Kiadója: Gabo
Sorozat: Gabo SFF
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 498. old.
Folytatásos: igen, 1 rész (3 lesz)
Fordította: Sziklai István
Eredeti címe: The Emperor's Blades
Borítógrafika Tikos Péter
Spoileres fülszöveg!
Fülszöveg:
A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.
Gondolataim a könyvről:
Hát, nem semmi ez a kezdés sem. Tegnap este fejeztem be a könyvet és még elég friss az élmény. Egy különös előszó után belecsapunk a lecsóba. A három főszereplőnek szerencsére 3 külön szemszöge van, és ezek nagyjából felváltva követik egymást, az őrületbe kergetve ezzel az olvasót, mikor épp izgalmas függővég van egy-egy fejezet végén.
Míg Adare próbálja a rendet fenntartani, és bosszút állni apja gyilkosán, a fiúkra ettől sokkal rémisztőbb és nehezebb küldetések várnak. Valyn Ketrall kiképzésben részesül, hogy a nagy szárnyas sas madarakon Hull próbája után egy katonai szárnnyal, kegyetlen gyilkosként vonuljon csatába. Rengeteg érdekes szereplővel ismerkedünk meg, nehéz konkrét barátokat megnevezni, ha mindig harcolsz, de Laith, Ha Lin, és Talal kiemelkednek ebből. Aztán a lányokkal még tovább bővül a kör, egy halálos íjász és egy robbantó mindig jól jön. Viszont kemény és kegyetlen ellenfelek is akadnak, (Yurl és Balendin) voltak részek, ahol majdnem eldobtam volna a könyvet, olyan dühös vagy mérges voltam rájuk. Ide kapcsolódik Hull titokzatos próbája, ami kellően kegyetlen és érzelmileg is kikészíti az embert. Különös és érdekes a megcsapolók szerepe és ereje, nagy fegyver és megbolondítja a harcokat rendesen.
Egyébként a könyv sokszor képes erre, kevés benne a párbeszéd, és sokszor fejtegeti a gondolkodásmódokat, de mikor akció van benne, olyan erős a hatása, hogy gyorsan berántja az olvasót, este még egy darabig én magam is ideges, mérges meg dühös voltam a szereplőkre.
Aztán ott van Kaden, aki a shin szerzetesek egyszerű, áldozatos és kemény életmódja mellett szinte fényévekre kerül a Csiszolatlan tróntól, a pompától, mint örökös. Rejtélyes új kiképzője, sokkal mellbe vágóbb eszközökkel akarja rávezetni, hogyan találja meg a vaniate - üresség lényegét. Sokszor tűnik brutálisnak, de nagyon jól egymásra van építve minden, és a végén ezek összeállnak, értelmet nyernek.
Az elején, főleg Kaden részeinél rengeteg furcsa, idegen kifejezés akad, és bár misztikusak lehetnek a furcsa kiejtéssel, engem többször inkább zavartak és lassítottak az olvasásban. Istenhitük is van, ami kicsit a görögök ókori istenhitére hajaz- mindennek (öröm, fájdalom, halál stb.) van egy konkrét istene és sokszor rövidítik ezeket mondásokként, szidalmakban, főleg Valynék, amit nekem megint csak nehezebb volt megszoknom, és hátra lapoztam, hogy akkor melyik isten rövidítése van épp ott, kit szidnak.
pl.: 'Shael szülte - Ananshael a halál istene, Csontok ura
'Kent-csókolta - A macska, a fájdalom, a sikolyok ura
A világ épp ettől elég egyedi, az ősi ellenség, a csestriimek érzelemmentes népe, sok egyedi shin kifejezés, az istenhit és a rengeteg helységnév, amihez szerencsére van térkép az első oldalon (mert úgy illik.) Nem tudom milyen nyelv az alapja, talán valamilyen keleti, de nomád népektől kezdve, kemény katonai harcosokon át, orgyilkosok és kicsit a középkori uradalmakra hajazó császárság van benne, amitől igazán sokszínű és érdekes a felépített világ.
Viszont van benne pár olyan dolog, ami kevésbé tetszett. Sokáig épül fel a váz, a Valyn körüli összeesküvés, Kadenéknél a belső támadások, de a végét itt ott lecsapottnak éreztem. Mikor Kaden beveti a cselt, és segít a szárnyon, ott nem tudjuk meg Tan hogy győzte le a rengeteg lényt, mi lett Adivval, és Balendinnel (gyanítom ők még előkerülnek), a többi Ketrall miért nem ért oda előbb? Rengeteg kérdésem van, és nekem nem egyértelmű és logikus minden. Azt sem értem, miért Kaden az örökös, mikor Valyn az idősebb (bár neki nincs ragyogó szeme, értem én, de akkor is, miért nem az elsőszülött?)
 |
| Az eredeti külföldi borító |
Míg Adare próbálja a rendet fenntartani, és bosszút állni apja gyilkosán, a fiúkra ettől sokkal rémisztőbb és nehezebb küldetések várnak. Valyn Ketrall kiképzésben részesül, hogy a nagy szárnyas sas madarakon Hull próbája után egy katonai szárnnyal, kegyetlen gyilkosként vonuljon csatába. Rengeteg érdekes szereplővel ismerkedünk meg, nehéz konkrét barátokat megnevezni, ha mindig harcolsz, de Laith, Ha Lin, és Talal kiemelkednek ebből. Aztán a lányokkal még tovább bővül a kör, egy halálos íjász és egy robbantó mindig jól jön. Viszont kemény és kegyetlen ellenfelek is akadnak, (Yurl és Balendin) voltak részek, ahol majdnem eldobtam volna a könyvet, olyan dühös vagy mérges voltam rájuk. Ide kapcsolódik Hull titokzatos próbája, ami kellően kegyetlen és érzelmileg is kikészíti az embert. Különös és érdekes a megcsapolók szerepe és ereje, nagy fegyver és megbolondítja a harcokat rendesen.
Egyébként a könyv sokszor képes erre, kevés benne a párbeszéd, és sokszor fejtegeti a gondolkodásmódokat, de mikor akció van benne, olyan erős a hatása, hogy gyorsan berántja az olvasót, este még egy darabig én magam is ideges, mérges meg dühös voltam a szereplőkre.
Aztán ott van Kaden, aki a shin szerzetesek egyszerű, áldozatos és kemény életmódja mellett szinte fényévekre kerül a Csiszolatlan tróntól, a pompától, mint örökös. Rejtélyes új kiképzője, sokkal mellbe vágóbb eszközökkel akarja rávezetni, hogyan találja meg a vaniate - üresség lényegét. Sokszor tűnik brutálisnak, de nagyon jól egymásra van építve minden, és a végén ezek összeállnak, értelmet nyernek.
 |
| Az angol, ausztrál és új-zélandi kiadás borítója, nem túl eredeti |
Az elején, főleg Kaden részeinél rengeteg furcsa, idegen kifejezés akad, és bár misztikusak lehetnek a furcsa kiejtéssel, engem többször inkább zavartak és lassítottak az olvasásban. Istenhitük is van, ami kicsit a görögök ókori istenhitére hajaz- mindennek (öröm, fájdalom, halál stb.) van egy konkrét istene és sokszor rövidítik ezeket mondásokként, szidalmakban, főleg Valynék, amit nekem megint csak nehezebb volt megszoknom, és hátra lapoztam, hogy akkor melyik isten rövidítése van épp ott, kit szidnak.
pl.: 'Shael szülte - Ananshael a halál istene, Csontok ura
'Kent-csókolta - A macska, a fájdalom, a sikolyok ura
A világ épp ettől elég egyedi, az ősi ellenség, a csestriimek érzelemmentes népe, sok egyedi shin kifejezés, az istenhit és a rengeteg helységnév, amihez szerencsére van térkép az első oldalon (mert úgy illik.) Nem tudom milyen nyelv az alapja, talán valamilyen keleti, de nomád népektől kezdve, kemény katonai harcosokon át, orgyilkosok és kicsit a középkori uradalmakra hajazó császárság van benne, amitől igazán sokszínű és érdekes a felépített világ.
 |
| Nagyobb méretért katt a képre. |
És ott a Csiszolatlan trón. Értem hogy kell egy központi hely a birodalomba, ami a hatalmat jelképezi, de miért éppen a trón? George R. R. Martin már ezt előtte a Vastrónnal, és bár a Csiszolatlan trónnak is megvan a maga története, ami ki is van fejtve, és szépen leírva, de én ezt egy hangyányit már koppintásnak éreztem. Lehetne egy korona, egy jogar, nem tudom bármilyen jelkép, miért mindig a trón a lényeg?
A másik problémám sajnos a szerkesztéssel volt. Bár imádom Kleinheincz Csillát, ő volt a főszerkesztő, de rengeteg hiba maradt benne. Hiányzó vesszők, pontok, ékezetek, fölös a betűk, oda nem illő szótagok, szóismétlések egymás után, stb., és 10 után már nem számoltam. Tudom, hogy nagyüzemben dolgoznak, és nagyon igyekeznek, hogy minél előbb kézbe vehessük a ropogós könyveket, de ez már sajnos zavaró volt. Mert ha van 3-4 ilyen, oké, előfordul, de 10 után már zavaró tud lenni.
A másik problémám sajnos a szerkesztéssel volt. Bár imádom Kleinheincz Csillát, ő volt a főszerkesztő, de rengeteg hiba maradt benne. Hiányzó vesszők, pontok, ékezetek, fölös a betűk, oda nem illő szótagok, szóismétlések egymás után, stb., és 10 után már nem számoltam. Tudom, hogy nagyüzemben dolgoznak, és nagyon igyekeznek, hogy minél előbb kézbe vehessük a ropogós könyveket, de ez már sajnos zavaró volt. Mert ha van 3-4 ilyen, oké, előfordul, de 10 után már zavaró tud lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése