2014. december 17., szerda

Könyvajánló: Spirit Bliss: A jelen árnyai – Démoni érintés 3.

Spirit könyve közvetlenül Kittié után jött novemberben, a könyv jellegét mutatja, hogy két este alatt átrágtam magam izgalmamban, hogy mielőbb megtudjam, mit tartogat nekünk Spirit. Most sem kellett csalódnom.


A könyv adatai: 
Kiadója: Könyvmolyképző
Magyar kiadás: 2014
Oldalszám: 360. old.
Illusztrálta: Benina

A tartalomról, fülszöveg:
A jó mindig legyőzi a gonoszt, legalább is a mesékben. Ám ez most nem egy mese. Itt a vámpírok tényleg harapnak, a hősök pedig nem golyóállók.
Neked lenne elég bátorságod szembeszállni a Gonosszal?
A Véreskezű azt hitte, elérte célját, tervébe azonban porszem került. Szüleit kiszabadítják az ellenállók, ám pokoljárásuk ezzel nem ér véget. Az ellenállók bizalma megrendült a vezetésben, félnek, hogy a Katie hasában növekvő magzat elhozza a valódi világvégét. A félelem pedig a legjobb embert is szörnyűségekre veheti rá.
Katie felkészül, hogy a merényletek folytatódnak ellene, ám legnagyobb meglepetésére valaki más kerül a célpontba. Elképzelni sem tudja, ki és miért akar végezni gyermekei apjával. Mindeközben pedig ő maga is választás elé érkezik. Két férfi, két szerelem, két út és egy nehéz, életre szóló döntés.
Vajon ki akar ártani Paytonnek? Ő vagy Casimir nyeri el végül Katie szívét? És ami a legfontosabb, a gyermekből valóban a Véreskezű válik, vagy sikerül megváltoztatniuk a jövőt?
Titkok, merényletek, kalandok és egy anya feltétlen szeretete és bizalma. A méltán fordulatosnak nevezett Démoni érintés trilógia utolsó része téged is elvarázsol majd. Készítsd elő a zsebkendődet, és vigyázz az álladra, nehogy leessen a döbbenettől!
Hagyd, hogy a démon érintése még egyszer megbabonázzon…


Gondolataim:
Imádom és egyben szeretem és szenvedek is Spirit könyveiben ezektől a szörnyű befejezésektől!
Rengeteg a kérdés, és most aztán tényleg van min elmerengenie az embernek a könyv olvasása után. 

A történet onnan indul, hogy Payton és Katie bezárva várják, hogy megérkezzen a felmentősereg, de közben, szépen lassan ők is változnak. Mindketten. Payton figyelmesebb lesz, Katie két jó között nem tudja melyiket válassza. Casimir megjelenése pedig csak bonyolítja a helyzetet.

Az ellenállás menedékházában furcsa emberek, és érdekes karakterek érkeznek, nem tudni ki barát, ki ellenség, és Casimir elhidegülése még inkább megzavarja és begubózásra készteti Katiet. Régen elpárolgott már az első rész hangulata és vággyal teli epekedése, az anyaság válik a központi témává.

Sok kérdés merül fel. Mi ér többet? Egy eljövendő jövő megállítása, vagy az anyai ösztönök? Képesek lennénk -e feláldozni a gyermekünket, ha arra vinne a szükség? Honnan tudhatjuk, hogy amit teszünk, nem attól változtat -e meg mindent? Hogy a kedves kis csecsemő, a  nehéz és később hátrányos helyzet során nem változik-e meg? Nagyon nehéz úgy posztot írni róla, hogy az ember ne lőjön le nagy spoilereket, viszont általánosságokban meg nem derül ki sok minden a regényből, ez is mutatja, mennyire összetett, és azért jó ha tisztába vagyunk azzal, mi történt az előző két regényben.

 Végig izgalmas és fordulatos, nem sejtettem előre a merénylő kilétét, csak mikor az kiderült. A legszomorúbb talán az, hogy nem is kapunk igazán válaszokat. Casimir döntött, Katie pedig megvédi, amit jónak gondol, de a könyvet végigolvasva olyan érzésem volt, mintha mindent kezdhettünk volna elölről.A könyv közepétől már látható volt, hogy Ki felé húz Katie, és ebben a könyvben Payton karaktere is sokat fejlődött, nekem a könyv végére belopta magát a szívembe.

Viszont a könyv végén megint csak kérdéseket kapunk, és sejtelmes válaszokat. Meg tudják őket menteni? Nem válnak gonosszá? A regény végének fordulatai alapján (névváltoztatás), minden arra mutatott, hogy nem, mégis, voltak változások, és merenghet ki ki kedvére mi történhet velük ezután.

Alapvetően nem szeretem az olyan könyveket, ahol a befejezést a képzeletre hagyják, nyílt és az olvasónak kell továbbgondolnia. Pont azt szeretem egy történetben, hogy kerek, vagy elnyerik méltó jutalmukat, vagy boldog véget érnek, a gonosz vagy győz, vagy veszít, még ha áldozatok árán is. Itt viszont nem tiszta a kép, és azzal, hogy ez egy befejező rész, úgy érzem, mégsem fejeztük be a történetüket.

A borítóról:
Nagyon szép egységes, és jól összefogja a képet az alcím alatt tekergő piros vonal. Megvan rajta a Vörös Pöttyös alapjegy a fekete alapon vamilyen minta. Alapelem a maszk és piros minta a bal alsó sarokban. Az elsőben az időutazás, a másodikban a jövőben történt kalamajka, a harmadikban az anyaság jelképe. Spirit borítói mindig utalnak a regény tartalmára, kifejezőek, egységesre tervezettek, és azt hiszem, itt is az utolsó sikerült legjobban. Nekem azon tetszik legjobban a két maszk, színe, elrendezése.



 Extrák:
Benina Spirit trilógiájának utolsó könyvébe is készített megint rajzokat, ám itt a három kötetből egy-egy jellemző jelenetet ragadtak ki. Hála istennek kettő bekerült az én kedvenceim közül is. Az egyik még az első részből való, a másik pedig az utolsóból. Aki olvasta már, biztos felismeri őket, Beninának nagyon hitelesen sikerült elkapnia azt a két jelenetet.


 Minden jog Benináé!

Összességében ajánlom mindenkinek, aki pár fordulatos, gyomorszorongató és izgalmas órát kíván eltölteni. Aki pedig olvasta az első két részt, ebben sem fog csalódni, itt is maradtak elvarratlan szálak, lehet tovább izgulni :-D



3 megjegyzés:

  1. Nincs meg neked véletlen e-bookban?

    VálaszTörlés
  2. Nincs meg neked véletlen e-bookban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Sajnos nincs, de mivel én is támogatom és ismerem is az írót, így nem is küldeném, küldöm el senkinek, ha meg is lenne. Nem tudom próbálkoztál már a könyvtárban, vagy Moly-on utazókönyvként elkérni? Ismerősöknél esetleg? Tudom, hogy drágák a könyvek, de még mindig jobb előbb kölcsönben elolvasni, még ha várni is kell rá, mint letölteni, hogy utána meg a kevés példányszám vétel miatt ne jelenhessen meg a többi rész.

      Aranymag

      Törlés