2016. március 15., kedd

Könyvajánló: Karen Akins: Időhurok

A könyv adatai:




Kiadó: Gabo
Sorozat: SFF/YA
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 332. old. 
Folytatásos: igen (Goodreads szerint 2 részes)
Eredeti címe: Loop
Fordította: Heinisch Mónika
Borítóterv: Sánta Kira












Fülszöveg:
A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.

Gondolataim a könyvről: 
Először is, olvastam már jó pár sci-fit, időutazós könyv is volt benne, nem is egy, de ez, hát talán most először volt olyan bonyolult, hogy nem értettem sok mindent a végére. De kezdjük az elején...

Minden a borítóval kezdődött. Az a fránya borító fogta meg a szemem, és csalt bele a csapdába. Még a sci-fis Betűevők találkozóra szedtük össze kolléganőmmel a polcról, és megakadt a képen a szemem. Megnéztem, Sánta Kira készítette, aki például az Ólomerdő és az Üveghegy csodálatos borítóit is, így nem is csoda hogy bevonzott. YA is, sci-fi is, meg még időutazunk is, gondoltam, csudi izgalmas lesz. És az eleje még az is volt. 

Lassan indul be a cselekmény, de érdekesnek tartottam az alapötletet, hogy egy időutazást tanuló suliból indulunk ki. Rengeteg felé el lehetett volna vinni a szálat, de az elején nagyon keveset kapunk ebből a modern, fejlett, XIII. századi világból. Csak az épületben vagyunk, majd utazunk is vissza. 

A mi jelenünk, vagyis a múlt, és persze Finn sokat lendít a dolgon, és innen még érdekesnek is tűnt a dolog, az apró nyomok, a kavicsok, stb. Mivel sajnos a fülszöveg itt viszonylatilag sok mindent lelő a cselekményből, nem nehéz kitalálni, hogy a bonyodalmak ott kezdődnek, ahol Finn a jövőbe kerül. 

És valahogy innen felemásak a benyomásaim. Mert bár kerülgeti Finnt, de nem igazán nevezhető ez YA regénynek. Viszont a sci-fi-s rész is csak ott domborodik ki benne, mikor kilépnek az iskolából, Bree-ék lakásában, az utcán, hogy miket esznek, mivel utaznak. Ez pedig nekem kicsit kevés volt ebből a világból.

A mellékszereplőkkel sem leszünk sokkal gazdagabbak: Bree anyukájáról csak hallomásból tudunk, aztán ott van Mimi, a kedves, lelkes, bájos és zavaró szobatárs, akit néha kiraktam volna onnan és Wyck is inkább idegesítő, mint esetleges harmadik a történetben. Végül az az egy mondat, ami őrületbe kerget a történet alatt: 

"Az igazság a titokzatos mosoly mögött rejlik." 

Aláírom, hogy ezt jól kitalálta, de valahol a pentagonnál én elvesztettem a fonalat. Kezdtek a dolgok összekuszálódni, ki minek mit mondott, miért azt, melyik időben, melyik énje.... és ha egy olvasó elveszik a tartalomban, az rossz. Nagyon agyafúrtra akarta a szerző, de inkább nyakatekert lett, és kicsit érthetetlen. Bár tény, hogy esténként fáradtan olvastam, de meg szoktam tudni bírkózni egy sci-fi regénnyel is. 

A vége pedig, rövid, kurta, furcsa, és keretes, és nem lettem a rabja. Ez volt az első ilyen YA sci-fi kereszteződésem, és lehet, hogy egy darabig az utolsó is. Megnéztem, a Goodreads szerint van folytatása. nem tudom, a kiadó majd folytatja-e, de lehet, hogy azzal én már nem teszek próbát.

Borítókról és kiadásokról: 
 Az Időhurok külföldi borítója (fent) és a folytatás a Twist borítója. Ennek a hangulata sem rossz, én viszont szinte rajongok Kira munkáiért, szóval itt most egyértelműen a magyar kiadás nyert. Ha lesz még a Gabotól folytatás, remélem Kira készíti majd azt is.

YA regénynek kicsit gyenge, de sci-finek is még kevés. Agy mozgató, figyelmet lekötő kis light-os kalandregényecske. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése