Salvador Dalí titkos élete- avagy egy zseni mit mondott magáról
Mivel jómagam is igen nagy műkedvelő vagyok, és mindig is nagyon szerettem Dali képeit, a Little Ashes című film hatása után úgy döntöttem belevetem magam a saját maga által írt és megkreált életrajzba. Már korán rájött zseniális tehetségére, és ezt nem is félt úton-útfélen hangoztatni, hol performanszaival, hol műveivel(festményeivel vagy saját írásaival), hol kirívó viselkedésével.
A könyv hátulján ez a figyelemfelkeltő szövegecske áll ajánlásul:
„Ki lenne olyan merész, hogy festményének a Tükörtojások serpenyőben, serpenyő nélkül címet adja? Kinek jutna eszébe a spenótot a páncél ellentéteként definiálni? Ki gondolt arra, hogy egy gótikus Szűz Mária-szobrocska lényegét leginkább egy mérleg fejezi ki? Ki lenne olyan elvetemült, hogy belerúgjon a hozzá szeretettel közeledőkbe? Ki érezné helyénvalónak, hogy a háború végén, a győzelem örömére adott banketten a legyőzött németeket éltesse? Nos, Salvador Dalí mindezt megtette, mintegy bizonyítva, hogy a zsenit olykor egy hajszál sem választja el az őrülettől. E kötet azonban –melyben a festő szinte kínos nyíltsággal meséli el életének bizarr epizódjait – nemcsak Dalí extravagáns kalandjainak gyűjteménye. A fura és gyakran igencsak mulatságos anekdoták valójában csak háttérül szolgálnak az önelemzéshez, illetve a különböző esztétikai, politikai, vallási
kérdések végiggondolásához.
A XX. század egyik legismertebb és legnagyobb hatású művésze, egész életét műalkotásnak fogta fel, és ha belegondolunk, milyen is volt az évszázad, melyben Dalí élt, talán megértőbben tekintünk majd a művész különcségeire is.
[„Azért kezdtem filozófusokat olvasni, hogy nevessek, de végül majdnem sírtam”]-írja egy helyen Dalí.
Nos, könnyen lehet, hogy e kötet olvasói ugyanígy járnak majd … Nem, azt talán mégsem…Vagy talán és mégis éppen ellenkezőleg? Esetleg a kettő együtt –vagy egyik sem?”
Little Ashes -Kis Hamvak
Hát a biztos válasz reményében ajánlom mindenkinek módszeremet, miszerint elolvasom a könyvet. Azt viszont a mai napig nem értem, hogy juthat az embernek eszébe egy Szűz Mária képről egy Mérleg?! Azt hiszem, ez az a zseni, ami sajnos manapság belőlünk hiányzik.
Viszont a spenót és a páncél összehasonlítása az egyik kedvenc részem a kötetből. Pegépelem ide is, had kapjon mindenki egy kis ízelítőt a könyv hangulatából, hadd gazdagodjon e magasröptű tudománnyal:
„Szerencsére nem tartozom azok közé, akik, ha mosolyognak, esetleg kivillan a szájukból egy, a fogaik közé szorult – akármilyen apró darabka is – a borzalmas és lealacsonyító zöldségből, melyet spenótnak neveznek. Ez nem azért van, mert mindenki másnál alaposabban mosnám a fogam, inkább azért, mert soha nem eszem spenótot. Valójában a spenótnak különösen, a többi ételfajtának pedig általánosan lényegi esztétikai és erkölcsi értékeket tulajdonítok. Az undor őrszeme mindig jelen van, szigorú együttérzésének bajonettjével, felügyelve az étkezéseimet, hogy táplálékaim gondos megválasztására kényszerítsen.
Valójában csak olyasmit szeretek enni, aminek tiszta, az intelligencia számára érthető formája van. Azért utálom a spenótot, mert formátlan, mint a szabadság. A spenót ellentéte a páncél. Imádok páncélt enni, különösen az egészen apró páncélokat, minden rákfélét. A rákok megvalósították a csodálatos, alapvetően filozofikus ötletet, hogy kívül hordják a csontjaikat, és oly finom húsukat odabent mintegy bőr-csontvázban őrzik.”
Hát ehhez nem sok mindent tudok hozzátenni, azon kívül, hogy nem ettem még eddig rákot, de nem tudom ki akarom-e még próbálni. És ez csak egy röpke példa a sok meghökkentő, megbotránkoztató gondolatra, amelyen az embernek nevethetnékje támad, és görcsösen próbálja magába folytani a villamospótló buszon, hogy a felette álló 6 ember ne nézze teljesen értelmi fogyatékosnak. Habár ez csak több –kevesebb sikerrel jön össze. Mindenesetre jó tanács: az ember inkább szobája magányában szenteljen neki időt, vagy olvashatja akárhol is ,ha nem zavarják a szemmel verő pillantások.
