2012. június 1., péntek

Vaskirály - avagy a MERÉSZ Könyvmoly ARC könyv


Megint csak a Könyvmolyképző munkásságát dicsérném, eme könyv kapcsán. Történ ugyanis, hogy kb. fél évvel ezelőtt a kiadó ARC ( ELLENŐRIZETLEN, KORREKTÚRÁZATLAN ELŐKIADVÁNY) könyveket ajándékozott a híres közösségi oldalon náluk játszóknak, ajándékba. Ekkor még nem tudtuk mire készül, én azt hittem, ez egy régebbi könyv, nem ismertem eddig.

Aztán megtetszett a borítója az ideji Könyvfesztiválon, ahol feltűnt, hogy minden két könyv vásárlása után a vásárló egy ilyen zöld csodát is kap. Akkor vált számomra világossá, hogy ez egy előre jól kitalált reklám és egy nagyon nemes kezdeményezés is egyben (ami a hátsó borító előtti szövegből derül ki). A borító elején egy piros szalag hirdeti, hogy ez csak előpéldány, viszont ugyan úgy megvan minden része, be van tördelve, fényes borítója van (és kék gerince, ami nagyon nem illik hozzá), csak a szövegben fellelhető hibák utalnak a korrektúrázatlanságra, ami viszont nem von le a történet érdekességéből, varázslatosságából.

És hogy mi itt a nagy kezdeményezés? Egy részről, hogy már szinte teljesen kész könyveket osztogatnak (ami a nyomdaköltség miatt nem kis összeg plusz a kiadónak) és még jó célt is szolgálnak vele, mivel minden könyvbe bele van írva, hogy nem szabad árusítani, de továbbadni, könyvtárba vinni igen!  Amellett, hogy előre terjesztik a hírét, így reklámozzák a könyvet is, mivel hivatalosan a 3 kötet első darabja a Könyvhéten jelenik meg, rendes, korrektúrás változatban.

Bár a borító az eredeti, kivételesen nem Könyvmolyos, tudnak jót válogatni Ildikóék!

És még valami! 
A Könyvmoly webshopjának megnyitása alkalmából most június 2-6. minden raktáron levő könyvük (értsd. Vörös Pöttyös, Arany Pöttyös stb.) 50% kedvezménnyel rendelhető!!!! Csak öt napig, ne feledjétek!

Köszönjük, hogy az olvasókért vagytok, mi meg értetek vagyunk!

2012. május 17., csütörtök

Filmmustra : Szuperhősfilmek

Keveset járok moziba, de azért figyelemmel követem mi megy most éppen a mozikban. 
Meglepődtem, mert rég volt már ennyi szuperhős és gyerekmese feldolgozás, mint mostanában. 

Egy jól felépített marketing terv alapján ebben sorozatban jöttek ki a szuperhősös filmek, és persze ezeket egy nagy filmben összefogták, a még nagyobb siker érdekében. Mivel barátom él-hal az ilyenekért, így én is végignéztem párat. 

Az Amerika kapitánnyal kezdtük, mivel a történetek szerint ő a legrégebbi, az első a bosszúállók közül. A történet nekem maga nagyon tetszett, még talán a szuperhősös mozi közül a legérdekesebb és legélvezhetőbb számomra. A második világháború idején kezdődik, amikor Hitler csodafegyvereket fejlesztet ki a katonájával, (Hugo Weaving, nagyon érdekes volt gonosz náciként látni Elrond a tünde, és Mr. Smith után a Mátrixból) akinek nagyon tetszett a játéka, de ugyan ezt teszik titokban az amerikaiak is.  Utána a sztori ugyan az... egy szegény vézna srác megkap egy halom szurit kék löttyel, és csodaerős fickó lesz belőle, aki megmenti a fél amerikai hadsereget, majd egyedülállóan erős pajzsával elkészül a jelképe stb.  ... mindenki nézze meg. 
Ami nem tetszett: 
A sok robbantgatás kevésbé vonzott, de hát kell a látvány miatt és az összességében nem rossz. 
Ami viszont nagyon tetszett, hogy a főhős szerelme nem egy árva, gyámoltalan leányka, hanem egy igazi hadnagy, katona, egy erős, a hősnek segítő karakter. Szeretem ha a filmekben ha nem csak gyenge és gyámoltalan társak állnak a hősök mellett, akiket meg kell menteni. 
Érdekes hogy mentették meg a jövő számára, kicsit időutazás motívum is van benne... 

Másodikként a THORT néztük meg.  A 2011-ben levő nagy beharangozás után talán kicsit többet vártam a történettől. A film a viking és ókori isteneket idézi meg, Odint a mennydörgés istenét, és főként két fiát Lokit  és Thort, a villámok istenét. A csodamodern Istenek városából kiátkozzák Thor-t a leendő királyt, így kerül a Földre bőnhődni és tanulni, és mit ad isten, szerelmet találni. 
A szerelmet Natalie Portman képében találja meg, aki itt is jól játszik, akár minden eddigi filmjében, bár ez talán nem olyan nehéz feladat, mint a Black Swan főszerepe. :-) 
Ami tetszett: Bár nem 3D-ben láttam, látványilag ez is monumentális, és persze a Thort alakító színész Chris Hemsworth sem rossz látvány a vásznon, de ezzel ki is merült a mustra. 
Ami kevésbé tetszett: Nekem hosszú is volt, és kevésbé érdekes, elég lett volna kevesebb piff - puff is, de tudom akkor nem néznék a férfiak. A története is kicsit sablonos, de legalább nem egészen amerikai a vége. 


A bosszúállók velük lettek teljes létszámban, de a hozzájuk kapcsolódó Nagy zöld hapsi ( HULK az eredetiben Eric Bana játszotta, most Mark Rufallo) a Vasember (Robert Downey Jr. már két résszel, és mindenféle hiper-szuper csoda kivetítővel és harcos rucival) már korábban a terítékünkön volt, így azokat most nem néztük meg újra. A két orosz bérgyilkos (egy nő, Scarlett Johansson főszereplésével és egy férfi Jeremy Renner személyében) kevésbé ismertek, bár róluk is készült film a Marvel stúdiónál.

Mivel a történet nagyon szorosan összefügg, mindenkinek ajánlom megnézni legalább az Amerika kapitányt, és a Thort, mert A bosszúállókban a csodafegyver a kapitányos történetből származik, míg az egyik főgonosz  Thor öccse, Loki. A történetről sokkal többet nem szeretnék elmondani, mindenki nézze meg maga. 

Ami nagyon tetszett: Ahogy összefogták a történetek szálait, a sok tudóst és mutánst, a sok váratlan fordulat és a hősök közti csipkelődés és humor (amihez minden filmet jó látni, ha érteni akarjuk). 

Ami nem tetszett: Nekem ez is egy hangyányit hosszú volt, közben míg összekovácsolódtak, szétszedték fél New Yorkot, és tudom hogy ez így megy az ilyen filmekben, csak ami ennyire hihetetlen, azt már nagyon nehezen veszi be a gyomrom. És persze hiper szuper csodaszörnyek, és láthatatlan hajók és minden, ami egy mega szuperhősfilmbe kell. 

Nem azt mondom, mert összességében egyszer mind megnézhetők, a szubkultúránk részei, én is végignéztem, de az utolsó részben nem csalódtam a filmsorozatban. Amerikais vége lett:-P 

A következő amit nagyon várok a sok Disney mese feldolgozás közül a május végén megjelenő Hófehér és a vadász, nem csak azért, mert a Twilght lady Kristen Stewart benne van, hanem mert nagyon érdekel, hogyan csinálnak harcos, csatázó hercegnőt a régi Hófehérke szerepből. Megírom nektek, ha megnéztem :-P 

Könyvfesztiválon jártunk...sok mindent láttunk.

Életemben már másodszorra is sikerült feljutnom Budapestre a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Megint főként a Könyvmolyos kedvenc szerzők sarkalltak bennünket megmozdulásra, de e mellett azért röviden beszámolok mit is láttam, tapasztaltam. 

Nővéremet és barátomat becserkészve, reggel korán már a vonattal robogtunk Pest felé, azt várva, milyen lesz majd a hangulat, milyen nyeremények, akciók lesznek, és kinek mi lesz az az egy könyv, (mivel gazdasági válság van nálunk is:-) amivel majd hazatér. Az eredetileg a könyves és könyvtáros szakmának indult Fesztivál és konferencia nagyon hamar kinőtte magát, így egy pár évvel később megjelentek a dedikáló szerzők, és velük együtt a népes közönség is, így az eredeti helyét hamar kinőtte és a Millenáris parkba költözött, ahol a 4 nap alatt most is több ezren látogattak el a standokhoz.

10 körül már ott sétálgattunk a tó mellett felállított kinti standok között. Bár mi már csak ápr. 22-én, vasárnap jutottunk fel, még a zárónapra is maradt bőven látni, venni, találkozni való. Konkrétan a ruhatár bejáratnál szerencsére épp Spirit Blissbe futottunk, aki bár szombaton dedikált, csak vasárnap indult haza így épp elcsíphettük, őt és hű olvasótársam, Czékus Zsuzsit is. 

A karszalagot megkapva, és belépve hasonló látvány fogadott a tavalyi képhez. A standok felállítva, rengeteg plakát és szórólap osztós emberek. Gyorsan körbeszaladtunk, és megcsodáltuk mit, hol, mennyi kedvezménnyel árulnak, de ez a csodálkozás kitartott a nap végéig, mert ahányszor körbementünk, mindig találtunk újat. :-)

Megkerestünk a fő célunkat ( A Könyvmoly standját) és nagyjából egy fél napra le is cövekeltünk ott. Először B. M. Grapes volt soron, ő 10-től dedikált, és nővérem dedikáltatta nála a párjától kapott könyvet. (Igen, vannak figyelmes férfiak, akik tudják mi kell egy könyvmoly hölgynek:-)

Míg ők beszélgettek, mi leültünk csoportosan tesztet kitölteni, (Zsuzsa, Spirit, Dani és én), aminek meg is lett a nap végén a nagyon pozitív eredménye:-) Dani este értesült, hogy egy pendriveot nyert, és 3 nap múlva meg is kapta postán:-) 


Délben érkezett Szurovecz Kitti, akivel mindannyian beszéltünk egy kicsit, de hozzá is csak úgy özönlött a sok ismerős arc, és sok jó barát. Végre először elhozta vagány beszólásairól ismert Ádiját, így vele is megismerkedtünk egy kicsit. (Tündér pofa:-) 


Sajnos 13 óra után menniük kellett, de mi még bőszen kitartottunk. Miután körbenéztük a Könyvmoly újdonságait, nehéz döntéseket hoztunk:

Nővérem Gail Carriger - Soulness = Lélektelen című, szombat délután megjelent újdonságát választotta, amelyről azt rebesgetik, a Könyvmoly új csodasikere lesz a Twilight sorozat után. Bár ez csak a sor első darabja, a parókamániás írónő készül a következő kötetekkel is, és a krimivel átszőtt vámpíros, farkasos halhatatlanos mű a régi Angliában megint ígéretesen hangzik. 

Az én kedves párom pedig engem lepett meg nem is egy, hanem két könyvvel, így ő választotta a magyar szerző Tara Monti : La Mattanza című művét, és csodamód általa kiharcolva gazdagodtunk egy Ironking -Vaskirály című, csak kifejezetten a fesztiválra nyomott, még korrektúrázatlan, előkiadvánnyal, aminek mégis mindene megvan (gyönyörű borító, és belső formázás) ez főleg számomra volt ajándék ( keresem a hibákat gyakorlásképpen) ;-P. Ez is a Könyvmoly egyik újításaihoz tartozik, és később erről még lesz szó:-P 

Miután bevásároltunk és elmentek az írók, alaposabban is körbesétálgattunk mindenhol, és két csodás felfedezésre is bukkantam. Az egyik, ez az eredeti angol, piros borítójú Gyűrűk Ura kiadás, amely alapján az Európa a magyar feketét készítette (a minta ugyan az) és számomra nagyon fontos a szakdogám miatt. 


 A másik csoda nem is annyira csoda, inkább észrevétel, amit több helyen is örömmel láttam. Az ember szereti a könyveit a polcán szépen, rendben, egységesen tartani, és ehhez az egyik legjobb módszer kiadói marketing szempontjából a sorozatban kiadott könyvek, valamennyire egységes borítóval. A nagyobb multi könyvárusoknál láttam, (de kisebbeknél is) hogy az egy témába, sorozatba tartozó könyveket szépen kirakták egymás mellé, és meg lehetett csodálni őket teljes díszükben. Bár sok helyen láttam, csak egy kedvencemet fotóztam le, konkrétan a Magvető kiadásában a MESÉK sorozat 5 darabját. A MESÉK életről halálról és ujjászületésről című könyvvel még Szegeden találkoztam a gyakorlatom alatt, és azóta imádom. Gyönyörű volt a kivitelezése már magában is, de így együtt...méltó zárása egy hosszú napnak.


16 óra körül indultunk haza, kissé megfáradtan, de nagyon boldogan.

A legközelebbi, nagyon várt találkozás minden rajongó Könyvmoly számára a június elején kezdődő  Könyvhét, ahol 3 kedvenc írónk megint könyvbemutatót tart:

Benina : Megsebzett szabadság 
Spirit Bliss: Démoni érintés 1. - A múlt árnyai ( csak lesz nyomtatva is ilyen című könyve , aki régóta olvassa a blogját, tudja miről beszélek:-))
Szurovecz Kitti : Borostyánkönny- Gyémántfiú 2. 

Ha minden igaz a könyvek június 9-én jelennek meg, akkor lehet találkozni a lányokkal is!
Nagyon várjuk mindet!

2012. április 26., csütörtök

Cirkuszban jártam, és nem csak álmomban


Ohhh, az állatok és a vattacukor szaga. Az olaszos akcentusú bohóc, aki hosszú lufiból  készít virágot és állatokat a kisgyerekeknek. Minden úgy történt, hogy én megnéztem tavaly a Vizet az elefántnak című filmet, majd elolvastam a könyvet...

Az utazócirkuszok még a világháború előtt jelentek meg Amerikában. Vonat vagonokban utaztatták az állatokat, az artistákat, a felszerelést, mindent. Hatalmas erő, munka és kitartás, és végső soron rengeteg szenvedés járt azokkal az utakkal és előadásokkal, amik 3-4 napot töltöttek egy városban, majd elrobogtak a lemenő nappal.

Április közepén Szegeden járt a magyar Eötvös Cirkusz, és én egész tavaly ősz óta azon gondolkodom, mikor és hogyan juthatnék el egy igazi állatos, sátoros cirkuszba. A másik hajtóerőm Spirit Bliss, alias Hujder Adrienn volt, aki nagyon vidáman számolt be arról, milyen jól szórakozott ő is az Eötvös cirkusz előadásán. Így hát meggyőztem páromat, hogy az akkor (hétfő délután) utolsónak kinéző előadásra menjünk el. Sajnos az 5 órás előadásra már nem volt jegy, de mivel a sor vége a Tescóig nyúlt, így tartottak egy pót előadást fél 8-kor, amire már bebiztosítottuk a jegyünket:-)

Aztán fél 8-kor elkezdődött a két órás varázslat. Utoljára nagyon kicsi koromban voltam cirkuszban, és nem nagyon emlékeztem rá, így mégis nagyon örültem, hogy pozitív volt az élmény. Az elején voltak pónik, mindenféle afrikai állat, hullahoppos, artista, jajjj és az egyik kedvencem a kötéltáncos. Hozzáillő zenékkel, és rengeteg rendes kivilágítással, olyan  csodákat műveltek, amik emberi ésszel alig megérthetőek, és iszonyatosan sok munka és profizmus van mögötte.

A színek észrevétlenül változtak, és csodás mesés jelmezek váltották egymást. A kelettől eljutottunk Afrikáig, és Indiába. Közben jöttek ügyeskedő és vicces bohócok, "zenét tanítani", vagy épp kocsin fuvarozni. A második részben kordont építettek hipp hopp a szünet alatt és megérkeztek a tigrisek és oroszlánok, hogy ők is bemutassák mit tudnak.... Nagyon sokat nevettünk közben, és kaptam még egy vattacukrot is, amit végig majszolgattam előadás alatt. <3

Visszakaptam két órára az önfeledt gyerekkorom, és azt hiszem, ezért érdemes ilyen sátoros csodákba menni. Hogy elbűvöljön, elvarázsoljon, elvigyen máshová, ahol j volna lenni:-)

2012. február 26., vasárnap

Filmajánló : Anonymus

Ez egy nagyon érdekes témát boncolgató dráma -thriller 130 percben.

Az alaptéma:
A film arra a feltevésre épül, hogy Edward De Vere, a korai Oxford grófja írta William Shakespeare műveit. A film szerint Will egy részeges, írástudatlan ember volt, aki csak a Ben Johnson számára átadott darabokat tulajdonította el Edward gróftól. Mindezek mellé szép kerettörténet épül a fiatal grófról (akit Jamie Campbell Bower alakít, a Volturi Caius-a) és Elizabeth királynőről, a törvénytelen gyerekeikről, és a királynő tanácsadóiról. 

Ami érdekes: Rengeteg nagyon szép, és nagyon díszes korhű ruha. Imádom az angol történelem ezen korszakát. Érdekes, és izgalmas keretes szerkezete van, és csak a végén derül ki a történet végső szála. Nem sejted  nézés közben. Izgalmas, és érdekes is.

Ami zavart: Mivel felirattal néztem, néha zavaró volt a sok időváltás miatt, ki kicsoda, milyen gróf, és kinek ki a fia, unokája, örököse. A sok lord, milord, és gróf között elveszett néha a tartalom és vissza kellett pörgetni.

Amiért meg kell nézni: Maga a történet. Érdekes a feltevés, hogy akinek a nevével évszázadok óta fennmaradtak ezek a nagy értékű művek, lehet hogy egyáltalán nem is vett részt az alkotásban. Rengeteg dolog van, amit nem tudhatunk biztosan a történelemből, és a középkor pont egy ilyen nagyon bizonytalan időszak. Feltevések mindig is lesznek. Ez egy érdekes feltevés, és mutatja a kor akkor látásmódját, és az emberek korlátozottságát.

Aki a szereplőkre kíváncsi : Itt olvashat többet.

Filmajánló : A nyugtalanság kora

Avagy angol címén Restless.

Az alaptörténet ( Spoileres!) 
Két fiatal édes -keserű története ez. A fiú temetésekre jár, (szülei nem régen haltak meg), és ott találkozik a rövid, szőke hajú leánnyal, akiről később kiderül, hogy halálosan beteg. Mindezek mellett képzeletbeli barátjával, egy japán kamikaze pilótával beszélget, aki a II. világháborúban vesztette életét, és jókat torpedóznak esténként.  A lánynak kevés ideje van, ők mégis egymásba szeretnek. Temetésre járnak, temetőben madarakat figyelnek meg, és együtt öltöznek be halloweenkor...
Két magányos lélek, akik a halál vonzásában találnak egymásra.

Amiért nekem rettentően tetszett:
Az egész film a halálról szól, de érdekes, furcsa módon. A lány madármániás. Így ezt taníttatja meg a fiúval. Minden, amit csinálnak, morbid, mégis kedves, játékos. Megtervezik a lány halálát, hogy édességeket esznek majd a halotti toron. Olyan dolgokat, amikről mi is beszélünk, ha szóba kerül, hogyan dobnánk fel egy temetést, de soha nem rendeznénk el, eme titkos vágyakat. Olyan társat talál, aki szintén sérült, és ezt a sérülést meg tudják osztani egymással. A lány elhiszi, hogy a japán kamikaze létezik, a kamikaze pedig segít elfogadtatni a fiúval a sorsát.

Nagyon megrázó film ez, de csak a végén, közben nincs kedved a háttérrel foglalkozni.
Nagyon jó film ez a Good Will Hunting rendezőjétől. Nézzétek, érdekes a látásmódjuk. Tallán nekünk is segít máshogy látni ebben az életben a világot!

Könyvajánló: Tolkien könyvek

Mostanában nagyon kevés a könyvajánló. Mivel a szakdolgozatomhoz, és így Tolkiennel kapcsolatban olvasok, hagy ajánljak most ebből a halomból egy csokrot.

Az én egyik személyes kedvencem TOLKIEN : Kürtő Úr című kis meseregénye.
Egy sok kalapos emberről szól, aki csak autót akart venni, mégis mindenféle kalandba keveredett. A gyakorlatom során a gyermekkönyvtárban bukkantam rá, majd kivettem magamnak is, elolvasni. Hála istennek, faximile kiadásban adták ki (hasonmáskiadás, megegyezik az eredetivel) így míg az egyik oldalon magyarul olvashatjuk a mesét, addig a másik oldalon ott található Tolkien mester szép, régies cikornyás írása, a nagyon kreatív rajzokkal. Már  A Gyűrűk Uránál is kiderült, hogy tud rajzolni, itt viszont egész végig illusztrálja és kommentálja a mesét, a rajzok pedig segítenek megérteni a leírt történetet.
Fantasztikus könyv, Nem csak gyerekeknek!


Az életéhez kapcsolódóan is több könyvet sikerült elolvasnom. Számomra a legszimpatikusabb a Humprey Carpenter féle J. R. R. Tolkien élete: Ember a mű mögött. Tele van tényadatokkal, fontos háttér információkkal az írásairól, műveiről, és érdekes magyarázatokkal, Tolkien hitvilágára, vallására, művei témáira. Minden Tolkien fanatikusnak alapmű, ha meg akarja érteni a művészt és a műveit.



Ehhez hasonló egy ugyan ilyen angol kiadás, természetes angolul Michael White tollából, Tolkien : A Biography címmel. Ez is rengeteg tényadatot közöl (sok megegyezik a fentebb említettel), de sokkal szabadabban. Többet idéz Tolkien levelezéséből, így több érvényt szerezve saját gondolatainak a találgatások helyett.







Aki nem csak a szerzőről, hanem a művei értelmezéséről is szeretne egy kicsit olvasni, annak ajánlom figyelmébe Gregory Bassham - Eric Bronson : A Gyűrűk Ura  filozófiája című kis válogatást. Ezt a könyvet 17 magasan képzett professzor (irodalmár, filológus, filozófus, és persze Tolkien rajongó) készítette, körbejárva a Gyűrűk Ura filmet és könyveket. a JELSZÓ: A Gyűrűk Ura okos embereknek. Olyan témákat említ mint a Gyűrű és a hatalom kérdése, a boldogság keresése (Tolkien szerint), a jó és gonosz küzdelme Középföldén, a halál és idő, a halhatatlanság témája, mindezt a szereplőkkel elemezve. Körbejárja mindezt vallási, mindenféle középkori filozófusi alátámasztással. Nagyon érdekes, és rengeteg plusz dolgot tanul az ember, nem csak a könyvekről, hanem saját általános tudásához is. Szintén minden Tolkien fannak ajánlom. Aki már túljutott a könyveken, és valami érdekesre vágyik!


Karácsonyi kedvenc: mandula süti

Minden úgy kezdődött, hogy a családban senki nem akart az idén mandulás sütit sütni.
Így hát a kezembe vettem a hasam sorsát, és nekiálltam magam elkészíteni. Nem egy olcsó mulatság, mivel az anyagok  (sok dió és porcukor) nem a legolcsóbb, és pepecselni is kell vele, de a késztermék minden fáradtságot megér. Íme a recept. A végén pedig a késztermék. :-)

Mandula süti  (kb. 50 db)

Hozzávalók a tésztához:
45 dkg liszt
30 dkg vaj
22 dkg porcukor
15 dkg darált dió
2 ek. kakaó (holland, rendes)

A Krémhez:
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
10 dkg darált dió
1 mandula aroma (müanyag flakon fél üveg, kicsi üveg, egy teljes)
1 cs. vaníliás cukor

1 dl tej
1 ek. liszt
1 tojássárgája ezt felfőzzük és a végén a krémhez adjuk.

Mikor összeállítottam a barna masszát, kis adagonként a dió formába tömködöm, fél cm szélesen, kis gödröt készítve az ujjammal.Egy tepsi olyan 200 c-fok on 10-15 percet sül, mikor már látjuk, hogy száraz.  Mikor minden héj kihűlt, kiskanállal minden félbe teszek a zöld krémből, és összeragasztom őket a párjukkal. Hideg helyen, kb. egy napot pihenve bepuhul, aznap még roppan a "héja".






Idézetek : a mosolyról

Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!



Ha van valami halhatatlan az emberben, az a röhögés. Onnan jön belőlünk, ahol nincs halál.

Senkinek sincs annyira szüksége egy mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni.
Lawrence G. Lovasik

A szerelem az, ha elmosolyodunk, mikor meglátjuk a másikat.

Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kinek a lelke élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet
És himnuszt zeng az élet hajnalán.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Az élet sínjén győztesen robog,
Minden szikláról virágot fakaszt?
Csak az tud élni: aki mosolyog...
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!
Ha valakit megajándékoztunk mosollyal: ajándékot adtunk saját magunknak is.
Ha nem tudsz nevetni magadon, az élet sokkal hosszabbnak fog tűnni, mint szeretnéd.

A boldogság egy agyi folyamat, amit - mint mindent - gyakorolni kell. Szánj naponta öt percet a mosolygásra. Csak mosolyogj! Egy idő után természetessé válik.
Derült égből szerelem c. film




Mosollyal tudod legegyszerűbben kihúzni magad a nehéz helyzetekből. Még akkor is, ha az a mosoly hamis.

Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly.
Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?

A legtöbb mosolyt egy másik mosoly indította el.

2012. február 5., vasárnap

A hó hatalma

Ma reggel a ropogó hóban róttam az utam a piacra, és elgondolkoztam. Utoljára vagy 10 éves koromban volt ekkora hó. Ahogy sétáltam a derékig fellapátolt hóbuckák között, sok mindenre rájöttem.

Egy autós beragadt, amint a parkolóhelyét próbálta elhagyni, hárman siettek a segítségére, hogy együtt tolva, nyomva kisegítsék.
Az Utcasarkon beragadt valaki, amint nagyobb lendülettel kanyarodott, beásta magát. Mögötte nem dudáltak, nem idegeskedtek, kiszálltak és őt is kitolták. És nem egy ilyet láttam a harmadik napja tartó havazásban Szegeden. Mikor az úton van csak 10 centi hó, az érintetlen területeken harminc, összelapátolva pedig 50... az lelassítja az embert.

A világ fehérbe öltözik ilyenkor, lelassul, megnyugszik, megtisztul. Ezért várják az emberek karácsonyra a havat, mert a természet erői is befolyásolják, és lelassítják a világot, és az embereket. (És nem feltétlen február elejére!!!)
Egymás segítségére szorulnak, segítenek, törődnek egymással. Nincs idegeskedés. A családok inkább otthon maradnak, együtt vannak, szánkóznak, vagy hóembert építenek, de az időt együtt töltik. És ez a lényeg valahol, még ha kényszerűen is.

Kár hogy mindez nem december 24 körül esett le. Akkor jobban jött volna. Hatásosabb lett volna.
Talán a világ egy kicsit megtisztult volna. De, MÉG MOST SEM KÉSŐ.
Lehetünk megint vidám gyermekek, egy kis időre, míg szánkózunk, együtt vagyunk, segítünk egymáson.