2013. december 18., szerda

Könyvajánló : Benina: Milan könyve (Bíborhajú 4.)

Nagyon nagyon régen írtam már, és  sok a restanciám (ennek főleg a vizsgák, és a lustaság az oka), de még gyorsan megpróbálom az év végéig elolvasott, betervezett könyvekről megírni a véleményemet.
November 9.-én volt a Három muskétás bemutatója, sajnos Benina nem volt jelen a eseményen, így nem tudtam aláíratni a könyvemet, de nagy izgalommal vágtam neki az olvasásnak. 
Mindhárom könyv érdekelt, de az övé volt a legvékonyabb, és először ezt választottam elolvasásra, hogy mesebeli lényeivel, és az elvarázsolt világával kikapcsoljon két fárasztó vizsga között. 

A történet: spoiler!!!!!
Alapvetően minden régi szereplővel találkozunk egy kicsit, Kellan és Claire még mindig egymás karjában, boldogan élnek, a Cat is megtalálta párját Lucasban. Ennek a könyvnek a másik bíborhajú, Milan, Moldomus Iudexe a főszereplője, és az én egyik személyes kedvencem, Trixie. Trixiet elrabolják, és Milant még sújtja Claire átka is. Maga mellé társnak egy ismeretlen lányt kap, Kendare személyében, akiről később kiderül, hogy nem is áll olyan távol szereplőinktől...

Ez a történet számomra sokkal sötétebb volt, mint az eddigiek. Kevesebb volt a varázslat, a mese, a mitikus lények (a sellők hiányoztak is...) inkább az akció, egy kicsit a krimi maradt meg belőle. 
Nagyon szerettem az álombeli részeket, hogy bepillanthatunk Milan gondolataiba, és azt láttam, hogy Benina is ezeket szerette a legjobban írni, meg is látszik, mert ezek sikerültek a legjobban. Új részleteket tudunk meg Milan képességéről, ez is nagyon tetszett. 
Kendare karaktere is nagyon érdekes, egy erős, kemény női személyiség, érdekes új képességgel. Mindenképpen üde folt, és jól megírt karakter. 
Tetszett Trixie képessége (a fa és a természet), még a teljes neve is :-). 

Amivel kevésbé értek egyet, a rengeteg véres kínzás. Nem ezt vártam, nekem ez a sok szenvedés, kicsit már sok volt a végére. Lekötött, nagyon szerettem olvasni, mert kikapcsolt a gépszíjból, de mindig az álombeli részeket vártam, hogy több szerelmet, romantikát lássak, e helyett, csak kínzás és szenvedést láttam. Tudom, hogy ez kell egy drámai történethez, ez minden és mindenki mozgatórugója a történetben, de nekem ez most nagyon sok volt. Nem igazán ezt vártam. 

A vége pedig... megint felcsigázta a kedvemet a következő könyv után, biztos vagyok benne, hogy Gideon karaktere is rengeteg új képességet, izgalmat rejt majd, de remélem kicsit visszatérünk a kezdeti hangulathoz. 
Mindezek miatt, ahogy a Moly értékelésemben is látszik, csak egy 4-es lett a pontozás, erős 4-es, de az élményem még így 5-ös. 

Végezetül rajongásomat kell kifejeznem a könyv végén található karakterrajzok miatt, mert nem elég, hogy Benina ír, még meg is rajzolja, hogyan képzeli el szereplőit. Gyönyörű karakterrajzait itt találhatjátok. 
Rajzai megtalálhatóak még Spirit Bliss és Szurovecz Kitti trilógiáinak utolsó köteteiben (Mennydörgő némaság, Smaragdfény), hogy ott is megörvendeztesse a rajongókat. NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK. 

Ízelítőnek az én kedvenceim a rajzok közül: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése