Örömmel láttam és hallottam is sok helyről, hogy érdekesnek találjátok az Utazás a Boldogságba alakulását. (nem csak a blogon):-)
Most viszont három dolgot szeretnék közölni.
1. Jobb oldalra, fentre kitettem két szavazást, melyre nagyon várom a véleményeiteket, csak két kattintás nektek, de nekem sokat jelent. .-)
2. Kicsit módosítottam a dizájnon, az is érdekelne, ehhez mit szóltok.
3. És végül, mostanában sok új ötletem van, és belekezdtem egy teljesen új regénybe, már kész van az első két fejezet. Kitenném ide a prológust, és kíváncsi vagyok a véleményetekre!!!!!!! és a reakciókra. Kommenteket kérek.
És KEDDEN VAGY szerdán jön a friss.
Prológus
Van egy világ, mit nem láthatsz.
Van egy világ, mit nem vágyhatsz.
Ha szerelmed megleled,
Talán örökké tart életed.
Ha emlékeidben megleled,
Szellemharcos lesz embered.
Demien és Lucinda az erkélyen álltak és a lent játszódó jelenetet nézték.
- Nem lesz ennek jó vége. Greg túl közel került a lányhoz. Nem fogja tudni elereszteni és túl mély nyomokat hagy majd mindkettőjükben - Demien komoly, merev arccal mondta mindezt, nem fordulva Lucinda felé.
- És mit szeretnél tenni ellene? Már túl késő megakadályozni.Hamarosan közénk fog tartozni, és a lány nem lesz majd több egy múló, kedves emléknél. Neki sokkal fontosabb feladatai vannak, és ő is be fogja ezt látni, mihelyt közénk tartozik– mondta Lucinda ugyanolyan szenvtelen hangon. Demien dühösen felmordult, és felé fordult.
- Biztos vagy ebben?
- Előre láttam. Így lesz.
Demien köddé válva eltűnt, míg Lucinda végignézte az elbúcsúzást. A két fiatal most csókolta meg egymást harmadszor. Elköszönésük felhallatszott.
- Esküszöm, ez volt életem legjobb kiállítása és riportja, így egyben. Mikor ma elindultam, nem is álmodtam róla, hogy egy ilyen helyes fotós karjaiban végződik a napom.
- Én sem gondoltam volna soha, hogy egy ilyen lenyűgöző kis vörös riporterrel hoz össze a sors. Szerencsés vagyok, hogy épp az ölembe pottyantál. – és jót nevetett.
- Mondanám, hogy sajnálom, de nem volna igaz. Örülök neki, hogy ma is magas sarkút vettem fel. De most már tényleg mennem kell, mert holnap lapzárta, és még meg kell írnom a beszámolómat a ma estéről.
- De csak jókat, és szépeket írhatsz, hosszan ecsetelve zsenialitásom. – mire Viki belebokszolt a vállába.
Egy utolsó, óvatos, apró csókot váltva, elengedte Greg kezét és Victoria óvatosan fellépdelve belépett a kétemeletes tömbház ajtaján.
- Legyetek erősek… Bár nem felednétek e perceket- motyogta Lucinda magában. Arca fájdalmasan megrándult, és szánakozva nézett a hazasétáló Gregre.
Csak, hogy lássátok, nem azért nem jönnek a fejezetek, mert henyélek, hanem mert ezen a héten végig dolgoztam becsülettel a napi 8 órát. Egy csodaszép hetet töltöttem a ceglédi Gyerekkönyvtárban, és minden percét szerettem. Eldöntöttem, ha egyáltalán maradok a könyvtári szakmánál, és nem kapok munkát könyvkiadónál, akkor csakis gyerekkönyvtárba akarok menni. Ráadásul, itt rettentő aranyosak voltak velem végig, emberszámba vették az embert, és nem csak a kihasználható gyakornokot látták bennem. A héten majdnem két napot a könyvtári polcok rendezésével, másik két napot dekorációval töltöttem. Mivel az itteni légkör sokkal családiasabb, barátságosabb, gyerekeknek készül, ezért sokat kell díszíteni a táblákat, a falakat a bútorokat. Mivel amúgy is szeretek rajzolni, és a könyvtárosoknak nem túl sok idejük marad az ilyen plusz munkákra, (főleg, ha elindul az ősz és jönnek a gyerekcsoportok), szóval a bejárat mellé megterveztem egy komplett tablót. A feliratot, melynek én terveztem a betűit, egy táblát Benedek Elekről a népmese napjához, és egy ölelkező párról, egy A3 -ra kinagyított képet, mozaikosan színes papírból. Miközben pakolgattam, beleolvasgattam a könyvekbe. Annyira szeretem a gyerekkönyveket...sokkal színesebbek a rengeteg mesebeli illusztráció miatt, a grafikák és képek mindig elkápráztattak. Pakolásaim közepette bukkantam egy pár Micimackó kötetre. Gyermekkorom egyik klasszikusa, amit ma is képes vagyok bármikor elolvasni, vagy videón /dwd-n megnézni. Most találtam egy SZÓTÁRAT, Micimackó szavaihoz. Idézném a kedvencem:
AJAJAJ jELENTÉSE: akkor használjuk, ha valami nagyon erős érzelem ér bennünket, általában felkiáltásként. De használatos akkor is, mikor Micimackó az utolsó csupor aljára néz, és tudomásul veszi, hogy üres. :-) és ilyen a többi is.
És akkor néhány örökzöld Mackóéktól:
Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek. /Micimackó/
Ha nem ilyen volnál, mind szegényebbek lennénk.
Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk. /Malacka/
Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb mint sejted és okosabb mint véled.
Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?/ Micimackó/
- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.- Melyik az a rész?- Az, amikor te meg én mi leszünk./ Micimackó és Malacka/
Bocsánat, látom lassan ráállunk a havi egyszeri fejezetre, és sajnos ez az Én hibám, de igyekszem ezt most felgyorsítani. Nem sok fejezetet tervezek már a végéig, mivel elvileg a történetet sem terveztem a végtelenségig húzni, majd meglátom mennyi kedvem és ihletem lesz. Most viszont iskolakezdésnek itt a következő. Bár még nem tudta a bétám kijavítani (esetleges hibákért elnézést kérek!!!), én már szeretném feltenni, mert nem akarlak benneteket elveszíteni, és azt hiszem érdemes lesz várni a folytatását, aminek már a fele készen is van.:-)
De még mindig nagyon kevesen írtok visszajelzést, és így fogalmam sincs, hogy amit írok az rossz vagy jó, vagy kinek, hogy tetszik. Egyszóval kommenteket kérek, ne bátortalanítsatok el és nem húzom most sokáig a folytatást.:-) ....
11. Élvezetes csapda
Alice
Rohantunk, mint akit üldöznek. A fákat kerülgettem jobbra, balra, mintha szlalomoznék, egyre gyorsítva a tempómon. Hallottam, hogy ő is ott fut párhuzamosan velem a másik oldalon, de nem gyorsított. Csak figyelt és követett, nem hagyott magamra, de nem is akart megelőzni.
Abban a pillanatban, ahogy megéreztük a két őz szagát az ösztöneink vezettek. A levelek apró zörgésére a két állat felénk fordította fejét, és őrült vágtába kezdtek az életükért. Jasper rám nézett mélyen ülő szemeivel, amelyek szinte már mosolyogtak, és elindult az állatok után majd elkanyarodott jobbra. Én is utána szaladtam, de az ellenkező irányba.
Habár tudtam, hogy ő szomjasabb, azt is láttam előre, hogy felajánlaná nekem őket, bármennyire is szeretné magának. Én is majd egy hete vadásztam, de ő még mindig nagyobb mennyiségben és sűrűbben kívánta a vért, mint én. Én kevésbé igényeltem és most úgy éreztem, kicsit talán gondoskodhatom róla. Próbált alkalmazkodni az én életmódomhoz és szokásaimhoz, de a karikák már sötétedtek szemei alatt és aggasztott, hogy esetleg legyengülhet. Az én erős vadászom. Tudtam, önként nem menne bele, hogy neki adjam a prédát, ügyesen kellett átengednem neki. Így versenyt ajánlottam. Reményeim szerint egy olyan versenyt, amit nem fog visszautasítani.
- Jazz, volna kedved egy versenyhez? – kérdeztem a látomás után, pár perccel azelőtt, hogy az őzek feltűnnének.
- És melyikünk fog nyerni, mert feltételezem, már ezt is tudod. – majd felkuncogott hamiskásan. – Így nem ér veled játszani.
- Esküszöm, most nem láttam a végkimenetelt, csak a versenyt, ahogy szaladunk vadászat közben. És bár nem hiszem, hogy le tudsz győzni, de kíváncsi vagyok a győztesre.
- Még hogy, nem tudnálak legyőzni. Voltak idők, mikor egy egész vámpírhadsereggel álltam szemben és mégis minden csatából győztesen kerültem ki. – láttam, régi, katonás büszkeségét visszatérni, vállait kihúzta, felemelkedett és megjelent egykori, délceg tartása, és modora. Tehát jó úton járok. Sikerült felébresztenem az alvó oroszlánt. Vissza kellett fognom magam, hogy ne ránduljon meg szám sarka a nevetéstől. Annyira férfias, büszke és oly könnyen irányítható…
- Rendben, akkor lássuk. Két őz fog megjelenni mindjárt, és mi kergetjük őket. De, a fő szabály, hogy nem támadhatunk nyíltan. Be kell őket cserkészni, de nem együtt, és aki hamarabb megérinti őket, azé a zsákmány. – oldalra billentette fejét és szemeivel fürkészően végig pásztázott.
- És hol itt a csapda, mert érzem, hogy rosszban sántikálsz. Izgatott vagy. És különben is, mi a biztosíték arra, hogy nem használod a képességed?
- Az adott szavam. És a te harcképzettséged. Szóval, mit mondasz? Már csak fél perc.
- Rendben, benne vagyok. De, küzdj rendesen és adj bele mindent. Ne engedd át önként.
Körülbelül negyed órája üldöztük már őket. Jasper az ellenkező irányba szaladt és eltűnt a közelemből pár perce. Úgy tűnt, fárasztani akarta őket. Rendben van, akkor szaladjunk. Én közben szlalomban haladtam, hogy lassítsam tempóm, de nem maradtam le látványosan, nehogy túl feltűnő legyen. Nem tudtam meddig bírja még a kísértést, de reménykedtem benne, hogy győz felette a férfiúi hiúság, és a szomjúság és szeretné megnyerni a versenyt. Számomra most sokkal fontosabb volt, hogy egészségesebbnek lássam, én még tudtam várni.
Lassítottam és láttam, hogy az őzek egy kis napsütötte erdei tisztáson megálltak.Elfáradtak, és már nem érzékelték olyan hamar a veszélyt. Majd megláttam Jaspert a tisztás másik oldalán, velem szemben. Ő is egy fa mögött lapult, és az őzeket figyelte. Tehát előre futott és körbeszaladta őket. De a tervem már kész volt. Csak egy kis testrészemet teszem ki a napfényre, és a csillogástól megrémülve, az őzek egyenesen Jasper karjaiba futnak. Reméltem, hogy tervem nem tűnt túl átlátszónak, és Jasper a képzetlen vadászatomnak tulajdonítja a hibát. De majd óvatos leszek.
Egymás szemébe néztünk, majd egy apró mozdulattal, megfogtam az előttem levő fa törzsét, és kezemet arra a kis részre húztam, ahol a napsugár elérte a fakérget.
Jasper
Idegesített, hogy nem tudom, mit tervez. Ő előre látta, míg én nem értettem, miért olyan fontos ez neki. Hiánya szinte belém mart, nem akartam távol lenni tőle, még a leg minimálisabb időre sem. Éreztem, hogy izgatott volt, mint mindig egy –egy látomás után, és forgatott valamit a kis csábos fejében, de rosszat sejtettem.Bár nem mellette haladtam, követtem a távolból légvonalban, figyeltem merre halad, mit csinál. Csak játékosan, a fákat kerülgetve szaladt az őzek nyomban, nem gyorsítva tempóján. Kis hamis. Tehát nem is játszik rendesen… vagy ki tudja, lehet ez a csapda? Úgy döntöttem, akkor én sem leszek tisztességes játékos, és nem ugrok be a csapdába.
Bármennyire nehéz volt is, elfordítottam róla tekintetem és az ellenkező irányba futottam egyre gyorsabban, megkerülve a prédát. Az őzek jóval előttünk voltak, még mindig éreztem orromban a csábító illatot, mely egyre erősebben hívogatta száraz, égető torkom. Hogy eléjük kerüljek egy gyors kört írtam le, megkerülve a tisztást, ahol az őzek megpihentek. Egy fa mögé rejtőzve vártam, hogy Alice velem szemben felbukkanjon.
Még mindig nem igazán értettem, mi értelme játékunknak, hiszen előre láthatta, hogy én előbb ideérek, ha ő hagyja magát. Miért hagyná a prédát nekem, ha ő is elveheti? – eszembe jutott. Nekem akarta hagyni őket, és tudta, hogy nem fogadnám el ajándékból, vagy legalábbis, nem anélkül, hogy ő még szomjazik. Kiismert, egy hét alatt, és jobban fel tudja használni csáberejét, és képességét, mint az gondoltam volna. De majd most meglepem. Lássuk, mit tesz akkor, ha a rab vadássza le a vadászt. Mert én az ő rabja voltam.
Egy pár perccel később Alice bohókás sötét haja is megjelent a rét ellentétes oldalán. Nem mozdult csak a szemeivel az enyémet keresve, találkozott pillantásunk és apró, kis kezét a fatörzs napfényes oldalára csúsztatta. Felém tereli őket. Kivártam az utolsó pillanatig, és csak akkor döntöttem el. Ahogy az őzek elindultak, én is elillantam rejtekemből.
Alice
Jasper eltűnt, de az őzek sértetlenül elszaladtak. Hirtelen két erős kar fonódott derekam köré, és magához szorított. Mellkasát hátamhoz préselve még levegőt venni is elfelejtettem. Bár tartottam haragjától, a béke teljes nyugalma árasztott el, melegség és forró szeretet. Kezeimet az övére tettem.
- Akkor ezek szerint nem sikerült a tervem. Ügyes voltál, nem láttalak előre.
- Te tanítottál. És most a készítő esett csapdába. Kedves gesztus, de nem játszottál rendesen. Most mihez kezdjek veled? - éreztem, hogy arcát a nyakamhoz fúrja, és mély levegőt vesz.
- Nem vagy már szomjas? Az előbbre való. – kérdeztem, megpróbálva elterelni a figyelmét.
- Most inkább egészen másra vágyom – hangja mély, rekedtes, szinte morgás. Besötétedett szemében egészen harcias tűz lobogott, ahogy maga felé fordított. Már nem az a félénk férfi, aki alig mer hozzám érni. Karja erőtől duzzad, arcán a letagadhatatlan vágyakozás. Nem lehetett félreérteni mire gondol.
Sokszor elképzeltem álmatlan éjszakáimon a látomások óta, milyen lesz vele együtt lenni úgy. De Ő eddig nem közeledett nyíltan és én nem erőltettem. Időt akartam neki hagyni, hogy megszokja a közelségem. Bár tudtam, hogy volt egy másik nő az életében, én még soha nem voltam férfival előtte. Semmilyen tapasztalatom nem volt e téren, és rettegtem tőle, mi lesz, ha ügyetlen vagy esetlen leszek. Mi lesz, ha nem tudok neki örömet szerezni, tele voltam kétségekkel és ezt ő is rögtön megérezte.
