2015. augusztus 31., hétfő

Szülinapos Nyereményjáték!

Sziasztok!

Mivel a blognak most nincs nagy szülinapja, így az én szülinapomhoz kapcsolódóan hirdetek játékot. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lenne jó, de úgy döntöttem, hogy most rátok leszek kíváncsi, és ezért megküzdöttem a Rafflecopter dobozzal. Ne féljetek, nem lesz nehéz, nem kell sokat agyalni, csak kicsit olvasni, és leírni a gondolataitokat,  szerintem megéri :-D

Három feladatot kellene teljesíteni:
1. Lájkolni a könyves blog Facebook oldalát, ezt: https://www.facebook.com/aranymag.olvas

2. Kíváncsi vagyok rátok, ti miket olvastok, mi tetszett a legjobban, miért? Ezt kell majd beírni a második rublikába, és jó hír, hogy ez  a pont naponta ismételhető, amivel sok sok plusz pontot tudtok szerezni.

3. Végül szeretném, ha kicsit szétnéznétek a blogon és együtt nosztalgiáznánk. Elég sok poszt született most a nyáron (augusztusban épp 11), ezért kicsit nézelődjetek, olvasgassatok, és írjátok meg nekem, melyik poszt tetszett a nyáron legjobban. Azért nem írok hónapot, mert ha találtok régebbi hónapok között is, az is játszik. :-D

És hogy mit nyerhettek mindezzel? 

Két nyertest hirdetek, egy-egy  egyedi, igény szerint készült üveglapos ékszerért (nyakláncot medállal, vagy könyvjelzőt), amelyiket a két nyertes választja, olyan mintával, amit szeretnének. Viszont sajnos csak magyarországi címre tudok postázni, mert ajánlva adnám fel a csomagot, és az külföldre nem megy. Ne haragudjatok:-(



Ha bármi kérdés felmerül, írjatok, kérdezzetek bátran, igyekszem válaszolni.
Mindenkinek jó játékot, sok jó olvasnivalót kívánok! Hajrá!

a Rafflecopter giveaway

25/50 Egy könyv, amin sírtál: Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete

25. elolvasott: 38: Egy könyv, amelyiken sírtál: Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete
A könyvről: 

A kiadó: Magnólia
A kiadási év: 2014
Oldalszám: 240. old. 
Eredeti címe:The Storied Life of A. J. Fikry
Fordította: Ballai Mária 

Fülszöveg:
A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.
Gabrielle Zevin jó humorérzékkel megírt, varázslatos regénye tisztelgés a könyvek világa előtt, szerelmeslevél arról, miért szeretünk olvasni és miért zárunk bizonyos embereket a szívünkbe. Nélkülözhetetlen olvasmány azoknak, akiknek a könyvek a legjobb barátai és azoknak, akik hisznek abban, hogy „senki sem különálló sziget”.

Gondolataim a könyvről: 
Kicsit nehezen indul be. Fikynak nem célja, hogy megkedveltesse magát. Nehézkes, mogorva, és a felesége halála óta iszik. Egy ilyen görbe estén valami eltűnik a lakásából, és helyette egy másik csomagot hagynak ott.

" egyre inkább úgy gondolom, hogy ez ad értelmet az egésznek. Hogy tudj valamihez kötődni, édes kis könyvmolyom. Csak kötődni kell. 
– A.J.F."
Szép és kedves volt látni, ahogy Fikry átalakul, lassan gondoskodóvá, odafigyelővé válik. A gyermek mindenkit vonz, az emberek valahogy megjavulnak, meghunyászkodnak, ha kisgyerek van a közelben. Mindenki kedves, gügyög (ezt egyre többet látom ismerősök körében is), és még a hangulat is más. Az, hogy az ember gondoskodhat valakiről, érte él, és az ő boldogságáért, sok mindenen változtat. Ez talán a könyv egyik nagy igazsága.

"Nem azok a dolgok határoznak meg minket, amiket összegyűjtünk, megszerzünk vagy elolvasunk. Amíg itt vagyunk, csak szeretet vagyunk. Azok a dolgok, amiket szeretünk. Azok az emberek, akiket szeretünk. És azt hiszem, ezek a dolgok valóban tovább élnek."

A másik a könyvek örök szeretete. Hogy rengeteg utalás, idézet van benne, és mikor egyet, egyet megismersz, boldog vagy, hogy 'Igen, ezt is olvastam' és egy kicsit büszke is. Ez megint olyan célzottan könyvet ajánlós könyv is, de én szeretem az ilyet. Később kiderül, hogy a fejezetek elején lévő gondolatok egy lista, és sajnos az is kiderül, miért kell a lista, bár nekem ez csak kb. a közepén esett le, és onnan végig reménykedtem hátha. Vannak könyvek, amiknek meg kell adni az időt, amikre meg kell érni, kicsit erről is szól ez a könyv:

"..pontosan akkor kell találkoznunk egyes történetekkel, amikor megérett rá az életünk." 


Az pedig külön pluszpont, hogy az ember minden hangulatához minden alapgondolathoz talál benne kedvenc idézetet. Így jártam én is a borítókkal:-D
Fent is láttok már külföldi borítókat, itt van egy ideillő idézet és válogatás.

" – A szépség nem elég ok arra, hogy udvaroljanak valakinek. A diákjaimnak is mindig ezt hajtogatom. 
     – Mondja ezt az a nő, aki a borító alapján választ könyvet. 
     – Figyelmeztetlek, lehet, hogy egy rossz könyv vagyok, csak szép a borítóm."

Borítók 



Mivel  hosszú a cím, a betűk mindegyik borítón dominálnak. Nekem viszont kifejezetten ez a felső három tetszik, mert a bal szélsőn rajta van a könyvesbolt és kis csapat is, még ha egy kicst szürreális is a látvány az elfolyó polcokkal, ezen a másik kettőn pedig Fikry tartja a kislányt, és nagyon jól vissza is adja a könyv mondanivalóját, a rajz pedig egyszerű de nagyszerű. Sajnos a magyar egyedit kapott, ez sem lett annyira rossz, itt is csak pár szín és a betűk dominálnak, de nekem ez kevésbé tetszik, mint mondjuk a bal szélső polcos.

Miért kihívásos? 
És ott a vége. Mindig az a fránya valóság. Mikor az ember már azt hinné, hogy minden rendben, beüt a krach. Jön a valóság, befurakodik az idilli regénybe, és jön a káromkodás. Na ott potyogtak a könnyeim, annál a párbeszédnél az ágy mellett. Végtelenül sajnáltam, és bár elhiszem, hogy a sztori még így is jó, és szépen lekerekítette, de haragszom egy kicsit a végére e miatt.

És, hogy stílusosan köszönjek el, ezt hagynám a végére:

"Jó reggelt, könyvjelzők! Jó reggelt, könyvek! Jó reggelt, könyvesbolt!"

2015. augusztus 30., vasárnap

24/50 Egy nőíró könyve: Louisa May Alcott : Kisasszonyok

24. elolvasott: 9. pont Egy női író könyve: Louisa May Alcott : Kisasszonyok

A könyvről:

Kiadója: Lazy
Magyar kiadás: 2006.
Oldalszám: 260.  old. 
Fordította: Sóvágó Katalin

Fülszöveg:
A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.


Gondolataim a könyvről: 
Még a hosszú hétvége alatt fejeztem be vasárnap. Mivel már láttam a filmet, volt előttem valamilyen kép, milyenek a lányok, milyen a könyv hangulata. Ez az az időszak, amikor a lányoknak még illik kalapot és kesztyűt húzni, illedelmesen viselkedni, nem futni és hajbókolni. Van házvezetőnő (aki tündéri), van napi munka, a gyerekek mellé nevelőnő kell, és az udvarlásnak még megvannak a maga szabályai. 


– Csúnya dolog zúgolódni, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a mosogatás és a takarítás a legkomiszabb munka a világon. Mérges leszek tőle, és az ujjaim is annyira megmerevednek, hogy nem tudok tisztességesen gyakorolni! – Beth ránézett eldurvult kezére, és akkorát sóhajtott, hogy ezúttal mindenki hallhatta." 

Itt még fontos a vallás, a napi házimunkák pontos elvégzése (amire van külön egy tanmese, milyen egy hét munka nélkül unatkozással töltve), milyen hogyha megtartjuk a haragunkat, és dühből, önzésből cselekszünk (erről is van egy baleset). Szóval, én nagyon erősen ajánlanám a mai fiataloknak, megérdemelnék, hogy egy kicsit belelássanak abba, hogy milyen volt régen. 

"– Akkor hadd tanácsoljam, hogy vegyétek fel ismét kisded terheteket; mert bár nehéznek tűnnek néha, azért jót tesznek nekünk, és úgy könnyebbednek, ahogy megtanuljuk hordozni őket. A munka hasznos, és itt bőven jut mindenkinek: megőriz minket az unalomtól, a rosszaságtól, jót tesz az egészségnek, a szellemnek, erősebbé, önállóbbá tesz, mint a pénz vagy a divat."

"Jobb boldog vénkisasszonyként élni, mint boldogtalan feleségként vagy épp szemérmetlenül férj után vadászva…"


Imádtam benne, hogy minden lány egy csuda jópofa karakter, Meg kicsit büszke, Jo szeleburdi, Beth, kedves és állhtatos (tele van ilyen szavakkal és most még ez van bennem), Amy pedig maga a hiúság. De ezek a rövid fejezetek mind egy kedves tanmese, egy mulattató történet, akár egy kis novella is lehetne, hogy milyenek ne legyünk, és hogy milyen megpróbáltatások érhetnek minket attól függetlenül, hogy jók vagy rosszak vagyunk.

 Könnyed, vidám, a kis tanmesék sorozata felüdülés volt a sok fantasy, disztópia és YA regény után.



A filmről: 
1994-ben készült belőle egy jó szereplőgárdával film, viszont itt felhasználták már a folytatáskötetet is (bár nem mindet). Mivel ez magában elég rövidke, és nem olyan eseménydús, mellérakták azt is mikor a lányok érett nővé érnek, nagyobb iskolába mennek, tanulnak, írnak, festenek, és férjet találnak maguknak. 
A fenti képek ebből a filmből származnak. 

A szereposztás: 
Josephine "Jo" March   Winona Ryder
Marmee March   Susan Sarandon
Theodore   Christian Bale (Ez itt nagyon vicces, mikor újra néztem a szereposztás, csak nevettem, hogy fel se tűnt.)
Amy March  Kirsten Dunst
Margaret "Meg" March   Trini Alvarado
Elizabeth   Claire Danes

A Folytatáskötetek pedig:
2. Jó feleségek (Igazából csak ez a folytatás, és eddig van benne a filmben is a történet)
3. Fiatalurak (Ezek pedig már Jo fiairól és az iskoláról szólnak, tehát az utolsó kettő végül is külön kötetnek tekinthető.)
4. Jo fiai

 

2015. augusztus 29., szombat

SZIN, Chili és Bábel

Ez most egy rendhagyó poszt lesz. Több okból is, de főként azért, mert beszámolónak indult a SZIN-ről, viszont most közbejött a Bábel, tehát összekombinálom a kettőt... de majd közben kiderül.


Minden úgy kezdődött, hogy jegyet vettünk augusztus 25.-ére, kb. márciusban a SZIN-re, mert nagy ÁKOS fan lévén ez az egy nap biztos volt, tűzön vízen át. Aztán rájöttünk, hogy végül is majdnem hetijegyet is vehettünk volna, jobban megérte, itthon alhattunk, de minden este kimehettünk volna párommal a koncertekre... Mindegy, annál maradandóbb lett az élmény.

A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) mindig a nyár utolsó hetére esik, általában a nagy zenei fesztiválok közül ez a záró akkord. Ezen a héten hétfőn még dolgoznom kellett, de fejben gondolatban már ott jártam a feszten. Kiválasztottam a ruhát, bújtuk a programfüzetet, mikor hova, merre, hogy.
Kivettem a szabit keddre, majd jól kialudtuk magunkat, beebédeltünk, és kisétáltunk, olyan kettő magasságában a partfürdőre, át a hídon. Kellemes 35 fok volt napon, de mivel mi nem akartunk már hazajönni, hosszú gatyában mentünk, szenvedve a meleggel.

Nem írnám nem pontról pontra mik történtek, imádjuk mindig a SZIN-t, kicsit ugranék és inkább behoznám a Bábel párhuzamot. Régóta szemezek már ezzel a kötettel, pontosan mióta szilveszter környékén elolvastam az Akkor szakítsunk-at. Most pedig mivel a kötet a fesztiválról szól, nem is találhattam volna jobb időpontot. Szerdán mikor délelőtt feltápászkodtunk, iszonyúan hiányzott az élmény, a hangulat, és abban a reményben olvastam bele a könyvbe, hogy egy kicsit tovább élhetem az enyémet általa.

A könyvről:

Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2013.
Oldalszám: 526.  old. 
Szerző: Leiner Laura

Fülszöveg:
Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel, aki a zárónapi koncerten lép fel. Na, de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… 
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.


Amit a könyvről tudni kell: 
- Laura mindig írtó fura/hülye neveket ad a szereplőknek. 
- Van közte végtelenül buta. 
- Egy mókamester.
- Egy szerencsétlen, aki a végére megtalálja a szerelmet. 
- És rengeteg jó humorú vicces párbeszéd, jó beszólások, mai dolgok (Twitter, sms kép, ezek nagyon tetszettek.)
- És istenien visszaadja a fesztiválhangulatot!!! 

Ahogy szerdán este, délután elkezdtem a könyvet, együtt éltem velük végig a pillanatokat, izgultunk, készültünk, elmentünk. Aztán örültünk a feltűzött (bár anyag alapú, kék karszalagunknak), de bent rájöttünk, hogy minden igaz, amit a hetijegyesekéről beszéltek. A VIP ezüst, a sima bérlet arany, bronz volt, és mi napijegyesek gyorsan feltűntünk délután a tömegben a kis kék napijegyes karszalagunkkal. 

Az elején belépve és végigmustrálva a kajakínálatot, szomorú voltam, mert nem lett meg a nagy színes SZIN felirat, pedig ott akartunk képet csinálni, helyette maradt a fehér Szeged, de az most annyira nem volt népszerű. 

Aztán egy bazi nagy ponyvasátorban megtaláltunk, hogy turizni is lehet (az Angex kiköltözött), így ott is eltöltöttünk némi időt, míg végül 3  pólóval lettem gazdagabb. Máskor hetekig nem találok ennyi jót, most sok mindent hoztak, direkt ide fesztiválpóló gyanánt, de tényleg jó volt a felhozatal.
Aztán megcéloztuk a Civil Falut, ami egy nagyon jó kezdeményezés a SZIN-en, civil szervezetek vonulnak ki, kicsit, hogy oktassák, neveljék, szórakoztassák a bulizókat. Mikor tesómékkal voltunk kint két éve, akkor is itt kezdtünk és nem bántuk meg. Kb. 50 nagy sátor volt, ilyen témakörökben, mint egészség, oktatás, társadalmi befogadás, zöld dűlő, tevékeny rét, és még kis útlevelet is kaptunk, amibe gyűjthettük a pecséteket, persze, mivel mi nem voltunk hetijegyesek, és pár helyen le is ragadtunk délután, csak hat pecsétünk lett (pedig nyolccal már esély lett volna nyereménycsomag nyerésére.) 

Amit viszont nagyon szeretek a faluban, hogy rengeteg élménnyel gazdagodunk. Voltunk az LMBT sátornál, a lisztérzékenyeknél, (ahol még kedves ismerőssel is találkoztunk), beszélgettünk a roma katolikus kollégium képviselőivel, akitől a csodás nap hennát kaptam a kezemre, majd az Erasmusos sátornál készítettünk kitűzőt is, gazdagabbak lettünk egy felakasztható műanyag kulaccsal, könyvjelzőkkel, és sok prospektussal. Imádom az ilyen begyűjthető fesztiválcuccokat, a régi frizbi és esőkabát még mindig megvan az előzőről, és csak kirakóztunk, meg kérdőíveket töltöttünk ki értük. Csupa móka és kacagás. 

Engem mindig ámulatba ejt a sok fura szerzet, de itt  ez nem zavar senkit. Az idő lassabban telik, az emberek jönnek mennek, és egyszer csak azt nézed, hogy egy lila hajú pár megy el melletted, vagy egy lány hátán egy birkás hátizsák lóg. De itt ez sem baj. 

Itt már olyan délután 6 körül járhatott és rájöttünk, hogy a bő ebéd nem tart ki estig, kerestünk egy gyrosost, és vettünk pitás gyrost, azt remélve, hogy az majd kitart reggelig. 
Mire kivártuk és megettük, már félig tartott a Kowalsky meg a Vega koncert, így még fotózkodtunk, nézelődtünk, vártuk, hogy vége legyen. Azt hiszem ez nem marad maradandó élmény. Aztán elfáradva, míg vártuk, hogy áthangszereljenek, lerogytunk a fűbe, és figyeltünk, beszélgettünk, meg a nagyon lassan gyülekező tömegben néztük a bohókás fesztiválarcokat. 

Besötétedett és 21:00 előtt pánikszerűen megindult a tömeg. Eddigre mi is bővültünk ismerőssel, és bár a fiúk be akartak menni előre középre a tömegbe ugrálni, én a magam 153 centijével nem vagyok az az erőszakos, ugrálós fajta (mint mondjuk Zsófi/Chili- aki a könyvben iszonyatos Red Hot Chili Peppers fan és semmi nem tartja vissza a dolgoktól, általában a kordon sem), így diszkréten megálltunk a színpad jobb szélén és a fejek fölött átnézve, kényelmesen nézhettem és táncikálhattam az ÁKOS nótákra. 
Bár én nem vagyok olyan nagy fan, mint a könyvben Zsófi, de nagyon szeretem Ákost évek óta, és most az Igazán turné keretén olyan számokat hozott áthangszerelve, amit a mellettünk táncoló 30-asok, 40-esek is élveztek. A dalok a teljesség igénye nélkül: 

Újrakezdhetnénk, Induljon a banzáj, Alig hitted, Monumentum, Ébredj mellettem, Indiántánc, Előkelő idegen, Calypso (az új kedvenc), Láss bennem mást, Keresem az utam, Hello, Jóslat, Érintő, Nézz rám, Ilyenek voltunk, 1984, Utolsó hangos dal, Igazán, Csak a dal, Ölelj meg újra. 

Volt lézer, füst, a végén meg már tomboltunk, ugráltunk, és nem érdekelt, ki látja, hogy kb. úgy táncolok, mint anyukám, de ilyenkor ki kell használni az alkalmat, hogy a sötétben mindenki a koncertet nézi :-D   Mindenképpen nagyon messze voltunk a színpadtól, mert vagy 4 méteres fotós árok volt a színpad előtt, még Ákos is megjegyezte, hogy ekkorát még nem látott. :-D Bár rendes ráadás volt, (azt hiszem 4-5 szám) két óra után így is vége lett a koncertnek, mi pedig beállva az áradatba, kicsit sodródtunk, de még nem volt kedvünk hazamenni. 

A Kaukázus épp a ráadást játszotta a nagy sátorban, utána pedig kerültünk egy nagy kört, belehallgattunk kicsit mindenbe, ahol zene szólt, és vártuk, hogy teljen az idő, mert még Odett koncertjébe is be akartunk nézni. Lerogytunk az OTP kényelmes nyugágyainál, és nem sok híjja volt, hogy  mi is ott aludjunk el a fesztiválon, közben meg nagy szemekkel néztem a magasból ugráló embereket és a tőlünk jobbra levő éjszakai vursli hangulatot. 

Elkezdődött Odett, de azt hiszem a második szám után állapítottuk meg, hogy ez nem nekünk való, benéztünk a silence medencébe (írtó mulis, hogy semmit nem hallasz, az emberek mégis villogó fülhallgatóval a fejükön táncolnak a saját zenéjükre együtt!?), majd olyan fél 2 magasságában elindultunk a kapuk felé. Szomorúan én is visszanéztem párszor, mint Zsófi, és konstatáltam, hogy bármennyire is lassan telik az idő, vagy másként, a jó dolgoknak mindig nagyon hamar végük van. 

Másnap tehát az élmény hiánya miatt nekiestem a könyvnek. Zsófi Red Hot Chili blogot vezet, ezért a fejezetek felosztása, nap, óra, és az események rövid összefoglalójával kezdődik. A szereplők néha kifejezetten idegesítőek, (Hippo, Boldi) és a könyv alapján nem bántam, hogy mi nem sátrazzuk végig az 5-6 napot, azt hiszem én nagyon nehezen tolerálnám a sátor összedőléseket, taposásokat, a fesztiváli fürdést. Sokat voltam nyári táborban, akkor elég volt annyi közösségi élmény, ezt a részt azt hiszem nem fogom visszasírni, de a könyv alapján kifejezetten van hangulata egy ilyen ébredésnek a sátorban alvás után. 

Sokat csetlenek, botlanak, de a legjobb, legérdekesebb szereplő nekem most kivételesen az egyik mellékszereplő, Kolos. Őt érzem a legnormálisabbnak, és korban közelebb állónak, az ő reakciót többnyire értettem is. A többiekét meg nem volt nehéz levenni már a könyv közepén. 


Minden esetre ezzel a sok oldallal Laura elérte, hogy 3 nappal hosszabb lett a fesztivál élményem, kicsit elúszhattam, milyen lett volna, ha végig kint vagyunk, megtaposnak, ázunk fázunk, de együtt szerzünk egy maradandó élményt, és ez megvolt a napijeggyel is. Még mindig hordom a karszalagot (még egy jó darabig) és nézegethetem a napocskát a kezemen. :-D Aztán ki tudja, talán jövőre majd hetijeggyel... 

2015. augusztus 19., szerda

23/50 30 év alatti írótól: Moskát Anita: Horgonyhely

23. ként olvastam a 6. pontot: Könyv egy 30 év alatti írótól. Először Leiner Laurát választottam, de mikor felfedeztem Anitát, változott a pont és a lista.

A könyvről:
Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2015.
Oldalszám: 448.  old. 
Borítókép: Marcela Bolívar
Sorozat: Gabo SFF 

Fülszöveg: 
Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. 

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. 
Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.

Gondolataim a könyvről: 
Ahogy megláttam a borítót, fenem rá a fogam, a fülszöveg pedig olyan csodát tartogatott, amit meg is kaptam. Nehéz lesz külön külön beszélni a könyv részeiről, mert egyben magában fantasztikus, de megpróbálom. 

Az elején megismerkedünk ezzel a számomra nagyon is szürreális világgal. Ma, amikor olyan évszázadok óta beidegződötten más társadalmi rendszerben élünk, furcsa volt megszokni, hogy a nők, és éppen a terhes nők irányítanak. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor kímélni kell a nőket, nem nagyon mozoghatnak, végezhetnek fizikai munkát, itt pedig ezt is fordítva találja az olvasó, ugyanis itt ők végeznek mindent a fahordástól a kapáláson át mindenféle cipekedésig.

Aztán ahogy előre haladtunk a könyvben, megismertük a karaktereket, és a teljes világképet (a tenyészek sorsát, a vizsgálónők szerepét, stb.) egyre inkább elrettentett és elrémített ez a világ. 


A karakterek nagyon valóságosnak tűnnek, és mindnek megvan a maga célja, amiért küzd, harcol és kész mindent feladni. Ez végtelenül emberi tulajdonság, csak ritkán kapjuk vissza ezt ennyire nyersen egy könyvben.
Vazil a szerelméért küzd, és egy ígéretet próbál megtartani a tudomány eszközével, Helgát a bosszú és a szabadulás hajtja, Larst a sértettség, a büszkeség, és a gőg, Britát a hatalom és a nagyravágyás, ahogy Dagrun-t is, és valamilyen szinten mindannyian meg is kapják a maguk "jussát", még ha nem is úgy, ahogy várták. Talán csak Odveig az egyetlen, aki kevésbé hibás a sorsában, és őt hamarabb eléri a végzete, de ő is küzd a maga módján.

Ami végtelenül tetszett a földevők szerepe. Nagyon jól kitalált, és annak ellenére, hogy maga a világ szinte elborzasztott, iszonyatosan jól fel van építve. Elhittem, hogy  férfiak a földevéssel ültethetnek, és etethetnek egy falut, hogy a könyvtárhajó hozza viszi a tudást, (ez kiváltképp tetszett), hogy vannak olyan nagy városok, mint Korgun, ahol az ilyen nők szervezetbe tömörülnek, és kiépítenek egy rendszert (amit minél közelebbről nézünk, annál kegyetlenebb. 



Viszont mindvégig ott lappangott a titok. Nagyon fúrta az oldalamat, és a legvégéig nem is sikerült rájönni. Folyamatos a feszültség, és nem lehet előre kitalálni a cselekményt. Fenn tartja az érdeklődést a váltott nézőpontokkal és elbeszélésekkel, kapunk háttértörténeteket, emlékeket a múltból minden karakterhez, ettől még teljesebb élvezhetőbb, befogadhatóbb lesz. 


Ami még a fentebb felsoroltakon kívül említést érdemel (karakter és cselekmény és a felépített világ mellett), az az, ahogy az eszméket, nemi szerepeket kezeli. Nem szájbarágós, a nyelvezete nagyon burkolt, mégis mindent értünk vagy sejtjük milyen érzések, indulatok gondolatok munkálnak a szereplőkben. Érdemes elgondolkodni mindenkinek, mi lenne, ha így kellene élnünk, mihez kezdenénk, el tudnánk -e fogadni? És ehhez képest hogy élünk most? Mit lenne érdemes most változtatni, Annak, aki nem olvasta a könyvet, lehet, hogy ez nagyon rébuszosnak tűnik, viszont nem akarom elvenni a felfedezés élményét attól, aki még meg szembesült vele a könyvben. 

A megoldás pedig, hogy miért vándorolhatnak a nők, brilliáns. És belegondolva olyan végtelenül egyszerű és kézenfekvő. Ám a végén már pont ezért is kegyetlen. Voltak oldalak, ahol már alig bírtam olvasni, néhol elég nautrálisak a leírások és nem is hinné az ember, hogy mindez egy fiatal lány agyából pattant ki. Félelmetesen nagyszerű. 

Néhány szóban a borítóról: 
A borítón látható festményt Marcela Bolívar festette, itt láthatjátok az eredeti teljes képet: Itt pedig a festő honlapját. Én azt hiszem beleszerelmesedtem a munkáiba, és ha jól megnézegetitek őket, kiderül, hogy más könyvekhez is válogattak már a munkái közül (a Gabo kiadó is, megtaláljátok, hogy melyikhez? ) 

Először, mikor megláttam a képet, arra gondoltam, hogy biztos festetett a kiadó egy képet, vagy felkértek egy grafikust, mert annyira passzol a könyv témájához a kép, hogy ez nem lehet véletlen. De a fenti honlapon csak ilyen éteri, mesebeli elvarázsolt képek vannak,  tehát nem nevezhetjük véletlennek. Látszik mindenhol hogy a kép alapja egy emberről készült fotó, amit utána digitálisan feljavít. És ezt baromi jól csinálja. Remélem, fog még a kiadó választani tőle képeket borítóra, mert egy pár igazán megérné, de addig is lehet nézegetni itt fent.


Összességében mindenkinek ajánlom, aki egy izgalmas, érdekes, új gondolatokat ébresztő fantasyt-sci-fit akar olvasni, egy ifjú lángelme tollából. 

2015. augusztus 18., kedd

Könyvélmény: John Green: Alaska nyomában

A könyv adatai: 
Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2014.
Oldalszám: 296.  old. 
Fordította: Szabados Tamás
Eredeti címe: Looking for Alaska

Fülszöveg: 
Első pia
Első balhé
Első csaj
Utolsó szavak
A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az első regénye.

Gondolataim a könyvről: 
Nem véletlen lett a bejegyzés címe könyvélmény és nem könyvajánló. Nem tudom, biztos bennem van a hiba, hogy vagy rossz sorrendben találnak meg John Green könyvei, vagy nem jó pillanatban, de úgy érzem, egy lejtőn vagyok és most csak lefelé repülök a Green könyvek között. 
Mivel a TFIOS-sel kezdtem, az elég magasra tette a mércét, nem hiába abból készült először film. Aztán jött a Papírvárosok, ami tetszett, viszont már nem adta meg azt a felemelő élményt, azt a varázst, pillanatot, ami az elsőben megvolt. Mivel hamarosan nekilátnak az Alaska nyomában-ból is filmet készíteni (ha egy biznisz beindul...) így úgy döntöttem, ha már benn van a könyvtárban, beiktatom gyorsan a nyári olvasmányok közé. 
A fülszöveg elmondja, hogy ez Green első könyve, és sajnos ez a stílusán is meglátszik. Lehet, hogy a saját élményeiből merít (sőt biztos), elhiszem, hogy voltak gonosz felügyelők, titokban iszogatás, cigizés, és kalandok, meg nagy balhék, de amit én most éreztem, hogy ezzel nagyon nem tudok azonosulni. 
Sem gimiben, sem az egyetem alatt nem voltam kollégista (direkt, és a mai napig nem bánom, mert isteni jó albijaink voltak a barátnőimmel), de így ez a világ teljesen kimaradt, e mellett soha nem voltam a nagy bulis, kalandozós, hámból kirúgós típus, ahogy most sem vagyok már, és egyszerűen azt hiszem e miatt nem tudtam egyáltalán azonosulni a szereplőkkel. 
A karakterek: 
Miles "ártatlan" 16 éves, aki arról híres, hogy megtanulja a híres emberek utolsó mondatait, és ezzel körülbelül ki is merítettük a karakter pozitív tulajdonságait. Amint bekerül a suliba, "megrontja" az Ezredes=Chip, és szinte mindenbe bevonják, ő meg engedelmeskedik mindenféle önakarat nélkül. 
Chip csak el akar menni otthonról és a Culver az egyetlen hely, ahol az tehet/az lehet ami akar lenni, és kiélheti a gonoszkodásait. 
Alaska, meg Alaska. Zárkózott könyvmoly, akinek százszámra van tele a szobája könyvekkel, amit el akar olvasni haláláig. És azért dohányzik, hogy meghaljon, mert szerinte az élet csak szenvedés. Az olvasás közben, főleg mivel friss az élmény emlékeztetett Margóra egy kicsit. Magának való, különc, aki minden buliban, bunyóban benne van, és nem fél keresni az élet nagy kérdéseit. 
Lara kedves mellékszereplő, sajnálom, hogy semmi értelmes nem alakult ki köztük, mert Alaskát nem tudta leelőzni, de mindenképpen pozitív karakter lenne. 
Végül Takumi, akit én azt hiszem a legjobban bírtam a könyvben. Mostanában ez egy furcsa érdekes kialakult kép, hogy a érdekes/vicces/furcsa mellékszereplőket kedvelem.

És hogy ebben találtam -e valami magvas gondolatot? 
Green könyveire mindig jellemző, hogy próbál valamire rávilágítani ebben a korban. Miles a Nagy Talán-t keresi, és azt hiszi, majd itt az iskolában választ kap a kérdéseire.
Ebben az esetben egy értelmes "metaforát" találtam, ami Alaskához és a labirintushoz kötődik, és ez a lényege Alaska számára:

Amikor először beszélnek róla:
"Egész életedet labirintusba zárva töltöd, azon töprengsz, hogyan szabadulsz ki egy nap, és milyen nagyszerű érzés lesz. Elképzeled a jövődet, de soha nem valósítod meg. Csak arra használod a jövőt, hogy segítségével elmenekülhess a jelenből."

És amikor Alaska elmondja mit gondol: 
"– Nem élet vagy halál a labirintus. 
– Jó. Akkor micsoda? 
– Szenvedés – mondta. – Rosszat tenni, és hagyni, hogy rossz dolgok történjenek veled."


És nekem valahol itt lett nagyon elegem a könyvből. Mert a TFIOS is negatív, depresszív a maga módján, de annak a kicsengése pozitív, a mondanivalója értékes, és mindezt a keserűséget humorral fűszerezi meg. De az Alaska nyomában nem találtam humort, nem nevettem fel, és abszolút lehangoló és negatív a vége. 

Pár szóban a borítókról: 
Mikor megnéztem külföldön milyen borítókkal jelent meg a könyv, rájöttem, hogy az hűen tükrözik a hangulatomat, és a könyvet is. Viszont végtelenül egyszerűek, semmi jellegzetes nincs rajtuk. 



Ehhez képest a magyar kiadások (a Gabo kiadó gondozásában) valami csodák. Élénkek, színesek, jó és egyedi vidám a betűtípus, és mindnek van valami kis rajz, ikon, ami viszont kifejezi a lényeget. A mellett, hogy a színűk szörnyen rikító, jól néznek ki egymás mellett, és a figyelemfelhívó jelleg is megvan. 
 Most már csak a Katherine a köbön maradt, majd meglátom, annak mikor állok neki, de most lehet, hogy egy darabig pihentetem John Green-t. Nem tudom. Hagynom kell, hogy ez leülepedjen.

Csak a nagyon fanoknak, és a középiskolában nagyon bulizóknak ajánlom, vagy ha nem féltek egy kis depresszív tinihangulattól!




2015. augusztus 15., szombat

22/50 Rossz vélemény a könyvről: Veronica Roth : A hűséges (Divergent 3.)

22. elolvasott: 31 pont: Egy könyv, amiről rossz vélemények vannak: Veronica Roth : Hűséges


A könyv adatai: Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2014.
Oldalszám: 450.  old. 
Fordította:Logos
Eredeti címe: Allegiant
Sorozat: Divergent 3 rész 

Fülszöveg:
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek. 
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

A beszámoló SPOILERES lehet, ha nem olvastad, óvatosan!!!!


Gondolataim a könyvről:

Ezzel a kötettel befejeztem a trilógiát. Végleg. Nagyon szomorú vagyok, hogy így hagyták abba. És Mérges, és dühös. Elindulnak, megint futnak, menekülnek, és van veszteség is. És ez oké is lenne egy trilógia befejező köteténél.
Kiderül az igazság a tervekről, mindig van egy nagyobb irányító (a kormány), a világ nagy, és nem vagyunk egyedül. Vannak rosszabb helyek, szenvedés, elnyomás, és több lázadó csoport is. Aztán kiderül, hogy végig mind csak alanyok egy újabb kísérletben, (a sok telep közül)  még mindig játszanak velük, még mindig irányítani akarnak, és ha úgy tartja kedvük, akkor gombnyomásra fejeket üríthetnek ki. Tetszett, ahogy a génes dolgot felépítették, de egy kicsit már túl volt a végén magyarázva, megint fajgyűlöltbe mentünk át, és azután a vége? …. Kész katasztrófa.

Most mivel még friss bennem az élmény, egy hangyányit a 1984 agymosását juttatja eszembe, hogy mennyire hatnak ránk csak az által, amit mondanak, ahogy mondják, amilyen környezetben élünk, és hogy meddig ismerjük a határainkat, és ez valahol elborzasztó, mert azt jelenti, hogy sosem tudhatjuk, mikor uralnak, irányítanak bennünket. 

A karakterek itt megint sokat vívódnak, de ugyan azok a problémák, egymásnak próbálnak megbocsátani, (Négyes-Tris- Caleb háromszög már nem volt annyira érdekes számomra, néhol idegesített, hogy még mindig itt tartunk 3 kötet után is.) Aki karakterileg talán a legtöbbet fejlődött az Peter és Christina. Tobias karaktere pedig teljesen felidegesített a végére, nem hittem el, hogy minden után képes lenne azokra a dolgokra, voltak pillanatok, amikor a könyvben a szála már nem tűnt karakter hűnek, és nem azért mert meg akart hökkenteni, hanem mert el lett rontva. 

Tris pedig.... annyi minden után, értem én, hogy nem lehet midig ő aki túléli, de akkor is, Egy ennyire közkedvelt, szeretett, fontos karaktert nem lehet így beáldozni, mert ennek nincs értelme. Akkor már inkább Tobias, vagy Caleb, vagy bárki más, de mikor olvastam, azt hittem ez is csak egy trükk, vagy majd később visszatért, a végén meg majd földhöz vágtam a könyvet.

Ilyenkor, ha nem érzem indokoltnak, nagyon nem tudok egyetérteni egy szereplő ilyen sorsával. Sírtam is kegyetlenül a végén (emiatt a sírós kategóriába is beleillene), de mivel a haragom erősebb a rossz vég iránt, így ebben a kategóriában hagyom, és majd lesz talán még egy másik sírós könyvem is. Minden esetre nem jó szívvel búcsúzom ettől a trilógiától. Pedig még a Négyes is listában van. Ezek után meg már pláne nem tudom attól mit várjak.
Miután végeztél a Hűségessel és a TFIOS-sel:
Először...
Két órával később:
-Dühös vagy? - Olyan dühös. 


Keresgettem egy kicsit az idézetek között, és egy párat hoznék a jobbak közül így a végére, elvégre mégis csak egy trilógia befejező kötete (akármennyire is nem értek egyet a véggel.) Ez a lentebbi kb. összefoglalja nekem a könyv mondanivalóját. Értem én, hogy mire akar rávezetni, és áldozat kell ahhoz néha, hogy a dolgok változzanak, de nekem ez akkor is nagy áldozat?

"Olyan, mintha egy félbehagyott mondat lenne a vidék: egyik fele a levegőben lóg, befejezetlenül, míg a másik egy teljesen más témáról szól."


"Sokféle úton-módon lehet bátor az ember ebben a világban. A bátorság olykor azt jelenti, olyasvalamiért kell élned az életed, ami túlmutat rajtad – vagy valaki másért. Van, hogy ehhez mindenről le kell mondanod, amit valaha is tudtál, vagy mindenkiről, akit szerettél. (…) De előfordul, hogy nem. Néha nincs többről szó, mint arról, hogy összeszorítsd a fogad, amikor fájdalom gyötör. Bátorság kellhet a nap mint nap végzett munkához, a lassú haladáshoz egy jobb élet felé."


Borítókról:
Még pár szóban,  borító viszont nagyon szép egységes. Hála istennek a magya változatban is ezt követték, és megvették mind a hármat a három részhez, de a kerek motívum minden és a betűk is szépen illeszkednek, úgyhogy legalább ebben szépen, következetesen követték a külföldi mintát. 

Ajánlom annak, aki végigszenvedte az első két részt, de nem fog nagy élményt kiváltani, és ne várjon sok jót a végére. 

2015. augusztus 12., szerda

Filmélmény: Papírvárosok

Vasárnap délután végre mi is eljutottunk megnézni a filmet. Hát, hol kezdjem, megpróbálom az elején.

Az este már jól kezdődött, mert korábban értünk oda, és volt időnk elszórakozni a jegyes nyereményjátékkal. Az egyik jeggyel nyertünk egy közepes üdítős popcorn menüt, ami már megadta az alaphangulatot, miután megszereztük a pénztártól, mi már boldogan bevonultunk megnézni a reklámokat.
Érdekes módon ott már kiderült, hogy a nézők nagy többsége lány, (milyen meglepő) és az ajánlókban is csak gyerekmese, fantasy, és tinis, fiatalos filmajánló volt (ó az irányított reklám varázsa..)
Megpróbálom Spoiler mentesen írni, bár nehéz lesz. 

 
A trailer elég sok mindent lelő előre, de mivel szerintem rengetegen olvasták már a könyvet, nem nagyon árulnak zsákbamacskát. 


A cselekmény...
Aztán elkezdődött. Örültem, hogy a kisgyermekkortól kezdik, és az elején igen pontosan követik is a könyves szemszöget. Q narrál, és szépen sorban haladnak az események. Szinkronosan néztük, így élvezhettük az eredeti akcentus és hanglejtés varázsát, ilyenkor mindig rájövök, mennyivel jobbak  a filmek eredeti nyelven (főleg amilyenek mostanában a magyar szinkronok).

Jönnek a cselek, és az a bizonyos éjszaka. Minden tetszett, kb. így képzeltem el, megvoltak a fontosabb részek, innen egy valamit hiányoltam (a Sea world ), szép az átmenet, meg értem én ott a hangulatot, de akkor is. És innentől elkezdődött egy lavina.

Jelenetek, komplett részek tűntek el a könyvből, vagy íródtak át. Elindul a nyomozás, el is jutunk szépen a bevásárló üzletig, és ott sok minden kimarad, vagy beleírják? (Hol a körömlakk? És az az álom? Nem emlékszem ilyenre.) Onnantól fogva hullámzott a filmélmény. Örültem, mikor megtaláltam egy-egy fontos részt, de sok minden apróság kimaradt, amire én számítottam (takaró, körömlakk, nyomozások a papírvárosokban, az ajándék autó:-D )

Az utazás meg egy teljesen külön fejezet. Nem a bálra akarnak visszaérni.... és hol a taláros nagy fogadalom, (amit én személy szerint imádtam) és utazás benne. (Azt hiszem a végén egy kép volt róluk talárban.) Az nagyon tetszett, hogy az órákat jelölték, és talán ott volt az egyik legviccesebb jelenet is (nem Benre gondolok, hanem a "sárkányos srácra") de akkor is.
A fehér tehén után meg már egy teljesen más történet. Nem álltak meg... épp ezt magyaráztam Daninak is. Mikor az ember úgy rohan, hogy hat percet tölt egy szupermárketben, nem áll meg cseverészni egy jó kocsival az éjszaka közepén az út szélén! Értem én a miérteket, meg hogy azok a párbeszédek kellettek a párok szemszögéből, és, hogy szépen lekerekítsék a szálakat, de akkor is. Az meg hogy otthagyják, és hazabuszozik.... komolyan, ott már mérges voltam. Nagyon.

Ezt már a végén csak az utolsó pár jelent enyhítette a feka-miki ajándékozással, és az utolsó képsorokkal. De a végéért nagyon mérges vagyok, és a könyvhűség itt alap fogalom lett volna szerintem. A Csillagainkban a hibánál sikerült, megkaptam azt az élményt és hangulatot, mint nagyjából a könyvnél. John Green elmondta az interjúkban, hogy fel kell rá készülni, hogy nem a könyvet kapjuk meg egyben, de nekem itt most kifejezetten olyan érzésem volt, mintha eladták volna, hogy jobban fogyasztható legyen. Sajnos.

A szereplőkről: 

Quentin Jacobsen Nat Wolff
Margo Roth Spiegelman Cara Delevingne
Lacey Pemberton Halston Sage
Becca Arrington Caitlin Carver
Ben Starling Austin Abrams
Radar Justice Smith
Angela Jaz Sinclair 

Egyértelműen Quentin volt aki mindent vitt. Illett hozzá a karakter, a srác helyes volt, de félszeg, sok mindent el tudott játszani az arcával, és ez egy főszereplőnél nem hátrány. Margo (Cara Delevigne), nem tudom, hogy mondjam, nekem furcsa volt. Olyan gonosz, vagy ellenséges a pillantása (a szinésznőé), és ettől én nem tudtam elvonatkoztatni, mintha mindig gonosz dolgokon járna a feje. Mivel főleg csak az elején és a végén látható, nem szerepel olyan sokat, de nem tudom, nekem nem lopta be magát a szívembe.
Akik még szintén szuper jó választások voltak, Radar és Ben. Ilyennek képzeltem el őket, és hozták is a könyves karaktereket. Meg persze már a párbeszédeik is olyanok, ami egy jó karaktert élővé teszi. Főleg Ben esetében. Annyira lüke, hogy az már lassan kedvelhető. 
A többiek nem hagytak bennem sajnos mély nyomot, de a lényeg megvan így is.

A zenéről:
Imádom a filmzenéket, de sajnos most ez nem hagyott bennem mély nyomot. A Csillagainké egyértelműen itt is jobb volt. Van pár kiemelkedő dal, de sajnos nem maradandó az élmény magában. A film alatt is alig érzékelhető. Amiket kivastagítottam, azok tetszettek jobban és mivel meghallgattam a cd-t a film előtt, ezeket fel is ismertem.

A dallista: 


1. Santigold – “Radio”
2. Twin Shadow – “To the Top”
3. Sam Bruno – “Search Party”
4. Kindness – “Swingin Party”
5. Vance Joy – “Great Summer”
6. Vampire Weekend – “Taxi Cab”
7. Son Lux – “Lost It To Trying (Paper Towns Mix)”
8. Saint Motel – “My Type”
9. Galantis – “Runaway (U & I) (Svidden & Jarly Remix)”
10. HAIM – “Falling”
11. Grouplove – “No Drama Queen”
12. De Lux – “Moments”
13. Alice Boman – “Be Mine”
14. The Mountain Goats – “Used To Haunt”
15. The War on Drugs – “Burning”
16. Nat & Alex Wolff – “Look Outside"

És hogy mégis miért ajánlom nagyon mindenkinek? 

Mert a végén megékezik az életérzés. Ott vagyunk, együtt, és a közös kalandok, a nyomozás, a fiatalkori barátság öröme, emléke bánata az ami örökké összefőz minket, őket. Ezt az életérzést akarja eszünkbe juttatni, közvetíteni, felidézni. Még ha nem is könyvhű, a mondandóval teljesen egyetértek. Ilyen az első örök szerelem, amikor még minden csillog, és titkos, és vágyakozó. De mindez akkor igazi, ha van kinek mesélni róla, kivel megosztani a felfedezéseket, és ámogatni egymást, mikor kiborul a másik. Ezt jelenti számomra a Papírvárosok, hogy nem merengünk, hanem kihasználjuk, megéljük a mindennapi pillanatokat közösen, és megosztjuk egymással.