Barátok. Hogy egy klasszikust idézzek, „ a barátok csak egy szó, a lényeg az, ami a szó mögött van”. Sokszor elgondolkodom, mit is jelent az, ha vannak az embernek barátai. Van kit felhívni az éjszaka közepén, hogy elmeséljük, megosszuk vele egy egyik legnagyobb élményünket. Kölcsönösen támaszkodhatunk rá, van kinek elmondani ha rajongunk valakiért, együtt nevetünk egymás viccein, éneklünk hangosan a kocsiban egy Lady Gaga számot, nem kell egyedül várnunk a buszra…..és még sorolhatnám. Vannak olyan emberek, akikhez bármikor fordulhatunk bizalommal, tudjuk, hogy nem nevetnek ki (csak ha nagyon viccesJ), ők az örök „lelki társaink”. És bár nekünk még nincs gyerekünk és férjünk, de kívánom, hogy barátságunk mindig legyen ilyen kortalan és szoros, mint a tegnap esti mozizáskor.
Mint mindig általában, ha készülünk valahova, csak az utolsó percekben sikerül elindulni. Ahogy nagy sebességgel bevettük a kanyarokat, és arról beszélgettünk ki hova fog jelentkezni, számolgattuk a pontokat, és a nyári munka kereséséről, majd az éledben való helytállásról beszélgettünk, kinéztem az ablakon és elgondolkoztam egy pillanatra.
Több, mint 16 éve ismerem őket és büszke vagyok arra, hogy ma is a barátaim, és ott ültem velük egy autóban. Kevesen mondhatják el, hogy szoros barátságot ápolnak valakivel az óvoda óta. Szerencsére nekem ez megadatott, amiért ma is hálás vagyok és azért küzdök, hogy ez a jövőben is így maradjon.
Az általános iskolai ballagás után nagyon féltünk, hogy mi lesz velünk. Külön iskolába járunk, nem fogunk találkozni, és szép lassan a barátság elhalványul. De szerencsére nem így történt. Sőt, a gimnázium alatt még több kedves leányzó lett nagyon jó, közeli barátném, és szerencsére az egyetemen sem vagyok híján, most már talán mondhatom, hogy barátoknak.
Szóval ott a kocsiban ülve, amint épp kerülgettük az összes, éppen arra járó biciklist és traktort, örültem, hogy ott vagyok köztük. Miután Gyöngyi megszerezte 9 előtt pár perccel a 9-ig átvevendő jegyeinket, már nyugodtan mentünk mosdóba és popcort venni.
Én személy szerint már azóta vártam a második filmet, mióta az elsőnek vége lett. Még általános iskolában Betti hatására kezdtem el nézni a sorozatot, és imádtam a stílusát. Nem is annyira a ruhák és a csillogás kötött le, bár azt is nagyon profinak és érdekesnek találtam, de inkább a szerelmi szálakat, a karaktereket kedveltem. El is neveztük magunkat a lányokkal akkor a négy szereplő után. Jellemzően, én lettem Charlotte, akinek nevét azóta is megőriztem (lásd blogom címe.)
Sokan kérdezik, miért szeretik olyan sokan, miért nézem, mi tetszik benne? Hát, mit a fentebb leírtak mutatják, csak a divat nem lett volna elég mindehhez. Fontosak az élettörténetek, az, hogy olyan karakterek vannak a filmben akiknek szintén vannak problémáik mind a magánéletben, mind a párkapcsolatok terén. Nem elvont, nemlétező, kitalált karakterek.
Az hogy Charlotte megpróbál jó anya lenni, de sokszor ez nehéz, és elfárad, kimerül. Mi is láthatjuk ezt nap mint nap a szüleinken. Hogy Miranda a családanya és a dolgozó nő között váltakozva próbál helyt állni, ami manapság szintén nagy probléma a sok dolgozó családanya miatt. Többek között ezt is szeretettem a sorozatban, hogy vannak benne aktuális, mindenkit érintő szociális problémák (gondolhatunk itt a két homoszexuális férfi lagzijára).
Az idősödő korosztály számára ott van mintaképnek Samantha, aki bár erőteljesen klimaxol, még sem hajlandó feladni a libidóját, a feminizmusát és szókimondó énét.És hát lássuk be, ez is sok nő problémája. Végül Carrie, aki a házasélet nehézségeit mutatja be. Milyen az, ha a házasság megszokássá válik, milyen hibák léphetnek fel, és ezt próbálja orvosolni hol két nap kihagyással, hol esti programokkal, hogy megmaradjon a parázs.
A filmben most sem csalódtam, majd három óra szórakozás, ami tegnap este felemelő volt a végtelenül hosszúnak tűnő szóbeli vizsgám után. Bár a helyszín főleg Abu Dabi volt New York helyett, a divat itt is megmaradt, körítve egy mesebeli tájjal, bepillantással a luxus életbe, és persze hangulatos aláfestő zenékkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom. (És Dana, az érettségi után azonnal Szex és New York maratont tartunk, hogy bepótold a lemaradást)
A film után persze mi mással telt volna a hazaút, mint a film megbeszélésével, kedvenc jelenetek, ruhák, és persze a pasik kielemzésével, amiről a mi pasijainkra vagy leendő pasijainkra terelődött a szó. Bár korán keltem, és vizsgáztam, de régóta, most feldobottan értem haza.
Most jelent meg a a Muse legújabb klipje, ami, mint sokan tudjuk, az Eclipse- Napfogyatkozás hivatalos filmzenéje is egyben!!!!!!! A banda eddig minden számhoz írt egy dalt , és most végre a Paramore és a Death Cap for Cuties után övék a 3. filmhez készült hivatalos!!!
Imádom Bellamy hangját, a zongorát az elején és a végén, és persze a régi és új jeleneteket a a filmből. Nem árulok el semmit, mindenki nézegesse meg maga lentebb!!!!! És persze véleményeket, kommenteket mindig várok!!
Kicsit más! Sajnos még mindig be vagyok havazva...Nem elég, hogy az Írás, könyv és Sajtótörténet 13 tétele helyett mindig találok valami sokkal érdekesebbet (lásd videó), de az eső is állandóan esik, elmentem Ópusztaszerre kirándulni, és a fejem is mindig fáj ....Na mindegy, nehéz időszakok ezek.
Viszont esténként, szorgalmasan írom-írom az Utazás a boldogságba 7. fejezetét, most ötletem is van, és ígérem érdemes lesz rá várni, már 4 oldal kész, és lesz még pár, gyorsan átolvastatom és talán lehet, hogy hétvégére lesz friss. Igyekszem, és kérek mindenkit, nagyon szorítson nekem a csütörtöki vizsgámra, mert ez halálközeli élmény lesz.
Tegyük fel, hogy az ember haza utazik. Vonattal és tömegben. Nagy nehezen felgürcöli fele akkora bőröndjét, mint ő maga, a millió lépcsőn, beáll a sorba és végig várja, míg az előtte levő öt ember megveszi a jegyét. Mikor a néni már a hatodik jegyét kéri, - de természetesen nem az öt perc múlva induló vonathoz, még csak nem is erről az állomásról, - neked meg 5 perc múlva megy a vonatod – na, az egy kicsit idegesítő tud lenni.
Szerencsére ez nem minden héten van így! Mondjuk, hogy mindezen sikeresen átestél, a jegyed is megvan, és mivel időben érkeztél, megtalálod a tökéletes helyet a nyolc személyes fülkében, ahol csak 3-an vagytok. Majd elindul a vonat és jót beszélgetsz egy csoporttársaddal, aki szintén veled utazik.
Majd megérkezik a HÖLGY. Így, csupa nagybetűvel. Fodrásznál tökéletesen belőtt haja, kis kézitáskája és a retro szatyor kíséretében. A fehér zokni a barna szandálban csak ráadás. Miután kényelmesen elhelyezkedett, kipakolja kis törülközőjét, megterít és nekilát két szendvicse, hangos nyammogásának. Ennek végeztével előkap egy papucsot, és kicsi zoknis lábát egy papucsba dugja szandál helyett. Majd ránk vigyorog és közli, hogy ugye nem baj, és hát mennyivel is kényelmesebb így. Mit lehet tenni, bájosan vigyorgunk.
Barátnőmmel titkosan összemosolygunk. Tudom, ugyanazt gondolja, amit én. Majd a hölgyodafordul hozzám, és elkezdi. Csak mesél, mesél, és mesél. Beszél az ifjúságról, hogy mennyire sajnál minket, mert biztos, hogy nem lesz munkánk, és hogy ez az ő idejében nem így volt.
Aztán megismerjük egész családját, van egy fia, és egy fiú unokája, aki kiment dolgozni és -Mit ad Isten? - Amerikában sem kolbászból van a kerítés, ezért visszajött.
Fél órát beszélt megállás nélkül, és még csak fel sem tűnt neki, hogy csak somolygunk és bólogatunk, de nem igazán érdeklődünk iránta, csak hallgatjuk. Aztán megérkezett a kaller, és vele jött a második felvonás. Kiderült, hogy Ő is a vasútnál dolgozott, méghozzá Szolnokon, van régi, megsárgult bérlete, és mindezzel újabb negyed óráig a kallert is szóval tartotta. Majd áttértünk az aktuális politikai választásokra, ki, mit, miért csinál vagy csinált rosszul és mi lehet velünk, fiatalokkal.
Ekkorra már lepergett előttem életem, végiggondoltam, mit kell majd otthon megcsinálnom, és legelsősorban miért nem dugtam be rögtön a füleimet, mikor felszálltam a vonatra.
Persze, egy ideig nincs semmi bajom a beszélgetéssel egy vonaton, de a túl sok, nem kívánt információ, túl hosszan, nagyon le tudja fárasztani az embert. És mindezt egy igen fárasztó hét után, mikor mindenki már csak otthon akar lenni, csöndben, és amúgy is…miért nem hagyják békében aludni?!
Csoporttársam már alig tudta visszafojtani a nevetését, és látva kínjaimat, csak erőteljesen bámult kifelé és megitta fél literes üvege egész tartalmát. Majd Kecskemétre érve további jó utat kívánt nekem és kacéran mosolyogva leszállt a vonatról.
A ráadás még csak ezután következett. A hölgy elhallgatott, én pedig elővettem egy tábla csoki maradékait, hogy erőt merítsek belőle. Ez volt az újabb lendület, és egyben az én végzetem, mert innen eszébe jutott, hogy ő nem ehet csokit, mert már nem is nagyon tud rágni a fogaival, és elmondta, hogy rák miatt jár kezelésre Szegedre, majd felém hajolva mutogatta orvosi papírjait, közben részletesen elemezve panaszait és bajait. Miután mindent megtudtam egészségügyi állapotáról, földön túli boldogsággal vettem tudomásul, hogy már Cegléd határában vagyunk és elkezdhetek pakolni. Erre ő is elkezdett pakolni és közölte, hogy ő is itt száll le.
Nagyon régen nem örültem már Ceglédnek annyira, mint akkor. Csak abban reménykedtem, hogy nem akar ő is velem hazautazni a buszon, hogy még fél órán át boldogítson élete azon szeletkéivel, amit nem ismertem meg az elmúlt, végtelen hosszúnak tűnő másfél órában. Teljesen megértem, hogy sok idősnek nincs kivel beszélgetnie, és jól esik valakinek elmondani a bajaikat, de akkor is csak mértékkel. Megfogadtam, legközelebb bedugom a füleimet.
Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.
Itt a dátum szerint következő kelta horoszkóp. Mindenki, aki a pirossal kiemelt időszakban született, elolvashatja mi jellemezheti.
Gesztenyefa
(május 15-24., november 12-21.)
Diplomatikus alkat, akinek teljesen sajátos az igazságérzete. Rendkívül idealista. Nagyon fontos számára, hogy birtokolhasson, de ha valakinek szüksége van rá, bármilyét képes odaadni az utolsó darabig. Roppant takarékos, nem csoda, ha néha a "fösvény" gúnynevet ragasztják rá. Saját magával szemben nagyok az igényei. Barátként megbízható, de nehéz vele kijönni, mert indulatos, könnyen dühbe gurul és sokszor a szeszélyei irányítják. Féltékenysége nem ismer határokat, mint ahogy dühe sem. Egy pillanat alatt képes felhúzni magát, megsértődni, s ilyenkor mindennek és mindenkinek hátat fordít. Ezen tulajdonságai miatt gondjai vannak a párkeresésben. Azonban ha valaki mellett lehorgonyoz, csodálatos otthont és családi légkört varázsol maga köré. Harmóniára, nyugodt körülményekre van szüksége ahhoz, hogy sikert tudjon aratni a munkájában. Szeret küzdeni, ezért bárkivel szembe száll - akkor is, ha tudja, hogy nincs igaza. Emiatt sokszor kerül kellemetlen szituációba. Az igazságtalanságot gyűlöli, bár néha ő hoz ilyen helyzetbe másokat. A szerelemben rendkívül személyes. Nem mutatja ki az érzéseit, vagy csak nagyon nehezen, talán még szégyelli is őket. Sok-sok odafigyeléssel, törődéssel, gyengédséggel azonban fel lehet olvasztani a jégpáncélt a szívéről, s fantasztikus társ és szerető lesz belőle. Ezt csak úgy lehet elérni, ha maximálisan biztos abban, hogy szeretik. Az életeben csupán egyetlen egyszer szeret igazán.
Elnézést a késlekedésért, de hát .....vizsgaidőszak. Ez van. Remélem mindenkit kárpótol az új fejezet.:-)
És hogy bátorítsatok, itt szenvedéseim közepette, még mindig nagyon örülnék egy-két véleménynek, gondolatnak. És érdekelne mit gondoltok a végéről, mit vártok...Nem is húznám jobban az időt.
Jó olvasást!
6. Csillagok közt
Jasper
Hihetetlen volt. Megint látni azt az erőt, fölényességet és sebességet, ami a lovakból árad. A zajok, paták dobogása miközben a tömeg őrjöng, az állatok illata… annyira más volt ez a világ, már teljesen elhalványult az emléke is bennem. Persze, a vadonban is voltak körülöttünk vadállatok, de így teljesen más volt ezt megint átélni.
Aznap este, mikor elértem a Déli partot, beszöktem egy kis város postahivatalába az ablakon, és megnéztem melyik a várostól legtávolabb eső lóversenypálya, abban reménykedve, hogy csak kisebb tömeg megy el a messzebb levő pályára. Philadelphia mellett,Coatesvilleben találtam islovardát, épp kellő távolságban. Új reménnyel indultam el, nagyon régóta most először volt célom, vártam valamit, és nem csak a napi rutinnak éltem.
Éjszakára odaértem a pálya mellé. Hál Istennek, lelátók csak az ovális pálya két oldalán helyezkedtek el, a két forduló belenyúlt a kicsi erdőbe. Péntek lévén, bátran remélhettem, hogy hamarosan futamot rendeznek, mert a hét közben dolgozó emberek, csak ekkor értek rá az effajta kikapcsolódásra. Kényelmesen nekidőlve elhelyezkedtem egy fa árnyékában, a célhoz közelebbi fordulóban. Még volt pár óra napfelkeltéig, és az égen terpeszkedő felhők miatt nem láttam a csillagokat.
Mindig kicsit misztikus dolognak tartottam a csillagokat. Csodáltam, hogy régen a tengerészek csak ez alapján az útmutató alapján tájékozódtak. Mikor kisgyerek voltam, ha esténként tiszta volt az ég, apámmal együtt kimentünk a házunk mögötti pajta mellé, és apám megmutatott néhány jellegzetes csillagképet. A Nagymedvére és a Göncölszekérre emlékszem tisztán, emberi emlékeim elhalványultak, de ezt a mai napig nagyon élesen látom magam előtt. Apám mindig csodálattalbeszélt a természet szépségeiről,
- Figyelj meg mindent, Jasper. Minden állat és növény beszél hozzánk, és ha figyelünk, észrevehetjük a jeleket. – ez volt a kedvenc szavajárása.
Ezeken merengtem, próbáltam magam elé képzelni a csillagok látványát, és lelkileg is felkészülni a holnapi napra, a lehetőségekre.
Olyan régen nem voltam már igazi emberek társaságában. Mivel az öt évet végig Charlotte és Peter mellett töltöttem, nem volt alkalmam túl sok új élménnyel, benyomással, érzelemmel találkozni. Nem tudtam mit válthat ki belőlem annak a sok embernek a látványa, az érzelmeik.
- Elég erős leszek, tudom majd türtőztetni magam? Mi lesz, ha elárasztanak az érzelmeik, és én nem tudom kordában tartani az enyéimet? – Tele voltam kérdésekkel és nem ismertem a válaszokat, de elég erőt és akaratot éreztem magamban ahhoz, hogy legyőzzem állatias ösztöneimet, ha arra kerül sor. Tökéletes memóriámnak köszönhetően, élénken élt még bennem annak a nőnek az emlékképe. Ezt kellően elrettentőnek éreztem ahhoz, hogy visszatartson, ha elkapna a hév. Majd mindennél jobban erre koncentrálok, és lesz elég erőm továbbállni, ha úgy alakul.
Ugyanúgy, mint akkor éjjel kétféle érzelem munkált bennem. Egyrészről szomjaztam azt a régi világot, ahol még nem kellett éjszaka bujkálnom és menekülnöm a napsugarak elől. Amikor bárkire rámosolyoghattam, anélkül, hogy attól rettegtem volna, észreveszi e milyen a szemem színe. Hiányoztak az esti beszélgetések a harctársaimmal, mikor egy flaska mellett a tűz körül megosztottuk élményeinket a csatáról, az ellenségről, a női csábításról és fortélyokról… Talán már soha, senkivel nem fogok tudni így beszélgetni. Ezek iszonyatosan hiányoztak. Szerettem volna megint átélni valami kicsit ebből az emberi világból. Izgatott voltam és nagyon vártam a másnapot.
Ezzel szemben félelmeim is egyre nőttek. A kétség, hogy megint elbukhatom, és ez valaki életébe kerülhet, elborzasztott. De az új élmények iránti vágyakozásom erősebbnek bizonyult.
A hajnal első sugarai úgy simogatták a bőröm, mint a bársony. Az éjjel nem látott csillogás helyett, másmilyen csillogással fogadott a reggel. Rendezetlen és hiányos öltözetem sok helyen fedetlenül hagyta a testem, ezért karjaim, lábaim, mellkasom és arcom úgy ragyogott mintha ezerszínű kövek vennének körbe mindenhol.
Továbbra is ezt a tulajdonságot kedveltem legjobban vámpírlétem alatt. Azóta, a reggel óta, hogy először tapasztaltam ezt a csodát, megbabonázott, és apró örömmel vártam a napfelkeltéket, melyek, ha megnyugvást nem adhattak, de felvidítottak.
A délelőttöt a fának dőlve töltöttem, kiélveztem a napsütést és megterveztem a délután minden mozzanatát. Dél tájban elmegyek vadászni, így megtéve a szükséges óvintézkedést, hogy még véletlenül se legyek szomjas az emberek közelében.
Bár a szarvas és az őzek nem érhettek fel az őserdei ragadozók ízével, most beértem ennyivel is, és bőségesen táplálkoztam, hogy visszaszorítsam a bennem rejlő fenevadat.
Délután visszamentem a pálya végébe, a fa mellett levő rejtekhelyemre. Az ég felhősödni kezdett, ami nekem pont megfelelt, így nem kellett teljes takarásban végigállnom a futamot.
Az emberek csak olyan három óra körül kezdtek el szállingózni, és lassan betölteni a lelátókat. És akkor elkezdődött:
Az érzések úgy rohamoztak meg, mint hideg tél után az első, meleg napsugarak. Izgalom, remény, vágyakozás, szerelem, sóvárgás… mindenféle érzelem egyszerre árasztott el. Aztán, megpróbáltam elkülöníteni őket, külön választani a pozitív hullámokat és csak ezekre koncentrálni. Elmerültem bennük, átéreztem az örömüket, az izgalmukat, a reményt.
Mivel csak a pozitív dolgokra koncentráltam, ez lekötötte minden figyelmemet, és szomjam teljesen eltompult. Alig vettem észre, hogy elkezdődött a futam.
Az a feszültség, ami hirtelen elszabadult hihetetlen volt. Amint a lovak elkezdtek száguldani a rajtuk ülő zsokékkal, megint úgy éreztem, mint régen. Mintha én száguldanék a lovakkal. Borzongás futott végig a hátamon és izgatottságomat csak fokozta az emberek által közvetített hév és izgalom.
Kezdtek az érzelmek elhatalmasodni felettem, tudtam, nem sokáig fogom bírni, hogy csak egyhelyben álljak. A futam véget ért, óriási üdvrivalgás és kiáltozás közepette. Láttam, hogy egy Sárkány nevű ló nyert, de ez most legkevésbé érdekelt. Majd olyat éreztem, amit eddig még soha.
Hirtelen és mindent elsöprően tört rám, elemi erővel. Senki érzelmeit nem éreztem még ilyen tisztán, ennyire egyértelműen. A melegség, ami az érzéssel érkezett átjárta halott testem minden porcikáját. Ez volt a tiszta, feltétel nélküli, szeretet. És habár nem tudtam megmondani ki az érzés forrása, éreztem, hogy figyel, mintha egy láthatatlan látcsővel belelátna a belsőmbe. Túl sok volt, túl erős. Kaparó szomjam, most mindennél sürgetőbbé vált, bár nem értettem, hogyan lehet ez, amikor délelőtt táplálkoztam.
Mielőtt még felemésztett volna az indulat, egy utolsó pillantást vetettem a pályára és futásnak eredtem be az erdő mélyébe.
Alice
A portás előre ment, mutatva nekem az utat. Fémkarikáján 8 kicsi kulcs zörgött, a kilencedik az én kezemben volt. Gondolom a többit megszokásból tartotta magánál. Megállt egy ajtó előtt, átadtam a kulcsot, majd ő kinyitotta és belökte az ajtót.
A szoba tágas volt, két kicsi ablakkal, ami az utcára néz.. Az ajtóval szemben egy kisebb, fémrácsos elejű kandalló, előtte egy kicsi asztal két székkel és egy dohányzó asztallal. Az ablakokkal szemben szekrény, melyet két ágy fogott közre. A sarokban egy fa ajtó a fürdő felé.
- Nagyon tetszik, köszönöm. –mondtam, rámosolyogtam, tudatva, hogy szeretném, ha távozna. Tudomásul vette, kivette a kulcsot a zárból, majd belülre tette és óvatosan kihátrált a szobából, behúzva maga után az ajtót.
- Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen könnyű lesz. Minden olyan egyszerű volt, csak a Portás szemébe néztem, rámosolyogtam és mintha megbabonáztam volna. –
Persze, nyilván az ott hagyott plusz pénz sem elhanyagolható, de én voltam rá ilyen hatással és ez meglepett. Kevés emberrel beszéltem eddig és ez a felismerés, váratlanul ért.
Leültem az ágy szélére és megpihentem egy kicsit. Nem voltam fáradt, de ki akartam élvezni a pillanatot. Izgalmas volt, hogy ez lesz Jasperrel az első közös szobánk, egy kis zug, amit én vettem bérbe, egyedül, nem loptam miatta (ha nem számítjuk, hogy láttam a verseny eredményeit. ), és most van hova „haza térnem”.
Mivel a szoba már megvolt, csak a bárt kellett megtalálnom, és várnom, mikor lép be látomásbéli szerelmem azon az ajtón. Mivel nem kellett aludnom, és ahhoz túl izgatott voltam, hogy a szobában maradjak, úgy döntöttem esti sétára indulok és megkeresem a Red Tulip –ot.
--<::::>--
Az utca már sötét volt, idebent fali lámpák, mint kis gyertyák, világították meg hangulatosan a helyet. Az emberek belevesztek a hosszú cigarettáikból áradó füstfelhőkbe, csendes beszélgetésük, sugdolózásuk, mint egy méhkaptár zsivaja.
Egy hete, mióta megtaláltam a bárt, minden délutánomat és estémet itt töltöttem, várva az alkalmat, vagy csak egy apró, újabb látomást Jasper érkezéséről.
Figyeltem az engem körülvevő embereket. Minél többet ittak az alkoholos nedűkből, annál vidámabbak, közvetlenebbek, hangosabbak lettek. Figyeltem a mozdulataikat.
Ha idegesek, kezeiket tördelik, a hölgyek hosszú hajukat ujjuk köré csavarják, így magukra vonva velük társalgó férfi szempillantásait. Lábaikat csábosan keresztbe vetik, megmutatva a szoknya alól előbújó kecses lábaikat. Nem győztem csodálkozni, a rengeteg fajta mozdulaton, amiket ösztönösen használtak.
Próbáltam mindent a fejembe vésni, megjegyezni, hogy majd később begyakorolhassam és természetesnek hasson tőlem is. Habár egyáltalán nem volt szükségem levegővételre, el kellett sajátítanom és megszoknom a technikát, mert enyhén szólva érdekesnek tűnhettem volna az emberek között, ha nem veszek levegőt mondjuk egy negyed óráig, míg ők percekig is alig bírják ki.
E mellett csak a levegővétel segítségével érzem a körülöttem levő illatokat, szagokat, így praktikus, gyakorlati haszna is van.
Most épp az ablak mellett ültem és bámultam kifelé az egyre sötétedő utcára amikor…
A helyszín még mindig a Red Tulip, és egy fekete hajú, magasabb, vállas férfi közelít az asztalok között, kezében egy tálcát egyensúlyozva.
Elpakolja az üres csészéket, és kérdezgeti a vendégeket, kérnek-e még valamit. Majd egy éles kanyarral az ablak mellett levő hölgyhöz lép, és minden fogát kivillantva vidáman rámosolyog, és megkérdezi:
- A fiatal hölgynek mit hozhatok? – már kezébe készítve a kis jegyzetfüzetet.
- Köszönöm, csak egy csésze gyümölcsteát szeretnék. – felelem egy ugyan olyan vidám mosoly kíséretében. A pincér egy kicsit félős, ám mégis kacér pillantást küld, és ahelyett hogy a pulthoz ballagott volna, még mindig ott áll kicsit toporogva, tálcáját erősen szorítva.
-Már megbocsásson, Kisasszony, a merészségemért, de megkérdezhetem, miért tölti a délutánokat és az estéket itt ücsörögve, magányosan? – arca elvörösödött, miután kipréselte magából a szavakat, és a választ várta.
- Várok valakire. – válaszoltam az eléggé egyértelmű választ, majd figyeltem, ahogy a pincér arca furcsa fintorba torzul. Nem is kérdezett mást, csak meghajolt és elballagott. Ahogy hátat fordított nekem, egy székbe ütközött, és ügyetlenül kikerülve, megbabonázva ballagott tovább. Arcom hamiskás mosolyba fordult, és nem sikerült elrejtenem.
Eric, a pincér már minden nap vidáman mosolyogva köszönt mikor a kávézóba léptem, és most már fel sem tűnik neki különc viselkedésem. Kezdetben mindig egy pohár vizet rendeltem, mert ez eléggé semlegesnek tűnt, majd miután megéreztem a gyümölcstea illatát, nem tudtam neki ellenállni. Igaz, soha egy kortyot sem ittam belőle, de mindig megnyugtatott a pohárból gőzölgő illat.
Láttam a furcsa pillantásokat, amiket felém vetettek és feltehetően nem értették miért rendelek, és mégsem iszok egy kortyot sem soha.
Eric megjelenése, udvarias kérdése, a napi rutinhoz tartozott. Első nap nem akart senki sem az asztalomhoz jönni, de ő bátor volt és úgy vettem észre a napok folyamán, egyre jobban vonzódik hozzám. Néha feltett egy-egy udvarias kérdést, vagy felvetette az időjárást, de semmi más. Ma úgy látszik, összegyűjtötte a bátorságát.
Gondolom, nem értette, hogy várhatok napokon át valakire, akiről nem tudtam mikor érkezik. De ő nem láthatta, nem tudhatta, amit én.
Jasper
Miután elhagytam a fa mögötti rejtekhelyemet, hogy beljebb fussak, kezdtem megnyugodni. Az erőteljes érzés nem tűnt el teljesen, viszont a kaparó érzés a torkomban alábbhagyott. Leültem a fűben és figyeltem a lélegzetvételeimre.
Ki lehetett az? Miért éreztem őt ilyen erősen? Valószínűleg vámpír lehetett. De soha még ehhez foghatót nem éreztem ezelőtt. Meg kellett ismernem. Meg akartam ismerni. De nem ma este. Meg kellett emésztenem mindezt.
::::
Egy hét múlva gyűjtöttem elég bátorságot, hogy bemerészkedjek a városba is. Ha a lóversenyt kibírtam, ahol, sokkal több és intenzívebb érzelem hullámok árasztottak el, akkor egy este a városban nem lehet sokkal nehezebb.
Elővigyázatosságból most is elmentem vadászni, és csak alkonyatkor indultam el, mikor az első csillagok kezdtek kirajzolódni az égen. Szokatlan és furcsa volt meginta városban járni. Egyre több autómobil állt az utak szélén, és már csak néhol lehetett egy két lovas kocsit vagy omnibuszt látni.
Fájt szembesülni a kézzel fogható változásokkal. Próbáltam kisebb utakat választani, hogy minél kevesebb emberrel találkozzak, de nem sikátorokat, hogy mindig legyen elég ember a környéken, így nem csábulhatok el.
Majd a keresésre koncentráltam, figyeltem és elemeztem az érzelmeket körülöttem. Nem is igazán figyeltem, merre sétálok, amikor észrevettem, hogy egy kis kávézó kirakata előtt állok. Nem tudom mi hajtott oda. Lekötöttek az új érzelmek és nem figyeltem a környezetre. Bentről kellemes hangulat áradt és hirtelen megéreztem azt az energiát, erőt, és vágyat, amit a pálya mellett is. Úgy vonzott magához, akár egy óriás mágnes. Elemi erővel tört rám az ösztön, hogy megismerjem az érzelmek tulajdonosát.
Mély levegőt vettem és beléptem a Red Tulip kávézó ajtaján...
Volt egy kis időm, keresgéltem, és felrakok egy párat a kedvenc idézeteimből:A témakör, amire kerestem most a művészet volt.
Néhány ember azért született, hogy a folyó partján üldögéljen. Néhányan azért, hogy megcsaphassa őket a villám. Néhányuknak jó érzéke van a zenéhez. Vannak, akik művészek. Vannak, akik úsznak. Vannak, akik értenek a gombokhoz. Néhányan színészek. Néhányan pedig anyák. És vannak, akik táncolnak.
Isten tudja, hogy mindannyian az élet művészei vagyunk. Egyszer vésőt és kalapácsot ad a kezünkbe, hogy szobrot faragjunk, máskor ecsetet és festéket, hogy fessünk, megint máskor pedig papírt és tollat, hogy írjunk. De soha nem fogom tudni használni a kalapácsot a vásznon, sem az ecsetet a szobron. Ezért még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom a mai áldásokat, akkor is, ha éppen nem áldásnak érzem őket, hanem átoknak.
Minden szép zene és jó sor egy pillanatra felébreszt. Ne feledd: ha így élsz, te is művész vagy, akkor is, ha nem tudsz festeni vagy verset írni. Az élet művésze vagy. Mert a legcsodálatosabb műalkotás mégiscsak te magad vagy. És az életed.
Ehhez nem lehet mit hozzá tenni. Igazi magyar művészet és az embernek szerintem büszkének kell lennie, hogy ilyen művészei vannak az országának. Élvezzétek! Csodaszép! Kedvenc soraim:
Ezt a fajta horoszkópot nemrég kaptam emailbe. Habár nem nagyon hiszek a horoszkópokban, mert általában nem jön be, de ezt jónak találtam, és általában igazak a leírások. Inkább az emberre jellemző vonásokat gyűjti össze, nem a jövőről ír. Majd mindig az aktuálisat fogom feltölteni, és mindenki megkeresheti a születési dátuma szerint neki passzolót. Egy fatípushoz több időpont is kapcsolódik, itt most a májusira koncentráltam. Jegenyefa (február 4-8., május 1-14., augusztus 5-13.)
Nagyon erősnek, masszívnak és kitartónak tűnik első látásra, de később kiderül, hogy mindez csupán látszat. Igazából mimózalelkű, aki folyton elismerés után vágyakozik, keresi az oltalmat és a harmóniát maga körül. Fiatal korában ezek a gátlások komoly korlátokat állítanak fel benne, ezért félénk, de később felbátorodik és magabiztosabbá válik. Bármilyen jó körülmények közé is kerül, mindig azt gondolja, hogy neki milyen nehéz az élete. Jó közérzetéhez szüksége van arra, hogy sok kedves ember vegye körül, és otthonos dolgok vegyék körül.
Rendkívül ért a formákhoz és nagyon jó az érzéke a színekhez. A művészet bármely ágában megtalálhatja magát, de legjobban a zene iránt érdeklődik. Egyik legnagyobb álma egy összetartó, szerető család. Barátként és kollégaként is roppant megbízható, lelkiismeretesen végzi a dolgát. Mindemellett másokkal szemben egy kicsit bizalmatlan és tartózkodó. Először mindig a rosszat veszi észre, túlontúl pesszimista. Egy kicsit tart a jövőtől. Sokszor választja a magányt a társaság helyett, mert amit gondol, azt nem akarja mások orrára kötni. Minden nehéz helyzetet messziről elkerül, versenyezni ki nem állhat. Nagyon jóindulatú, megérzései kitűnően működnek.
A szerelemben fél elkötelezni magát, ő ugyanis komolyan gondolja a holtomiglan-holtodiglant. Legtöbbször mártírszerepben tündököl. Az elvárásai rendkívül magasak, nem csoda, hogy szinte senki nem felel meg az igényeinek. Emiatt gyakran szomorú. Sokáig válogat a partnerek közt, mire élete második részében megtalálja az Igazit, akit végre a hivatása elé helyez.
I have shut my windows.I do not evant to hear the weeping. But from behind the grey walls Nothing is heard but the weeping.
There are few angels that sing. There are few dogs that bark. A thousand violins fit in the palm of my hand.But the weeping is an enormous angel. The weeping is an enormous dog. The weeping is an enormous violin. Tears strangle the wind. Nothing is heard but the weeping.
A Siratás
Bevágom az ablakom. Nem akarom hallani a sírást. De a szürke falak mögül Nem hallani mást, csak szipogást.
Néhány angyal énekel. Néhány kutya ugat. Hegedűk ezrei illenének markomba, De a szipogás egy óriás angyal. A szipogás egy óriás kutya. A szipogás egy óriás hegedű. Könnyeim elfojtják a szelet. Nem hallani mást, csak szipogást.
(A fordítás saját az angol fordítás alapján. A Little Ashesben is hallhatunk részletet.)
Amíg készül a 6. fejezet (már a végét írom), addig megint megörvendeztetek mindenkit egy saját agyszüleménnyel. Ez nem novella, inkább csak amolyan gondolatfoszlányok, érzések.
A fenti tulipános rajz pedig szintén saját szülemény, még mindig tavaszi hangulatomra utalva. Lehet véleményeket írogatni alulra, ki-mit gondol.
Vonzódás
Egy fülledt, meleg tavaszi napon, amikor az embernek semmi kedve nincs utazni, bőröndje is nyomasztóan nehéz, … még a lélegzetvétel is fáj.
Ráadásul a vasárnap délutánt is csak azért várod, hogy találkozz azzal a bizonyossal, vagy azokkal a bizonyosokkal. Szerencsére nem vagyunk kötelesek csukott szemmel járni, és ez sokszor segít átvészelni egy –egy egyetemen eltöltött napot.
Vasárnap. Egyrészről az ember nem várja, mert a vasárnap sokaknak egyet jelent a koleszba vagy az albérletbe való visszaúttal. Vasalás, csomagolás, készülés, avagy hogyan gyömöszöljünk bele minél több dolgot a pakoláskor aprónak tűnő bőröndünkbe?
Kaja készítés, Köszönés, búcsúzás,és lelkilegben felkészülés a hétre.
Utálok visszautazni, mert néha még most is az első reggelen, amikor az albérletben ébredek, nem tudom beazonosítani rögtön, hol is vagyok, melyik lakásban, hol fekszem? Az idővel egyre jobb lesz, de utálatos ez az érzés. Szeretem a kedvenc dolgaim, a szobám, ahol nem zargat senki.
De a vasárnapok nem csak ezért fontosak. Szinte áhítattal várhatod azt a pillanatot, amikor meglátod a hőn áhított személyt, akit csak alkalmanként (hetente vagy havonta egyszer látsz). Lehet ő a busz legcsábosabb, legmosolygósabb sofőrje, akivel csak azon a járaton találkozhatsz, rád mosolyog és vidáman kacsingattok össze a visszapillantó tükörben, órákig tartó mámorhoz és boldogsághoz jutva ezzel. Elég csak erre a negyed órára gondolni, ha az ember már az éhhalál és hullafáradtság szélén táncol.
De lehet az a személy egy másik városba utazó fiú, aki általában szintén a te járatoddal utazik. Bár nem utaztok végig együtt, csak azon a kis részen, és nem is szóltok egymáshoz, a viszontlátás mindig érzéki és emlékezetes. Az egy-két titkos pillantás, amit szavak nélkül váltotok, sok mindent rejthet magában.
Kezdeti érdeklődést, szimplán csak egyszerű kíváncsiságot az éppen felszálló iránt, vagy titkos vágyakat, amiket az ember utána vidáman, önfeledten következmények nélkül, tervezget magában az elválás után, eljátszadozva a lehetőségekkel: Mi lett volna ha---akkor odamegyek? Leülök és csevegünk? Vagy nem szól hozzám egyáltalán és mit éreznék akkor?
Sokkal meghittebb ez a játék akkor, ha nem történik semmi, mert az ember mindig várhatja a vasárnapokat, titkon abban reménykedve, hogy az a valaki ott lesz, és összekacsinthatnak. De ha nem várja és véletlenül mégis abban az élményben részesül, hogy együtt utaznak - akkor az a boldogság szinte repíti az embert, és erőt adhat egy kis időre.
Először is ezzel a képpel kezdeném, most alkottam éjszaka nagy "unatkozásaim" közepette. Spirit olyan fejezetet hozott össze, amihez úgy gondoltam alkotnom kell, így csináltam neki egy bannert. Fogadd sok szeretettel!
Másik alkotásom az Ecliphez kötődik. Láttam egy pár nagyon jól sikerült Shoppolt képet, de én még mindig azt véleményt vallom, hogy hiányolom a pirosat és a bordót a hivatalos filmplakátról! Meg Victoriát is! De mivel csak Belláról, Edwardról és Jacobról érkeznek hivatalos képek, és az én szívem csücske is Bella és Ed, így most csak róluk csináltam egy erdőben levő sejtelmeset (persze bordó árnyalattal.) Kommentben kérek véleményeket!!!! Sokféle honlapon és oldalon figyelem a megjelenő képeket, és most ezekből választottam párat. A fenti "hármas kép" elég friss, és nekem sokkal jobban tetszik, mint a hivatalos plakát képe! Ez a távolba révedés inkább ideillő. Szerintem. Egyik kedvenc jelenetem a réten játszódó, és már elég sok kép kering is fennt róla. Azt hiszem ez mindent elmondd. És persze Robert és Kristen közt sincs semmi:)))))) Ki tudja, de ezen a képen nagyon meghittek! Másik kedvenc promóképem a Cullen család. Nagyon összeöltöztek és édesek így mind kékben és feketében:-) Esme haja egyre sötétebb. Ezzel a képpel adták ki újra most az Eclipset Amerikában. Nekem tetszik...Különösen, hogy Bella szemében látni Edward arcát:-)). Mivel könyvkiadói szakirányon tanulok, kicsit más szemmel is nézem a borítókat, de ez egy nagyon impresszív és mindent kifejező borító. Jól eltalálták és ez szerintem jobb lenne a hagyományos "szalagos" helyett.
Ez pedig egy összehasonlítás, amit amerikai honlapok elkövettek minden szereplővel, hogyan alakultak a 3 rész alatt. EZ viszont a plakátok alakulását mutatja és lehet szavazni, kinek melyik tetszik legjobban xD És a végére hagytam a kedvencem, Bella eljegyzési gyűrűjét. Nem pont ilyennek képzeltem, de szép a formája és "szemkápráztató" lehet.
---305_382.jpg)
