Könyvajánló: Rainbow Rowell: Fangirl

A könyv adatai: 

Kiadója: Scolar 

Kiadási év: 2015

Oldalszám: 448. old. 

Fordította: Sóvágó Katalin

Eredeti címe: Fangirl 

Fülszöveg:
Cath imádja Simon Snow-t. 
Oké, Simon Snow-t mindenki imádja… 
Ám Cath-nek az egész élete abból áll, hogy rajong – amihez nagyon ért. Cath és Wren, az ikrek kisiskolás korukban menekültek a Simon Snow-sorozathoz, miután az anyjuk elment. 
Elolvasták a könyveket. Újraolvasták őket. Beköltöztek a Simon Snow-fórumokra, továbbírták Simon Snow történeteit, az összes premieren valamelyik szereplőnek öltöztek. 
Cath nővére nagyjából kinőtt a rajongásból, de Cath nem bír. Nem is akar. 
Most, hogy felvették őket a főiskolára, Wren megmondja Cath-nek, hogy nem akar egy szobában lakni vele. Cath kikerül a védelmi zónájából, ettől fogva egyedül kell megállnia a lábán. Lesz egy mogorva szobatársa, akinek a kedves fiúja örökké náluk lebzsel; egy regényíró professzora, aki szerint a fanfickel bealkonyult a civilizációnak; egy jóképű évfolyamtársa, aki csak a szavakról akar dumálni… és közben folyamatosan izgulhat lágyszívű, érzékeny apjáért, aki még sose volt igazán egyedül. 
Tehát az a nagy kérdés: kibírja-e Cath úgy, hogy Wren nem fogja a kezét? Elég nagy már ahhoz, hogy a saját életét élje? Egyáltalán fel akar-e nőni, ha a felnőtté válás ára az, hogy le kell válnia Simonról?

Gondolataim a könyvről: 
Kicsit furcsa és felemás érzéseim vannak. Az Eleanor és Park után eleve nagyon nehéz helyzete van az írónőnek, azt nem könnyű überelni. Ennek a könyvnek eleve nagyon más a témája és nagyom más a hangulata is. De kezdjük az elejéről...

Itt most a rajongók és fandomok világába pillanthatunk bele( ami nem áll tőlem távol:-), két iker lány szemszögéből, számukra is eljött egy korszak vége. Önállósodni, új emberekkel megismerkedni, egyetemet kezdeni... láttunk már ilyet. De hogy milyen ez egy visszahúzódó, rajongó, blogoló szemszögéből, NA pont ezt mutatja be ez a könyv.

Míg Wren szárnyal és örül az újrakezdésnek, hogy maga mögött hagyhatja a gyermekkort, Cath benne ragad, és csak írja, és írja, amíg rá nem jön, hogy mi a fontosabb? 

Minden fejezet egy apró Simonos részlettel kezdődik, sajnos ezek nekem nem mindig jöttek be, sokszor lassítják az olvasást, nekem nem is mindenhol volt világos, és sokkal inkább érdekelt volna a lányok története. Azt sem nehéz kitalálni, hogy a Simonos hasonlat a Harry Potter fandomot célozza meg (sok részes varázslós sorozat, aminek az utolsó, 8.részét várják a lányok), ami nekem mondjuk itt nem annyira tetszett, sok konkrét párhuzamot átvett. Bár én is olvastam pl. alkonyatos fanficeket, ide kitalálhatott volna valami személyesebbet, egyedibbet, vagy egy kevésbé hasonlót egy már létező könyvsorozathoz. Még az sem érdekelt, hogy Cath összeboronálja őket a fic-ben, de az már idegesített, mennyit beszélnek erről. 

Onnan, hogy megjelent, sokkal több Levi-t akartam. Nagyon lassan, apránként jön be ez a szál, és sokáig kerülgetik is egymást. Az elején már neki drukkoltam, Nick kevésbé volt szimpatikus a kezdetektől, és idegesített is, hogy míg Cath mindenkivel nagyon elutasító és visszahúzódó, Nick hipp-hopp képbe került. 

Majd jött a Rainbow-féle hangulat teremtés. Kávézás, együtt olvasás, stb. Kinyíltak egymásnak, és kiderültek a titkok is, amik még közelebb hozták őket. Két félős, esendő tini, akik egymásba gabalyodnak, míg önmagukat keresik, és megpróbálják valahogy túlélni az egyetemet és a világot. Vannak vicces párbeszédek, kínos párbeszédek, mindennapi párbeszédek, és ebben az a szép, hogy akár velünk is megtörténhet. 

Onnantól a végéig faltam az oldalakat, és szinte repültek. és mire belelendültem... vége lett. Kellene még pár oldal, egy folytatás, vagy novella. Többet akarok Cathék történetéből, és bár nincs függő vég, szépen elvarrta a szálakat, én még titkon reménykedem, egyszer majd hátha. 

A szerelem mellett van egy kicsit komolyabb téma is, ami a szüleikhez kapcsolódik, itt boncolgatják a válás, a magányos, munkamániás szülők témáját is, ami manapság nagyon is gyakori, de nem olyan mélyen, hogy ettől drámai, vagy nagyon komoly lenne. Viszont piros pont Rowell-nek, hogy mindig próbál aktuális társadalmi problémákat belelopni a könyvekbe. 

Amiért viszont nem bántam meg és ajánlom: 
Visszaadta azt az élményt, amit pár éve én is éreztem a Harry Potter könyvek megjelenésekor, majd az Alkonyat könyvek várása közben, mikor még angolul is elolvastuk a következő részt, majd a Gyűrűk Ura fandom őrjöngését minden évben egy-egy film megjelenése előtt... ó de szép idők is voltak. Viszont mivel én inkább az olvasó, mint az író részről vagyok érintett, így ezt a megszállott írási mániát kevésbé tudtam átérezni.

Kedvcsinálónak:
"– Még mindig nem hiszem el, hogy a Starbucksban dolgozol – közölte. 
– Mi bajod a Starbuckssal? 
– Arctalan multi. 
Levi kedvesen felvonta a szemöldökét. 
– Nekem eddig hagyták, hogy megőrizzem az arcom."

"– Eltévedtél a könyvtárban? 

– Nem. 
– Én mindig eltévedek a könyvtárban – közölte Levi. – Nem számít, hányszor jártam már ott. Sőt, azt hiszem, minél többet járok oda, annál többször tévedek el. Mintha a könyvtár ismerne, és új átjárókat nyitna meg előttem. 
– Sok időt töltesz a könyvtárban? 
– Sokat. 
– Az meg hogy lehet, amikor folyton a szobámban lógsz? 
– Hát mit gondolsz, hol alszom? – kérdezte a fiú. Cath kérdően nézett rá, de Levi csak vigyorgott."

Borító extra: 

Sajnos bánatomra mi nem a zöldes eredeti borítót kaptuk a Scolartól, viszont ez a minimalista design jól megy a már korábban kiadott Eleanor és Parkhoz, mind színben, mind méretben, jól mutat a két piros gerincű könyv egymás mellett. Itt az eredeti borító, ennek a grafikája szuper, rajta a két szereplővel.Sok színnel kiadták gyűjtői kiadásban ebben az évben külföldön, de hozzám ez áll a legközelebb.

Érdekesség, hogy ez évben jelent meg októberben a Carry On (Folytasd...!) ami Simon és Baz külön története amit most Rowell önálló könyvben is megírt. Van dallista is a könyv szereplőihez külön, katt érte a képre!

14/50 36-os pont középiskolában játszódik: Rainbow Rowell: Eleanor és Park

14-ként olvastam : 36: Egy könyv, ami egy középiskolában játszódik: Rainbow Rowell : Eleanor és Park

A könyv adatai: 
Kiadója: Scolar
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 334. old. 

Fordította: Simonyi Ágnes 

Spoilert tartalmazhat az egész bejegyzés!

Fülszöveg:

„Ebben a szexi, okos és gyengéd történetben a punk rock és az igaz szerelem lüktet. Az olvasók el fognak ájulni az Eleanor és Parktól.” (Gayle Forman, New York Times bestseller szerző)

Park
Eleanor kezét fogni olyan volt, mint egy pillangót tartani. Vagy mint egy szívdobbanás. Mint valami teljeset, valami teljesen élőt fogni.
Park fogta már más lányok kezét. És eddig mindig kellemes volt. Nem sokban különbözött attól, amikor kiskorukban Josh-sal kézen fogva mentek át az utcán. Vagy amikor a nagymamája templomba vitte, és fogta a kezét. Talán egy kicsit édesebb, egy kicsit furább volt.
Amikor tavaly kiszáradt szájjal és a szemét majdnem végig nyitva tartva megcsókolta azt a lányt, azon tűnődött, hogy talán vele van valami baj. Még azon is eltöprengett – komolyan, csókolózás közben ezen töprengett –, nem meleg-e esetleg.
Vagy talán, gondolta most, egyszerűen csak nem ismerte fel azokat a lányokat. Ahogy egy számítógép meghajtója kiköpi azt a lemezt, amelyiknek nem ismeri fel a formázását.
Amikor hozzáért Eleanor kezéhez, felismerte őt. Tudta.

Eleanor
Jó volt egymás kezét fogni. Eleanor keze nem volt teljesen ciki. És a csókolózás biztonságosnak tűnt, mivel a duzzadt ajakkal nincs semmi baj – és mivel Park általában lehunyta a szemét.
Eleanor törzsén azonban nem volt biztonságos hely. A nyakától a térdéig nem akadt olyan pont, ahol észrevehető struktúrával rendelkezett volna.
Amikor Park a derekához ért, behúzta a hasát, és előrebukott. Ami ahhoz a katasztrófához vezetett… amitől Godzillának érezte magát. (Pedig még Godzilla sem kövér. Csupán gigantikus méretű.)
A dologban az volt az őrjítő, hogy Eleanor szerette volna, ha Park újból megérinti. Azt szerette volna, hogy állandóan tartsa rajta a kezét. Még ha emiatt Park rá is jön, Eleanor túlzottan emlékeztet egy rozmárra ahhoz, hogy a barátnője maradhasson… Ennyire jó érzés volt. Olyan volt, mint az a kutya, amelyik megízlelte az emberi vért, és attól kezdve mindig harap. Egy rozmár, amelyik megízlelte az emberi vért.

Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart örökké, de elég bátrak és elszántak, hogy mégis megpróbálják.

Kavargó gondolataim:

Az angol illusztrált kiadás egyik képe róluk

Sokan ajánlották ezt a könyvet, de meglepő módon először a húgomnál láttam. A két hete megtaláltam a könyvtárban a könnyed könyvek között, és hát nem lehetett ott hagyni, hazajött velem.

Mindenképpen nagyon érdekes, hogy 1986-ban játszódik. Megint 10 évesnek éreztem magam, mikor ültem a hifi előtt és a rádióból vettem fel a dalokat kazettára (bizony, volt még ilyen is akkor.) Írtó jó a humora, a hangulata, hogy a zenére, a kazettákra és a képregényekre épül minden. Hogy nincs igazán nagy cselekménye, mégis az ember olvassa, falja az oldalakat. A sárga ikonikus filmekből ismert iskolai busz új értelmet nyert. Hogy bár a szereplők annyira furák, mind a ketten kilógnak a sorból, rengeteg zavaruk, komplexusuk és problémájuk van, mégis egymásban megtalálják a szépet, a nyugalmat, a biztonságot. Ezt a könyvet is végig cetliztem, a fülszövegben szereplő fenti részek a kedvenceim közt vannak.

Azt pedig különösen édes volt, hogy a koreai anya és az amerikai apa hogy élnek együtt, hogy nevelik Park-ot. Parkék kapcsolata sem a szerelemmel túlfűtött, vad forró és elemésztő szerelem, inkább az az örökké tartó, lassan beinduló, de mindennel felérő fajta.





Ennek a regénynek nincsen túl nagy cselekménye. Csak falni kell. Van egy nagyon komoly társadalomkritikai vonulata Eleanor családjával, a bántalmazással kapcsolatban, ebből vannak kicsit durvább részek, de ez inkább csak láttatni, utalni akar valamire, az igazán szép cselekmény Eleanor és Park kapcsolatának kialakulása, a párbeszédeik, az a hangulat, ami uralja a könyvet.

Szeretném újra meg újra elolvasni benne a kedvenc részeket, annyira az ember szívéhez nő. Nem is sikerült az olvasás után rögötn megszülni a posztot, majd egy hetet vártam vele, mire összeszedtem a gondolataimat.

A vége viszont katasztrófa. Alapvetően nem szeretem sem a függővéget, sem azt ha az író az olvasóra bízza a befejezést. Azért ő az író, hogy mondja meg. És most megesz a fene, hogy megtudjam, mi van azon a képeslapon. Mi az az utolsó három szó. 

Érdekességek:
Utána olvastam Rowell honlapján, sok érdekeseknek tűnő könyve van,  a következő októberben jelenik meg angolul Carry on címmel. Talán ami még nagy sikert aratott az a Fangirl és az Eleanor és Park előtt megjelent Attachment, ezekre nagyon kíváncsi lennék magyarul is, de nem találtam őket.
Viszont itt találtam végre egy olyan apró infót, a kérdések között, hogy mi lehet a  végén a képeslapon. Mióta elolvastam az utolsó mondatokat, (és nem csak én, hanem fanok ezrei) azt kérdezem, hogy
MI VAN A KÉPESLAPON? 

Rowell kifejti pár gondolatban, hogy szerinte mi, és hogy miért nem írta le, nem fordítom le szó szerint, de ez a lényege:

Mindig tudta, mik lesznek az utolsó szavak, hogy Eleanor majd egy képeslapot küld Parknak és azon csak 3 szó lesz. És azt is tudta, hogy az olvasók azt akarják, hogy az a három szó az legyen: Szeretlek (I LOVE YOU), mert ez lenne a boldog befejezés.
De nem tudta rábírni magát, hogy jóvá hagyja ezt a befejezést. Leírja az utolsó benyomásokat, hogy Eleanor végtére is valami reménykeltőt írt, és hogy Park megkönnyebbült. Számára ezek a leírások reménykeltőnek tűnnek.
Szerinte az emberek megőrülnek attól, hogy úgy beszél a karaktereiről, mintha élnének, mintha meglenne a saját elméjük, és ő csak közvetíti a gondolataikat. Tudja, hogy bár ő hozta létre őket, és tudni kéne, meg kéne mondani, mi van azon a képeslapon, de szerinte van valami abban a pillanatban kettőjük között...
Ez a történet vége, itt hagyjuk el a karaktereket, és engedjük, hogy innen már a sajátjuk legyen a történet, Rowellnek ez egy intim pillanat, olyan, mintha beleolvasnánk valaki emailjébe.

Azt is tudja, hogy 300 oldalt vártunk arra a képeslapra, és hogy vicces, mert a "postán" már mindenki elolvashatta, de ő szerzőként úgy érzi, nem helyes elolvasni vagy megosztani ezt a pillanatot.
Leírja emlékeztetőül, hogy Eleanor mindenét beleírta abba a három szóba, és Park mégis megkönnyebbült.
Végül elmeséli, hogy mindenki csak azt kérdezi tőle, miért nem írta le azt a három szót, és adta meg nekik a boldog véget?
Rowell úgy gondolja, hogy ő MEGADTA a boldog véget. Még ha nem is igazi, esküvős és naplementés, de ez nem a vég, ezen két ember számára, csak az a pont, ahol mi, olvasók elhagyjuk őket.
És még csak 17 évesek. Azok számára nincs boldog vég... csak boldog kezdet....

Az új angol illusztrált kiadás borítója

Szerettem volna idézeteket válogatni, de a fülszöveg is már eleve az, és nem tudtam közülük válogatni, mind együtt igazán jó, az egész folyamat. Ha mégis ízelítőt akartok, itt beleolvasgathattok.

Mindenkinek nagyon ajánlom, különösen a hasonló korú tinédzsereknek!