2011. október 24., hétfő

Megjelentek!- Három muskétás könyvbemutató

Október 22-én, szombaton délután 15 órakkor az A38 -AS hajón Budapesten én és még sokan mások együtt örülhettünk a már egy éve várt három könyv megjelenésének: 
Benina : Bíborhajú 2. - A boszorka démona
Spirit Bliss: A kígyók sziszegése 
Szurovecz Kitti: Fényemberek - 1. A fény hagyatéka
című műveknek.


 A lányokat először Klausmann Viktor mutatta be, majd kérdezett tőlük, róluk, és a műveikről.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően alig fértünk el a nagy hajó fedélzetén, de ez keveseket zavart, mert az állni kényszerülő arcokon is ugyan az a boldogság, öröm és várakozás ült, mint mindenkin. A bejáratnál már hosszú sorban kígyózott a könyvet vásárlók tömege, megérkezve alig jutottunk be a terembe. Ott viszont a sok ismerős arc között otthon találta magát az ember.




Miután kicsit bemutatkoztak, beszéltek néhány gondolatot a könyveikről, és Gáspár Kata olvasott fel mindegyikőjüktől egy kis izgalmas, ízelítő részletet. 






Aztán jöhetett a dedikálás és a fényképezkedés. Hosszú volt a sor, de mi kivártuk a végéig. És aláírattunk, és fotózkodtunk.-)
  Klausmann Viktor Spirittet kérdezi, mellette Gáspár Kata.


Spirittel, alias Hujder Adriennel a rajongótábor által készített egyénpólóban.


A nagy Spirit olvasói tábor, avagy a "Kemény mag".Nagy öröm megint együtt látni a társaságot, és megismerkedni a sokszor nicknevekről már ismert emberekke, személyes arcot párosítva hozzájuk.-)
De egyetlen Kittimmel is készült kép. Jól megölelgettem a végén, bár beszélgetésre nem sok időnk maradt.


A Kitti táborral, Niki, Niki és Orsi <3

Mindezek mellett nagyon örültem, hogy új arcokkal, de régi netes ismerősökkel is sikerült találkozni, Némethné Rohály Zsuzsi, gyönyörű a kislányod.-) És imádom a blogodat;-)


Jővőre ugyanekkor, veletek!

2 megjegyzés: