2015. szeptember 28., hétfő

27/50 Egy krimi : Robert Galbraith: A selyemhernyó (Cormoran Strike nyomoz 2.)


A könyvről : 

A kiadó: Gabo 
A kiadási év: 2015
Oldalszám: 504. old. 
Eredeti címe: The Silkworm 
Fordította: Nagy Gergely 


Fülszöveg: 
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. 

De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. 

És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… 

A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Gondolataim a könyvről: 
Az elsőhöz képest a második rész már korábban beindul. Rowling hozza a formáját, még mindig isteni benne a rengeteg karakterrajz, és bár lassan jönnek az új szereplők, volt egy pont az elején, ahol már alig tudtam követni az új karaktereket, és hogy ki kicsoda. 
Mivel a főszereplőket már ismerjük, így velük talán nem bajlódott annyit, ami viszont feltűnik, hogy Strike megint rengeteget szenved a lábával, és nincs olyan oldal, ahol nem említené meg. Bedagad, leveszi, felveszi a műlábat, oké-oké, benne van a fájdalmas mindennapi rutinban, de mikor ennyit sír már róla, nem volt a vége felé szórakoztató. Vicces volt szembesülni vele, hogy Cormoran nem egy kis alacsony ballonkabátos nyomozó, ahogy magam előtt látom, hanem egy nagy magas 190 cm testesebb belevaló fickó. Most ezt többször is hangsúlyozta. 

Ott van Robin, akinek a karaktere viszont egyre mélyebb és érdekesebb. Most a több kimozdulás és Strike rossz lába miatt kénytelen többször segítséget kérni, és ez új helyzeteket teremt, az autós részt kifejezetten élveztem, és rendesen megijedtem olvasás közben. Bátor, és tanulni akar, és még jobban kibontakozik a karaktere, Mattel együtt. Róla keveset hallunk a könyvben, de még mindig fontos és biztos háttérkarakterként ott motoszkál Robin fejében. 

Aztán ott van ennek a könyvnek a főszereplője Quine, a pornográf és elvont író, aki nagyon csúnya véget ér. Sajnáltam a feleséget, akit megcsaltak, és egy beteg lánnyal kell együtt élnie. Sajnáltam azt a sok szerencsétlen szereplőt, aki valamilyen úton módon Quine közelében élt, és akikről később a Bombyx Mori-ban karikatúrákat olvasunk. Elég nehéz volt követni a közepe felé, ki kicsoda a könyvben, és hogy Strike mi alapján keresi a nyomokat az ismerősök között (vagy csak én olvasok kevés krimit.)

A kikérdezések közben megint nagyon fontosak a párbeszédek, és az azt kisérő apró gesztusok, minden kézmozdulat, arcrángás, szemöldök ráncolás. Most majdnem minden kikérdezés bárban és kajáldában, étteremben, vagy klubban történik, és érdekes volt olvasni, hogy egyik sem egyforma. Az is érdekes, hogy bár Strike-nak sosincs elég pénze taxira, mégis majdnem mindenkit meghív enni, akit kikérdez, ebben volt némi ellentmondás. 

És a cím. Míg az első résznél a Kakukkra megvolt elég korán az utalás, itt majd 350 oldal után kerül elő a selyemhernyó, és még akkor sem értettem igazán, mi  köze van Quine-hez. Végül, amikor a 400. oldalon a főszereplő nyomozók már tudják, ki a gyilkos, de te még nem, és persze, csak a bizonyítékok megkerítése után, az utolsó pár oldalon kapsz magyarázatot, na, arra azt mondom, hogy igazán jól megírt és mindvégig izgalmas és érdekes, Rowling megint odatette. 

Nála mindig a karakterek kézzelfoghatósága a legnagyobb érték. Úgy tud kitalálni és megírni egy karaktert, hogy látod a ráncokat magad előtt, ahogy köhög, ahogy rángatja a kezét, ahogy kifújja a cigaretta füstöt. Nagyon szerettem ezt már az Átmeneti Üresedésben is (a linkre kattintva olvashatod mit), de itt a krimikben ez még nagyobb hangsúlyt kap. Szerettem a fejezetek előtti kis idézeteket, néha nagyon találóak voltak egy -egy részhez. 

Tetszett az is, hogy kapunk egy -egy újabb közeli szeletet Robinból és Strikeból. Strike a belső harcait vívja Charlotte miatt, Robin pedig küzd a Matt és a saját elvárásai miatt. Szeretne egy jól működő kapcsolatot, de szereti ezt a munkát is, bele akar vágni teljes szívvel, tanulni és képezni magát, és a kettő néha eléggé ellentétes. Érdekes és egyre csak érdekesebb lesz. 


Azt hiszem krimitől nem is várhatunk el többet. Odaszegez a könyv elé, végig izgalmas, de mi is nyomozhatunk a rejtélyes szálak között, a karakterek élnek, kézzel fogható a londoni városi gazdag milliő és a főszereplőinket is tovább boncolgatja. Imádom Rowlingot! 


Extra: 
Jó hír, hogy nem kell sokat várni a folytatásra sem, ugyanis, ha minden igaz október 20-án érkezik az új angol kiadás, a harmadik rész és már címet és borítót is kaptunk: 



2015. szeptember 27., vasárnap

Egy kis összefoglaló (és könyvajánló) a nyereményjátékról

Először megint meg kell köszönnöm, hogy ilyen sokan játszottatok. Nekem nagy élmény volt, mert sokan írtatok nagyon jó könyvajánlatokat, nektek meg talán azért, mert találhattatok olyan posztot a blogon, ami érdekelt titeket.

Mivel most hétvégén tudtam rá időt szakítani, hogy minden átnézzek a táblázatban, most jön erről egy kis összefoglaló.

Melyik poszt tetszett nektek: 

Itt elég sok és vegyes volt a felhozatal, a szám azt jelenti utána mennyien írtátok, rákattintva meg is nézhetitek őket:



Ami viszont még érdekesebb, amit ti ajánlottatok nekem. Párat már én is olvastam ezek közül, de voltak újak. Ha olvastam és már írtam is itt róla a blogon, akkor linkelve megtaláljátok, és beleolvashattok, a többit pedig felírtam magamnak a listámra. Jöttetek egy páran az Árnyvadász oldalról, láttam azt is.







2015. szeptember 16., szerda

Egy Ex Libris születése

Ígértem nektek, hogy majd mutatok képeket az Ex Librisem elkészítéséről, tervezéséről, íme néhány:
A minőségért előre is elnézést kérek, sajnos mivel vékony ceruzával rajzoltam, és nem a világ legjobb telójával fotóztam halványak, de a lényeget talán látjátok majd:

Kb. június, július-ban jutott eszembe, hogy én egy ilyet szeretnék szeptemberre a szülinapomra, és rá is találtam az Artistamp-re akik egyedi pecsétet készítenek. Akkor írtam nekik, megbeszéltük az árakat, hogy milyen formában kell elkészítenem a terveket, és utána elindult a rajzolás.

A kezdeti fázisban voltak a Gyűrűk Urára, Hobbitra hajazó rajzok:


A többiért katt...

2015. szeptember 14., hétfő

26/50 Népszerű első könyve: Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol


26. elolvasott :15.Egy népszerű író első könyve: Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol

A könyvről: 

A kiadó: Magvető
A kiadási év: 2008
Oldalszám: 224. old. 
Eredeti címe:Je voudrais que quelqu'un m'attende quelque part
Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Fülszöveg: 
Tizenketten vannak az elbeszélők, különböző nemű, korú, más-más társadalmi réteghez tartozó és más foglalkozású mesélők, akik vagy életük egy kiemelt pillanatát, vagy egész addigi életüket sűrítik egy rövid történetbe. Egy öregedő rocksztár, akit véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek második magzata elhal, miközben mindenre kiterjedő változásokat indított már el a család életében. Egy eltávos kiskatona, aki a bátyja árnyékában él. Egy állatorvosnő, aki részeg megerőszakolóit józan fejjel heréli ki. Anna Gavalda novelláskötetének minden darabja egy váratlan fordulatra épül, arra a pici csavarra, melynek működésbe lépése után minden, ami korábban történt, mást jelent. A szerző hol humorral, hol távolságtartással, hol együttérzéssel, hol megvetéssel viszonyul szereplőihez: a langyos szerelmi vágyakozás úgy keveredik Gavalda történeteiben az egyszeri ember legmegrázóbb drámáival, mint a parfümpára és a kutyaürülék szaga a Champs-Élysées-n.

Gondolataim a könyvről:
 12 rövid kis történet, novella emberi sorsokról hol humorral, hol dühvel, hol féltékenységgel, de mind egy idevágó szeletke, egy meghatározó részlet, ami már pár oldal után beszippant sodró lendülettel és azt érzed, hogy még többet akarsz ezekből az emberekből, sorsokból, történetekből. Ez nem a hosszú leírások, és nagy kifejtések könyve, inkább a hangulat, az érzés alláfestésé. 

Nagyon megható volt az anya része, szerettem a mufurc fáradt katonát, és elborzadtam az állatorvos nő esetén. Mindenkinek ajánlom, ha egy kicsit csak bele akar kóstolni Anna Gavalda stílusába, vagy csak egy kis fanyar franciát szeretne olvasni. A könyv akár nagyon szép előzménye is lehet az Egyedül nem megy karaktereinek. 

Gavaldánál mindig azt érzem, hogy a karakterei végtelenül valóságosak, élnek, lejönnek a papírról és akár állhatnék én is velük szemben, mert annyira jól van megírva, hogy hétköznapi embernek is tekinthetőek. Hogy egy kicsit érzékeltessem, mutatok inkább belőle pár részletet, szerintem ezek mellé nem kell több szó: 

A költöző testvér:

"Myriam és Fanny rendszeresen hagytak üzenetet a rögzítőmön: bíííp „hogyan kell begyújtani a sütőt?” bíííp „a sütő megy, de minden biztosítékot cserélni kell, totál leégtek…” bíííp „úgy csináljuk, ahogy mondtad, de hová raktad az elemlámpát?” bíííp „mi a tűzoltók száma?” bíííp…"

"Meglepett, hogy milyen kevés a cuccom. (…) 
Nem tudtam, örüljek-e neki olyanformán, hogy lám, haver, nem ejtett meg a bűnös fogyasztói világ, vagy vegyem-e a szívemre olyanformán, hogy lám, haver: harmincéves leszel mindjárt, és tizenegy kartondobozba beleférsz… Hát ilyen sokat nyomsz a latban?"

Az első randi esete étteremben: 

"– Elviszem a törzshelyemre. 
Már látom is, miféle hely… fesztelen, ám buzgó, mindentudóan mosolygó pincérek: „Szép jó estét az úrnak… (szóval itt a friss hús… hát, az a múltkori barna jobban tetszett…) …a szokott kis asztal hátul, ugye? …diszkrét hajlongás (…hogy hol csípi fel ezeket a macákat?…) Szabad a kabátokat??? Pompppás.”

A szerelmi bánatos gondolatai: 

"Hányszor kaptam fel a fejem az utcán elszorult szívvel, mert mintha az ő alakja… az ő hangja… az ő frizurája…? 
Hányszor?
Azt hittem, nem gondolok már rá, de ha egy percre egyedül maradok valami többé-kevésbé nyugodalmas helyen, máris előjön."

A tinilét után :
"Hamarosan betölti a húszat. Csüggesztő kor, mikor még azt hisszük, minden lehetséges. Mennyi lehetőség, mennyi illúzió."

A furcsa fotók eredete:
"-A kezedet fotóztam, mert csak az nincs elfuserálva rajtad.
-Úgy gondolod?
Bólintott, és megéreztem a haja illatát.
-Hát a szívem? Rám mosolygott, áthajolt az asztalon.
-Szóval a szíved sincs elfuserálva?- kérdezett vissza kételkedő kis grimasszal."

2015. szeptember 3., csütörtök

Könyvajánló: Kleinheincz Csilla: Város két fül között


A könyvről:
Kiadója: Delta Vision 
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: e-könyv  336~

Fülszöveg:
Túl az ébrenlét határán létezik egy rejtélyes város, amely örvényként húzza magához az álmodókat. Vali, a budapesti légtornásztanuló élete egyik pillanatról a másikra változik meg, amikor egy éjszaka álomból habarcsolt falak között találja magát. Rejtélyek és idegen álmodók veszik körül – gondolataik hatalmára sötét virágként bomlik ki a város, és megelevenedik a múlt. Ám az éhes kapualjakban sötét árnyék lapul, és Valinak hamar rá kell döbbennie, hogy a múlt nem mindig olyan, mint ahogyan az emlékeinkben él…
Álmok és rémálmok veszik körül a kötetben található négy novella szereplőit is. Az élőket tébolyba taszító, suttogó fantomok, végső megállójuk felé utazó holtak és gyönyörű paraziták bukkannak fel a könyv lapjain; mind ennek a valóság és misztikum határára épített városnak lakói, ahol a múzsa csókja egyaránt nyújthat mámort
és halált.

Gondolatok a könyvről: 
Ez a könyv számomra az elme játéka. Mióta elolvastam Csillától az Ólomerdőt, és az Üveghegyet, keresem az élményt, hogy megint úgy elvarázsoljon valami, mint ez a két könyv. Csilla nem régen megosztotta, hogy ez a régebbi könyve letölthető (ingyen) e-könyvként, és gyorsan kaptam az alkalmon, hogy megszerezzem. 



Akkor egy kicsit pihent az olvasómon, és bent csak ebédszünetekben olvasgattam bele. Most viszont az utolsó előtti nyári estén a kezembe került az olvasó, és vele a könyv, és csak úgy olvastatta és falta magát. A négy főszereplő szála először nehezen indul be. Itt nincs szoros cselekmény, tényleg szinte kis novellákról beszélhetünk, szösszenetekről, gondolamorzsákról. 
Vali artista, és Cirkuszban szeretne dolgozni. Roland a tartója, több szinten is, bár ez csak lassan derül ki a történetben. Aztán ott van Max, aki Dortmundban él, és minden éjjel a török lányról, Afetről álmodik, de nem azon a vidám módon. Féltékenység, bűntudat, fájdalom marja, ami már az álmaiba is átkúszik. Ott van Evelin, aki már csak az álomban látja magát az egykori önmagának, számára az lett a valóság, míg a saját valóságában beteg teste elsorvad és nincs aki törődne vele. 
És végül ott van Kolos. (Már a második Kolos ezen a két héten .-)  Az ikertestvér. Aki annyira hiányzott, hogy visszatért. De nem is akárhogy. 
Mind egy városról álmodnak. Tetszett a gondolat, hogy a képzeletükkel teremtenek, és ha belegondolunk, ez történik minden éjszaka. Az érzéseink hatnak ránk, mi történt velünk ma, hogy éreztünk magunkat, mitől félünk, szorongunk, mit várunk. A városban  a szereplők ilyen belső kényszerei, érzései vetülnek, olykor jelennek meg személyesen, a végére egyre ijesztőbbé válnak. 
Csilla mindent egyedi, kicsit misztikus, izgalmas módon tud megragadni, érdekesek a szereplők, a párbeszédek pont elegek, nem túl nyíltak, kicsit burkoltak, de nem túl irodalmiak, mai szavakat használ, mégis körüllengi a fantázia, és az ötlet. Mondjuk, itt már voltak részek, amit nem mindig élveztem annyira, számomra Evelin szála nem volt annyira érdekes. Bár a karaktere jó, de maga a személy (egy 70 éves kiöregedett revütáncos transzfesztita) tőlem messze áll, így azok a részek nem hagytak bennem mély nyomot. 
Ami megmaradt, és érdemes rajta elgondolkodni, hogy az álmok is formálhatnak bennünket. Oda vissza működik, ha mindig szuggeráljuk magunknak a dolgokat, belénk épülnek, és megmaradnak. Erre példa talán Kolos és Afet. És ott az ellenpélda, a segítség, Roland, aki kívülről érkezik. A beszéd sok mindent megold, segít, átlendít. Kibeszéljük magunkból, nem szorít, fáj, és nem hordozzuk.

Őszintén ajánlom a fantázia kedvelőinek. Akik el akarnak merül az álom, az élet, és egy képzelt város berkeiben. Megint egy újabb csoda, egy újabb csodás élmény. Még ha csak álmunkban is. 

(A képek a Pinterestről származnak.)