Könyvajánló: Carina Bartsch: Türkizzöld tél (2.)

Vannak könyvek amik a bőröd alá kúsznak. Ez is olyan. Miután megtaláltam nálunk a SZIESZTA polcon az első részt, szinte egy este alatt elolvastam. Itt olvashatod a könyvajánlómat a Cseresznyepiros nyár (1.)-ról.



A könyv adatai: 
Kiadó: Maxim
Kiadási év: 2015
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 424. old.
Sorozat: Dream Válogatás
Eredeti címe: Türkisgrüner Winter

Fülszöveg: 
A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?

Gondolataim a könyvről:
Aztán megjelent most októberben a Türkizzöld tél, de hozzánk még csak nem érkezett be a könyvtárba és úgy gondoltam, hogy akkor most legyen ez az októberi könyvbeszerzésem. Éljen a Líra utalvány!  


Ez tipikusan az a könyv, amikor már meg tudnád fojtani a szereplőket, ám mégis tovább olvasod, kíváncsi vagy az évődésükre, a párbeszédeikre, a kedves gesztusokra, és hogy meddig szenvednek még. Itt megkapjuk az előző kötetben beígért Halloween bulit nem is akárhogy. Nagyon nevettem a pólón, és a kis jeleneteiken, aranyosak voltak (főleg, mikor követte, és berúgott :-D az volt az egyik legjobb). Emely néhol végtelenül dühítő, és sajnos ezt még tudta fokozni a makacsságával a második kötetben is. Én már itt megoldottam volna a gubancokat, de még csak folytatódtak!

Aztán ebben a kötetben feloldódik Luca problémája is, kiborul a bili (amint az várható volt), és kicsit csalódtam a történetvezetésben, mert ebből megint új konfliktust szül, a helyett, hogy feloldaná, még tovább nyújtva ezzel a rétest. 
 
Szerencsére több kulcs szereplő van, aki próbál rajtuk lökni egyet és a helyes irányba terelgetni a gondolataikat (és egymást). Ilyen például Sebastian, a pszichológus. Vagy a titokban hátulról támadó Elyas mama. :-) A karácsonyi jeleneteket is nagyon élveztem, forrt a levegő, a macska pedig mindent vitt! Ott nagyon jó a hangulat, a kérdések, a régi emlékek, és ha Emely látna egy kicsit az orrától, már ő is  átlátta volna korábban a lényeget. De mivel mélyen szenved magában, így ez kissé depressziósabb az ő nézőpontjából.

Onnantól pedig nem tudtam meddig lehet ezt még húzni. Ami nekem nagyon nem beleillő volt, az a kórházas rész. Tudom, hogy a dráma sok mindent megváltoztat, és összehozza az embereket, de lehetett volna ezt másként is megoldani, nem lett volna muszáj ilyen komoly témát behozni a végére. Nagyon elnyújtotta a megoldást, és az a baj, hogy a lényeg már az olvasónak is régen kiderült az első könyvben is. Minden sokkal régebben kezdődött, és ennek egy részét már átbeszélték az első kötetben is. 

Bár megoldást, és vallomást csak a végén kapunk, de akkor teljeset és részleteset. Elyas végtelenül aranyos, elmesél mindent szépen az elejétől, és az ember a végén már köröm rágva várná a folytatást... amikor kopognak! Hát volt már ettől jobb vége is egy könyvnek, de szépen zárja le, és megkapjuk a várt befejezést. Itt nem kell körmöt rágni az izgalomtól a történetvezetés miatt, mégis a párbeszédek miatt végtelenül tetszett. Egy kicsit én is beleszerettem Elyasba! 

 Végül kedvcsinálónak pár idézet, amiket szerettem belőle: 

"Amikor a férfiak szerelmesek lesznek,a föld leggyámoltalanabb teremtményei lesznek."

"– Ne olyan gyorsan, Elyas… Hukk.
– Emely – mondta, megállt, és felém fordult. – Ha ennél is lassabban megyünk, akkor már állni fogunk.
– Nem is igaz.
– De, ez az igazság. Már várom, mikor fog az első csiga rád dudálni. – Kivárta, amíg utolérem, aztán továbbindult."

"Ha, a szerelem kicsúszik az ember ujjai közül, soha nem kaphatja vissza. Örökre elveszett. Az ember találhat új szerelmet, de soha nem ugyanazt. Én nem akartam új szerelmet találni, én a régit akartam visszakapni."

Az egyik kedvenc:
"– Hogyhogy nem tiltakozol?- suttogta. A lehelete az enyhén nyitott ajkamat simogatta.
– Alkohol – hápogtam magas hangon.
Elyas felhúzta az egyik szájszegletét, miközben az ujja visszasiklott a nyaki ütőeremhez. Libabőrös lettem.
– És hogyhogy ugyanolyan gyorsan ver a szíved, mint az enyém?
Pulzust mérni, ez meg miféle közönséges dolog?
– Magas vérnyomás – mondtam rekedten, mire a mosolya még vidámabbá vált.
– Úgy hiányoztál, angyalom – mondta."

Ez nem az a fajta könyv, ami sokáig visszhangzik  a fejedben, inkább az a fajta, amit egy este alatt végigolvasol, mert annyira izgat! Nem hagy mély nyomot, de mindenképpen jó romantikus könyv.

Könyvajánló: Nina George : Levendulaszoba

           A könyv adatai:
           Kiadó: Maxim
           Kiadási év: 2014.
           Oldalszám: 336 old. 
           Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
           Sorozat: Mont Blanc válogatás

Fülszöveg:
A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 
21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét… 
Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?

A beszámoló SPOILERES lehet, kérlek, csak akkor olvastad, ha ez nem zavar!!!


Gondolataim a könyvről: 

 Mikor először megláttam a blogger ismerősöknél, csak a borítója tetszett meg. Aztán a fülszövege is. Egy útját kereső könyvárus Franciaországban, már az alap történet nem lehet rossz. Azt gondoltam, olyan lesz majd, mint az Egy könyvmoly regényes élete.

Az elején olyan is volt. Jean Perdu magának való könyvárus, aki a Patika hajóján könyvekkel gyógyít. Szerinte vannak könyvek, amik bánatra, érzésekre, hangulatokra íródtak, és mindenkinek megtalálja az épp hozzá illő, neki való könyveket. Ám magát nem tudja már 20 éve kikúrálni.

Elzárja magát az érzésektől, a fájdalomtól, a csalódástól. Az új lakó felkavarja az állóvizet, és „kiesik a levél az asztalból”. Majd Perdu beindítja az uszályt és útnak indul Franciaországban.

Innentől a regény egy francia road trip, csak hajóval. Vannak benne kellemes hangulatfestő képek, és
hogy az utat megszínesítse, betársul Max, az útját kereső író, és egy olasz, aki sokat főz. Van itt esti
iszogatás, csillagok nézése éjszaka, tangó, és sok sok életbölcsesség. Az elején ez még kifejezetten jól indult, tényleg jók voltak a bölcsnek gondolt mondatok, utána már nem mindig, és néha lassú, és
vontatott lett tőle.

Perdu sokat kesereg a múlton, holott ő volt nem kicsit marha, csak dacból, dühből és ostobaságból.
Manon sem piskóta, felhívhatta, kereshette volna még később is, szóval kettőjük közös hibája Perdu
vezeklése. Az út alatt pedig megpróbálja feldolgozni a 20 évet. Jön a gyász sok fázisa, van sírás,
felejtés, düh, továbblépés, majd végre elkezd élni, észreveszi az élet szépségeit. Lehetne ez a könyv
egy veszteség feldolgozásával kapcsolatos mű, és néhol az is, de a francia hangulat, a táj, a képek,
sokat lágyítanak a történeten.

Én kis adagokban olvastam főleg vonaton és este, és néha nagyon jól jött ki, megnyugtatott, de
sajnos nem volt annyira izgalmas mindig, voltak részek, amin sikerült bealudni.

Az írónőről itt : http://www.nina-george.com/ tudhatsz meg még többet. Rengeteg csoda borítókép van fent a Levendulaszobához, talán még szebbek is, mint a miénk. Már sok nyelven kiadták, és érdekesség, hogy a német címe: Das Lavendelzimmer, míg angolul The Little Paris Bookshop-ként ismerik.

További érdekesség, hogy a könyvhöz kapcsolódva létezik egy online Könyves gyógyszertár, ahol te is megtalálhatod a hangulatodhoz éppen passzoló könyvet: Itt!! Én kipróbáltam és több jó ajánlatot is adott!

Ajánlom azoknak, akik utazni szeretnének, aki szeretik a mediterrán vidéket, és nem félnek elmerengeni és nosztalgiázni! 

Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant 1.)

                  A könyv adatai:
                  Kiadó: Gabo
                  Kiadási év: 2014.
                  Oldalszám: 378 old. 
                  Fordította: Pék Zoltán


Fülszöveg: 

A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.

Ben Aaronovitch urban fantasybe oltott krimije szellemes stílusával és ötletgazdag történetével hatalmas sikert aratott Angliában.

Gondolataim a könyvről:

Ez most nem kifejezetten könyvajánló lesz, inkább csak beszámoló. Az Egyetemi Könyvtárunkban a SZIESZTA polchoz kapcsolódóan létrejött egy olvasókör, Betűevők néven, és október elején ültünk össze a krimi témakörről beszélgetni, és kitűztük, hogy kezdőakkordként majd ezzel a könyvvel nyitunk, mivel nagyon sokan olvasták a polcról. 

A sztori jól indul, Anglia, London, haláleset történik és a kezdő nyomozó abban reménykedik, hogy ez lehet a nagy áttörés. Barátnőjével most végeznek, és az elhelyezkedés és a további munkájuk a tét. Majd bekerül a képbe a titokzatos halott szellem, aki látta az egészet, mégsem beszél (és nagyon sokáig nem is látjuk), és Nightgale felügyelő, akiről kiderül, hogy nem akármilyen varázsló. És itt kezdett nem tetszeni a történet. Rengeteg kis részlet hibádzik, pontatlan, nem logikus, de ez még csak hagyján.

Az első 50 oldal előtt nem hagyok abba könyvet, de itt szenvedtem, hogy addig legalább elérjek. Elkezdődik a nyomozás, hullanak a fejek, egyre több a nyom, de nincs igazán min gondolkodni, nem kell nyomokat keresni, nem von be a fejtörésbe (vagy csak nekem nem tűnt fel?) 

E mellé pedig társul a kicsit fanyar angol humor, beszólogatás, a sajátos könnyed, flegma pasis stílus ami nekem nagyon nem jön be itt. Kísérőként pedig ott a sok utcanév és leírás, ami valahogy nagyon nem kötött le. Tudni kell, hogy belül, elöl van benne egy nagyon cuki elnagyoltan rajzolt térkép, és az ember naivan azt gondolná, hogy milyen jó, ezt majd használhatja olvasás közben. Egy darabig vissza is lapozgattam, néztem az apró utcaneveket s rajzokat, keresgettem, majd mikor lementünk többször is a térképről, felhúztam magam. Nem útikönyvként akarok használni egy regényt, hanem szórakozni, és ha mondatonként 3 utca és helynév van épp megemlítve benne,amit végül meg se találok (csak Google Mapen) abból még nem kapok szép leírást, és nem tudom magam beleélni. 

Félreértés ne essék, találtam én benne jó részeket, is, ahogy a varázsló maga mellé veszi, és elkezdi tanítani, a varázslatok, a latin szavak, annak a lényege jól ki van találva, de onnan néhol már megint ismerős szagú volt. 

Majd jött a Folyó Istene, és a lányok, és a nimfák, és azt hiszem valahol itt vesztem el, és adtam el. Két este próbáltam folytatni és mind a kettőn elaludtam. Sajnos mostanában ez a legnegatívabb élményem. 

Kriminek kicsit kevés, fantasynak meg elég alap, nekem nem sok újat, érdekeset mutatott. 

És a poén, hogy van folytatása. És bár kikölcsönöztem, ezek után vissza is vittem, azt hiszem, nem ez lesz az én nagy új felfedezésem. 

 Extrák:
Viszont, hogy valami széppel búcsúszzunk, megmutatom a külföldi borítókat, amik nekem eredetiben jobban tetszenek. A magyart egy kicsit átszerkesztették, kicsit bohókásabb is lett, (jobban tükrözi a szerző stílusát) de alapvetően az angol kiadásra hajaz. Viszont nekem a német jobban tetszik, több a jellegzetes elem, de benne van a sötét, angol, ködtől terhes világ, és mégis utal a krimire és a folyókra is.

Könyvajánló: Colleen Hoover: Hopeless (1.), Losing Hope (1,5.)

A könyv adatai: 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2014.
Oldalszám: 404. old.
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Sorozat: Rubin Pöttyös

Fülszöveg:

Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…

Kavargó gondolataim a könyvről:
Annyi mindent hallotta már erről a könyvről, hogy muszáj volt lecsapni rá, mikor a könyvtárban felkerült a SZIESZTA polcunkra. Sky egy félénk, visszahúzódó leányzó, aki eddig magántanuló volt, de az utolsó évét gimiben akarja tölteni.
Az első nap sikerül összefutni Holderrel (nem Dean, csak Holder), aki igen nagy nőcsábász és bajkeverő hírében áll. Pattognak a szikrák, és nem is akárhogy alakul a történet.
Érdekes volt, hogy kezdetben a futás az összetartó erő, mostanában egyre több YA regényben sportolnak. Mindkettőjüknek ez a szenvedély, a menekülés, a kikapcsolódás, amiben feloldódnak, és ha belegondolunk, és egy kicsit tudjuk azt, hogy a pszichés szorongásokat a mozgás mindig segíti, és feloldja, ennek meg is van a magyarázata.

Holder sok fájdalmat, gyötrődést, önmarcangolást cipel, szinte mindenért bűntudata van, de ez csak akkor kezd feltűnni, mikor a kezén meglátjuk a tetoválást, a két nevet, akiket cserbenhagyott.
Ez az a pillanat, amikor elindulunk lefelé az érzelmi skálán. Jönnek a találgatások, egy megjegyzésen Holder befordul és eltávolodik, és elkezdődik a nyomozás.

Volt egy testvér, aki öngyilkos lett. Volt egy kislány, akit elvittek, és soha többet nem látta. Volt egy kislány, akit elzártak a világtól, a hírektől, burokban nőtt fel, és még a saját nevére sem emlékszik. Így lett Holder Reménytelen, Less és Hope nélkül.

Nem szeretném nagyon nagyon lelőli a poént, bár sajnos, már elég korán kikövetkeztethető, még ha nem is olyan borzalmas az ember előképe, mint az kiderül. Az álmokból egyre több emlék, információ derül ki, és a végén nyomozásra indulnak, hogy kiderítsék a nagyon is fájdalmas igazságokat, még rosszabbakat találva.

Tudom, hogy kellenek ilyen könyvek, de mostanában túl sok a családi erőszakról, tinik szenevdéséről szóló ilyen jellegű könyv. Tudom azt is, hogy erről soha nem lehet eleget beszélni, de lassan most már minden YA könyvnek ez a gyermekkori, tini bántalmazás az alapja, amiből a szereplők megpróbálnak kievickélni, és hiába van ez nagyon szépen, érzelmesen, kedvesen megírva, akkor is üt a vége, és az ember lelkéből mindig kitép ilyenkor egy darabot.

Viszont nagyon szerettem a sütögetős részt, mikor beszélgettek, felolvastak, a csendes, hallgatós, türelmes párbeszédeket, a csillaglest, a kisujjfogást és hogy Holder nem rohanja le. Vicces, kedves, és lassan közelít, bár ő már sok mindent tud, sejt, mégsem akarja az igazsággal pikk -pakk lerombolni Sky világát.
És akkor jöjjön ennek a pepitája, Holder szemszögéből. Mikor megtudtam, hogy megvan a fordítottja is a fiú szemszögével, kikuncsorogtam kölcsönbe egy kollégánál, és gyorsan befaltam azt is. Megérte, kellett a lezáráshoz.



Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2015.
Oldalszám: 376. old.
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Sorozat: Rubin Pöttyös

 Fülszöveg: 

 A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz.
Holder a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem hozhatja el…

Még mielőtt azt hinnénk megkapjuk pepitában ugyan azt, el kell ismerni, vannak benne ugyan olyan részletek,  párbeszédek, de ez annál sokkal több. Itt megismerjük őket kisgyerekkorukban, milyen volt Leslie, milyen Holder barátja (jaj, most nagyon várom az ő könyvét is, az lesz majd a rendes 2. kötete a Finding Cinderella), és persze a levelek.

Holder, hogy kicsit kibeszélje magából, leveleket ír, és egyfajta narrációként vagy összekötő elemként így meséli el azokat a dolgokat, amiket már ismerünk a Hopelessből, viszont megkapjuk mellé az ő saját gondolatait, tépelődéseit, kételyeit, vágyait, ami még aranyosabbá, kedvesebbé tette a sztorit.

A futások, a sütés, egyértelműen itt is viszi a prímet, de számomra ez a nézőpont sokkal elviselhetőbb, kedvesebb, érzékibb és érdekesebb volt. Nem érezzük át Sky gyötrelmeit, mégis mindent tudunk, mert Holder emlékszik a saját fájdalmára. Jobban szeretem pasik gondolatait olvasni, nem hiába na. De ő abból is kivételes fajta, bár a végén már kicsit túlzásba esik az önmarcangolással. Sok apró kedves dolog itt még több értelmet nyer, a kisujj, hogy miért szereti az eget nézni Sky, ezek jól ki vannak találva, felépítve, beleszőve, csak az én lelkem már nagyon sajog ezektől a történetektől, úgyhogy ezután bele is vágtam egy jóféle krimibe.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a lelket szívet tépő, de igazán jól megírt kedves, szerelmes sztorikat. Kötelező darab, legalább egyszer.

Könyvajánló: Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár

Ó a gyötrő " még én sem tudom" felnőtt-tini szerelem. 

 

A könyvről : 

A kiadó: Maxim
A kiadási év: 2014
Oldalszám: 462. old. 
Eredeti címe: Kirschroter Sommer
Fordította:Hajdúné Vörös Eszter 
Sorozat: Dream válogatás

Fülszöveg
Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?

Gondolataim a könyvről

Ez tipikusan az a könyv, amitől falra mászol olvasás közben, annyira értetlenek a szereplők, de mégis a bőröd alá kúsznak, érdekelnek a párbeszédek, és hogy mi lesz velük, mit szenvednek legközelebb, mit tud még kitalálni az író, amivel tovább húzhatja.  

A történet Berlinben játszódik, ám ez nem tűnik fel különösebben, azon kívül, hogy néha német boltot, városnevet említ, vagy tömegközlekedéssel utazik, de ezen kívül semmivel nem különb annál, mintha Amerikában játszódna. 

Emely barátnője visszaköltözik Berlinbe és a nagy pakolás alkalmával találkoznak megint a régi ismerősök. És onnantól elkezdődik a húzás. Elyas próbálkozik, hol ércesen, hol kedvesen, de az látszik, hogy mindig őszintén, és nagyon jók a párbeszédek, fricskák is, a fordításnak is köszönhetően. 
Emely végtelenül dühítő, ellenséges, makacs és magának való, beletemetkezik a saját sérelmeibe, és lényegében minden gond és konfliktus ebből adódik, holott ha egyszer átbeszélnék, pikk-pakk meg lehetne oldani, de ugye akkor nem lenne könyv.  

Tetszett, hogy Emely csetlik botlik, és mindig van lehetőség megmenteni, ilyen volt a futás ás utána az ápolás, vagy mikor haza kellett vinni a szüleihez. Az is tetszik, hogy dolgozik, (bárban, mostanában vagy bárban, vagy kajáldában dolgozik minden YA szereplő) viszont amiért plusz pont jár, hogy irodalom szakos, és van benne egy jó pár könyvajánlat, utalás, bár én ezt még boncolgattam, fejtegettem volna, erről sokat tudtak volna beszélni.  

Kedvenc jelenetek a filmezés utáni csillagles, sokkal jobban szerettem, a nem erőltetett visszamondogatós párbeszédeket, amikor emberien szólnak egymáshoz, és ehhez hasonlított a táborozós rész is. Kibontakoztak, közel kerültek, és Emely hátra arcot csinált. Hasonlóan jó volt még a motorozás is, ott kifejezetten élveztem, ahogy tanította. Itt végre elengedték magukat, és ha nem húzná az író, mint a rétest, már talán lett is volna valami. De mikor 400 oldal után is egy arcra pusziig jutunk, akkor azt vagyok kénytelen mondani, hogy ilyen az életben sajnos nincs. Szép leírva, izgalmas olvasva, csak ez a valóságban nem létezik, mert ilyen szűzies pasik nincsenek.


Ami viszont nagyon nem tetszett az apró kis idegesítő szenvedések mellé az Luca. Annyira nagyon átlátszó már elég korán az elején, és bár a könyv végéig nem kapunk megerősítést mégis tudja, vagy majdnem biztos benne az olvasó, hogy egy Easy féle húzásról beszélhetünk benne. Mostanában ez már a harmadik ilyen könyv, amiben ez a kettős fordulat van, és sajnos nem tetszik. Az Easyben még csak hagyján, ott jobban meg volt írva. Nekem nem valószerű, hogy egy karakter ennyire buta legyen, hogy mikor már nyilvános jelek vannak rá (Poe, Harcosok klubja), ami csak a nagyon hülyéknek nem jön le, még mindig nem esik le neki. És pont a vége után, mikor már ennek egyértelműnek kellene lennie... nem tudom meddig húzza majd ezt a szálat a második kötetben (ahogy az első negyven oldalt olvastam, az elején még igen) , de remélem nem sokáig, és hamar kiderül a "titok" és végre megbeszélik a dolgokat, mert az én idegeim tönkre mennek ebben a kerülgetésben. 

Mindazonáltal ott tartok, hogy majd megveszek a folytatásért, akármilyen bugyuta, mert hát ilyen a női lélek, de ha jókat akartok somolyogni a párbeszédeken, mindenképpen ajánlom.  Itt a fenti linken elérhető a folytatásból az első 40 oldal, az is hasonlóan idegtépő, viszont a teljes kötetre október 10-ig várni kell. 

Íme a borítója

 Jó hír, hogy mi nem egészen az eredeti német borítót kaptunk, azt hiszem a miénken Elyas egy fokkal jobban néz ki, a leányzó ugyan az, mint az eredetin. Viszont a tematika megmaradt a cím felépítésében, miszerint vett egy színt, és utána egy évszakot. Ehhez színben, képben, hangulatban szépen kapcsolódik a betűkkel, és a növényekkel is. Egységes a két borító, ez tetszett, még ha nincs is túldekorálva.  És most körmömet rágva várhatok, míg beér majd a könyvtárba is :-D