Korábbi ajánlóimat Forman könyveiről itt olvashatod.
Gondolataim a könyvről:
Forman nem véletlenül lett az egyik kedvenc szerzőm. Vannak könyvek, amiknek el kell készülnie. Szerintem ez a könyv is ilyen. Az ifjúsági irodalom, és a YA könyveknek is ez volt régen az értelme. Olyan fiatalokról mesélni, akik, miközben magukat és a szerelmet keresik, rávilágítanak nagyon fontos társadalmi és szociális problémákra. Vagy ne adj isten érzékenyítenek egy még nem annyira bevett témával, problémával kapcsolatban. Sajnos ma a klisés, szerelmes YA-k között, ritka, mint a fehér holló az ilyen gyöngyszem.
Az Eltévedtem három tinédzser problémáján keresztül mutatja be társadalmunk három nagy kérdését a sok közül. Freyát, a fiatal és tehetséges énekes lányt a média, a csillogás és a zeneipar gépezete tartja fogva. A közösségi médiák felszínes, gyorsan változó világa, aminek ebben az iparban állandóan meg kell felelni, az anyja hírnév és pénzéhsége, és Hayden, a producer, aki pedig a nővérétől és a szerető családtól távolította el. Mit ad majd pár év múlva ez a felszínes világ a mai tinédzsereknek? Magányt, elszigetelődést? Annyira felemésztik belülről a problémák, hogy mindez a hangjába és akár még a karrierjébe is kerülhet.
"- Az emberek éjjeli lepkék, a fény körül keringenek. A mi dolgunk, hogy a te fényed legyen a legragyogóbb."
"A nézettségi számaid leesnek. A rajongóid elpártolnak."
Harun a saját titka elől menekül. Még csak nem is az a probléma, hogy meleg, hanem, hogy egy fehér, James nevű fiúba szerelmes, pakisztáni létére. A családja mélyen vallásos, és mivel nem volt képes vállalni magát, és az önazonosságát, így előbb James szakításával, majd később a családja megbántottságával is számolnia kell. A gyávaság egy dolog, de hogy az ember egész életében hazudjon magának, a barátjának és a családjának, az már más tészta. Harun coming outja más szájából hangzik el, és talán nem is a legjobb időben. Ékes példája ez a mai gender kérdéseknek, de itt még sarkítottabb a helyzet a pakisztáni életforma miatt.
"Húzz a faszba az életemből."
Mégis, hármuk közül talán Nathaniel van a legnagyobb bajban és talán az ő története a legelborzasztóbb. Egy olyan világban, amikor már mindenről hírt adhatunk másodpercek alatt, kettesben él bezárkózva az apjával, úgy, hogy a világnak fel sem tűnik, hogy az apja lassan megőrül, ő pedig teljesen egyedül marad a világban a fél szemére vakon. Először az anyja hagyja el, majd a nagymamája, míg végül kiderül, hogy hiába élnek ők az apjával véd és dacszövetségben, már ez sem elég.
Miért nem tesz senki semmit, mikor kiderül, hogy fél szemére megvakult? Egy ilyen világban miért nincsenek erre segélyszervezetek, még több hospice, vagy valaki, aki ilyenkor kötelességből beszél minden családtaggal? Vagy ne adj isten felméri a körülményeket és az apát felülvizsgálja, vagy szemmel tartja időnként?
Talán a mai kor legnagyobb problémája a közöny. Az elmagányosodás, hogy már nem figyelük a másikra, vagy nem akarjuk figyelembe venni, ha a másiknak problémája van. Hiába éljük a fél életünk a neten, ha hagyjuk, hogy emberek halljanak meg szó nélkül a közelünkben.
"Csak mi vagyunk, Nat. A kettőnk szövetsége."
A gyász és a személyes problémák között Nathaniel New Yorkba repül, és itt egy 'véletlen folytán' szépen egymásba botlanak. Aztán miközben kialakul egy akár életre szóló barátság, szépen apránként kiderülnek a titkok és megoldják egymás problémáit. Előbb Freyáét, majd Harun családi vacsoráján sok minden napvilágot lát, és végül kiderül Nathaniel rémes titka is.
a Barnes & Noble exclusive kiadás borítója |
Egyébként nagyon szépen van felépítve a kötet. A veszteségek sorával kezdődik, hogy mik vezettek a mostani állapothoz, és ezeket akár fejezeteken belül, mindhármójuk váltott nézőpontjából követhetjük, épp mit gondolnak az adott pillanatban a jelenben. Nagyon szeretem az ilyen írásmódot, mikor nem kell több fejezetet olvasnom, hogy megtudjam, épp mit gondolt akkor a másik szereplő.
Szerettem a mindhármójuknál visszatérő kulcsmondatot, mert a visszatekintésekkel együtt megmutatta, miért épp ez zakatol a fejükben. Szép keretes az egész.
Azt viszont sajnáltam, hogy Nathaniel apjának őrületéhez pont a fantasyk és a Gyűrűk Ura adja meg a kezdő lökést. Bezárkózik, kilép a valóságból, és ezzel magára hagyja a fiát is.
És itt elgondolkoztam, hogy hány olyan most 25-30 éves"felnőtt" ember van, aki ma nem képes gondoskodni magáról, élni a valóságban és mondjuk majd később eltartani egy feleséget vagy egy gyereket? Aki csak számítógépes játékokat ismer, Insta fotókon él, és egy Facebook valóság rabja? Hány ilyen magára hagyott tinédzser gyerek nő majd fel úgy, hogy a szülei nem igazán tudnak gondoskodni egy háztartásról, de már a gyerekeik is kirekesztődnek a világból?
Nagyon komoly kérdés, és nagyon nagy probléma lesz ebből pár éven belül.
Végül a kötet vége. Az megint olyan Formannél, mint egy jó arcul csapás. Mikor megint egymásra találnak, hirtelen vége van. Elvágják úgy a kötet végét, hogy nem igazán vannak elvarrva a szála. Nagyjából sejthető, hogy elindultak mind a hárman a jó úton, de biztosat nem tudunk, és én bevallom, nem is igazán szeretem kitalálni ezt egy könyv végén. Az az író dolga.
És ha jól néztem Goodreads-en, nincs folytatása, tehát még abban sem reménykedhetünk, hogy egy külön kötetben kapnak majd folytatást. Így viszont az embernek az olvasás végén nagy hiányérzete van, viszont már két napja ezen gondolkozom, tehát a célját elérte.
Nagyon melegen ajánlom mindenkinek. Az ifjúságnak, de a felnőtteknek egyaránt.
Rendhagyó - ez a legjobb, valami pluszt ad 💖
Fülszöveg:
A Ha maradnék szerzőjének újabb New York Times bestsellerlistás műve
Megrendítő… ha készen állsz egy újabb érzelmi K.O.-ra, ez a te könyved!
Egy kis híján végzetes baleset egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között.
Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben.
Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret.
Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója.
Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni.
Gayle Forman legújabb regénye, az Eltévedtem megrázó, sőt katartikus történet a szerelem elvesztéséről, a szerelem megtalálásáról, az önismeretről és az önámításról.
“Csodásan megkomponált szerelmes dal minden fiatalhoz, aki valaha keresztülgázolt a félelem vadonján, és végül a tisztáson találta magát.”
Jacqueline Woodson, a Brown Girl Dreaming többszörös díjnyertes szerzője
A könyv adatlapja:
Kiadója: Ciceró
Kiadási év: 2018
Oldalszám: 267. old.
Műfaja: ifjúsági regény
Fordította: Merényi Ágnes
Kiadási év: 2018
Oldalszám: 267. old.
Műfaja: ifjúsági regény
Fordította: Merényi Ágnes
Borító: Szabó Vince, nem az eredeti
Folytatásos: a Goodreads szerint nem.
Folytatásos: a Goodreads szerint nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése