Best of idézetek Leiner Laura : Szent Johanna Gimi 5. -Remény

Folytatom a negyedik résszel megkezdett sorozatot. Sajnos még mindig majd 3 és fél hónap van vissza az utolsó kötetig, addig is vigadjunk az eddigiek (számomra) legjobb pillanataival. Ha már kint hideg, esős őszi idő van, olvassunk olyat, ami megnevetett:-) Most az ötödik, (az én személyes kedvencem ) sorai körül.
Elő a könyvvel, és hajrá, keressük meg hol bújnak eme gyöngyszemek!!!!

(válogatom, de gyanús, hogy megint sok lesz belőle.)

Mikor van vége? – kérdeztem Cortezt. 
– Még kábé egy óra. 
– Mi? – hüledeztem. – De hiszen már kipusztult egy város! Mi kell még? 
Mosolyogva megcsóválta a fejét, és tovább nézte a filmet, én meg az ölembe ejtettem a kezem, és az ujjaimat morzsolgattam. Gondoltam, a film végére csak eltörök párat izgalmamban. Oké, a következő jelenetben igencsak megkérdőjeleztem a film tizenhatos korhatárát, ugyanis valami igazán undorítót mutattak, aminek láttán elkaptam a fejem. Cortez megint rám nézett, és kezdtem úgy érezni, többet valóban nem akar velem moziba jönni. 
– Jól vagy? – kérdezte halkan. 
– Hát… kibeleztek egy embert, de megvagyok – feleltem, és reméltem, hogy nem tart überbénának. Én jövök horrorra, amikor még Voldemorttól is féltem? No comment

*,*

– Mit akarsz? – néztem a szemébe. 
– Hogy ne ismerd meg azt az embert – mondta őszintén. 
– Miért? Mert te nem akarod? – kérdeztem vissza hitetlenül. 
– Mert nincs kedvem felrúgni, miután sírni látlak.

*,*

A többiek beszámolója is igazán viccesre sikerült, főleg Virágé, aki az Eurodisney-n kívül semmi másról nem beszélt, csak hogy készült közös fénykép vele és Goofyval, meg hogy ült a hullámvasúton és evett óriásnyalókát is. Durand rákérdezett, hogy azért megmaradt-e más is Párizsból, mire Virág közölte, hogy nem sok. :)

*,*

Mondjuk, páran ezt nem vették észre, mint pl. az a tizedikes fiú, aki fürdősortban jött suliba, vagy az a lány, aki flipflopban. Máday mindkettőt visszafordította az aulából, mondván „vagy elmennek egy last minute útra nyaralni, vagy felfogják, hogy ez egy iskola, és nem járunk strandruhában”. Ó, azok a boldog, reggeli kiabálások az aulában… :)

*,*

A légy nyilván nem tudta, hogy kivel van dolga, így Mádayt is megpróbálta megzavarni. A teremben Dave jóvoltából (aki rögtön magára vállalta a buki szerepét) elkezdődtek a fogadások, „Máday vs. Légy” címmel. Talán ez volt a legemlékezetesebb évnyitó. Mellesleg Máday nyert, mert egy gyanútlan pillanatban a kezében tartott vaskos házirenddel kilapította a legyet. Itt véget ért a móka, illetve számunkra. Kinga egy kicsit tovább hőzöngött, és mindenképpen értesíteni akarta a Green Peace-t, hogy az ig. helyettes állatkínzó. :)

*,*

– Rázd meg a hajad óra alatt. 
– Tessék? – kerekedett el a szemem. 
– Jól hallottad. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a férfiak ösztönösen reagálnak a női haj illatára! 
Ezután mindhárman előrehúztuk egy-egy hajtincsünket, és megszaglásztuk, hátha van ebben valami.

*,*

Dave és Macu érkezett meg, előbbinél egy UPS csomag volt. 
– Bontsd már! – ugrálta körbe Macu. Odakaptuk a fejünket. 
– Várj, várj – rázta a fejét Dave. – Vedd fel, ahogy kibontom. 
– Ja, persze – biccentett Macu, és előszedte a mobilját, hogy megörökítse, ahogy Dave kibontja a 
mobilját. 
– Hallod, neked kéne egy barátnő – lépett hozzánk Zsolti Kinga kezét fogva. 
– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól 
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel. 
– Ez beteg – röhögött fel Ricsi. 
– Mondj valamit – vette fel közelebbről Macu Dave meghatódott arcát. 
– Szeretem – szipogta, és az arca mellé emelte a dobozt.

*,*

– Na, ide figyelj! – förmedt rá Kinga. – Szembeszálltam a természettel, és elértem, hogy a hajamban máshol legyen a forgó! Engem egy gipsz nem fog megállítani!

*,*

Az első képet látva (gyerekkori, juj) azonnal elvörösödtem. Rákattintott, hogy kinagyítsa, mire a tenyerembe temettem az arcom. 
– Régi kép – motyogtam, remélve, hogy a beszéddel oldom a kínos csendet. A fotón köbö ötéves lehetek, és egy bazinagy albumot nézegetek. Tipikus gyerekkép. Két copf, béna tejfogak, überciki ruha. Cortez szó nélkül hagyta, amiért örök hála neki. Ha kinevetett volna, biztos elsírom magam. A következő kép valami általános iskolás Mikulás-ünnepség. Szintén LL (Lőjetek Le) kategória. A többi felvétel viszont már tagadhatatlanul én vagyok. Olvasok a buszon. Olvasok a vonaton. Kanadában a nagyiéknál. Niagara-vízesésnél, útikönyvvel a kezemben. Karácsonyi kép, amikor könyvet kapok. Anyuékkal nyaraláskor… Aztán következtek a Szent Johanná-s képek. Virággal megöleljük egymást, afféle „magunkat fotózzuk mobillal” stílusban.

*,*

– Reniii – pisszegett Virág. 
– Igen? – fordultam felé. 
– Nem értem a tízest. 
Gyorsan megkerestem, és lesúgtam a helyes választ. 
– Ugye csak visszatértél arra a kérdésre? – kérdeztem riadtan. 
– Nem – rázta meg a fejét. – Ott tartok. 
– Száz kérdés van! – kaptam a fejemhez.

*,*

– Ren, annyira bírlak. De komolyan – lépett mellém Ricsi. 
Ismertem ezt a nézést. Ez volt az „add ide a matekházit” pillantás. Kivettem a táskámból a spirálfüzetem, és felé nyújtottam. Azonnal ráugrottak, Virág, Ricsi, Zsolti, Dave és Macu is. Örülök, hogy új osztálytársunk beilleszkedett és rászokott arra, hogy nem tanul, továbbá rólam másol minden házit. Nem lóg ki a sorból.

*,*

A terembe érve leültem a padomba, és gondosan előkészítettem az etikafelszerelésemet, aztán az ablakon lefelé igyekvő esőcseppek versenyét bámultam. Kiválasztottam egy szimpit, és annak drukkoltam. Éljenek az unalmas őszi reggelek!

*,*

– Nem bírom már a sulit. Totál kikészít – csóválta a fejét Zsolti, miközben a pulóverén át nézegette a bicepszét. 
– Még csak most kezdődött – nevettem el magam 
. – Viccelsz? Már egy hónapja tart! – vágta rá értetlenül. 
– Azt hiszem, ideje meglátogatni a dokit. 
– Ha lógsz, beköplek – állt meg a társaságunkban Kinga, aki úgy gondolta, ez jó belépő. Zsolti szó nélkül hagyta, Kinga meg felém fordult. 
– Renáta, meddig fog esni? 
– Anyu szerint jövő hétig – feleltem. 
– Ez nem igaz! – csettintett mérgesen. – Szombaton versenyem van. 
. – Ázottló-szagod lesz! – vihogott Zsolti. 
– Az értelmi szintedre való tekintettel erre nem reagálnék – kontrázott Kinga azonnal.

*,*

Teljesen lekapcsolódtak a lámpák, úgyhogy kezdődhetett a film. Klassz, a stáblista alatt az egész mozi az én ropogtatásomat hallgatta, amitől teljesen zavarba jöttem. 
Miért nem vettem popcornt? Mert az egyszerű? Klasszikus? És viszonylag halk? Nem, én hülye, nachost vettem, hülye szósszal és hülye paprikával, amiből már megint bekaptam egyet. Ekkor kezdtem köhögni. Cortez a szája szélét rágva fordult felém. Azt hiszem, idegesítettem. 
– Jól vagyok – köhögtem egy utolsót, aztán beleittam a kólámba. Cortez még mindig nézett. 
– Pontosan mit művelsz? – kérdezte végül. 
– Nagyon erős – suttogtam. 
– Úgy általában kérdeztem – felelte. 
A vászon kivilágosodott, a fény az arcára vetült, és láttam, hogy mosolyog.

*,*

– Ne csináld! Most, hogy Zsolti komolyan érdeklődik irántam… – mondta ki. 
Odafordultam a társaságukhoz. Hát, nem is tudom. Zsolti éppen egy akciófilmet utánozott, és a levegőbe rugdosott. 
– Szerinted érdeklődik? – bizonytalanodtam el. Kinga is odafordult, aztán unottan legyintett. 
– Ha nem foglalkoztatná, akkor nem bökdösne… 
– Mit csinál? – csodálkoztam el. 
– A Facebookon. Akárhányszor bekapcsolom a gépem, állandóan ott van, hogy megbökött. 
– Ez valami modern formája a tetszésnyilvánításnak? – kérdeztem. 
Kinga lenézett a kezemben lévő könyvre. 
– Persze, Renáta, olvass még pár ilyen regényt, aztán csak megérem, hogy hintóval jössz suliba – alázott le totálisan. 
– Jól van, na. Lemaradtam a lájkolásnál – védtem magam, de reménytelen volt a helyzetem. Hivatalosan is ódivatú vagyok. Nagyszerű.

*,*

– Szerinted zavarja a francia srác? – mosolyodtam el, és majd szétvetett a boldogság. 
– Zavarja, hogy nem tudja, mi van. Elképesztő, hogy valami reakciót látok rajta. Szörnyen szórakoztató – gonoszkodott Kinga. 
– Azért egy kicsit én is élvezem – vallottam be, mert a szívem mélyén majd szétvetett a boldogság, amiért Cortez újabban tényleg érdeklődik irántam. 

*,*

Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”. 
– Húzós lesz – feleltem végül. 
– Sejtettem. Emó, meg fog harapni! – kiáltotta. Virág csillogó szemmel nézett felénk. 
– Dehogy! Tök jó fej! 
– Virág, tedd le a kecskét! – förmedt rá Kinga. Lefényképeztem őket, közben meg azon agyaltam, hogy ez a mondat igen ritkán hangzik el. Normál esetben.

*,*

– Bünti? – kérdeztem szomorúan. 
Na, ezzel anyuék igencsak bajban voltak. Sokat tanulok, alig lógok a neten, nem igazán tévézek, a telefonom nélkül is képes vagyok élni, úgyhogy számomra a legnagyobb büntetés az, ha elveszik a könyvem. Oké, de melyik szülő lépi meg azt, hogy letiltja a gyerekét az olvasásról? Természetesen szó sem esett arról, hogy esetleg megvonnák tőlem a regényeimet. Ehelyett anyu csalódottan közölte: az a büntetésem, hogy nincs büntetésem. És hogy ezen gondolkozzak el.

*,*

– Jó – duzzogtam. – Ha gondolod, ezt is visszaadom – húztam ki a pólóm alól a láncon lógó gyűrűt. 
Persze belehalnék, ha meg kéne válnom tőle, de azt akartam, hogy tudja, semmit sem jelent. – Tartsd csak meg – legyintett. 
– Annyira nem kell. Amúgy se tetszik – feszítettem a húrt, mire Cortez hangosan felnevetett. 
– Azért hordod? – kérdezte végül, én pedig totál megsemmisültem. 
– Nem – kezdtem lassan, közben meg vadul cikázott az agyam. – Azért hordom, hogy bármikor visszaadhassam – mondtam végül. 
Pár másodpercig mindketten csendben végiggondoltuk a válaszomat, aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

*,*

Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem?

*,*

– Te megírtad a matekot? Miért? Mondd,miééért? – dramatizált Zsolti, és még Cortez karját is megrángatta a hatás kedvéért.

*,*

Matsuda, kakasviadalra készülsz, vagy miért tarajos a frizurád? Azonnal lapítsd le!

*,*

– Fáradt vagyok. A sok tanulás… – füllentettem. 
– Stréber átok – bólogatott Dave, én meg a többiekkel együtt felnevettem.

*,*

– Na. Megláttad, megszeretted, sírtál két és fél évet, és már el is érted a célod – csapott Kinga a karomra, mire felnevettem.

*,*

– Hol vagy pontosan? – kérdezte. 
– 1980-ban – vágtam rá, ahogy körbenéztem a szobában.

*,*

Hirtelen egy kéz nyúlt elém, és lapozott helyettem a könyvemben. Felnéztem, és Ricsi vigyorgó raszta fejét pillantottam meg. 
– Egy ideje olvasod ezt az oldalt – jegyezte meg halkan. 
– Elbambultam – magyaráztam, halvány mosolyt erőltetve az arcomra.

*,*

Kb ennyi:-)