Filmélmény: Papírvárosok

Vasárnap délután végre mi is eljutottunk megnézni a filmet. Hát, hol kezdjem, megpróbálom az elején.

Az este már jól kezdődött, mert korábban értünk oda, és volt időnk elszórakozni a jegyes nyereményjátékkal. Az egyik jeggyel nyertünk egy közepes üdítős popcorn menüt, ami már megadta az alaphangulatot, miután megszereztük a pénztártól, mi már boldogan bevonultunk megnézni a reklámokat.
Érdekes módon ott már kiderült, hogy a nézők nagy többsége lány, (milyen meglepő) és az ajánlókban is csak gyerekmese, fantasy, és tinis, fiatalos filmajánló volt (ó az irányított reklám varázsa..)
Megpróbálom Spoiler mentesen írni, bár nehéz lesz. 

 
A trailer elég sok mindent lelő előre, de mivel szerintem rengetegen olvasták már a könyvet, nem nagyon árulnak zsákbamacskát. 


A cselekmény...
Aztán elkezdődött. Örültem, hogy a kisgyermekkortól kezdik, és az elején igen pontosan követik is a könyves szemszöget. Q narrál, és szépen sorban haladnak az események. Szinkronosan néztük, így élvezhettük az eredeti akcentus és hanglejtés varázsát, ilyenkor mindig rájövök, mennyivel jobbak  a filmek eredeti nyelven (főleg amilyenek mostanában a magyar szinkronok).

Jönnek a cselek, és az a bizonyos éjszaka. Minden tetszett, kb. így képzeltem el, megvoltak a fontosabb részek, innen egy valamit hiányoltam (a Sea world ), szép az átmenet, meg értem én ott a hangulatot, de akkor is. És innentől elkezdődött egy lavina.

Jelenetek, komplett részek tűntek el a könyvből, vagy íródtak át. Elindul a nyomozás, el is jutunk szépen a bevásárló üzletig, és ott sok minden kimarad, vagy beleírják? (Hol a körömlakk? És az az álom? Nem emlékszem ilyenre.) Onnantól fogva hullámzott a filmélmény. Örültem, mikor megtaláltam egy-egy fontos részt, de sok minden apróság kimaradt, amire én számítottam (takaró, körömlakk, nyomozások a papírvárosokban, az ajándék autó:-D )

Az utazás meg egy teljesen külön fejezet. Nem a bálra akarnak visszaérni.... és hol a taláros nagy fogadalom, (amit én személy szerint imádtam) és utazás benne. (Azt hiszem a végén egy kép volt róluk talárban.) Az nagyon tetszett, hogy az órákat jelölték, és talán ott volt az egyik legviccesebb jelenet is (nem Benre gondolok, hanem a "sárkányos srácra") de akkor is.
A fehér tehén után meg már egy teljesen más történet. Nem álltak meg... épp ezt magyaráztam Daninak is. Mikor az ember úgy rohan, hogy hat percet tölt egy szupermárketben, nem áll meg cseverészni egy jó kocsival az éjszaka közepén az út szélén! Értem én a miérteket, meg hogy azok a párbeszédek kellettek a párok szemszögéből, és, hogy szépen lekerekítsék a szálakat, de akkor is. Az meg hogy otthagyják, és hazabuszozik.... komolyan, ott már mérges voltam. Nagyon.

Ezt már a végén csak az utolsó pár jelent enyhítette a feka-miki ajándékozással, és az utolsó képsorokkal. De a végéért nagyon mérges vagyok, és a könyvhűség itt alap fogalom lett volna szerintem. A Csillagainkban a hibánál sikerült, megkaptam azt az élményt és hangulatot, mint nagyjából a könyvnél. John Green elmondta az interjúkban, hogy fel kell rá készülni, hogy nem a könyvet kapjuk meg egyben, de nekem itt most kifejezetten olyan érzésem volt, mintha eladták volna, hogy jobban fogyasztható legyen. Sajnos.

A szereplőkről: 

Quentin Jacobsen Nat Wolff

Margo Roth Spiegelman Cara Delevingne

Lacey Pemberton Halston Sage

Becca Arrington Caitlin Carver

Ben Starling Austin Abrams

Radar Justice Smith
Angela Jaz Sinclair 

Egyértelműen Quentin volt aki mindent vitt. Illett hozzá a karakter, a srác helyes volt, de félszeg, sok mindent el tudott játszani az arcával, és ez egy főszereplőnél nem hátrány. Margo (Cara Delevigne), nem tudom, hogy mondjam, nekem furcsa volt. Olyan gonosz, vagy ellenséges a pillantása (a szinésznőé), és ettől én nem tudtam elvonatkoztatni, mintha mindig gonosz dolgokon járna a feje. Mivel főleg csak az elején és a végén látható, nem szerepel olyan sokat, de nem tudom, nekem nem lopta be magát a szívembe.
Akik még szintén szuper jó választások voltak, Radar és Ben. Ilyennek képzeltem el őket, és hozták is a könyves karaktereket. Meg persze már a párbeszédeik is olyanok, ami egy jó karaktert élővé teszi. Főleg Ben esetében. Annyira lüke, hogy az már lassan kedvelhető. 
A többiek nem hagytak bennem sajnos mély nyomot, de a lényeg megvan így is.

A zenéről:
Imádom a filmzenéket, de sajnos most ez nem hagyott bennem mély nyomot. A Csillagainké egyértelműen itt is jobb volt. Van pár kiemelkedő dal, de sajnos nem maradandó az élmény magában. A film alatt is alig érzékelhető. Amiket kivastagítottam, azok tetszettek jobban és mivel meghallgattam a cd-t a film előtt, ezeket fel is ismertem.

A dallista: 

1. Santigold – “Radio”
2. Twin Shadow – “To the Top”
3. Sam Bruno – “Search Party”
4. Kindness – “Swingin Party”
5. Vance Joy – “Great Summer”
6. Vampire Weekend – “Taxi Cab”
7. Son Lux – “Lost It To Trying (Paper Towns Mix)”
8. Saint Motel – “My Type”
9. Galantis – “Runaway (U & I) (Svidden & Jarly Remix)”
10. HAIM – “Falling”
11. Grouplove – “No Drama Queen”
12. De Lux – “Moments”
13. Alice Boman – “Be Mine”
14. The Mountain Goats – “Used To Haunt”
15. The War on Drugs – “Burning”
16. Nat & Alex Wolff – “Look Outside"

És hogy mégis miért ajánlom nagyon mindenkinek? 

Mert a végén megékezik az életérzés. Ott vagyunk, együtt, és a közös kalandok, a nyomozás, a fiatalkori barátság öröme, emléke bánata az ami örökké összefőz minket, őket. Ezt az életérzést akarja eszünkbe juttatni, közvetíteni, felidézni. Még ha nem is könyvhű, a mondandóval teljesen egyetértek. Ilyen az első örök szerelem, amikor még minden csillog, és titkos, és vágyakozó. De mindez akkor igazi, ha van kinek mesélni róla, kivel megosztani a felfedezéseket, és ámogatni egymást, mikor kiborul a másik. Ezt jelenti számomra a Papírvárosok, hogy nem merengünk, hanem kihasználjuk, megéljük a mindennapi pillanatokat közösen, és megosztjuk egymással. 

Könyvajánló: John Green: Papírvárosok

A könyv adatai:

Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2015
Oldalszám: 384. old.
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: Paper Towns

 

Fülszöveg: 

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba. 

Spoilert tartalmazhat!

Gondolataim a könyvről:

 Már nagyon régóta el akarom olvasni ezt a könyvet. Mikor megtudtam, hogy ebből is film készül, már biztos voltam benne, hogy el KELL majd olvasnom. Nem ért még be a könyvtárba, így Keresztanyám kedves ajándéka révén meg tudtam venni a könyvet boltban. Kedvezményesen. És nekiestem, hogy még a film előtt elolvashassam...



Rettentően örültem, hogy ez nem egy depresszív tiniregény Greentől. De rögtön le is kell szögezni, hogy ez teljesen más stílusú. 3 nagy fő részből áll. Talán nem lövök vele nagyon mellé, ha annyit elárulok, hogy az egyik számomra legélvezetesebb az elején, a Margóval töltött csínytevésekkel teli éjszaka. Ezt ismerjük már a trailerből, de olvasni százszor jobb. Nem mondanám, hogy ezek eget rengető dolgok (talán a szőrtelenítés), de Margónak ez édes bosszú, Quentinnek meg már ettől is majd kiugrik a szíve, szóval bemelegítésnek épp elég.

-   Quentin az a tipikus jófiú, aki felkel, iskolába megy, megírja a leckéit, nem füvezik, nem iszik, nem cigizik. Végzősként a szülők álma. 
-   A szülők: akik pszichológusok, ezért mellettük elég nehéz is lehetett volna zülleni, úgyis kiszúrják, de szerettem a szövegeiket, az otthon is gyereket elemzős részeket. Tanárgyerek lévén tudom milyen az, amikor anya otthon átmegy tanárnénibe és úgy magyaráz valamit még nekem is, mint az elsőseinek. 
-   És végül ott van Margó Roth Spiegelman, így teljes névvel kiírva végig a könyvben, utalva Q állandó imádatára. Margó menő, és vagány és bátor és minden Quentin számára, de a könyv végére az is kiderül, milyen az igazi Margó valójában. 

A  második részben volt számomra a mélypont, ám valahogy ez lenne a könyv lényege is. Margó keresése teszi ki a könyv legnagyobb részét cirka 200 oldalon keresztül. Tetszettek a nyomok, de azt hittem messzebb megyünk, vagy trükkösebb lesz. De csak pár kisebb nyomot találtak az elején, utána leakadtunk a miniplázánál és a Papírvárosok metaforánál, meg a Fűszálak kötetnél, amit nagyon sokáig olvas és értelmez Quentin. 

"A fű egyszerre volt metaforája az életnek, a halálnak, az egyenlőségnek, az összekapcsolódásnak, a gyerekeknek, Istennek és a reménynek."

Majd előkerül a Papírvárosok metafora, amit Margo használ Quentin felrázására: 
"Ez egy papírváros. Nézd már meg jól, Q, nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat. A papírgyerekeket, akik sört isznak, amit valami hajléktalannal vetettek maguknak a papír italboltban. Mindenkinek teljesen elvette az eszét a mánia, hogy birtokoljon dolgokat. Minden holmijuk papírvékony és épp annyira maradandó is, mint a papír. Az emberek is. Tizennyolc éve élek itt, és még sosem találkoztam senkivel, akinek az számítana, ami tényleg fontos."

Számomra és talán Green számára ez arra utal, vagy azt szeretné jelenteni, hogy éljünk a mában. Dolgozunk, élünk, keressük a pénzt, hogy legyen ház, kocsi, gyerek, taníttatás, és közben elfelejtünk élni. 
Miközben olvastam, megértettem, hogy ebben a könyvben ez lesz a lényeg nem a nagy fokú történetmesélés. Rá akar ébreszteni bennünket a valóságra, hogy túl anyagias a világ és mi a rabjai vagyunk. Nekem ezt jelentette itt a papírváros és a papírember kifejezés.

 Itt viszont nagyon tetszett a papírvárosok kifejezés, és hogy kiderül, hogy ez tényleg létezik a valóságban (térképészeti Copyright, egy kitalált városnév a kartográfusoknak, ami nem létezik, de ez alapján tudták, ha másolták tőlük a térképet.) Erre fűzi fel a második részt, de közben az ember megint tanult valamit. Szép metafora a nem létező dolgokról, amikről csak azt gondoljuk, hogy ott van, ám valójában csak légbuborák, vágyak, remények. Ez nagyon tetszett.  

Green itt csak elgondolkoztatni,  merengeni, nosztalgiázni akar (erre utalnak a bulik is) miközben Q keres és szenved magában. Le kell írnia az átmenetet, az elválást, de ez egy folyamat, és ezt a változást készíti elő a második rész. Attól függetlenül hogy látom ennek a résznek a hibáit, (kicsit lassú, vontatott és szájbarágós a mondandójával), - Margó mondandójával - végtelenül egyet értek. 


Végül eljön a harmadik rész. A hajó. Quentin megkapja  a szüleitől a kisteherautót, és elindul az igazi, utolsó nagy kaland, a kiruccanás, amire az olvasó várt. Minden egyes órát (nem az olvasás óráit) nagyon élveztem. A párbeszédeket, a hangulatot, a tervezgetést, a nosztalgiát, mindent. (A fehér tehénnél nagyon megijedtem, de utána azt is :-) Itt kerül igazán szerepbe Ben és Radar (a keresés közben is nagyon sokat segítettek,) de főleg Radart zártam a szívembe, ő beszél az ablakról, a tükörről, és az elképzelt Margókról. Van egy képünk, amit kialakítunk magunkban az emberekről, de ez csak akkor közelíti meg a valóságot, ha tényleg ismerjük a személyt. Ez derül ki a könyv végén, hogy Margó nem isten csak :

"(…)ő nem csoda volt. Nem kaland volt.Nem értékes, ritka dolog volt. Margo egy lány volt."

Itt igazi barátság van köztük, egy olyan buli, amire emlékezhetnek a fősulin. És bár a vége nem annyira happy end, sok választ kapunk, és szerintem rendben van így, ahogy John befejezte. Így kellett lennie, ez hiteles a karaktereknek.

Összességében nem ez az irodalom magas fokon leírt irodalma, de fontos a mondanivalója. Ez is a fiatalságról, és életigenlésről, annak kiéléséről szól. Hogy megéljük a pillanatot, legyünk jelen, használjuk ki az időt. Foglalkozzunk magunkkal, a barátainkkal, ne csak a jövőt tervezzük. Hamisítatlan Green kötet. Kötelező mindenkinek!