2017. március 16., csütörtök

Könyvajánló: Michelle Hodkin: Mara Dyer változása 2.

Félelem és reszketés. Sötét titkok, rémálmok, amik életre kelnek, új kihívások és megfejteni valók.




Gondolataim a könyvről:
Ez is egy folytatás, aminek nagyon vártam a bekerülését a könyvtárba. Aztán megrémültem tőle. Hihetetlen hogy megint kórházból indulunk. Mara az előző rész kalandjai után még nagyobb bajba kerül. Nem elég, hogy megvan a maga baja, a családja is őrültnek hiszi.

Kiveszik az iskolából és egy bejárós program kezdődik, terápiával, pszichiáterekkel, és beszélgetésekkel. És ez még a könnyebbik szál. Jude kísért. Most már nem csak hisszük, fizikailag is tudjuk. A cél, hogy Marát bolondnak állítsa be, anélkül, hogy tényleg beleőrülne, és ebben Marának csak egy támasza van, Noah.

Az elején annyi kegyetlenkedés volt, hogy egy napot letettem pihenni, szinte megrémültem tőle. Macska, az autó, a szobában levő jelek. Mara fogságba került, és Noah segítségével is csak apró dolgokat derítenek ki.

Ettől viszont sokkal érdekesebb az indiai szál, amiről később kiderül, hogy mindenképpen valamilyen rokoni kapcsolatban áll Marával, még ha azt sem tudja, hogy álom, vagy emlék, amit lát. Kiderül sok minden a nagymamájáról, és egy kicsit  több részlet a képességekről. Imádtam a babát és a tigrist benne, azt, amit jelképeznek/jelképezhetnek, pedig még jobban.



Ami a legbosszantóbb ebben a sorozatban, hogy még itt, a második rész végén sem kaptunk teljes képet Mara képességeiről, még ha egy nagy csavar keretében más ki is derül. De közben elég sok benne a rettegni való, és itt jöttem rá, hogy sajnos már nem vagyok elég kemény, és már kevésbé bírom, az ilyen pszichóval kerített, nyomozós, gyilkolászós tini szerelmet.

Azon kívül, hogy sokat retteg Mara, a szobájában ül Noahval és a lényeget fejtegetik, meg a Horizontos suliba jár, nem történik olyan sok minden a könyv végi csattanóig. Nem tudom mire vártam, de engem most nem nyert meg magának ez a kötet. Az, hogy egy gonosz külső szervezet összeesküvésébe esett már nem lenne újdonság. Bolond tudósok kísérleteznek képességgel rendelkező gyerekeken. Ami eredeti benne talán és nekem nagyon tetszik, az indiai vonal. Ez az álom, és emlékek közti misztikum, aminek még nem látjuk a nyitját, ezt meghagyta a harmadik részbe.

Noahból most talán egy kicsit többet kapunk, számomra két nagy megmozdulás volt, az egyik nyilván a szigeten (miért ennyire klisések a szigetek mindig?) a másik a bejegyzések a naplóban. Ott éreztem, hogy nagyon elcsípte az író a belső hangját, és sokat szeretnék még ebből. A tartózkodást Mara félelme miatt itt olyan Edward-Bella szenvedésnek érzem. Oké, ne essenek egymásnak, de bakker, ha ott egy zárt sziget az óceán közepén.... és tinik. Komolyan mondom, borzasztóak ezek az önmegtartóztató fiúk!

Valahogy azt érzem, hogy az elején az író teljesen mást akart. Elindultunk a paranormálisból, majd képbe került a tini bántalmazás, és ebben a részben elindult az összeesküvés elmélet felé.  Mindezt már horror elemekkel vegyítve. 

Nem bántam meg - nem volt annyira egyedi, de jól szórakoztam 💃


Extrák:
Imádom a külföldi borító fotóit. Szerencsére a Könyvmoly az eredetit vette meg. Rákerestem, elég sok kép készült a víz alatt a szereplőkről, de ugye csak három került belőle a borítókra. Érdemes a Googlebe beírni és  megcsodálni őket, háttérnek, vagy teló képnek is használható, és nem annyira rémisztőek, mint a fanartok. Jah, ez pedig nagyon vicces volt, mikor megtaláltam a Pinteresten. A főszereplők neveinek kezdőbetűi az angol Madness szót adják ki:



Fülszöveg:

Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle.

Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött.

Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved.

A könyv adatlapja:

Kiadási év: 2016
Sorozat: Mara Dyer 2. rész
Oldalszám: 512. old.
Műfaja: paranormális YA
Fordította: Komáromy Zsófia
Folytatásos: igen, trilógia, angolul megjelent a 3.
Angol címe: The Evolution of Mara Dyer


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése