Ez a vége, a lezárása a Végzet ereklyéi hat kötetének, ennek megfelelően van benne minden.
Harc, szerelem, dráma (de nem annyi és olyan mértékben), nagy csaták, és a végén kerek lezárások.
Elég nehéz úgy írni róla, hogy kevés legyen a SPOILER!, de igyekszem, ettől függően előfordulhat.
Ez a mű alapvetően a rajongóknak készült. Cassie az ajánlásban az olvasóknak dedikálja a könyvet, cserébe a lelkesedésért, a rajongásért, hogy végig kitartottak, figyelemmel követték a szereplők útját. Ez mutatkozik meg a könyvben is, ahol a nagyobb fandomok központjait egy -egy intézet képében bele is írja a könyvbe (és igen, van magyar is Budapesten, bővebben lásd Deszynél: itt
Ez egy nagyon hosszú regényfolyam, rengeteg eseménnyel, helyszínnel és szereplővel. Így ebben a részben a szereplők sokszor elgondolkoznak, felidéznek helyeket, eseményeket, érzéseket. Milyenek voltak az első találkozások, mi minden történt azóta (Lásd Jace, Clary Izzy, Simon ... főleg vele.)
A fontosabb mondandók között körbejárja a megbocsátás kérdéskörét? Meg tudunk -e bocsátani egy árulást? Vagy Többet? Elfelejthetjük-e egy családtagunk árulását, ha az életekbe kerül?
Ezzel is egyértelműen megint csak el akar köszönni Cassie a rajongóktól, felidézve az emlékezetesebb pillanatokat. Ott van a bál. A kávézó. Mikor Clary először lát Árnyvadászt és démont. Mind mind emlékezetes pillanat.

Ezeknél a részeknél egyrészt tetszett, hogy új szereplőket ismerünk meg, de sokan vannak és néha elég követni a beceneveket és hogy ki mekkora, milyen idős, ki kihez tartozik. Ebből a szempontból mindenképpen Emma és Jules emelkedik ki, (nekem Jules nagyon :-D) ám sokszor nagyon bosszantó és idegesítő tud lenni, mikor a legnagyobb csata közepén kapunk róluk egy részt. Sokan panaszkodtak a miatt is, hogy egyáltalán ekkora részben bekerültek a könyvbe, hiszen nekik külön sorozatuk lesz, az még szerintem nem is lenne baj, de néha tényleg nagyon zavaró egy -egy rész velük, mikor az embert megeszi a kíváncsiság.
Szintén ez vonatkozik a Maia szemszögekre is. Tudom hogy fontos szál és kell, de néha ezek is bosszantottak.
Ha már itt tartunk negatívum számomra kicsit Jace és Clary jelenetei is, sajnos kicsit elcsépeltek. Kettő nagyobb van, az egyik balul sül el, a másik meg túl csöpögős, nagyon jóra akartak sikerülni, de valahogy nem jött össze.
Ide tartozik az is, hogy számomra nagyon hosszú a bolyongós rész. Az egész könyvön egyértelműen az látszik (a sok visszaemlékezés, a Blackthorn-ok, nagy bujdosás, csaták ...) hogy grandiózusnak készült, és túl lett húzni. Ide is érvényes lenne, hogy a kevesebb több. Néha tényleg egy jó izgalmas cselekmény többet ér, mint egy hosszú, több szálon vezetett bolyongás. Nagyon hosszú a könyv. néhol megvágtam volna.

A másik nagy meglepetés, szintén a végére maradt. Simon karaktere is sokat fejlődik. Clary mellett talán vele történik a legtöbb változás. Ezen döbbentem le leginkább, és fakasztott sírva a dolog.
Hasonló meglepetés volt Sepastian karaktere ÉS a vége..... És a tündérkirálynő, őt továbbra sem szívlelem, de nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Markkal.

Összességében nagyon vegyesek az érzelmeim, szerettem, de sajnos látom a hibáit is. Tudom, hogy nagyon nehéz jó befejezést írni, klisék nélkül, ami mégis izgalmas, és mindenkinek megfelel. De nagyjából erre számítottam, ezt is kaptam. Szépen lekerekített végekre, és új kezdetekre. Mert Árnyvadászoknak mindig lenniük kell.
Ha mindent tudni akarsz a világról, a legjobb magyar blog: http://www.vegzetereklyei.net/
A képek Cassandra Jean Tumblr oldaláról származnak: http://cassandrajp.tumblr.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése