A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novellák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novellák. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 3., csütörtök

Könyvajánló: Kleinheincz Csilla: Város két fül között


A könyvről:
Kiadója: Delta Vision 
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: e-könyv  336~

Fülszöveg:
Túl az ébrenlét határán létezik egy rejtélyes város, amely örvényként húzza magához az álmodókat. Vali, a budapesti légtornásztanuló élete egyik pillanatról a másikra változik meg, amikor egy éjszaka álomból habarcsolt falak között találja magát. Rejtélyek és idegen álmodók veszik körül – gondolataik hatalmára sötét virágként bomlik ki a város, és megelevenedik a múlt. Ám az éhes kapualjakban sötét árnyék lapul, és Valinak hamar rá kell döbbennie, hogy a múlt nem mindig olyan, mint ahogyan az emlékeinkben él…
Álmok és rémálmok veszik körül a kötetben található négy novella szereplőit is. Az élőket tébolyba taszító, suttogó fantomok, végső megállójuk felé utazó holtak és gyönyörű paraziták bukkannak fel a könyv lapjain; mind ennek a valóság és misztikum határára épített városnak lakói, ahol a múzsa csókja egyaránt nyújthat mámort
és halált.

Gondolatok a könyvről: 
Ez a könyv számomra az elme játéka. Mióta elolvastam Csillától az Ólomerdőt, és az Üveghegyet, keresem az élményt, hogy megint úgy elvarázsoljon valami, mint ez a két könyv. Csilla nem régen megosztotta, hogy ez a régebbi könyve letölthető (ingyen) e-könyvként, és gyorsan kaptam az alkalmon, hogy megszerezzem. 



Akkor egy kicsit pihent az olvasómon, és bent csak ebédszünetekben olvasgattam bele. Most viszont az utolsó előtti nyári estén a kezembe került az olvasó, és vele a könyv, és csak úgy olvastatta és falta magát. A négy főszereplő szála először nehezen indul be. Itt nincs szoros cselekmény, tényleg szinte kis novellákról beszélhetünk, szösszenetekről, gondolamorzsákról. 
Vali artista, és Cirkuszban szeretne dolgozni. Roland a tartója, több szinten is, bár ez csak lassan derül ki a történetben. Aztán ott van Max, aki Dortmundban él, és minden éjjel a török lányról, Afetről álmodik, de nem azon a vidám módon. Féltékenység, bűntudat, fájdalom marja, ami már az álmaiba is átkúszik. Ott van Evelin, aki már csak az álomban látja magát az egykori önmagának, számára az lett a valóság, míg a saját valóságában beteg teste elsorvad és nincs aki törődne vele. 
És végül ott van Kolos. (Már a második Kolos ezen a két héten .-)  Az ikertestvér. Aki annyira hiányzott, hogy visszatért. De nem is akárhogy. 
Mind egy városról álmodnak. Tetszett a gondolat, hogy a képzeletükkel teremtenek, és ha belegondolunk, ez történik minden éjszaka. Az érzéseink hatnak ránk, mi történt velünk ma, hogy éreztünk magunkat, mitől félünk, szorongunk, mit várunk. A városban  a szereplők ilyen belső kényszerei, érzései vetülnek, olykor jelennek meg személyesen, a végére egyre ijesztőbbé válnak. 
Csilla mindent egyedi, kicsit misztikus, izgalmas módon tud megragadni, érdekesek a szereplők, a párbeszédek pont elegek, nem túl nyíltak, kicsit burkoltak, de nem túl irodalmiak, mai szavakat használ, mégis körüllengi a fantázia, és az ötlet. Mondjuk, itt már voltak részek, amit nem mindig élveztem annyira, számomra Evelin szála nem volt annyira érdekes. Bár a karaktere jó, de maga a személy (egy 70 éves kiöregedett revütáncos transzfesztita) tőlem messze áll, így azok a részek nem hagytak bennem mély nyomot. 
Ami megmaradt, és érdemes rajta elgondolkodni, hogy az álmok is formálhatnak bennünket. Oda vissza működik, ha mindig szuggeráljuk magunknak a dolgokat, belénk épülnek, és megmaradnak. Erre példa talán Kolos és Afet. És ott az ellenpélda, a segítség, Roland, aki kívülről érkezik. A beszéd sok mindent megold, segít, átlendít. Kibeszéljük magunkból, nem szorít, fáj, és nem hordozzuk.

Őszintén ajánlom a fantázia kedvelőinek. Akik el akarnak merül az álom, az élet, és egy képzelt város berkeiben. Megint egy újabb csoda, egy újabb csodás élmény. Még ha csak álmunkban is. 

(A képek a Pinterestről származnak.)

2015. június 20., szombat

18/50 Novellás kötet: Benkő Levente :Manók, emberek, fehérnépek

18. elolvasott: 12.-es pont: Novellás kötet: Benkő Levente :Manók, emberek, fehérnépek

A könyv adatai: 
Kiadója: Erdélyi Híradó/
Előretolt Helyőrség Szépirodali Páholy

Magyar kiadás: 2012
Oldalszám: 173 old. 

Illusztrálta: Könczey Elemér

 Fülszöveg:

A múlt télen beszélgettünk erről-arról, s mondom neki:Te, annyi szomorú történetet megírtam eddigi köteteimbe, gyere, dobjunk össze egy vidámabbat: te adod a rajzokat, én a szöveget; há'ha sikerül legalább halvány mosolyt varázsolni az emberek arcára, me' akkor má'tettünk valamit. Úgyhogy az elmúlt két évtized humorosabb terméséből, Könczynek a 3298 Krónikás karikatúrájából, valamint a nagyrészt szintén Krónikás, kisrészt Háromszékes, 329,8 glosszámból, jegyzetemből válogattunk. Köszönöm szépemért Egyed Emese és Papp Attila Zsolt segített. Me' vannak még jó emberek. Mindennapjaink kis történetei ezek, amelyekben a főszereplők kisebb-nagyobb gyermekek, vagyis manók, aztán édesanyák, feleségek, nagymamák, nénik, szóval fehérnépek, aztán édesapák, férjek, nagyapák, bácsik, más szóval emberek, s aztán autótragacsok, akik/amelyek ilyen-olyan, hol elgondolkodtató, hol a feje tetejére állt, de voltaképpen mulatságos helyzetekben találják magukat. Me' ilyen az élet. Vaj mi.
Magunkról ennyi ejisze elég.
Én, Könczey Elemér, vagyis Könczy 1969. szeptember 16-án születtem Székelyudvarhelyen. Három gyermek édesapja vagyok. S közben rajzolgatok. Én, Benkő Levente Udvarhelytől számítva ahajt – me' az Anyavárostól Erdővidékig má' tarisznyálni kell –, Nagyajtán születtem 1961. június 13-án. Négy gyermek édesapja vagyok. S közben írogatok. Az összesen hét gyermek. S ez a másik kisded, ez a könyv. Közben úgy vagyunk, hogy Kolozsváron (s a környékén) lakunk, s Székelyföldön élünk. Me' az élet ilyen. Vaj mi.


Vidám gondolataim a könyvről: :-D


Ez egy isteni jó könyv a székelyekről, a székely magyar viszonyokról, gyerekről, feleségről, Gretáról (egy 25 éves autó), nagyon jó stílussal, humorral és öniróniával. Bár már régóta olvastam, nem azért mert unalmas, hanem mert hagyni kell egy kicsit a történeteket lecsengeni. A szerző több nagyobb témakörbe gyűjti a fehérnépek, manók, emberek történeteit, van itt szó utazásról, munkáról, ügyintézésről, gyerek nevelésről, asszony nevelésről, így az összetartozó gondolatok egy-egy blokkban együtt hatnak.

Ezek mellé érkeznek még minden novellához Könczey Elemér rajzai, karikatúrái, amik lehetnek akár pajzánok, vagy kritikák, vagy egyáltalán nem is a témába vágó kis szösszenetek, mégis nagyon hangulatosak, így alkot kerek egészet ez a kis erdélyi szösszenet.

Na meg persze az ízes beszéd, ami még  leírva is érződik, olyan mintha itt mesélne mellettünk, benne a sok ejsze, vaj mi és s. Örültem, hogy végül nem Örkényt választottam, bár az is jó lett volna, de ennek most különösen örül a lelkem, és fel is vidított. Kicsit olvasás közben mintha én is ott lettem volna Grétával az autóban, a gyerekekkel a játszótéren, a fehérnépekkel a konyhában, a bácsikkal a kocsmákban.
 Kedvcsinálónak még néhány remek rajz Köncytől: