Könyvajánló: John Green: Papírvárosok

A könyv adatai:

Kiadója: Gabo
Magyar kiadás: 2015
Oldalszám: 384. old.
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: Paper Towns

 

Fülszöveg: 

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart.
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri.
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba. 

Spoilert tartalmazhat!

Gondolataim a könyvről:

 Már nagyon régóta el akarom olvasni ezt a könyvet. Mikor megtudtam, hogy ebből is film készül, már biztos voltam benne, hogy el KELL majd olvasnom. Nem ért még be a könyvtárba, így Keresztanyám kedves ajándéka révén meg tudtam venni a könyvet boltban. Kedvezményesen. És nekiestem, hogy még a film előtt elolvashassam...



Rettentően örültem, hogy ez nem egy depresszív tiniregény Greentől. De rögtön le is kell szögezni, hogy ez teljesen más stílusú. 3 nagy fő részből áll. Talán nem lövök vele nagyon mellé, ha annyit elárulok, hogy az egyik számomra legélvezetesebb az elején, a Margóval töltött csínytevésekkel teli éjszaka. Ezt ismerjük már a trailerből, de olvasni százszor jobb. Nem mondanám, hogy ezek eget rengető dolgok (talán a szőrtelenítés), de Margónak ez édes bosszú, Quentinnek meg már ettől is majd kiugrik a szíve, szóval bemelegítésnek épp elég.

-   Quentin az a tipikus jófiú, aki felkel, iskolába megy, megírja a leckéit, nem füvezik, nem iszik, nem cigizik. Végzősként a szülők álma. 
-   A szülők: akik pszichológusok, ezért mellettük elég nehéz is lehetett volna zülleni, úgyis kiszúrják, de szerettem a szövegeiket, az otthon is gyereket elemzős részeket. Tanárgyerek lévén tudom milyen az, amikor anya otthon átmegy tanárnénibe és úgy magyaráz valamit még nekem is, mint az elsőseinek. 
-   És végül ott van Margó Roth Spiegelman, így teljes névvel kiírva végig a könyvben, utalva Q állandó imádatára. Margó menő, és vagány és bátor és minden Quentin számára, de a könyv végére az is kiderül, milyen az igazi Margó valójában. 

A  második részben volt számomra a mélypont, ám valahogy ez lenne a könyv lényege is. Margó keresése teszi ki a könyv legnagyobb részét cirka 200 oldalon keresztül. Tetszettek a nyomok, de azt hittem messzebb megyünk, vagy trükkösebb lesz. De csak pár kisebb nyomot találtak az elején, utána leakadtunk a miniplázánál és a Papírvárosok metaforánál, meg a Fűszálak kötetnél, amit nagyon sokáig olvas és értelmez Quentin. 

"A fű egyszerre volt metaforája az életnek, a halálnak, az egyenlőségnek, az összekapcsolódásnak, a gyerekeknek, Istennek és a reménynek."

Majd előkerül a Papírvárosok metafora, amit Margo használ Quentin felrázására: 
"Ez egy papírváros. Nézd már meg jól, Q, nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat. A papírgyerekeket, akik sört isznak, amit valami hajléktalannal vetettek maguknak a papír italboltban. Mindenkinek teljesen elvette az eszét a mánia, hogy birtokoljon dolgokat. Minden holmijuk papírvékony és épp annyira maradandó is, mint a papír. Az emberek is. Tizennyolc éve élek itt, és még sosem találkoztam senkivel, akinek az számítana, ami tényleg fontos."

Számomra és talán Green számára ez arra utal, vagy azt szeretné jelenteni, hogy éljünk a mában. Dolgozunk, élünk, keressük a pénzt, hogy legyen ház, kocsi, gyerek, taníttatás, és közben elfelejtünk élni. 
Miközben olvastam, megértettem, hogy ebben a könyvben ez lesz a lényeg nem a nagy fokú történetmesélés. Rá akar ébreszteni bennünket a valóságra, hogy túl anyagias a világ és mi a rabjai vagyunk. Nekem ezt jelentette itt a papírváros és a papírember kifejezés.

 Itt viszont nagyon tetszett a papírvárosok kifejezés, és hogy kiderül, hogy ez tényleg létezik a valóságban (térképészeti Copyright, egy kitalált városnév a kartográfusoknak, ami nem létezik, de ez alapján tudták, ha másolták tőlük a térképet.) Erre fűzi fel a második részt, de közben az ember megint tanult valamit. Szép metafora a nem létező dolgokról, amikről csak azt gondoljuk, hogy ott van, ám valójában csak légbuborák, vágyak, remények. Ez nagyon tetszett.  

Green itt csak elgondolkoztatni,  merengeni, nosztalgiázni akar (erre utalnak a bulik is) miközben Q keres és szenved magában. Le kell írnia az átmenetet, az elválást, de ez egy folyamat, és ezt a változást készíti elő a második rész. Attól függetlenül hogy látom ennek a résznek a hibáit, (kicsit lassú, vontatott és szájbarágós a mondandójával), - Margó mondandójával - végtelenül egyet értek. 


Végül eljön a harmadik rész. A hajó. Quentin megkapja  a szüleitől a kisteherautót, és elindul az igazi, utolsó nagy kaland, a kiruccanás, amire az olvasó várt. Minden egyes órát (nem az olvasás óráit) nagyon élveztem. A párbeszédeket, a hangulatot, a tervezgetést, a nosztalgiát, mindent. (A fehér tehénnél nagyon megijedtem, de utána azt is :-) Itt kerül igazán szerepbe Ben és Radar (a keresés közben is nagyon sokat segítettek,) de főleg Radart zártam a szívembe, ő beszél az ablakról, a tükörről, és az elképzelt Margókról. Van egy képünk, amit kialakítunk magunkban az emberekről, de ez csak akkor közelíti meg a valóságot, ha tényleg ismerjük a személyt. Ez derül ki a könyv végén, hogy Margó nem isten csak :

"(…)ő nem csoda volt. Nem kaland volt.Nem értékes, ritka dolog volt. Margo egy lány volt."

Itt igazi barátság van köztük, egy olyan buli, amire emlékezhetnek a fősulin. És bár a vége nem annyira happy end, sok választ kapunk, és szerintem rendben van így, ahogy John befejezte. Így kellett lennie, ez hiteles a karaktereknek.

Összességében nem ez az irodalom magas fokon leírt irodalma, de fontos a mondanivalója. Ez is a fiatalságról, és életigenlésről, annak kiéléséről szól. Hogy megéljük a pillanatot, legyünk jelen, használjuk ki az időt. Foglalkozzunk magunkkal, a barátainkkal, ne csak a jövőt tervezzük. Hamisítatlan Green kötet. Kötelező mindenkinek!