Könyvajánló: David Levithan: Nap nap után

A könyv adatai:
Kiadója: Maxim
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 312. old. 
Fordította: Vincze Judit
Eredeti cím: Every Day 1. 
Sorozat: Dream válogatás 

Fülszöveg:

„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

Gondolataim a könyvről: 
Ez megint egy Szieszta polcos könyv a könyvtárból. De nem bántam meg, kedves kolléganőm találta és olvasta el előbb, majd ajánlotta nekem. 
David Levithan neve már nem volt ismeretlen, tudtam, hogy együtt írták John Green-nel a magyarul Will és Will (Will Grayson, Will Grayson) című könyvet, és mivel Greentől már olvastam, és azt mondják hasonló kaliberű a két szerző, így David saját könyvére is nagyon kíváncsi voltam. Amit érdemes a szerzőről tudni, hogy ha éppen nem ír állandóan, akkor a Scholastic kiadó vezető szerkesztője, és olyan nevekkel dolgozik együtt, vagy kéri ki tanácsukat íráskor mint Suzanne Collins, Maggie Stiefvater vagy épp John Green.

David a honlapján elmondja, a könyv megírásakor két dolog érdekelte. Hogy milyen lehet úgy felnőni, hogy a tinédzsernek nincs sexuális beállítottsága, nemi identitása, szülei, barátai, milyen személy lesz így, mivel főleg ezek alapján osztályozzuk magunkat? A másik, hogy milyen lehet így szerelemben lenni valakivel, hogy minden nap változik, egyáltalán lehetséges -e? David erre adta meg a könyvvel a saját válaszát. 

Maga az alaptörténet végtelenül érdekes. Minden nap más bőrében ébredni, rengeteg előnnyel és rengeteg hátránnyal jár. Megismerhetsz sok családot, nyelveket, kultúrákat, szülőket, testvéreket, kisállatot... Ugyan akkor mindennek ott a másik oldala is. Mindig csak egy napra. Ha tetszik egy hely, nem maradhat, nem élhet át azokkal a szülőkkel családdal több időt, nem tudja meg, mi történik az után, miután elment, nincs történet, múlt vagy jövő, csak a jelen. 

Nem is tudom, olyan felemás volt a könyv. Egyrészt iszonyatosan tetszett a sok kultúra, hogy "A" mindenkivel elfogadó, előzékeny, próbálja rendesen élni alteregói életét, amíg bennük tartózkodik, (amit magyarázhatunk azzal, hogy a rengeteg különböző tapasztalat miatt jobban megért mindenkit, a sok vallás, a bőrszín, a rasszizmus, a nemi kapcsolatok) aztán bejön a képbe Rhiannon, és minden megváltozott, csak ellóg a suliból, és találkozni akar vele. 

Más részről, bár az ötlet tényleg hatalmas, számomra elképzelhetetlen lenne egy ilyen kapcsolat. Nem látni, nem őt érezni, mindig más testben, maga a gondolat szép, hogy a lélekbe vagyunk szerelmesek, de a gyakorlatban... azt hiszem számomra biztos nem működne. Ez valahogy az éteri szerelem alapja lenne, mikor egymás szemébe nézünk, és tudjuk, érezzük, hogy bárki van belül, őt szeretjük. 

Viszont ez a történet félig lezáratlan, és ha kapunk, csak a második részben kapunk magyarázatokat rá, mi miért, és miért úgy van. A könyv folytatása, ha azt nézzük az Another Day, amely ezt a történetet Rhiannon szempontjából meséli el, és reméljük a folytatás is kiderül ennek a kötetnek a végén. Mi lett A-val. És Rhianonnal, közel engedte magához a másik srácot? Őt el tudta fogadni? Vagy még mindig hű maradt A-hoz?

Összességében egy új, gondolatokat bontogató, elmét nyitogató könyv, érdekes szemlélettel. John Green rajongóknak ajánlom, hasonló stílusú.

Könyvajánló: John Green: Papírvárosok

A könyv adatai:

Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2015
Oldalszám: 384. old.
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: Paper Towns

 

Fülszöveg: 

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba. 

Spoilert tartalmazhat!

Gondolataim a könyvről:

 Már nagyon régóta el akarom olvasni ezt a könyvet. Mikor megtudtam, hogy ebből is film készül, már biztos voltam benne, hogy el KELL majd olvasnom. Nem ért még be a könyvtárba, így Keresztanyám kedves ajándéka révén meg tudtam venni a könyvet boltban. Kedvezményesen. És nekiestem, hogy még a film előtt elolvashassam...



Rettentően örültem, hogy ez nem egy depresszív tiniregény Greentől. De rögtön le is kell szögezni, hogy ez teljesen más stílusú. 3 nagy fő részből áll. Talán nem lövök vele nagyon mellé, ha annyit elárulok, hogy az egyik számomra legélvezetesebb az elején, a Margóval töltött csínytevésekkel teli éjszaka. Ezt ismerjük már a trailerből, de olvasni százszor jobb. Nem mondanám, hogy ezek eget rengető dolgok (talán a szőrtelenítés), de Margónak ez édes bosszú, Quentinnek meg már ettől is majd kiugrik a szíve, szóval bemelegítésnek épp elég.

-   Quentin az a tipikus jófiú, aki felkel, iskolába megy, megírja a leckéit, nem füvezik, nem iszik, nem cigizik. Végzősként a szülők álma. 
-   A szülők: akik pszichológusok, ezért mellettük elég nehéz is lehetett volna zülleni, úgyis kiszúrják, de szerettem a szövegeiket, az otthon is gyereket elemzős részeket. Tanárgyerek lévén tudom milyen az, amikor anya otthon átmegy tanárnénibe és úgy magyaráz valamit még nekem is, mint az elsőseinek. 
-   És végül ott van Margó Roth Spiegelman, így teljes névvel kiírva végig a könyvben, utalva Q állandó imádatára. Margó menő, és vagány és bátor és minden Quentin számára, de a könyv végére az is kiderül, milyen az igazi Margó valójában. 

A  második részben volt számomra a mélypont, ám valahogy ez lenne a könyv lényege is. Margó keresése teszi ki a könyv legnagyobb részét cirka 200 oldalon keresztül. Tetszettek a nyomok, de azt hittem messzebb megyünk, vagy trükkösebb lesz. De csak pár kisebb nyomot találtak az elején, utána leakadtunk a miniplázánál és a Papírvárosok metaforánál, meg a Fűszálak kötetnél, amit nagyon sokáig olvas és értelmez Quentin. 

"A fű egyszerre volt metaforája az életnek, a halálnak, az egyenlőségnek, az összekapcsolódásnak, a gyerekeknek, Istennek és a reménynek."

Majd előkerül a Papírvárosok metafora, amit Margo használ Quentin felrázására: 
"Ez egy papírváros. Nézd már meg jól, Q, nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat. A papírgyerekeket, akik sört isznak, amit valami hajléktalannal vetettek maguknak a papír italboltban. Mindenkinek teljesen elvette az eszét a mánia, hogy birtokoljon dolgokat. Minden holmijuk papírvékony és épp annyira maradandó is, mint a papír. Az emberek is. Tizennyolc éve élek itt, és még sosem találkoztam senkivel, akinek az számítana, ami tényleg fontos."

Számomra és talán Green számára ez arra utal, vagy azt szeretné jelenteni, hogy éljünk a mában. Dolgozunk, élünk, keressük a pénzt, hogy legyen ház, kocsi, gyerek, taníttatás, és közben elfelejtünk élni. 
Miközben olvastam, megértettem, hogy ebben a könyvben ez lesz a lényeg nem a nagy fokú történetmesélés. Rá akar ébreszteni bennünket a valóságra, hogy túl anyagias a világ és mi a rabjai vagyunk. Nekem ezt jelentette itt a papírváros és a papírember kifejezés.

 Itt viszont nagyon tetszett a papírvárosok kifejezés, és hogy kiderül, hogy ez tényleg létezik a valóságban (térképészeti Copyright, egy kitalált városnév a kartográfusoknak, ami nem létezik, de ez alapján tudták, ha másolták tőlük a térképet.) Erre fűzi fel a második részt, de közben az ember megint tanult valamit. Szép metafora a nem létező dolgokról, amikről csak azt gondoljuk, hogy ott van, ám valójában csak légbuborák, vágyak, remények. Ez nagyon tetszett.  

Green itt csak elgondolkoztatni,  merengeni, nosztalgiázni akar (erre utalnak a bulik is) miközben Q keres és szenved magában. Le kell írnia az átmenetet, az elválást, de ez egy folyamat, és ezt a változást készíti elő a második rész. Attól függetlenül hogy látom ennek a résznek a hibáit, (kicsit lassú, vontatott és szájbarágós a mondandójával), - Margó mondandójával - végtelenül egyet értek. 


Végül eljön a harmadik rész. A hajó. Quentin megkapja  a szüleitől a kisteherautót, és elindul az igazi, utolsó nagy kaland, a kiruccanás, amire az olvasó várt. Minden egyes órát (nem az olvasás óráit) nagyon élveztem. A párbeszédeket, a hangulatot, a tervezgetést, a nosztalgiát, mindent. (A fehér tehénnél nagyon megijedtem, de utána azt is :-) Itt kerül igazán szerepbe Ben és Radar (a keresés közben is nagyon sokat segítettek,) de főleg Radart zártam a szívembe, ő beszél az ablakról, a tükörről, és az elképzelt Margókról. Van egy képünk, amit kialakítunk magunkban az emberekről, de ez csak akkor közelíti meg a valóságot, ha tényleg ismerjük a személyt. Ez derül ki a könyv végén, hogy Margó nem isten csak :

"(…)ő nem csoda volt. Nem kaland volt.Nem értékes, ritka dolog volt. Margo egy lány volt."

Itt igazi barátság van köztük, egy olyan buli, amire emlékezhetnek a fősulin. És bár a vége nem annyira happy end, sok választ kapunk, és szerintem rendben van így, ahogy John befejezte. Így kellett lennie, ez hiteles a karaktereknek.

Összességében nem ez az irodalom magas fokon leírt irodalma, de fontos a mondanivalója. Ez is a fiatalságról, és életigenlésről, annak kiéléséről szól. Hogy megéljük a pillanatot, legyünk jelen, használjuk ki az időt. Foglalkozzunk magunkkal, a barátainkkal, ne csak a jövőt tervezzük. Hamisítatlan Green kötet. Kötelező mindenkinek!

Könyvajánló: Kresley Cole: Méreghercegnő - Árkánum Krónikák 1.

A könyv adatai: 

Kiadója: Könyvmolyképző
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 475. old.
Fordította: Szoboszlay Anna
Eredeti cím: Poison princess 1. (Arcana Cronicles)

Fülszöveg:

A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort?
Kiben bízhat Evie?
A látomások forrása után kutatva megismerkednek másokkal, akik hasonló cipőben járnak. Megelevenedik egy ősi jóslat, és kiderül, hogy nem  Evie az egyetlen, aki különleges képességekkel bír. Ám nem mindig egyértelmű, ki melyik oldalon áll...
Vigyázat, a bejegyzés spoilert tartalmazhat!


Gondolataim a könyvről:
Én eddig nem olvastam még ilyen könyvet Kresleytől. Olvastam már pár részt még régebben az erotikus sorozatából, azokat nagyon szerettem, de kíváncsi voltam, hogy tud -e jó YA könyvet is írni, és jelentem, hogy sikerült neki. 

A kötet keretes szerkezettel indul. A jelenben a világgal történt valami, Evie bolyong és egy idegentől kér segítséget... majd elkezd beszélni a múltról és itt visszaugrunk az emlékeibe. Hogyan lett olyan a világ, amilyen, hol töltötte a nyarat, és miért, mik kínozták, majd mesélt a csábos de jóképű cajun fiúról, és hogy mi történt vele a világ vége után. Azt is mondhatnánk ez egy szépen kezdődő utópisztikus/disztópás kötet, benne az esendő tinilánnyal, és a helyes, macsó, de szeretni való és jóképű tini pasival. 

Ami mindezt megbolondítja, a mellett, hogy majd egymás segítségére, elfogadására, bizalmára szorulnak a veszélyessé vált világban, az a tarot és az Arcanumok. Ha jól emlékszem 22 (vagy 24) tartot kártyáról beszélünk, amit a könyvben egy-egy ember testesít meg. És ezek között is a legerősebbek a fő Arcanumok (Evei persze közéjük tartozik, ő a Császárnő). Mindegyiküknek meg kell ismernie az erejét, és végül meg kell küzdeniük egymással, mert csak egy maradhat. 
Evei lassan de biztosan ráébred a saját erejére (ami a mellett, hogy eléggé morbid, szerintem jó képesség) de rá kell jönnie, hogy kiben bízhat, ki barát, ki ellenség, kivel szövetkezhet és ki ellen...

Az ötlet és a téma is nagyon jó, eredeti, még nem sok ilyet olvastam, főleg nem disztópiában. Az elején nekem kicsit lassan indultak be a szálak. Mesélünk, nem tudjuk hol vagyunk, mi történt pontosan, és ez egy felől lehet izgalmas, mert az ember kíváncsi és azért olvas tovább, hogy ezek kiderüljenek és kibontakozzon a cselekmény (én ezt az utat jártam be, bár nehéz volt az elején) vagy ha nincs szerencséje az írónak, itt adom fel, teszem félre, és későbbre hagyom, vagy nem is folytatom. Engem már nem köt le sokszor a háttérleírás, milyen minikben vannak, milyen csajos dolgokat akarnak csinálni. Onnantól kezdtem el élvezni a kötetet, mikor Jack-el beszélgettek, sokkal jobban érdekel és leköt egy jól megírt párbeszéd, mint egy fecsegős, csacsogós leírás, hogy aláfesse a hangulatot. Elég ilyet olvastam már, el tudom képzelni.

Onnantól, ahogy viszont ahogy a belső világ megváltozik (értsd, eljött a világ vége), a dolgok érdekesek lettek, menekülünk, vadászunk, és jönnek az új érdekes karakterek, belemélyedünk a világba. Innen elkapott, és beszippantott, a második felét egy este alatt olvastam el.

A karakterek közül Jack és persze Matt Mathew egyértelműen viszik a pálmát, Talán Matt-et szerettem benne a legjobban. Jack-et a párbeszédek és a karakter hűsége miatt. Evei meg egy kicsit tipikus lány főhősnő, néha gyámoltalan, és mindenre lassan ébred rá, de a könyv végére ő is összekapja magát. Akire nagyon kíváncsi vagyok majd a következő részekben az a Halál, elég csábítónak ígérkezik az látottak alapján.

Ott a végén van egy jó kis csavar, amit nem vártam, és nem gondoltam, meglepett, de nagy tetszett, végig mozgásban tartja az elmét, ott van, csak nem vesszük észre a jeleket, és amikor a végét olvastam, vissza akartam lapozni, azokhoz a részekhez, hogy lássam, tényleg benne volt -e, és csak én nem vettem észre, vagy csak utalt rá. Minden esetre egy könnyebb függővéget kapunk, de mindenképpen izgalmasak lesznek.

A folytatásokról és a borítókról: 

Rákeresgettem kicsit Kresley honlapján
és kiderült, hogy négy részes a sorozat, és külföldön már a harmadik kötet is megjelent, a negyediket 2016-ra ígérik         ( tehát még jó soká lesz nálunk mind lefordítva magyarra.)

A képen a felső sorban az eredeti borítók látszanak, ami végre nem az ember szereplős tipikus YA borítókat mutatja, nekem ez jobban tetszik, és ha megfigyelitek kis logók is vannak rajtuk, amit a fentebbi három sávos képen jobban lehet látni. Ez talán a fő kártyákra utal. 

Az alsó sorban levő az élőszereplős, velük készülnek a hivatalos könyv trailerek is, és a mi magyar kiadónk is ezt vette át. Hát, nem tudom, szép, szép, de láttunk már hasonlót. 

Megnézegettem több trailert is, nekem nagyon tetszik a 2. rész beharangozója, úgyhogy végül ezzel csinálnék kedvet az első és a második kötethez. 

Mindenkinek ajánlom, aki kicsit vágyik a varázslatra, misztikára, megfűszerezve egy kis disztópiával, és egy jó pasival. Ha elkap, beránt és nem enged. 

Könyvajánló: Marion van de Coolwijk: Lucky Girls 1. - Apa kerestetik

A könyvet egy Facebook játék jóvoltából nyertem, pont megtaláltam a játékot, és nagyon nagy mázli, hogy pont nyertem, talán évente egyszer, ha szoktam nyerni valamit, de rettentően örültem, hogy könyvet nyertem, és kaptam még mellé a Tilos az Á sorozatról ismertetőt is, és egy szép órarendet!
Lássuk a medvét.

A könyv adatai: 
Kiadója: Pagony, Tilos az Á sorozat
Magyar kiadás: 2015
Oldalszám: 256. old. 

Fordította: Rádai Andrea

Borító grafika:Popovics Ferenc

Fülszöveg:

Joan, Hanna és Tanja amszterdami kamaszok, de nem ismerik egymást. Joan családja gazdag, menő cuccai és barátai vannak. Hanna egy népes családban él, kitűnő tanuló. Tanja egy intézetben nevelkedik: ő a harsány megmondóember. Vajon mi köti össze ezt a három lányt azon kívül, hogy ugyanazon a napon születtek? „ – Joannak mákja van, mert jól megy a szüleinek, neked mákod van, mert erős vagy, és én... Nekem is mákom van, hogy ennél a szónál maradjak. Tudom, hogy milyen egy meleg, meghitt és biztonságos otthon, és irtó nagy szerencsém van a szüleimmel, akik nagyon figyelnek rám, és megtanítottak arra, hogy bátran legyek az, aki vagyok. Egy darabig hallgattak, és az elhangzottakon gondolkodtak. Tanja szólalt meg először. – Igazából mindhárman óriási mázlisták vagyunk. MI VAGYUNK A LUCKY GIRLS!”


Gondolataim a könyvről: 
 Amit már az elején érdemes leszögezni, hogy nem árulnak zsákbamacskát. A könyvet tini korosztálynak, tehát 12-16 éves korig ajánlják, és tényleg annak is szól. Kicsit hasonlíthatnánk a két Lottihoz is, de itt három lányról beszélünk, viszont a környezet és a kor már lényegesen modernebb. Sejthető az is, és talán nem lövök le vele nagy poénokat, hogy van közös szülőjük, és kiskorukban elválasztották őket. A vízválasztó vonal a 16. év, amikor minden kiderül és elkezdődik a nyomozás. 

Jól felépített és megírt a három karakter. Egyesével ismerjük meg Joan, Hanna és Tanja a saját környezetét, és ők ennek megfelelően viselkednek. Vannak nagy nevetések, zene bömböltetés hajnalig, rajongás a fiúbandákért, sértődés, veszekedés, nagy hangos nevetések. Több szemszögből olvashatjuk, a lányok gondolatai szépen elválnak a fejezetekben felváltva. 

Alapvetően nem volt nagy bajom a történettel, igazi amszterdami holland környezetben vagyunk, mindenki bicajozik, kocsmák, buli, koncert.... elég jól le van írva és ki van bontva a környezet, viszont számomra ennek a nyelvezete már, hogy is mondjam, talán nem nekem való. A mondatok rövidek, egyszerűek, tele vannak tinis beszólásokkal. Én is tudtam élvezni a húszas éveim közepén, de már néhol untam, és nem kötött le úgy, mint mondjuk egy mostani "Vörös pöttyös", vagy akár egy fantasy, krimi. Azt hiszem, ettől egy tinédzsernek még simán élvezetes lehet, és az is a maga módján, mindössze annyi történt, hogy engem ez már későn talált meg, és másként, más szemmel nézem így a könyvet. 

A cselekmény itt is a végén lesz izgalmas és fordulatos. Kicsit nyomoznak a könyvben az apa kiléte után, (bár már számomra elég korán világos volt, ki az,) és utána már csak gyötrődtem, míg ők "hezitáltak" a könyvben. 

Maga a koncert élmény nagyon jó volt csattanónak, izgalmasan, mozgalmasan volt megírva, de nekem már kicsit talán túl vontatottan is. Én azt az elvet vallom, hogy attól mert valaki fiatal, teszem azt tini, még nem buta, és nem kell lebutítani, vagy egyszerűbb szöveget, túlságosan átlátszó cselekményt írni, mert a tinik nem ostobák, csak fiatalok, de okosak.  Lehet számukra is elgondolkoztató, értékes, akár bonyolult szálakat is megírni, igényes, szép fordulatos nyelvezettel, legfeljebb lassabban olvassák, és küzdenek vele. Vagy lehet az ő közvetlen nyelvükön, de nem háromszavas mondatokban, mert számomra egy idő után ez már bosszantó volt. 

Felnőttként ugyan úgy tudok élvezni egy Micimackót, vagy egy Kis herceget, ha úgy van megírva, és olyan dolgokról szól, amiért érdemes elolvasni. Nem egy a kettő, tudom, de remélem érződik, mire akarok kilyukadni. Tudom, hogy vannak a Tilos az Á sorozatban nagyon jó kötetek, hallottam róluk a húgomtól (pl. Kemény Zsófi: Én még sosem, Anna Woltz: Száz óra sötétség) aki olvas is tőlük, és élvezi a könyveket, és remélem, további ehhez hasonlóan jó könyvekkel gyarapodik még a későbbiekben a sorozat.

Pár gondolat a borítóról:
A sárgás rajzolt, pöttyös alapú borító nekem a régi pöttyös könyvek hangulatát juttatta eszembe (Nem a mostani vörös pöttyös, hanem a színes alapon pöttyös hátterek és kép stílusú, klasszikus mintákat), és ezt a rajzolt grafikus három tini lány csak feldobja, e mellett jól látszik a különbség is a lányok között. Utal a tartalomra is, és kicsit kifejezi az ikonikus bicajjal, hol játszódik. Szeretem a beszélő borítókat, és ez az, úgyhogy nagy pirospont érte.
Kerestem eredeti borítót a szerző honlapján is, de hollandul van, és számtalan gyerekkönyvet írt, így nem sok sikerrel jártam, de a szép rajzokért egy pillantást mindenképpen megér.

 Összességében: 

Ez egy kedves, jól felépített és kitalált történet három amszterdami tinilányról, tinilányoknak, akik önmagukat, a származásukat és a helyüket keresik a világban!