Arcáról eltűnt a kaján és csábító mosoly, és aggódóan nézett rám.
- Ne félj, az előbb csak vicceltem, nem kell erőltetnünk semmit, ha téged ez megrémiszt. Nem kell félned tőlem, soha nem bántanálak, vagy érnék hozzád akaratod ellenére – arca hirtelen olyan bűnbánó lett, hogy majd belefacsarodott a szívem.
- Nem erről van szó. – mondtam lesütött szemekkel. – Pont az ellenkezője, nagyon is szeretném…- de az utolsó szavak benn akadtak.
- De? – kérdezte idegesen. Nagy levegőt véve, gyorsan elhadartam.
- De én előtted még soha, …senkivel nem voltam és … félek, hogy csalódást okoznék.
Égető meleg bizsergette végig minden porcikámat a keze nyomán, és tovább terjedt testem minden részébe. Éreztem, hogy kapkodom a levegőt. Kezével az állam alá nyúlt és felemelte, hogy farkasszemet nézhessek vele. Tekintete csupa szerelem és vágyakozás.
- Ezt érzem, ha a közeledben vagyok. Már a puszta jelenléted is megrészegít és boldoggá tesz. Semmivel nem tehetnél boldogtalanabbá attól, mint hogy nem vagy a közelemben. Te nem tudsz csalódást okozni számomra, mert már a létezésed is egy csoda. – belenéztem a szemeibe, és tudtam komolyan gondolja, mindazt, amit most mondott. Közbe akartam vágni, de nem hagyta, ajkaimra téve ujját.
- Szeretném, ha tisztában lennél vele hogy érzek, és nem lennének kétségeid. Attól a naptól fogva, hogy megláttalak a kávézóban, értelmet nyert az életem. Olyan voltál, mint a Nap, amely beragyogja a kopár földet. Meleg és perzselő, mégis tiszta és fényes. A nevetés árad belőled, és ez megnyugtat, ha a közeledben vagyok. És érzem, milyen erősen kötődsz hozzám. Számomra ismeretlen ennyi vidámság és öröm és csak nagyon nehezen tudom kimutatni, én hogyan érzek irántad. De biztos vagyok az érzéseimben, és azt akarom, hogy te is tudd, megbízhatsz bennem. Ha egy életet kellett várnom arra, hogy megtaláljalak, képes leszek megvárni, míg teljesen rám bízod magad.
A szemeim szúrtak és szipogtam, még soha, senki, nem mondott nekem ennyi szépet, de nem tudtam sírni. És válaszolni sem, csak a mellkasához hajtottam a fejem és szorosan magamhoz öleltem. Meghatottságomon át hallottam, ahogy halkan kifújja a levegőt és éreztem, hogy elmosolyodik.
- Tudom, hogy nincs számomra biztonságosabb hely a karjaidnál. Szoríts erősen és nem félek majd semmitől.
- Biztos vagy benne? Nem akarlak kényszeríte… - bólintottam, miközben most én tettem szájára az ujjam, hogy elhallgatassam.
- Tudom, hogy vigyázol rám.
Derekamat elengedve kezei közé fogta arcomat. Mutató ujjával óvatosan megsimmította arcom ívét, majd ujjával megérintette ajkamat.
- Olyan, mint a selyem. – elmosolyodtam. Én is megérintettem alsó ajkát, egy mély sóhajt kiváltva belőle.
Lassan közelített arcomhoz, időt hagyva, ha meggondolnám magam. Eszem ágában sem volt gondolkodni. Nem akartam előre látni, érezni akartam.
Édes ajkának érintése maga volt a Mennyország. Leheletfinoman ért hozzám, de én többet akartam. Láthatatlan tűz égette testem, mely csak megsokszorozódott kezének érintése alatt. Mohón kaptam szája után, és elmélyítettem érzéki csókunkat. Ez más volt, mint az eddigi csókjaink. Sokkal bujább, erotikusabb.
Percekig csak csókoltuk egymást. Én tarkóját magamhoz húzva, szorosabbra fontam ölelésünket, beletúrva hajába, míg ő lassan egy fáig hátrált velünk.
- Nem a legromantikusabb hely erre, azt hiszem. Ne menjünk vissza a szobába? – udvarias akart lenni, de vágyakozó tekintete elárulta érzéseit.
- Nem hiszem, hogy eljutnánk odáig. És nem tudom, hogy a bútorok kibírnák e mindezt, ismerve az erőnket – nevettem rá kacéran.
Több mint egy éve olvasom Spirit írásit. Mondhatni a kezdettől fogva figyelem a történetek kanyarulatait, hirtelen és izgalmasan előbukkanó új szereplőit. Amikor egy évvel ezelőtt először olvasói találkozót szervezett, nem tudtam ott lenni… legnagyobb bánatomra. Most, mikor megtudtam júniusban, hogy a Kórussal Pécsre megyünk, és kiderült, hogy augusztus végén, felcsillant a remény, hogy végre találkozhatunk, még ha az olvasói találkozón nem is vehetek részt teljesen.
Ő meghirdette a dátumot és én is elkezdtem a szervezkedést és a készülődést. De nem csak vele. Spirit blogján keresztül jutottam el Freeb írásaihoz is, aki szintén saját blogot vezet Alkonyatos és más témabeli írásainak. Már ő is a harmadik könyvénél jár, és mivel ő is szeretett volna találkozni az olvasóival, eldöntöttem, hogy vele is talizom.
Olyan különös, hogy egy éven keresztül, sóvárogva, szinte áhítattal olvasod valakinek az írásaid, kommentelsz, beszélgetsz vele és a nap minden időszakában képes vagy fellépni a netre és várni, hátha felkerült valamelyik történetből egy új fejezet. Úgy érzed az író lelkébe látsz, belevon a saját világába, és mindezt anélkül, hogy személyesen is ismernéd, mindent tudsz róla, épp csak a valóságban még nem láttad. Ahogy meg is beszéltük ezt Freebbel, ez az internet csodája!
Bár már régebben is lett volna rá lehetőség, ( és nem is értem eddig miért nem tettem), végre elkértem az msn címüket és megbeszéltük kb kinek a nap melyik szakában lenne jó találkozni.
Már vasárnap, amikor megkaptuk a pécsi fesztivál programtervét, elkeseredtem, hogy ilyen szoros menetrend mellet, hogy hozzam össze a talit, mivel Freeb nem is pécsi lakhelyű, és úgy tűnt csak az estéink lesznek szabadok. Később már azok sem… Délelőtt minden nap próbáink voltak, míg délután vagy próba vagy előre betervezett program, vagy koncert. És csak a csütörtök délután tűnt szabadnak, így sok sms csere után, mindkettőjükkel a csüt. délutánt beszéltük meg.
Ez az egyik kép, amit Spiritnek festettem:-)
Már régóta akartam készíteni valamit Spiritnek az írásaihoz, mindig megihlet egy –egy jelenete, de eddig sajnos nem volt időm festeni. De úgy gondoltam, most, hogy az Árnyékvilág megjelenni látszik, és már régebben is terveztem plakátot, eldöntöttem, hogy készítek neki borítóterveket, amit eltehet tőlem emlékbe. Aztán megláttam, hogy kiírta a művészeti pályázatot, és arra gondoltam …már az agyunk is egyre jár. Szóval 9 vázlatból kiválasztottam 4et, amit utána megfestettem olajjal vászonra.
De mivel nem csak neki, hanem Freebnek is akartam vinni valamit, és tudtam, hogy szokott háttereket készíteni, és Edward fan, így grafittal rajzoltam neki egy Edward montázst. Épp kész lettek indulás előtt, elvittem ajándékba és meg is kapták, mikor találkoztunk.
Csütörtök reggel olyan voltam, mint egy kisgyerek. Tudtam, hogy a sok olvasójuk közül mennyien lennének szívesen a helyemben. Ha arra gondolok, mi lesz velük később, el sem tudom képzelni. Habár még csak most jelenik meg az első hivatalos könyve, Spiritet, már most több ezren olvassák. Érdekes találkozni egy olyan emberrel, aki ilyen hatással van az olvasóira, mégis személyisége végtelenül egyszerű és szemérmes.
Spirittel találkoztam először, miután sikeresen megtaláltam a Konzum előtti bevásárló teret. Szegény hihetetlenül fáradt volt, mert amellett, hogy éjjel nappal ír, most még a következő nap indult 3 napos találkozóját is tervezte. De mindamellett bejött és szakított rám időt, amit ezúton is köszönök neki. Habár kb egy fél órát beszélgettünk, így is fantasztikus élmény volt. A történetekből nem árult el semmit előre (ahogy még eddig soha senkinek Szandin kívül), de meghallgatta a véleményem, kíváncsi volt. Szerény volt, nagyon kedves és jókat nevettünk. Megkérdeztem egy két dolgot, ami érdekelt, vagy foglalkoztatott régóta, és azon kaptam magam, hogy el kellene indulnom, hogy időben odaérjek a Freebbel megbeszélt tali helyére. Jó, hogy most már ténylegesen van alakja annak az embernek, akit neten keresztül, már oly régóta ismerünk, közösen az olvasóival.
Aztán épp, mikor felértem volna, jött Freeb hívása, hogy hol vagyok, és mikor letettem, egy vörös –fekete hajú leányzó lépett oda hozzám, megkérdezve, hogy Gabinak hívnak –e. Könnyen rám ismert a kukáshátisákról J és a gimis, énekkaros fehér pólóról, amit leírtam neki.
Freeb teljesen más személyiség, mint Spirit, de az ő lénye is magával ragadó. Mivel ráért, vállalta a kalauz szerepét a délután folyamán, így vele bandukolva és beszélgetve jártuk az utcákat és a fesztiválzenétől és kirakodóktól hangos tereket. Rengeteget nevet, és mindennek tud örülni, hihetetlenül pozitív személyiség. Beszéltünk írásról, Edwardról, a rajzolásról ( Asszem tetszett neki a rajzomJ)sulikról, Pécsről, majd mikor már elegünk lett a sétából, a Mecsek cukiba ültünk be. Isteni volt a gyömülcsrizses szeletük, jó ötlet volt. Majd a családunkra és sütikre tereltük a szót. Élveztem, hogy lehet vele mindenről beszélgetni, nyitott és közvetlen és minden érdekelte. Aztán megint útra keltünk, már 7 óra tájban, hogy a buszállomásig sétáljunk, miközben én a jó turista szellemében mindent lefényképeztem. Aztán, hogy a világtól (a nettól és a plázától) elzárt lelkemet kicsit szocializáljuk, bementünk az Árkádba (bevásárlóközpont), hogy megnézzük a homokszobrokat. ( Az ember most Pécsen vagy egy kiállításba, vagy egy hangversenybe, vagy valami szabadtéri rendezvényre bukkan minden utcában.)
Majd ölelés és integetés, és Ő is hazament a fél 9 -es buszával.
Mindig szeretek új embereket megismerni, de velük találkozni különösen jó élmény volt. Már épp kezdtem kikészülni és leereszteni, de azon a délutánon úgy feldobódtam, hogy így gyorsabban letelt az a maradék 3 nap a fesztiválból. Bár nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott Spirit taliján, de mégis sikerült legalább egy kis szeletet kapnom abból, amit ezekkel az emberekkel együtt eltöltött idő adhatott. Remélem nem most találkoztunk utoljára.-) És továbbra is várom a fejezeteket.
