Könyvajánló: Gayle Forman: Eltévedtem

Korábbi ajánlóimat Forman könyveiről itt olvashatod.

Könyvajánló: Gayle Forman: Itt voltam

Eredetileg a kihívásba szerettem volna, ahhoz a könyvhöz, amelyik megríkat, de mivel inkább csak szomorú és depressziós lettem tőle, de nem sírtam, így nem tenném bele a kihívásba, hátha elkap majd egy másik.

A könyv adatai:
Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2015
Oldalszám: 280 old.
Fordította: Heinisch Mónika
Eredeti címe: I was here

Fülszöveg:

Codyt óriási megrázkódtatás éri, amikor a legjobb barátnője, Meg öngyilkosságot követ el egy motelszobában.
Mindent megosztott Meggel, és Meg is vele – hogy tehetett ilyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül? Amikor Cody elutazik az egyetemi városba, ahol Meg tanult és szobát bérelt, és összeszedi a holmiját, rájön, mennyi minden titokban maradt előtte. Beszűkült kisvárosi életébe zárkózva alig tudott valamit Meg lakótársairól, ahogy a színpadon vadnak és lehengerlőnek tűnő, de közben fájdalmas titkokat őrző rockgitárosról, Ben McCallisterről sem. Sejtelme sem volt a jelszóval védett mappáról Meg laptopján, de miután váratlanul sikerül megnyitnia, lassan mindent kétségbe von, amit korábban a legjobb barátnőjéről tudott.
A világhírű írónő most sem okoz csalódást a Ha maradnék és a Hová tűntél? rajongóinak.


Gondolataim a könyvről:
 Megint egy Forman könyv, ami nem szokványos. A borítófül alapján nagyon nem erre számítottam. Tudom, hogy Formant foglalkoztatják a filozofikus gondolatok, és minden könyvét (Ha maradnék, Hová tűntél?, Csak egy nap, Csak egy év) olvastam, de ez most nagyon más.

Az öngyilkosságról szól, néhol nagyon belemászva. És az utána szóló kérdésekről. Kik szenvednek, hogy érez a család, a barátok? A bűntudatról, ami mindenkit mardos, és a megbocsátásról, ami csak a könyv végén jön el. Hosszú az út, és alapvetően ez a könyv azt hiszem ebben segít. Hol a nyomozással a laptopon, hol a beszélgetésekkel, hol összehasonlításokkal, hol csak a sírással, hol az utazással, hogy felfedezzük a közös emlékeket, élményeket.
Szívem szerint adnék neki 5 csillagot, mert eszméletlen jól meg van írva ez is, de olyan depresszív a téma és a könyv, hogy még most is nyomott vagyok tőle, így csak négy és felet kap Moly.hu-n.

És pont ezért készült. Hogy az ember elgondolkozzon ezeken. Forman utószavából kiderül, hogy ez a könyv is megtörtént eset alapján íródott, mint Mia regénye, és szeretné felhívni a figyelmet a támogató csoportokra, alapítványokra, és a megelőzésre. Ha előbb olvasom ezt, akkor nem visz félre a fülszöveg, de hát ezért utószó, az utószó, és úgyis végigolvastam volna.

"Jegyezd meg: a bátorság ellentéte nem a gyávaság, hanem a beilleszkedés."

Érdekes, hogy a regény közben folyamatosan vártam azt az aha élményt. A Ha maradnék az elbeszélés stílusában volt nagyszerű. Az emlékek és a jelen, az álom szerű világ. A Csak egy nap pont azért, mert az egy napnak rengeteg meghatározó következménye lett, és megmutatta, hogyan változott meg a szereplő  amiatt az egy nap miatt, az utána következő egy évben. De itt, csak megtörténik az öngyilkosság, és bár kapunk emlékeket, itt is lényegében a szereplők csak próbálják feldolgozni, megérteni, megemészteni, miért történt ami történt.

A meglepő az, hogy közben pont ettől jó. Megint vannak benne nagyon fontos alap mondatok, gondolatok, amin az ember tovább meditálhat, olvashat, kereshet. Ezeket várom, keresem, cetliztem a könyvben. Ilyen kis üdítős gondolatok voltak a macskás részek (és Ben-es részek).

"Visszamegyünk Ben házába,kipakoljuk a holmiját,aztán fél órát azzal töltünk, hogy egy elemlámpa fényével cikázunk a falon, és lessük, ahogy Gint és Megint kergeti a fénykört.
Azt hiszem, hónapok óta nem szórakoztam ilyen jól."

Vagy ez:
"Annyi út létezik. Sokféleképpen lehet élni, meghatározni, hogy egyénileg mit jelent számunkra az élet. Annyira szegényes a felfogásunk, és miután ezt megértetted, miután eldöntötted, hogy nem hajolsz meg a mesterséges akadályok előtt, bármi lehetségessé válik, és az ember felszabadul."


Ebben a kötetben nem Meg a főszereplő. Itt Cody és Ben a főszereplő. Meg csak az ok. Szerettem a bájos évődést, és ahogy az ő kapcsolatuk lassan kialakul, és egyszer majd biztos újra fogom olvasni, de most még emészteni kell. Nekem is.

Borító extra:
A Ciceró szerencsére az eredeti borítót vette meg, csak a címet fordította, angolul így néz ki, mellette láthatjátok Formant, az írónőt. Benne van az útkeresés, szerintem az egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartozik, szépen kifejezi a könyv tartalmát.

 

Angliában a könyv megjelent a Ha maradnék és a Hová tűntél? stílusú borítóval. Ez is szép, és azok mellett a könyvek mellett egységes kiadásokat kapunk a szerzőtől. Ez is jól sikerült, bár nekem a fentebbi, az eredeti jobban tetszik. 

 Fájdalmas, szívet tépő, mély és elgondolkodtató. Majd tökéletes Forman-élmény.

Könyvajánló: Gayle Forman: Csak egy év

Akkor jöjjön a folytatás. Szerencsés vagyok, hogy később találtam meg a könyvet, mert így tényleg csak pár napot kellett várni, hogy a könyvet folytathassam. Itt olvashatjátok a Csak egy nap véleményemet.
Lássuk az érem másik felét, mi történt Willemmel.

A könyv adatai: 
Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2014

A tartalomról, fülszöveg:

Amikor kinyitja a szemét, Willem nem tudja, hol van – Prágában? Dubrovnikban? Vagy visszakerült Amszterdamba? Annyit tud, hogy ismét egyedül van, és meg kell találnia egy lányt, akinek Lulu a neve, és akivel egy varázslatos napot töltött Párizsban. Volt abban a napban – abban a lányban – valami, amitől Willemnek azt kell gondolnia, hogy a sors is egymásnak szánta őket, így Lulut keresve beutazza a világot Mexikótól Indiáig. Ám ahogy telnek a hónapok, és Lulu még mindig utolérhetetlen, a fiú kezd kételkedni benne, hogy a sors keze olyan erős lenne, mint képzeli…
A Csak egy nap romantikus, érzelmes párdarabja a döntésekről szól, amelyeket hozunk, a véletlenekről, amelyek csak úgy jönnek – meg a boldogságról, ott, ahol ezek találkoznak.

A Csak egy éjszaka című novellával kiegészítve.

Spoilert tartalmazhat! Akit ez zavar, csak azután olvassa, ha a könyvet elolvasta!


Gondolataim a könyvről:
El kell mondanom, nagyon kíváncsi voltam, és nem bírtam ki. A végén kezdtem, a novellával. Sejtettem, hogy kevésbé lesz izgalmas így, hogy az első részben  már lelőtték a nagy poénokat, ez a könyv inkább kiegészítés, bemutatja a másik szemszöget, nézőpontot. Aki erre is kíváncsi mindenképpen kötelező.

Szóval elolvastam a novellát, megnyugodtam, és utána a következő nap kezdtem neki Willem utazástörténetének.
A sztori onnan indul, hogy Willem felébred, a kórházból indulunk, és lassanként ahogy neki eszébe jutnak a dolgok, egyre jobban szeretnénk már mi is menni és keresni Lulut, akiről így nézve, ő se tud sokkal többet.

Hihetetlen olvasni, hogy egy nap után milyen kevés infót szedtek össze egymásról, mégis mennyi mindenre emlékeznek mind a ketten. A párizsi egy nap emléke folyamatosan átszövi a történetet, ettől mi is megint újraéljük, és várjuk, hátha most mégis megtalálja. Ahogy ez nem sikerül, hazautazik, és a barátai segítségével elkezdik végignyomozni az apró részleteket.

Imádtam a barátai vicces nevét, ahogy a légitársaságokat és a szállodákat nyomozták. Mexikó a véletlenekről szól, és arról, hogy mennyire fontosak a véletlenek. Nem ott kellett és nem akkor találkozni. Pedig milyen kicsin múlott.. És az a sok papucs, még mindig nem értem, hogy merték ott hagyni őket.

Allysonnal ellentétben ő nem újrakezdeni akart, hanem valamit lezárni. Kiderül az is, milyen volt Bram és Yael, számomra ezek a részek voltak igazán érdekesek. Milyen volt a gyerekkora, miért mondja,  azt Párizsban, hogy ők a tökéletes példa a Foltra :-D


Nagyon szerettem az indiai részeket, hogy amikor már igazán szét volt esve, ahhoz az emberhez ment, akihez igazán kellett. Rendbe kellett tennie a kapcsolatait, mielőtt tényleg Luluval találkozott volna. Jah és hát az Indiai filmforgatás, az valami hihetetlen, ebben a könyvben indiaiul tanulunk, és kiejthetetlenül hangzók nevek is vannak :-D







A végén Willem is az alkotásban éli ki magát, szerettem azokat a részeket is olvasni. Szép keretet ad neki megint a Shakespeare darab, és olyan jó volt olvasni közben a gondolatait, ahogy tényleg úgy mondta, Neki, ahogy azt Lulu érezte közben.


A novella: ez a könyv alapvetően ugyan ott ér véget, ahol Lulué. És ez engem bosszantott, mert kíváncsi lettem volna még, még még többre, tudni akartam, hogyan zárják le. És azon a nagyon forgalmas napon a novellában ez megtörtént. Megtaláltam a megnyugvásomat, és a boldog lezárásomat, ami ahhoz kellett, hogy félretehessem nyugodtan.

Pár szóban a borítóról:
Bár ez a kötet már az eredeti angol borítóval jelent meg, szerintem nagyon szép és összeillik a mi magyar másik borítónkkal. Szeretem benne ezt a kékes hangulatot, a pasztell finomságot, és a kép szépen tükrözi ennek a résznek a tartalmát, itt jobban jártunk az eredetivel.

Végezetül:
Ajánlom annak, aki kíváncsi Willemre. Honnan jön, mi történt vele, ez mind kiderül ebből a könyvből. Ám nem okoz maradandó élményt, ez sajnos már nem olyan átütő, mint az első kötet, és itt ott vannak benne nagyon bosszantó dolgok. (Tengerben úszás Mexikóban.) Inkább nevezném kiegészítő műnek, izgalmakat és szép lezárást a novella adhat.


Bónuszhír!!!: A héten megerősítették, hogy film készülhet mind a két könyvből, külön, külön. JuJJ, az remek lenne, már csak jó színészeket kellene találni!

Könyvajánló: Gayle Forman: Csak egy nap

Kerestem egy könyvet, ami hasonlít a Ha maradnék élményéhez. Aztán rákerestem Formanre, és megláttam, hogy vannak már más könyvei is azóta, így jutottam el a Moly.hu-n a Csak egy nap-hoz. Ami ráadásul megjelent magyarul is. (És az csak később derült ki, hogy már a második része is úton van, és azon a héten jelent meg, amikor befejeztem az elsőt. :-D)

Szóval így.

A könyv adatai: 
Kiadója: Ciceró
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám:392. old.
Fordító: Sóvágó Katalin

A tartalomról, fülszöveg:

Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.
A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet. (Moly.hu)

Mikor elkezdtem olvasni, nem hittem, hogy tud még egy olyan jó könyvet írni, mint a Ha maradnék sorozat, de sikerült neki. Ez a regény egy utazós regény, amit mostanában nagyon szeretek olvasni. E mellett Allyson története arról is szól, hogy hogyan találjuk meg önmagunkat, a céljainkat, merjük megvalósítani az álmainkat, vágyainkat, és néha ehhez csak egy kis lökés hiányzik… esetünkben egy felejthetetlen nap. 

Imádtam annak a párizsi napnak a leírását, ahogy Allyson Luluvá alakul, és bátor és merész. Én talán nem mernék ilyen lenni, még egy helyes, kedves ismeretlen idegen mellett sem. Azokról az élményekről szól, amikor az embernek utaznia kell, megismerni magát, a világot, bejárni idegen helyeket, megismerni idegen ízeket. Mikor kiszakadunk anyánk szoknyája alól és elkezdünk önállósodni. A sarkunkra állunk és azt mondjuk, megcsináljuk magunk! 

Szerettem benne hogy azon az egy párizsi napon nem átlagos helyekre mentek. A csónakázást, a sütizést, a sok vonatozást, a biciklizést, az ételeket, (éljen a hagelshlag!).

A folyamatot, hogy a csavar után Allyson a mélypontból hogy épül fel, szedi össze magát a többi tényező hatására. Már máskor is kiderült, hogy a figyelemelterelés jó módja a felejtésnek, és ebben még Shakespeare is tudott segíteni. Jók azok a művek, amik valamilyen klasszikust ajánlanak, a köré építenek, erre nagyon jó példa volt az Ahogy tetszik. 

Imádtam Dee-t , a karaktert, és amit Allysonnal tett. Szépen kibontja ez a rész Allyson lélektani fejlődését, felépülését. És a java még csak ezután jött. Visszamenni és megküzdeni a démonokkal. Franciául káromkodni… és felkutatni.

Tetszett a bátorsága, hogy leírta a változást. Mennyi minden történet abban az egy évben! Franciául karattyol, és idegen ausztrálokkal beszél… és a vége. Hát nem csalódtam. Egy hangyányit szirupos, de minden a helyére kerül, és kiderül, hogy bár a véletlenek fontosak, még sincsenek igazán véletlenek.

Aztán jött a kegyetlen és hirtelen függővég. És kiderül, hogy van második rész, így már azon a napon 

előrendeltem, mikor befejeztem az első könyvet. A második könyvben Willem szemszögéből ismerjük meg a történetet. Mi történt? Hol volt egy évig? Ő is kereste? És megmaradt rajta a folt? Mi történt akkor, és ő hogyan érezte magát ebben a mesében. De ez már a történet másik fele, ami egy másik posztba kerül.

Végül, ha egy részt kellene kiemelnem, a kedvenc idézetem azt hiszem a folthoz és a szerelemhez kapcsolódik:

„– Ez a beleszerelmesedés. – Belemártja a mutatóujját a palacsintája töltelékébe, és rápöttyent egy csepp nutellát a csuklóm belső oldalára. A nutella forró, nedves, és elkezd szétterülni az izzadt bőrömön, de mielőtt lefolyhatna, Willem megnyalja a hüvelykujját, letörli rólam a nutellát, és a szájába dobja a krémet, olyan sebesen, ahogy a gyík kapja be a legyet. – És ez a szerelem. – Itt megfogja a másik csuklómat, azt, amelyiken az órát viselem, és addig fordítja el a pántot, amíg meg nem leli, amit keres. Ismét megnyalja a hüvelykujját, de most az anyajegyemet kezdi dörgölni, keményen, mintha eltüntetni próbálná.
– A szerelem egy anyajegy?- tréfálkozom, míg elhúzom a karomat, de a hangom beleremeg, és a csuklómon ég valamiért a hüvelykujja nedves nyoma.
– Olyasmi, ami sose jön le, bármennyire akarod. „

Az angol borító se csúnya, nagyon szép összhangban van a két könyv, és bár nálunk nem ez lett a magyar, nekem a miénk sokkal jobban tetszik, és kifejezőbb a könyv tartalmát nézve.

Ez meg egy másik, ami jól összefoglalja a könyvet:

„Valóban folt esett rajtam. Függetlenül attól, hogy szerelmes vagyok bele, hogy ő volt-e szerelmes belém egyáltalán vagy hogy kibe szerelmes most, Willem megváltoztatta az életemet. Megmutatta, hogyan kell eltévedni, utána meg én mutattam meg magamnak, hogyan kell rátalálni az útra.
Talán mégse a véletlen rá a jó szó. Talán a csoda az.
Vagy talán nem is csoda. Talán csak ilyen az élet. Amikor megnyitjuk magunkat neki. Amikor odaállunk az útjába. Amikor azt mondjuk, hogy igen."

Hamarosan írok a másodikról is, de addig is mindenkinek ajánlom ezt! Aki az utazós regényeket és Formant szereti, imádni fogja a könyvet!