2015. augusztus 19., szerda

23/50 30 év alatti írótól: Moskát Anita: Horgonyhely

23. ként olvastam a 6. pontot: Könyv egy 30 év alatti írótól. Először Leiner Laurát választottam, de mikor felfedeztem Anitát, változott a pont és a lista.

A könyvről:
Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2015.
Oldalszám: 448.  old. 
Borítókép: Marcela Bolívar
Sorozat: Gabo SFF 

Fülszöveg: 
Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. 

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. 
Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.

Gondolataim a könyvről: 
Ahogy megláttam a borítót, fenem rá a fogam, a fülszöveg pedig olyan csodát tartogatott, amit meg is kaptam. Nehéz lesz külön külön beszélni a könyv részeiről, mert egyben magában fantasztikus, de megpróbálom. 

Az elején megismerkedünk ezzel a számomra nagyon is szürreális világgal. Ma, amikor olyan évszázadok óta beidegződötten más társadalmi rendszerben élünk, furcsa volt megszokni, hogy a nők, és éppen a terhes nők irányítanak. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor kímélni kell a nőket, nem nagyon mozoghatnak, végezhetnek fizikai munkát, itt pedig ezt is fordítva találja az olvasó, ugyanis itt ők végeznek mindent a fahordástól a kapáláson át mindenféle cipekedésig.

Aztán ahogy előre haladtunk a könyvben, megismertük a karaktereket, és a teljes világképet (a tenyészek sorsát, a vizsgálónők szerepét, stb.) egyre inkább elrettentett és elrémített ez a világ. 


A karakterek nagyon valóságosnak tűnnek, és mindnek megvan a maga célja, amiért küzd, harcol és kész mindent feladni. Ez végtelenül emberi tulajdonság, csak ritkán kapjuk vissza ezt ennyire nyersen egy könyvben.
Vazil a szerelméért küzd, és egy ígéretet próbál megtartani a tudomány eszközével, Helgát a bosszú és a szabadulás hajtja, Larst a sértettség, a büszkeség, és a gőg, Britát a hatalom és a nagyravágyás, ahogy Dagrun-t is, és valamilyen szinten mindannyian meg is kapják a maguk "jussát", még ha nem is úgy, ahogy várták. Talán csak Odveig az egyetlen, aki kevésbé hibás a sorsában, és őt hamarabb eléri a végzete, de ő is küzd a maga módján.

Ami végtelenül tetszett a földevők szerepe. Nagyon jól kitalált, és annak ellenére, hogy maga a világ szinte elborzasztott, iszonyatosan jól fel van építve. Elhittem, hogy  férfiak a földevéssel ültethetnek, és etethetnek egy falut, hogy a könyvtárhajó hozza viszi a tudást, (ez kiváltképp tetszett), hogy vannak olyan nagy városok, mint Korgun, ahol az ilyen nők szervezetbe tömörülnek, és kiépítenek egy rendszert (amit minél közelebbről nézünk, annál kegyetlenebb. 



Viszont mindvégig ott lappangott a titok. Nagyon fúrta az oldalamat, és a legvégéig nem is sikerült rájönni. Folyamatos a feszültség, és nem lehet előre kitalálni a cselekményt. Fenn tartja az érdeklődést a váltott nézőpontokkal és elbeszélésekkel, kapunk háttértörténeteket, emlékeket a múltból minden karakterhez, ettől még teljesebb élvezhetőbb, befogadhatóbb lesz. 


Ami még a fentebb felsoroltakon kívül említést érdemel (karakter és cselekmény és a felépített világ mellett), az az, ahogy az eszméket, nemi szerepeket kezeli. Nem szájbarágós, a nyelvezete nagyon burkolt, mégis mindent értünk vagy sejtjük milyen érzések, indulatok gondolatok munkálnak a szereplőkben. Érdemes elgondolkodni mindenkinek, mi lenne, ha így kellene élnünk, mihez kezdenénk, el tudnánk -e fogadni? És ehhez képest hogy élünk most? Mit lenne érdemes most változtatni, Annak, aki nem olvasta a könyvet, lehet, hogy ez nagyon rébuszosnak tűnik, viszont nem akarom elvenni a felfedezés élményét attól, aki még meg szembesült vele a könyvben. 

A megoldás pedig, hogy miért vándorolhatnak a nők, brilliáns. És belegondolva olyan végtelenül egyszerű és kézenfekvő. Ám a végén már pont ezért is kegyetlen. Voltak oldalak, ahol már alig bírtam olvasni, néhol elég nautrálisak a leírások és nem is hinné az ember, hogy mindez egy fiatal lány agyából pattant ki. Félelmetesen nagyszerű. 

Néhány szóban a borítóról: 
A borítón látható festményt Marcela Bolívar festette, itt láthatjátok az eredeti teljes képet: Itt pedig a festő honlapját. Én azt hiszem beleszerelmesedtem a munkáiba, és ha jól megnézegetitek őket, kiderül, hogy más könyvekhez is válogattak már a munkái közül (a Gabo kiadó is, megtaláljátok, hogy melyikhez? ) 

Először, mikor megláttam a képet, arra gondoltam, hogy biztos festetett a kiadó egy képet, vagy felkértek egy grafikust, mert annyira passzol a könyv témájához a kép, hogy ez nem lehet véletlen. De a fenti honlapon csak ilyen éteri, mesebeli elvarázsolt képek vannak,  tehát nem nevezhetjük véletlennek. Látszik mindenhol hogy a kép alapja egy emberről készült fotó, amit utána digitálisan feljavít. És ezt baromi jól csinálja. Remélem, fog még a kiadó választani tőle képeket borítóra, mert egy pár igazán megérné, de addig is lehet nézegetni itt fent.


Összességében mindenkinek ajánlom, aki egy izgalmas, érdekes, új gondolatokat ébresztő fantasyt-sci-fit akar olvasni, egy ifjú lángelme tollából. 

2015. augusztus 18., kedd

Könyvélmény: John Green: Alaska nyomában

A könyv adatai: 
Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2014.
Oldalszám: 296.  old. 
Fordította: Szabados Tamás
Eredeti címe: Looking for Alaska

Fülszöveg: 
Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak
A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

Gondolataim a könyvről: 
Nem véletlen lett a bejegyzés címe könyvélmény és nem könyvajánló. Nem tudom, biztos bennem van a hiba, hogy vagy rossz sorrendben találnak meg John Green könyvei, vagy nem jó pillanatban, de úgy érzem, egy lejtőn vagyok és most csak lefelé repülök a Green könyvek között. 
Mivel a TFIOS-sel kezdtem, az elég magasra tette a mércét, nem hiába abból készült először film. Aztán jött a Papírvárosok, ami tetszett, viszont már nem adta meg azt a felemelő élményt, azt a varázst, pillanatot, ami az elsőben megvolt. Mivel hamarosan nekilátnak az Alaska nyomában-ból is filmet készíteni (ha egy biznisz beindul...) így úgy döntöttem, ha már benn van a könyvtárban, beiktatom gyorsan a nyári olvasmányok közé. 
A fülszöveg elmondja, hogy ez Green első könyve, és sajnos ez a stílusán is meglátszik. Lehet, hogy a saját élményeiből merít (sőt biztos), elhiszem, hogy voltak gonosz felügyelők, titokban iszogatás, cigizés, és kalandok, meg nagy balhék, de amit én most éreztem, hogy ezzel nagyon nem tudok azonosulni. 
Sem gimiben, sem az egyetem alatt nem voltam kollégista (direkt, és a mai napig nem bánom, mert isteni jó albijaink voltak a barátnőimmel), de így ez a világ teljesen kimaradt, e mellett soha nem voltam a nagy bulis, kalandozós, hámból kirúgós típus, ahogy most sem vagyok már, és egyszerűen azt hiszem e miatt nem tudtam egyáltalán azonosulni a szereplőkkel. 
A karakterek: 
Miles "ártatlan" 16 éves, aki arról híres, hogy megtanulja a híres emberek utolsó mondatait, és ezzel körülbelül ki is merítettük a karakter pozitív tulajdonságait. Amint bekerül a suliba, "megrontja" az Ezredes=Chip, és szinte mindenbe bevonják, ő meg engedelmeskedik mindenféle önakarat nélkül. 
Chip csak el akar menni otthonról és a Culver az egyetlen hely, ahol az tehet/az lehet ami akar lenni, és kiélheti a gonoszkodásait. 
Alaska, meg Alaska. Zárkózott könyvmoly, akinek százszámra van tele a szobája könyvekkel, amit el akar olvasni haláláig. És azért dohányzik, hogy meghaljon, mert szerinte az élet csak szenvedés. Az olvasás közben, főleg mivel friss az élmény emlékeztetett Margóra egy kicsit. Magának való, különc, aki minden buliban, bunyóban benne van, és nem fél keresni az élet nagy kérdéseit. 
Lara kedves mellékszereplő, sajnálom, hogy semmi értelmes nem alakult ki köztük, mert Alaskát nem tudta leelőzni, de mindenképpen pozitív karakter lenne. 
Végül Takumi, akit én azt hiszem a legjobban bírtam a könyvben. Mostanában ez egy furcsa érdekes kialakult kép, hogy a érdekes/vicces/furcsa mellékszereplőket kedvelem.

És hogy ebben találtam -e valami magvas gondolatot? 
Green könyveire mindig jellemző, hogy próbál valamire rávilágítani ebben a korban. Miles a Nagy Talán-t keresi, és azt hiszi, majd itt az iskolában választ kap a kérdéseire.
Ebben az esetben egy értelmes "metaforát" találtam, ami Alaskához és a labirintushoz kötődik, és ez a lényege Alaska számára:

Amikor először beszélnek róla:
"Egész életedet labirintusba zárva töltöd, azon töprengsz, hogyan szabadulsz ki egy nap, és milyen nagyszerű érzés lesz. Elképzeled a jövődet, de soha nem valósítod meg. Csak arra használod a jövőt, hogy segítségével elmenekülhess a jelenből."

És amikor Alaska elmondja mit gondol: 
"– Nem élet vagy halál a labirintus. 
– Jó. Akkor micsoda? 
– Szenvedés – mondta. – Rosszat tenni, és hagyni, hogy rossz dolgok történjenek veled."


És nekem valahol itt lett nagyon elegem a könyvből. Mert a TFIOS is negatív, depresszív a maga módján, de annak a kicsengése pozitív, a mondanivalója értékes, és mindezt a keserűséget humorral fűszerezi meg. De az Alaska nyomában nem találtam humort, nem nevettem fel, és abszolút lehangoló és negatív a vége. 

Pár szóban a borítókról: 
Mikor megnéztem külföldön milyen borítókkal jelent meg a könyv, rájöttem, hogy az hűen tükrözik a hangulatomat, és a könyvet is. Viszont végtelenül egyszerűek, semmi jellegzetes nincs rajtuk. 



Ehhez képest a magyar kiadások (a Gabo kiadó gondozásában) valami csodák. Élénkek, színesek, jó és egyedi vidám a betűtípus, és mindnek van valami kis rajz, ikon, ami viszont kifejezi a lényeget. A mellett, hogy a színűk szörnyen rikító, jól néznek ki egymás mellett, és a figyelemfelhívó jelleg is megvan. 
 Most már csak a Katherine a köbön maradt, majd meglátom, annak mikor állok neki, de most lehet, hogy egy darabig pihentetem John Green-t. Nem tudom. Hagynom kell, hogy ez leülepedjen.

Csak a nagyon fanoknak, és a középiskolában nagyon bulizóknak ajánlom, vagy ha nem féltek egy kis depresszív tinihangulattól!




2015. augusztus 15., szombat

22/50 Rossz vélemény a könyvről: Veronica Roth : A hűséges (Divergent 3.)

22. elolvasott: 31 pont: Egy könyv, amiről rossz vélemények vannak: Veronica Roth : Hűséges


A könyv adatai: Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2014.
Oldalszám: 450.  old. 
Fordította:Logos
Eredeti címe: Allegiant
Sorozat: Divergent 3 rész 

Fülszöveg:
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek. 
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

A beszámoló SPOILERES lehet, ha nem olvastad, óvatosan!!!!


Gondolataim a könyvről:

Ezzel a kötettel befejeztem a trilógiát. Végleg. Nagyon szomorú vagyok, hogy így hagyták abba. És Mérges, és dühös. Elindulnak, megint futnak, menekülnek, és van veszteség is. És ez oké is lenne egy trilógia befejező köteténél.
Kiderül az igazság a tervekről, mindig van egy nagyobb irányító (a kormány), a világ nagy, és nem vagyunk egyedül. Vannak rosszabb helyek, szenvedés, elnyomás, és több lázadó csoport is. Aztán kiderül, hogy végig mind csak alanyok egy újabb kísérletben, (a sok telep közül)  még mindig játszanak velük, még mindig irányítani akarnak, és ha úgy tartja kedvük, akkor gombnyomásra fejeket üríthetnek ki. Tetszett, ahogy a génes dolgot felépítették, de egy kicsit már túl volt a végén magyarázva, megint fajgyűlöltbe mentünk át, és azután a vége? …. Kész katasztrófa.

Most mivel még friss bennem az élmény, egy hangyányit a 1984 agymosását juttatja eszembe, hogy mennyire hatnak ránk csak az által, amit mondanak, ahogy mondják, amilyen környezetben élünk, és hogy meddig ismerjük a határainkat, és ez valahol elborzasztó, mert azt jelenti, hogy sosem tudhatjuk, mikor uralnak, irányítanak bennünket. 

A karakterek itt megint sokat vívódnak, de ugyan azok a problémák, egymásnak próbálnak megbocsátani, (Négyes-Tris- Caleb háromszög már nem volt annyira érdekes számomra, néhol idegesített, hogy még mindig itt tartunk 3 kötet után is.) Aki karakterileg talán a legtöbbet fejlődött az Peter és Christina. Tobias karaktere pedig teljesen felidegesített a végére, nem hittem el, hogy minden után képes lenne azokra a dolgokra, voltak pillanatok, amikor a könyvben a szála már nem tűnt karakter hűnek, és nem azért mert meg akart hökkenteni, hanem mert el lett rontva. 

Tris pedig.... annyi minden után, értem én, hogy nem lehet midig ő aki túléli, de akkor is, Egy ennyire közkedvelt, szeretett, fontos karaktert nem lehet így beáldozni, mert ennek nincs értelme. Akkor már inkább Tobias, vagy Caleb, vagy bárki más, de mikor olvastam, azt hittem ez is csak egy trükk, vagy majd később visszatért, a végén meg majd földhöz vágtam a könyvet.

Ilyenkor, ha nem érzem indokoltnak, nagyon nem tudok egyetérteni egy szereplő ilyen sorsával. Sírtam is kegyetlenül a végén (emiatt a sírós kategóriába is beleillene), de mivel a haragom erősebb a rossz vég iránt, így ebben a kategóriában hagyom, és majd lesz talán még egy másik sírós könyvem is. Minden esetre nem jó szívvel búcsúzom ettől a trilógiától. Pedig még a Négyes is listában van. Ezek után meg már pláne nem tudom attól mit várjak.
Miután végeztél a Hűségessel és a TFIOS-sel:
Először...
Két órával később:
-Dühös vagy? - Olyan dühös. 


Keresgettem egy kicsit az idézetek között, és egy párat hoznék a jobbak közül így a végére, elvégre mégis csak egy trilógia befejező kötete (akármennyire is nem értek egyet a véggel.) Ez a lentebbi kb. összefoglalja nekem a könyv mondanivalóját. Értem én, hogy mire akar rávezetni, és áldozat kell ahhoz néha, hogy a dolgok változzanak, de nekem ez akkor is nagy áldozat?

"Olyan, mintha egy félbehagyott mondat lenne a vidék: egyik fele a levegőben lóg, befejezetlenül, míg a másik egy teljesen más témáról szól."


"Sokféle úton-módon lehet bátor az ember ebben a világban. A bátorság olykor azt jelenti, olyasvalamiért kell élned az életed, ami túlmutat rajtad – vagy valaki másért. Van, hogy ehhez mindenről le kell mondanod, amit valaha is tudtál, vagy mindenkiről, akit szerettél. (…) De előfordul, hogy nem. Néha nincs többről szó, mint arról, hogy összeszorítsd a fogad, amikor fájdalom gyötör. Bátorság kellhet a nap mint nap végzett munkához, a lassú haladáshoz egy jobb élet felé."


Borítókról:
Még pár szóban,  borító viszont nagyon szép egységes. Hála istennek a magya változatban is ezt követték, és megvették mind a hármat a három részhez, de a kerek motívum minden és a betűk is szépen illeszkednek, úgyhogy legalább ebben szépen, következetesen követték a külföldi mintát. 

Ajánlom annak, aki végigszenvedte az első két részt, de nem fog nagy élményt kiváltani, és ne várjon sok jót a végére. 

2015. augusztus 12., szerda

Filmélmény: Papírvárosok

Vasárnap délután végre mi is eljutottunk megnézni a filmet. Hát, hol kezdjem, megpróbálom az elején.

Az este már jól kezdődött, mert korábban értünk oda, és volt időnk elszórakozni a jegyes nyereményjátékkal. Az egyik jeggyel nyertünk egy közepes üdítős popcorn menüt, ami már megadta az alaphangulatot, miután megszereztük a pénztártól, mi már boldogan bevonultunk megnézni a reklámokat.
Érdekes módon ott már kiderült, hogy a nézők nagy többsége lány, (milyen meglepő) és az ajánlókban is csak gyerekmese, fantasy, és tinis, fiatalos filmajánló volt (ó az irányított reklám varázsa..)
Megpróbálom Spoiler mentesen írni, bár nehéz lesz. 

 
A trailer elég sok mindent lelő előre, de mivel szerintem rengetegen olvasták már a könyvet, nem nagyon árulnak zsákbamacskát. 


A cselekmény...
Aztán elkezdődött. Örültem, hogy a kisgyermekkortól kezdik, és az elején igen pontosan követik is a könyves szemszöget. Q narrál, és szépen sorban haladnak az események. Szinkronosan néztük, így élvezhettük az eredeti akcentus és hanglejtés varázsát, ilyenkor mindig rájövök, mennyivel jobbak  a filmek eredeti nyelven (főleg amilyenek mostanában a magyar szinkronok).

Jönnek a cselek, és az a bizonyos éjszaka. Minden tetszett, kb. így képzeltem el, megvoltak a fontosabb részek, innen egy valamit hiányoltam (a Sea world ), szép az átmenet, meg értem én ott a hangulatot, de akkor is. És innentől elkezdődött egy lavina.

Jelenetek, komplett részek tűntek el a könyvből, vagy íródtak át. Elindul a nyomozás, el is jutunk szépen a bevásárló üzletig, és ott sok minden kimarad, vagy beleírják? (Hol a körömlakk? És az az álom? Nem emlékszem ilyenre.) Onnantól fogva hullámzott a filmélmény. Örültem, mikor megtaláltam egy-egy fontos részt, de sok minden apróság kimaradt, amire én számítottam (takaró, körömlakk, nyomozások a papírvárosokban, az ajándék autó:-D )

Az utazás meg egy teljesen külön fejezet. Nem a bálra akarnak visszaérni.... és hol a taláros nagy fogadalom, (amit én személy szerint imádtam) és utazás benne. (Azt hiszem a végén egy kép volt róluk talárban.) Az nagyon tetszett, hogy az órákat jelölték, és talán ott volt az egyik legviccesebb jelenet is (nem Benre gondolok, hanem a "sárkányos srácra") de akkor is.
A fehér tehén után meg már egy teljesen más történet. Nem álltak meg... épp ezt magyaráztam Daninak is. Mikor az ember úgy rohan, hogy hat percet tölt egy szupermárketben, nem áll meg cseverészni egy jó kocsival az éjszaka közepén az út szélén! Értem én a miérteket, meg hogy azok a párbeszédek kellettek a párok szemszögéből, és, hogy szépen lekerekítsék a szálakat, de akkor is. Az meg hogy otthagyják, és hazabuszozik.... komolyan, ott már mérges voltam. Nagyon.

Ezt már a végén csak az utolsó pár jelent enyhítette a feka-miki ajándékozással, és az utolsó képsorokkal. De a végéért nagyon mérges vagyok, és a könyvhűség itt alap fogalom lett volna szerintem. A Csillagainkban a hibánál sikerült, megkaptam azt az élményt és hangulatot, mint nagyjából a könyvnél. John Green elmondta az interjúkban, hogy fel kell rá készülni, hogy nem a könyvet kapjuk meg egyben, de nekem itt most kifejezetten olyan érzésem volt, mintha eladták volna, hogy jobban fogyasztható legyen. Sajnos.

A szereplőkről: 

Quentin Jacobsen Nat Wolff
Margo Roth Spiegelman Cara Delevingne
Lacey Pemberton Halston Sage
Becca Arrington Caitlin Carver
Ben Starling Austin Abrams
Radar Justice Smith
Angela Jaz Sinclair 

Egyértelműen Quentin volt aki mindent vitt. Illett hozzá a karakter, a srác helyes volt, de félszeg, sok mindent el tudott játszani az arcával, és ez egy főszereplőnél nem hátrány. Margo (Cara Delevigne), nem tudom, hogy mondjam, nekem furcsa volt. Olyan gonosz, vagy ellenséges a pillantása (a szinésznőé), és ettől én nem tudtam elvonatkoztatni, mintha mindig gonosz dolgokon járna a feje. Mivel főleg csak az elején és a végén látható, nem szerepel olyan sokat, de nem tudom, nekem nem lopta be magát a szívembe.
Akik még szintén szuper jó választások voltak, Radar és Ben. Ilyennek képzeltem el őket, és hozták is a könyves karaktereket. Meg persze már a párbeszédeik is olyanok, ami egy jó karaktert élővé teszi. Főleg Ben esetében. Annyira lüke, hogy az már lassan kedvelhető. 
A többiek nem hagytak bennem sajnos mély nyomot, de a lényeg megvan így is.

A zenéről:
Imádom a filmzenéket, de sajnos most ez nem hagyott bennem mély nyomot. A Csillagainké egyértelműen itt is jobb volt. Van pár kiemelkedő dal, de sajnos nem maradandó az élmény magában. A film alatt is alig érzékelhető. Amiket kivastagítottam, azok tetszettek jobban és mivel meghallgattam a cd-t a film előtt, ezeket fel is ismertem.

A dallista: 


1. Santigold – “Radio”
2. Twin Shadow – “To the Top”
3. Sam Bruno – “Search Party”
4. Kindness – “Swingin Party”
5. Vance Joy – “Great Summer”
6. Vampire Weekend – “Taxi Cab”
7. Son Lux – “Lost It To Trying (Paper Towns Mix)”
8. Saint Motel – “My Type”
9. Galantis – “Runaway (U & I) (Svidden & Jarly Remix)”
10. HAIM – “Falling”
11. Grouplove – “No Drama Queen”
12. De Lux – “Moments”
13. Alice Boman – “Be Mine”
14. The Mountain Goats – “Used To Haunt”
15. The War on Drugs – “Burning”
16. Nat & Alex Wolff – “Look Outside"

És hogy mégis miért ajánlom nagyon mindenkinek? 

Mert a végén megékezik az életérzés. Ott vagyunk, együtt, és a közös kalandok, a nyomozás, a fiatalkori barátság öröme, emléke bánata az ami örökké összefőz minket, őket. Ezt az életérzést akarja eszünkbe juttatni, közvetíteni, felidézni. Még ha nem is könyvhű, a mondandóval teljesen egyetértek. Ilyen az első örök szerelem, amikor még minden csillog, és titkos, és vágyakozó. De mindez akkor igazi, ha van kinek mesélni róla, kivel megosztani a felfedezéseket, és ámogatni egymást, mikor kiborul a másik. Ezt jelenti számomra a Papírvárosok, hogy nem merengünk, hanem kihasználjuk, megéljük a mindennapi pillanatokat közösen, és megosztjuk egymással. 



2015. augusztus 6., csütörtök

21/50 Egy nap alatt: Jessica Park: Flat Out Matt (1,5) és Flat Out Love (1.)

A könyv adatai: 

Kiadója: Könyvmolyképző
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 155.  old.
Fordította:Komáromy Zsófia


Spoiler veszély az első kötetre nézve!!!!!

Fülszöveg : 

Matt harmadéves a Massachusettsi Műszaki Egyetemen. Kockafejű, szellemes, zseniális srác.
És nagyon, de nagyon buta is.
Amikor a szépséges, menő, éleselméjű Julie beköltözik a házukba, mégis miért (jaj, miért?!) bújik Matt a bátyja, a hiányolt Finn bőrébe, azzal áltatva magát, hogy csak a lány kedvéért teszi?
A dolog egész ártalmatlannak tűnik, amíg Julie átmeneti vendégeskedése hosszú távúvá nem válik. És amíg a helyzet szívszorító őrületté nem fajul. Na meg amíg Matt bele nem szeret Julie-ba, Julie pedig bele nem szeret Finnbe.
De hát… Matt a hozzá való. Bárcsak megértethetné ezt Julie-val! Méghozzá anélkül, hogy el kelljen árulnia neki az igazat, ami mindannyiukat tönkretenné. Főleg Celeste-et, sérülékeny lelkű húgát, akinek talán mindenkinél jobban szüksége van Julie-ra.
A Szeretni bolondulásig-ban Julie szemszögéből láthattad Mattet. Ezzel a kisregénnyel, a Szerelem bolondulásig-gal most mélyebbre hatolhatsz Matt világába. Átélheted a történetet az ő oldaláról, megszakadhat érte a szíved, amikor megszakad a szíve, és ismét beleszerethetsz ebbe a szokatlan hősbe.
Indulj érzelmes utazásra az előzményeket bemutató két fejezettel, majd a Szeretni bolondulásig ezúttal Matt szemszögéből elmesélt hét fejezetével, és végezetül vár Julie történetének vadonatúj, pikáns fináléja!



Bár nem olyan hosszú a kötete, cirka 150 oldal, de ma már nagyon nehezen olvasok el egy nap teljesen egy kötetet. Vagy azért, mert belealszom (néha sajnos előfordul), vagy azért mert hagyom lecsengeni, merengek rajta, vagy egy kicsit tovább húzom, hogy tartson még az élmény.De nem beszléhetek anélkül erről a könyvről, hogy ne említeném az első részét:

Az első kötetről:
Kiadója: Könyvmolyképző
Magyar kiadás: 2013
Oldalszám: 382.  old.
Fordította:Komáromy Zsófia


Ez a kis rövid kötete a Flat Out Love kiegészítő kötete, az az eredeti, Julie szempontját írja le (jóval hosszabban), míg  ez amolyan háttér történet. Pár fejezetet, előzményeket és egy utófejezetet :-D tartalmaz Matt szemszögéből. Ettől sokkal jobban értelmezhető Matt mit miért tesz és mond, szeretem a több szemszögből való nézetet. 
Az első kötetben adott a séma. Julie Bostonba költözik az egyetemre, de az albérlet, amit kifizetett nem létezik, és anyja egy régi barátjának családjánál húzza meg magát egy időre.
Aztán megismeri a kocka, vicces, ám néha csodabogár Matt-et, Celeste-et és Fotó Finn-t, majd elkezd levelezni Finn, az Istennel. Egyre jobban megkedveli őket, és olyan netes kapcsolatba bonyolódik, aminek csak rossz vége lehet...

Matt és Julie is végtelenül jó karakter, mind a ketten jól kitalált, felépített szereplők. Nem sok matek-fizika szakos kockáról olvastam, és e miatt lett még nagyobb kedvencem a rövidke Matt szemszög. Julie a maga vidámságával, kíváncsiságával, és életigenlésével maga az optimizmus és a valóság a rengeteg furcsa karakter, és szereplő között. Bár szereti a pszichológiát, mégis kicsit későn fedezi fel a lényeget (legalábbis szerintem).

Ahogy elkezdődnek a chatelések, az ember még nem is gyanakszik nagyon, ám később már vannak benne apró nyomok, minden oldalról (Matt, Celeste és az anyjuk is utal rá, elég egyértelműen) de igazából nekem csak 200. oldal felé esett le a tantusz, és a végén vált bizonyossá, hogy valójában mi történt, és hogyan. 

Mivel nálam volt mind a két kötet, ahonnan megtaláltam a páros fejezeteket, onnan párhuzamosan olvastam, előbb Juliét, utána Matt-ét, nagyon aranyos volt így, és nekem legalább nem kellett hónapokat várnom a két megjelenés közt. (Ez is előnye annak, ha valaki később olvass adott köteteket, sorozatot, lecsökken a várakozási idő:-D.)
 A végére már nagyon bánatos voltam én is, rettentően sajnáltam Celeste-et és Matt-et is, mert nem semmi így megbírkózni mindennel. Mattnek előbb kellett felnőnie, és az egész család terhe mind rajta csattant, ezt nagyon jól ki is fejti a saját kötetében az író. Ott van a saját fájdalom, Celestről való gondoskodás, és a szülei, a suli, és később még Julie is.
Mindig nehéz egy ilyen traumából felállni, de ilyen helyzetben, azt hiszem még inkább. Végtelenül örülök neki, hogy ezt elolvastam, mert sokszor nem tudjuk, mi marad egy családban, ha az egyik fél eltávozik,  hogy változik meg a felállás, mi megy/mehet végbe bennük. Itt Julie a kívülről szemlélő, és az aki nem érintett, így könnyen át tudja őket lendíteni, meg tudja változtatni a felállást.


Ez a két kötet a feldolgozásról, a fájdalomról, és a reményről szól!
 Végtelenül tetszett az ugrás metaforája, ahogy végigvonul a könyvön, ha majd olvassátok, kiderül. Először Finn beszél róla, majd Matt, amikor Julie-t kell megnyugtatni, végül együtt is átélik. Nekem ezek voltak benne a felemelő pillanatok, na és persze a sok chates beszlégetés, meg talán a karácsony a fa alatt. 

A kettő közül mindenképpen Matt könyve tetszett jobban, bár kétségtelen, hogy az első rész nélkül nem értelmezhető, ott folyik a cselekmény, ez mindenképpen csak kiegészítő kötete pár kiragadott (és nagyon jó) fejezettel.  De érdemes együtt olvasni a kettőt, ha van rá lehetőség, mert úgy teljes.

A végére most néhány idézet jön, kedvcsinálónak: 


"A zuhanás nyugodt volt. Matt úgy érezte, mintha lassított felvételben
esnének. Szinte csönd honolt, a levegő fütyülését alig lehetett hallani."


"Bár Matt azt hajtogatta magának, hogy Celeste-nek van szüksége Julie-ra, a lelke mélyén arra gondolt, talán őneki is szüksége van a lányra. Ha valaha is készen állna az ugrásra. "

"Matt Watkins A Bűnbánó Szakkör mai foglalkozása elmarad: nincs is rá szó, milyen nagyon, de nagyon sajnáljuk! "

"Celeste farkasszemet néz a szendviccsel – gondolta Matt. Vajon ki nyeri a csatát? Ki lesz a győztes? Óriási a feszültség…"

"– Te vagy a mindenem – szólt Julie. – Nagy kihívást jelentesz, nehéz
eset vagy, és rém zárkózott. És én mindezt imádom benned. Lenyűgöző vagy, bonyolult, zseniális és vicces. És én ezeket a tulajdonságaidat is
imádom. Szerelmes vagyok az önzetlenségedbe és a túl nagy önfeláldozásodba. Szerelmes vagyok abba az oldaladba is, amelyik fél,
szenved, és ellök mindenkit. Szerelmes vagyok a sebezhetőségedbe és
az erődbe. Szerelmes vagyok a képességedbe, hogy hevesebben és hűségesebben szeress, mint amit valaha lehetségesnek hittem.
Szerelmes vagyok a döntéseidbe, még a hibákba is, mert azok vezettek minket ide. Mindenekfölött egyszerűen szerelmes vagyok beléd,
mindenbe, ami te vagy. A múltadba, a jelenedbe, a jövődbe."


Érdekességek: 
- Ha bele akartok hallgatni, miket ajánl és hallgatott az írónő, megtaláljátok a könyvekhez kapcsolódó dallistát itt!

- Ha pedig nem volt elég még a történetből, jó hír, hogy őszre ígéri a Könyvmoly a folytatást Flat Out Celeste (2) címmel, ahol a kishúgért izgulhatunk, ő hogyan kezdi el az egyetemet.  


Ajánlom mindenkinek, aki egy komoly mégis vicces, érzelmes, fájdalmas de szép romantikus történetet akar olvasni. 

2015. augusztus 5., szerda

20/50 Nevem betűiből: P. G. Wodehouse: Mr Mulliner meséi

 20. ként olvastam az 50-ből, ez a 46 pont:  egy könyv olyan írótól, akinek ugyanazok az iniciáléi,mint neked.

 

A könyv adatai :

Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 204.  old.
Fordította:Révbíró Tamás


 Fülszöveg: 

Először magyar nyelven! Ez a könyv faltól-falig nevetéssel van tele. Mulliner úr a Horgászpihenő ivójában elképesztő, szédületes, hajmeresztő, megdöbbentő és mindvégig kacagtató történetekkel traktálja az egybegyűlt társaságot. Kiterjedt rokonságában minden előfordult már, ami a társaságban szóba kerül, és Mr. Mulliner irgalmat nem ismerve el is mesél mindent, ami előfordult. Fáradhatatlan anekdotázása révén a kilenc novellából megismerjük Lancelotot, a modern, világfájdalmas költőt, Clarence-t, a kényes ízlésű fényképészt, a dadogós George-ot, Wilfredet, a zseniális kozmetikai vegyészt, Augustine-t, a bátortalan segédlelkészt és a többieket. Vigyázat: a történetek nagy dózisban rekeszizomlázat okozhatnak!


Gondolataim a könyvről:

Nagyon nehéz volt elkezdeni. Miután a csoportban segítettek többen is olyan szerzőt találni, akinek a neve
stimmel az enyémmel, kiderült, hogy rengeteg kötete van. Az egyik kedves munkatársamtól kölcsön is kaptam egy kötetet, (Jobbra a képen A jókedvű jótevő címmel) elolvastam majd 20 oldalt, és rájöttem, hogy ez nagyon nem nekem való. Szenvedtem a nyelvvel, nagyon sok név volt benne, és hiába próbált vicces lenni, nem tudott lekötni. Hónapokig állt a szobában, lesett, és vádolt a borító.

Aztán feladtam, és kerestem a könyvtárban egy másik kötetet (Isten áldja a SZIESZTA polcunkat), ami sokkal jobban megfog majd. A Mr Mulliner meséi 9 kis novella féleségből áll, mind azon a szálon kapcsolódik, hogy Mr Mulliner egy kocsmában beszél nem hétköznapi rokonairól az ott üldögélőknek. Ez nem olyan kötött elbeszélésmód, de sokszor visszautal egyikben másikban az előző rokon szálára, tudjuk, ki kinek a testvére, rokona, ez egy kicsit segít kapaszkodót találni.

Ezzel is jóval lassabban haladtam, de már nem volt annyira nyomasztó. Általában esténkén olvastam el 2-3 kisebb részt, de az pont elég is volt, hogy még élvezzem, de ne unjam bele magam. Volt itt szó fotográfusról, íróról (ezek történetei tetszettek a legjobban), patikáriusról, segédlelkészről, és dadogós rokonról. Többnyire tipikus angol humorral teli a könyv, azzal a modorossággal, és azzal a korral mikor még dajkák, nevelőnők, urak és szolgák ugráltak az angol urak körül.

Mivel rövidke történetekről beszélünk, 4-5 este alatt kiszenvedtem ezt a 9 részt, de meg kell mondani ezzel a könyvvel, ponttal szenvedtem eddig legtöbbet. Megállapítottam (ismét), hogy nem csípem az ilyen fajta angol humort. Vagy csak nem jó időpontban talált meg, de most nagyon nehezen estem túl rajta.

Pár szóban a kiadásokról, borítókról: 
Több féle van, de alapvetően kettő. Az egyik a rajzosabb, grafikusabb vonal, ezek a régebbiek  kolléganőm kötetet is ebből a fajtából való. Én viszont a Ciceró-féle új kiadást olvastam, kis puha kötésű, de fényes borítójú, modernebb, felújított rajzokkal, betűkkel. Hozzám ez mindenképpen közelebb áll. Mutatok egy párat, hogy jobban látszódjon a különbség. 


Érdemes még tudni, hogy a Moly.hu-n 136 féle cím szerepel a neve alatt, már csak a címek száma is elképesztő, és rengeteg gyűjtője van, akik vadásszák a címeket, akár sorozatonként vagy külön kiadásonként!

Ajánlom az angol humor kedvelőinek, akik szeretik Mr. Bean-t és a Monthy Pythont.

Mit várunk ősszel a postástól?

Az őszi- téli időszak azért is nagyon fontos a számomra, mert szeptemberi születésű vagyok, és ilyenkor a szülinapra nagy esély van rá, hogy könyves ajándékokat is kaphatok.

Viszont mivel nagyon sok megjelenés lesz ősszel, kicsit bogarásztam, vadászgattam, és nem meglepő módon kiszedtem egy rakat Könyvmolyképzős folytatást, amit nagyon várok:

Ezeket itt találtam: Könyvmolyképző:Előkészületben


Sarah J. Maas Heir of Fire – A tűz örököse (Üvegtrón 3.)

Bár már elkezdtem angolul, mivel kiderült, hogy gyorsan jön a folytatás, így megvárom magyarul is. Remélem ez is az eredeti borítóval érkezik. Az első részről az értékelésem itt olvashatod.


A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel és a szíve is majd megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alkut és képes-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?


Kerstin Gier - Silber – Az álmok első könyve

Mivel nem régen olvastam el a Rubinvörössel kezdődő Időtlen szerelem trilógiát, most erről is sok jót hallottam, és nagyon kíváncsi vagyok rá. Értékelésem az Időtlen szerelemről itt olvashatod:
Reméljük itt is az eredeti borító jön.A fekete az első rész, a kék a második.


Titokzatos ajtók gyíkot mintázó ajtógombokkal, beszélő kőfigurák és egy megvadult dadus, kezében egy bárddal… Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három legjobb barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen. Ez vajon tényleg lehetséges? Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…


Jessica Park - Flat Out Celeste – Celeste bolondulásig (Flat Out Love 3.)

Mivel épp most fejeztem be a Flat Out Love /Matt-et nagyon szúrja az oldalamat mi lesz majd Celeste sorsa.Izgalmasnak tűnik.
Bár az eredeti borítónak nem sok köze van a kapcsolt betűkön kívül az elsőkhöz, kíváncsi leszek, hogy ezt átvesszük -e. Itt talán jobb lenne sajátot tervezni.


A végzős gimnazista Celeste Watkins számára minden egyes nap brutális bátorságpróba. És Celeste nagyon fél. Elszigeteltté válik, mert túlságosan okos, a beszéde túlságosan modoros, viselkedése pedig túlságosan eltér az átlagostól, ezért úgy érzi, nem marad más választása, mint direkt távol tartani magát mindenkitől.

De az egyetem felszabadíthatja, nem? Ha kibírja ezt a borzalmas utolsó évet a gimiben, akkor talán minden rendben lesz. Ha sikerül találnia csak egyetlen embert, aki mentőkötelet dobhat neki, akkor talán, talán nem lesz baj.

Justin Milano, a másodéves, szintén különc egyetemista lehet talán az a személy, aki kicsalogatja Celeste-et magányos világából. Talán megmentheti a lányt… legalábbis ha Celeste elfogadja a segítségét.

Ha összefognak, talán jó páros lehetnek. Ha összefognak, talán megmenthetik egymást. És ha összefognak, talán megmenthetnek egy másik párost is: két embert, akikről Celeste tudja, hogy teljes szívből, szenvedélyesen, bolondulásig szeretik egymást.


Maggie Stiefvater - Blue Lily, Lily Blue – Kék liliom (A Hollófiúk 3.)

Ebbe a sorozatba talán már régebb óta és mélyebben bele vagyok esve, mint annó a farkas sorozatába (Shiver, Linger, Forever, Sinner). Már mutattam nektek képet a borítóról, eddig átvették a kötetek, nagyon ajánlom, hogy ez most is maradjon, mert szerintem a 3 közül ez a legszebb. Van zöld és kék verziója is, nektek melyik tetszik, nekem talán a zöld. A történet csak tovább bonyolódik, és remélem még több Blue-t és Gansey-t kapunk majd.
Itt az értékelés az első, és a második részről.




Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.

Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.

A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.

A The Bulletin így nyilatkozott az Álomrablókról, a Hollófiúk-sorozat előző kötetéről: „mágikus fondorlatok és idegborzoló események bonyolult szövedéke.” A folytatásban ez a szövedék, ha lehet, még áthatolhatatlanabbá válik, egyik ámulatból a másikba ejtve az olvasót.



Ami még jöhetne:

Moskát Anita - Horgonyhely- Gabo SFF: Bár épp most ovasom, de az kölcsönkapott példány, azért a borítóért ölni tudnék. Nagyon szép, művészi, nem hiába egyedi tervezés.




Ava Dellaira: Kedves halottak! - Ciceró : Laurel azt kapja házi feladatnak, hogy egy halottnak kell levelet írni. Ő Kurt Cobaint választja, majd utána belelendül és egyre több hírességnek ír levelet... érdekes alapötlet.




J. R. R Tolkien - A hobbit - képregény - Ciceró
Nem igen telik el úgy év, hogy ne vennék valamilyen könyvet Tolkientől/ről. Már elég sok Hobbit kiadásom van, lassan ez lesz a fétisem, (van angol, német, a nagy zöld könyv és a régi Babó-s kiadás), de ez még hiányzik, és most megint kiadta a Ciceró, tehát ebből is jöhetne egy.



Tudom, hogy ezen kívül rengeteg folytatás érkezik még, ezek épp csak a legégetőbbek, de mindenki nézelődjön kedvére a kiadóknál, biztos frissítik még a listákat!

2015. augusztus 3., hétfő

19/50 Betiltott könyv: George Orwell: 1984

A könyv adatai :

Kiadója: Európa
Magyar kiadás: 2013
Oldalszám: 358. old.
Fordította: Szíjgyártó László


Fülszöveg:

"Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban "csak" keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán... De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:

A háború: Béke

A szabadság: Szolgaság

A tudatlanság: Erő

S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén - talán túlságosan is könnyedén - azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

Gondolataim a könyvről: 

Csak azért kap 5 csillagot, mert olyan elborzasztóan van megírva, ami már szinte mesteri. És mert klasszikus. De többet nem szeretném elolvasni. Nagyon sok mindenre ráébreszti az embert, és nem feltétlen csak a jó dolgokra.
Hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk, hogy a beszéd, a hangok, a képek, mennyire fontosak. Mellé pedig az eszmék, és az ember saját érzelmei. Kínzással, fájdalommal az ember szocializálható. Arra is, hogy azt gondolja, kettő meg kettő az 5. És már nem emlékszik rá, hogy valaha volt 4 is.

A három fő részben szépen fel van építve a lelki rombolás. Az elsőben megismerjük ezt a sivár, kegyetlen, irányított világot, a teleképpel, a 2 perc Gyűlölettel, Winston személyes kérdéseivel és kétségeivel. A mindennapi rutin, a torna, az ember állandó belső kontrollja az arcán, az izmain, de még a gondolkodásán is. Mindez annyira félelmetes és elborzasztó, a legszörnyűbb pedig mikor konkrét emberekre, történelmi dolgokra találhatunk utalást. Pedig ez a regény utópiának készült 1948-ban, Orwell már nem látta a Sztálinizmust, bár előtte megélte a háborút, de elképesztő mit képzelt el már akkor is.


A másodikban megjelenik Júlia, a remény, a titok, és talán a szerelem is. A terv, az álom a Testvériségről, a lázadás lehetőségéről, O’Brien személye (barát, vezér, nem létező alak, segítő?). És egy könyv, ami minden eszmét kifejt, megmagyaráz, és segít az olvasónak is megérteni és értelmezni a borzalmat.

A harmadik rész pedig mint Winston esetében az átképzésnél, a végjáték. A kínzás, a fájdalom, az éheztetés, mind a testi megtörést vezeti elő, majd lélekben belül is megtörik az 101-es szobában, amikor már a szívét és a lelkét is elárulja. Majd átnevelik, és átképzik. Mert a Hatalom : A Párt, és nincs belőle kiút. Félelmetes és elborzasztó, hogy ebből mennyi minden megvalósul még ma is.

Érdekesség:
 Nem tudom mennyien emlékeztek még rá, pár éve volt egy nagyobb olvasási mozgalom A Nagy Könyv néven, és akkor ebben benne volt a végén a beválogatott legjobbak között az 1984 is. A legjobb könyvekhez kampányfilmek is készültek, a könyv magyar védnöke Ákos volt. Annyit ugye tudni lehet, hogy neki régen volt egy megjelent CD-je, azonos címmel (1984), ezt is ez a könyv ihlette, és a CD-n még  egy külön dal is szól a 101-es szobáról. Aki kicsit is ismeri Ákos munkásságát ismeri az 1984 című dalt is, mára már ez is ikonikussá vált.

De ami itt érdekesség, hogy a forgatott kisfilm nagyon jó minőségű, tele jelenetekkel és mondatokkal a könyvből, még a hangulata is hátborzongató. Itt Ákos játsza Winstont, már csak ezért is érdekes. Érdekességképpen ennek a werkfilmjét hozom most.