2016. május 30., hétfő

Könyvajánló: Katie McGarry: Crash into you – Szívkarambol 3.

A könyv adatlapja:
Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Feszülő húr 3. kötet
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 496. old. 
Folytatásos: igen, 3 rész, de a többi más szereplőkkel
Fordította: Komáromy Rudolf
Eredeti címe: Crash into you
Borító: eredeti külföldi


Fülszöveg:
Kirobbanó történet egy jó kislányról, aki vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.
Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről. Még csak az hiányozna, hogy belegabalyodjon egy gazdag csajba, aki nyilván csak a kaland kedvéért kívánkozik a város rossz hírű déli fertályára – még ha ránézésre valóságos angyal is ez a lány.
Amikor azonban közös szenvedélyük, az aszfalton száguldozás, mindkettejüket életveszélybe sodorja, hat hetük marad, hogy kiutat találjanak. Hat hét, hogy kiderítsék, meddig hajlandók elmenni egymás megmentéséért.

Gondolataim a könyvről: 
Igen, tudom, hogy ez egy harmadik rész, de ez jött velem szembe a könyvtárban a polcon, és mivel a többiek már sok jót meséltek róla, így utána olvastam, megállapítottam, hogy bár egy baráti társaság, külön is lehet olvasni a történeteiket, és belevágtam. 

Rachel a tipikus gazdag de félénk, és érinthetetlen tini, aki meg akar felelni az elvárásoknak, akit elnyom a négy fiútesója, és aki elnyomja azt az ényjét, amit szeret. 
Isaiah meg a tipikus rossz fiú, rossz gyermekkorral, szülők és segítők nélkül, és kiderül, hogy a morcos vad külső itt is egy érzelmes szívtiprót takar. Mindketten szeretik a gyors kocsikat, és a versenyzést, és már csak a dráma kell bele, amit a szenvedő fiataljaink megoldhatnak....



Na jó, lehet, hogy ez így kicsit sarkítva hangzik, de mostanában már nem ez az első, ami ilyen témákat feszeget. A karakterek ismerősek, láttunk már hozzájuk hasonlót. És mindezt a viccesebb és érzékibb jelenetek mellett megfűszerezi a komoly témákat érintő kérdésekkel: állami gondozásban felnőtt gyermek talpra állása, egy családon belüli halál gyászának a feldolgozása, pánikbetegség és annak kezelése, éjszakai élet, tiltott versenyzés... és most a könyvfesztivál miatt elgondolkoztam azon, hogy ezeknek mennyire van helye egy jó YA könyvben? 
Ma már rengeteg YA ÉS NA regény foglalkozik a társadalmi problémákkal, és írnak családon belüli erőszakról, megerőszakolt tinikről, a gyász feldolgozásáról, problémás szülőkről, tömkelegével (külföldön százával.) Kérdés, meddig csúszik, csúszhat még az ingerküszöbünk? Már nem elég a sima romantika, mikor valamilyen fantasy körítéssel a fiatal szerelmesek áhítoznak egymás után. Már szenvedés, vér, és kétségek, és beforradni vágyó sebek kellenek... De kérdés, hogy tényleg kell ez nekünk? Ilyen fiatalon? 
Arról nem is beszélve, hogy ezen könyvek olvasóinak egyre lejjebb csúszik a korhatára, már 10-14 évesek is olvasnak sokszor Vörös vagy Rubin pöttyös könyveket. Meddig mehet még el az ifjúsági irodalom? Kellenek -e bele ennyire a társadalmi problémák? Szerintetek? Nyugodtan hagyjatok véleményt lent vagy akár a Facebook oldalon, kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok?
Kicsit visszatérve a könyv felé a filozofálásból maga a cselekménye érdekes, két szemszögű, és váltott nézőpontú. A jelenetek nem ismétlődnek, szépek a váltások, és persze a végén van 2-3 csavar, ami eléggé kiszámítható, és nagyon filmszerű (kifejezetten ez jutott eszembe. Láttam magam előtt, és néhol klisés volt.) Konkrétan voltak olyan pillanatok, mintha egy amerikai filmet (mondjuk a Halálos Iramban valamelyik részét) pörgettem volna magam előtt, és ez valahol jó, mert filmszerű. Az nem jó, ha onnan veszi a mondatokat, és a kliséket is.
Egyébként végtelenül cukik, a pasi macsó és makacs, és mindent megtenne Rachelért, Rachel pedig kellően félénk, és tudatlan, és bátor amikor kell, és ostoba, mikor annak kell lennie.

Egy estére kikapcsol, pont annyi amennyit vártam, nem több és nem kevesebb. Viszont megint tanultam a gyorsulási versenyekről, a mustangokról, és megint csak tudjuk, hogy mindent ki kell beszélni és fel kell dolgozni. 

2016. május 25., szerda

Könyvajánló: K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet

A könyv adatlapja:
Kiadója: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2014
Oldalszám: 352. old. 
Folytatásos: igen, 1 rész, de a többi más szereplőkkel
Fordította: Szujer Orsolya
Eredeti címe: Ten tiny breaths
Borító: Németh Balázs és Magocsa- Horváth Évi


Fülszövege:

Négy évvel ezelőtt Kacey élete borzalmas fordulatot vett, mikor egy részeg sofőr miatt elvesztette szüleit, a barátját és a legjobb barátnőjét. A baleset emléke még mindig kísérti, még mindig hallja édesanyja utolsó lélegzetét, és nem akar mást, mint hátrahagyni a múltat. Kacey és tizenöt éves húga, Livie, két buszjeggyel felfegyverkezve maga mögött hagyja a michigani Grand Rapidsot, hogy mindent újrakezdjen Miamiban. Először alig tudnak megélni, de Kacey nem aggódik. Ő mindennel elbír – kivéve titokzatos szomszédjával az 1D lakásból.

Trent Emersonnak ragyogó kék szeme van és mély gödrécskéi az arcán, mikor nevet. És hibátlanul egyensúlyozik a jó fiút a veszélyestől elválasztó, ellenállhatatlan vonalon. Tragikus múltja miatt Kacey eldöntötte, hogy senkit sem enged közel magához, de a kettejük közötti vonzalom tagadhatatlan, és Trent minden eszközt felhasznál, hogy bejusson a Kacey szívét védő falak mögé – akár még egy olyan titokról is hajlandó lerántani a leplet, ami mindkettejüket tönkre teheti.
Gondolataim a könyvről: 
Nem olyan régen választottam ki a könyvtári SZIESZTA polcunkról, mert akkor melankólikusabb hangulatomban szenvedő tini fiatalokról akartam olvasni, valami veséig hatoló szerelmes történetet. Nagyon sok oldalon láttam, hogy ezt ajánlották, úgyhogy kaptam az alkalmon, kikölcsönöztem és a héten az esős esték alatt el is olvastam.

Kaceynek balesete volt. Miután a húgával a tékozló nagybácsihoz és a vallásos nagynénihez kerültek, úgy döntött, jobb lesz tovább álni, és új életet kezdeni. Eddig jó is lenne, ha nem lenne poszttraumás stressz szindrómája. Fél az érintésektől, elzárkózik, a kick-box-ba menekül, és senkit nem enged közel, nem beszél a múltról.


Aztán ott van a szomszédban Trent. Akivel van pár igen túlfűtött jelenet például a mosókonyhában, és folyton csak figyeli a klubban. Titokzatos, de meleget és életet ad. Ő is titkot rejteget, és más könyvekkel ellentétben, nekem csak nagyon későn, a végén esett le, ki is ő valójában, és miért csinálja mindezt. Kapunk néhány kicsit szaftos, kicsit pajzán jelenetet a mosókonyhából és a Night klubból is (a lányok ott dolgoznak), de elég igényesen van megírva, nem olcsó erotikus részek vannak benne.

Innen a történet már megy a maga útján, egymásba esnek, szenvednek és tipródnak, majd jön a feloldás, a lelki sebek begyógyítása. Mindezt jól kezeli a rengeteg humorral. És sok érdekes szereplő is van benne. Ciklon, az elvált, egy gyermekes bárpultos anyuka, a mackó testű biztiőrök, és a kedves rendőr, és főbérlő, akik mindig feltűnnek, mikor kell. És az ember szájára mindig mosolyt csaló lányok, a kis 5 éves Mia, és Livie, aki mindig ott van támaszként, és mindig mindent jól csinál.

Amiben a sztori kicsit talán más, és újat tud mondani, az a poszttraumás stressz feldolgozása. Sok Rubin pöttös könyvben olvashatunk családon belüli erőszakról, megerőszakolt fiatalokról, de volt már autóbalesetes is. Itt viszont vannak halottak, minden oldalon, és a végén kifejezetten tetszett a rehabilitációs résznél, hogy az orvos hogyan világítja meg a különböző nézőpontokat. Ki a hibás? Hozhat mindenki rossz döntéseket? Meg kell és meg lehet -e bocsátani?


Végül ott van a cím, a mantra, amit Kacey az egész könyvben hajtogat, mert az anyja ezt mondta neki, bár neki sosem használt:

"Csak lélegezz, Kacey! Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket!"

És bár a terápia alatt Kacey valahogy megvilágosodik, az az igazság, hogy nekem nem esett le, ez most pontosan mire utalna. Mert ezeket még a baleset előtt mondta neki, és nem is közben. Fontos a légzés, mert lenyugtat, de erre már azelőtt is szüksége volt? Azelőtt nem süllyedt, nem nyomta semmi, nem érezte a fulladást. Nem tudom, ez nem kapott igazi feloldást a könyv végén, és lehet, hogy én nem értem, de nekem nagyon nem egyértelmű, mire utalt vele (és más kollégámnak se volt nyilvánvaló.)

Pár szóban a borítókról:
Mi nem az külfödlieket kaptuk, új magyar borítót készített hozzá Németh Balázs és Magocsa- Horváth Évi, akiknek már több csodás sorozatborítót is köszönhetünk. Balázs részt vett a Bane Krónikák terveinek kialakításában is. Bár az alámerülés miatt én teljesen más témára gondolnék a borító alapján, viszont a könyvet olvasva tükrözi a belső szorongást, a tartalmat, a depresszió miatt 'fuldoklást', ha úgy tetszik.
Fentebb a Pinterestes montázson látszik az egyik külföldi borító, most pedig megmutatok egy másikat is.
Ez talán a legkevésbé rá utaló, ha választanunk kell, szerintem a miénk a legszebb, az sötétebb hangulatú, bár ott meg nem vörös a haja, de ettől mondjuk eltekinthetünk. Tipikusan YA borító mindegyik.

Ami viszont konklúzióként megint megfogadható: beszélni kell róla. Feldolgozni. Egy olyan módszert találni, ami nem pusztít el sem minket, sem a környezetünket. És meg kell bocsátani. Magunknak és a világnak is.

2016. május 20., péntek

Könyvajánló: Brigid Kemmerer: Spark - Szikra (2.)

A könyv adatlapja:
Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Elementálok 2.
Kiadási év: 2014
Oldalszám: 472. old. 
Folytatásos: igen, 2. rész
Fordította:Vallató Péter
Eredeti címe: Spark- Elementals
Borító: az eredeti kiadásé


Könyvajánlóm az első részről: Storm - Vihar

 Fülszöveg:
Gabriel Merrick a tűzzel játszik. Szó szerint.
Néha még uralja is. Máskor viszont képtelen rá.

Gabrielnek mindig ott voltak a testvérei, különösen az ikerbátyja, Nick. Amikor viszont egy gyújtogató hoz káoszt a városukra, minden jel Gabrielre mutat. Csak épp nem ő gyújtogat.

Ráadásul mintha senki sem hinne neki. Kivéve Layne-t, a félénk, kitűnő tanuló tizedikest, aki magas nyakú garbóban és farmerben jár – és teljesen feldúlja Gabriel érzelmeit. Layne nagyon jól megérti, milyen az, ha családi problémákkal küzd az ember, és érti a titkokat is. Neki is van jó néhány.

Gabriel nem engedheti meg, hogy Layne rájöjjön, milyenek is a testvérei, a képességeik, és milyen veszélyek leselkednek rájuk. Van azonban néhány olyan kockázat, amit nem hajlandó vállalni. 



Nem sikerült még kiderítenem a nevét annak,
aki a borítón van, de nekem ő Gabriel, teljesen



Gondolataim  a könyvről:
El kell mondanom, rettentően elfogult vagyok. Én beleszerettem ebbe a karakterbe. Gabriel végtelenül sebezhető és félénk, ezért is nagyon nagy a szája, és keményen próbál ellökni magától mindenkit, aki segítene neki. 

"– Ki a nővére?
Gabriel a hátizsákjába nézett, és nemtörődöm hangot erőltetett magára.
– Csak egy lány a matekóráról.
– Csak egy lány, mi?
Gabriel mérgesen Chrisre meredt.
– Csak egy lány.
Chris elmosolyodott.
– Beccával is így kezdődött."

Először is ott a Matek. Aztán az hogy a mindig ott levő ikertestvére számára más is kezd fontos lenni - ebben talán a gyermeki féltékenység dominál. És ráadásul hiába próbálkozik, még ha jót szeretne tenni, akkor is a rosszat feltételezik róla. És mivel mindenre csak a harc és a sértegetés a válasz ennek megfelelően a többiek is csak távolból figyelik, és nem tudnak neki sokat segíteni.

Több érdekes folyamat is van a könyvben. Az egyik, ahogy Chris is, Gabriel is kénytelen a határait feszegetni a tűzzel kapcsolatban és a képességét fejleszteni. Ebben Hunter lesz a fő segítsége. Itt kezd árnyalódni Hunter személye, jól előkészíti a harmadik részt neki. Érdekes volt nézni, hogyan alakul a barátságuk.Hogy erősítik egymást, és azzal, hogy veszélybe sodródnak, életeket mentenek.

A másik kapcsolata természetesen Layne, a jó tanuló, stréber matek 'korrepetítor', akinek szintén van mit takargatnia (szándékosan írom így), és persze maga is segítségre szorul, és ő az egyetlen, aki Gabriel igazi arcát látja. Itt megjelenik Gabriel magánya, hogy mennyit tipródik, hogy mennyire nem bír segítséget kérni, mennyire mardossa a bűntudat a szülei miatt. Tipródó tini lélek, aki nagyon nehezen nyílik meg, és ha valaki rá kíváncsi, támad és ellenáll.

Sok olyan pillanat volt benne, ami a testvériességet erősítette, Michael és Nick is kap ilyet a végén, de van ilyen Layne és az öccse között is. Layne öccse kapcsán előkerül a bántalmazás is (ami sajnos gyakori a felsőbb évfolyamokban, főleg ha integrált gyerekről beszélünk, és valamilyen 'fogyatékossággal' indul). A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, főleg egymással, ha valaki kilóg közülük, erre is látunk most egy segítő példát.  

Kitekintésnek pedig itt van a Spark egy másik, azt hiszem angol borítója, és be kell vallanom, nekem a miénk sokkal jobban tetszik, már csak a testvériesség miatt is. Kifejezi, hogy fiútesók vannak a középpontban, és nem megint egy átlagos szerelmes tini YA regényt tart kézben az olvasó 


A karakter érzéki, izgalmas, néhol szívfacsaró, de pimasz és azonnal beleszeretsz. Mindenképpen emeli a tétet, a helyzet egyre forróbb, megvan a kedvencem a testvérek közül! Jöhet a harmadik könyv!

2016. május 11., szerda

Könyvajánló: Bridig Kemmerer: Storm - Vihar (1.)

A könyv adatlapja:
Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Elementálok 1.
Kiadási év: 2014
Oldalszám: 531 old. 
Folytatásos: igen, 1. rész
Fordította:Vallató Péter
Eredeti címe: Storm - Elementals
Borító: az eredeti kiadásé
 Fülszöveg:
Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. 
És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.

Gondolataim a könyvről:

Minden úgy kezdődött, hogy a Könyvfesztiválon megláttam a harmadik részt, a fehéret, ami Hunterről szól. Akkor még nem tudtam semmit a sorozatról, de nagyon reklámozták, és láttam, hogy nagy a várakozás körülötte, így utána olvastam. Kiderült, hogy a könyvtárban már nekünk is megvan az első két rész, így kellő kötetmennyiséggel előttem már bele mertem vágni... 

A történet alapvetően 4 árva fiútestvérről szól (Chris, Gabriel, Nick és Michael). Mind uralnak egy-egy elemet, és valószínűleg mindnek saját kötete lesz (a Goodreads megsúgta, hogy igen :-) Az első a legkisebbel kezdődik, Chris a vizet tudja uralni. Talán ez a leggyengébb és a legkevésbé fellelhetőbb elem (míg ugye a levegő, föld, erősebb, mert mindenhol ott vannak. Ehhez csak a tűz a hasonlóbb, majd erről a következő könyvnél beszélek.) 
Michael, Gabriel, Chris, Nick

Chris magának való, próbál nem feltűnő lenni, és meghúzni magát, nem bajba keveredni, mint a bátyjai, de ahogy Becca közelébe kerül, a dolgok valahogy mindig ellene fordulnak. 
A mellett, úgy mint a testvéreinek, Chrisnek is rengeteg belső félelme, fóbiája van, mindet gyötri a bűntudat, a megfelelési kényszer, Chrisnek pedig még meg kell küzdenie az ebben a könyvben már feltűnő Hunterrel is, aki szintén közeledik Beccához. Alapvetően a könyv váltott szemszögű, belelátunk Chris tipródásába, és Becca félelmeibe is, itt most a fiú kifejezetten izgalmas volt nekem a fiús tesók miatt (nekem csak lányok vannak).

Izgalmas az elején, hogy ki-ki melyik oldalon áll, és miket titkolnak egymás elől. Sem Becca, sem Hunter, sem Becca apja nem egészen az, akinek látszik, és a regény vége felé ebből találunk több bonyodalmat is. Nem árulhatok el sokat, a nélkül, hogy ne lőném le a poénokat, de mind a hármójuknak sok köze lesz még a folytatásokhoz, és a legtöbb akciójelenet, vagy izgalmasabb rész hozzájuk köthető. 
Van két mellékszereplő, akik 'rendbontóként a vizet zavarják' belőlük lehetett volna kicsit kevesebb, és több a fiúkból, bár tudom, hogy kellettek a cselekmény megbontásához.

Érdekes téma az elemekre építeni a sorozatot, nem sok ilyet olvastam mostanában (kicsit a Magisztériumhoz hasonlít, de ott van varázsiskola, és az alapvetően ifjúsági témájú, de ott is az elemek az alap vezérfonalak.) Hogy itt például mennyi minden kapcsolódik egy elemhez (eső, köd, pára, víz, és ebből mind erőt meríthet az elementál). Ez a könyvben jól felépítetten jelenik meg, fokozatosan ismerjük meg a fiúk erejét a belső csaták, tipródások, harcok folyamán, és ahogy fejlődik a képességük.
Elemental 0.5 : Storm 1 :  Fearless 1,5 : Spark 2 : Breathless 2,5 : Spirit 3 : Secret 4 : Sacrifice 5 : és készülőben a 6. rész

A borítókról:
A külföldi borítónak nagyon szép egységes kinézete van, szerencsére ezt vette meg a Könyvmolyképző. Itt a közben megjelent köteteket is láthatjátok, az úgynevezett feledik köteteket, amik egy-egy kis rövidebb novellát, regénykét adnak a már ismert szereplőkkel a regények között. A kép alatt írtam a címeket is, a kék, piros fehér a fővonal, a 3. után már nincs a képen feledik kötet, ott az 5. 6. résznél változott a borító stílusa is, nem a testvérek vannak rajta, csak egy pár, és az 5.-en Michael.

Új varázslatos világ az elemekkel, négy nem mindennapi fiútestvérrel, és az ő belső küzdelmükkel önmagukkal, és hogy elfogadják őket! Mindent áthat a tűz, a víz, a levegő és a föld, és a fiúk érzelmei! Izgalmas sorozat!

2016. május 5., csütörtök

Könyvajánló: Leigh Bardugo - Ostrom és vihar (Grisa trilógia 2.)

A könyv adatlapja:
Kiadója: Könyvmolyképző
Sorozat: Grisa trilógia 2.
Kiadási év: 2016
Oldalszám: 416 old. 
Folytatásos: igen, 2. rész
Fordította: Sziklai István
Eredeti címe: Siege and Storm
Borító: az eredeti kiadásé

Az első részről az Árnyék és csontról itt olvashatjátok a beszámolómat!


