Könyvajánló: Kleinheincz Csilla: Város két fül között

A könyvről:

Kiadója: Delta Vision 
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: e-könyv  336~

Fülszöveg:

Túl az ébrenlét határán létezik egy rejtélyes város, amely örvényként húzza magához az álmodókat. Vali, a budapesti légtornásztanuló élete egyik pillanatról a másikra változik meg, amikor egy éjszaka álomból habarcsolt falak között találja magát. Rejtélyek és idegen álmodók veszik körül – gondolataik hatalmára sötét virágként bomlik ki a város, és megelevenedik a múlt. Ám az éhes kapualjakban sötét árnyék lapul, és Valinak hamar rá kell döbbennie, hogy a múlt nem mindig olyan, mint ahogyan az emlékeinkben él…

Álmok és rémálmok veszik körül a kötetben található négy novella szereplőit is. Az élőket tébolyba taszító, suttogó fantomok, végső megállójuk felé utazó holtak és gyönyörű paraziták bukkannak fel a könyv lapjain; mind ennek a valóság és misztikum határára épített városnak lakói, ahol a múzsa csókja egyaránt nyújthat mámort
és halált.

Gondolatok a könyvről: 

Ez a könyv számomra az elme játéka. Mióta elolvastam Csillától az Ólomerdőt, és az Üveghegyet, keresem az élményt, hogy megint úgy elvarázsoljon valami, mint ez a két könyv. Csilla nem régen megosztotta, hogy ez a régebbi könyve letölthető (ingyen) e-könyvként, és gyorsan kaptam az alkalmon, hogy megszerezzem. 

Akkor egy kicsit pihent az olvasómon, és bent csak ebédszünetekben olvasgattam bele. Most viszont az utolsó előtti nyári estén a kezembe került az olvasó, és vele a könyv, és csak úgy olvastatta és falta magát. A négy főszereplő szála először nehezen indul be. Itt nincs szoros cselekmény, tényleg szinte kis novellákról beszélhetünk, szösszenetekről, gondolamorzsákról. 

Vali artista, és Cirkuszban szeretne dolgozni. Roland a tartója, több szinten is, bár ez csak lassan derül ki a történetben. Aztán ott van Max, aki Dortmundban él, és minden éjjel a török lányról, Afetről álmodik, de nem azon a vidám módon. Féltékenység, bűntudat, fájdalom marja, ami már az álmaiba is átkúszik. Ott van Evelin, aki már csak az álomban látja magát az egykori önmagának, számára az lett a valóság, míg a saját valóságában beteg teste elsorvad és nincs aki törődne vele. 

És végül ott van Kolos. (Már a második Kolos ezen a két héten .-)  Az ikertestvér. Aki annyira hiányzott, hogy visszatért. De nem is akárhogy. 

Mind egy városról álmodnak. Tetszett a gondolat, hogy a képzeletükkel teremtenek, és ha belegondolunk, ez történik minden éjszaka. Az érzéseink hatnak ránk, mi történt velünk ma, hogy éreztünk magunkat, mitől félünk, szorongunk, mit várunk. A városban  a szereplők ilyen belső kényszerei, érzései vetülnek, olykor jelennek meg személyesen, a végére egyre ijesztőbbé válnak. 

Csilla mindent egyedi, kicsit misztikus, izgalmas módon tud megragadni, érdekesek a szereplők, a párbeszédek pont elegek, nem túl nyíltak, kicsit burkoltak, de nem túl irodalmiak, mai szavakat használ, mégis körüllengi a fantázia, és az ötlet. Mondjuk, itt már voltak részek, amit nem mindig élveztem annyira, számomra Evelin szála nem volt annyira érdekes. Bár a karaktere jó, de maga a személy (egy 70 éves kiöregedett revütáncos transzfesztita) tőlem messze áll, így azok a részek nem hagytak bennem mély nyomot. 

Ami megmaradt, és érdemes rajta elgondolkodni, hogy az álmok is formálhatnak bennünket. Oda vissza működik, ha mindig szuggeráljuk magunknak a dolgokat, belénk épülnek, és megmaradnak. Erre példa talán Kolos és Afet. És ott az ellenpélda, a segítség, Roland, aki kívülről érkezik. A beszéd sok mindent megold, segít, átlendít. Kibeszéljük magunkból, nem szorít, fáj, és nem hordozzuk.

Őszintén ajánlom a fantázia kedvelőinek. Akik el akarnak merül az álom, az élet, és egy képzelt város berkeiben. Megint egy újabb csoda, egy újabb csodás élmény. Még ha csak álmunkban is. 

(A képek a Pinterestről származnak.)