Maggie Stiefvater: Lament : A látó szerelme

Maggie eddigi minden könyvét nagyon szerettem. Imádtam a farkasos sorozatát, a hollófiúkat, és bár a Skorpió vágtát még nem olvastam, arról is sok jót hallottam. A könyvtárban megtaláltam végre a Tündérdallam sorozat első darabját is, és gondoltam belevágok, várva a megszokott Maggie élményt.



Az eleje jól indult: 

Deirdre Monaghan egy bámulatosan hárfázó tehetséges 16 éves. (Miért épp hárfa?, de tetszett, hogy em szokványos). Ám az egyik fellépése előtt egy fiútól álmodik, aki másnap megjelenik épp a hangversenye előtt. Felajánlja a segítségét, és kíséri őt fuvolán. 

Luke nagyon furcsa eset. Titkai vannak, és direkt kerüli azokra a választ. De sokat kering Deirdre körül, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Míg Luke titkokat rejteget,  addig Deirdrét mindenhol lóherék és gonosz tündérek veszik körbe, és lassan felfedezi a képességeit, és hogy mekkora veszélyben van.

E közben nagy segítségére lesz nagymamája és barátja James, akire mindig számíthat, még a bolondériák idején is. 

Az első 100 oldal nagyon tetszett. Egy izgalmas, mozgalmas cselekmény, tele gonosz tündérekkel. Nem igazán vagyok velük kibékülve, de tudom, hogy az ír legendák mindig rossz, csenevész manókról és tündérekről szólnak, akik komiszak és szeretnek játszani az emberrel, szóval ez a rész tetszett. Deirdre képességei is, bár azt hiszem, a Látó képessége itt nem olyan hangsúlyos, talán, ha két esetben esik róla szó.

Nagyon fontos benne a zene, amit nagyon szeretek. A tündéreket ez vonzza, és mély érzelmeket is ez fejez ki. Ahogy együtt játszanak, az maga a vallomás, könyvön keresztül is, ezt nagyon jól megírta benne Maggie.

Amiért viszont nagyon haragszom, az James a szomszéd srác karaktere. Mindent elhisz első szóra, utána meg kezdődik az "én vagyok a legjobb barátod, és szeretlek, ...." ezért mérges voltam mert klisés. 

És itt valahol el is veszett a varázs, már csak azért olvastam hogy a végére érjek. Sajnos most nem volt olyan érzésem, mint pl a Shiver, vagy a Hollófiúk első része esetén, hogy nekem ez mindenképpen nagyon kell.


Pár szó a borítókról:

Az angol eredeti is fekete, de azt hiszem a Könyvmolyképzős itt megint egy pár fokkal jobb lett. A kalitka, a galambok és a hangjegyek sokkal inkább utalnak Luke-ra és a zenére, mint az angol borítón a tőr és a lóherék. Ezeknek is van szerepük, de nem ennyire kifejezőek. Az angol nekem ebben a formában nem nagyon tetszik. 

Viszont tudom, hogy a magyar meg szépen viszi tovább az ívet. A sorozat három részesre lett tervezve, ebből már megjelent a második rész a Ballada: A holtak éneke magyarul is, viszont ha minden igaz, a harmadik még angolul se készült el. A magyar második rész szépen kapcsolódik az elsőhöz, kicsit sötétedik a színvilág, és a kalitka mellé megkapjuk a kulcsot is. 

A leírás alapján ebben a részben viszont főleg James lesz a főszereplő, és kicsit Deirdre is háttérbe szorul. Lukeról pedig nem is olvastam, ami szomorú, mert nekem ő volt a kedvenc karakterem, és nem James. Inkább olvastam volna az ő szemszögéből, de reménykedjünk, hátha a harmadik részben :-D 

Végül:

Szóval vegyesek az érzelmeim, el fogom majd olvasni a második részét is, de most sajnos nem volt olyan átütő az élmény, mint a másik két sorozat esetében. Aki szereti a tündéreket, csintalan manókat, és a zenét, azok mindenképpen forgassák, mert lehet, hogy tetszeni fog.

Könyvajánló: Swati Avasthi: Ököl/Jog

A nagy júliusi könyvolvasásba belevettem ezt a könyvet is.
Bent egy ebédszünetben kezdtem el. Eddig nem akartam elmélyedni benne, mert tudtam, hogy meg kell hagyni neki az időt, és nem volt alkalmam megvenni, így megvártam a könyvtárban. De megérte a türelmet...

A könyv leírásából világosan kiderül, hogy ez nem egy nyári lányregény. Kicsit el is tűnődtem, miért került Vörös pöttyös rá, mert ez nem a megszokott romantikus, a srácért, lányért esedezős könyv. Talán jobban illene egy arany vagy fehér vagy nem is tudom, melyik, de egy komolyabb korcsoportba, kategóriába. Aztán rájöttem, hogy pont ez a cél. Hogy olvassunk róla, mi is, és azok is, akik ezt esetleg átélik, és benne vannak. Mert ez a könyv azoknak készült, akik a családon belüli erőszak áldozatai. A szülőknek, a gyerekeknek, a segítő barátoknak, hogy figyeljenek, és észrevegyék a jeleket, és azoknak, akik benne élnek, és mégsem merik bevallani mi történik velük, körülöttük.

A történet: 
Jace apja által összevert képpel megjelenik a bátyja küszöbén. Christian 5 éve szökött el, új életet kezdett, orvosnak tanul, barátnője van. Jace tele van lelkifurdalással, félelemmel, kétségekkel, bizonytalansággal. Nála ő is új életet kezd, iskolába jár, elkezd dolgozni. De egyikük sem beszél, és nem ismerik egymást, nehezen értenek szót. Túl sok a kimondatlan dolog, túl sok a fájdalom, e mellett Jace megpróbálkozik a teljes őszinteséggel, de Laurennel való elválásuk végig nyomasztja. Apja árnyékától fél, és attól, hogy olyan lesz, mint ő...

Pár szó a borítókról, címről:
Az angol eredeti címe az hogy Split, ezt a magyar Könyvmolyképzős fordítás mindenképpen jobban, frappánsan visszaadja a könyv tartalmához igazítva az Ököl/Jog kapcsolattal apjukra utalva, aki bíró. Viszont nekem nem tetszik a magyar borító. Tudom a Vörösök alapja mindig fekete, de itt az angol eredeti sokkal kifejezőbb. A két törött kulcs a két fiútestvér, és a kulcsoknak sokszor nagy szerepül van. Ez megjelenik a magyar kiadáson is, de a tövisek nem feltétlen illenek, és szerintem fiú se kell minden Vörös pöttyösre. Szóval a befutó a magyar cím az angol borítóval. A németről címről nem tudok nyilatkozni, nem értem mennyire kifejező, de a borító ott sem a legjobb. 

És hogy miért imádtam: 
Nagyon szépen megkomponált, megtervezett, és leírt mű. Tanulságos mindenképpen, de ahogy elkezdtem ebédszünetben, tudtam, hogy addig nem bírom letenni, míg be nem fejezem. Meg akartam tudni, mi lesz a fiúk sorsa. Hogy döntenek? Hogy állnak talpra, ha talpra állnak? Hogy lehet kezelni a dühöt, a bosszút, ezt az állandó nyomást, ami évek múltán nem ereszt? Az ember együtt izgul velük, fél, megijed, dühös, ezt mind tapasztaltam magamon, ami azt bizonyítja, hogy nagyon jól van megírva.

Vannak benne kegyetlen részek, elég drasztikusak is a vége felé, ahogy a fiúk megnyílnak, és beszélnek, emlékeznek, de vannak benne felemelők is. A futás, a főzések, a könyvesbolt... és persze a hőlégballonok. azt és is megnézném egyszer szívesen.

Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer olvassa el. Valamikor, akár felnőttként, akár tiniként. Arra jó, hogy figyeljünk. Hogy tudjuk segíteni. Hogy elképzeljük, milyen nekik. Nem minden fekete-fehér. És néha, vannak esetek, amikor nekünk kell meghozni a döntést, néha vannak esetek, mikor az áldozatnak is akarni kell. Teljesen. Őszintén. És akkor van esélye a két törött kulcsnak.

Cassandra Clare: City of Heavenly fire 6. Mennyei tűz városa

Nem bírtam ki, és igen elolvastam angolul én is, mint sok nagy árnyvadász fan.
Ez a vége, a lezárása a Végzet ereklyéi hat kötetének, ennek megfelelően van benne minden.
Harc, szerelem, dráma (de nem annyi és olyan mértékben), nagy csaták, és a végén kerek lezárások.


Elég nehéz úgy írni róla, hogy kevés legyen a SPOILER!, de igyekszem, ettől függően előfordulhat.

Ez a mű alapvetően a rajongóknak készült. Cassie az ajánlásban az olvasóknak dedikálja a könyvet, cserébe a lelkesedésért, a rajongásért, hogy végig kitartottak, figyelemmel követték a szereplők útját. Ez mutatkozik meg a könyvben is, ahol a nagyobb fandomok központjait egy -egy intézet képében bele is írja a könyvbe (és igen, van magyar is Budapesten, bővebben lásd Deszynél: itt

Ez egy nagyon hosszú regényfolyam, rengeteg eseménnyel, helyszínnel és szereplővel. Így ebben a részben a szereplők sokszor elgondolkoznak, felidéznek helyeket, eseményeket, érzéseket. Milyenek voltak az első találkozások, mi minden történt azóta (Lásd Jace, Clary Izzy, Simon ... főleg vele.)

A fontosabb mondandók között körbejárja a megbocsátás kérdéskörét? Meg tudunk -e bocsátani egy árulást? Vagy Többet? Elfelejthetjük-e egy családtagunk árulását, ha az életekbe kerül?

Ezzel is egyértelműen megint csak el akar köszönni Cassie a rajongóktól, felidézve az emlékezetesebb pillanatokat. Ott van a bál. A kávézó. Mikor Clary először lát Árnyvadászt és démont. Mind mind emlékezetes pillanat.

Szintén ennek részeként sok a szemszög. Alapvetően 3-4 fő irányvonal van. Jace Clary és szoros -5-ösük, Maia szemszögei, és a következő sorozatot a TDA-t elővezetni kívánó Blackthorn gyerekek története. Ezeken belül is több szemszöges, szereplős az elbeszélés, amit én nagyon imádok, sokkal érdekesebb, izgalmasabb így.
Ezeknél a részeknél egyrészt tetszett, hogy új szereplőket ismerünk meg, de sokan vannak és néha elég követni a beceneveket és hogy ki mekkora, milyen idős, ki kihez tartozik. Ebből a szempontból mindenképpen Emma és Jules emelkedik ki, (nekem Jules nagyon :-D) ám sokszor nagyon bosszantó és idegesítő tud lenni, mikor a legnagyobb csata közepén kapunk róluk egy részt. Sokan panaszkodtak a miatt is, hogy egyáltalán ekkora részben bekerültek a könyvbe, hiszen nekik külön sorozatuk lesz, az még szerintem nem is lenne baj, de néha tényleg nagyon zavaró egy -egy rész velük, mikor az embert megeszi a kíváncsiság.
Szintén ez vonatkozik a Maia szemszögekre is. Tudom hogy fontos szál és kell, de néha ezek is bosszantottak.

Ha már itt tartunk negatívum számomra kicsit Jace és Clary jelenetei is, sajnos kicsit elcsépeltek. Kettő nagyobb van, az egyik balul sül el, a másik meg túl csöpögős, nagyon jóra akartak sikerülni, de valahogy nem jött össze.

Ide tartozik az is, hogy számomra nagyon hosszú a bolyongós rész. Az egész könyvön egyértelműen az látszik (a sok visszaemlékezés, a Blackthorn-ok, nagy bujdosás, csaták ...) hogy grandiózusnak készült, és túl lett húzni. Ide is érvényes lenne, hogy a kevesebb több. Néha tényleg egy jó izgalmas cselekmény többet ér, mint egy hosszú, több szálon vezetett bolyongás. Nagyon hosszú a könyv. néhol megvágtam volna.


Viszont, hogy ne csak rosszakat írjak, nagyon nagyon szerettem az Alec, Magnus részeket (nem feltétlen együtt :-) Alec karaktere rengeteget fejlődik, és kialakul a sorozat végére. Magnusról pedig ujjabb titkokat tudunk meg, és az is kiderül, kinek írta a "Bane Krónikákat". Ebben az esetben Cassie szép kerek véget talált, és a meglévő sorozathoz is hozzáigazította.

A másik nagy meglepetés, szintén a végére maradt. Simon karaktere is sokat fejlődik. Clary mellett talán vele történik a legtöbb változás. Ezen döbbentem le leginkább, és fakasztott sírva a dolog.
Hasonló meglepetés volt Sepastian karaktere ÉS a vége..... És a tündérkirálynő, őt továbbra sem szívlelem, de nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Markkal.

Végül pár szó a régi kedves ismerősökről. Örülök, hogy benne volt két régi TID szereplő is, (a képregénynek még jobban örülök, ami szintén Deszy -nél a vegzetereklyei.net-en megtalálható), de keveset voltak benne, viszont az biztos, hogy ebben a részben kiderül, hogy miért történt az a Hercegnő végén, ami. IluvJem. :-D



Összességében nagyon vegyesek az érzelmeim, szerettem, de sajnos látom a hibáit is. Tudom, hogy nagyon nehéz jó befejezést írni, klisék nélkül, ami mégis izgalmas, és mindenkinek megfelel. De nagyjából erre számítottam, ezt is kaptam. Szépen lekerekített végekre, és új kezdetekre. Mert Árnyvadászoknak mindig lenniük kell.




Ha mindent tudni akarsz a világról, a legjobb magyar blog: http://www.vegzetereklyei.net/ 
A képek Cassandra Jean Tumblr oldaláról származnak: http://cassandrajp.tumblr.com/

Könyvajánló: On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Nagyon sokáig csak szemeztem ezzel a könyvvel. Örömmel jelentem, hogy megtalálható Szegeden az Egyetemi Könyvtárban, szóval úgy döntöttem, most már el kell olvasnom. Aki elég türelmes, aranyat talál.

Szóval, először a történet. Mikor elolvastam, hogy a könyv egy öngyilkosjelölt nemes kapitányról szól, ráadásul az űrben, akinek egy japán kadétlány elcsavarja a fejét... őszintén, azt hittem egy nagy zagyvaság lesz.

Nagyon ritkán olvasok Arany Pöttyös könyvet, de tudom, hogy amik idekerülnek, nem véletlen ebben a sorozatban vannak. On Sai -ról tudni kell (eredeti könyvezett nevén Varga Bea), hogy a Könyvmolyképző egyik fantasztikus szerkesztője, munkatársa. Őt látva a könyvhéten nem is hinné az ember mi lakik a fejében.
Még mielőtt jobban belemennénk, egy pár szó a címről, borítóról:

A borító:
Csodaszép. Erős, arcot, karaktert találtak ehhez a képhez is, illik a regényben levő Calderonhoz, de elsőnek nagyon furcsának tűnt, miért egy japánnak tűnő karddal áll a képen, mikor elvileg lézerkardokkal csatáznak. Erre később fény derül. Jól eltalált, pont annyira éles, életlen, amennyire kell.

A cím: 
Na ez az, ami nagyon sokáig nem tetszett, és egyrészt visszariasztott. Nem is értettem. És furcsának is tűnik a rengeteg hasonló cím után, de most már legalább értem, viszont még mindig nem szeretem. Kifejezi a lényeget, de akkor is furcsa. Tudom, hogy ettől lesz ugyanakkor figyelemfelkeltő is, viszont ha az olvasó nem érti, az hátrány lehet. (Ritkán szerepel a hulla szó a címekben. A halál vagy a halott annál inkább. )



Végül magáról a könyvről, az élményről:
Rettentően tetszett, több szempontból is. Calderon és Taina jelleme karaktere érdekes, izgalmas, nagyon sokszínűek, és ez nem egyszerre derül ki a könyvben, hanem lassan, fokozatosan. Élveztem a párbeszédeiket, Bea stílusát és igényességét dicséri, hogy a párbeszédekben rengeteg a mély vagy kevésbé mély üzenet, metafora, tartalom.
A Játék, amit ketten űznek, ami a könyvben szenvedélynek van feltüntetve, maga az emberek manipulálása, a dolgok kedvezővé alakítása magunk számára. Imádtam a párbeszédeiket, kerestem, mikor találkoznak.
Ez a könyv, pont e miatt nem az a limonádé, amit 2-3 óra alatt le lehet futni, ennek lassú, odafigyelős olvasás adja meg a módját. Olvastam reggel, este, munkában (ezt nem mondjátok) de kellett neki 4-5 nap, hogy mindent feldolgozzam. Köszönöm Bea!

Jártam egy fél évig társalgáselemzésre, tanultam az ARCról, a hangokról és hogy, milyen fontos hogy megőrizzük mások előtt az Arcunkat. Nem testrészként értjük itt az arcot, hanem mint lelkünk, szokásaink, érzéseink maszkját. Bár sokan nem tudják, erre épül minden etikett, minden udvariassági forma, még akkor is, amikor telefonálunk, vagy először találkozunk egy ismeretlennel. Itt minden hangsúlynak, mondat végi pontnak, kérdőjelnek és a csendnek is jelentése van. Köszönöm Bea, hogy ebből is ízelítőt kaptam, ilyen szinten, ráadásul a könyvben.

Nagyon tetszett a sok számomra ismeretlen elem is. Nem olvasok az űrről, sci-fiket meg pláne nem (nem bírtam megnézni a Star Trek-et, bármennyire nagy szégyen is ez), de ebben még pont annyi volt a katonáskodás, amennyi kell és hihető, és feldolgozható, az űrhajókről, és lézerkardokról nem is beszélve.

Taina és a japán kultúra nagyon érdekes volt, keveset olvasok szintén ilyen témában, de a Gésa óta nagyon érdekel a világ: a jóslás, a szamurájok élete, a szigorú családhoz ragaszkodás, a teaszertartás mind ennek a csodás és varázslatos kultúrának az ismeretlen elemei. Érdekes, nem tudom miért pont ezt a nemzetet választotta Bea ritka kivételnek, bár feltételezem, hogy pont a nagyon régről és mélyről gyökerező szokásaik miatt.


A komoly dolgok mellett van benne humor, szarkazmus, és a két főszereplő elképesztő jelleme, kultúrája, viselkedése (Arc), ebből a szempontból még Oregon és Ferrero volt nagy meglepetés.

Nagy ötlet a nemesek gondolata. Érdekes világot épített ki köréjük, ma  talán a nagy mágnások hasonlíthatnak rájuk. Hasonlóan (gondolom keleti vonatkozású) a kard lelke. Abban a kultúrában a fegyvereknek nagy tisztelet jár, és ez megjelenik itt is, és azt hiszem még a következő részben is. Kíváncsi vagyok hogy kanyarítja a szálakat Bea, azt hiszem ebben nagy szerepe lesz még a kardnak.

Egyaránt ajánlom a könyvet lányoknak, nőknek érdemes ezt a furfangos több értelmű könyvet kézbe venni, és figyelni a két főszereplő Játékát. Nem a megszokott epekedést találjuk benne, inkább egy izgalmas szellemi és szópárbajt két egymáshoz vonzódó karakter között.  Ám ajánlom fiúknak, férfiaknak is, van benne űr, csata, katonák, hősök, és még hősiesebb tisztek.

És itt vissza is térünk a címhez, amit megint nem értek, mert ez nem a hullákról szól, inkább arról, hogyan élje túl valaki a fájdalmat, dolgozza fel a veszteséget úgy, hogy olyan dolgokkal tereli el a figyelmét, amit élvez, szeret, ami hozzá tartozik. Az már csak hab a tortán, hogy mellette belekeveredik egy kis csetepatéba is :-D

Akinek ez nem volt elég, elveszhet a második részben, ami szintén egy érdekes címmel harangozza be a tartalmat: (Nem sokára ez következik, ha sikerül megszereznem. :-)

Könyvajánló: Ryan Loveless: Ethan és Carter

Nagy kihívás volt ez a könyv. Érdekelt és láttam már, hogy a Könyvmolyképző elindította új sorozatát Szivárvány kör címmel, melyben eddig még két könyv található, de kényesebb témákkal foglalkozik, mint például ebben két fiú szerelmével.

E mellett azonban alapvetően ez nem egy meleg könyv, inkább két beteg ember lelki találkozásának a története. Azért is mertem nekifogni, mert nem úgy romantikus, ahogy a leírás alapján elsőre gondolnánk.

Azt hiszem a magyar borító is jobban sikerült, számomra ez a kép jobban kifejezi a könyv hangulatát, mint az eredeti, ahol kicsit másra is utalnak. A tengerpart pedig fontos helyszín, szóval a borító 5 csillagos. 


A tartalomról:

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

A történet azért volt nagyon fura számomra, mert teljesen pontosan leírja a két karakter belső vívódásait, mit éreznek, tapasztalnak, gondolnak magukról, és hogy ez mennyire befolyásolja, gátolja őket a mindennapi életben. Carter a dadogástól és a tikkeléstől szenved, Ethan viszont pont a túlzott nyíltságától és attól szenved, hogy nincs olyan önkontrollja, mint a felnőtt embereknek, ám érzelmei korának megfelelőek. Az ilyen embereknél ezt sokan kihasználják, vagy épp nem tolerálják.

Valahol ez inkább egy kedves és aranyos történet, Carter lelki megerősödése, ahogy Ethant támogatja, és Ethan, mivel kitart mellette, együtt vészelik át a bajokat. Tetszett, ahogy Loveless leírja Ethan érzékelését, hogy látja az emberekben a zenét. És hogy Carter a zenén keresztül tud a legközelebb jutni hozzá.

Amiért viszont kifejezetten haragszom, és ezért le is vontam egy csillagot Moly-on az értékelésből, a gyengécske cselekmény és 'fordulópont', meg Ethan karakterének ingadozása. Bár nem ismerem alaposan ezt a betegséget, és tényleg elképzelhető, hogy Ethan olyan, amilyennek le van írva, de számomra néhol túl értetlen, butácska volt, a belső érzelmei, lelki világa viszont messze meghaladta a kifelé mutatottakat. Nekem a kettő nem illett össze, olyan volt, mintha két személyiség váltakozna a könyvben.

Még egyszer mondom, nem ismerem a betegséget, és a könyv szerzőjének szavait olvasva (aki maga viszont ismeri ezeket) elképzelhető, hogy ez ilyen a valóságban, ám nekem itt a könyvben nagyon furcsának hatott.

Viszont egy kis érdekességnek szuper volt. Azért is, hogy egy kicsit az ember bepillantson az ilyen nehézségekkel, problémákkal küzdők lelkébe, és ezek után talán maga is jobban tolerálja majd őket.

A JATEPress 5 új e-könyvet mutatott be, gondolatok az e-könyvről

Manapság nagy kérdés, hogy egy tudományos kiadónak érdemes -e és szükséges-e elektronikus könyvet készíteni és kiadni?

Ehhez hasonló témaköröket jártunk körbe jún. 16-án hétfőn a JATEPress e-könyveinek bemutatóján Szegeden az SZTE Klebelsberg Könyvtárban. A kiadó epub formátumban készítette el 5 könyvét, melyek alkalmasak az e-book olvasókon is olvasásra. Ebbe a formátumba könnyen beilleszthető még a kép, képaláírás, lábjegyzet, az olvasók mind tudják kezelni.

Előnyeit emlegetve szó esett arról is, hogy az e-ink/e-tinta technológiának köszönhetően az olvasó használata szembarát, nincs mögötte háttérsugárzás, napfényben is tökéletesen olvashatóak, és hogy egy egy bepakolás során nem kell azon tanakodni, melyik könyveket vigyük magunkkal, mert elfér akár több ezer is egy kötetnyi helyen.

Hátrányaként azonban felmerült a szerzői jog és a jogvédelem kérdése, a kemény és puha jogvédelem. Kemény jogvédelem esetén nagyon megkötött a vásárló/olvasó keze, ezt egy adott gépen, adott időben, adott eszközzel és hozzáféréssel olvashatjuk. A puha jogvédelemhez tartozik például a kötetek vízjellel való ellátása, de sajnos ez kevésbé hatékony és elfogadható forma a kiadók, tankönyvkészítők, könyvtárak számára.

Szó esett a DRM-ről is, ami az e-könyvek biztonsági védelmét jelentené, de e körül is zajlik a vita. Mennyire biztonságos? Feltörés esetén megint ott a probléma, hogy sokszorosítható. A könyvek ezekkel való ellátása viszont sokkal több pénzbe kerül még most, mint amennyit az e-könyv eladás megtermel. 

A helyzet különbségeit érzékeltetve, ezek után került szóba egy ismerős révén szerzett információ megemlítése miszerint Austinban az egyetemisták jogot kapnak már a beiratkozáskor, hogy e-könyv olvasóikkal hozzáférjenek az elektronikus tankönyvekhez, tananyagokhoz. Viszont mindezek mellé azt tudni kell, hogy ott minden e-könyv olvasóba alap tartozékként bekerül a 3G -s internet elérés, így fel tud csatlakozni az olvasó bárhonnan, és olvashatja az általa kívánt könyvet. 

Bár nem oldottuk meg a problémát, az mindenképpen fontos, hogy piaca most indul, érdemes a kiadóknak már ebbe az irányba is elindulni, a tudományos kiadóknak ez még fontosabb cél lenne. Már csak a jogi és a biztonsági kérdésekre kellene válaszokat keresni és találni. 

De addig is keressétek a lehetőségeket, az olvasók ára egyre barátságosabb, és néhány helyen már elérhetőek a nyomtatott könyvek e-book -ként is. 

Könyvajánló: Lackfi János: Milyenek a magyarok?

Érdekes volt most a sok szomorú, negatív könyv után egy ilyen magyar gyöngyszemet olvasni.
Egy kurzus kapcsán került szóba ez a könyv, ott szó volt arról, a külföldiek milyennek látnak minket és mi milyennek látjuk magunkat.

Lackfi stílusa, igényessége, kissé fanyar szellemessége ebben a könyvben is lenyűgöző. A szókincséről, jó humoráról már eddig is ismert író most kitett magáért és számba vette azokat a dolgokat, amiket mi gondolunk magunkról, azokat, amiket a külföldiek gondolnak rólunk, vagy azokat a dolgokat, amiket mi gondoljuk, hogy rólunk hisznek.

Esik szó az ételekről, a történelemről, a helyi szokásokról (legyen az ivászat, evészet), társasházi idős néni receptjeiről, vagy banki alkalmazott viselkedéséről. Nyelvismereti kalandokról, dicső történelmi hősökről, hadvezérekről, az elszármazott magyarokról, és persze a híres zenénkről és még híresebb tudósainkról, kutatóinkról.


Lackfi minden résztémakörnek egy-két tömör, de annál tartalmasabb oldalt szentel, melyeket P. Szathmáry István illusztrált (nagyon találóan). Mondandójában rengeteg vers, közmondás, szólás, számunkra ismerős jellemző vonás köszön vissza, még ha néha kicsit keserű szájízzel is olvassuk ezeket.

Rövid könyv, aki kicsit el akar mélyedni a magyar valóságban, mindezt szórakozva, bátran olvassa el, pár óra alatt átolvasható. Tanulságos... Nem csak belföldieknek.

Akinek pedig nem elég egy rész, olvashatja már a folytatást is, még több magyar válogatott gyöngyszemmel.