 "A fiú és a lány egykor hajókról álmodott, réges-régen, még mielőtt látták volna az Igaz-tengert."

(első mondat)


 Fülszöveg:
Az Igaz-tengeren keresztül űzött Alina, akit kísértenek azok az életek, amelyeket a Zónában vett el, megpróbál új életet kezdeni Mallal egy ismeretlen földön, és közben igyekszik titokban tartani, hogy napidéző. De sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.

Mal és Alina by Cassandra Jean
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a maga mögött hagyott országba, elszántan, hogy szembeszáll a Ravka ellen törő erőkkel. De ahogy hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Valamiképpen választania kell hazája, hatalma és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban.

Gondolataim a könyvről:
 Rettentően vártam ezt a folytatást, és sajnos majd két év telt el az első és a második kötet között. Nem tudom, hogy nem keresték -e elegen, mindenesetre nekem most számozott könyvem van, mert az első közt vettem meg a Könyvfesztiválon! :-D

Tamar, Nyikolaj és Tolja

Alina és Mal áthajózott az Igaz-tengeren, miután a Zónában túlélték a harcot az Éjúrral. Egy egész város pusztult el, és Alina küzd a bűntudattal, a Békjó erejével, amikről ebben a részben még többet tudunk meg. Morozova talán őrült volt, de mindenképpen hatalmas és erős dolgokat alkotott, aminek még csak most kezd megmutatkozni az ereje. Itt derül ki, hogy a sorozat borítóinak elemei is erre épülnek. Ez a második rész nem egy átkötő, unalmas, 'a vége előtt még éppen történik valami' kötet. Új helyszíneken járunk, a tengeren hajózunk nem is akármilyen kalózokkal, akik később fontosabb szerephez is jutnak.

Tamar és Tolja by Cassandra Jean
Alina belül tipródik, küzd a grisaságával, és hogy normális szeretne lenni. Mal pedig mindennél jobban szereti Alinát, de ő ezzel a közeggel küzd, nem szereti sem a várost, sem a Grisákat. 

És ott vannak az új szereplők: először Sturmhond, akinek sok arca, még több titka van, és nagy tervei Ravka megmentésére. Tolja és Tamar, akik a kedvenceim lettek, mind hallgatásukkal, mind hűségükkel, és nekik is van titkuk bőven. 

És régebbi szereplőkkel is találkozunk, több szál is előkerül az első részből, Bagrah, az Apparátus, Zsenya, nem is akár milyen helyeken, na meg persze az Éjúr, aki bár nincs mindig jelen, annál fenyegetőbb. 

Meg persze ott vannak az orosz nevek, amik nekem személy szerint ebben a sorozatban a kedvenceim. Én már nem tanultam oroszt, ezért ezek mind az egzotikum erejével hatnak: Vaszilij, Nyikolaj, Fjedor, Morozova, Alina, Szergej, és még sorolhatnám. Imádom a helységneveket, és hogy lassan de biztosan egyre több misztikum és varázslat szorul bele. Itt nem kap akkora szerepet a világépítés, a népek nem különülnek el egymástól drasztikusan, de érdekes, és misztikus hátteret adnak a történetnek. 

Ám ebben a részben még egy nagyon fontos elemet találunk: a vakbuzgó hitet, a vallást, ami Alinát szentnek tekinti egyedülálló ereje miatt, és Napidézőként szentként tisztelik. Ennek az elvakult hitnek az erejéből csak út közben láttunk egy kicsit, és a végén, de azt hiszem, nagyon is fontos szerephez jut majd a következő kötetben.

Összességében rettentően vártam, és nem csalódtam. Még mindig izgalmas, leköt, és egy oroszos, ismeretlen világba kalauzol, ami tele van varázslattal, titkokkal, és cselszövéssel. Minden sorát imádtam!

2016. május 1., vasárnap

Könyvajánló: Anthony Ryan: A várúr

A könyv adatai:
Kiadója:Fumax
Sorozat: Holloárnyék-trilógia 2.
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 712. old. 
Folytatásos: igen, 2. rész
Fordította: Matolcsi Kálmán
Eredeti címe: Tower Lord
Borítóillusztráció: festmény


Fülszöveg:
A hatalmas sikerű fantasy debütálás, A vér éneke New York Times bestseller folytatása!

Hazatérése után Vaelint az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet.

Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes.

A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királyság ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani.

Gondolataim a könyvről:
Januárban olvastam a Vér énekét és bár közben sok minden közbejött, csak bekerült a könyvtárba a második rész is, úgyhogy végre két hete nekieshettem a folytatásnak is.


Ez a kötet sokkal borúsabb, sötétebb az előzőnél. Míg az első részben Vaelin gyermek és fiatalkorát ismerjük meg, addig itt már a csatáktól, háborúktól, rabságtól kicsit talán megtört, a világba belefáradt férfival találkozunk.  Évek teltek el, a királyságban Malcius, Janus fia uralkodik, aki megteszi Vaelint az Északi Végek Urának. Aztán még három másik, más helyen levő szereplő útja kapcsolódik bele a történetbe. Frentis a volári birodalomban raboskodik, Lyrna diplomáciát próbál kiépíteni a lonak néppel, és közben olyan dolgokat lát és tapasztal, ami egész lényét megváltoztatja és persze ott van Reva aki bosszút keresett, de egy uradalmat és családot talált.

A könyv váltott szemszöggel operál, sikeresen mindig ott hagyják abba, ahol a legizgalmasabb. Számomra még mindig Vaelin és Lyra a két legérdekesebb karakter, de egyre jobban mélyül a világkép, Frentis felnőtt, és egy teljesen más birodalmon küzdi át magát igen véres úton (itt jegyezném meg, ez a szál nagyon nem tetszett, viszont szerettem Frentis fejében lenni), és Reva, aki új bástya lesz majd a csatázó királyságban és nagyon szép karakterfejlődésen megy át.

Sok minden változott az első rész óta, a harcok, belső csaták komolyabbak, sötétebbek, kiismerhetetlenebbek. Nagyon tetszett, hogy Vaelin miatt több képet kapunk az északi népekből, a seordah, a lonak, és eorhil nép életéből. A nyelvek, a szokások, a mítoszok, felerősödnek. Pár régi ismerős is visszatér, bár nem annyi, mint szerettem volna. Nortah ilyen volt közülük. Itt nagyon hiányzott a régi banda, sajnálom, hogy az idő múlásával a kedves szereplők itt is kopnak, és csak reménykedem benne, hogy nem lesz belőle Trónok Harca.

Még mindig jellemzik a szép tájleírások, a pattogós, keveset mondó, de sokat jelentő párbeszédek, a fantazis hangulat. Most megint kitágul egy kicsit a térkép, sokat vagyunk hajókon, újabb harcmodorokkal ismerkedünk, és egy zúzós várostrom is képbe kerül.

A folytatás pedig még több sötétséget ígér. Vaelin súlyos veszteséget szenved a könyv végén, ráadásul függővéget kapunk, (elég csúnya függővéget, de szerencsére a fumaxnál már megjelent a folytatás, amit meg is vettem a Könyvfesztiválon, jessz! Neki is állok nem sokára!)

Borító extra:



Angol borítók

Amerikai borítók

A külföldi borítók egyértelműen sokkal sötétebbek, nem a fantazi elemeket mutatják, hanem a csatás, harcos vonulatra gyúrnak. Itthon saját új tervezés volt a Fumaxnál, és megint egy csodás hangulatú festményt választottak a borítóra, ahogy a harmadik résznél a tűzkirálynőnél is. Sajnos a külföldi csak Vaelinre utal, nekem e miatt is jobban tetszik a magyar, ott azért más elemek is megjelennek. Hajrá Fumaxos fiúk, jók vagytok!

Rég olvastam olyan fantasit, (talán a Gyűrűk Ura óta nem is), ami ennyire felépített, kidolgozott, eposzi, jó csataleírásokkal tűzdelt lenne! A karakterek változnak, fejlődnek, a szereplőink  élnek, mozognak, és ott a rengeteg titokzatos északi nép, mennyi mennyi titok, és veszély és cselszövés! Imádom, és mindjárt olvasom is a folytatást!