Best of idézetek Leiner Laura : Szent Johanna Gimi 6.

Kedveseim, mivel már csak egy hét és jön az utolsó könyv, így megint válogatok a kötetből, az általam legjobbnak ítél momentumokból.

Olvasgassatok, merengjünk, nevessünk együtt:
Forrás (Laura könyvei, és a moly.hu):-)

– Cortez? – kérdezte Ricsi vigyorogva.
– Eminens lettem – húzta ki magát Cortez, én meg mosolyogva hátrafordultam hozzá.
– Valóban, Cortez lenyűgöző, 2,4-es átlagot produkált – csekkolta a naplót az ofő. Elképesztő
eredményét hangos taps és fütty fogadta.

Május 13.

– Azt hiszem, kész vagyok – emeltem fel a füzetem.
– Mutasd – vette át Cortez, aztán átfutotta a sorokat, és bólintva rám nézett. – Holnap megírom a
dogádat.
– Ne máár. Annyira rossz?
– Sokat gondolkoztam…
– Hogy jó-e válasz?
– Hogy milyen nyelven írtad – röhögött fel, én meg lesütött szemmel elnevettem magam. Ez van.

Május 10.

– Antai-Kelemen, a táblához. A többi…
– …csendben olvassa a szöveggyűjteményt – fejezte be Dave a tanár helyett, mire mindenki felnevetett. Kardosnak sejtelme sincs róla, hogy a szállóigévé vált mondatot hányan lájkolták már. :)

Május 10.

Amikor megkaptuk a kajánkat, Cortez kikanyarodott a mekiből, Virág meg a zacskóban matatott.
– Ajj már! Nem jó játékot tettek bele. Hülye meki.
– Hülye bohóc – bólintott Ricsi.
– Hülye kiszolgáló – értettem egyet. Mindhárman feldúltak voltunk, csak másért. Cortez ragozva
nézett rám, aztán csekkolta Virágékat a visszapillantóból, végül megvonta a vállát.
– Bocs, ott voltam, de nem igazán tudom, mitől kattantatok be.
Na, és ekkor mindhárman egyszerre kezdtünk magyarázni. Én azt fújtam, hogy a kiszolgálólány
flörtölt, Virág, hogy mit kezdjen ezzel a játékkal, amikor már megvan, Ricsi pedig megállás nélkül szidta a bohócokat. Szegény Cortez, azt hiszem, egyedüliként volt normális a kocsiban. Van ez így. :)

Április 11.

– Pszt, Ren – sziszegte Ricsi.
– Igen? – emeltem fel a fejem, és kérdőn néztem felé.
– Van töripuskád?
– Nincs, tanultam.
– Segítesz?
– Persze. Mit nem tudsz?
– Miből írunk? – kérdezett vissza.
– Szerinted?
– Töriból, nem? – folyt bele a beszélgetésbe Virág.
– Ja, odáig én is eljutottam – biccentett Ricsi.
– Na jó, sürgősen írjatok ki pár évszámot – dobtam át Virág padjára a füzetem.
– Köki – bólintott. – Ööö, izé – tette hozzá. – Kábé hol tartunk?
– Virág! – csóváltam a fejem. – Az utolsó oldal.
– De az üres – csodálkozott.
– Mármint az utolsó teleírt oldal – sóhajtottam.
– Úúú, megvan.

Április 12.

Mikor Cortez bekapcsolta a PS-t, és szinte egy pillanat alatt belefolyt a játékba, én mosolyogva
nyitottam fel a könyvem. Persze, ez most úgy hangzik, mintha tök unalmasak lennénk, én csendben olvastam, ő meg játszott, és egyébként felmerülhet a kérdés, hogy így akkor mi értelme együtt tölteni a délutánt. Ez jogos. Lenne. Csak mégsem az, mert attól függetlenül, hogy mindketten azt csináltuk, amit külön is tettünk volna, mégis együtt tudtuk. És amikor Cortez rám nézett, hogy „láttad ezt???”, akkor én összecsukva a könyvem bólintottam, és pár pillanatig figyeltem a képernyőt, amikor pedig felnéztem az oldalból és felháborodva magyaráztam, hogy „úgy sajnálom Hestert!”, Cortez elszakította a tekintetét a tévéről, és meghallgatta, hogy tulajdonképpen ki az a Hester és miért sajnálom annyira. :)

Március 16.

Jó, talán tényleg berendeltem, az elém rakott tál elég lett volna egy kisebb gerillacsapatnak is, de mindegy.
– Jó étvágyat – vigyorgott Cortez, ami ezt jelentette: „tuti, hogy ott hagyod”.
– Köszi, neked is – vigyorogtam vissza, ami pedig ezt: „hah, nem ismersz te engem, tizenhét éve
anyu főztjén élek, kihasznélom, ha rendes kaját kapok”.

Március 3.

– Úúú, itt van a kocsi? – tapsikolt Virág.
– Itt – bólintott Cortez.
– Ijjj, és akkor megyünk? Megígérted… – kezdte izgatottan.
– Persze – vágott a szavába Cortez, és röhögve összenéztek Ricsivel.
– Miről van szó? – néztem felváltva rájuk.
– Emó szeretne kocsimosóba menni. Ezzel nyaggatja Cortezt három napja – magyarázta meg Ricsi.
– Miért?
– Mert az tök jó – felelte Virág a szerinte teljesen egyértelműen. Aha. Értem. :)

Február 27.

A plázába érve rájöttem, fogalmam sincs, mit keresünk ott, úgyhogy amikor beléptünk, kérdőn
néztem felé.
– Mozi?
– Nem – vonta meg a vállát.
– Oké, de akkor mit csinálunk itt? – csodálkoztam, miközben kikerültem egy halom embert.
– Könyvesbolt – mondta egyszerűen.
– Elhoztál könyvesboltba? – kerekedett el a szemem, és hirtelen jobban szerettem, mint valaha. És ez nem túlzás.
– Persze – bólintott, aztán félrehúzott, mert egy halom embernek voltam útban, mivel éppen egy
forgalmas átjáróban döntötem úgy, hogy földbe gyökerezik a lábam.
Emeletes könyvesbolt, sok- sok ezer regény, újkönyv-illat, újdonság zsámolyok, aktuális toplista. A világon a legklasszabb érzés.
– Oké. Mennyi időm van? – kérdeztem, amikor beléptünk.
– Amennyit akarsz.
– Nem, nem. Kell egy időintervallum, amihez tartom magam, különben zárásig itt ragadok.
– Nézz körül nyugodtan – felelte.
– Jó – vigyorogtam, mint a vadalma. – És te?
– Arra leszek – mutatott az idegen nyelvű részleg felé. – addig megtanulok olaszul – mondta, mire
hangosan felröhögtem. Szerintem ez jó poén volt.

Február 27.

– Mégis hol voltatok? – rázta meg a fejét anyu.
– Budán. Pesten. Majd megint Budán. Fehérváron – sorolta Cortez.
– Mi? Mit kerestetek Székesfehérváron? – döbbent le anyu, és én is csak elképedve pislogtam.
– Cortez vezetését ellenőriztem – felelte apu szórakozottan.
– És? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.
– Remek sofőr, biztonságosan vezet – biccentett apu, azzal otthagyott minket.
Odaléptem Cortezhez, aki elég meggyötörtnek tűnt.
– Jól vagy? – kérdeztem halkan.
– Aha. De most inkább hazamegyek. Aludni – mondta fáradtan.- Sajnálom. Nagyon rossz volt?
– Hát, apád négy órán keresztül némán figyelt. Ez egy kicsit zavaró volt vezetés közben.

Február 26.

– Mi van Kingával? Meggyötörtnek tűnik – nézett át a vállam fölött.
– Rájött, hogy van lelke. Eltart egy darabig, amíg ezt feldolgozza.
– Értem – bólintott, én meg elvigyorodtam. Van ez így.

Február 22.

Ők így szeretik egymást. Ha az egyik sír, a másik lefejel valakit. :)

Február 22.

Igaz barát az, akivel soha nem beszélhettem az érzéseimről, akivel közös a zenei ízlésünk meg szeretünk olvasni, de egyszer sem mondhattam el neki, hogy mit és miért érzek valójában? Vagy Virág az igaz barát, aki egy S.O.S. üzenet elküldése után tíz perc alatt nálam van, Ricsi, aki végigdrukkolta, hogy Cortezzel végre összejöjjünk. Zsolti, akit ha most felhívok, hogy bajban vagyok, zokszó nélkül rohanna, hogy segítsen. Kinga, aki többet segített az elmúlt években, mint bárki, úgy, hogy még csak meg sem kellett köszönnöm. Dave, aki, ha már az eredetiségnél tartunk, kilencedik óta, amióta csak ismerem, totál renitens, egyszerűen más dimenzióban él. Vagy Cortez. Aki órákat vár rám egy könyvesboltban, szó nélkül, csak mert tudja, hogy nekem ez fontos. Aki nem jön át addig, amíg nem tanultam meg mindent. aki képes megnézni velem a béna, nyálas filmeket, csak hogy ne mindig azt nézzük, amit ő akar. Aki kiáll az ablakba, vállalva minden következményt, hogy mindenki előtt bejelentse, hogy a barátnője vagyok, és szeret. Ők a legfontosabbak számomra.

Pósa! 
– He? – nézett fel Ricsi álmosan. 
– Talán tessék – ciccegett az ofő. 
– Bocs – legyintett Ricsi. 
– Talán bocsánat. 
– Oké. 
– Talán rendben! – kerekedett el Haller szeme. – Na, most már azt sem tudom, mit akartam mondani – vakargatta a fejét.

Szóval jól megvagyunk mi: Cortez, én és a gyomromban repkedő, szívroham közeli 
állapotban lévő lepkeraj.

Megállapodtam egy adón, ahol éppen She Loves You szólt, mire megvonva a vállam, már éppen hátra dőltem volna. Ha hagyják. 
– Felejtsd el, Ren, tovább – utasított Ricsi. 
– Nyomd el a retró adóról – helyeselt Cortez. 
– Ez uncsi – bólogatott Virág. Ennyit a Beatlesről. Egy a három az egy ellen.

Most egyelőre ennyi.  Folyt köv a 7. résszel.