2012. október 4., csütörtök

Ünnepeljünk Hobbit szülinapot kertészkedéssel!

Épp szeptember 21-én ünnepeltünk Tolkien fantasztikus művének, A Gyűrűk Ura előzmény könyv kiadásának 75. születésnapját (angolul 1937-ben jelent meg először.)

Peter Jackson, a Hobbit Trilógia (mert bizony, trilógia lesz) rendezője, hobbit szülinapi hetet hirdetett a rajongók között, amire minden rajongó jelentkezhetett egyéni gyűjteményével, és egy party megrendezésével, szintén Hobbit és Tolkien-fan ismerőseivel. Ehhez a közösségi oldalon, és a honlapon megfelelő menüsort is összeállított, szóval, nagy hajcihőt csaptak, amin a fél netközösség megjelent, a másik fele meg megnézte magától.
Én mivel amúgy is olyan hobbit-forma embernek tartom magam, és a növényeket is szeretem, meg a kertészkedést, újraéledt kertészkedési kedvel álltam neki mostanában az albérlet parkosításának. Így erre az alkalomra időzítettem a kis kertészkedést, Samu is sokra vitte, talán még belőlem is lesz valaki:-)

Kezdetben csak három elcsökevényesedett korallvirágom volt, és egy agavém.
Ehhez érkezett a homályos eredetű díszpaprikám, aki ugye csíp is, és lett belőle mini szegedi paprika füzér, és láthatólag élvezi a Muse-t.








Aztán elmentem a piacra, és megláttam Őt, a tökéletes fikuszt, aki talán túlélne egy átalakítást bonsai-á:-)
Elindult a beszerzőkörút, tál, föld, drót, két nap, és már harcra kész voltam.



 Így nézett ki átültetve, nagyobb cserében, megszabadítva a szárkötéstől.


Ha már benne voltam, eldöntöttem, hogy megújítom a koralljaimat is, így visszametszettem őket, és kaptak új földet, azóta már hoztak apró kis levélhajtásokat is. :-)




Utána kíméletlenül nekiestem kiszemelt fikuszomnak. (Egyelőre csak fikusz, mert még nevet keresek neki:-) Lorelai Gilmore óta tudjuk, hogy jó minden növénynek illik nevet adni, akkor érzik, hogy szeretjük őket. :-)
Szóval először megmetszettem, majd elkezdtem szépen spirálisan drótozni. Bár lehet, hogy a szélfútta stílus nem a legelőnyösebb egy fikusznak, most kikísérletezem mit bír:-) Íme az eredmény:








A mellette egy szál magában megbúvó ágat majd külön akarom ültetni, de egyelőre cserép hiányában még együtt maradtak (csoportos ültetés):-)


Őket viszont tényleg lemetszettem tőből megkísérelve, hogy túlélik -e gyökér nélkül, ha csak beleteszem őket vizes földbe (igen erőteljesen kísérletezek.)

És akkor a gyűjteményem legújabb darabja, akit hála istennek nem én, hanem mamáék szaporítottak, így szép és egészséges, és ő is kezdi megszeretni a Muse-t:-))


Kis kertem az ablak előtt. További eredményekkel hamarosan jelentkezem, melyik kísérlet hogyan sikerült:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése