Könyvajánló: Anthony Ryan: A vér éneke

A könyv adatlapja:

Kiadó: Fumax

Sorozat: Hollóárnyék-trilógia

Kiadási év: 2014

Oldalszám: 649. old. 

Folytatásos:igen, 1. rész

Eredeti címe: Blood Song

Fordította: Matolcsy Kálmán

Borítóillusztráció (magyar): Sánta Kira

Fülszöveg:

Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?

A leírás SPOILERES lehet, ha nem olvastad! 

Gondolataim a könyvről: 
Hol is kezdjem? Alapjában véve azt hiszem, ez lesz számomra az év fantasyja (Tolkien óta nem sűrűn mondok ilyet, főleg nem januárban, de most úgy tűnik, ez a helyzet.) Ez egy igazán szép ívű, keretes, de jól kitalált, felépített, átgondolt epikus mű. Maga a kötet több "könyvre" bomlik, és mind egy-egy korszakot bont ki Vaelin életéből. Mondhatnánk azt is, hogy a végéről indulunk, megvan a jellege a hősi elbeszélésnek.

Vaelin hajóval indul egy messzi meldenei városba, hogy megküzdjön az apja hibái miatt. Ekkor kezdődik a történet, és az utazás alatt elmeséli az életét, hogyan is jutott idáig. Számtalan neve van, és szerencsére ki is derül, mikor, kitől, hogyan kapja -e neveket.

Sajnos a fülszöveg igen sok mindent lelő. Vaelin kiskorában kerül be az Egységes királyság Hatodik Rendjébe. Itt az életet a király, és a Hat Rend irányítja (van aki oktat, van aki gyógyít, volt már erre példa régen is), a hatodik a harcos rend. Érdekes, hogyan kezelik itt a vallást, a neve Hit (csak ilyen egyszerűen) és mutat némi hasonlóságot a katolicizmussal, (a Hatodik Rend a szerzetesrendekhez hasonlít, nem nősülhetnek a "Testvérek"), mégis találni a tanokban érdekességeket. Ilyen például az égetés a halál után, ami ugye az ókori görögöknél volt szokás.

A fiatal fiúk nagyon kemény kiképzést kapnak, látszódik, milyen a szocializációjuk, apránként erősödnek, megtanulnak verekedni, túlélni a vadonban, vadászni, lovagolni, íjjal lőni, és végül kardot forgatni. Mindezt logikusan, néhol fanyar humorral, a szereplők egyedi bájával. Itt mindenképpen kiemelném Sollis mestert, az ő karakterében még sok szufla lehet. Szintén érdekes rész a kardkészítés is, tetszett, hogy ők kovácsolják.

A tanulás monotonságát a próbák frissítik fel egy kicsit, ahol viszont már elkezdődik a misztikus vonal, és lassan csepegnek az infók a titkokról, a Sötétségről, és hogy mi is az a Vér Éneke. A futáspróba még csak hagyján, de a vadonpróba már elég izgalmasra sikeredett, érdemes alaposan végigolvasni.

Aztán ott vannak Vaelin barátai. Az elején kicsit sok a név benne, nehezebb is őket követni, de az első 100 oldal után minden érthető, megmutatkozik, ki miben jó, és ehhez tudjuk kötni őket. Barkus, Dentos, Caenis és Nortah mind megtestesítik az igaz barátot, a harcostársat, együtt sírnak, nevetnek, és megvan az egyéni modoruk, ehhez csatlakozik később Frentis. Meg kell mondani, belépésétől kezdve nekem ő volt az egyik kedvencem Vaelinen kívül, csuda jó a karakterfejlődése.

Hál Istennek, itt is kapunk azért egy harcos, kemény természetű leányt is (van több is, de ő a fő karakter), Sherin igazi kitartó és makacs jellem, a női szereplők közül kedvenc lett.Lyrna hercegnő talán a másik, de ő még keveset szerepel, és csak a háttérben mozgatja a szálakat, a szerepéről még nem sokat tudni.

A képzésük befejeződésével elkezdődnek a harcok. Janus király ügyes manipulátor, és addig csűri a szálakat, hogy mindig megtalálja Vaelin gyenge pontját, így belekényszerítve a kisebb küldetésekbe, majd a déli háborúba is. Innentől már sok szálon futunk, amiben benne vannak a király rokonai, ismerősei, alattvalói, Vaelin ismerkedik a Vér Énekével, és közben sorban esnek el az emberek.

A csaták leírása kevésbé vonzó, viszont rengeteg stratégiai ötlet, csel van benne, ami megint a szerzőt dicséri. A sok titkot ügyesen rejtegeti, és úgy tudja mindezeket összefonni, hogy majd a végéig az ember nem jön rá semmire. Sokat menetelnek, és még többet harcolnak, ami nem mindig szívderítő, de a párbeszédek, és az apró részek a felépített világból színessé teszik. Nagyon lassan ismerkedünk a felépített világgal, de alapos, és jól kitalált, logikus benne minden. Az utolsó 50 oldalnál visszatér a keretes szerkezetre, és megérkezünk a Meldenei-szigetekhez, ám még ide is tartogat több csavart és magyarázatot.

Végül had térjek még ki Vaelin két igaz barátjára, Karcosra a rabszolgakutyára, és Csulára, a makrancos lóra. Benne van hogyan kerülnek Vaelinhez, de onnantól ők is szinte állandó mellékszereplők. Talán rájuk mondja a legkedvesebb jelzőket főszereplőnk, ami már híres mondássá vált a könyvben:
-"Te, utálatos bestia, átkozott gebe! - Csulára
- Te ostoba korcs! - Karcosra.

A borítókról:

Annyit azért érdemes tudni a magyar kiadásról, hogy az illusztrációhoz Sánta Kirának van köze, aki közreműködött ugye az Ólomerdő és az Üveghegy borítóiban, amikbe én konkrétan szerelmes vagyok.
Nem találtam meg az eredeti képet, de gyanítom, hogy Vaelin karaktere erről a képről származhat:

 Végül egy kis borítómustra a trilógiáról. Ez az eredeti külföldi:

 Ezek pedig a Kindle kiadáshoz készültek. Hát egyikről se mondanám, hogy nagyon egyedi, a miénk ilyen szinten mindenképpen kitűnik, egyedi a grafikájával, éljen Kira!

 

Mind a kettő utal a történetre is, egy-egy nagyon fontos jelentre (legalábbis az elsőnél biztos), de nem klisésen, és Fantasyhoz méltóan. A Várúrnak már egyértelműen sötét a hangulata, nem sok jót sejtet, ennek is hamarosan nekiállok. És ha jók az értesüléseink a Fumaxtól, igyekeznek március végére megjelentetni a harmadik szóval, szóval csak addig kell kihúznom a második kötettel. 

Jól felépített, igazi hősi, epikus fantasy, a mostanában olvasottak legjobbja. Tűkön ülve várom a folytatást, és a karakterek további történetét.

Nagyon nagyon nagyon ajánlom a fantasy kedvelőinek!