Aranymag délre megy...

Hát drágáim, ez van.

10 napra elutazom Spanyolhonba a bikák, és Dali (IMÁDOM) hazájába. Lehet irigyelni, és kell is egy kicsit, de nem csak pihenéssel fogjuk tölteni a napjainkat. A leánykarral menyek ki, ez egy nemzetközi verseny lesz, ahova jó sokan jönnek még rajtunk kívül is dalolni. Szóval szurkoljatok.
És még mielőtt odaérünk, túl kell élnünk, a két napos buszutat... hát igen, el lehet gondolkozni, kell e ez nekünk, de mielőtt nagyon belelovallnám magam, gyorsan eldöntöm. Igen kell:-)

Szóval a lényeg, hogy sajnos aug 2.-áig nem leszek elérhető, és nem lesz a blogon sem frissítés, de ígérem utána egy hatalmas beszámolót hozok, képekkel tele, és kiötlöm a 10 . fejezetet is!!!!

Addig is egy kis olvasnivaló:

Elkészült Musafan Alice- Jasperes ajándék novellája, melyet el is küldtem neki, és ő kitette a blogjára. Én nem fogom kitenni, mert ezt csak neki szántam, de az érdeklődők elérhetik a blogján . Itt a linkje: http://twilightfanfic-ms.blogspot.com/
De el kell mondani, a novella különálló, és nem kapcsolódik az én történetemhez.


Míg visszatérek, Olvasgassatok, és lehet kommentben találgatni, hogy a történetemben kivel fog legközelebb Alice és Jasper találkozni??? (Cullen, esetleg más idegen). Várom ötleteiteket mindenhova.

További jó pihenést mindenkinek!

Ebben a melegben együnk valami finomat: Mákos süti receptek

Ma anyával mákos pitét készítettünk. Én kevésbé, de ő nagyon szereti a mákos sütiket.
Mivel mostanában nem igazán tettem fel recepteket, most megragadom az alkalmat, mert ez igen jól sikerült.

Ja és nem régen sütöttem Vargabélest is, aminek a receptje megtalálható lentebb, vagy oldalt az archívumban, és képet is tudok Hozzá rendelni.

Jó sütés, mert enni jó:-)

Ez volt ebédre: egyszerű, könnyű, és gyorsan elkészül...tökéletes nyárra.

MÁKOSGUBA, VANÍLIAPUDINGGAL.

Hozzávalók: 4-6 db kifli,1 csomagvanília puding,7 dl tej,1/2
csomag mazsola,1 evőkanál cukor,5 dkg mák

Elkészítése:
Elkészítjük a vaníliapudingot a tasakon található leírás
alapján, azzal a módosítással, hogy 7 dl tejet használunk hozzá
és még egy evőkanál cukorral édesítjük. A kifliket karikára
vágjuk, és lapos tálakra simítjuk egy rétegben. Ráöntjük a
pudingot és jól összerázzuk (nem keverjük!) vele. A mákot
megdaráljuk és rászórjuk. Ezzel is megrázogatjuk egy kicsit.
Mazsolával díszítjük, és hidegen fogyasztjuk.



Ez pedig uzsonnára készült, sajnos meggy nélkül, de nagyon finom lett, csak mákos pite gyanánt.

MÁKOS MEGGYES

Hozzávalók: 2 bögre

darás liszt ,2 bögre cukor, 2 bögre darált mák, 2 tojás, 2 bögre

tej, citrom reszelt héja, 1 csomag sütőpor, 1 üveg meggybefőtt vagy

1 kg fejtett meggy (A bögre 3 dl-es)

Elkészítése:1.a cukrot atojással habosra keverjük

2.hozzáadjuk a tejet

3.a sütőport belekeverjük a lisztbe

4.belekeverjük a lisztet és a mákot a masszába

5.a citromhéj reszeléket is hozzáadjuk.

6.Jól elkeverjük

7.kizsírozunk-lisztezünk egy 37x22 cm-es mély tepsit

8.beleöntjük a tésztát 9.a meggyet lecsepegtetjük a levétől,

majd kevés lisztben meghempergetjük, hogy a tésztát ne áztassa el

10 .a tészta tetején egyenletesen elosztjuk a meggyszemeket

11.előmelegített sütoben kb. 30 perc alatt megsütjük 150

C-fokon. .

Utazás a boldogságba 9. fejezet és játék vége

És, végre itthon vagyok, és a fejezet is sikeresen ki lett javítva, így most frissen, gyorsa fel is rakom. Mivel most kiderül ki az idegen, így az előző fejezetben elkezdett játék is véget ér!

Bár szomorú vagyok, hogy ilyen kevesen tippeltek, de remélem a győztes öröme annál nagyobb lesz. Ő pedig nem más, mint Musafan. Bár sok variációt írt, mégis az ő lehetőségei között van az új karakter, és én bár kicsit máshogy írom majd meg ezt a részt, az ő megoldása volt a legjobb.

Kérlek, hogy lépjünk mielőbb kapcsolatba az ajándékod ügyében, itt az email címem, charlotte90.09@hotmail.com ezen is elérhetsz, de írhatsz chatbe, vagy kommentben is, és akkor megbeszéljük, hogy a videót vagy egy kis novellát juttassak el hozzád.

És jöjjön akkor az új fejezet! Jó olvasást, és kommenteket kérek!

9. Döntések, döntések…

Alice

Mikor eltűnt a látomás, én továbbra is csak meredten néztem magam elé. Nem akartam, hogy tudja, hogy visszatértem. Kellett egy pár pillanat, hogy átgondoljam, mit is akarok tenni, de tudtam, nem sok időm van. Észre fogja venni, hogy megijedtem. Először erre akartam koncentrálni, próbáltam nagyobb levegőket venni, hogy bódító illata betöltse tüdőmet, ezzel csökkentve a pillanatnyi idegességemet.

A szőke vámpír ránk fog támadni. Ezelőtt még soha nem láttam egyik látomásomban sem, az arca nem volt ismerős, így sajnos a sötétben tapogattam. Ki lehet az az ismeretlen nő, és miért támad ránk? Egy régi ellenség? Vagy valaki bosszút akar állni, esetleg egy jövőbeli ellenségünk, akivel még egyikünk sem találkozott - túl sok volt a lehetőség. Mi van akkor, ha az egykori szeretője az, akiről nem tudtam és most azért jön, hogy elrabolja életem szerelmét? Végiggondoltam, mi történne, ha elmondanám vagy elhallgatnám. Ha nem mondanám el, hazudnom kellene neki, és persze eltitkolnom előle, amire egyáltalán nem lettem volna képes. Nem akartam becsapni, és valószínűleg megérezné a kétségeimet. Tehát nem maradt más választásom, mint elmondani, amit láttam, vállalva a kockázatot, bármi történjen is velünk ezután. Féltettem őt, féltettem a kapcsolatunkat, ami még épp most kezdte szárnyait bontogatni… nem volt több időm.

- Alice, mondd, mi a baj? Mit láttál? – hangja a fülemben sürgető volt, választ akart azonnal.

A döntés csak pár másodpercig tartott, de elhatároztam magam, lesz, aminek lennie kell.

Jasper

A mondatom végét már nem halotta. Megint látomása volt, és én csak tétlenül vártam, hogy tekintetébe visszatérjen az élet miközben kezét szorongattam. Távolba révedt szemei csak pár pillanatig voltak vakok, majd éreztem, hogy nagyobb levegőt vesz, tüdeje megemelkedett, de nem nézett fel rám. Hangulata egy pillanat alatt söpört végig rajtam. Félelem, ijedtség, kétségek, bizonytalanság. Mit láthatott ebben a fél percben, ami ennyire felzaklatta? És mert nem szólal már meg? Nem szeretné elmondani? Azt is megérteném, de a végtelenül hosszúnak tűnő csendekkel egyszer az őrületbe fog kergetni!

- Zavaró tud lenni, igaz? Sajnálom –hangjában félelem bujkált. Halkan ejtette ki a szavakat, mintha csak nekem suttogna, egy ember meg sem hallhatta volna.

- Ha el szeretnéd mondani, én meghallgatom, ha nem, nekem úgy is jó, csak beszélj. Megrémiszt a tekinteted - kértem csöndesen, a legbársonyosabb hangon, amin valaha csak megszólaltam. Bűnbánó arcáról még mindig semmit nem tudtam leolvasni, de érzései nem hazudtak. Még mindig bizonytalan volt. Lassan kezdett bele, kis szüneteket hagyva a szavak között.

- Rád is tartozik, és persze, hogy el szeretném mondani. Mindössze, csak nem értem mit jelent ez számunkra. Mi közünk van hozzá? – majd hangosabban és határozottan elkezdte mesélni.

- Magunkat láttam. Te előttem álltál, védekező testtartásban egy számomra idegen, szőke hajú, gyönyörű, vörös szemű vámpírnővel szemben. Majd, szóltál, hogy álljak hátrébb, (nem mintha nem tudnám megvédeni magam) és az ismeretlen neked támadt- az utolsó szónál vett egy nagy levegőt és lassan kifújta.

Azonnal Maria arca úszott be szemeim elé. Arcának vonalaira a mai napig tisztán emlékszem, de az iránta való érzéseim az ellenkezőjére változtak az óta. Életem első szerelme, akiért a Földet is kimozdítottam volna a sarkaiból. Olyan ostoba és elvarázsolt voltam akkor. Elhittem minden szavát, miközben ő csak kihasznált, egy katona voltam az ő sakk játszmájában. Bár elválásunk óta nem tudtam róla semmit, nem hittem volna, hogy vele fogunk találkozni. És az ő haja nem szőke volt, hanem barna. Majd Nettie arca villant be, de ezt a lehetőséget is gyorsan elvetettem, mivel vele és Lucyvel még akkor végeztünk mikor fellázadtak Maria ellen és külön sereget akartak szervezni. Ki lehetett hát az új vámpír? Meg kellett tudnom a részleteket is, hátha abból rájövök valamire. Feltörtek bennem a régen tanult, katonai ösztönök. Már a vadászat és a harc gondolatától is megrészegültem, de tisztán akartam gondolkodni, hogy semmi ne kerülje el a figyelmemet.

- És az idegennek, nem volt valamilyen megkülönböztető jele? Egy ékszer, vagy valamilyen furcsa jellegzetesség? – nem értettem miért, de nagy szemeiben mintha örömöt láttam volna, ahogy ezt kimondtam.

- Tehát nem ismersz olyat, aki így nézhet ki? – kérdezte kicsit lelkesebben, de a szeme már mosolygott. Akkor ezek szerint talán nem is magát félti a támadótól, nem is ezért éreztem a kétségeket és a bizonytalanságot? Lehetséges lenne, hogy féltékeny? Nem is magát félti, hanem az elkövetkezendő jövőnket? Kicsi, butus galambom. Én viszont jobban féltettem az ő testi épségét, mint a kapcsolatunkat. Nem tudtam, a támadónk újszülött-e, mert akkor az ereje jóval nagyobb a miénknél, és ez gondot jelenthet. E mellett nem ismertem Alice fizikális képességeit sem, nem tudtam harcolt – e már egyáltalán vámpírral, és apró termetét végignézve, nem tűnt harcos alkatnak. De mindig azt tanították- Soha ne becsüld le az ellenségedet, mert bár a bors is kicsi, mégis erős. Idegesen egyik lábáról a másik lábára szökdécselt körülöttem, feszült volt, és a válaszomra várt, így nem késlekedtem.

- Már nem ismerek olyat, aki így nézne ki, és akit ismertem, sem hinném, hogy ránk támadna. – megállt a sétálgatásban, pont előttem, szembefordult és úgy mondta.

- Nincs semmilyen ékszer rajta, rendes hétköznapi ruhát viselt, nadrágban volt. Egyedüli jellegzetessége csak a szépsége, nem igazán láttam még ilyen szép nőt – de pajkosan rám kacsintott. Úgy döntöttem, jobb, ha elmagyarázom neki, én mit gondolok. Nem értettem tisztán a célzásait, de éreztem mi zajlik benne.

- Alice! Érzem, hogy zaklatott vagy, de nincs miért aggódnod. Előtted csak egy vámpírnőt ismertem, akibe valaha szerelmes voltam. Marianák hívták, Ő, és még két társa változtatott át és tett azzá, ami ma is vagyok. Ő a tapasztalatomat és a katonai ismereteimet kihasználva, hadsereget szervezett, melynek én voltam a vezetője, és az ő jobb keze. De mint később kiderült, csak a bábjának tekintett, kihasználta az iránta való érzelmeimet, és csak játszott velem. Az elválásunkat nem nevezném barátinak vagy szívélyesnek. Azt akarom, hogy tudd, nincs és nem is lesz másom, rajtad kívül – ugyanaz a mély, erős érzés, ami akkor odavonzott hozzá a kávézóban, most elemi erővel rohant meg megint, miközben beszéltem. A legapróbb porcikámat is átjárta Alice meleg szeretete. Tekintetünk összefonódott és rámosolyogtam válaszként.

- Én viszont nem e miatt aggódom – folytattam határozottan. – Nem tudom, hogy a vámpír újszülött e, és ha igen, mennyire harcképzett. Én miattad aggódom. Harcoltál már vámpír ellen, vagy egyáltalán valaki ellen? - vetettem felé kétkedő pillantást. Erre ő morcosan csak felhúzta az állát, és ennyit mondott.

- Rendben. Akkor játszunk. Kapj el, ha tudsz, és meglátjuk, mennyire kell féltened - mindezt szinte énekelve, hangja vidám, mint a magas harangok messze hangzó csengése az éjszakában. Nem akartam bántani, még a gondolata is megrémített, hogy megsérülhet… de legalább megismerhetném más oldaláról is.

- Már látom, hogy futunk, szóval gyere… kapj el – és futásnak eredt. Ahogy szaladt, mozgása, mint egy ifjú őzé. Viccesnek tartottam a gondolatot, hogy megküzdjek vele. Habár nem ismertem képessége erejét, és hogy ezt mennyire tudja kihasználni, én kevésbé hittem erejében. Csak egy másodpercig néztem, ahogy alakja távolodik, majd utána vetettem magam.

Mint az űzött vad, úgy szaladt szélsebesen előttem. Mintha repülne, lába alig ért a kövekhez, növényekhez, mégis minden mozdulata csupa elegancia. Léptei, mint a tánclépések. Nem egyenes vonalban haladt, hogy ne érhessem olyan könnyen utol, mégis tökéletes biztonsággal szaladt, ahogy a fákat kerülgette. Nemhiába, megvannak benne is fajtánk ösztönei, képességei, szépsége.

- Ne csak kergess, kapj el! – visszanézett, és kacéran felém villantotta mosolyát egy pillanatra. Kellett egy másodperc, mire rájöttem, hogy nem a feladatomra, hanem a látványra koncentrálok.

Lendületet vettem, és teljes erőből elkezdtem futni, mire ő hasonlóképpen tett anélkül, hogy hátranézett volna. Az arcomba csapódó szél csiklandozott és nagyon régen éreztem már magam ennyire felszabadultnak. Mivel úgy tűnt, van kedve futni, és szeret is, egy csel mellett döntöttem, hogy mihamarabb véget vessek kis játékunknak. Egy éles kanyart véve befordultam jobbra, de abban a másodpercben, hogy én léptem párat oldalra, ő megállt.

- Jól van, akkor ne fussunk. Nézzük, a közelharcot! – és kezét kinyújtva hívott csábítóan maga felé. Nem gondolkoztam csak teljes erőből futni kezdtem felé. Ő egy millimétert sem lépett arrébb, addig a pillanatig, míg majdnem el nem értem. Ekkor megpördült oldalra, és én hiába nyújtottam érte a kezem, majdnem nekiszaladtam az előttem levő fának. Felszaladtam rá, majd hátraszaltóztam, és Alice elé érkeztem.

- Nem is olyan könnyű, igaz? – mosolya betöltötte arcát, és éreztem benne a magabiztosságot és vidámságot. Jól mulatott. – Nem tartod furcsának? Rajta, érints meg, ha tudsz, és ne fogd vissza magad. – ott állt velem szemben, mozdulatlanul, akár egy tökéletesre csiszolt szépség, és minden porcikám arra vágyott, hogy karomba zárhassam ezt a kis betöretlen vadócot. Kezdtem ingerült lenni, de kérdése elgondolkoztatott. Megállt, mikor el akartam kanyarodni. Vajon most is előre látta mit tervezek? Minden egyes mozdulatomat? Azonban még nem voltam benne teljesen biztos. Teszek egy pár próbát- elmélkedtem.

Hirtelen dereka felé emeltem kezem, mire ő hátrébb ugrott, kellő távolságba ahhoz, hogy nyújtott kezem ne érhessen hozzá. Üresen maradt kezem tehetetlenül dermedt meg a levegőben egy pillanatra, és csak ámultam gyorsaságán. Majd ismét próbálkoztam. Felé léptem, kinyújtva karjaimat, hogy kezét magamhoz húzva kerüljek közelebb hozzá, de ekkor oldalra lendült, átfordult a kezein és mögém került. Megálltam a mozdulat közben, de akkor kicsi kezek fonódtak derekam köré és megéreztem, ahogy mellkasa az enyémhez simul.

- Megvagy vadászom – halottam a hátam mögül gyermeki hangját. Felé fordultam, de nem bontakoztam ki öleléséből. Így néztem vigyorgó arcára, mikor megkérdeztem.

- Tehát végig előre láttad minden mozdulatomat.

- Amint eldöntötted, merre akarsz mozdulni, … igen. Most már nagyon tisztán látlak. Jobban, mint eddig bárkit vagy bármit. És ez is bizonyítja, hogy nem kell féltened. Senki nem kerülhet a közelembe, sem a tiédbe, anélkül, hogy ne tudnék róla. Meg tudom magam védeni, így maradtam életben eddig is és ezután is, még ha kisebbnek is tűnök egy ellenfél szemében – itt megint pajkosan rám kacsintott.

- Előre fogom látni, ha támadás érne minket. Én attól tartottam, amit az a nő jelenthet neked. Köszönöm.

- Mit Köszönsz? Hiszen még nem tettem semmit – nem értettem, ezt most miért mondja.

- A vallomásodat köszönöm. Soha ettől szebbet nem hallottam. Bátor ember az, aki képes felvállalni, és kimutatni érzelmeit. Köszönöm a bizalmad, ígérem, nem élek vissza vele.

Az ő szenvedélye az én vágyaimmal keveredve hurrikánként söpört végig rajtam egy pillanat alatt. Felé hajoltam és ajkam óvatosan övéhez érintettem. Puha ajkának érintése, mint az édes méz, keveredett a bennem kavargó eufóriával. Kezeit, még mindig derekamon éreztem, én pedig két kezem közé vettem tökéletes arcát, és elmélyítettem csókunkat. Mikor Alicen kezdtek eluralkodni érzelmei, kelletlenül elszakítottam magam forró ajkaitól. Válaszként egy durcás morgást kaptam.

- El is várom Hölgyem, hogy betartsa a szavát. Végtelen sok időnk van, és most már a képességed sem ment meg tőlem. Soha nem szabadulsz – és még egy apró puszit leheltem szájára, pecsét gyanánt, ígéretemre.

Bal karját levette derekamról, de jobbjával belém karolt, és elindult maga után invitálva.

- Akkor nem aggódunk tovább az idegen miatt. Nem láttam pontosan, mikor találkozunk, de a táj már havas volt. Ez azt jelenti, még legalább fél évünk van kitalálni, mihez kezdjünk, ha nem több. Engem viszont jobban érdekel az, amit nem fejeztünk be. Én még mindig nem sok mindent tudok rólad. Mesélj magadról, Jazz… - és én engedelmeskedve óhajának, belefogtam ismét a keserves történetembe, amit eddig a lénye nélkül kellett leélnem.

Alice

Mesélt a családjáról. A vidékről, ahol felnőtt. Olyan megtörtnek, és fáradtnak tűnt mesélés közben. Ahogy lováról beszélt, felcsillant a régi fény szemében, mely egykor oly fáradhatatlanul lobogott, mikor csatába lovagolt a hátán.

- Milyen színű volt a szemed előtte? – most, hogy ránéztem, nem tudtam volna más színben látni, a már elmémbe vésődött aranybarnás szempárt, de érdekelt, hogy nézhetett ki ember korában.

- Kék színű volt a szemem, de ezt most miért kérdezted? – bámult rám értetlen szemekkel.

- Csak kíváncsi voltam – mindent tudni akartam róla, ami valaha hozzá kapcsolódott.

Aztán folytatta. Mesélt a csillagokról, a hogyan tanulta meg a tájékozódást az égi térkép alapján… merre járt már Amerikában. Most jöttem rá, mennyi mindent nem láttam még a világból és mennyi lehetőség áll előttünk.

- Menjünk északra, azt a vidéket nem ismerem – vetettem fel neki is az ötletet, hátha elfogadja.

- Oda megyünk, ahová csak szeretnéd – hangzott a hízelgő válasz egy halvány mosoly kíséretében. Megtorpantam…

A szőke vámpírnő szemben állt velünk, még mindig támadó állásban.

- Mi nem akarunk bántani. Csak Barátokat keresünk, de nem ártunk senkinek. A nevem Alice- mutatkoztam be a szőke idegennek.

- Ha bántani akarnánk, már rád támadtunk volna, ahelyett, hogy itt cseverészünk kedélyesen- mondta Jasper keményen, erős, tiszta hangon. Megőrizte hidegvérét, de bármelyik pillanatban készlett volna harcolni. Minden idegszálával a szembenálló érzéseire koncentrált.

Az idegen arcán látszott a bizonytalanság, hogy a lehetőségeken és az esélyeken gondolkodik. Majd testtartása hirtelen ellazult, felegyenesedett, és egyenesen Alicere nézett.

- Az én nevem Rosalie Hale.

- Ohh – csak ennyi jött ki a torkomon.

- Mi az, mit láttál? – jött az ideges kérdés Jasper felől, aki még mindig jobb kezemet tartotta övéiben.

- Rosalie. Az idegent Rosalinak hívják. És barátságos lesz, ha mi sem közeledünk felé ártó szándékkal. Minden csak a döntéseken múlik…

Eclipse filmélmény (képekkel megspékelve) , mert nem lehet kihagyni, hogy ne írjak róla

Örömhírek… Elküldtem a 9. fejezetet átolvasásra, vagy a héten, vagy a jövő hét elején felkerül az új fejezet.

Kicsit zsúfoltra sikeredett a hét, mert most reggel 9-től délután 2-5 –ig átjárunk Ceglédre Énekkaros próbákra a külföldi nagyverseny miatt. Így sajnos csak este van időm az írásra, meg nem is aludtam sokat mostanábanJ

De végre, most kicsit letisztultabban megpróbálom összehozni a véleményemet a filmről.

Habár nem az első héten, de nővérem és barátja jóvoltából át tudtam menni Kecskemétre, hogy megnézzük a 1200-kor kezdődő előadást.

Spoilereket tartalmazhat, csak az olvassa, akit nem zavar!!!!

És akkor a film: nem megyek végig mindenkin, inkább az érzéseimet, a benyomásaimat osztanám meg veletek. Még most is tisztán emlékszem, mikor az Alkonyattal foglalkozó honlapokon megláttam a visszaszámlálókat, amit később én is kitettem. 300 valahány nappal kezdődött, és azt hittük, soha nem telik el az az idő. Aztán egyszer csak ott ültem az elsötétített moziban és azon vettem észre magam, hogy Eclipset nézek. Tényleg. Ott vagyokJ

Habár eldöntöttem, hogy próbálok nem nagyon belenézni a trailerekbe, (egy ideig sikerült is ezt betartanom), a végefelé már nagyon nehezen bírtam, és sajnos sok fontos és igazán érdekes részletet előre megmutattak. Viszont így is találtam benne sok érdekeset.

Ami pedig külön öröm számomra, az Howard Shore, zeneszerző munkája. Mivel fanatikus Gyűrűk Ura rajongó és filmzenebolond is vagyok, így megvan ahhoz a 3 filmhez írt zenéje is (meg még sok másik), de én imádom a munkáit, és csak reménykedni mertem benne, hogy ezek is lesznek olyan jók. Hol érzelmes, hol mozgalmas nagyzenekari zenéi még jobban bizsergetik az ember idegeit, vagy tökéletes aláfestés például a film végén az esküvő témához.

Mióta láttam a filmet, a Score-okat hallgatom. Imádom, hogy külön írt a szereplőkhöz témákat (Jasper, Victoria, Jane) de a kedvenceim a Jacob téma, a harcjelenet zenéje, a Jacobos csók témája, és a legvégén a Metric-es dal, amit hozzászerkesztett a Metric számához. Jajj, ezt hallgatom két napja.-)

Az egyik új karakterem, és vele együtt színészem is most talán Riley. Az elejét nem is lehetett volna jobban kezdeni…látványos volt, titokzatos… volt benne erő. És utána pedig a jelenet a tisztáson – ennek teljes kontrasztja. Mindenképpen hatalmas dicséret a rendezőnek (David Sladenek) és a forgatókönyvírónak, nem csak ezért a fogásért, hanem a film egészéért. Kinőtt a végre a tinifilm kategóriából, nagyon vicces, ( Lásd, Emmett beszólásai, és ahogy a farkas falka Jacobot szekálja) izgalmas, érdekesek a képek. És nem mellesleg, szerintem a 4 könyv közül is a 3. a legérdekesebb és legizgalmasabb, nekem ez a kedvencem, így eddig ezt vártam a legjobban.-)

A másik kedvencem, amiért nagyon vártam a sok visszaemlékezés és történet. Mivel, hogy Jasper és Alice előéletéről írok fanficet, így engem személy szerint a Jasperes történet érdekelt legjobban. Nem tudom ki, hogy van vele, én nem ilyennek képzeltem el Mariát, de a jelenet nagyon tetszett. Jazz a régi ruhákban… és hogy minden érzelmet láttam az arcán, mikor végzett a fiúval. Imádom Jakson Rathbont, és most egy másik oldalát is megmutatta. Nagyon nevettem, mikor oktatta a többieket, és közben magyarázta azt az egy –egy mondatot (Nézz a hátad mögé!.-) Legjobb megmozdulása, mikor Alice nem hagyja magát megcsókolni, és értetlen, riadt arcot vág…azt szerettem.

Rosalie karaktere is kicsit közelebb jött hozzám, nagyon tetszett, ahogy Nikki az arcával játszott. Bár főleg csak ez az egy megmozdulása volt a filmben, mégis nagyon sokat jelentett.

Először le sem esett mire akar utalni az „ Akkor kissé teátrális voltam” mondat, míg meg nem láttam a menyasszonyi ruhát, és eszembe nem jutott, mi volt a könyvben.

Szintén nagy hatással volt rám az Indián mese a harmadik feleségről… erre is nagyon kíváncsi voltam. Viccesek voltak a régi ruhák, de nagyon jól megoldották. Viszont ennek magyarázatát hiányoltam Ed és Jacob beszélgetésében, a sátorban, mert bár egyértelmű volt a jelenet, miért tette ezt Bella, de Edward így teljesen kimaradt belőle. De összességében a sátoros az egyik kedvenc jelenetem a visszaemlékezésekkel együtt.

Ezeken kívül két jelenetet emelnék még ki, ami különleges volt nekem valamiért, a szerelmi háromszög jeleneteit kivéve.Az egyik, mikor gyakorolnak, és Jacob farkas alakban odamegy Bellához, hogy támogassa. Bellának dörgölőzik, ő pedig megvakarja a fejét. Nem tudom miért, de nekem az a jelenet tele volt érzelemmel…nagyon meghatott. Ott éreztem át Jacob igazi fájdalmát és vonzódását, kötődését, még akkor is, ha a farkast számítógéppel készítették, de minden érzelmet átadott. Ez megint csak a technikát és a filmkészítőket dicséri.

A másik a film végén, ahogy Carlile és Billy kezet fog. Nem emlékszem, hogy ez így konkrétan benne volt e a könyvben, de itt nagyon felemelő volt, és utalt a békekötésre, meg a szövetségre a két klán között. Meg persze a következő filmre… szóval szép jelenet.

A Volturi jelenetet sajnos pont láttam előre, viszont Dakota nagyot alakított. Szinte úgy néz ki, mint maga az ördög, és olyan kegyetlennek is tűnik. Tetszik, ahogy Dakota Jane karakterét játsza. Minden kegyetlenség ellenére, megvan benne az a gyermeki báj, amit Meyer a könyvben leír a gonosz és fiatal testvérpárról.

És ugye, ha már gonosz, Riley mellett Victoria. Nekem nem volt különösebb bajom a színészcserével, és eleve keveset volt a filmben, mert Riley vette át a helyét. De a végén nekem tetszett a csata közben a párbeszéde Rileyval és Edwarddal, hogy Rileyt győzködi (mennyi Riley, egy mondatban…? huh bocsánat, még úgy tűnik mindig sokk alatt vagyok)

És akkor, amit még mindenképpen meg kell említenem:

A „Te mindig az ÉN Bellám maradsz” jelenet, az igen forróra sikeredett lánykéréses jelenetet amit még tovább is el bírtam volna képzelni( Imádtam az „Én olyan korból származom.” kezdetű párbeszédet),, aztán persze mindkét tisztásos részt, és ugye a végén a párbeszédet a sátorban Jake és Ed között. Számomra a végén levő Jacobbal való párbeszéd sokkal elementárisabb, érzelmesebb volt a könyvben, az hogy mellé bújt… itt valahogy nem igazán éreztem annyira igazinak. „Csak bejöttem elköszönni”, jellege volt.

És persze, minden a döntések körül forog. " Decisions, decisions..."Ez is jól fel volt építve, mind a könyvben, mind a filmben jól átültetve, ahogy mindenki Bellát győzködi (még az apja és az anyja is tudtán kívül), majd ugye végig felváltva Edward és Jacob is az átváltoztatás ellen, felsorolva a veszteségeket. Tetszett ez a keret, és hogy erre figyeltek a filmben, mind a képekkel, mind a zenékkel.

Összességében katartikus élmény a könyv olvasóinak, szerintem a legjobb eddig elkészült film a 3 közül. Nem most néztem meg utoljára, és még mindig a filmzenét hallgatom. Most is, ahogy ezt írom nektek „With you in my head”…

Helyzetjelentés, és hírek

Először is: El kell mondanom, hogy tegnap délben (kedd) láttam végre az Eclipset, és hát mondjuk úgy, még a hatása alatt vagyok. Mihelyt kicsit összeszedtem a gondolataimat, írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót.
2. Ennek köszönhetően megjött az ihletem a 9. fejezethez az Utazás a boldogság ficemhez, így ha ma vagy holnap össze tudom hozni, és Anett ki tudja javítani még a héten lesz friss, és persze a játék végeredménye.

Itt jelezném, hogy nagyon szomorú vagyok, mert bár látom, hogy mostmár több mint 20 -an -30-an olvassátok állandóan az írásomat, mégis nagyon kevés visszajelzést kapok!!!! Azért írtam ki a játékot is, hátha ezzel ösztönző leszek, és persze szeretném megmozgatni a fantáziátokat. Szóval arra kérem minden olvasót, aki a fejezeteket olvassa, szánjon rám egy pár percet hagyjon egy pár sort. Nem kell nagyon bőven kifejteni, de nagyon boldoggá tennétek vele. És persze a játékban is részt vennétek vele!!!

3. Akit érint és érdekel, meg persze olvasna tőlem más fajta írásokat, akkor ide is kiírom, hogy végre frissítettem az ALBLOGOMAT, így felkerült a 4. fejezet a Testem Börtönéből.
Ott is várom véleményeiteket, és lehet szavazni egy új karakterről.

Itt elérhetitek: http://www.aranymag.blogspot.com/

Jó olvasgatást.

Egy osztálytalálkozó margójára, avagy eltelt 5 év

Még mindig nem új fejezet, de úgy gondoltam lerögzítem az élményeimet az első osztálytalálkozónkról amíg még a kis fejemben van. Sikeresen kipihentem magam a kicsit hosszúra sikeredett esti parti után, és most végre elég erőt éreztem magamban egy kis beszámolóra.
Szóval, hol is kezdje az ember lánya. Egy nagyon meleg szombati délelőttön gyűltünk össze kb. tizedmagammal, kis iskolánk kapujánál, amit kis késlekedés árán, de csak sikerült kinyitni.-)

Bár főleg csak a lányokkal, 'keménymaggal', van szorosabb kapcsolatom, öröm volt látni megint a régi arcokat, és magamban megállapítottam: nem is változtunk azért olyan sokat! Vagy csak nem vettem észre, szerencsére. Öt év talán még nem olyan nagy idő, és mivel nem költöztünk a világ végére, így még szinte hetente láttuk is egymást.

A régi osztályképeket nézegetvehangos hahotázás tört ki mindannyiunkból egy-egy fotó láttán.
- Hűű, ő is ide járt? meg Ki ez a tanár? Ez hol készült?, De hülyén állt a hajad ? És ehhez hasonló igen érdekes kérdések hangoztak el. Miután megbeszéltük, ki kibe volt szerelmes (Szinte minden fiú, minden lányba, mert mi egy ilyen szerelmetes osztály voltunk) jöttek az osztályfőnökeinkkel közös sztorik.

Megkérdezték, volt -e valamilyen sérelmünk, mert azt most akkor nagyon sajnálják, és megkövetnek... meg nagyokat sztoriztunk. Majd miután (mint az anonim alkoholistáknál) körbe ültünk és mindenki elmondta hol van most, mit tanul, merre akar tovább menni, megállapítottuk, hogy hát csak meg kéne ebédelni már, mert ugye az ember elfárad a sok beszédtől. Így hát felkerekedtünk és átettük székhelyünket a közeli Művelődési Ház egy kisebb termébe, amelyet előtte levő délután a szervező csapat és jómagam babarózsaszín hangulatban sikeresen feldíszítettünk. Tetszett is ám a fiúknak, n-a-g-y-o-n!

Miközben eszegettük a bőven megpakolt tálakat, megint csak tovább beszélgettünk, hahotáztunk...amíg lehetett.

Érdekes volt, ahogy 8.-ban arról beszélgettünk az egyik lánnyal, aki akkor fodrász akart lenni, hogy majd milyen jó lesz, hogy talán az osztálytalira már ő fogja készíteni a hajunkat. Ma ő a fodrászom és még legalább 3 ember frizuráját készíti el az osztályban, akiről biztos tudok. Olyan jó látni, hogy az álmaink valóra válnak és válhatnak. Nem hiába képzeltük el 5, vagy több éve. És szerencsére sokfélék vagyunk. Nyolcadikban arról is beszélgettünk, nem csak a hajunkat készítettjük egymásnál, hanem a gyerekeink is a leendő tanárokhoz járnak majd, vagy ép viszik a számítógépeiket szerelni, vagy gyümölcsöt vesznek tőle.

A másik nagy élmény, hogy beszélgettem fiúkkal is, és rengeteg tervük van... dolgoznak már sokan most is, esetleg tanulás mellett. Egyre ritkább példa manapság.

De, talán ha lehet ilyet mondani, én az alsós osztályfőnök néninknek örültem legjobban. Bár már nyugdíjba ment, és boldogan tölti szabadidejét az unokáival, mégis ugyanaz a kemény, kicsit vicces, bátorító személyiség maradt, aki akkor is volt, mikor az elsőbe mentünk. (Felírta krétával a pontos j-t az ajtóra, hogy soha el ne feledjük: az ajtót, pontos j-vel kell írni:-)))Imádtam akkor is!! És örültem mikor azt mondta, hogy mi sem változtunk sokat, mindenki megmaradt jellemében olyannak, amilyen volt., és nem tartunk rossz irányba.

Útravalónak annyit kaptunk tőle, hogy mindig küzdjünk az álmainkért, a vágyainkért, ne adjuk fel, és tanuljunk, amíg csak lehet, mert mindent magunknak kell kikaparni, és csak magunkért vagyunk felelősek, mert helyettünk senki sem dolgozik. Azt hiszem sok igazság van benne, és próbálom ehhez tartani, majd magam:-)


Bár kevesen voltunk, és a végére még meg is fogyatkoztunk, az estére visszatérőkkel még hajnalig nyomtunk egy olyan igazi falusi diszkó (mert ezt így jó leírni:-)) jellegű, ereszd el a hajamat bulit. Nagyon köszönöm mindenkinek aki eljött, a nevetések, a történetek, és a jó hangulat miatt is. Jó volt sokunkat így együtt látni. Megint olyan érzésem volt, mintha áltsuliban lennénk, és még legalább 5 évvel fiatalabbnak éreztem magam. Kívánok mindenkinek sok sikert, és remélem lesz folytatás, és talán többen leszünk majd, mint ez alkalommal.



Végére kicsit más, avagy egy kis önreklám:

Kiírom ide is, itt talán többen elolvassátok, mint fönt vagy chatben.
Jobb oldalt fent látható az alblogom ikonja, amin másik saját írásom, a Testem Börtönében olvasható és egy kattintással elérhető. Most frissítettem a 4. fejezettel és tettem ki egy kérdőívet is. Kérlek olvassatok bele. Bár nem alkonyatos, de misztikus, és nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre. Leírás található róla jobb oldalt fent. Próbálom azt is gyakrabban frissíteni, most nyáron.

Idézetek - a nyárról a nyárra

Helló mindenkinek!
Szánom-bánom, de most nagyon nem volt se ihletem, se időm írni, ugyanis nagyon készülünk az első általános iskolai osztálytalálkozónkra, és sajnos, vagy nem ez mindenképpen elsőbbséget élvez. Már nagyon várom a holnapot, a sok régi ismerős arcot és a történeteiket, hogy kivel mi történt azóta. Utána feltöltődve, igyekszem gyorsan megírni a frisseket, ígérem!!!

A játék még mindig tart az Utazás a boldogságba 8. fejezetéhez, írjatok bátran, mert még lehet!!


És, hogy mégse maradjak addig a blog frissítése nélkül, megint válogattam idézeteket, most nyárral kapcsolatos témában, ha már a héten valahogy mégis csak összejött a 30 c-fok. Reméljük a szombat is napos marad:_)))A fényképeket pedig én készítettem a mamámék kertjében, kicsit shoppolva, de itt vannak dekorációként. A bejegyzés végén lehet szavazni, kinek, hogy tetszik!!!

Az ember résen van, ha a sötét, baljós éjszakába merészkedik ki, akkor bármire fel van készülve. De egy tiszta, felhőtlen nyári napon? Honnan tudná, hogy menekülnie kell, ha semmit nem lát, ahol veszély rejtőzhetne?
	Stephenie Meyer

A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle.
	Banana Yoshimoto

Van valami mélységesen megnyugtató abban, ha ez ember egy szép nyári napon a verandán üldögél, és nézi, ahogy mások dolgoznak.
	Nora Roberts

Van egy ilyen szelíd nyári világ, málnaszörppel, aludttejjel, citromos vízzel. Aztán van egy másfajta, tűzvésszel, vérrel, kéjgyilkossággal. Valahol a két világ között élek, málnaszörpöt szopogatok, s közben várom a tűzoltókat vagy a detektíveket.
	Márai Sándor

Utolsót lobban a nyár, Aztán kialszik végképp, Arcodon most fakó a bánat, Akár egy régi térkép.
	Ákos

A napfény a vízzel játszott, A boldogság szemedben látszott, A Hold csak ránk vigyázott, Az a nyár még igazi nyár volt.
	Ladánybene 27

Csak velem örülj, ha ragyog a nyár, Ha későre jár, csak mellettem állj, Vagy menj tovább, és ne lássalak soha már! Máté Péter


Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár, ha boldogok. Anton Pavlovics Csehov

Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
	Rejtő Jenő