Könyvajánló: Anna Gavalda: Szerettem őt

Miután elolvastam az Együtt lehetnénk-et, tudtam, hogy Gavalda stílusa nekem való, és fel akarom fedezni a többi írását is. Vannak ismerőseim, (több író is), akik szintén nagyon szeretik, és többek között ezt a művet ajánlották. Szóval nekikezdtem.

A történet: 
Anna Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja „egy másik” kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. 

SPOILERES! 
Érdekes maga a téma is, melyben előkerül ez a beszélgetés. A nagypapa, Pierre, akinek fia, összecsomagolt, és otthagyta nejét két gyerekkel. Aki ezek után autóba pakolja őket, és olyan helyre viszi, egy vidéki házba, ahol a nőt kísértik a sorozatos emlékek. 

Összességében két megtört, szomorú, csalódott és keserű magányos ember története ez. A könyv végére nem is a nő keserűsége a fő szempont, az ember jobban sajnálja a a nagypapát, aki soha nem volt boldog. 

Kettős életet élt, mert míg  élete nagy szerelme, az egyetlen szerelme volt a tolmács nő, és soha nem vállalhatták fel a kapcsolatukat, mégis elhagyta. Egyikük sem volt boldog, és a felesége sem volt boldog. Ő sem, mert bűntudata volt, egy ál, hamis életet élt a való életben. 

A tanulság, hogy mire tanít mindez:
Néha fel kell vállalni a döntést, vállalni néhány megtört szívet, esetleg a saját boldogságunk érdekében. Pierre példája azt tanítja, hogy nem lehet boldog egy olyan kapcsolat, ami hazugságra épül, egyik félnek sem, és gyakran, még ha esetleg jónak tűnő döntést hozunk is, megmarad a bűntudat. Komoly gondokat boncolgat, olyan problémát, ami rengeteg pár, házaspár mindennapjaiban van benne ma is, de senki nem mer róla nyíltan beszélni. 
Azt hiszem, ma nagyon sok embernek el kéne olvasni ezt a könyvet, okulás képpen. 

Jah és még mindig imádom a stílusát és a karakterábrázolásait. Nagyon érdekesek. És a könyvből film is készült, bár sajnos a magyar mozikba nem került be, itt megtekinthető. Kedvenc jeleneten a könyvből nekem is az a bizonyos első találkozás, amikor "nem szeretett bele:-D" 

Leiner Laura dedikáláson Szegeden

Mióta ismerem a sorozatot (kb. egy éve a Somogyi gyermekkönyvtárosa ajánlotta a sorozatot a könyvtári gyakorlatomon), azóta olvasom folyamatosan a könyveket, és ajánlom én is másoknak.

A folyamatosan tényleg komoly, mert ha van egy fél órám, de rossz a kedvem, mind előveszem a 5-6-7. kötetet és beleolvasok a kedvenc részeimbe. Lenyugtat, feldob.
Így már érthető, hogy nagyon izgultam, már legalább két héttel a dedikálás előtt, amikor megtudtam, hogy Laura dedikálókörútra indul, és Szegeden esélyes, hogy tudunk is találkozni.

Jún. 20.-án, csütörtökön délután 13 00 várták a Somogyi Könyvtár gyermekkönyvtárába. Reggel már ideges voltam, mert bár a Kalauz, a kiegészítő kötet már hivatalosan május 28-ától kapható, nekem addig nem sikerült megszereznem, és nem tudtam, hogy sikerül -e a dedikálásig, mert én mindenképpen ezt szerettem volna a sorozat koronájaként aláíratni vele.

Csütörtök délelőtt a TIK jegyzetboltjában vettem meg az utolsó példányt, sok emailezés, és szenvedés után, mert nagyon nehezen kerítettek egyet.

Szóval a kánikulában már fél 12-kor elindultunk, remélve, hogy nem fogunk elolvadni út közben. Megérkezve a könyvtárhoz a sor 13 órakor már a bejárati kapuknál kígyózott, a kölcsönzőpult mellett, ekkor sikerült a 212!! sorszámot beszerezni. Párom, aki elkísért, ekkor döntött úgy, hogy került egyet.-D

Mivel sokan voltunk, és kevés volt a levegő a teremben ennyi embernek, így az emberek nagy részét az első emeletre küldték, ahol volt légkondi, és 30-as csoportokban hívták le a dedikálásra várókat. A könyvtárosok is tényleg kedvesek és rendesek voltak, figyeltek a gyerekekre, hogy igyanak, ne melegben legyenek, és hogy betartsák a sorszámokat amennyire csak lehet.

Addig míg nem kerültem sorra, én is az elsőn olvastam a friss Kalauzomat, amit az nap szereztem, és olyan fél 3 előtt kerültem le a sorba. Ott már nem sokat álltam.

Aztán egyszer csak ott voltam, lecsüccsentem, Laura a nevem kérdezte és már írt is. Örültem, hogy megsimert Twitterről. Mivel csomózok karkötőket, és tudom, hogy karkötő mániás, készítettem neki egyet, azt adtam át, így a szőke hajú leányzó (hasonlított Laurára, talán ő volt Lin?), aki kedvesen mindenkit lefotózott Laurával, erről is készített képet, meg rólunk is, ilyen "itt vagyok, ez a nagy pillanat mosolyogjunk" képet. Megkaptam egy egész pakott a dedikálás mellé, és már ballagtam is, mert jött a következő, és lejárt az időm.

A könyvbe kaptunk két szórólapot az szjger.hu-ról, ami egy honlap a rajongóknak, hogy egybe gyűjtse őket, aztán egy másikat a SZEPTEMBERBEN MEGJELENŐ ÚJ REGÉNYÉRŐL melynek címe BÁBEL, egyelőre ennyit tudunk. Még nincs vége a sornak, mert kaptunk egyet az Útvesztő dedikálásán osztogatott rózsaszín karszalagból, egy dedikált lila könyvjelzőt ami a Kalauzhoz járt, és egy Gabo és Ciceró  kiadó online honlapjához kapcsolódó kupont.

 És akkor a végeredmény. Az aláírt Kalauzom, és hogy mindenki lássa a piros külső borító és a kedvenc! zöld belső borító. Jah, meg a nagy pillanat, mikor a karkötőt átadtam.

Nagyon klassz délután volt, és egy élmény végre a találkozás. Öröm látni, hgy a könyvei hatására megint vannak tinik a könyvtárban, és órákig is képesek sorban állni, egy aláírásért, annyira szeretik a könyvet. Hiánypótló és hagyományteremtő, minden téren. Szeretjükazírónűnket:-D