Amíg várakozunk- Szösszenetek az életből

Avagy ki siet jobban?!- egy egyetemista reggele

Amíg az ötödik fejezet javítására várakozunk, addig, úgy gondoltam felteszem egy kisebb novellámat, ami nem Twilight-os, inkább olyan kis egyetemista fricska. Elnézéseteket kérem a késedelemért, de még nem vagyunk meg a javítással teljesen, és közben meglátogatott Szegeden a Kersztanyám, így lassabban megy az írás. Ígérem, amint kész, felrakom, és már elkezdtem írni, a 6.-at is, így remélem utána azt is fel tudom tenni gyorsan:-)

Novella az ifjúsághoz : Egy egyetemista reggele, avagy ki siet jobban

Az a berregő hang a fülem mellettem már megint nem akart elhallgatni. Csak csörgött, és csörgött, mire nagy nehezen feljebb tornásztam magam az ágyban, és hunyorogva kezdtem el kezemmel csapkodni a sivító telefonomat. Miután ezen a fázison túlestem, úgy döntöttem megérdemlek még 5 percet, mielőtt végleg elhagyom meleg és kényelmes fészkemet.

Majd egy félórával később rájöttem, tényleg ki kellene kelnem az ágyból, hogy sikeresen beérjek a kora hajnalban kezdődő szemináriumomra.

Feltettem a vizet a teának, de miközben meggyújtottam a gázt, sikeresen bevágtam az ujjam az asztal sarkába.

– Ez a reggel is jól indul – gondoltam miközben a mosogatóhoz ballagtam és egy kis hideg víz alá tartottam, hátha enyhül a fájdalom. Miután így lefagyasztottam fájó ujjamat, folytattam a reggeli rutinomat.

Felpillantottam az órámra ás megdermedtem – fél órám maradt, hogy megmosakodjam, megreggelizzem és felöltözzem. Majd elkezdődött a szokásos reggeli kapkodás.

A fürdőbe rohanva, arcmosás, fogmosás, megpróbálok emberi fejet varázsolni magamnak. A szemceruza kiesik a kezemből, de mindegy. Így is jó. Aztán a felálló fufrumat próbálom megszelídíteni, némi víz, hajhab és egy hajvasaló csodákra képes. Hozott anyagból dolgozunk, és sajnos az nem változik.

Egy gyors kanyar az WC-re, majd futok tovább.

Benyomom a tévét, hogy felmérjem mi a napi bulvár, milyen idő lesz, és kinézek. Az ég be van borulva, és délutánra esőt mondanak. – Fantasztikus még ez is, már látom, hogy a mai nap sem kellett volna felébredni. – morgolódom magamban.

Ruhakeresés. Ez szennyes, ez már túl meleg, ez még túl vékony az esős időben és nem jövök haza csak este. Tehát több réteg kell, ami szellős, vékony, és ledobhatom a teremben és órákon, ha nagyon meleg lenne. Az ágyon kipakolom végre a harmadik összeállítást, amit elviselhetőnek gondolok, és idegbeteg módon magamra kapkodom. Fülbevaló keresés, ami színben pont passzol és egy hosszú nyaklánc, sok kis csillogó izével és lebegő nagy gyöngyökkel.

És mivel a ruhával sokáig szöszöltem, lemondhatok a reggeliről, így csak felmarkoltam két zsömlét, egy almát és egy tábla csokit – ami az esti órák alapvető túlélő készletéhez tartozik - és nagy lendülettel az este összekészített táskámba hajítottam.

- Úristen, hol a kulcsom – gyakran gondolkodom el rajta, hogy kellene egy fém csipogtató, amit ilyenkor előkap az ember és megkeresi vele a folyamatosan elbújó kulcsomóját.

Még öt perc keresés után megtaláltam a polc tetején - mert ugye nem néztem eddig szemmagasságnál feljebb – és ekkor már szinte futva zárom be az ajtót.

Az utca saroknál még épp, látom mikor kikanyarodik előttem a villamos pótló busz. Nagyszerű- még öt perc az amúgy is öt perces késésemhez. De kivételesen a következő egészen hamar megérkezett, majd felpréseltem magam a második lépcsőfokra. Habár elég gyorsan haladtunk, két piros lámpát kaptunk, és a java még csak ez után jött.

Az egyik forgalmas kereszteződéshez egy öreg néni közelített négy lábú, kis járókeretével korát is meghazudtoló lassúsággal, majd a mi kedves buszsofőrünk illedelmes vezető módjára lelassított és utat engedett a néninek. Mikor már végleg elkapáltam magamban a lehetőséget, hogy időben beérjek az órámra, legnagyobb meglepetésemre a néni felkapta kis négylábú trabantját és úgy átvágtatott a zebrán, mintha világ életében ilyen sebesen szaladt volna. Majd a legnagyobb nyugalommal lerakta a járókeretét a túloldalon és folytatta a cammogást a megszokott, eredeti tempóval.

A döbbenet még akkor is az arcomon volt, mikor leszálltam a suli melletti téren – és futva, megpróbáltam behozni a késést, hogy a sok igyekvő egyetemista közt beszlalomozzak a földszint, balra eső, harmadik termébe. Pont becsusszantam a tanár mellett, mielőtt becsukta volna az ajtót.