Vonzódás -élmények, történetecske

Amíg készül a 6. fejezet (már a végét írom), addig megint megörvendeztetek mindenkit egy saját agyszüleménnyel. Ez nem novella, inkább csak amolyan gondolatfoszlányok, érzések.

A fenti tulipános rajz pedig szintén saját szülemény, még mindig tavaszi hangulatomra utalva. Lehet véleményeket írogatni alulra, ki-mit gondol.

Vonzódás

Egy fülledt, meleg tavaszi napon, amikor az embernek semmi kedve nincs utazni, bőröndje is nyomasztóan nehéz, … még a lélegzetvétel is fáj.

Ráadásul a vasárnap délutánt is csak azért várod, hogy találkozz azzal a bizonyossal, vagy azokkal a bizonyosokkal. Szerencsére nem vagyunk kötelesek csukott szemmel járni, és ez sokszor segít átvészelni egy –egy egyetemen eltöltött napot.

Vasárnap. Egyrészről az ember nem várja, mert a vasárnap sokaknak egyet jelent a koleszba vagy az albérletbe való visszaúttal. Vasalás, csomagolás, készülés, avagy hogyan gyömöszöljünk bele minél több dolgot a pakoláskor aprónak tűnő bőröndünkbe?

Kaja készítés, Köszönés, búcsúzás, és lelkilegben felkészülés a hétre.

Utálok visszautazni, mert néha még most is az első reggelen, amikor az albérletben ébredek, nem tudom beazonosítani rögtön, hol is vagyok, melyik lakásban, hol fekszem? Az idővel egyre jobb lesz, de utálatos ez az érzés. Szeretem a kedvenc dolgaim, a szobám, ahol nem zargat senki.

De a vasárnapok nem csak ezért fontosak. Szinte áhítattal várhatod azt a pillanatot, amikor meglátod a hőn áhított személyt, akit csak alkalmanként (hetente vagy havonta egyszer látsz). Lehet ő a busz legcsábosabb, legmosolygósabb sofőrje, akivel csak azon a járaton találkozhatsz, rád mosolyog és vidáman kacsingattok össze a visszapillantó tükörben, órákig tartó mámorhoz és boldogsághoz jutva ezzel. Elég csak erre a negyed órára gondolni, ha az ember már az éhhalál és hullafáradtság szélén táncol.

De lehet az a személy egy másik városba utazó fiú, aki általában szintén a te járatoddal utazik. Bár nem utaztok végig együtt, csak azon a kis részen, és nem is szóltok egymáshoz, a viszontlátás mindig érzéki és emlékezetes. Az egy-két titkos pillantás, amit szavak nélkül váltotok, sok mindent rejthet magában.

Kezdeti érdeklődést, szimplán csak egyszerű kíváncsiságot az éppen felszálló iránt, vagy titkos vágyakat, amiket az ember utána vidáman, önfeledten következmények nélkül, tervezget magában az elválás után, eljátszadozva a lehetőségekkel: Mi lett volna ha---akkor odamegyek? Leülök és csevegünk? Vagy nem szól hozzám egyáltalán és mit éreznék akkor?

Sokkal meghittebb ez a játék akkor, ha nem történik semmi, mert az ember mindig várhatja a vasárnapokat, titkon abban reménykedve, hogy az a valaki ott lesz, és összekacsinthatnak. De ha nem várja és véletlenül mégis abban az élményben részesül, hogy együtt utaznak - akkor az a boldogság szinte repíti az embert, és erőt adhat egy kis időre.