Breaking Dawn part 2. - Filmajánló

Tegnap végre mi is eljutottunk barátommal, hogy megnézzük a Saga befejező részét.

Érdekes 4 év telt el az eleje óta, és sajnos ma már valahogy nem tart annyira lázban, mint mindenki mást.
Sok mindent láttam előre képeken, és sajnos a trailerek és a bemutató videók is lelőtték a poénok nagy részét, a végén levő csavart kivéve.
Spoileres, csak az olvassa, aki már látta a filmet!!!!
Mivel én olvastam a könyvet régebben, így volt viszonyítási alapom.
Akkor először is, ami nagyon tetszett a filmes megvalósításban:
+ 1. Bella ébredése, ahogy a világot látja, a futás, a napfény az első pár perc.
+ 2. Nekem is tetszett, hogy anyatigrissé változott Jacobbal szemben, kicsit talán rémisztő volt a mély hangú ordítása, de azt kb, ilyennek képzeltem.
+3. A házukat az erdőben nagyon jól megcsinálták, kb, ilyennek képzeltem.
+4. Emmett viccei, és poénjai, általlában azok tényleg viccesek, és a filmben is kijött egy párszor
+5. Szkander Bellával :-)))))
+6. A képességek megoldás. Féltem attól, hogy oldják majd meg Bellánál a pajzsos dolgot, de az egész jó volt, meg mikor gyakorlatoztak Edwarddal. :-)
+7. A közös családos jelenetek, amikor Edwarddal zongorázik, vagy Charliéknál a karácsony.

Ami viszont nem tetszett:
- 1. A gyerek kicsinek. Amikor ennyit költenek egy babára, de csak a lány szemét teszik rá, akkor inkább érdemes nem mutatni a gyereket, olcsóbb és szebb lett volna. Így szegény néhol szörnyszülöttnek néz ki.
-2. Nekem kevés volt a Renesmes rész. A könyvben sokkal jobban le van írva a növekedése, abból jobb lett volna többet látni, de gondolom, pont a baba-lány dolog miatt lett ilyen kevés.
-3. A végén a "csattanó".  Nem is vettem észre hirtelen az átmenetet, csak amikor Bella elküldte Jacobbal a lányát, mert hogy ez ugye nem volt benne a könyvben. Majd jöttek sorban az áldozatok.... Carlile, Jasper, Leah, Seth, ... gondoltam, ha ezt így fejezik be, akkor az egyfelől nagyon gáz, mert nem könyvhű, és nem lesz szirupos, viszont ha ez a vége, az sem lett volna teljes katasztrófa.... nem lenne minden Happy end, és amiről beszéltek, hogy harcolunk a családért, meg a barátokért, értelmet nyer. Drukkoltam, mikor szétszedték Alecet, Janet, majd Bella-Ed Arót is.....

Aztán visszatértünk a jelenbe. És leesett. Hogy tényleg megvan a szirup, és a boldog vég, és ahogy ezt már többen megfogalmaztuk, ez csak "az elmék csatája".
Értem én hogy mivel, ha csak állnak végig (mint ahogy azt a könyvben teszik), akkor tényleg unalmas lett volna, és elmaradt volna a nagy durranás a végéről, így viszont olyan hopp és kopp érzésem volt a végén.

Örültem a pozitív végnek, hiszen ez volt a könyvben, de ez azt mutatta, hogy megint szirupos lett, és nem mertek nagyon belenyúlni.
Amire ez még rátesz, a végén Alice látomása a 2 pár jövőjéről. Mindenki gondolta, hogy boldogan élnek... kicsit nekem az volt sok.

-4. Bella megmutatja a gondolatait. Bár szép rész volt a végén, és szép keretet adott a történetnek, hogy azon a tisztáson mutatta meg, ahol szerelmet vallottak, de a könyvben ez sem egészen így van, nekem az a változat jobban tetszett. Ott az otthonukban vannak, és Edward többször is félbeszakítja, így sokkal viccesebb a jelenet. De hát a film megkívánta, hogy egyben legyen....

Összességében, azt hiszem, itt sokunknak és számomra is véget ért egy korszak. Kicsit talán örülök neki.
Kicsit fáj. Majd jön helyette más, amiért lehet rajongani.
Jön a Három Muakétás könyvbemutatója, majd Decemberben a Hobbit. Nagyon várom. Mindkettőt.

Muse konci, Pesten, élőben

Kis beszámolóm a hónap, az év és talán életem legemlékezetesebb pár órájáról.
Sosem voltam még ilyen élményű koncerten, ennyi emberrel (vagy 3-4000 biztos voltunk) ilyen energiákkal, erővel, érzelemmel.
Mikor kedden (2012 11 20) elindultunk párommal Budapestre a Sportarénába a koncertre tele voltam kíváncsisággal, végighallgattuk mp3-on az utóbbi időben megjelent 2 cd-jüket, meg pár régebbi kedvenc számot, hogy ráhangolódjunk. Kikeveredve az állomásról, gyalog sétáltunk, majd meglelve a Kavicsot, beálltunk az irdatlan hosszú sor végére. Szerencsére, 7 előtt már elkezdtek beengedni mindenkit, így nem fagytunk egészen halálra a koncert előtt.
Nagy bánatunkra és sajnos tudatlanságunkra, (hogy nem voltunk szemfülesebbek) elvették a kajánkat és a vizünket (mert hát messziről jött ember csak felpakol, de azért dobja ki a bejáratnál,) hogy marha drágán vegyen bent vizet, meg kaját, ha nem akar 4 óra hosszán át éhezni, szomjazni.

Miután túljutottunk mindenen, már csak az élmény maradt. Amíg várakoztunk, körbesétáltunk, és megtaláltuk az ereklye shopot is, ahol megszereztük a közös emlék egy darabkáját. Itt látható : két szép MUSE, The 2nd Law feliratos karkötőcske. Azóta is nagyon hordjuk:-)))

Sétálgatás közben nagy örömünkre összetalálkoztunk Kittivel (író) és Évivel és a kísérőkkel(én csak úgy hívom, rocknagyi.-)) Megbeszélgettük, ki miért hogyan szereti őket, hol ülünk, és milyen kedvenc dalaink, élményeink (Évi sok koncertjükön volt már külföldön is) vannak. Együtt pereceztünk (óóóh, de finom volt) majd búcsút vettünk, mivel nekünk ülőhelyünk, nekik álló volt legelöl. Kaptak is az élményből rendesen :-)))) 

20 00 előtt kezdett az előzenekar, az Everything, everything... (hihi, Évi) már a nevük se semmi, a zene meg egyenesen szörnyű volt. 4-5 fiúcska, elektronikus valamivel próbálkozott, de egyelőre még nagyon nem volt sikerük. Nem tudom, hogyan kerültek a Muse elé, de ha akarnak valamit kezdeni, még nagyon nagyon nagyon sokat kéne fejlődniük. Aztán átállás, helyezkedés, pakolászás, jövés menés... és akkor

Matt hangpróbát csinált, Dom a dobokat nézegette, és Chris is kijött a bassgitárt próbálgatni. Utána már csak egy 10 percet vártunk, és kezdődött a majd két órás "audiovizuális sokk" (ezt a youtubeon találtam az egyik vidi alatt, de teljesen leírja az élményt). 

Berobbantak az Unsustainable -lel, és jött az új cd első dala, a Supremacy és a harmadik a Panic Station(bírtam a kis lila szörnyet:-))). Aztán a régi kemények, sorban, Knights of Cydonia, Plugin baby, New Born, Time is running out (olyan jót lehet rá közösen üvöltözni:-)))) Resistance és az egyik nagy kedvencem a Supermassive Black Hole (aminek most megint nagy aktualitása van az utolsó Alkonyat film kapcsán, gondolom a fiúk jó érzékkel játszották el most ezt is. ) és ha már ritkán jönnek ( 2 éve voltak utoljára a Szigeten, ha jól tudom) legalább kaptunk egy kis feelinget a régiekből is. 

A látvány közben óriási volt, előttük is kivetítés, mögöttük félkör ívben, a második szám után pedig leereszkedett a piramis, ami hol az aktuális számhoz kapcsolódó szuper animációkat mutatta, hol a srácokat kicsiben, nagyban, ugyanis folyamatosan vette őket 3 közeli kamera mindenféle szögből, így aki messzebb állt/ült, is láthatta a piramisban Matt arcát, ahogy gitározik, vagy ahogy zongorázik, vagy Chris a fejét rázza, vagy Dom majd szétüti a dobot. 

Pihenés képpen jöttek az új album lassabb dalai, a Madness, a feliratos csodaszemüveggel, majd a Follow me, amolyan Muse himnuszként. Meglepetésként megint kaptam egy régi nagy klasszikus kedvencemet, mert a sorban a SUNBURN jött, ami az egyik kedvencem a régi lírikusabb melankólikusabb dalok közül. 

Aztán megint az újabbakból az Animals, majd Chris szerzeménye a Liquid Station amit ő maga egyedül tolt előre jőve. Élőben is nagyon jó hangja volt, nem is volt hamis, csak néhol, a körítéssel és a látvánnyal eny nagyon energikus szám az ővé is. 

Nagyon szerettem, hogy végig rettentő lendülettel, karizmával voltak jelen. Ugyan úgy élvezték, ahogy mi, ha akarták, odamentek Domhoz és csak neki, és egymásnak játszottak. Szeretem, hogy egy olyan zúzós szám után, mint a Running out, ahol beremegett az ugrálástól és hullámzástól a stadion, eljutottunk az érzelmes melankólikusabb dalokig, úgy hogy az ember alig vette észre az átmenetet. 

Kicsit talán még jó lett volna egy két ilyet hallani, és hiányoltam az új cd-ről a Save me-t, viszont direkt pörgős, ütős számokat hoztak, stadion lévén, így az talán nem illet volna bele annyira ebbe a körbe, de csak ennyi volt az össz hiányosság, amit találtam. 

Közeledtünk a vége felé, leereszkedett a piramis, és benne megnézhettük az Isolyted Systemhez készült klippet (mivel itt ének nincs, csak ugye instrumentális rész) addig a fiúk a piramisban játszottak, meg pihentek, majd ráadásnak megkaptuk a Starlight-ot (nagyon nagyon nagyon szeretem) és egy ütőset a végére, amit sajnos már nem tudtam megörökíteni. 

A fiúk aranyosak voltak, megköszönték, hogy ennyien eljöttünk,  (Matt még a koncert elején magyarul is "Köszönjük Budapest" ), majd Dom is kijött nagyon fáradtan a dobok mögül, és megköszönte a bulit. 

Mi tagadás, nekünk is volt mit köszönni. Mi nagy rohanásba kezdtünk, hogy elérjük az utolsó vonatot (amit sikerült is elcsípni), és hazáig kibeszéltünk minden apró pillanatot, és megnéztük a képeket. 

3 nap telt el azóta, de az élmény még mindig nagyon élénken benne van, és remélem, kitart legalább a vizsgaidőszak végéig, hogy legyen mire gondolnom, mikor a könyvek fölött görnyedek:-)))) 

Végül egy jól sikerült szinpadkép az utolsó számnál. A többi szinte mind életlen, vagy elmosódott, ezt az egyet viszont sikerült jól elkapni. Visszaadja egy kicsit a hangulatát, de az élmény már így is velem marad. 

És mindazokkal, akik ott tomboltak lent... 

Best of idézetek Leiner Laura : Szent Johanna Gimi 5. -Remény

Folytatom a negyedik résszel megkezdett sorozatot. Sajnos még mindig majd 3 és fél hónap van vissza az utolsó kötetig, addig is vigadjunk az eddigiek (számomra) legjobb pillanataival. Ha már kint hideg, esős őszi idő van, olvassunk olyat, ami megnevetett:-) Most az ötödik, (az én személyes kedvencem ) sorai körül.
Elő a könyvvel, és hajrá, keressük meg hol bújnak eme gyöngyszemek!!!!

(válogatom, de gyanús, hogy megint sok lesz belőle.)

Mikor van vége? – kérdeztem Cortezt. 
– Még kábé egy óra. 
– Mi? – hüledeztem. – De hiszen már kipusztult egy város! Mi kell még? 
Mosolyogva megcsóválta a fejét, és tovább nézte a filmet, én meg az ölembe ejtettem a kezem, és az ujjaimat morzsolgattam. Gondoltam, a film végére csak eltörök párat izgalmamban. Oké, a következő jelenetben igencsak megkérdőjeleztem a film tizenhatos korhatárát, ugyanis valami igazán undorítót mutattak, aminek láttán elkaptam a fejem. Cortez megint rám nézett, és kezdtem úgy érezni, többet valóban nem akar velem moziba jönni. 
– Jól vagy? – kérdezte halkan. 
– Hát… kibeleztek egy embert, de megvagyok – feleltem, és reméltem, hogy nem tart überbénának. Én jövök horrorra, amikor még Voldemorttól is féltem? No comment

*,*

– Mit akarsz? – néztem a szemébe. 
– Hogy ne ismerd meg azt az embert – mondta őszintén. 
– Miért? Mert te nem akarod? – kérdeztem vissza hitetlenül. 
– Mert nincs kedvem felrúgni, miután sírni látlak.

*,*

A többiek beszámolója is igazán viccesre sikerült, főleg Virágé, aki az Eurodisney-n kívül semmi másról nem beszélt, csak hogy készült közös fénykép vele és Goofyval, meg hogy ült a hullámvasúton és evett óriásnyalókát is. Durand rákérdezett, hogy azért megmaradt-e más is Párizsból, mire Virág közölte, hogy nem sok. :)

*,*

Mondjuk, páran ezt nem vették észre, mint pl. az a tizedikes fiú, aki fürdősortban jött suliba, vagy az a lány, aki flipflopban. Máday mindkettőt visszafordította az aulából, mondván „vagy elmennek egy last minute útra nyaralni, vagy felfogják, hogy ez egy iskola, és nem járunk strandruhában”. Ó, azok a boldog, reggeli kiabálások az aulában… :)

*,*

A légy nyilván nem tudta, hogy kivel van dolga, így Mádayt is megpróbálta megzavarni. A teremben Dave jóvoltából (aki rögtön magára vállalta a buki szerepét) elkezdődtek a fogadások, „Máday vs. Légy” címmel. Talán ez volt a legemlékezetesebb évnyitó. Mellesleg Máday nyert, mert egy gyanútlan pillanatban a kezében tartott vaskos házirenddel kilapította a legyet. Itt véget ért a móka, illetve számunkra. Kinga egy kicsit tovább hőzöngött, és mindenképpen értesíteni akarta a Green Peace-t, hogy az ig. helyettes állatkínzó. :)

*,*

– Rázd meg a hajad óra alatt. 
– Tessék? – kerekedett el a szemem. 
– Jól hallottad. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a férfiak ösztönösen reagálnak a női haj illatára! 
Ezután mindhárman előrehúztuk egy-egy hajtincsünket, és megszaglásztuk, hátha van ebben valami.

*,*

Dave és Macu érkezett meg, előbbinél egy UPS csomag volt. 
– Bontsd már! – ugrálta körbe Macu. Odakaptuk a fejünket. 
– Várj, várj – rázta a fejét Dave. – Vedd fel, ahogy kibontom. 
– Ja, persze – biccentett Macu, és előszedte a mobilját, hogy megörökítse, ahogy Dave kibontja a 
mobilját. 
– Hallod, neked kéne egy barátnő – lépett hozzánk Zsolti Kinga kezét fogva. 
– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól 
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel. 
– Ez beteg – röhögött fel Ricsi. 
– Mondj valamit – vette fel közelebbről Macu Dave meghatódott arcát. 
– Szeretem – szipogta, és az arca mellé emelte a dobozt.

*,*

– Na, ide figyelj! – förmedt rá Kinga. – Szembeszálltam a természettel, és elértem, hogy a hajamban máshol legyen a forgó! Engem egy gipsz nem fog megállítani!

*,*

Az első képet látva (gyerekkori, juj) azonnal elvörösödtem. Rákattintott, hogy kinagyítsa, mire a tenyerembe temettem az arcom. 
– Régi kép – motyogtam, remélve, hogy a beszéddel oldom a kínos csendet. A fotón köbö ötéves lehetek, és egy bazinagy albumot nézegetek. Tipikus gyerekkép. Két copf, béna tejfogak, überciki ruha. Cortez szó nélkül hagyta, amiért örök hála neki. Ha kinevetett volna, biztos elsírom magam. A következő kép valami általános iskolás Mikulás-ünnepség. Szintén LL (Lőjetek Le) kategória. A többi felvétel viszont már tagadhatatlanul én vagyok. Olvasok a buszon. Olvasok a vonaton. Kanadában a nagyiéknál. Niagara-vízesésnél, útikönyvvel a kezemben. Karácsonyi kép, amikor könyvet kapok. Anyuékkal nyaraláskor… Aztán következtek a Szent Johanná-s képek. Virággal megöleljük egymást, afféle „magunkat fotózzuk mobillal” stílusban.

*,*

– Reniii – pisszegett Virág. 
– Igen? – fordultam felé. 
– Nem értem a tízest. 
Gyorsan megkerestem, és lesúgtam a helyes választ. 
– Ugye csak visszatértél arra a kérdésre? – kérdeztem riadtan. 
– Nem – rázta meg a fejét. – Ott tartok. 
– Száz kérdés van! – kaptam a fejemhez.

*,*

– Ren, annyira bírlak. De komolyan – lépett mellém Ricsi. 
Ismertem ezt a nézést. Ez volt az „add ide a matekházit” pillantás. Kivettem a táskámból a spirálfüzetem, és felé nyújtottam. Azonnal ráugrottak, Virág, Ricsi, Zsolti, Dave és Macu is. Örülök, hogy új osztálytársunk beilleszkedett és rászokott arra, hogy nem tanul, továbbá rólam másol minden házit. Nem lóg ki a sorból.

*,*

A terembe érve leültem a padomba, és gondosan előkészítettem az etikafelszerelésemet, aztán az ablakon lefelé igyekvő esőcseppek versenyét bámultam. Kiválasztottam egy szimpit, és annak drukkoltam. Éljenek az unalmas őszi reggelek!

*,*

– Nem bírom már a sulit. Totál kikészít – csóválta a fejét Zsolti, miközben a pulóverén át nézegette a bicepszét. 
– Még csak most kezdődött – nevettem el magam 
. – Viccelsz? Már egy hónapja tart! – vágta rá értetlenül. 
– Azt hiszem, ideje meglátogatni a dokit. 
– Ha lógsz, beköplek – állt meg a társaságunkban Kinga, aki úgy gondolta, ez jó belépő. Zsolti szó nélkül hagyta, Kinga meg felém fordult. 
– Renáta, meddig fog esni? 
– Anyu szerint jövő hétig – feleltem. 
– Ez nem igaz! – csettintett mérgesen. – Szombaton versenyem van. 
. – Ázottló-szagod lesz! – vihogott Zsolti. 
– Az értelmi szintedre való tekintettel erre nem reagálnék – kontrázott Kinga azonnal.

*,*

Teljesen lekapcsolódtak a lámpák, úgyhogy kezdődhetett a film. Klassz, a stáblista alatt az egész mozi az én ropogtatásomat hallgatta, amitől teljesen zavarba jöttem. 
Miért nem vettem popcornt? Mert az egyszerű? Klasszikus? És viszonylag halk? Nem, én hülye, nachost vettem, hülye szósszal és hülye paprikával, amiből már megint bekaptam egyet. Ekkor kezdtem köhögni. Cortez a szája szélét rágva fordult felém. Azt hiszem, idegesítettem. 
– Jól vagyok – köhögtem egy utolsót, aztán beleittam a kólámba. Cortez még mindig nézett. 
– Pontosan mit művelsz? – kérdezte végül. 
– Nagyon erős – suttogtam. 
– Úgy általában kérdeztem – felelte. 
A vászon kivilágosodott, a fény az arcára vetült, és láttam, hogy mosolyog.

*,*

– Ne csináld! Most, hogy Zsolti komolyan érdeklődik irántam… – mondta ki. 
Odafordultam a társaságukhoz. Hát, nem is tudom. Zsolti éppen egy akciófilmet utánozott, és a levegőbe rugdosott. 
– Szerinted érdeklődik? – bizonytalanodtam el. Kinga is odafordult, aztán unottan legyintett. 
– Ha nem foglalkoztatná, akkor nem bökdösne… 
– Mit csinál? – csodálkoztam el. 
– A Facebookon. Akárhányszor bekapcsolom a gépem, állandóan ott van, hogy megbökött. 
– Ez valami modern formája a tetszésnyilvánításnak? – kérdeztem. 
Kinga lenézett a kezemben lévő könyvre. 
– Persze, Renáta, olvass még pár ilyen regényt, aztán csak megérem, hogy hintóval jössz suliba – alázott le totálisan. 
– Jól van, na. Lemaradtam a lájkolásnál – védtem magam, de reménytelen volt a helyzetem. Hivatalosan is ódivatú vagyok. Nagyszerű.

*,*

– Szerinted zavarja a francia srác? – mosolyodtam el, és majd szétvetett a boldogság. 
– Zavarja, hogy nem tudja, mi van. Elképesztő, hogy valami reakciót látok rajta. Szörnyen szórakoztató – gonoszkodott Kinga. 
– Azért egy kicsit én is élvezem – vallottam be, mert a szívem mélyén majd szétvetett a boldogság, amiért Cortez újabban tényleg érdeklődik irántam. 

*,*

Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”. 
– Húzós lesz – feleltem végül. 
– Sejtettem. Emó, meg fog harapni! – kiáltotta. Virág csillogó szemmel nézett felénk. 
– Dehogy! Tök jó fej! 
– Virág, tedd le a kecskét! – förmedt rá Kinga. Lefényképeztem őket, közben meg azon agyaltam, hogy ez a mondat igen ritkán hangzik el. Normál esetben.

*,*

– Bünti? – kérdeztem szomorúan. 
Na, ezzel anyuék igencsak bajban voltak. Sokat tanulok, alig lógok a neten, nem igazán tévézek, a telefonom nélkül is képes vagyok élni, úgyhogy számomra a legnagyobb büntetés az, ha elveszik a könyvem. Oké, de melyik szülő lépi meg azt, hogy letiltja a gyerekét az olvasásról? Természetesen szó sem esett arról, hogy esetleg megvonnák tőlem a regényeimet. Ehelyett anyu csalódottan közölte: az a büntetésem, hogy nincs büntetésem. És hogy ezen gondolkozzak el.

*,*

– Jó – duzzogtam. – Ha gondolod, ezt is visszaadom – húztam ki a pólóm alól a láncon lógó gyűrűt. 
Persze belehalnék, ha meg kéne válnom tőle, de azt akartam, hogy tudja, semmit sem jelent. – Tartsd csak meg – legyintett. 
– Annyira nem kell. Amúgy se tetszik – feszítettem a húrt, mire Cortez hangosan felnevetett. 
– Azért hordod? – kérdezte végül, én pedig totál megsemmisültem. 
– Nem – kezdtem lassan, közben meg vadul cikázott az agyam. – Azért hordom, hogy bármikor visszaadhassam – mondtam végül. 
Pár másodpercig mindketten csendben végiggondoltuk a válaszomat, aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

*,*

Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem?

*,*

– Te megírtad a matekot? Miért? Mondd,miééért? – dramatizált Zsolti, és még Cortez karját is megrángatta a hatás kedvéért.

*,*

Matsuda, kakasviadalra készülsz, vagy miért tarajos a frizurád? Azonnal lapítsd le!

*,*

– Fáradt vagyok. A sok tanulás… – füllentettem. 
– Stréber átok – bólogatott Dave, én meg a többiekkel együtt felnevettem.

*,*

– Na. Megláttad, megszeretted, sírtál két és fél évet, és már el is érted a célod – csapott Kinga a karomra, mire felnevettem.

*,*

– Hol vagy pontosan? – kérdezte. 
– 1980-ban – vágtam rá, ahogy körbenéztem a szobában.

*,*

Hirtelen egy kéz nyúlt elém, és lapozott helyettem a könyvemben. Felnéztem, és Ricsi vigyorgó raszta fejét pillantottam meg. 
– Egy ideje olvasod ezt az oldalt – jegyezte meg halkan. 
– Elbambultam – magyaráztam, halvány mosolyt erőltetve az arcomra.

*,*

Kb ennyi:-)