Muse konci, Pesten, élőben

Kis beszámolóm a hónap, az év és talán életem legemlékezetesebb pár órájáról.
Sosem voltam még ilyen élményű koncerten, ennyi emberrel (vagy 3-4000 biztos voltunk) ilyen energiákkal, erővel, érzelemmel.
Mikor kedden (2012 11 20) elindultunk párommal Budapestre a Sportarénába a koncertre tele voltam kíváncsisággal, végighallgattuk mp3-on az utóbbi időben megjelent 2 cd-jüket, meg pár régebbi kedvenc számot, hogy ráhangolódjunk. Kikeveredve az állomásról, gyalog sétáltunk, majd meglelve a Kavicsot, beálltunk az irdatlan hosszú sor végére. Szerencsére, 7 előtt már elkezdtek beengedni mindenkit, így nem fagytunk egészen halálra a koncert előtt.
Nagy bánatunkra és sajnos tudatlanságunkra, (hogy nem voltunk szemfülesebbek) elvették a kajánkat és a vizünket (mert hát messziről jött ember csak felpakol, de azért dobja ki a bejáratnál,) hogy marha drágán vegyen bent vizet, meg kaját, ha nem akar 4 óra hosszán át éhezni, szomjazni.

Miután túljutottunk mindenen, már csak az élmény maradt. Amíg várakoztunk, körbesétáltunk, és megtaláltuk az ereklye shopot is, ahol megszereztük a közös emlék egy darabkáját. Itt látható : két szép MUSE, The 2nd Law feliratos karkötőcske. Azóta is nagyon hordjuk:-)))

Sétálgatás közben nagy örömünkre összetalálkoztunk Kittivel (író) és Évivel és a kísérőkkel(én csak úgy hívom, rocknagyi.-)) Megbeszélgettük, ki miért hogyan szereti őket, hol ülünk, és milyen kedvenc dalaink, élményeink (Évi sok koncertjükön volt már külföldön is) vannak. Együtt pereceztünk (óóóh, de finom volt) majd búcsút vettünk, mivel nekünk ülőhelyünk, nekik álló volt legelöl. Kaptak is az élményből rendesen :-)))) 

20 00 előtt kezdett az előzenekar, az Everything, everything... (hihi, Évi) már a nevük se semmi, a zene meg egyenesen szörnyű volt. 4-5 fiúcska, elektronikus valamivel próbálkozott, de egyelőre még nagyon nem volt sikerük. Nem tudom, hogyan kerültek a Muse elé, de ha akarnak valamit kezdeni, még nagyon nagyon nagyon sokat kéne fejlődniük. Aztán átállás, helyezkedés, pakolászás, jövés menés... és akkor

Matt hangpróbát csinált, Dom a dobokat nézegette, és Chris is kijött a bassgitárt próbálgatni. Utána már csak egy 10 percet vártunk, és kezdődött a majd két órás "audiovizuális sokk" (ezt a youtubeon találtam az egyik vidi alatt, de teljesen leírja az élményt). 

Berobbantak az Unsustainable -lel, és jött az új cd első dala, a Supremacy és a harmadik a Panic Station(bírtam a kis lila szörnyet:-))). Aztán a régi kemények, sorban, Knights of Cydonia, Plugin baby, New Born, Time is running out (olyan jót lehet rá közösen üvöltözni:-)))) Resistance és az egyik nagy kedvencem a Supermassive Black Hole (aminek most megint nagy aktualitása van az utolsó Alkonyat film kapcsán, gondolom a fiúk jó érzékkel játszották el most ezt is. ) és ha már ritkán jönnek ( 2 éve voltak utoljára a Szigeten, ha jól tudom) legalább kaptunk egy kis feelinget a régiekből is. 

A látvány közben óriási volt, előttük is kivetítés, mögöttük félkör ívben, a második szám után pedig leereszkedett a piramis, ami hol az aktuális számhoz kapcsolódó szuper animációkat mutatta, hol a srácokat kicsiben, nagyban, ugyanis folyamatosan vette őket 3 közeli kamera mindenféle szögből, így aki messzebb állt/ült, is láthatta a piramisban Matt arcát, ahogy gitározik, vagy ahogy zongorázik, vagy Chris a fejét rázza, vagy Dom majd szétüti a dobot. 

Pihenés képpen jöttek az új album lassabb dalai, a Madness, a feliratos csodaszemüveggel, majd a Follow me, amolyan Muse himnuszként. Meglepetésként megint kaptam egy régi nagy klasszikus kedvencemet, mert a sorban a SUNBURN jött, ami az egyik kedvencem a régi lírikusabb melankólikusabb dalok közül. 

Aztán megint az újabbakból az Animals, majd Chris szerzeménye a Liquid Station amit ő maga egyedül tolt előre jőve. Élőben is nagyon jó hangja volt, nem is volt hamis, csak néhol, a körítéssel és a látvánnyal eny nagyon energikus szám az ővé is. 

Nagyon szerettem, hogy végig rettentő lendülettel, karizmával voltak jelen. Ugyan úgy élvezték, ahogy mi, ha akarták, odamentek Domhoz és csak neki, és egymásnak játszottak. Szeretem, hogy egy olyan zúzós szám után, mint a Running out, ahol beremegett az ugrálástól és hullámzástól a stadion, eljutottunk az érzelmes melankólikusabb dalokig, úgy hogy az ember alig vette észre az átmenetet. 

Kicsit talán még jó lett volna egy két ilyet hallani, és hiányoltam az új cd-ről a Save me-t, viszont direkt pörgős, ütős számokat hoztak, stadion lévén, így az talán nem illet volna bele annyira ebbe a körbe, de csak ennyi volt az össz hiányosság, amit találtam. 

Közeledtünk a vége felé, leereszkedett a piramis, és benne megnézhettük az Isolyted Systemhez készült klippet (mivel itt ének nincs, csak ugye instrumentális rész) addig a fiúk a piramisban játszottak, meg pihentek, majd ráadásnak megkaptuk a Starlight-ot (nagyon nagyon nagyon szeretem) és egy ütőset a végére, amit sajnos már nem tudtam megörökíteni. 

A fiúk aranyosak voltak, megköszönték, hogy ennyien eljöttünk,  (Matt még a koncert elején magyarul is "Köszönjük Budapest" ), majd Dom is kijött nagyon fáradtan a dobok mögül, és megköszönte a bulit. 

Mi tagadás, nekünk is volt mit köszönni. Mi nagy rohanásba kezdtünk, hogy elérjük az utolsó vonatot (amit sikerült is elcsípni), és hazáig kibeszéltünk minden apró pillanatot, és megnéztük a képeket. 

3 nap telt el azóta, de az élmény még mindig nagyon élénken benne van, és remélem, kitart legalább a vizsgaidőszak végéig, hogy legyen mire gondolnom, mikor a könyvek fölött görnyedek:-)))) 

Végül egy jól sikerült szinpadkép az utolsó számnál. A többi szinte mind életlen, vagy elmosódott, ezt az egyet viszont sikerült jól elkapni. Visszaadja egy kicsit a hangulatát, de az élmény már így is velem marad. 

És mindazokkal, akik ott tomboltak lent... 

Best of idézetek Leiner Laura : Szent Johanna Gimi 5. -Remény

Folytatom a negyedik résszel megkezdett sorozatot. Sajnos még mindig majd 3 és fél hónap van vissza az utolsó kötetig, addig is vigadjunk az eddigiek (számomra) legjobb pillanataival. Ha már kint hideg, esős őszi idő van, olvassunk olyat, ami megnevetett:-) Most az ötödik, (az én személyes kedvencem ) sorai körül.
Elő a könyvvel, és hajrá, keressük meg hol bújnak eme gyöngyszemek!!!!

(válogatom, de gyanús, hogy megint sok lesz belőle.)

Mikor van vége? – kérdeztem Cortezt. 
– Még kábé egy óra. 
– Mi? – hüledeztem. – De hiszen már kipusztult egy város! Mi kell még? 
Mosolyogva megcsóválta a fejét, és tovább nézte a filmet, én meg az ölembe ejtettem a kezem, és az ujjaimat morzsolgattam. Gondoltam, a film végére csak eltörök párat izgalmamban. Oké, a következő jelenetben igencsak megkérdőjeleztem a film tizenhatos korhatárát, ugyanis valami igazán undorítót mutattak, aminek láttán elkaptam a fejem. Cortez megint rám nézett, és kezdtem úgy érezni, többet valóban nem akar velem moziba jönni. 
– Jól vagy? – kérdezte halkan. 
– Hát… kibeleztek egy embert, de megvagyok – feleltem, és reméltem, hogy nem tart überbénának. Én jövök horrorra, amikor még Voldemorttól is féltem? No comment

*,*

– Mit akarsz? – néztem a szemébe. 
– Hogy ne ismerd meg azt az embert – mondta őszintén. 
– Miért? Mert te nem akarod? – kérdeztem vissza hitetlenül. 
– Mert nincs kedvem felrúgni, miután sírni látlak.

*,*

A többiek beszámolója is igazán viccesre sikerült, főleg Virágé, aki az Eurodisney-n kívül semmi másról nem beszélt, csak hogy készült közös fénykép vele és Goofyval, meg hogy ült a hullámvasúton és evett óriásnyalókát is. Durand rákérdezett, hogy azért megmaradt-e más is Párizsból, mire Virág közölte, hogy nem sok. :)

*,*

Mondjuk, páran ezt nem vették észre, mint pl. az a tizedikes fiú, aki fürdősortban jött suliba, vagy az a lány, aki flipflopban. Máday mindkettőt visszafordította az aulából, mondván „vagy elmennek egy last minute útra nyaralni, vagy felfogják, hogy ez egy iskola, és nem járunk strandruhában”. Ó, azok a boldog, reggeli kiabálások az aulában… :)

*,*

A légy nyilván nem tudta, hogy kivel van dolga, így Mádayt is megpróbálta megzavarni. A teremben Dave jóvoltából (aki rögtön magára vállalta a buki szerepét) elkezdődtek a fogadások, „Máday vs. Légy” címmel. Talán ez volt a legemlékezetesebb évnyitó. Mellesleg Máday nyert, mert egy gyanútlan pillanatban a kezében tartott vaskos házirenddel kilapította a legyet. Itt véget ért a móka, illetve számunkra. Kinga egy kicsit tovább hőzöngött, és mindenképpen értesíteni akarta a Green Peace-t, hogy az ig. helyettes állatkínzó. :)

*,*

– Rázd meg a hajad óra alatt. 
– Tessék? – kerekedett el a szemem. 
– Jól hallottad. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a férfiak ösztönösen reagálnak a női haj illatára! 
Ezután mindhárman előrehúztuk egy-egy hajtincsünket, és megszaglásztuk, hátha van ebben valami.

*,*

Dave és Macu érkezett meg, előbbinél egy UPS csomag volt. 
– Bontsd már! – ugrálta körbe Macu. Odakaptuk a fejünket. 
– Várj, várj – rázta a fejét Dave. – Vedd fel, ahogy kibontom. 
– Ja, persze – biccentett Macu, és előszedte a mobilját, hogy megörökítse, ahogy Dave kibontja a 
mobilját. 
– Hallod, neked kéne egy barátnő – lépett hozzánk Zsolti Kinga kezét fogva. 
– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól 
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel. 
– Ez beteg – röhögött fel Ricsi. 
– Mondj valamit – vette fel közelebbről Macu Dave meghatódott arcát. 
– Szeretem – szipogta, és az arca mellé emelte a dobozt.

*,*

– Na, ide figyelj! – förmedt rá Kinga. – Szembeszálltam a természettel, és elértem, hogy a hajamban máshol legyen a forgó! Engem egy gipsz nem fog megállítani!

*,*

Az első képet látva (gyerekkori, juj) azonnal elvörösödtem. Rákattintott, hogy kinagyítsa, mire a tenyerembe temettem az arcom. 
– Régi kép – motyogtam, remélve, hogy a beszéddel oldom a kínos csendet. A fotón köbö ötéves lehetek, és egy bazinagy albumot nézegetek. Tipikus gyerekkép. Két copf, béna tejfogak, überciki ruha. Cortez szó nélkül hagyta, amiért örök hála neki. Ha kinevetett volna, biztos elsírom magam. A következő kép valami általános iskolás Mikulás-ünnepség. Szintén LL (Lőjetek Le) kategória. A többi felvétel viszont már tagadhatatlanul én vagyok. Olvasok a buszon. Olvasok a vonaton. Kanadában a nagyiéknál. Niagara-vízesésnél, útikönyvvel a kezemben. Karácsonyi kép, amikor könyvet kapok. Anyuékkal nyaraláskor… Aztán következtek a Szent Johanná-s képek. Virággal megöleljük egymást, afféle „magunkat fotózzuk mobillal” stílusban.

*,*

– Reniii – pisszegett Virág. 
– Igen? – fordultam felé. 
– Nem értem a tízest. 
Gyorsan megkerestem, és lesúgtam a helyes választ. 
– Ugye csak visszatértél arra a kérdésre? – kérdeztem riadtan. 
– Nem – rázta meg a fejét. – Ott tartok. 
– Száz kérdés van! – kaptam a fejemhez.

*,*

– Ren, annyira bírlak. De komolyan – lépett mellém Ricsi. 
Ismertem ezt a nézést. Ez volt az „add ide a matekházit” pillantás. Kivettem a táskámból a spirálfüzetem, és felé nyújtottam. Azonnal ráugrottak, Virág, Ricsi, Zsolti, Dave és Macu is. Örülök, hogy új osztálytársunk beilleszkedett és rászokott arra, hogy nem tanul, továbbá rólam másol minden házit. Nem lóg ki a sorból.

*,*

A terembe érve leültem a padomba, és gondosan előkészítettem az etikafelszerelésemet, aztán az ablakon lefelé igyekvő esőcseppek versenyét bámultam. Kiválasztottam egy szimpit, és annak drukkoltam. Éljenek az unalmas őszi reggelek!

*,*

– Nem bírom már a sulit. Totál kikészít – csóválta a fejét Zsolti, miközben a pulóverén át nézegette a bicepszét. 
– Még csak most kezdődött – nevettem el magam 
. – Viccelsz? Már egy hónapja tart! – vágta rá értetlenül. 
– Azt hiszem, ideje meglátogatni a dokit. 
– Ha lógsz, beköplek – állt meg a társaságunkban Kinga, aki úgy gondolta, ez jó belépő. Zsolti szó nélkül hagyta, Kinga meg felém fordult. 
– Renáta, meddig fog esni? 
– Anyu szerint jövő hétig – feleltem. 
– Ez nem igaz! – csettintett mérgesen. – Szombaton versenyem van. 
. – Ázottló-szagod lesz! – vihogott Zsolti. 
– Az értelmi szintedre való tekintettel erre nem reagálnék – kontrázott Kinga azonnal.

*,*

Teljesen lekapcsolódtak a lámpák, úgyhogy kezdődhetett a film. Klassz, a stáblista alatt az egész mozi az én ropogtatásomat hallgatta, amitől teljesen zavarba jöttem. 
Miért nem vettem popcornt? Mert az egyszerű? Klasszikus? És viszonylag halk? Nem, én hülye, nachost vettem, hülye szósszal és hülye paprikával, amiből már megint bekaptam egyet. Ekkor kezdtem köhögni. Cortez a szája szélét rágva fordult felém. Azt hiszem, idegesítettem. 
– Jól vagyok – köhögtem egy utolsót, aztán beleittam a kólámba. Cortez még mindig nézett. 
– Pontosan mit művelsz? – kérdezte végül. 
– Nagyon erős – suttogtam. 
– Úgy általában kérdeztem – felelte. 
A vászon kivilágosodott, a fény az arcára vetült, és láttam, hogy mosolyog.

*,*

– Ne csináld! Most, hogy Zsolti komolyan érdeklődik irántam… – mondta ki. 
Odafordultam a társaságukhoz. Hát, nem is tudom. Zsolti éppen egy akciófilmet utánozott, és a levegőbe rugdosott. 
– Szerinted érdeklődik? – bizonytalanodtam el. Kinga is odafordult, aztán unottan legyintett. 
– Ha nem foglalkoztatná, akkor nem bökdösne… 
– Mit csinál? – csodálkoztam el. 
– A Facebookon. Akárhányszor bekapcsolom a gépem, állandóan ott van, hogy megbökött. 
– Ez valami modern formája a tetszésnyilvánításnak? – kérdeztem. 
Kinga lenézett a kezemben lévő könyvre. 
– Persze, Renáta, olvass még pár ilyen regényt, aztán csak megérem, hogy hintóval jössz suliba – alázott le totálisan. 
– Jól van, na. Lemaradtam a lájkolásnál – védtem magam, de reménytelen volt a helyzetem. Hivatalosan is ódivatú vagyok. Nagyszerű.

*,*

– Szerinted zavarja a francia srác? – mosolyodtam el, és majd szétvetett a boldogság. 
– Zavarja, hogy nem tudja, mi van. Elképesztő, hogy valami reakciót látok rajta. Szörnyen szórakoztató – gonoszkodott Kinga. 
– Azért egy kicsit én is élvezem – vallottam be, mert a szívem mélyén majd szétvetett a boldogság, amiért Cortez újabban tényleg érdeklődik irántam. 

*,*

Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”. 
– Húzós lesz – feleltem végül. 
– Sejtettem. Emó, meg fog harapni! – kiáltotta. Virág csillogó szemmel nézett felénk. 
– Dehogy! Tök jó fej! 
– Virág, tedd le a kecskét! – förmedt rá Kinga. Lefényképeztem őket, közben meg azon agyaltam, hogy ez a mondat igen ritkán hangzik el. Normál esetben.

*,*

– Bünti? – kérdeztem szomorúan. 
Na, ezzel anyuék igencsak bajban voltak. Sokat tanulok, alig lógok a neten, nem igazán tévézek, a telefonom nélkül is képes vagyok élni, úgyhogy számomra a legnagyobb büntetés az, ha elveszik a könyvem. Oké, de melyik szülő lépi meg azt, hogy letiltja a gyerekét az olvasásról? Természetesen szó sem esett arról, hogy esetleg megvonnák tőlem a regényeimet. Ehelyett anyu csalódottan közölte: az a büntetésem, hogy nincs büntetésem. És hogy ezen gondolkozzak el.

*,*

– Jó – duzzogtam. – Ha gondolod, ezt is visszaadom – húztam ki a pólóm alól a láncon lógó gyűrűt. 
Persze belehalnék, ha meg kéne válnom tőle, de azt akartam, hogy tudja, semmit sem jelent. – Tartsd csak meg – legyintett. 
– Annyira nem kell. Amúgy se tetszik – feszítettem a húrt, mire Cortez hangosan felnevetett. 
– Azért hordod? – kérdezte végül, én pedig totál megsemmisültem. 
– Nem – kezdtem lassan, közben meg vadul cikázott az agyam. – Azért hordom, hogy bármikor visszaadhassam – mondtam végül. 
Pár másodpercig mindketten csendben végiggondoltuk a válaszomat, aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

*,*

Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem?

*,*

– Te megírtad a matekot? Miért? Mondd,miééért? – dramatizált Zsolti, és még Cortez karját is megrángatta a hatás kedvéért.

*,*

Matsuda, kakasviadalra készülsz, vagy miért tarajos a frizurád? Azonnal lapítsd le!

*,*

– Fáradt vagyok. A sok tanulás… – füllentettem. 
– Stréber átok – bólogatott Dave, én meg a többiekkel együtt felnevettem.

*,*

– Na. Megláttad, megszeretted, sírtál két és fél évet, és már el is érted a célod – csapott Kinga a karomra, mire felnevettem.

*,*

– Hol vagy pontosan? – kérdezte. 
– 1980-ban – vágtam rá, ahogy körbenéztem a szobában.

*,*

Hirtelen egy kéz nyúlt elém, és lapozott helyettem a könyvemben. Felnéztem, és Ricsi vigyorgó raszta fejét pillantottam meg. 
– Egy ideje olvasod ezt az oldalt – jegyezte meg halkan. 
– Elbambultam – magyaráztam, halvány mosolyt erőltetve az arcomra.

*,*

Kb ennyi:-) 

Muse : The 2nd Law : Benyomások

Hűűű, hát most jutottam el odáig, hogy végre írni is tudok az új cd hatásairól.
Bejelentették hogy az album nagyon sokrétű lesz, és kb 3 stílus uralkodik rajta, de azt hiszem, én minden számot egy külön stílusnak érzek, és hál istennek, nem csak Dubstep van rajta (ettől féltem a legjobban).
Egyrészt szoknom kellett a hangzást, másrészt kutattam is a számok után.
Szóval, a sokadik benyomás után...

1. Supremacy - Fennhatóság (Nagyjából rákeresgettem a címekre, hogy tudjam, mire utalnak, nem pontos, az tuti, de mégis be lehet lőni a tartalmat)

Olyan "bevezetjük a világvégét" jellegű szám, kicsit nekem Knights os Cydonia hangzású, a szép hosszú bevezetéssel, és a trombitával (érdekes a rengeteg fúvós hangzás a cd-n.)

2. Madness - Őrültség, őrület
A már sokat beharangozott dalról annyit lehet tudni, hogy Kate Hudsonnek íródott, és elvileg egy közös vitájuk ihlette. Ehhez készült el a cd első vidije is, itt érződik a dubstep hatás, de maga a dal gyönyörű ívű. A Madness dadogós ismételgetésével indul, majd egy szívszaggató vallomássá növi ki magát, amit Bellamy kiüvölt a világba. A klipben szereplő, metrón utazó párt a mai "őrület" forgataga veszi körül, majd a nyomás alatt a két idegen egymásra talál, és szintén a világba kiáltják érzéseiket. A cd 3 lírikusabb dala közül számomra ez a best of. :-)

3. Panic Station - Pánik megálló
A világvége felé vezető úton (merthogy ez a cd koncepciója) a 9. megálló. Amellett, hogy megtanulunk 1-9 számolni, azt hiszem ez a korong legpörgősebb, legfeszesebb, legütősebb dala. A szívünkbe lüktető ritmus megmutatja hogyan használjuk ki életünk minden percét ("Do what the fuck you want to
There's no one to appease").Itt aztán Bellamy megint bravúrozik a gitáron. Sokadik hallásra hallottam ki itt is a refrén alatti trombitát (amit egy idős, Gandalf szerű kedves bácsi fúj lelkesen a banda mögé:-))) de így a hangzás még erőteljesebb, eklektikusabb. 

4. Prelude - 

Ez csak egy 1 perces bevezető, énekhang nélkül, de mint már tudjuk, Bellamy szereti az ilyet, és kell is a Panic Station után átvezetésnek. 

5. Survival - (Túlélő)

Mint mindannyian ismerjük, a 2012 Olimpia hivatalos dala, ami azt hiszem méltán nyerte el a címet. Lelkesítő, szinte himnikus, a győzelemről, a kitartásról, a versenyről, a bátorságról szól a szövege, amit a végére felturbóznak igazi Muse-os gitárszólókkal, tömeghanggal, és kórussal. A gyorsabbak közül, a Panic Station után a 2. kedvenc. 

6. Follow me - Kövess engem

Matt másik szívbemarkoló vallomása, ezúttal fiának, de nem sértődik meg azt hiszem a szerző, ha a dalcímet magunkra is értjük. A dal elején, fél perc környékén halványan hallható kisfia szívdobogása is. Azt hiszem, ennél meghatóbb dolgot aligha kaphat egy csöppség az apjától ajándékba. A csöndes, altatódalszerű kezdésből ez is egy elektronikus alapú óriás ígéretté fejlődik, nagy hangkieresztéssel. 

7. Animal - Állatok 

A 7. dalban a vallomásból gyorsan visszatérünk a világvégéhez, amikor szinte az emberek, mint elkeseredett, elállatiasodott lények jelennek meg (a végén erre utaló hangok, zörejek hallatszanak,  talán gondolhatjuk a városi zajok metafórájaként. ) Feszes tempójával, baljós hangjaival, elég nyomasztó a hangulata. 

8. Explorers - Felfedezők 

Az állatok után egy kis csöndet, békét, megnyugvást hoz. Hangulatában az Invincible, és az Unintended, ami nekem először beugrik. Akár egy csilingelő karácsonyi dal, úgy indul, az új reményekről szól, az új haza kereséséről, hogy kimerítettük földünket, és talán már nem is erre a világra valók vagyunk. Afféle segélykérés ez, megható, csöndesen induló szerelmi vallomás is kikerekedik belőle. 

9. Big Freeze - Nagy fagy
Matték fagyot csinálnának a világvégén. Ez az albumon a hagyományos, dallamos, ritmusos, ütemes, igazi Muse lendületű dal. Ez a dal adja talán legjobban vissza a régi cd-k zenei világát, nekem első hallásra a világa egy régi U2 számot juttatott eszembe(No line on the horizon, de kicsit hasonlít a Magnificent-re is.) 

10. Save me - Ments meg 

És akkor egy olyan, ami eddig még nem volt. Hallhattuk már Christ, eddig is vokálozni, de olyan, hogy egyedül csak maga énekeljen, még nem volt, így most ő is kiírta magából, ami a szívét nyomta. Két dalt írt a cd-re, az ő vallomása a feleségéhez szól, aki támogatta, kitartott mellette, míg alkoholproblémái voltak pár éve. A dal maga nagyon egyszerű, semmi cifra, csak 3-4 hang, és egy kis gitár, mégis ettől az egyszerűségtől olyan szép. Mikor először meghallottam, azon tűnődtem, majdnem szebb, mint Matté (pedig az nehéz), nem is tudtam, hogy Chris hangja. A refrén a további segítséget kéri, reméljük lesz is, a Madness után a 2. kedvenc, a Follow me a Harmadik. :-) 

11. Liquid State - (Folyékony állapot )

A másik Chris szerzemény, kemény, zúzós ez is, nem is gondoltam, hogy ilyet is tudnak. Ez a keményebb rock vonalat erősíti, Chris is megmutatja a gitártudását, és a vadabb oldalát. Az utolsó állapot a világvége előtt. Itt is van egy kis kórus, egy kis elektromos visszhang. Érdekes egyveleg. 

12. The 2nd Law : Unsustainable - A 2 törvény : Fenntarthatatlan
Az első szám, amiből a hírhedt dubstep beharangozó is készült. Szerencsére az albumon csak ez az egy dal, ami tényleg, igaz dubstepes, most már elfogadtam a bemondónő szörnyű híreit és hangját is, de ebben aztán van világvége kórustól kezdve minden. A dal címét ( és így a cd címének alapötletét is) Matt egy híradós műsorban hallotta, ahol utaltak egy kutató második törvényére. 

13. The 2nd Law : Isolated system  - A 2 törvény : Elszigetelt rendszer
És akkor itt a világvége. Gyönyörű zongora aláfestés, szinte filmzenei hatások, az ember látja maga előtt a világvégéről szóló filmek képkockáit. Menekülés, éhezés, félelem, fájdalom. A zenében a nő bemondja, eljött a világvége, de van itt síró hegedő, vonósok, nagykórus, minden, ami egy hiteles képhez kell.
Legújabban ehhez a számhoz jelent meg a videóklipp, elég nyomasztó, és nagyon is tükrözi a filmes, világképet, ami a zenéből kihallatszik. Simán elmenne filmzenének is.

Összességében azt lehet elmondani, megint egy jól kitalált koncepció, reflektál a mai világ problémáira, és a kidolgozás, a rengeteg stílus mind váltakozik. Megmutatja, hogy a fiúknak még mindig rengeteg ötletük van, és van is kedvük kísérletezni, és megvalósítani a látomásaikat. Vannak benne mély, érzelmes dalok, táncolós, zúzós rock muzsikák, és olyan Muse dalok. Nagyon hiányoztak, most hallgathatjuk a November 20.-ai koncertig.

Interjú az Animus, A Könyvmolyképző és a Typotex kiadó vezetőivel

Egy rég várt interjú...
2011-ben egyik egyetemi kurzusom során a könyvkiadásról kutattam, és sikerült három magyar kiváló kiadó vezetőit kérdezgetnem a sikerükről. Az alábbiakban erről olvashattok egy kis összefoglalást.

Akiknek a borítók mesélnek

Kiadóvezetői döntések, kutatás a „szerencsés véletlenért”

Beszélgetés az Animus, a Könyvmolyképző és a Typotex Kiadó vezetőjével

            Hogyan lesz valakiből jó kiadóvezető? Kiskortól fogva a szakmára készül? Milyen ösztönök kellenek hozzá? Mi befolyásolja a döntéseiket? Honnan veszik ötleteiket, új könyveiket?  Hogyan lehet sikeresen felfuttatni egy kiadót? Mennyire hasznosak egy kiadó életében a ma olyan közkedvelt közösségi oldalak?

            Rengeteg kérdés, és a választ három magyarországi, a maga műfajában sikeresnek mondható kiadóvezetővel próbálom megválaszolni.

Benyomások és ajánlások, de milyen mennyiségben?

Kérdésemre, mi alapján döntenek egy –egy könyv meghonosítása, magyarosítása mellett, nagyon vegyes válaszok érkeztek. Amiben mindhárman egyetértettek, hogy nincs olyan, hogy biztos tipp. Soha nem lehet előre látni, mekkora sikere lesz itthon egy külföldön már befutott könyvnek, mert ez függ a közönségtől, a mentalitástól, a témától. Nem látták ezt előre sem a Harry Potter, sem az Alkonyat esetében. Külföldön sikeres volt, belevágtak, itthon is sikeres lett. Katona Ildikó szavaival élve, ez egy „szerencsés véletlen volt”. Mindig nagy rizikó a könyv választása, és egy- egy ilyen mű megvételét nagy kutatások előzik meg. Egy olyan kiadónál, mint a Könyvmolyképző, naponta érkeznek kéziratok, ajánlások, tippek, esetleges külföldi könyvek átvételére, vagy magyar kezdő íróktól. „Magyarországon az olvasóknál, már csak az írók vannak többen. Majd minden olvasóra jut két író, és ez iszonyatos mennyiségű anyag és munkaidő átolvasni, türelem kell hozzá, és iszonyat fárasztó tud lenni.”jegyzi meg Ildikó. (Katona Ildikó, 2011). A Könyvmoly adatbázisában 6000 könyvcím található, amivel már kapcsolatba kerültek (kézirat, ajánlás, egész művek, és ez egyre csak gyarapszik). A választásnál Ildikó egy már összeszokott csapatra támaszkodik (fordító, régi munkatársak), de ő mondja ki az utolsó szót. Legfontosabb, hogy rá is hasson a könyv, először az első benyomás fontos, a borító megjelenése. „Én azt gondolom, hogy külföldön, ha egy kiadó nem ad arra, hogy rendes borítót csináljon, akkor én miért higgyek jobban a könyvben, mint ők maguk? Ezért az első számú szempont számomra, hogy a borító megszólít-e? Aztán a fülszöveg megszólít-e? És végül a tartalma megszólít-e?” Tehát főleg a vezetőre tett hatás, benyomás fontos. Olyat keres és válogat, ami neki is tetszene, és tudja, hogy az olvasói körbe is beleillik.

Ajánlatok nélkül…

Ezzel szemben az olyan kiadók, akik nem kapnak ajánlatokat, mi alapján döntenek? Az Animus kiadó a külföldi véleményekre ad sokat (a Harry Potter nagy sikeréről londoni kollégáktól szereztek tudomást), és állandó megfigyeléssel számontartják a piacon kelendő könyveket, vagy átvételre esélyes könyveket. Így találtak a Skandináv könyvekre, és döntöttek a sorozat mellett, mivel „így az egyik kötet erősíti a másikat”(Balázs István, 2011). De itt is nagyon fontos, hogy ők maguk a könyvet érdekesnek, izgalmasnak, frissnek, újszerűnek tartsák.

Végül a legnehezebb, mi alapján válogat egy tudományos, szakkönyveket megjelentető Kiadó? Votisky Zsuzsa azt mondta, mindig a legújabbat, a legprovokatívabbat akarja begyűjteni, provokatív szerzőktől. Hogy mi motiválja, mi a belső célja a hatalmas tudományágak kis, érdekes porszemeinek kiásásában? Így fogalmazta meg: „Az a célom, hogy kisebbrendűség érzés nélkül tudjak beszélni olyanokkal, akik nálam többet tudnak.” Tehát a tudásvágy, hogy minden műfajban, minden témában jártas legyen, megszerezze az átlagműveltséget, vagy akár többet is. Úgy gondolom, és ő is így nyilatkozott, mára ez sikerült neki. „Műveltnek lenni nagyon szórakoztató –jegyzi meg Zsuzsa - csak sajnos nem sokra megyek vele.” Mert nem baj az, ha az ember meg is tud élni a tudásából, és nem csak élvezi.

Ambíciók, és állandó kutatás

Lássuk, milyen ambíciók szükségesek egy sikeres vezető számára. Nem lehet itt sem általánosítani, de a válaszok alapján két féle típusra leltem.

Katona Ildikó már 5 évesen tudott olvasni, és gyerekkorában sem a babák érdekelték, szinte mindent elolvasott, ami a kezébe került. Mikor ráébredt, hogy ezeket emberek válogatják, és adják ki, eldöntötte, hogy ő is ezzel akar foglalkozni, hatni akar az emberekre az általa kiadott könyvekkel. Így hát cégalapításba fogott, és sikerült megvalósítani az álmát.

Végül van, aki csak később jött rá, hogy ténylegesen ezzel szeretne foglalkozni. Votisky Zsuzsa harminchat éves, matematika-fizika szakos tanárként ébredt rá arra, hogy nem ezzel szeretne igazán foglalkozni, nem ad neki elég pluszt. A Műszaki Kiadónál eltöltött évek után vette meg a TECH programot, lefordították, és a mai napig a programról ismeretes kiadója. Mindig az újat kereste, szomjazta a tudást, és ennek folyamatos ismételgetése nem volt számára elég.

„Állandóan csinálni kell a reklámot, ötletelni, fenntartani az érdeklődést”

Votisky Zsuzsa szerint a könyvkiadás „tapasztalati tudomány. Tanulni kell ezt is, de gyakorlatban.” Rengeteg múlik a vezetőkön és nagyon nehéz, vagy nem is lehet általánosítani, mert ahány kiadó, annyi szokás, és minden vezető máshogy egyengeti saját háza táját. Ma már az emberek nem járnak könyvbemutatókra, mert nem érdemes nekik, a kiadók számára pedig nem éri meg. Így mással próbálkoznak. Előadást szerveznek a könyveik köré a legkedveltebb közösségi portálon (Facebook), könyveiket ajánlják, állandó tájékoztatást adhatnak és mindezt ingyen, online. „ Régen a szocializmusban 12 kiadónak volt jogosítványa. Ma körülbelül 150 konkrét cég van a piacon. Ez hatalmas verseny. Állandóan csinálni kell a reklámot, ötletelni, fenntartani az érdeklődést.” –mesélte Votisky Zsuzsa. Érdekesség, hogy kérdésemre, milyen felületen hirdetnek előadásokat, felsorolt 6 fajtát (Port.hu, Pesti est, Kossuth Klub, Egyetemek hirdetőin, Facebookon, és e-mailes hírlevelekben) a felméréseik szerint mégis a legtöbben ismerőseik ajánlására érkeztek az előadásokra. Tehát, hiába ömlik az emberre a sok tájékoztató, mégis a közvetlen baráti ajánlás, személyes párbeszéd a legfontosabb.

Katona Ildikó is ezt hangsúlyozta. A közösségi honlapok megjelenésével sokkal közelebb vonhatják az olvasóikat, felmérhetik az igényeiket, akciókat, játékokat szerveznek, könnyebb az olvasók toborozása, „szinte rajta tartjuk az ütőerükön a kezünket, Ildikó szavaival élve.  

A magyar kiadók nagy részének nincs még olyan gazdag és részletes honlapja, mint például a Typotexnek, akik már az elsők között szerezték meg IP címüket még az internet kialakulásakor. Ilyen téren a kiadóknak még bőven van mit javítgatni, mind a közösségi mozgósításon, mind honlap fejlesztéseken. Viszont az tagadhatatlan, mekkora sikere és  gyűjtőereje lehet egy –egy ilyen közösségi oldalon való részvételnek egy kiadó szempontjából, és maguk a vezetők is csak abszolút pozitív élményekről tudtak beszámolni.

Fesztiválok, és adatszerzés

A könyvfesztiválok közül a Frankfurti könyvvásár kétségtelenül Európa legnagyobb könyvvására, amint Balázs István (Animus, 2011) mondja a „világ legtekintélyesebb könyves seregszemléje”,így mindhárom kérdezett válaszában ez volt a legelső a listán. Minden évben kilátogatnak, felmérni a trendeket, kapcsolatokat gyűjteni, megnézni, kézbe venni a legajánlottabb műveket. Megmustrálni az új borítótrendeket, és bár mindez lehetséges lenne ma már interneten is, ahogy Balázs István mondja, „hajtja még az embert a megszokás”, szeretik az ilyen fesztiválok hangulatát. Másodiként, két szavazattal futott be a Bolognai Nemzetközi Gyermek és Ifjúság könyvkiállítás, melyre a két kiadó vezető – Animus, Könyvmoly - profilja miatt gyakran kilátogat, és nagyon hasznosnak találja. Szintén ők említették még a Londoni Könyvfesztivált, amire még érdemes kilátogatni, és Ildikó említette New York-ot, ahová érdemes és fontos kijutni a közeljövőben. Ismereteiket általában már ők is a neten szerzik be. A szépirodalmai kiadók foglalkoznak a hazai véleménnyel, a kívánságokkal, (Közösségi oldalakat, hazai blogokat is olvasnak) és persze nagyon fontos, hogy a mű beleilljen a kiadó profiljába, a már eddig megszokott művek stílusába, minőségébe, hogy az olvasó azt kapja, amit eddig megszokott.

Szakkönyvek kiadásánál nem igazán figyelnek kérésekre, nincsenek is igazán kérések, a legújabb külföldi szakkönyveket veszik át, fordítják, azokból válogatnak.  Olyat próbálnak kiadni, ami újdonság, nincs itthon, és nagyon modern. A Typotex nem csak tankönyvekre szakosodott, rengeteg segédkönyv, ismeretterjesztő könyv kerül ki a kezeikből. A kutatás, a keresés, a felfedezés állandó élvezete, hogy mindig tartani tudják a lendületet, hajtja őket a dübörgő könyvcirkuszban. Nem árt, ha az embernek van némi ambíciója, és alaptőkéje. Aztán már csak várni kell a szerencsés véletlent. És ásni a rengeteg könyv és kézirat között. Hátha befut egy újabb Alkonyat, vagy Harry Potter.

Ünnepeljünk Hobbit szülinapot kertészkedéssel!

Épp szeptember 21-én ünnepeltünk Tolkien fantasztikus művének, A Gyűrűk Ura előzmény könyv kiadásának 75. születésnapját (angolul 1937-ben jelent meg először.)

Peter Jackson, a Hobbit Trilógia (mert bizony, trilógia lesz) rendezője, hobbit szülinapi hetet hirdetett a rajongók között, amire minden rajongó jelentkezhetett egyéni gyűjteményével, és egy party megrendezésével, szintén Hobbit és Tolkien-fan ismerőseivel. Ehhez a közösségi oldalon, és a honlapon megfelelő menüsort is összeállított, szóval, nagy hajcihőt csaptak, amin a fél netközösség megjelent, a másik fele meg megnézte magától.
Én mivel amúgy is olyan hobbit-forma embernek tartom magam, és a növényeket is szeretem, meg a kertészkedést, újraéledt kertészkedési kedvel álltam neki mostanában az albérlet parkosításának. Így erre az alkalomra időzítettem a kis kertészkedést, Samu is sokra vitte, talán még belőlem is lesz valaki:-)

Kezdetben csak három elcsökevényesedett korallvirágom volt, és egy agavém.
Ehhez érkezett a homályos eredetű díszpaprikám, aki ugye csíp is, és lett belőle mini szegedi paprika füzér, és láthatólag élvezi a Muse-t.

Aztán elmentem a piacra, és megláttam Őt, a tökéletes fikuszt, aki talán túlélne egy átalakítást bonsai-á:-)
Elindult a beszerzőkörút, tál, föld, drót, két nap, és már harcra kész voltam.

 Így nézett ki átültetve, nagyobb cserében, megszabadítva a szárkötéstől.

Ha már benne voltam, eldöntöttem, hogy megújítom a koralljaimat is, így visszametszettem őket, és kaptak új földet, azóta már hoztak apró kis levélhajtásokat is. :-)




Utána kíméletlenül nekiestem kiszemelt fikuszomnak. (Egyelőre csak fikusz, mert még nevet keresek neki:-) Lorelai Gilmore óta tudjuk, hogy jó minden növénynek illik nevet adni, akkor érzik, hogy szeretjük őket. :-)
Szóval először megmetszettem, majd elkezdtem szépen spirálisan drótozni. Bár lehet, hogy a szélfútta stílus nem a legelőnyösebb egy fikusznak, most kikísérletezem mit bír:-) Íme az eredmény:

A mellette egy szál magában megbúvó ágat majd külön akarom ültetni, de egyelőre cserép hiányában még együtt maradtak (csoportos ültetés):-)

Őket viszont tényleg lemetszettem tőből megkísérelve, hogy túlélik -e gyökér nélkül, ha csak beleteszem őket vizes földbe (igen erőteljesen kísérletezek.)

És akkor a gyűjteményem legújabb darabja, akit hála istennek nem én, hanem mamáék szaporítottak, így szép és egészséges, és ő is kezdi megszeretni a Muse-t:-))

Kis kertem az ablak előtt. További eredményekkel hamarosan jelentkezem, melyik kísérlet hogyan sikerült:-)

X. Szüreti Fesztivál, Törtel 2012

Akkor csak jó pár kép, ízelítőnek:

 Ők a szalma házaspár (akik a kapuknál fogadták a vendégeket), és gyermekeik, Szalma Sanyi és Szalma Zsuzsi( Nem tudni a rendes nevet, a készítők is több néven ismerik őket:-) De lelkesen hirdették az eseményt egész héten.

 Ha már falu, kell az igazi életkép is. Rengeteg virág, dísztök, és szalagok, ahogy az egy őszi rendezvényen kell. 

 Az általunk alkotott fantasztikus Madárijesztő, Bögyös Rózsi, aki sajnos csak a rajtszámot viseli, de mi egy igazán vidám délutánt töltöttünk a készítésével, együtt volt a család. Ezért megérte.

 Délelőtt fontos szerepet kapott a lovaskocsi felvonulás, volt kis paci, és nagy paci, prés, és bor, meg pogácsa. Nagy üstökben készült a birkapörkölt, aki pedig a kultúra iránt érdeklődött, megnézhette a grafikai kiállítás a boltívek alatt, vagy a falumúzeumot.

 Én munka közben, avagy  déltől felpezsdült az élet, volt itt kézműveskedés, arcfestés, tombola, és zsíroskenyér hagymával :-)

 Hogy délután se maradjunk program nélkül, egy egész délutánt átölelő táncmulatságon vehettünk részt. Volt ittt ovis, és felnőtt, népzenei alapokon nyugvó, és modern ritmusú....

 És hogy a kicsit idősebbeknek is kedvezzünk, a szervezők elhívták Szandit, gyermekkorom egyik kedvenc énekesnőjét. Szinte semmit nem változott.

Szeretem az ilyen falusi megmozdulásokat, mert megmutatják egy falu, egy zárt közösség erejét, értékeit, szépségeit. Őrizzük a hagyományokat, de úgy, hogy bevonjuk a modernt is.

Este a Tanyaszínház költözött be legújabb darabjával a Művelődési Házunkba, hogy Másfél óra kacagást biztosítson Nyárfás Miska (a Mágnás Miska átirata) című, talán legjobban sikerült darabjával. Nekik is hálásan köszönjük, mind, akik ott voltunk. Igazi élmény volt!

Köszönet érte minden szervezőnek, készülőnek, fellépőnek, támogatónak!

Őszi dekor

Csak úgy, mert most nagyon sok mindent csináltunk, és meg tudom mutatni:
Lehet barkácsolni, ügyeskedni:-)

 Dísztökök minden mennyiségben, fonott kosárkában és persze egy kis frissen szedett gesztenyével. A jobb sarokban egy lopótök, az a családi bányában volt található:-)

Körülbelül három hete esett meg velem, hogy egy virágbolt előtt elhaladva megláttam őt, a tökéletes kis konyhai dísznövényt, így hát jöttem, láttam, megvettem. A boltos szerint nagyon kedves kis ehető édes paprika gyanánt kínálta magát, ám megízlelésekor kiderült, hogy ő inkább a kis csípős fajta, így azóta kevesebbet társalgok vele, viszont boldogan hallgatja ő is a Muse új cd-jét, és azt hiszem, tetszik is neki, igen szépen nől.

 Mivel Szegedet a paprika hazájának tartják, úgy gondoltam, kifogok a kis galádon, és a megpirosodott paprikagyerekekből készítek olyan mama -féle fűzért, amit ő készít otthon a pirospaprikából. Hát ez lett az eredmény.

És hogy ne csak zöldség, itt van egy kis gyümölcstál, a mostani idénygyümölcsökből. Tessék nagyon sokat fogyasztani, egészséges! A kis papír tök dekoráció, nemrég készült a Törteli Szüreti Fesztiválon, amit immár 10 alkalommal sikerült nagyon színvonalasan megszervezni. Akit érdekel, képek a következő bejegyzésben.

Szeptember egyenlő új ember.

Mivel megint el vagyok maradva a tervezettől, így igyekszem egy nagy bejegyzésdömpingben pótolni mik történtek, mert sok kiírni, és megmutatni való van a fejemben.

Számomra a szeptember mindig az ősz, és vele együtt a szülinapot hozza el, az első "ember"-es hónap, amikor még nincs tél, de már  nyár sem. Szeretem nézni az esőcseppeket, (de csak szigorúan ablak mögül).

Mivel a családban majd mindenki szeptemberi, így szinte egész hónapban ünnepelünk.
Azt hiszem kijelenthetem, hogy talán ez volt az egyik legjobb szülinapom a rengeteg emlékezetes közül.

Párom egy rózsával, egy meseszép erdeigyümis tortával, és egy meglepetésvendéggel lepett meg. Mivel 12.-e épp keddre esett, így nem voltam a napján otthon a családdal, de párom leszervezte, hogy az egyik legjobb barátnőm eljöjjön hozzánk este és tádám... így lett Juci meglepetés:-) Az nap kaptam még egy tüneményes katicapárt is, akik a fülemen pihennek meg alkalmanként:-)

Jött egy pakk is, Toffiffe-vel  (Éljenek a postagalambok!), de a legjobb, hogy ajándékba a család összeadta nekem a MUSE jegy árát, a másik ajándékom, hogy a párom is velem jön. <3 p="p">
Mindezek mellé, régóta szerettem volna egy fonott, igazi piacos bevásárlós kosarat, és tadam, ezt is sikerült megvásárolni a Ceglédi Kossuth  Toborzón ( Éljen a Balkán Fanataik koncert, amire bementünk, és kicsit sem volt fura egy kosárral hazajönni :-))))

De a sornak még nincs vége. Nővéremtől megkaptam Az Észak és Dél-t (klasszikus, kell a gyűjteménybe, csak egyszer legyen időm elolvasni.) Majd megkaptam a suliba kellő matekkönyvet, (Matematika, nem matematika szakosoknak:-)))) és aminek nagyon nagyon örültem, A hobbit egy régi, Babós kiadását, gyönyörű Tolkien által készített színes rajzokkal (Cicerós kiadás azt hiszem:-))) Mellékesen jegyzem meg, Nővérem él-hal a Rukkoláért:-)

Végül egy igen érdekes, és nagyon szép meglepetés, egy olyan kép rólam, amin még vállalható is vagyok. Készítője Fokti Gábor. Ezek után pláne teljes a vigyor. Köszönöm szépen mindannyiótóknak azt a pár szép napot! 

Könyvajánló: Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Minden egy kihívással kezdődött. Először csak a borítója tetszett meg. Majd az alaptörténet is, és alig vártam, hogy amint kikerestem a könyvtárban, olvashassam a könyvet.

Rose, a 9 éves kislány, édesanyjától egy citromtortát kap a születésnapjára. De a torta megízlelése nem olyan élményt nyújt neki, mint amilyet az ember egy csokoládés -citromtortától várna. Ezek után Rose megérzi az emberek lelkiállapotát, érzéseit, az általuk elkészített ételben... keserű lesz számára.


Ahogy elkezdtem, nagyon megtetszett. A munkamániás apa, a mindenbe belekezdő anya, a fura bátyja, és a mindig kedves George. Mind nagyon érdekes karakter. Aztán ahogy elindult a cselekmény, élveztem Rose észrevételeinek leírását, hogy kiről, vagy miről mit érez (mérges szendvics, gondterhelt szakács...) de rá jöttem, milyen hatalmas teher lenne ez, mondjuk számomra. Én sem áldásnak tekinteném, ahogy Rose sem.
Szörnyű lenne ilyen belsőségesen megismerni az embereket, főleg egy -egy családtagot.

Ezután váltott át a könyv közepe számomra keserűvé, és zavaróvá, ami lassította is az olvasást.
Sajnáltam Rose-t, sajnáltam az apát és sajnáltam Josephet is, akiről sejteni lehetett a nagy titkot, míg mindenki abajgatta, mégis csak Rose értette meg igazán.

Tényleg különös történet ez. Néhol lehangoló, a témája fantasztikus, és kapcsolódik a ma nagyon népszerű, "mi lenne ha lenne egy szuperképességem?" kategóriába, mégis valami írtó egyedi, ízes formában.

Fenntartani egy olyan családot, ahol senki nem ismer senkit, és csak a látszat és a megszokás a közös, fanyar vacsorák fogják össze, azt hiszem, én ezt nem akarnám. És azt hiszem, egy darabig nem fogok citromtortát enni. De a saját főztömet sem akarnám megkóstolni. Túl ijesztő. Néha jobb a boldog tudatlanság.

Öszességében nagyon lehangolt, és nem gondoltam, hogy ilyen vége lesz, de azt hiszem, nem bántam meg, hogy elolvastam. Nem akarok cukrász lenni, ez már biztos:-)

Viszont érdekes az angol borító. Rákerestem a kinti kiadásra, és nehéz lenne választanom a kettő közül.  Egyedi a külföldi is, és illeszkedik az írónő kicsit szürreális honlapjához, és műveihez, de talán, mintha a magyar jobban sikerült volna. A fa jelképet nem igazán értem, de összességében jól néz ki. Lehet nézegetni és vitatkozni, ha valaki nem ért egyet.

További művek az írónőtől:

- The Girl in The Flammable Skirt
- An Invisible Sign Of My Own
- Willful Creatures
- The Third Elevator

A nagyon furcsa honlap pedig itt.