2010. május 1., szombat

Válogatás - Eclipse, hátterek, sajátok

Először is ezzel a képpel kezdeném, most alkottam éjszaka nagy "unatkozásaim" közepette. Spirit olyan fejezetet hozott össze, amihez úgy gondoltam alkotnom kell, így csináltam neki egy bannert. Fogadd sok szeretettel!


Másik alkotásom az Ecliphez kötődik. Láttam egy pár nagyon jól sikerült Shoppolt képet, de én még mindig azt véleményt vallom, hogy hiányolom a pirosat és a bordót a hivatalos filmplakátról! Meg Victoriát is! De mivel csak Belláról, Edwardról és Jacobról érkeznek hivatalos képek, és az én szívem csücske is Bella és Ed, így most csak róluk csináltam egy erdőben levő sejtelmeset (persze bordó árnyalattal.) Kommentben kérek véleményeket!!!!
Sokféle honlapon és oldalon figyelem a megjelenő képeket, és most ezekből választottam párat.
A fenti "hármas kép" elég friss, és nekem sokkal jobban tetszik, mint a hivatalos plakát képe! Ez a távolba révedés inkább ideillő. Szerintem.
Egyik kedvenc jelenetem a réten játszódó, és már elég sok kép kering is fennt róla. Azt hiszem ez mindent elmondd. És persze Robert és Kristen közt sincs semmi:)))))) Ki tudja, de ezen a képen nagyon meghittek!
Másik kedvenc promóképem a Cullen család. Nagyon összeöltöztek és édesek így mind kékben és feketében:-) Esme haja egyre sötétebb.
Ezzel a képpel adták ki újra most az Eclipset Amerikában. Nekem tetszik...Különösen, hogy Bella szemében látni Edward arcát:-)). Mivel könyvkiadói szakirányon tanulok, kicsit más szemmel is nézem a borítókat, de ez egy nagyon impresszív és mindent kifejező borító. Jól eltalálták és ez szerintem jobb lenne a hagyományos "szalagos" helyett.

Ez pedig egy összehasonlítás, amit amerikai honlapok elkövettek minden szereplővel, hogyan alakultak a 3 rész alatt. EZ viszont a plakátok alakulását mutatja és lehet szavazni, kinek melyik tetszik legjobban xD

És a végére hagytam a kedvencem, Bella eljegyzési gyűrűjét. Nem pont ilyennek képzeltem, de szép a formája és "szemkápráztató" lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése