A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.(Fülszöveg, Moly.hu)
Ebből már volt szerencsém olvasni a Piedra folyót, és most olvasom a Prym kisasszonyt, érdekes, hogy pont ezt a hármat kapcsolta össze Coelho.
Veronika meg akar halni. És majdnem össze is jön neki. De valami félresiklik, és azt mondják egy hete maradt, nem halt meg rendesen, mert még ezt sem tudja rendesen megcsinálni.
A könyv arról szól, mit csinálsz akkor, amikor tudod, hogy már csak egy heted van, de nem éltél igazán.
Veronika rájön az egy hét alatt az élet és a halál fogalmára, elbúcsúzik, megpróbál és kipróbál mindent, amire még ideje maradt. Ráébred, hogy nem a sors befolyásolta az életét, ő maga alakította ki olyanná, amilyen volt, és amilyen lett.Az életünk a döntéseinktől függ, és magunknak kell döntenünk a sorsunkról. Míg a Piedra Folyó ... a szeretetről elmélkedik, itt a halált járjuk körbe.

Íróilag érdekes, hogy nem csak Veronika, hanem az orvos, és Mari, az egyik beteg szemszögéből is váltogatjuk a dolgot. A slusszpoénnak pedig különösen örültem. Tetszett a vége.
Coelhotól már megszokhattuk, hogy mindig igazán magvas mondanivalót közöl, szép, igényes körítéssel, kis spiritális tartalommal. A Veronika meg akar halni megtanít, hogy értékeljük az életet. Használjunk ki minden napot, mintha csak az utolsó lenne, mert aki nem élvezi az életet, nem él igazán. FELNŐTTEKNEK KÜLÖNÖSEN AJÁNLOM.
A könyvből film is készült, itt egy kis ízelítő: Veronika decides to die
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése