2020. január 27., hétfő

Maggie Stiefvater: Call down the hawk (angol) Dreamer 1.

Az előző sorozatról a Hollófiúkról itt olvashatjátok a korábbi beszámolókat.





Gondolataim a könyvről: 
Annak idején, mikor elolvastam a Hollókirályt, reménykedtem benne, hogy ez még nem a vége. Hogy hallunk még Ronanről és a rejtélyes Adamről, na meg persze Ganseyről és Blueról, akik nagy utazásra indultak.

Aztán Maggie bejelentette a hírt, hogy készül egy trilógia, amit Ronannak és a Lynch testvéreknek szentel. Nem mondta, hogy a többiek nem bukkannak fel benne, de a testvérek lesznek a főszerepben és nem Adam és Ronan kapcsolata. Az övék, amúgy sem hétköznapi, nem tudna csak simán egy LMBT regényt írni belőle, de ez, ez a kötet jóval több annál.

Amiben tényleg igaza volt, hogy ez főként tényleg csak a testvérekről szól, de főként Ronanről és Declanről, lévén Matthew még elég fiatalka, az ő életben tartása a fiúk fő feladata. Aztán lassan megismerkedünk Jordan Henessyvel  és a többiekkel, elég részletesen.
Carmen Farooq-Lane is új színt visz a sorozatba. Ő és a látó külön szála is elég érdekes és bőven tartogat meglepetéseket.

Maggie végre kibontotta az álomvilágot. Kaptunk már ebből részletet a 2. Hollófiúk könyvben, de itt most részletesen kinyílt a a képzelet, hogy mire képes egy álmodó. Titkos piac lopott holmikkal, új álmodók és Látók, és persze a titokzatos Bryde. Miket  tehetünk meg és miket nem? Hogy kapcsolódnak össze az álmodók? Miért látják őket a látók? Mitől fél annyira mindenki?

Declan, Ronan és Matthew

A fejezetek rövidek, pergősek, de van idő elmélyedni is, nem csak akcióval van tele. Most is megvan az a misztikus, kicsit félelmetes hangulata. Maggie gyönyörűen használja a mellékneveket, csak úgy gurulnak a szavak és a metaforák. Az a pár jelenet pedig Adammal, nem sokszor bukkan fel, inkább csak sms, gondolat, meg hívás a kommunikáció közöttük, de amikor találkoznak.. az nem is tudom.
Gyönyörűen van megírva. A szerelem, az odaadás, a vágy, a magány, hogy alig kell beszélniük, mégis értik a másikat. Imádom a párosukat és azt, ahogy Maggie róluk ír.
Ronant, ahogy betoppan a kártyapartira, és persze, hogy sikerül elrontani az ébredést a rákokkal. Aztán ahogy Adam váratlanul felbukkan Barnsban és tovább tart Ronannak megbizonyosodni róla, hogy valódi, mint amit utána olvashatunk. Végül a búcsúzásuk. Annyira bírom, hogy latinul beszélnek egymással, jó hogy ezt találta ki közös nyelvnek Maggie. És persze azóta is a Ciceró idézeteket bújom a pontos fordításért.


Tele van ez a könyv egy halom csodás párhuzammal. Akár Declan  és Carmen párosát nézzük, akik megpróbálnak valakiket életben tartani. Akár a Jordan Henessy és Ronan álmodó bandát, akik mind saját maguk akarnak maradni, és keresik a kiutat ebből a bolond világból, úgy hogy közben nem pusztítanak el senki mást. Akár Bryde személyében, aki elég sokszor hasonlít Niall Lynchre terelgető apaként.

Szörnyű függővég a vége. És hát ki más lenne veszélyben, kiért mozgatná meg Ronan az eget és a földet, ha nem Adam miatt? Rághatom a kefét még egy darabig, mivel még az angol folytatás megjelenési dátuma sincs kitűzve. Elvileg ebben az évben.... Addig meg álmodjunk róluk,  hátha Maggie előbb befejezi a könyvet.

Rendhagyó - ez a legjobb, valami pluszt ad 💖

Fülszöveg:
The dreamers walk among us . . . and so do the dreamed. Those who dream cannot stop dreaming – they can only try to control it. Those who are dreamed cannot have their own lives – they will sleep forever if their dreamers die.
And then there are those who are drawn to the dreamers. To use them. To trap them. To kill them before their dreams destroy us all.

Ronan Lynch is a dreamer. He can pull both curiosities and catastrophes out of his dreams and into his compromised reality.

Jordan Hennessy is a thief. The closer she comes to the dream object she is after, the more inextricably she becomes tied to it.

Carmen Farooq-Lane is a hunter. Her brother was a dreamer . . . and a killer. She has seen what dreaming can do to a person. And she has seen the damage that dreamers can do. But that is nothing compared to the destruction that is about to be unleashed. . . .

A könyv adatlapja: 
Kiadója:Scholastic
Kiadási év: 2019
Oldalszám: 472. old.
Műfaja: YA fantasy
Fordította: angol
Borító: az eredeti
Folytatásos: a Dreamer trilógia első része
Angol címe: Call down the hawk ~ Hívd le a sólymot nem tudom mi lesz a magyar fordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése