Még olvastok?
Akkor kezdem az elejéről.
Kedden reggel érkezett meg a Pick Pack pontra az utolsóm. Benne voltam a kétszázban, így szerencsére sorbaállás nélkül, Laura aláírásával. Már ketten vannak, a 7. és a 8. Aznap csak este kezdhettem neki, és bármennyire is nagyon lassan olvastam, (próbáltam húzni az időt, amit sajnos tudom, hogy nem sokáig lehet az orbitális tanulás miatt), így csüt éjfélre, 3 nap alatt, így is, úgy is befejeztem.
A borítóról: Nekem nagyon tetszik, de most tényleg. A színe is, a kép lent a sarokban most a legjobb, a gerinc kapcsolódó mintája pedig külön helyes. Kemény-kartonos ez ellen sincs kifogásom, és az, hogy a két kötet még így is hivatalosan kevesebb, mint 4000 forint, külön dicséret!(Máshol egy ilyen vékony ennyi, és így tényleg jobb olvasni is.)
A kötetekről: azt mindenképpen várni lehetett, hogy a második, kicsit vékonyabban lesznek az izgalmas részek, de nekem már az első is REMEK volt. A farsang és a Gyűrűk Ura: Tudni kell, hogy én 7. óta vagyok elképesztő fanatikus, és már egy elejtett mondatnak is örülök, de az, hogy erre készültek, és olyan szavak és zenék voltak a könyvben, hát ettől fülig ért a szám.
Valentin napi ajándékok luv. (nekem is kéne olyan. )
Aztán jött a többi, szép sorban, és én elmerengtem. Elköltözés egy messzi városba. 4 évvel ezelőtt ugyan ezek a kérdések voltak bennem a Szegedre költözés előtt, de akkor szerencsére velem jött egy (óvodai) LB-m, akivel 3 évet laktam úgy együtt, hogy azt sem vettem észre, hogy Szeged. Vele mindig otthon éreztem magam egy kicsit. Majd a kapcsolatom, ami szerencsére nem Reniék szintjén alakult (abban csak ők tudnak ilyen lúzerek lenni) és az összeköltözés. A nagy kérdések előtte. Milyen lesz? Hogy bírjuk, hogy szokjuk meg. De boldogan jelentem, még fél év után is élünk, ő épp kockult a gépemen, amíg én az ágyon, takarók közt befejeztem az SZJG 8.-at és jött, amikor sírni látott. Mi így örülünk.
A második kötet, amiben tényleg minden kiderül (majdnem, de a fontosabbak igen). Ricsi, a kirándulás kérdései (jó az ötlet, és díjaztam, hogy nem a leges legvégére került) a gesztenyepüré, a karaoke, és az a bizonyos vallomás Corteztől. Jah és a neve is. A "nagy történet". ÓÓÓ, és igen, Reni végre új telefont kapott. (Annak megint külön örültem, hogy miért, és a csnegőhangok változásának is, itt volt már az ideje.)Aztán a ballagás, amit én akkor, régen, amikor még a képeket vászonra festették, nagyon nagyon sajnáltam.
Laura azt írj az utószóban, talán nincs ilyen osztály. Nekem volt egy hozzá nagyon is hasonló általánosban, és kegyetlenül sírtunk, mikor elballagtunk. Csak öten mentünk egy Gimibe, de a mi osztályunk nem volt negyed ennyire se összetartó. Általánosban igen, és az sokszor nagyon hiányzik. Szerencsére a lányokkal ma is tartjuk a kapcsolatot, az nem múlik el, még ha az ország 5 pontján lakunk is. De most elolvasva Laura sorait, iszonyatos honvágyam volt tegnap este abba az időbe és azokra a helyekre. Ott is megvolt az ember bánata, és nem mondanám, hogy jó lenne még egyszer átélni mindent, de nagyon hiányoznak néha.
Így a végét is jól végig bőgtem. Először Gábor beszédét, aki talán (soha életében), a könyvben sem beszélt ennyit együttvéve még soha. Majd az évkönyveknél, aztán a taxiút eleji búcsút. És nem akartam elhinni, amit Laura mondott, hogy majd sírunk, de mégis, lassan 23 évesen is, a fene egye meg. :-)
 |
| A FELSŐ CETLIK A FONTOSABBAK, az oldalsók a viccesek, és hát na, van egy pár. Főleg a másodikban. |
Ha egy könyv ilyen hatással van az emberre, akkor az mégis nagyon tud valamit. Közben pedig teletettem cetlikkel a kedvenc részeimnél, a párom, meg félpercenként nézett rám, mert vagy kuncogtam, vagy sikkangattam, vagy még sírtam is közben. Kettősség, ez jellemzi a végzős könyvet:-D
Az, hogy a végén már voltak hosszú leírások, sem érdekelt annyira, mert tudtam, hogy ez a vége, nem lapoztam előre, és mindent végigolvastam, mert hát Reni reménytelenül szentimentális. Laura minden szálat elvarrt, még Neményi is a helyére került (talán ezt a szálat vártam durvábbra, de jól sikerült, az lenyugtatás is) .
A humor maradt a régi, sokat nosztalgiáztunk a régi fényképekkel a régi részeken, Reni és Cortez baklövésein. Itt talán már kevesebb volt az izgalom, ez már a puszta szórakoztatás, a végjáték volt, és külön pirospont, amiért még eljutottunk Párizsba és nem az év végével lett vége.
Szeretjük "az írónőnket, és a sorozatot" rajongó