A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 28., szombat

Hobbit : Smaug pusztasága - filmélmény, első kör

Ahhoz képest, milyen fan vagyok, kicsit későn, csak dec. 19.-én sikerült megnéznem a filmet. Akkor még érlelgettem a véleményemet, aztán közbejött a karácsony, és eldöntöttem, hogy megpróbálok két véleményt összeszülni. Egyet magáról a filmről, és a benyomásaimról, és egyet, miután a könyvben újraolvastam az aktuális részeket, mivel ez elég régen volt, és sokat felejtettem a regény tartalmából.

Vigyázat, Spoileres, csak az olvassa, aki megnézte!

Először is, ami nagyon tetszett: 
- Az ominózus hordós jelenet. Bár pont ezzel lesznek még fenntartásaim is, de mindenképpen el kell ismerni, hogy nagyon látványos, és nagyon szépen sikerült, megérte nekik napokig a hordóban csücsülni.



- Esgaroth-Tóváros és Bakacsinerdő kinézete, helyszíne. Pont olyan, amilyennek képzeltem. Tóváros pontosan. A Bakacsin erdei résszel kapcsolatban nem sok mindenre emlékszem, nem tudom pontosan mit írtak bele, de még mindig utálom a pókokat, 3D-ben pláne, viszont az gyönyörű, mikor Bilbó felmászik a fára, és a kék lepkék körülrajongják. Mondhatnak bármit a sok CGI-re, a látvány akkor is tökéletes, ez érvényes Erebor-ra is.



- Smaug- a kinézete, a hangja (a magyar is különösen jó) tökéletes. Ilyennek képzeltem, mennydörgő mélység, dölyfösség, beképzeltség, pikkelyek, hosszú farok.


-Thranduil- Ő úgy tudom benne van a könyvben, pontosan Lee Peace tökéletes hozzá. Mindig imádom ha tündék vannak a képen, de neki egész más a kisugárzása a filmen is. Szerettem, hogy itt a tündék nem olyan hű de fennköltek, kicsit ebben a részben ők is emberibbek.

- A ZENE: így nagybetűvel. Imádom Howard Shore filmzenéit, és most sem okozott csalódást. Lassan egy szimfóniát , vagy egy egész estés darabot is írhatna a Gyűrűk és a Hobbit témáiból. Több régi téma visszatér kicsit átírva, és megjelenik több új. Bakacsinerdő, Tóváros, Beorn, és Erebor kiteljesedett témái. Talán a tóvárosi tetszik legjobban az újak közül.

- A mellékszál a függelékből, Gandalf keresése, Szauron megjelenítése. Ez ugye nincs benne a könyvben, sőt, azt hiszem a függeléket is újra kéne olvasnom, minden esetre iszonyatosan tetszett. Ahogy maga köré gyűjti a szolgáit, majd a megjelenítése, a szem és a későbbi király. Alakul az Öt sereg csatája.

-Beorn háza: A ház, a méhek és a lovak nagyon jó. Jah, és a sakkkészlet is.


- Erebor nagycsarnoka, a kinézete, a rengeteg arany. A hangeffektek, a pénzek csörgése szuper. Nagy részét meg is építették ennek a jelenetnek.


Ami nem tetszett: 
- Az ominózus hordós részben az ugrabugrálás. Elnéztem Legolasnak a Helm -szurdokban de itt már nagyon mű. Képtelenség szerintem még egy tündének is így ugrabugrálni, nem mellesleg butítja a karaktert. És nem egy ilyen rész van benne, látszik, hogy Jackson néhol elengedte a fantáziáját.

- Tauriel és Kili  - románcnak tűnő beszélgetései. Azért írom így, mert ebből még semmi nem világos, végül is csak beszélgetnek, Tauriel megszánja és "megmenti". Azzal alapvetően nincs baj, hogy beleírtak egy tünde lányt, mert nyilvánvaló, hogy vannak, és legalább egy kicsit javítják a nemek arányát a filmben, na de  miért kell rögtön szegényt mindenkivel összeboronálni? Maga a karakter szuper, a kinézete is, és a jelleme is, a kaszabolás nem mindig valósághű.

- Legolas szeme: néhol rettentően ijesztő kék. Főleg a Bakacsin erdei jelenetekben. Utána Tóvárosban egy kicsit már beszürkül, de akkor is. Jót tett neki az öregkor, a Gyűrűkre már elmúlt ez a kékség :-D 


- Beorn : Nem ilyennek képzeltem. Először medveként is alig ismertem fel, inkább tűnt a feje farkasnak, utána pedig az emberi kinézete? Erre pontosan emlékszem, nagyobbnak tűnt a leírásban, de nem egy szakállas szőrős wookinak. Szörnyen nézett ki szegény.


 - Orkok kaszabolása. Tudom, hogy kell ellenség, és így jókat lehet futni, meg menekülni, meg harcolni, de akkor is. A fele kaszabolás és hentelés. Ez nagyon nem tetszett.

Összességében szerettem a helyszíneket, a film kinézetét, a filmzenét. A színészek még mindig nagyon jók, Gandalf, Bilbó, Thorin isteni.  Követi szépen az ívet, azzal sincs bajom, hogy hosszú, minél többet láthatok belőle, nekem annál jobb. Viszont egy kicsit osztom a híres Tolkien kutató  véleményét,  miszerint "I wanted more Tolkien: more wonder and less action. miszerint egy kicsit több Tolkien és csoda kéne bele és kevesebb akció.

UI. : A kutató, John D. Rateliffe: A History of The Hobbit szerkesztője, szerzője, tehát elég lényeges a filmkritikája.

2013. január 8., kedd

Egy rég várt találkozó - Tolkien születésnap 2013


Végre megtörtént a csoda. Sok éve szeretnék már eljutni egy a Magyar Tolkien Társaság által szervezett Tolkien születésnapi rendezvényre, és most már nem halaszthattam tovább.

Úgy esett a dolog, hogy ebben az évben sem jutottam volna fel, de a sors (Tolkien, Isteni sugallat, nevezzük akárhogy), azt akarja, hogy feljussak. Ugyanis, csak poénból  Tolkienes bögrékért, mozijegyekért és térképgyűjteményért lehetett játszani Facebookon, és mit ad Isten ??? Én az esélytelenek nyugalmával nem vártam semmit, erre nyertem két mozijegyet, amit csak a rendezvényen lehetett át venni. Így már nem volt maradásom.
Mindezek után kiderült, hogy Keresztanyám is a találkozóra tart, így mindenképpen, fel kellett mennünk. Mondom én, Murphy, Tolkien és a Sors. Összebeszéltek.

Így a vonatjegyet összekuporgatva felmentünk jan. 5. -én szombat reggel, és 9 30 kor már Budapesten álldogáltunk a Corvin mozi bejárata előtt.

Belépéskor ez a látvány fogadott bennünket:
Maga a mozi is gyönyörű, a kifeszített zászlókkal és jelvényekkel pedig még hangulathűbb volt. Már a belépésnél érezhető volt valami... hogy belépünk egy más légkörbe, egy olyan térbe, ahol mindenki ismeri Tolkient, szereti, és tiszteli a munkásságát. A falakat tünde jelvények borították, a pajzsok pedig a Tolkien táborok alkalmával készültek, mind a résztvevők keze munkái, szüleményei. 


Völgyzugoly a makettkiállításon


Gyorsan még a tömeg előtt végignéztük a makett és fegyverkiállítást, majd rohantunk, hogy ha már itt vagyunk, művelődjünk is egy kicsit. 

10 00 órától vetítették a rajongói filmeket, először egy hosszabbat Aragorn  szüleiről, népéről, és megszületéséről, Born of Hope címmel, majd egy Csehszlovák gyártású rövidebb filmet Tinúvielről és Turambarról. Érdekesre sikeredett:-) 

Ezek után találkoztunk Keresztanyuékkal, ekorra már a tömeg is jócskán megszaporodott. 

Fél 12 től beültünk a tünde nyelvekről írásokról szóló elég tartalmas előadásra. Kaptunk általános képet, és elég részletes képet a nyelvek írásáról és nyelvtanáról, mindenképpen tanulságos volt, bár az elsajátítással még lehet, hogy várunk egy kicsit. 

Ekkor döntöttünk úgy, hogy megpihenünk egy kicsit a tudományokban és élvezzük a találkozó hangulatát. Mindenhol beöltözött tündék, törpök, hobbitok, vagy orkok esetleg óriások keringtek, és az ember azt érezte, bármilyen fanatikus is, itt nem lóg ki a sorból. Leültünk beszélgetni a kis kávézóban oldalt, közben élveztük a Tolkien Társaság tagjaitól a Hobbit dalok énekes feldolgozását, de felcsendült a törp ének, és volt ott Gandalf tanította körtánc is. 
Hogy megemlékezzünk e találkozóról (mindenki most volt először az ismeretségi körből) az angol Hobbit  kiadványom hátuljára kértem és kaptam is egy szép verset a találkozóról, persze Hobbitos stílusban, lembasszal és jó serrel együtt. :-) 
Ezután jött, a fotózkodás mindennel és mindenkivel. Ha már itt vagyunk, meg kell örökíteni címen:-) 
Főként Gondor lovagjának örültünk nagyon (sokakkal együtt), akiről, mint kiderült, saját maga készítette a gondori páncélt, és eredeti, elég nehéz viselet volt. Tényleg szépen, aprólékosan kidolgozott mű volt, erre mondják, hogy kézzel fogható a rajongás! Csak a sisak 2 kg. De hát a hírességért szenvedni kell. Sok kép készült vele aznap. És a kardok is igaziak. 


Ekkor fájdalmas búcsút vettünk Keresztéktől, mert ők mentek, de mi még maradtunk. Körbejártunk, csináltattunk tünde írással emléklapot:-) Majd sikerült elkapnunk egy szép tündelányt is egy fotó erejéig. Azt hiszem, talán mindenki a közös jelmezes fotóknak örült nagyon. Maradandó pillanatok. 
Ezután már csak egy előadásra ültünk be 16-17 óráig, amely a várható Hobbit második és harmadik részének a tartalmát boncolgatta. Voltak számomra ismeretlen képek, vagy így készült jelenetfotók, de többnyire a kerekasztal beszélgetői is csak jósolgatni tudtak. Abban viszont szinte mindenki egyetértett, hogy a fanok nem bánják, hogy a Hobbit majd két és fél órás, elnéznénk ezt a társaságot napokig. 

Utána aztán összeszedelőzködtünk, és szomorú szívvel indultunk el az állomásra, mert most egy évig megint várnunk kell az élményre. Mert az biztos, hogy ezek után megint ott leszünk. Muszáj. lesz. A zsebemben pedig ott lapult a tiszteletjegy, így még egyszer elmehetünk a moziba, hogy együtt kezdjük el a váratlan utazást. És átéljük a kalandokat 3D-ben is. 

Ezutén következett még a beszélgetés a filmek szinkronszínészeivel, és ha jól tudom, akkor az elmaradhatatlan közös koccintás Tolkien születésnapjára! Isten éltessen, Tolkien bácsi!

Óriási köszönet, jó hogy vagytok MTT! 

2013. január 7., hétfő

Happy Birthday to the Blog - 3 évesek lettünk.

Ebben a szép 2013-as évben (szerencsére nem vagyok babonás) lett a blog január 6.-án éppen 3 éves.

NAGYON nagyon köszönöm azoknak, akik látogatják, nekem pedig mindig öröm visszaolvasni a sok élményt, mi történt velem, mit olvastam. Örülök, hogy belefogtam, és nagy szeretettel várlak benneteket ezután is.

Szeretettel:

Aranymag


2013. január 2., szerda

A Hobbit - egy rég várt mozizás

Először is mindenkinek nagyon boldog új évet!!!!

Másodszor pedig igen, VÉGRE bár még az óévben, de sikerült eljutni az olyan fanatikusnak is, mint én a rég várt filmre. Névnapomra, és vizsgaajándékként a csodálatos december 13-á néztem meg este a filmet a párommal. Reménykedtem, hogy nem lesz nagy eszem-iszom, és susmorgás, de azt az áhítatot.... mindenki nyikkanás nélkül figyelt.

Tulajdonképpen, még többet is kaptam, mint vártam. Az ember beül a moziba, és megint ott érzi magát. Így, hogy tavaly Tolkienből írtam a szakdolimat, még hálásabb voltam a filmért, nem gondoltam volna évekkel ezelőtt (2001-ben), hogy ilyen messzire eljuthatok majd a filmekkel.

Próbáltam nem szétspoilerezni magam a filmek előtt, de azért a Peter Jackson-féle produkciós videókat nem tudtam kihagyni, fanatikusoknak kötelező, főleg a film után!!!

Így elég mindent tudtam ahhoz, hogy tudjam, ki kicsoda nagyjából, és mit várhatunk.



Akkor konkrétumok:

- Imádtam a tájat és a zenét. Még szebb és jobb, mint a Gyűrűk Ura alatt, Erebor csodálatos, még többet láthatunk Völgyzugolyból (néztem volna még egy darabig). Itt kap helyet a Fehér tanács, ami bár nincs benne a könyvben, mégis odaillik.

- Halkan jegyzem meg, nagyon sok minden nincs benne szó szerint a könyvben, de a kerettörténet (Hogy Frodó felbukkan, Erebor és a törpök története...) így nagyon szépen kidolgozott, kerek. A kevésbé jártas Tolkien olvasó is eligazodik, hol vagyunk, ki kihez köthető, emellett nem is maguk találták ki, mert más Tolkien könyvekben, ahonnan a keretet összeszedték, említés szintjén, vagy teljesen leírva, sok minden megtalálható.

- Imádtam a törpök humorát, nyersességét, karaktereiket. Mind egy önálló egyéniség, különösen azokkal a fura szakállakkal (először nagyon furának tűntek, mikor egy éve megjelentek az első hivatalos képek, de mára már azt hiszem, mindenki ezeket szokta meg.)


- Martin Freeman fantasztikus Bilbóként!!! Ahogy az arcával játszik, ahogy megformálja az elején a kissé szerencsétlen, apró potyautast, akiből lényegében a film végére egész kis hős avanzsálódik.

Nagyon tetszett a Trollos jelenet, tényleg sokat fejlődtek technikailag, féltem tőle, hogy valami gnómos, ormótlan izé lesz a 3 trollból. Olyan jó, hogy azok a jelenetek, amik visszaköszönnek a Gyűrűk Urában, itt eredetiben is elmesélésre kerülnek.
Ebből a részből derült ki, hogy jutott Bilbó Fullánkhoz (későbbi nevén).

Az egyedüli, ami nekem kicsit nem tetszett, a orkos- manós rész (ki melyik fordítást olvasta). Bár elképesztően van megcsinálva, ott a zene nyűgözött le igazán.

És persze e rész fő motívuma, Gollam, és maga a Gyűrű története, ahogy az Bilbóhoz kerül. Élveztem a monológ minden percét, Gollam még mindig ijesztő és szánnivaló (Andy Serkis kiválóan játszotta most is, akárcsak a Gyűrűk Urában, emellett már segédrendező szerepet is vállalt Peter J. mellett.) Mivel ebből indul ki a Gyűrűk Ura, ez megint egy nagyon fontos kapocs, és jó, hogy megérhettünk ennek a vászonra kerülését is.

Rengetegen bírálják a 3D-s és az IMAX technika miatt, hogy több embernél szédülést és hányingert okozott a film. Ezt is jól sikerült felfújni, kb. 2-3 emberről van szó, azok is nem tudják, hogy a 48 képkocka miatt pont hogy szebb és élesebb a kép, nem rosszabb minőségű. Mi ezt elkerültük, ugyanis spontán véletlenségből a sima, magyarul beszélő előadásra vettünk jegyet (a sok ajánlat között elveszett az igazi.)
De mindenképpen meg fogom még nézni 3D-ben is :-) Majd meglátjuk, milyen lesz.

Összességében nekem nagyon, nagyon tetszett, minden kiegészítéssel, beleírással együtt, mert tudomásul kell venni, hogy ez film, és a nagyon bonyolult tartalmat érthetően kell átadnia azoknak is, akik a művet nem olvasták.Külön kell tekinteni a filmre, és a könyvre.  E mellett a rajongók csak örülhetnek, hogy még több mindent kapnak, nem csak azt, ami a könyvben benne van.

Akik pedig túl hosszúnak, vagy unalmasnak találták, ajánlom, ne nézzenek, vagy olvassanak Fantasyt Tolkientől, mert akkor nem értik, miről szól.

Pár szó a zenéről.

A mesterművet megint Howard Shore készítette, talán most még jobb, mint előtte. Sok régi téma felelevenedik, (Hobbitfalva, Völgyzugoly), de a törpökkel több olyan hangulatú, balladikus dal is szerepel a filmben, mint a móriai volt.
Ilyen például a könyvben is szereplő, Misty Mountains avagy a Ködlő hegyeken túl. Mivel a promóban angolul hallható mindenhol, érdekes volt a filmben a magyar szöveggel és énekkel, megállapítottam, hogy az angol sokkal jobban tetszik (Nemhiába, Tolkien arra írta eredetileg.)
A kedvencem mégis Radagast témája. Az ő megjelenése sem pont ott van, ahol a könyv szerint lennie kéne, de ezt sem bántam, a kalap és szegény süni fergeteges volt:-) Először Tünde szerű kórus a bevezető (Utalva talán a mágusságára), majd az a hegedű meg a csilingelés, nagyon tetszik...

Aki szeretne belehallgatni, itt  megteheti.

Végül egy programajánló, nem csak fanatikusoknak.
A Magyar Tolkien Társaság évek óta nagyszabású rendezvénnyel emlékezik meg Tolkien születésnapjáról, most pedig ez különösen nagy alkalom a film megjelenése miatt. Decemberben is voltak már ünnepi hétvégék, nagy Hobbit filmvetítéssel, de a végső nagy
Rég Várt Ünnepély (Long Expected Party - LEP) most hétvégén  2013. JANUÁR 5-ÉN egész nap Budapesten a Corvin Moziban.
A vetítések mellett lesz beszélgetés, A filmmel kapcsolatos vásár, előadások, gyereksarok, jelmezesek, találkozhatunk szinkronszínészekkel.
Itt a részletes program a Társaság Honlapján. Aki csak teheti, látogasson el!

A képek a Hobbit Facebook oldaláról származnak!

2012. február 26., vasárnap

Filmajánló : A nyugtalanság kora

Avagy angol címén Restless.

Az alaptörténet ( Spoileres!) 
Két fiatal édes -keserű története ez. A fiú temetésekre jár, (szülei nem régen haltak meg), és ott találkozik a rövid, szőke hajú leánnyal, akiről később kiderül, hogy halálosan beteg. Mindezek mellett képzeletbeli barátjával, egy japán kamikaze pilótával beszélget, aki a II. világháborúban vesztette életét, és jókat torpedóznak esténként.  A lánynak kevés ideje van, ők mégis egymásba szeretnek. Temetésre járnak, temetőben madarakat figyelnek meg, és együtt öltöznek be halloweenkor...
Két magányos lélek, akik a halál vonzásában találnak egymásra.

Amiért nekem rettentően tetszett:
Az egész film a halálról szól, de érdekes, furcsa módon. A lány madármániás. Így ezt taníttatja meg a fiúval. Minden, amit csinálnak, morbid, mégis kedves, játékos. Megtervezik a lány halálát, hogy édességeket esznek majd a halotti toron. Olyan dolgokat, amikről mi is beszélünk, ha szóba kerül, hogyan dobnánk fel egy temetést, de soha nem rendeznénk el, eme titkos vágyakat. Olyan társat talál, aki szintén sérült, és ezt a sérülést meg tudják osztani egymással. A lány elhiszi, hogy a japán kamikaze létezik, a kamikaze pedig segít elfogadtatni a fiúval a sorsát.

Nagyon megrázó film ez, de csak a végén, közben nincs kedved a háttérrel foglalkozni.
Nagyon jó film ez a Good Will Hunting rendezőjétől. Nézzétek, érdekes a látásmódjuk. Tallán nekünk is segít máshogy látni ebben az életben a világot!

2011. május 7., szombat

Beadandó felhő -Csak hogy tudjátok, hogy dolgozom

Mivel javában zajlik a vizsgaidőszak, és elárasztanak a beadandók, nem igen van időm posztolni. Viszont úgy gondoltam, ha már tanulok róla, akkor elszórakozhatnék vele és feldobtam az eredményt ide:
Wordle: Beadandó felhő

a Wordle segítségével elkészítettem az egyik beadandóm címke felhőjét. Érdekes lett, és megnézhetitek mik a leggyakrabban előforduló szavak. Lehet színezgetni, formázgatni, ki-ki eljátszhat kedvére, és még hasznos is. Szóval, csak hogy tudjátok. Beadandót írok amúgy :-P

2011. április 8., péntek

Megismerés 3 órán át, avagy modell voltam egy estére

Péntek esténként Ceglédre járok vissza, ha időm engedi a Benedek Péter Művész Egyesületbe.
Modell híján, és az én fáradtságomnak köszönhetően, enyém lett a megtiszteltetés, hogy kiüljek kis csoportunk elé, és igen értelmes képet vágjak 3 órán át (17-20 óráig vagyunk).

Kevés alvás, és suli után, mondjuk úgy, nem a legpihentebb fejjel ültem neki szó szerint a dolognak. Miután megtaláltuk a jó beállítás, és ki is lett arcom fele fényesítve némi felső megvilágítással, már csak egy valami volt hátra. Olyan mozdulatlanul ülni, amennyire csak tudok.Persze óránként tartunk szünetet, de azért, nem a világ legkényelmesebb dolga.

Miután bedugtam egyik fülem, hogy élvezzem a filmzenéket, míg a másikat szabadon rajzolják és ne essek le a székről leesés csapdájába, már csak kinéztem egy jó pontot, felvettem arcomra a gondolkodó (próbáltam felvenni) ábrázatot, és néztem.

Bár nem láttam mindenkit, de hallottam. Serceg a papír. Ceruza hegyezés. A szén surrogása. Méricskélés, a jó beállítás keresése. Kezükkel keretet formálva méregetnek, hogyan férek bele egy képbe, ami megfelel a papír nagyságának, és az elképzeléseiknek.

Van tanár, óvó nő, szobrász, és minden féle munkakörből érkező ember, aki ilyenkor péntekenként művésszé válik, és alkot. Csendben, mert ők nem nagyon beszélnek. Csak az eszközök.Termékeny, alkotói csend ez. Közben tanárunk körbe járt, nézelődött. Ide főleg már felnőttek járnak, képzett művészek, vagy nagyobb (középsulis, és egyetemista fiatalok), akiknek nem ezek az első képeik, mégis előfordul, hogy kemény kritikákat kapunk, nem ott van a jó helye egy vonalnak, ahol mi gondoljuk, ne azt a színt, elemet, méretet használjuk... DE vannak nagyon tehetségesek is. Akik belelátnak az emberbe, és néha még a lelkét is megismerik egy kicsit annak, akit rajzolnak, és persze mindenki belead magából is egy kicsit abba, ami majd a papíron megjelenik.

Van aki elmosódott akvarellel, sok színt használva. Van, aki csak az arcra koncentrál, színesben. Van aki egész alakosat, berendezéssel megkomponálva. És van aki egyenes vonalakkal, grafikát.
Vagy fekete szénnel a belsődbe lát. És visszaadja.

Ideidézem Oscar Wilde örök érvényű sorait a Dorian Gray arcképé- ből, melyet éppen most olvasok, és ide kapcsolódik:

"minden kép, melyet érzéssel festettek, a festő arcképe, nem a modellé. A modell puszta véletlen, ürügy. Nem ő tárja föl önmagát a festőnek, inkább a festő tárja föl önmagát a színes vásznon. Ezért nem akarom kiállítani az arcképet, mert attól tartok, hogy megmutattam benne tulajdon lelkem titkát."

Álljon itt két arckép rólam, ami legjobban visszaadja milyen vagyok én, és a művész stílusa.
Mindkettő mestermunka.
Lugosi István alkotása.



Dávid Dezső alkotása.


2010. december 24., péntek

Karácsony ... fények és egy kis hangulat

A szegedi karácsonyfánk, és egy kis kivilágítás. :-D

Csondor Kata tavalyi dalának szövegével kívánok mindenkinek nagyon boldog, békés, szeretetben, egészségben gazdag karácsonyt és új évet:-D

Hóban ébred

Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy arcot
amin némán gond pihen.
Reményt adhatsz pár mosollyal,
hogy a holnap más legyen.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, ezt add tovább!

Hóban ébred majd az ünnep,
minden percben nevet ránk.
Tud-e bármi szebbet adni,
mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy házat
mit a napfény elkerül,
kopogj csendben, meleg szívvel,
úgy már nem lesz egyedül.

Jut még bárkinek
a tiszta fényből egy cseppnyi láng!
Jókedv könny helyett..
Ha másod nincs is, csak add tovább.

Van még gondolat,
mi átadható.
S van száz pillanat,
mi szétosztható.

2010. december 11., szombat

Mikulás hadsereg, és lassan érkező karácsonyi hangulat


Most kezd már karácsonyi hangulatom lenni.

Hihetetlen, hogy lassan már november elején kiteszik a díszeket, a Tesco rádióból karácsonyi dalokat játszanak, és a csapból is a karácsonyi vásárlási láz folyik, Mikulás előtt.

December hatodikán pontosan tizenkét Mikulással találkoztam Szegeden a városban járva – kelve. A villamoson egy kislány, manó sapkában utazott haza az anyukájával, és azt kérdezte, melyik az igazi „pirosruhás”, mert ma annyit láttak, hogy nem tudta eldönteni. Ott vannak az utcasarkon, a boltokban, a könyvtárakban… mindenhol, és szegény kicsi lány, akinek egy igazira lenne szüksége, elveszik a sok között.

Emlékszem, mikor még a nagynéném öltözött be nekem és a nővéremnek, majd később a húgunknak a nővérem. Énekeltünk, megijedtünk, de nagyon élveztük. Akkor még nem volt minden sarkon egy Mikulás, MÉGIS, a családokban megvolt a hangulata, mert nem vált tömegcikké.

Bár már betöltöttem a 20-at, nálunk még mindig jár a Mikulás, gyümölcsöt és főleg meleg zoknit tesz a csizmákba (ami igen hasznos a mostani mínuszokban.-D), és én ennek is ugyanúgy örülök, mint akkor. Most is azt hiszem, a kevesebb néha több.

December elején nagyon nem volt még ünnepi hangulatom, amiben nagy szerepe van a kicsit túl reklámozott, élvhajhász karácsony körüli forgatagnak. Az igazi karácsonyi hangulat mellé persze kötelező alkotóelem a hó, ami ugye eddig inkább eső formájában jelent meg, nem igazán adva meg a hangulatot. Aztán december 9-én a könyvtáros szakestünkre készülődve szállt meg a kisangyal. Pitének készülő, majd később barackos muffinná váló édességet alkottam, és végig Enya – Winter Come című albumát hallgattam. Majd elkezdett esni a hó. Akkor éreztem először, hogy nem soká karácsony, és tényleg egy kicsit várom is. Mennyei érzés, mikor azért dolgozol, hogy valakinek örömet szerezz vagy segíts. Még ha csak azzal is, hogy megsütsz egy – két süteményt. A gondoskodás, az odafigyelés, de nem az idegességben elkapkodott gyors süti, hogy mindenképpen legyen valami az asztalon, mert muszáj. Rászántam az időt, mert azt akartam jó legyen. Szívből csináltam és ezt értékelték. Az este folyamán elnézve a csoporttársaim nevető arcát, azt hogy együtt nevettünk, meghallgattuk egymás verseit, gitárjátékát, vagy épp egy ékesszóló diafilm előadást, egy hihetetlenül művelt előadótól… ezek többet értek egy pénzen vett, drága karácsonyi ajándéknál, és sokkal értékesebbek némely szempontból.

A másik ilyen pillanat a barátnőim körében ért, egy péntek esti házi mozizás alkalmával. A lányokat ritkán látom így együtt, amikor összejövünk, sütünk, főzünk, és az asztal fölött jót beszélgetünk, majd filmet nézünk, ameddig a szemünk bírja. Ez évek óta így megy, de az idő elmúltával ezek a pillanatok egyre értékesebbek lesznek ritkaságuk miatt. Az, hogy még 10 év után is ugyanúgy ülünk és nevetünk az asztal körül, ismerjük egymás minden mozdulatát, beszólásait, régi vicces poénokat, barátokat, félelmeket… csodás, és ritka dolog. A forralt bor, és a „ropogósra sült” bolognai tészta mellet beszélgetve körbenéztem rajtuk, és örömmel láttam, hogy még mindig együtt vagyunk, ugyan olyan bolondak, szeleburdik, féltékenyek. Féltünk, mi lesz, ha elballagunk, leérettségizünk, eltávolodunk, és nem lesznek közös témáink. Jó tudni, hogy a világban valahol ott vannak a lelki társaink, ha kell csak egy telefonhívásra, ha szerencsések vagyunk, egy - két utcára. Rájöttem, hogy nem kellenek ajándékok, nem kell külön meglepetés, már az is öröm, ha összejövünk együtt borozgatni, és Harry Pottert nézni, sikoltozva, és egymást kérdezgetve… hogy ne legyünk egyedül. Nem ajándékozzuk meg egymást, mert ajándék az a pár perc is, amit együtt lehetünk. Én annak tekintem.

2010. december 3., péntek

Gyémántfiú, Bíborhajú. Árnyékvilág.


Hogy milyen egy könyvbemutató után extázisban hazamenni? Nem tudtam eddig.
Mondhatják sokan, hogy dilis vagyok, hogy ott az e-book és interneten mindent meg lehet találni, le lehet tölteni, mert a könyv drága, de az soha nem lesz olyan, mint kezünkbe venni egy nyomdakész, uborka illatú könyvet.
Mikor a szobádban, a hideg estéken betakarózva, mostanában egy kis kakaóval, vagy mézes sütivel az ember nekiül olvasni, és az órák alatt teljesen beszippantja a történet.
Hazaértem, és nem győztem gyönyörködni a három „drágaságomban”, a három muskétás, és persze a tiszteletbeli negyedik, Katona Ildikó remekműveiben. A simogatni valók, amikor az ember végigtapogathatja a dombor nyomatot a címlapon, és könnyes szemekkel elolvassa azt a pár mondatot, amit az írók tényleg csak neki írtak.
És hogy, hogy kezdődött…
Mindegyikükkel máshogy, de egy napon ért célba, … Mi, az olvasóik, és az ő nagy örömükre.
Spirit Blisst, alias Hujder Adriennt ismerem és olvasom a legrégebben. Olvastam, mikor megnyitotta a blogján a trilógiáját, mikor elmondta, hogy van egy kézirata, és megmutatta nekünk, olvasóinak az első részleteket. Aztán vele együtt izgultunk, mikor elküldte a kiadóknak a kéziratokat. És vártunk. Nagyon sokáig vártunk, bár ő várt legtovább.-D Aztán Katona Ildikó visszaírt. És felcsillant a remény, hogy a kezünkben tarthatjuk egyszer. De a dolog lassan haladt, és mi tovább olvastuk Adri írásait a blogján.
Itt ismertem meg Benina nevét is, akinek azt hiszem szintén valamikor ekkor kezdődött el a könyvkiadatása, szintén az Alkonyat kiadója által, Katona Ildinél, a Könyvmolyképzőnél. Beninának mindössze, csak egy művét olvastam, a Lélek őrt, de azt két nap alatt végig olvastam gépen, és nagyon megtetszett a stílusa, a világ, amit elképzelt, tele ötlettel, új, varázslatos lényekkel.
És végül jött Szurovecz Kitti. Egy könyvesbolt akciója keretein belül megvettem a Smink nélkült. Ekkor még nem ismertem magát Kittit, de beleszerettem a stílusába. Ha idézhetek magamtól, imádom, hogy a csavaros, izgalmas történetet, átszövi könnyed humorával, és sok tapasztalatával. Olyan dolgokat lát és hall, amiket mi halandók csak nagyon kevesen, és mindig mosolygós, bájos stílusával eléri, hogy megnyíljanak előtte a hírességek szívei. De őt sem kerülhette el a vég, aki Robert Pattinson személyében érkezett. Látva, milyen életet él a Gyémántfiú az aranykalickában, belekezdett az online regényébe, és mi hétről hétre a monitor elé szegeződtünk, hogy megtudjuk, mi lesz Nick és Heily sorsa. És egyre többen lettünk. …
Felmerült, hogy Kitti is kiadathatná a könyvét, és végül is, Ildinek hála, az ő könyve is elindult a fizikai állapottá válás felé, a mi kis bánatunkra, mivel így várnunk kellett pár hónapot a végére… érthető okokból, hogy kezünkbe véve olvashassuk el.
És októbertől beindult a munka. Szerkesztőkeresés. Mert Ildikónak nincs elég ideje. Sok - sok körömrágás, hogy ne csússzanak a könyvek. És a lányok mindent megosztottak velünk. A félelmeiket, kértek tőlünk ajánlásokat a könyvek végére, (amik mind ott díszelegnek a soraik után, bizonyítva mennyien vagyunk!), megszavaztatták, melyik lenne a nekünk tetsző borító. Soha nem tapasztaltam még ilyet, hogy ennyire közvetlen lenne a kapcsolat, író, olvasó és kiadó-szerkesztő között. A facebook vált a mi kis családunkká, ahol együtt izgulhattuk velük a könyvek születésének minden mozzanatát.
Majd kikerült a várva várt dátum. December 2- a , a bemutató, és olvasói találkozó napja. Mindenkivel madarat lehetett volna fogatni, és elkezdődött a visszaszámlálás, majd figyeltük, hogy növekszik a szám az „ott leszek” fül mellett, és vártuk, hogy kivel is találkozhatunk a valóságban is, megismerve egy kicsit őket, nem csak virtuálisan, a kis képek alapján.
És hogy ne menjünk üres kézzel, Hlavács Orsi találta ki a fantasztikus ötletet, amit én ezúton is köszönök neki, (és engedte, hogy meglovasítsam), miszerint válasszuk ki a kedvenc idézeteinket és küldjünk pár sor jókívánságot a lányoknak. Ő Kittinek gyűjtötte, én mivel őt ismerem legrégebb óta, Spiritnek vállaltam a meglepetés gyűjtögetést. Még én magam is meghatódtam, mikor megérkeztek a kis privát üzenetek, tele kedves szavakkal, és érdekes mód, nagyon sok hasonló idézettel. (Sok a közös kedvencünk, lányok.)
A napok csak teltek, és eljött a december 2-a. Mivel nem vagyok járatos Pesten, beszerveztem magam mellé Farkas Zolit, Kitti rajongói oldalának a szerkesztőjét, hogy ne egyedül induljunk neki a nagyvilágnak.
Majd az anyukájáék jóvoltából kényelmesen és gyorsan sikerült felérnünk autóval nagyon vidám hangulatba, vonat és sok minden más helyett, amiért megint csak nem lehetek elég hálás. (És üzenem, hogy életmentő és isteni volt a KÁVÉ!)
Hóban, fagyban, sárba, de odaértünk, és kis keringőzés és kérdezősködés után megleltük a SOTE Florist éttermet is. Innentől pedig nem lehetett letörölni a vigyort az arcunkról.
Abban a pillanatban, ahogy odaértünk Kitti a nyakunkba ugrott, és örömömben én is alig kaptam levegőt. Annyi chates beszélgetés, sok hozzászólás után végre személyesen is találkoztunk, és ez nagyon sokat jelentett számomra, és úgy hiszem számára is. Üdvözöltem Spiritet is, akit nyáron láttam utoljára a találkozón, de ragyogott a boldogságtól, és egész este csak vidáman kacarászott az ismerős, nyári olvasói találkozón már megszokott, kissé hangosan nevetgélő lánybandánkkal.
A termet átjárta a nevetés, az izgalom, ami csak fokozódott a könyvek megjelenésével. Olyan sok volt belőlük, és olyan jól néztek ki, hogy az hihetetlen. Közben én is átadtam Spiritnek a kis papírdobozt, ami a 21 idézetet rejtette az olvasóktól. A tetejére az Árnyékvilág szárnyas borítóját festettem, az oldalára a műveinek nevét. Öröm volt látni rajta a boldogságot, és láttam, már olvasta volna a kis papírokat, ha nem kellene éppen a könyveit dedikálni.-D Aztán a doboz körbement a lányokon, és örömmel láttam, hogyan dédelgetik, és nézegetik közös ajándékunkat Adrinak, akinek a művei estéről estére odaszegeznek a gép elé, hogy együtt olvashassunk.
Aztán elkezdődött. Jöttek a felolvasások. Elsőként Szandi (aki már olvasott fel Spirit műveiből) az Árnyékvilágból, majd Benina művéből, a Bíborhajú – A boszorka fényéből, és végül Eszes Szabolcs olvasott fel egy hosszabb részletet a Gyémántfiúból, a lányok nagy örömére:-D
Majd az következett, amire nagyon régóta vártunk. Mi is, és ők is.
A hosszú sorok több mint egy órán át kígyóztak a 3 muskétás asztala előtt. Én Spirit könyvét kaptam meg először, kérésemre kis napocskával, ajándékba kis könyvjelzővel, képeslappal és novellával. Majd jött Benina, akinek csak gratulálni tudok, és ígérem, a vizsgák után első lesz a listámon a könyve olvasása- mihelyt megkapom a húgomtól, aki azóta le sem teszi a könyvet. Tőle is kaptunk egy kimaradt fejezetet. És végül a csillogó, gyémánt szemű Kitti, akinek P. S. jét én is köszönöm, és örülök a közös képnek, Gerije jóvoltából. Várom már nagyon a Borostyánkönnyet, a gyémánt folytatását, melynek Prológusát, és első fejezetét ajándékba kaptuk.
Kötetlen beszélgetés, közös képek, a könyvvel, az írókkal, egymással. Az ember csak ölelgetné és tapizná a könyvet …. olyan jó kézben tartani. Uborkaillat. Lapozható. Csak nekünk szóló szavakkal. És jéééé, ott vannak a végén az ajánlásaink.
Majd jött a búcsú, és az ígéret… Jönnek a blogokon és honlapokon a fejezetek, facebookra a képek.-D
Hazafelé szintén vidám hangulatban, egy kis kajával feltankolva, könyvekkel a táskánkban utaztunk. Zoliék autójának hála, elértem a 20 30 –as buszt, így kilenckor már boldogan meséltem és mutogattam felváltva a könyveket és a képeket itthon.
Az ágyam mellé kerültek. Lapozgattam és olvastam lefekvés előtt. A Gyémántot, majd az Árnyékvilágot… és ha visszakapom a húgomtól, a Bíborhajút is:-D

2010. november 25., csütörtök

Harry Potter 7. A halál ereklyéi - Premier után

Még a sokk hatása alatt vagyok, de megpróbálom megírni a gondolataimat. Egy hete vártam már tűkön ülve a bemutatót. Megrendeltem a jegyemet egy héttel ezelőtt neten az 24 – i előadásra, szerda éjfélre. Láttam képeket, előzeteseket… de felülmúlta az álmaimat is. Megpróbálom a benyomásaimat leírni, spoilerek lentebb részletesebben.

Több mint két éve olvastam a hetedik könyvet angolul, még kint vettem meg. Azóta nem is olvastam el magyarul sem, és most direkt nem is frissítettem az élményt, tesztelve mennyire emlékszem, és mennyire adja vissza a könyvet, mennyire élvezhető. Egyedül mentem és azért imádkoztam, hogy ne sikítozó, végig beszélgető lányok mellé kerüljek. Csak a filmre akartam koncentrálni, és ez sikerült is. Négy teremben vetítették egyszerre a filmet, és nagy volt a tömeg és a zsivaj, éjfél ellenére is.
Viszont amikor elkezdődött a film, az emberek elhallgattak, mindenki még majdnem a lélegzetét is visszafojtotta, annyira koncentrált. A kép és a látvány nagyon sötét, és borongós, néhol szinte teljesen fekete, amit csak itt ott old fel a vándorló kis csapat körülötti lenyűgöző táj, de hát a könyv és a tartalom alapján ezt el is várja az ember. Bár ismertem nagyjából az eseményeket, lenyűgözött megint, sokszor egészen új képek, kivágások voltak benne. Képi világában nagyon hasonlított a Gyűrűk Ura egyes részeihez, és sok hasonló momentum is van, ami szerintem nem is meglepő, ha a két angol írót nézzük.
A légkört legtöbbször a bizonytalanság, a félelem, a düh, a féltékenység, a rejtett izgalom uralta aztán sokszor egy érvágással, benyögtek pár mondatot (főleg a Weasley testvérek és Ron), amivel ha pillanatokra is, elmúlt a sötétség.

A cselekménye, még így is, hogy két filmet készítettek, nagyon tömör, az ember nem győzi a fejét kapkodni a sok hoppanálás, helyszínváltás, látomás és pálca suhogtatás között. Mindazonáltal teljesen érthető a cselekmény, mindent megmagyaráznak, kifejtenek. Azt hiszem azok számára is érthető, akik nem olvasták a könyvet (körülöttem többen is voltak ilyenek).

Szerencsére a film nem idegszaggató módon fejeződik be, bár nem is a legvidámabban. Mivel sajnos fél 3 körül már nem jár az 1-es villamos sem, míg hazafelé kutyagoltam, volt bőven időm átgondolni és újra lepergetni a fejemben a képeket és a jeleneteket.


Harry szinte már férfi, az a komolyság ül az arcán, mint a dolgozó felnőtt emberekén, akiknek az élet nagy, hétköznapi gondjaival kell megküzdeniük. Aztán ott vannak a menekülős, és a minisztériumi jelenetek… kicsit olyan hangulatom volt, mint egy diktatúra kialakulásánál. El kell rejtőznünk, mert vadásznak ránk. És valahol egy kicsit az is az egész. A muglik irtása, Voldemort hatalma… mindez tele képi és bújtatott jelentésekkel. És szegény Harrynk vállát nyomja a világ megmentése, aki kezd összerogyni a súly alatt, szerettei pedig csak fogyatkoznak. Nagyon szépen megfigyelhetők a pszichológiai, és régi társadalmi vonatkozások, ami mind Rowling írási tehetségét tükrözik.

Spoiler!!!!!
És most aki nem szeretné tudni a konkrét eseményeket, ne olvassa, akit pedig érdekel, egy kis előzetes, szemezgessen.

Tehát, Gyűrűk Urás hatások: Rengeteg gyönyörű tájképes rész, amiről nekem folyton Új-Zéland jutott eszembe, bár úgy tudom, ott nem forgattak. Mikor Harry egyedül készül elhagyni az Odút, Samu és Frodó jelenete jutott eszembe az első rész végén. Majd az, hogy a nyaklánc rossz hatással van a viselőjére, (főleg Ugye Ronra)szintén az egy gyűrűt, és Frodót jutatta eszembe. A rossz lelkének egy darabja, ami megkísérti az esendő lelket. Nem emlékszem tisztán, bár nekem ez a jelenet kicsit erőszakosabbnak tűnt akkor… mondjuk úgy, most eltolták a féltékenység irányba.
Az esküvős rész az elején (Bill és Fleur) pedig egy tökéletes, ír zenével megspékelt lagzi, akárcsak a hobbit szülinap, szintén a GY.U. első részében. Nem hiába, mindkét író a saját kultúrájából merít. És a készítők az írókéból.


Aztán ott van Fred és Georg állandó poénkodása, még a baleset idején is (Fülemüle poén). És persze Ron esetlen, rosszkor elmondott, és kissé szerencsétlen poénjai.


Ami szintén nagyon tetszett, és nagy gratula érte a készítőknek!, hogy benne van a filmben Bogar Bard meséiből a 3 testvér kulcsfontosságú meséje, külön, az egész, Hermione tolmácsolásában, szuper jó grafikával. Bár csak sziluettek, mégis nagyon kifejezőek. Külön kis színfolt.


Ja és érdemes figyelni Ron és Hermione bimbózó kapcsolatát is, rengeteg kis megmosolyogtató, apró jel van eldugva a nagy sötétség között (Vércsepp az arcon, összeérő kezek…).



És persze Fred beszólása után a sorban a második legviccesebb Hermione és Harry kissé szerencsétlenre sikerült tánca. Hangosan sikítva nevettünk…:-D Egy nagyon helyes és bájos jelenet, arról, hogyan is lehet oldani a feszültséget, hogy kapaszkodjunk barátunkba, ha bánatunk van. Imádtam!

Ugyanakkor Ronnak is vannak nagyon fontos és jó megnyilvánulásai (mikor visszatér Harryhez és Hermionéhoz… meghunyászkodik és mindenben egyet ért.-D Kedves.-D Sipor is több szerephez jut, és ezt hiszem, Dobby megérdemelné a legmeghatóbban szónokoló manó címet. Nagyon sírtam… és nem csak azért.
Főként a pozitív dolgok maradtak meg, a negatívokat meg nem akarom felsorolni, (kevesebb lett a film végére pár nagyon kedves szereplővel… Hedvig áááá) abból sok van.

De mindenképpen érdemes elmenni, megnézni. Nem a könyvhűség miatt. Azt hiszem, ezt már egy különálló műnek kell tekinteni, mert így tökéletesen megállja a helyét. A látvány magáért beszél, 3D nélkül is. Akik olvasás után nézték meg, tájékoztassanak!!!!!!