszke vagyok, hogy ebben az évben már elég széles volt a skála, volt benne több - krimi is (Dan Brown: Inferno Robert Gailbraith : Kakukkszó )
- disztópia (Beavatott, Éhezők viadala teljes sorozat )
- űr sci-fi egy csodás magyar szerzőtől (On Sai : Caelderonjának két része)
- Olvashattam Maggie Stiefvatertől is két könyvet, akit még mindig személyes kedvencként imádok (A skorpió vágta volt az év egyik bestje.)
- és Gayle Formantől (négy könyvet, Ha maradnék, Hová tűntél; Csak egy nap, Csak egy év) és John Greentől, (Csillagainkban a hiba ) akik ebben az évben új kedvencek lettek.

Három sorozatot sikerült befejezni, ebből kettő magyar szerzőé (Spirit Bliss, és Szurovecz Kitti művei) de 6 db két részest is olvastam.

Ma már nagyon megválogatom, hogy milyen Vörös Pöttyösnek kezdek neki, inkább várok tovább és később kezdem el a sorozatokat, mikor már két-három rész megjelent, vagy csak akkor kezdek neki, ha tudom, hogy angolul már megjelent a folytatás, vagy ha nagyon szeretem a szerzőt és érdekelnek a művei, de most már nem falom ész nélkül őket és sajnos időm sincs annyi rá. Igyekszem mindig valami komolyabbat, elgondolkoztatóbbat is keresni, ezek most épp disztópiák, krimik, A Szivárvány kör tagjai voltak. Azért néha becsúszik egy két szerelmes romantikus is, és kicsit viccesebb, ami nekem most nagyon pozitív csalódás volt Lackfi János: Milyenek a magyarok? sorozata.
(Ami számomra említésre méltó, érdekesebb, és poszt is készült róla, belinkeltem mind fent.)





Ha a nagy könyves eseményeket nézem, akkor most sajnos szintén rövidebb a lista, ám számomra annál nagyobb dolgok jöttek létre: 
- az egyik ilyen az egyetemi tankiadónk könyveinek megjelenése nyomtatásban is, ahol 3 könyv elkészítésében vettem részt nagyon aktívan, előtte készültünk egy sajtótájékoztatóra,  utána mivel Szegeden kint voltunk velük a könyvhéten, így most ebben az évben Pestre  nem jutottam fel, de ezek kárpótoltak az élmény miatt is. Nővérem volt Pesten helyettem is, és kicsit kárpótolt a sok képpel. :-D

- A másik nagy esemény a Spirit és Kitti trilógiájának befejező köteteihez kapcsolódó nagy könyves bemutató volt az A38 hajón, amire most már mondhatjuk évek óta járunk, és mindig nagyon vidám, boldog, afféle osztálytalálkozó hangulata van, miközben mindenki megszerzi a maga  dedikált példányait. 

Sajnos év közben nem sikerült mindenről posztot is készíteni, jóval többet olvastam, mint amennyiről poszt készült a blogon, viszont igyekeztem a számomra legfontosabbakat, vagy maradandókat megörökíteni könyvajánló formájában. 
Újdonság a blogon a Film - kép könyvek topic, ahol olyan könyvekhez válogatok fan vagy filmes képeket, amiről lehet tudni, hogy film készül, vagy készült belőle, és gyűjtögetem össze a nekem tetsző, művésziesebb hatású képeket. 

A könyves események mellett nem volt hiány kis életemen belül sem nagy dolgokból. Júniusban végre megszereztem a mester diplomámat, így  már hivatalosan is informatikus könyvtáros vagyok, és szintén júniusban el is kezdhettem dolgozni a Szegedi Klebelsberg Könyvtárban, szóval most már hivatásszerűen is foglalkozhatok a könyvekkel, nem csak hobbiból. :-D 
Ebben az évben még szintén júniusban voltam kedves barátaim esküvőjén koszorúslány, voltam Szegeden szabadtérin, és Mesterségek ünnepén, volt 5 éves gimis osztálytalálkozó, és 50 éves leánykari buli, decemberben pedig végre eljutottam egy nagy Ákos Aréna koncertre, és együtt ünnepeltük a szilvesztert párommal és nővéremmel. 

Így végignézve, bár könyves szempontból ez az év nyugisabb, lazább volt, annál nagyobb és meghatározóbb élmények történtek az én életemben, amit még most is emésztgetek és próbálok megszokni, követni. Így a végére, azt hiszem, ez lett a linkek posztja, és most a végén csak remélni tudom, hogy 2015 is legalább ilyen sikeres, eseménydús, mozgalmas, izgalmas, és könyvekben gazdag lesz, mint a mostani. Nem teszek fogadalmakat, igyekszem minél többet olvasni, minél szélesebb körben, minél igényesebb könyveket válogatni, és ha tudok, beszámolni róla Nektek. 

Kívánok mindenkinek könyvekben, élményekben gazdag új évet! 
(És a Hobbit énem előtört itt is :-D ) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése