2010. július 2., péntek

Idézetek - a nyárról a nyárra

Helló mindenkinek!
Szánom-bánom, de most nagyon nem volt se ihletem, se időm írni, ugyanis nagyon készülünk az első általános iskolai osztálytalálkozónkra, és sajnos, vagy nem ez mindenképpen elsőbbséget élvez. Már nagyon várom a holnapot, a sok régi ismerős arcot és a történeteiket, hogy kivel mi történt azóta. Utána feltöltődve, igyekszem gyorsan megírni a frisseket, ígérem!!!

A játék még mindig tart az Utazás a boldogságba 8. fejezetéhez, írjatok bátran, mert még lehet!!


És, hogy mégse maradjak addig a blog frissítése nélkül, megint válogattam idézeteket, most nyárral kapcsolatos témában, ha már a héten valahogy mégis csak összejött a 30 c-fok. Reméljük a szombat is napos marad:_)))A fényképeket pedig én készítettem a mamámék kertjében, kicsit shoppolva, de itt vannak dekorációként. A bejegyzés végén lehet szavazni, kinek, hogy tetszik!!!


Az ember résen van, ha a sötét, baljós éjszakába merészkedik ki, akkor bármire fel van készülve. De egy tiszta, felhőtlen nyári napon? Honnan tudná, hogy menekülnie kell, ha semmit nem lát, ahol veszély rejtőzhetne?

Stephenie Meyer

A nyár számomra tömény esszenciáját jelentette mindannak, amit a múltban szerettem, és ami hiányzott belőle.

Banana Yoshimoto


Van valami mélységesen megnyugtató abban, ha ez ember egy szép nyári napon a verandán üldögél, és nézi, ahogy mások dolgoznak.

Nora Roberts


Van egy ilyen szelíd nyári világ, málnaszörppel, aludttejjel, citromos vízzel. Aztán van egy másfajta, tűzvésszel, vérrel, kéjgyilkossággal. Valahol a két világ között élek, málnaszörpöt szopogatok, s közben várom a tűzoltókat vagy a detektíveket.

Márai Sándor

Utolsót lobban a nyár,
Aztán kialszik végképp,
Arcodon most fakó a bánat,
Akár egy régi térkép.

Ákos

A napfény a vízzel játszott,
A boldogság szemedben látszott,
A Hold csak ránk vigyázott,
Az a nyár még igazi nyár volt.

Ladánybene 27



Csak velem örülj, ha ragyog a
nyár, Ha későre jár, csak mellettem állj, Vagy menj tovább, és ne lássalak soha már! Máté Péter


Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár, ha boldogok.
Anton Pavlovics Csehov


Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.

Rejtő Jenő




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése